3.1. A Zágrábi Pontifikálé szertartása
3.1.3. A liturgikus szövegek és rubrikák bemutatása, elemzése
A cím után a következő bevezetés található:
Primatus cantentur VII psalmi, deinde lætania prostrato qui ordinandus est.
Qua finita dicat Pater noster
A bevezető rubrikák a PZ saját anyaga, más forrásokban sehol nem szerepel. A leírás nem tér ki a szertartás körülményeire, a résztvevők testtartására sem, mintha az egyértelmű volna mindenki számára. Általánosságban elmondható mindez a PZ egész rubrikaanyagáról: gyakorlatias módon csak a legszükségesebb információk közlésére, címzésekre és leírásokra szorítkozik. Nem látjuk leírva azt sem, hogy a szentmisében - és hogy annak melyik pontján - történik a megáldás, ám nincs okunk feltételezni, hogy ne a szokásos rend érvényesült volna, miszerint az apátnő megáldása ezen rítus szerint is a püspöki misében történt, az evangélium hirdetése előtt. Lényegre törően azonnal a szertartás menetének leírása történik, utalásszerűen említve a klasszikus bevezető elemeket: a Hét bűnbánati zsoltárt, a Mindenszentek litániáját, valamint a Pater noster imádságot.
A szentelések során imádkozott litánia hagyományosan a Mindenszentek litániája, amelyben a földi Egyház a megdicsőült szentek közbenjárását kéri önmagáért és a szentelendőért. Egyúttal emlékezteti az egybegyűlt közösséget arra is, hogy itt nem csupán egy földi közösség ünnepéről van szó, hanem a földi liturgia összekapcsolódik a mennyeivel, együtt ünneplünk az angyalokkal és a szentekkel, megteremtve az ünneplés kezdetén annak spirituális terét is.296
A litánia felvezetését adják a bűnbánati zsoltárok, amelyek a kora középkor óta részét képezték a római liturgiának ebben a formában. A hét zsoltár a következő:297
Ps. 6 Domine ne in furore tuo arguas me Ps. 31 Beati quorum remissæ sunt iniquitates
296 Vö. MIRALLES: Teologia liturgica dei sacramenti, 6: Ordine, i.m., p. 136.
297 A zsoltárok kezdő szavait közöljük itt csupán.
Ps. 37 Domine ne in furore tuo arguas me Ps. 50 Miserere mei Deus
Ps. 101 Domine exaudi orationem meam Ps. 129 De profundis clamavi ad te Domine Ps. 142 Domine exaudi orationem meam
A zsoltárokat rendszerint a Ne reminiscaris antifóna keretezte,298 így történhetett ez az apátnő megáldásakor is. Ehhez csatlakozott aztán közvetlenül a litánia bevezetése, majd elimádkozása. Ennek szövegét a PZ templomszentelési ordójánál, a 36r-37r oldalakon látjuk leírva299, innen imádkozták az apát és apátnő megáldásának szertartásában is a megfelelő módosításokkal. Ezek néhány helyen - a PV esetében is - megtalálhatóak a litánia szövege mellett széljegyzetként vagy beírva a litánia szövegébe. A PZ esetében találunk ilyen beilleszteni való intenciókat, például arra az esetre, ha a litániát nem a kódexen belül elfoglalt helyének megfelelő kontextusban, hanem másik szertartásban imádkozzák. Szerepel itt a pap- és diakónusszentelés, a szinódus vagy a bűnbánók visszafogadása szertartásához alkalmazandó mondat.
Sajnálatos módon az apát- vagy apátnő esetére nem hoz külön formulát a forrás, mint azt majd később a PV-nél láthatjuk, amely felsorol egy külön invokációt itt az apátmegáldásra. A PZ litániájának sajátsága három olyan szent beékelése, akik a római szerkönyvekben nem szerepelnek, de az esztergomi rítusú szerkönyvek litániájában esetenként feltűnnek: Szent Affra és Szent Margit, valamint a kevésbé gyakran szereplő Szent Julianna.
A litánia-blokkot a harmadik nagy egységet képező préceszek zárják le, átvezetve a szertartás központi részébe:
Salvum fac ancillam tuam… Deus meus sperantem Dominus conservet eam… Et beatam faciat
Dominus custodiat introitum… Dominus custodiat
298 Az antifóna szövege: „Ne reminiscaris Domine delicta nostra vel parentum nostrorum neque vindictam sumas de peccatis nostris Domine Deus noster.”
299 Vö. ŠAŠKO: Zagrebački pontifikal MR 124 (Metropolitanska knjižnica u Zagrebu, MR 124).
Diplomatičko izdanje rukopisa i prikaz liturgijskoga ozračja, i.m., pp. 277-280.
Mittat tibi Dominus auxilium… Et de Syon Nichil proficiet inimicus… Et filius iniquitatis Esto ei Domine turris… A facie
Exurge Domine adiuva eam. Et libera eam Dominus vobiscum
A preces sajátos műfaj a római liturgiában, amely nem más, mint szentírási szakaszok „összeollózásával” megszerkesztett, váltakozva imádkozott, litánia-szerű könyörgés.300 A précesz műfaja - mint azt később, az összehasonlító elemzések során látni fogjuk - alapvetően egységes képet mutat a ránk maradt apátnő megáldási ordókban, mégis előfordul, hogy itt-ott betoldásokat találunk, vagy éppen bizonyos, máshol szereplő sorok hiányoznak. A PZ précesze a legbőségesebb formát adja, abban megtalálható mindegyik kérés, amely csak a forrásokban előfordul az apátnő megáldás szertartásán belül.
A keresztény imádság mintájaként szolgáló Mi Atyánk és az utána következő précesz egy tisztán biblikus blokk a szertartásban. Az Úr imájának recitálása gyakori része volt az egyes szertartások bevezetésének, szerepel a templomszentelés, az apát megáldása, a betegek látogatása szertartásában, de része volt a napi zsolozsmának is, amikor vagy magukban, vagy az apát, apátnő vezetésével recitálták azt a szerzetesek. A préceszben szereplő szentírási szövegek mindenki által közismertek voltak, ezért láthatjuk a kéziratban csupán az incipitet a válaszok esetében, másrészt mivel a választ a kórus énekelte, így nem volt szükség rá, hogy a püspök által használt pontifikáléban szerepeljen.
A précesz versei védelmet és áldást kérnek az új apátnő számára, többször megismételve és megerősítve ugyanazt a kérést, szándékot. Az idézetek a zsoltárok könyvéből származnak, a 86., 41., 121. és 19. zsoltárokból kiragadott sorok, szavak ezek, amelyek az új apátnő üdvösségéért, védelméért, megerősítéséért, szabadulásáért könyörögnek.
300 A précesz napjainkra szinte teljesen kiveszett, méltatlanul mellőzött, a zsolozsmában is az úgynevezett
„hívek könyörgésével” felváltott imaforma, amely nem annyira gondolatokat, mint inkább impulzusokat akart közvetíteni.
Ezt követi a könyörgéseket hagyományosan bevezető Domine, exaudi orationem meam - Et clamor meus ad te veniat, majd pedig a Dominus vobiscum - Et cum spiritu tuo versiculus-pár. Ezek már tulajdonképpen nem is a préceszhez, hanem a szertartás első két orációjához tartozó bevezetések.
A szertartás középponti részét bevezető, mintegy előkészítő 2 könyörgés forrása a PRG, az apátnő megáldási ordók reprezentatív részének törzsanyaga.
Concede quæsumus omnipotens Deus affectui nostro tuæ miserationis effectum et famulam tuam quam ad regimen animarum eligimus gratiæ tuæ dono prosequere ut te largiente cum ipsa tibi nostra electione placeamus. Per >
Az első oráció általánosságban könyörög a választott növekedéséért a kegyelemben, és azért, hogy a választás és a szertartás végzése Isten számára tetsző legyen. Ez a könyörgés az apátnő megáldások klasszikus szövege, amely forrásokban szerepel, ott a szertartás legelején található a PZ-hez hasonlóan.
Cunctorum bonorum institutor Deus qui per Moysen famulum tuum ad gubernandas Ecclæsias præpositos instituisti tibi supplices fundimus preces teque devotis mentibus exoramus ut hanc famulam tuam quam communis electio famularum tuarum abbatissam ovium tuarum esse constituit protectionis tuæ gratiæ munire digneris sicque regere subditas commendatasque oves concedas, ut cum illis omnibus regna cœlorum adipiscatur quatenus te Domine opitulante, apostolicis jugiter fulta doctrinis centesimo cum fructu læta introeat portas paradisi atque a te Domine collaudante audire mereatur: euge serve bone et fidelis quia in pauca fuisti fidelis super multa te constituam intra in gaudium Domini tui. Quod ipse præstare digneris qui vivis et regnas Deus >
A második, hosszabb lélegzetvételű könyörgés már kimondottan az apátnő tulajdonságaira és feladatának teljesítésére vonatkoztatva kéri Isten oltalmát és kegyelmét. Több bibliai kép is szerepel a szövegben az apátnőre vonatkoztatva: a
bevezetésben az Egyházat az ószövetségi választott néphez hasonlítja, amelyet Mózesre, az ő szolgájára bízott a „minden javak alkotója”. Alapvetően jellemző az apát- és apátnő megáldásának szövegeire, hogy azokban gyakran előfordul Mózessel kapcsolatos utalás, mintha a szerzetesközösség egy pusztában vándorló csoport lenne, amely az Ígéret Földje felé tart.
Ide kapcsolható a következő biblikus allegória: a nyáj pásztoraként utal a könyörgés az apátnőre. A nyáj és a pásztor szimbóluma egyrészt Krisztusra vonatkozik, másrészt - az apátnő számára kért kegyelmek tükrében - ugyanúgy az újonnan felszentelt apátnőre is. Szépen kifejezi ez az imádság, hogy az apátnőnek tulajdonképpen Krisztus helyettesének (vö. RB 2,2) kell lennie a monostorban: ahogyan Krisztus minden hívő pásztora és Ura, ugyanúgy kell az apátnőnek is jó pásztorként a rá bízott „nyájjal” együtt az örök élet felé haladnia. Ezt a végső célt a könyörgés képi világában az apostoli tanításban - ti. az evangéliumban - megígért, és a prefációban majd visszatérő „százszoros termés” fejezi ki (vö. Mt 13,8), valamint azok a szavak, amelyeket a hozzá hűséges szolgának ígért hallani az Úr (vö. Mt 25,21)
Item alia oratio. Manus super caput eius imponet episcopus et dicet hanc orationem in modum præfationis
Az apátnő megáldás egyik központi imádsága - mind tartalma, mind ünnepélyessége miatt - a prefáció módjára énekelt könyörgés, amely műfaját tekintve is inkább prefációnak, mint orációnak nevezhető. Egyrészt a bevezetés formáját tekintve mutat egyezést a klasszikus prefációkkal, hiszen ugyanúgy a szokásos párbeszéddel (Dominus vobiscum - Et cum spiritu tuo - Sursum corda - Habemus ad Dominum - Gratias agamus Domino Deo nostro - Dignum et justum est), majd pedig a Vere dignum et iustum est kezdetű szakasszal indul, mint a klasszikus prefációk. Bár a PZ-ben ezt nem látjuk explicite leírva, mint például később a PV esetében megfigyelhetjük majd, az in modum prefationis kifejezés ezt jelenti ez esetben. Más ordinációs szertartások során is szerepel a szentelési prefáció, mint az ordináció központi imádsága301, és bár az apátnő megáldása nem ordináció, mégis - az apátmegáldással fennálló, fentebb már
301 Ide tartozik a szerpap-, pap- és püspökszentelés, de az apátmegáldás is.
bemutatott szoros kapcsolata folytán is - ahhoz hasonló karakterrel bíró szertartás. A PZ esetében is ilyen központi szerepet kap a most következő könyörgés, amelyet tovább fokoz, hogy a prefáció imádkozása összekapcsolódik egy, a fenti rubrikában említett, kifejező és fontos gesztussal: a kézrátétellel. Nem teljesen egyértelmű, hogy a kézrátétel csak megelőzi az imádságot, esetleg csak egy részéhez kapcsolódik, vagy pedig a püspök keze az egész oráció során a jelölt fején marad-e.
A kézrátétel gesztusa nagyon erős szimbolikus jelentést hordoz. Már az apostoli korban a szolgálatra való felszentelés és az apostoli küldetés átadásának jele volt, ahogyan azt az újszövetségi Szentírásban több helyen láthatjuk is.302 A liturgia fejlődése során megmaradt a kézrátétel szentségi karaktere,303 a középkorban pedig kiegészült imádságos formulákkal, felszentelő imádságokkal, és erőteljesen összekapcsolódott az epiklézis, a Szentlélek lehívásának karakterével.304 A könyörgés szövegében majd látjuk, hogy a kézrátétel által a püspök a szolgálatra való rendelés kegyelmének maradandóságát és bőségét kéri az új apátnő számára. Az apátnői méltóságra rendelésre az institutio kifejezést használja a szöveg, így semmi sem alapozza meg azt, hogy a papságra vagy püspökségre rendeléssel (ordinatio / consecratio) párhuzamot vonjunk.
Csupán arról van szó, hogy az apátnőt lelki hatalma különleges hierarchikus szintre helyezte, amely teljesen, maradandón lefoglalta őt erre a szolgálatra. Ezt támasztja alá - mint azt fentebb már kifejtettük -, hogy az apát szerepe a helyi egyházban - ti. a monostor területén - a püspökéhez volt hasonló, legalábbis kormányzati hatalom szintjén.305 Ilyen módon bátran mondhatjuk, hogy az apátnő is valamiféle apostoli küldetésben részesül a megáldás által, amelyet az apostolutód püspök a kézrátétel gesztusa által fejez ki.
302 Vö. ApCsel 6,6: „Az apostolok elé állították őket, azok imádkoztak, és rájuk tették a kezüket.” / 1Tim 4,14: „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a presbitérium kézföltételével nyertél.” / 2Tim 1,6: „Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézfeltételem által van benned.”
303 MARTIMORT (ed.), La Chiesa in preghiera. Introduzione alla Liturgia, 1: Principi della liturgia, i.m., p. 207.
304 Vö. MIRALLES:Teologia liturgica dei sacramenti, 6: Ordine, i.m., p. 234.
305 Vö. VEILLEUX: „La théologie de l'abbatiat cénobitique et ses implications liturgiques”, i.m., pp. 389-390.
Omnipotens sempiterne Deus affluentem illum spiritum tuæ benedictionis super famulam tuam illam nobis orantibus propitiatus infunde ut qui per manus nostræ hodie inpositionem abbatissa instituetur sanctificatione tua dignitate electa permaneat ut nunquam postmodum de tua gratia separetur indigna. Suscipiat te largiente hodie domine hi bono opere et perseverantiam in adversis constantiam in tribulationibus tolerantiam in ieiuniis desiderium in impietatibus misericordiam in humilitatibus principatum in superbia odium in fide dilectionem in doctrina pervigilantiam in castitate continentiam in luxuria abstinentiam in varietatibus moderationem in moribus doctrinam. Te munerante Domine talis sanctus Stephanus meruit perdurare. Tota ab odia diabolica conversatione dispitiat te domine benedictionem largitatem contempnat præsentiam præmia cœlestia desiderit sempiterna. Sit exemplum et forma iustitiæ ad gubernandam regendamque ecclæsiam fideliter ut speculatrix idonea inter suos collegas semper efficiatur. Sit magni consilii industriæ censuræ efficatiæ disciplinæ. Ita te domine tribuente ut in omnibus mandatis tuis sine reprehensione tibi mundo corde deserviens ad bravium supernæ vocationis multiplicati fenore cum centisimo fructu coronamque iustitiam et cœlestium thesaurorum donativa perveniat. Per Dominum >
A prefáció-könyörgés szövege a PRG-ben is megtalálható, tehát az apátnő megáldási prefációk egyetemes-jellegű korpuszához tartozik.306 A könyörgés kezdetén a Szentlélek kiáradásáért imádkoznak, különösen is a hűség és a kegyelemben való megmaradás ajándékáért. Ezután a vezetői és szerzetesi erényekben - állhatatosság, rendíthetetlenség, türelem, önmegtartóztatás, irgalom, önuralom, alázat, igazhitűség, éberség, egyszerűség, visszafogottság és az életszentségben történő előrehaladás - való kitartásért könyörögnek hosszas felsorolással, amelynek érdekessége az ellentétpárok állítása, amely a szolgálatával járó nehéz helyzetekben az alkalomhoz illő kegyelmet kér az új apátnő számára. Mindezt nem csak a saját lelki java érdekében kérik a számára, hanem hogy egyúttal példakép lehessen azok felé is, akiknek a vezetésével megbízták,
306 Az apátnő megáldási szertartások prefáció-anyaga viszonylag redukált. A 3 jellemző szövegre, azok előfordulására, és az ebből levonható következtetésekre az összehasonlító elemzésekkor még kitérek.
végső célként az örök életet kitűzve önmaguk elé, a fentebb már szereplő „százszoros termés” (vö. Mt 13,8) és az „igazság koronájának” (vö. 2Tim 4,8) biblikus képével kifejezve ezt. Érdekes eleme a prefációnak Szent István vértanú említése, akinek a személye minden összefüggés nélkül ékelődik bele a szövegbe.
Regulam tradit ei dicens
Accipe regulam a sanctis patribus nobis traditam ad regendum custodiendumque gregem tibi a Deo commissum quantum Deus ipse te confortaverit et fragilitas humana permiserit.
A regula átadását kísérő imádság szó szerint megegyezik a PRG-ben ugyanezen a helyen található szöveggel. Az apátnő megáldásához kapcsolódó szövegekben több helyen előkerül az az aspektus, hogy az elöljáróvá választott szerzetesnőnek még inkább meg kell újulnia szerzetesi állapotában, egy új elköteleződést téve nem csupán újonnan kapott hivatalának hűséges betöltésére, hanem az addigi életállapotának tökéletesítésére is. A regula - tehát a szerzetesi szabályok gyűjteményének - átadása egyrészt ezt fejezi ki: a regula szellemében kell élnie továbbra is, még inkább tanulmányozva és megélve azt. Mintha újrakezdené a szerzeteséletét, hiszen mint ahogyan noviciátusa elején a regulát állították elé, úgy most újra odaadja neki az Egyház, hogy újult erővel élje meg annak előírásait (vö. RB 58,11-16). Másrészt a regula átadása arra is utal, hogy az új apátnő az áldásban részesülve különleges helyet fog betölteni a monostorban: az „élő regulává” válik, olyan személlyé, aki példamutatóan alkalmazza, betartja, és egyúttal másokkal is betartatja a szabályokat a közösségben. Elöljáró és tanító lesz, aki a regulát magyarázhatja és értelmezheti, de nem önkényesen, hanem a regula szellemében.307
Ilyen módon az új apátnő egyszerre lesz a regula alá vetve, és egyúttal a regula az ő szolgálata által lesz élővé. Ezt fejezi ki a regula átadásához kapcsolódó püspöki intelem is: a szabályzat az atyáktól, az elődöktől - jelen esetben, mivel monasztikus szerzetesekről van szó, egyenesen Szent Benedektől - származik, a kormányzás
307 A regula szerepéről a bencés szerzetesközösségben ld. még: RB 3,7-11. és RB 64,20. és RB 65,17-19.
szabálya, amelyet meg kell őrizni annak tisztaságában, és amely egyúttal a gyengeségekben erőt is tud adni mind az apátnőnek, mind a nővéreknek.
Specialis benedictio abbatissæ
Fentebb már kitértünk rá, hogy míg egyes források külön szertartást hoznak az apát és az apátnő megáldására, addig a PZ a törzsanyagot tekintve ugyanazt a rítust alkalmazza mindkét esetben, majd ehhez fűz hozzá olyan könyörgéseket vagy gesztusokat, amelyek csupán egyik vagy másik esetben kerülnek alkalmazásra.
Ahogyan a PZ a Clementissime Dominator Domine kezdetű könyörgést külön Oratio ad faciendum abbatem címmel lefoglalva az apátbenedikálás céljára, addig ugyanígy az apátnő megáldásához egy másik „speciális” imádságot hoz Specialis benedictio abbatissæ felirattal. Bár a rubrika nem az „oratio”, hanem a „benedictio” kifejezést használja, az általa bevezetett szöveg mégsem áldás-formula - mint arra majd később a PV esetében látunk markáns példát -, hanem inkább az oratio kategóriába sorolható, formáját és funkcióját tekintve egyaránt.
Domine Deus omnipotens qui sororem Moysi Mariam præeuntem cum ceteris mulieribus inter æquoreas undas cum tympanis et choris lætam ad littus maris venire fecisti te supplices deprecamur pro hac fideli famula tua quæ hodie super universas sibi subditas abbatissa constituitur ut ita monastica vel canonica norma tueatur cunctas famulas tuas sibi commissas quatenus ad æternam gloriam te auxiliante cum omnibus illis introeat læta ibique exsultans cum angelis canens cantica nova sequatur Agnum quocumque ierit Iesum Christum Dominum nostrum qui tecum >
Az apátnő megáldás szertartásának leginkább emblematikus könyörgésével folytatódik a PZ ordójának korpusza. Az oráció szövege ószövetségi hasonlatot hoz, amikor Mózes nővérét, Máriát említi, mint aki a nők élén a kettényílt Vörös-tenger habjai között énekelve, zenélve és ujjongva vonult át (vö. Kiv 15,20-21) Az újonnan megáldott apátnő vezető szerepét ehhez hasonlóan abban láttatja a könyörgés, hogy a
neki alávetett, rá bízott nővéreit az üdvösségre vezesse. Erre egy másik biblikus képet, a Jelenések könyvének jelenetét állítja elénk a liturgia: a Bárány előtt hódoló, neki „új éneket éneklő” kórushoz hasonlítja az éppen aktuálisan a földi liturgiában részt vevő szerzetesközösséget (vö. Jel 14,13).
Az ezután következő, két utolsó rövid könyörgés tulajdonképpen egy blokkot alkot tartalmi szempontból, hiszen mindkettőben az újonnan megáldott apátnő állhatatosságáért és a méltóságának helyes viseléséért imádkozik az Egyház:
Alia oratio
Deus cui omnis potestas et dignitas famulatur da huic famulæ tuæ prosperum suæ dignitatis effectum in qua semper te timeat tibique iugiter placere contendat. Per Christum >
Item alia
Omnium Domine fons bonorum iustorumque provectuum munerator tribue quæsumus huic famulæ tuæ adeptam bene gerere dignitatem et a te sibi præstitam bonis operibus comprobare. Per Christum >
Míg az első könyörgésben a hatalom és a méltóság ereje összekapcsolódik az istenfélelemből fakadó szolgálatkészség erényével, addig a második szöveg arra emlékeztet, hogy az apátnői méltóság a „minden jó forrásától” származik, viselője ezért szintén jó cselekedetek megtételére van kötelezve tisztsége gyakorlása során.
Az általam vizsgált 6 hosszabb rubrikán kívül itt látunk két rövidebb rubrikát -
„Alia oratio” és az „Item alia” -, amelyek nem tekinthetőek a szó szoros értelmében szertartási utasításnak, inkább az utánuk következő szövegek műfaját szándékoznak megjelölni.