A komprehenzív szexuálpedagógia irányzatai: az emancipatorikus megközelítés

az emancipatorikus megközelítés

A pszichoszexuális érés, kiteljesedés felől közelítő elméletek, amelyek ma a kortárs szexuálpedagógia homlokterében vannak, főleg a humanista pszichológiai nézetek és a szexualitás társadalomkritikai felfogásának bizonyos ötvözeteként foghatóak fel. A pszichológiában az 1960-as években jelent meg a magatartáscentrikus behaviorizmus visszaszorulásával párhuzamosan az az új irány, amelyet második humanista vonulatnak is nevezhetnénk.¹⁵⁸ Ez az irányzat sokat merített az ötvenes-hatvanas évek kri-tikai pedagógiai és pszichológiai tudományából, és igyekezett olyan új célokat kijelölni pedagógiájá-ban, amelyek elhatárolódnak a programozott oktatás és a magatartásteóriák szerintük sokszor embert tárgyiasító megközelítésétől,¹⁵⁹ saját fókuszpontjába pedig ezek helyett a fejlődő embert és annak személyiségét helyezte. Ebben az olvasatban az olyan adaptív tulajdonságok kerülnek előtérbe, ame-lyekkel az ember újabb és újabb kognitív, mentális és affektív eszköztárakat (skills) és erőforrásokat (resources) képes használatba venni vagy kifejleszteni, és ezek segítségével az új élethelyzeteket és az ezekkel együtt járó nehézségeket, kríziseket feldolgozni – ez a felfogás tehát nagyban épít az analitikus pszichológiai iskolák által megfogalmazott személyiségfejlődési modellekre. Teljesen más úton és módszerekkel, egymástól függetlenül, mégis (időben is) párhuzamosan jelent meg az a két szemlélet a kiteljesedő emberről a személyiségpszichológiában, amelyeket Carl Rogers és Gordon W. Allport neve fémjelez.

Carl Rogers az ember szociális lényként való meghatározottságából indul ki. Szerinte a személyi-ség legalapvetőbb szükszemélyi-séglete az az interperszonális tér, ahol annak reflektív funkciói a lehető legin-kább ki tudnak bontakozni. Megközelítése szerint ebben az érintkezési folyamatban a személyiség különböző szintű és mélységű megnyilvánulásainak egységes működése a személyiség fejlődésének záloga. Ahol az énkép és az énideál egységben van egymással és inkluzív viszonyban van a személyiség

158 Az első, ontologikus-humanista irány elsősorban PIAGET és JUNG nevével szokták fémjelezni.

159 A^TKINSON–H^ILGARD 2005, 392. o.

6. A komprehenzív szexuálpedagógia irányzatai:

az emancipatorikus megközelítés

önmegvalósítási törekvéseivel, ott kongruenciáról, ahol e személyiségrészek diszharmonikus vagy el-lentmondásos viszonyban vannak egymással, ott inkongruenciáról beszélhetünk.¹⁶⁰ Rogers olvasata szerint az az ember, aki képes önmagát élete kihívásaiban, kríziseiben, változó pontjain is a folyamatos tanulás és adaptáció által önazonosságában megőrizni, „kongruens” személyiségnek nevezhető.¹⁶¹ A folyamat, amelyben a személyiség ezen az úton küzdelmei között halad és fejlődik, az élet különböző színterein való emancipációs (saját jogon való kiteljesedési) részvételnek tekinthető, amelynek célja újra és újra felfedezni és elérni az önazonosságnak, a kongruenciának a fenti fokát.¹⁶² Rogers erről így ír: „Minden élőlény alapvető hajlama a küzdés, hogy megvalósítsa, fenntartsa és erősítse magát […]

Ha képes vagyok létrehozni egy bizonyos típusú kapcsolatot, a másik személy fel fogja fedezni önma-gában azt a képességet, amellyel ezt a kapcsolatot növekedésre használhatja: személyisége fejlődni fog.”¹⁶³

A pedagógiával kapcsolatos határterületekre vonatkozóan megállapítja, hogy a nondirektív szem-lélet és terápia milyen összefüggésben van az egyén személyiségének adaptív funkcióival, vagyis a tanulással. Rogers a nondirektív terápia pedagógiájában hét stációban írja le a személyiség fejlődését.

Ezek:

• Jobban tudja önmagát elfogadni

• Nő az önbizalma

• Jobban azzá tud válni, akivé szeretne

• Észlelése jobban alkalmazkodik a változó világhoz

• Realistább célokat képes kitűzni önmagának

• Érettebb lesz a viselkedése

• Felismeri és megváltoztatja káros szokásait

• Elfogadóbbá válik

• Nyitottabbá válik a benne történő és rá hatással lévő tényekre

• Pozitív irányban változnak az alapvető személyiségjegyei¹⁶⁴

Ebben a kontextusban Rogers a pedagógust is segítő személynek tekinti, ahol ez a viszony jel-lemzi a pedagógus és neveltje között fennálló kapcsolatot is, a személyiség érése pedig csak ebben a miliőben képzelhető el.

Gordon W. Allport a fent említett rogersi kongruenciaelméletéhez hasonlóan dolgozta ki saját fogalmait a teljes (vagy kiteljesedő) személyiséggel kapcsolatban. Ő a személyiség elégséges

160 K^EMÉNYNÉ P^ÁLFFY 1989.

161 C^ARVER–S^CHREIER 1998, 379–381. o.

162 ATKINSON–HILGARD 2005, 392. o.

163 ROGERS 2000, 64-64. o.

164 Uo. 350. o.

III. Kortárs szexuálpedagógiák az iskolában

sére a „propriális működés” kifejezést használta, amely a cselekvésnek és a tetteknek a személyiség magjában elhelyezkedő „énnel” való funkcionális autonómiában megvalósuló összhangját emeli ki,¹⁶⁵ hasonlóan Rogers kongruenciaelméletéhez. A propriális viselkedés lényege: összhangban lenni benső énükkel (az analitikus iskola kifejezését használva a „selbst”-tel). Ehhez a viselkedéshez kapcsolódik az érett személyiség fogalma is, amelyet Allport mindig bonyolult és kultúrafüggő fogalomnak tart,¹⁶⁶ általánosságban azonban a következő kritériumokat fogalmazza meg:

Az érett személyiség képes:

• az én érzésének kiterjesztésére;

• meghitt viszony ápolására másokkal;

• érzelmi biztonságra;

• valósághű percepciók alkotására, valamint ehhez kapcsolódó jártasságok kidolgozására és fe-ladatok végrehajtására;

• saját énjétől való eltávolodásra, tárgyiasításra;

• önmagát és a világot egységesítő életfilozófiában értelmezni¹⁶⁷

Allport és Rogers az érett személyiség kritériumait elsősorban nem a szexualitás és a házasság vagy a teológia területére vonatkozóan dolgozták ki, azonban meglátásaik itt is gyümölcsözővé vál-tak.¹⁶⁸ Grósz Emese szerint a pszichoszexuális érettség ebben az olvasatban „a személyiség érettségé-nek egyik aspektusa” lehet,¹⁶⁹ vagyis az ehhez kapcsolódó nevelői munka is a teljes személyiség fej-lesztéséhez kapcsolódik. Ezek alapján „a szexualitásnak nem létezik külön egy önálló szocializációs folyamata, hanem ez szorosan a személyiség elsődleges és másodlagos szocializációs folyamataiban valósul meg”.¹⁷⁰ Stephan Leimgruber ugyanennek az irányzatnak keresztény táptalajon való alkalma-zása lehetőségét mutatja be Christliche Sexualpädagogik: Eine emanzipatorische Neuorientierung – Für Schule, Jugendarbeit und Beratung című könyvében. Ő ezt az irányzatot a pedagógia, a fejlődési pszic-hológia és a teológia bibliai alapjainak metszeteként képzeli el, anélkül, hogy ezek közül az aspektusok közül bármelyiket is abszolutizálni igyekezne. Az ő álláspontjában a szexuális identitással összefüggő kérdésekre is elsősorban a személyiségfejlődés megfelelő támogatásával lehet válaszolni. Olvasata szerint ezen kívül, direkt módon a testi szexualitással nem kell foglalkozni, hanem a maga természe-tességében kell a személyiségfejlődés és a személyiség részeként beszélni a szexualitásról, akár a testi

165 ALLPORT 2000.

166 Uo. 301-306. o.

167 Uo. 300–330. o.

168 BÜTTNER–DIETRICH 2013.

169 GRÓSZ 2004, 12. o.

170 Uo. 55. o.