13. Az időjárás előrejelzése
13.8. Az időjárás előrejelzése Magyarországon
A magyarországi időjárás előrejelzését megnehezíti, hogy hazánk három nagy éghajlati zóna határán fekszik. Így az időjárási folyamatokat kontinentális vagy óceáni, máskor mediterrán hatások, esetenként ezek együttese határozza meg. Nehezíti az előrejelzést az is, hogy hazánk egy viszonylag zárt medencében fekszik, és a környező hegységeknek az időjárási mozgásrendszerekre gyakorolt hatásai gyakran nehezen kiszámíthatók. A sikeres hazai előrejelzéshez szükség van a szinte egész Európában, s az Atlanti-óceán nagy részén uralkodó időjárás ismeretére.
Az itt lezajló nagyléptékű légköri folyamatok alakítják ugyanis a Kárpát-medence időjárását is. Az előrejelzések pontosításához és a helyi hatások figyelembevételéhez a magyarországi megfigyelő hálózat mérései szolgáltatják az információt (lásd 12. fejezet). A hazai mérések lebonyolítását és az előrejelzések készítését az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) végzi. A rengeteg információ (különböző analízis és előrejelzett mezők, időjárási térképek) megjelenítésére meteorológiai munkaállomást használnak (13.11. ábra). A térképek egymásra helyezhetők, összehasonlíthatók, s közülük kiválaszthatók az éppen aktuális időjárás-előrejelzéshez szükséges információk.
Ezen ismeretek birtokában az előrejelző meteorológus elkészíti a különböző időtartamra vonatkozó prognózisokat.
13.11. ábra: Meteorológiai munkaállomáson megjelenített időjárási térképek együttese. A térképek egymásra helyezhetők, összehasonlíthatók, s közülük kiválaszthatók az éppen aktuális időjárás-előrejelzéshez szükséges
információk.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársai naponta kétszer frissítik a részletes rövid távú előrejelzést Magyarország területére, és általános információt adnak a várható európai időjárásról is. Magyarország területére
közép- és hosszú távú előrejelzéseket is készítenek. Ezeken kívül a különböző felhasználói igényeket kielégítve több speciális előrejelzési feladatot is ellát a hazai meteorológiai szolgálat: (1) a repülőgépek és a repülőterek számára néhány órás repülésmeteorológiai előrejelzéseket készít, (2) a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó térségére a nyári félévben vihar-előrejelzést készít, valamint működteti a riasztórendszert (13.12. ábra), (3) speciális előrejelzéseket készít az igényeknek megfelelően (pl. mezőgazdaság, szállítás, vízügy számára), (4) egyéb speciális adatokat közöl (például nyáron vízhőmérsékleti értékeket és az UV-B sugárzás intenzitását, télen a hóvastagságot).
13.12. ábra: Az Országos Meteorológiai Szolgálat tavi viharjelzése az interneten. Viharjelzés a Balaton nyugati, középső és keleti medencéjére, a Velencei-tóra és a Tisza-tóra. Forrás: http://omsz.met.hu/
A felhők között megkülönböztetünk szokványos és különleges felhőket. A különleges felhők kialakulásuk módját, helyét vagy összetételüket tekintve eltérnek a szokványos felhőktől. Utóbbiak a troposzférában találhatók és a légköri vízgőz tartalom kicsapódása révén jönnek létre. A légköri víz körforgását, a felhők kialakulását a 6.
fejezetben mutattuk be.
E fejezetben a különleges felhőkről adunk rövid leírást, majd a szokványos felhőtípusokat mutatjuk be részletesen, melyet a felhő felismerési segédlet egészít ki.
14.1. Különleges felhők
A különleges felhők lehetnek különleges anyagúak, illetve különleges eredetűek. Különleges anyagú felhők a poláris sztratoszférikus felhők, az éjszakai világító felhők (poláris mezoszférikus felhők) és a vulkanikus felhők.
Különleges eredetű felhők az antropogén gomolyok – melyek nagy tüzek, illetve ipari kibocsátó helyek felett alakulnak ki –, az antropogén cirruszok (kondenzcsíkok) és a vízesések felett keletkező felhők. Ezeket röviden egy-egy alfejezetben mutatjuk be.
14.1.1. Poláris sztratoszférikus felhők
A sarkvidéki tél során, a sarkvidéki terület körül áramló ún. poláris örvény területén különböző összetételű poláris sztratoszférikus felhők (angolul polar stratospheric clouds – PSC) keletkeznek a sztratoszféra 15 km és 25 km közötti rétegében. Ezeket a felhőket két csoportba sorolhatjuk. Az I. csoportba tartozó felhők –78 °C alatt alakulnak ki. Összetételük salétromsav, kénsav és vízjég keveréke (HNO3-H2SO4-H2O) vagy kondenzálódott salétromsav-trihidrát (NAT – HNO3-3 H2O). A II. csoportba tartozó felhők ritkábbak és kialakulásukhoz –88 °C-nál alacsonyabb hőmérséklet szükséges. E felhők kisméretű jégkristályokból állnak. A poláris sztratoszférikus felhők elsősorban az Antarktisz felett alakulnak ki, s jóval ritkábban figyelhetők meg az Arktikus sztratoszférában. Ennek oka, hogy az északi félgömb poláris sztratoszférája átlagosan 10 °C-kal melegebb, mint az Antarktisz feletti alsó sztratoszféra.
A poláris sztratoszférikus felhők – ún. heterogén kémiai reakciók során – fontos szerepet játszanak az ózonréteg elvékonyodásában, az ózon lebomlásában. Az ózonbontás elsősorban a déli félgömb poláris területei felett jelenik meg a tavaszi időszakban. Az északi sarkvidék fölött kevésbé általános ez a jelenség.
14.1.2. Éjszakai világító felhők
Az éjszakai világító felhők nagy magasságban (75–90 km magasan, a mezoszféra tartományában) megjelenő felhők, melyeket a horizont alatt lévő Nap sugarai világítanak meg. Vékony, cirruszra emlékeztető, kékes színű felhők. Korábban azt feltételezték, hogy finom kozmikus porból állnak. A mai elképzelés szerint e felhőkben nagyon apró vízjég kristályok tapadnak porszemcsékre, amik a horizont alatt lévő nap sugarait visszaverik. E csekély vízmennyiség a feltételezések szerint a troposzférából származhat vagy kémiai reakciók során keletkezik a mezoszférában. Egyes feltevések szerint az űrhajók hajtóműveiből is kerülhet víz a mezoszférába. A porrészecskék pedig meteorokból vagy vulkánkitörések révén juthatnak a légkör eme magasabb tartományába. Az éjszakai világító felhők elsősorban nyáron figyelhetők meg. Ritkán akár Magyarországon is előfordulhat ilyen típusú felhők felbukkanása. Legnagyobb eséllyel egy–másfél órával naplemente után, vagy napkelte előtt észlelhetők.
14.1.3. Vulkanikus felhők
Vulkánkitörés alkalmával nagy mennyiségű gáz és aeroszol részecske jut a légkörbe. E gázok és részecskék egy-egy nagyobb kitörés alkalmával a sztratoszféráig is eljutnak, ahol hosszabb ideig, akár néhány évig kifejthetik hatásukat. A vulkáni felhők jelentősen befolyásolják a légkör sugárzásháztartását és különböző légköroptikai jelenségeket is előidézhetnek.
14.1.4. Antropogén gomolyfelhők
Az antropogén gomolyfelhők valamilyen emberi tevékenység hatására képződő kumulusz felhők. Lehetnek egészen kicsinyek, de viszonylag nagyobbra is megnövekedhetnek és akár csapadék is hullhat belőlük. Keletkezésük során valamilyen antropogén hőhatás elősegíti a feláramlást, továbbá jelentős kondenzációs mag is jut a légkörbe, ami kedvez a felhőképződésnek. Az antropogén gomolyok lehetnek ipari eredetűek vagy kialakulhatnak nagy tüzek felett is.
14.1.5. Antropogén cirruszok
A repülőgépek nagy mennyiségű aeroszol részecskét és vízpárát juttatnak a légkörbe. E vízgőz a repülési magasságban tapasztalható nagyon alacsony hőmérsékleten (–40 – –50 °C) gyorsan kondenzálódik, hiszen ilyen alacsony értékek mellett a légkör rendkívül hamar telítetté válik. Antropogén cirruszoknak valójában ezeket a kialakult kondenzcsíkokat nevezzük. E vékony felhők az időjárási helyzet függvényében hosszabb ideig is fennmaradhatnak, s ezzel befolyásolják mind a bejövő, mind a kimenő sugárzást.
14.1.6. Vízesések felett kialakuló felhők
Nagyobb vízesések felett is létrejöhetnek kisebb felhők a légkörbe porlasztott jelentős vízpára révén. Ezeknek a felhőknek időjárás alakító szerepük nincs.
14.2. A felhők osztályozása
14.2.1. Történeti áttekintés
Az első felhőosztályozást több mint 200 éve, 1802-ben publikálta a francia Jean-Baptiste Lamarck (1744–1829) az általa szerkesztett Meteorológiai Évkönyvben (Annuaire Météorologique No. 3 pour l’an X. –1801–02). Lamarck természettudós volt, az evolúció elméletben Darwin előfutárának tekintik, botanikai és zoológiai tanulmányai mellett meteorológiával is foglalkozott. Osztályozásában eleinte öt alaptípust különböztetett meg, később ezeket 12-re bővítette. Nem törekedett arra, hogy az összes lehetséges felhőtípust rendszerbe foglalja, csupán tipikus formák alapján osztályozta a felhőket (pl. fátyol, fehér-szürke foltos, csoportos). Osztályozása azonban nem terjedt el. Részben azért, mert nem a megszokott latin terminológiát használta, hanem a felhőket franciául nevezte meg.
Részben pedig azért, mert összetett, sokszor nem egyértelmű besorolást alkalmazott.
1802 decemberében az angol Luke Howard egy másik felhőosztályozást mutatott be, „On the modifications of clouds” címmel. A vegyész Howard amatőr meteorológusként bevezette a máig használatos „cirrus”, „stratus” és
„cumulus” fogalmakat. E három alapvető osztály kombinálásával megkísérelte az összes felhő rendszerbe foglalását.
Howard hét alaptípust különített el. Munkája gyorsan terjedt, francia és német nyelvre is lefordították. A felhőosztályozás Johann Wolfgang von Goethe-t is megihlette, és 1820-ban néhány verset írt a felhőkről Stratus, Cumulus, Cirrus és Nimbus címmel. John Constable, angol romantikus festőt szintén segítette Howard osztályozása felhőket ábrázoló festményei elkészítésében (1821–1822).
Az 1800-as években Howard munkáját folyamatosan fejlesztették. 1840-ben Ludwig Kaemtz, német meteorológus kiegészítette a felhőtípusokat a stratocumulus-szal. Emilien Renou, francia obszervatórium-igazgató 1855-ben az osztályozást tovább bővítette: az alacsony- és magasszintű felhők mellett bevezetette a középszintű felhőket. 1879-ben Hugo Hildebrand Hildebrandsson, az Uppsalai Obszervatórium igazgatója a felhők magasságát átfogóan figyelembevevő osztályozást készített és mindehhez már fényképeket is mellékelt.
A rendszerezés egyre inkább elfogadottá vált. Az 1891-ben, Müchenben megtartott nemzetközi meteorológiai konferencián egy bizottságot hoztak létre a nemzetközi felhőatlasz elkészítése céljából. E bizottság 300 felhőfénykép és rajz közül választotta ki azt a 28 képet, mely végül a felhőatlaszba került. Az atlaszt 1896-an H. Hildebrandsson, A. Riggenbach és L. Teisserenc de Bort készítették el, s a képeket ellátták francia, angol és német magyarázó szövegekkel is.
A felhők nemzetközi hálózatban, egységes rendszerben történő megfigyelése nagy lépést jelentett a meteorológia fejlődésében. Később, az alkalmazás során felmerült problémák, illetve az egyre gyakoribb repülőgépes felszállások
során megjelent újfajta megfigyelési lehetőségek a XX. század első felében indokolttá tették a felhőatlasz megújítását.
Az új, módosított felhőatlasz 1932-ben készült el. Végleges formát 1956-ban öltött a ma is használatos felhőosztályozás. A Meteorológiai Világszervezet által Párizsban kiadott nemzetközi felhőatlasz 224 fekete-fehér ábrán mutatja be a felhőket részletes magyarázattal. A korábbi verzióhoz képest a felhőket fajokra, fajtákra és változatokra osztották. A korábban használatos „égkép”-típusokat megszüntették. A felhőkönyvben alkalmazott rövidítések szigorú rendszert alkotnak. Eszerint a felhőfajok nevét nagybetűvel kezdődő betűpárok jelölik (pl. Ci, Cu stb.), a felhőfajták, illetve járulékos képződmények nevei három, a változatok rövidítései pedig két kisbetűből állnak.
14.2.2. A felhőtípusok
A felhők folyamatosan változnak, alakulnak, fejlődnek. A különböző formák végtelen változatosságot mutatnak.
Ugyanakkor sajátos stílusjegyek, szerkezeti, formai különbségek alapján lehetőség nyílik arra, hogy véges számú csoportba soroljuk őket. E rendszerben a felhőket fajok, fajták és változatok szerint csoportosítjuk.
14.2.2.1. A felhőfajok
A felhőosztályozás tíz alaptípusból indul ki. Ezek az alaptípusok a felhőfajok, melyek kölcsönösen kizárják egymást, vagyis egy felhő egyszerre nem tartozhat két fajhoz. Az osztályozás alapja a felhőnek a légkörben (a troposzférában) elfoglalt helye alapján történik. Eszerint megkülönböztetünk magas-, közép-, és alacsonyszintű felhőket (lásd 6.
fejezet). A magasszintű, középszintű és alacsonyszintű felhőfajok részletes bemutatását rendre a 14.1., 14.2. és 14.3. táblázatok tartalmazzák. A táblázatokban a felhők latin és magyar neve mellett megadtuk a részletes leírásukat, a felhőfajhoz kapcsolódó formákat, a felhők fizikai összetételét, valamint azt, hogy az adott felhőfajból hullhat-e csapadék.
14.1. táblázat: Magasszintű felhők. Elhelyezkedésük általában 6-7000 méter fölött
Csapadék Széttagolt felhők, fehér, finom rostokból, vagy
fehér, vagy túlnyomóan fehér foltokból, keskeny Cirrus
(Ci) szalagokból összetéve, a felhők rostos vagy selymes külsőt mutatnak, áttetszők. (14.1. ábra)
pehelyfelhő
nem ad csapadékot jégkristályok
Vékony, fehér, önálló árnyék nélküli felhőpadok, felhőlepel vagy felhőréteg, amely igen kis szemcsés, Cirrocumulus
(Cc) fodorszerű elemekből áll. Ezek az elemek magasszintű gomolyfelhő,
(bárányfelhő)
egybeolvadhatnak, vagy elkülönülhetnek egymástól, és többé-kevésbé szabályos elrendeződést mutatnak.
(14.2. ábra)
nem ad csapadékot jégkristályok
Áttetsző, fehéres felhőfátyol, szerkezete rostos, fonalas vagy sima, részben vagy egészben eltakarja Cirrostratus
(Cs) az eget és általában halo-jelenséget (Nap, illetve Hold körüli gyűrű) mutat. (14.3. ábra)
magasszintű rétegfelhő (fátyolfelhő)
14.2. táblázat: Középszintű felhők. Elhelyezkedésük nagyjából 2000 és 6000 méter között
Csapadék Fizikai összetétel
Leírás Név
(latin név, rövidítés, Fehér, szürke vagy fehéres és szürkés
árnyalatokat mutató felhőpadok, felhőtakarók vagy felhőrétegek általában önárnyékkal.
Altocumulus (Ac)
középszintű Elemei lehetnek lemezek, párnák, hengerek stb. Ezek egy része lehet rostos vagy zilált, gomolyfelhő egymással összeolvadhatnak, de el is
különülhetnek. (14.4. ábra) Szürkés vagy kékes felhőlepel, vagy csíkos,
rostos vagy sima réteg. Részben vagy egészben Altostratus
(As) hópelyhek, túlhűlt
vízcseppek borítja az eget, és egyes részein elég sűrű
ahhoz, hogy a Napot vagy a Holdat elhomályosítsa. (14.5. ábra) középszintű
rétegfelhő (lepelfelhő)
14.3. táblázat: Alacsonyszintű felhők. Elhelyezkedésük nagyjából 2000 méter alatt
Csapadék Általában szürkés színű felhő, elég egyenletes
felhőalappal. Ha a Nap átsüt a felhőn, a napkorong körvonalai felismerhetőek. A felhő olykor tépett darabokra esik szét. (14.6. ábra)
Stratus Szürke vagy fehéres árnyalatú felhőpad, felhőtakaró
vagy felhőréteg, majdnem mindig meglehetősen sötét részekkel, mozaikszerűen összetett elemekből, Stratocumulus (Sc)
réteges
gomolyfelhő párnákból, hengerekből áll, amelyek nem rostosak.
Az elemek elkülönülhetnek vagy egybe is olvadhatnak. (14.7. ábra)
záporszerű csapadék főleg vízcseppek,
alacsony Különálló felhők, általában sűrűek és éles
körvonalúak, domb, kupola vagy torony alakúak, Cumulus
(Cu) (congestus, esetleg
mediocris esetén) hőmérsékleten
jégkristályok és feldudorodó részük gyakran karfiolra emlékeztet.
Napsütötte felső részük ragyogóan fehér, míg gomolyfelhő alapjuk viszonylag sötét és közel vízszintes. (14.8.
ábra)
Vertikális felépítésű felhők (alapjuk szempontjából alacsonyszintű felhők)
eső, hó vagy dara vízcseppek,
Szürke, gyakran igen sötét felhőréteg, a
folyamatosan hulló eső vagy hó miatt erősen elkent Nimbostratus (Ns)
esőrétegfelhő alappal. A csapadék a legtöbb esetben eléri a talajt. túlhűlt cseppek, hókristályok, hópelyhek A felhő olyan vastag, hogy teljesen eltünteti a
Napot. Alatta gyakran jelennek meg tépett foszlányok. (14.9. ábra)
zápor, hózápor, dara, jégeső vízcseppek, túlhűlt
cseppek, jégkristályok, Vastag, sűrű felhő, tetemes vertikális kiterjedéssel.
Alakja oldalról hegységre vagy hatalmas tornyokra Cumulonimbus
(Cb) hópelyhek, dara, jégszemek emlékeztet. Felső részein sima, rostos vagy
barázdált képződmények figyelhetőek meg, és zivatarfelhő csúcsa majdnem mindig lelapított, gyakran üllő
vagy hatalmas tollpehely formában terül szét.
Alapja rendszerint igen sötét, és alatta gyakran figyelhetők meg alacsony, tépett felhők. A felhőalapból sokszor jól megfigyelhető csapadéksáv ereszkedik alá. Villámlás, dörgés és jégeső csak Cumulonimbus felhőben alakul ki. (14.10. ábra)
14.2.2.2. Felhőfajták
A legtöbb felhőfaj fajtákra osztható. E felosztás a felhő alakja és belső szerkezete alapján történik. Egy felhőfajon belül a fajták is kölcsönösen kizárják egymást, vagyis egy adott felhő egyszerre csak egy fajta nevét kaphatja. A különböző fajtákat és azok felhőfajokhoz való kapcsolódási lehetőségeit a 14.4. táblázat mutatja.
14.4. táblázat: Felhőfajták. A felhőfajták latin neve, rövidítése, leírása és azon felhőfajok jelölése, melyekre alkalmazhatók.
A felhők bizonyos sajátosságok alapján tovább tagolhatók változatokra. E tulajdonságok a felhők makroszkopikus tulajdonságaira, elrendeződési formáira vagy átlátszóságára utalnak. A különböző változatokat a 14.5. táblázat sorolja fel. Egy adott változat több felhőhöz is kapcsolódhat. Ugyanakkor egy felhőre egyszerre több változat is jellemző lehet. Ekkor az összes változatnevet felsorolják.
14.5. táblázat: Felhőváltozatok. A felhőváltozatok latin neve, rövidítése és rövid leírása.
Leírás
gerincvonalas
14.2.2.4. Járulékos képződmények és kísérőfelhők
Gyakran nem elegendő egy adott felhő pontos, teljes leírásához a faj, fajta és változat megnevezése. A felhő bármely részén, illetve felette vagy alatta is előfordulhatnak a felhőhöz kapcsolódóan sajátos képződmények, másodlagos felhőalakzatok. Ezeket járulékos felhőknek, illetve kísérőfelhőknek nevezzük.
Egy felhő akár több, különböző járulékos képződményt, illetve kísérőfelhőt is kialakíthat. A járulékos képződményeket és kísérőfelhőket a 14.6. táblázat foglalja össze.
14.6. táblázat: Járulékos képződmények és kísérőfelhők
Leírás
A felhők nem csak közvetlen kicsapódással jöhetnek létre a korábban felhőmentes levegő páratartalmából, hanem egy már létező felhőből is átalakulhatnak egy másik formába. Az átalakulás lehet részleges vagy teljes (14.7.
táblázat).
Részleges átalakulás során a felhő egy bizonyos része indul önálló fejlődésnek, és idővel egy másik felhőfaj sajátosságait kezdi mutatni. E folyamatot figyelemmel kísérve megnevezhető annak a felhőfajnak a neve is, melyből kialakult. Részleges átalakulás során a „genitus” toldalékot használjuk.
Ha egy felhő teljes egészben vagy legnagyobb részben átalakul, akkor az új felhő nevében „mutatus” toldalékkal jelöljük, hogy milyen fajtából történt az átalakulás.
14.7. táblázat: Részleges (genitus) és teljes (mutatus) transzformációval létrejövő felhők Mutatus
csmut
Az egyes felhőfajokat, azok lehetséges fajtáit, változatait, járulékos képződményeit és kísérőfelhőit, valamint transzformációit a 14.8. táblázat foglalja össze.
14.8. táblázat: A felhőosztályozás rendszere. Felhőfajok, valamint a lehetséges fajták, változatok, járulékos képződmények, kísérőfelhők és transzformációk. A fajták, változatok, járulékos képződmények és kísérőfelhők előfordulásuk gyakoriságának sorrendjében vannak feltüntetve.
A felhőosztályozás rendszere
- lacunosus
velum-- arcus - tuba
14.3. Az égkép kódolása
A felhőzet felszíni megfigyelése a meteorológiai főállomásokon történik. Itt az észlelő a felhőosztályozás alapján egy megadott kódrendszer segítségével meghatározza az égbolton található alacsony-, közép- és magasszintű felhőket. Az égkép kódolását mindhárom felhőszintre (alacsonyszintű – CL, középszintű – CM, magasszintű – CH felhőzet) elvégzi. A kódokat az ún. SYNOP táviratokban, a kódokhoz kapcsolódó szimbólumokat pedig az időjárási térképek rajzolásakor használják. Ha az adott szinten nincs felhő, akkor a kód 0, ha nem látjuk, akkor X. (Más táviratokban, pl. a repülésmeteorológiában használt METAR táviratban eltérő kódolási rendszert alkalmaznak, de azt itt nem részletezzük.)
Az egyes kódoknak megfelelő égképeket az alacsonyszintű, középszintű és magasszintű felhőkre rendre a 14.9., 14.10. és 14.11. táblázatok mutatják.
14.9. táblázat: Az égkép (alacsonyszintű felhőzet) kódolása időjárási táviratokban Leírás
Kód
Nincsenek alacsony felhők CL= 0
Cumulus humilis vagy nem rosszidő típusú Cumulus fractus külön-külön vagy egyidejűleg CL= 1
Cumulus mediocris vagy congestus; felléphet mellette Cumulus fractus, humilis vagy Stratocumulus, de a felhőalapok ugyanabban a szintben vannak
CL= 2
Cumulonimbus calvus, esetleg Cumulus, Stratocumulus vagy Stratus egyidejű jelenlétével CL= 3
Stratocumulus cumulogenitus CL= 4
Stratocumulus, de nem Stratocumulus cumulogenitus CL= 5
Stratus nebulosus vagy nem rosszidő-felhő típusú Stratus fractus vagy mindkettő CL= 6
Rosszidő-típusú Stratus fractus vagy Cumulus fractus (pannus), rendszerint Altostratus vagy Nimbostratus réteg alatt
CL= 7
Cumulus és nem gomolyok szétterüléséből származó Stratocumulus cumulogenitus, különböző szintben elhelyezkedő felhőalappal
CL= 8
Cumulonimbus capellatus (gyakran üllő formációval); egyidejűleg jelen lehet Cumulonimbus calvus, Cumulus, Stratocumulus, Stratus vagy pannus
CL= 9
Alacsonyszintű felhők köd, homok- vagy porvihar stb. miatt nem láthatók CL= X
14.10. táblázat: Az égkép (középszintű felhőzet) kódolása időjárási táviratokban Leírás
Általában a lenticularis fajtához tartozó Altocumulus padok, alakjuk folytonosan változik és elhelyezkedhetnek egy vagy több szintben
CM= 4
Párhuzamos sávokban elhelyezkedő Altocumulus translucidus; vagy olyan egy vagy több rétegben elhelyezkedő Altocumulus translucidus vagy opacus, amely fokozatosan vonul fel az égre; az Altocumulus felhőzet egészében általában vastagodik
CM= 5
Altocumulus cumulogenitus (vagy cumulonimbogenitus) CM= 6
Két vagy több rétegben elhelyezkedő Altocumulus translucidus vagy opacus; vagy egyrétegű, de nem felvonuló jellegű Altocumulus opacus; vagy Altocumulus Altostratus felhőzettel vagy Nimbostratus felhőzettel
CM= 7
Altocumulus castellanus vagy floccus CM= 8
Kaotikus égkép, zavaros szerkezetű és elrendeződésű, általában több szintben elhelyezkedő Altocumulus felhőzettel
CM= 9
Köd, por- vagy homokvihar stb., vagy folytonos alacsony felhőréteg miatt a középmagas felhőzet nem látható
CM= X
14.11. táblázat: Az égkép (magasszintű felhőzet) kódolása időjárási táviratokban Leírás
Kód
Nincsenek magas szintű felhők CH= 0
Cirrus fibratus (esetleg uncinus), nem felvonuló jellegű CH= 1
Padok vagy zilált kévék formáját öltő Cirrus spissatus; mennyisége általában nem növekszik és gyakran Cumulonimbus-üllő maradványaira emlékezet; vagy Cirrus castellanus, vagy floccus
CH= 2
Cirrus spissatus cumulonimbogenitus CH= 3
Fokozatosan felvonuló Cirrus uncinus vagy fibratus, esetleg a két fajta együtt; a magas szintű felhőzet egészében vastagodó jellegű
CH= 4
Gyakran sávokba rendeződő Cirrostratus vagy együttesen fellépő Cirrus és Cirrostratus; a magas felhőzet fokozatosan felvonuló jellegű és általában időben vastagszik; a folytonos felhőfátyol azonban még nem érte el a horizont fölötti 45 fokos magasságot
CH= 5
Gyakran sávokba rendeződő Cirrus és Cirrostratus vagy önállóan fellépő Cirrostratus; fokozatosan felvonuló típusú, és általában időben vastagodik; a folytonos fátyol már a horizont fölötti 45 foknál
Gyakran sávokba rendeződő Cirrus és Cirrostratus vagy önállóan fellépő Cirrostratus; fokozatosan felvonuló típusú, és általában időben vastagodik; a folytonos fátyol már a horizont fölötti 45 foknál