A KELETKEZÉSTÖRTÉNET KÉRDŐJELEI

Az Emlékezések keletkezéstörténetének rekonstruálása a fennmaradt forrásanyag hiányos volta miatt számos nehézségbe ütközik. Az Emlékezések megírásával kap-csolatban leginkább Kis János Toldy Ferenccel folytatott levélváltására hagyat-kozhatunk, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ Kézirattárban őriznek. Kis Toldyhoz írt leveleinek többsége az M. Irod.

Levelezés 4-r. 77. sz. jelzetű Toldy F. levél tárczája címet viselő anyagban található.

Eredeti kéziratban csak Kis levelei maradtak fenn, Toldy levelei közül csak három fogalmazvány ismert, az elküldött levelek Kis János hagyatékával együtt, mely a család birtokában maradt, és nem került közgyűjteménybe, vagy megsemmisül-tek, vagy ismeretlen helyen lappanganak.

111 Uo., 204.

112 A Montaigne-idézet francia eredetije: „«Que ces œillades si frequentes à leur ouvrage, tesmoignent que le cœur leur frissonne de son amour; et les rudoyements mesmes desdaigneux dequoy ils le battent, que ce ne sont que mignardises et affetteries d’une faveur maternelle;»

suyvant Aristote, à qui et se priser et se mespriser naissent souvent de pareil air d’arrogance.”

Michel de Montaigne, Essais, Tome Quatrième, par Charles Louandre (Paris: Charpentier, 1854), 254−255.

113 Kis, Emlékezései…, (1846), 205.

114 „Mert alkalmasint azon mentségemet sem mindenek veszik be, hogy nekem itt e’ részben több sza-badsággal kelle bírnom mint egyebeknek, mivel világosan megmondottam, hogy magamról fogok irni, ‘s következőleg valamint egyéb cselekedeteimről, ugy irásimról is kellett emlékeznem.” Uo.

Kis János először 1842. június 11-én kelt levelében említi Toldynak, hogy ön-életíráson dolgozik: „Ön biographiát irni már néhány hónapok előtt kezdettem, s már néhány iv készen van; de hogyan folytathatom s mire mehetek vele, azt csak az idő mutatja-meg.”¹¹⁵ A kontextus alapján (a verseinek Toldy által sajtó alá rendezett kiadásához készülő prológus után ír róla) feltételezhető, hogy Toldy biz-tatására kezdett hozzá autobiográfiájához, de saját belső motivációja is szerepet játszhatott ebben. 1842. augusztus 12-i levelében a szuperintendens már arról ír az Akadémia titoknokának, hogy Emlékezései nagyrészt elkészültek:

Emlékezéseimből 16−17 iv kéziratban készen van. Én azokat a Soproni estvék-be szándékoztam iktatni s azért irtam a programmában, hogy talám eredeti darabot is foglalnak ezek magokban. A tervet terjedelmesebben szabtam-ki, mint most szeretem. A szerint két, három vagy talám négy füzetet is adnának.

A kész ívekben: otthoni ’s más falusi életem, Soproni oskoláztatásom, albizálá-som, akademiai tanuláalbizálá-som, Győri professorságom s nagy baráti predikatorsá-gom vagynak foglalva. Ezután még kővágó Örsi, Nemes Dömölki, és Soproni predikátorságomnak, tovább egy füzetben irói pályámnak, és még egy füzetben Superintendensi hivatalomnak kellene következni. Mindenütt a törteneti ada-tok mellé jegyzeteimet s itéleteimet is szándékoznám tenni: De szándékomat véghez vihetem-e az igen kétséges; mert hivatalbeli foglalatosságim erőmet s kedvemet olly mértékben igénylik, hogy üres óráimban, minden foglalkozásban nagyon lassan és sokszor épen nem haladhatok, mindennap nagyobb mérték-ben tapasztalván, melly nagy akadály ezekre nézve az öregség. Azért sajnálom, hogy emlékezéseimnek olly széles tervet gondoltam-ki.¹¹⁶

Ezek a sorok bizonyítják, hogy 1842 késő nyarára Kis János már kidolgozta az Emlékezések szerkezeti felépítését, amelyet a későbbiekben is követett, és az első közlemény több mint kétharmada is elkészült ekkorra. Kis a levél tanúsága szerint annak is tudatában volt, hogy nagy terjedelmű ambiciózus vállalkozásának vég-hezvitelét öregsége és hivatali elfoglaltságai megnehezítik. Ezen aggályai később a harmadik közlemény esetében, mely befejezetlenül fél évszázadig kéziratban maradt, sajnos be is igazolódtak.

1842. szeptember 10-i levelében Kis János arra kérte Toldyt és pesti barátait, hogy nézzék át az elkészült kéziratot:

115 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1842. június 11.”, in Kis, Irodalmi…, 451. lev., 205–206, 205.

116 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1842. augusztus 12.”, in uo., 455. lev., 217–219, 218.

Az Emlékezésekböl az utolsó íveket ide zárom azzal a’ kéréssel, hogy azok adan-dó jó alkalommal vissza küldessenek, mert csak ugy vagynak mint lediktáltam

’s még ezután lesznek másképp leirva. Az ezeket meg előző 12−15 ivek most iratnak le másodszor. Ha le lesznek irva, azon leszek, hogy jó alkalommal azokat is le küldhessem. Nagyon szeretném ha két három Pesti barátim e’ munkát át néznék, ’s hol váltosztatni való van azt tudtomra adnák. Minthogy mind untalan félbe szakasztatom a’ dictálásban a’ külömben is kevés gond melly a’ stylre for-dittathatik, természet szerint még több hiányt hágy. Irói pállyámrol mind addig semmit sem szóllok mig még Dömölki és Soproni Predicátorságom le nem lesz rajzolva. Leg bövebb voltam gyermekkoromi ’s ifjuságomi neveltetésemnél ’s fi-atal korombeli hivfi-ataloskodásomkor történt miveltetésemnél.¹¹⁷

Bár az említett pesti barátok pontos kiléte nem állapítható meg egyértelműen, de Toldy és a Kazinczy Kishez írt leveleit vele közösen kiadó Bajza József mindenkép-pen közöttük lehetett, és talán a „romantikus triász” harmadik tagja, Vörösmarty Mihály neve is szóba jöhet. Kis számára fontos lehetett, hogy ez a műve, mely egyértelműen megfelelt a romantikus eredetiségigény kívánalmának, nyelvi-sti-lisztikai szempontból is méltó formában kerülhessen a közönség elé. A másoknak diktált kéziratos szövegben minden bizonnyal számos helyesírási és stilisztikai hiba lehetett, hiszen az ortográfia a lejegyzőé volt, és a levél tanúsága szerint a körülmények sem lehettek teljes ideálisak Kis számára az igényes fogalmazáshoz.

Toldy és Bajza minden bizonnyal ennek ellenére elismeréssel nyilatkozhattak az Emlékezések nekik megküldött részleteiről. Kishez ez ügyben intézett levelük nem maradt fenn, tartalmára Kis 1842. október 12-i leveléből következtethetünk, melyben a szuperintendens a következőket írta Toldynak:

Hogy emlékezéseim mutatványaival két olly ügyes biráló megelégszik, az nagy örömömre szolgál. Ha a munka elkészülhet azon esetben szeretnék illyenektől a fogyatkozások iránt is itéletet hallani; csakhogy nem örömest fárasztom a szükségesebb dolgokkal különben is igen elfoglaltakat. Egy nagy bajom a stylre nézve az, hogy nem tudom hol éljek az elbeszélésben perfectumokkal s hol im-perfectumokkal. E részben semmi szabályt sem vagyok képes magamnak adni, csak bizonytalanságban ingadozok.¹¹⁸

117 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1842. szeptember 10.”, in uo., 458. lev., 221–223, 222.

118 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1842. október 12.”, in uo., 461. lev., 224–225, 225.

A stilisztikai tekintetben a különböző múlt idők elbeszélésbeli használatával kapcso-latos kérdés nem ekkor merült fel Kis számára először, hiszen már Aranka Györgytől is kért ezzel kapcsolatban tanácsokat.¹¹⁹ Mindennek hátterében a magyar nyelv múlt idejű igeidőrendszerében bekövetkező változások állhattak, hiszen a korábban négy-féle múltidővel kifejezett jelentésárnyalatok egyre inkább határozószók és igekötők használatával kerültek kifejezésre. Kis kérdése annyiban is különösnek tűnhet a mai olvasó számára, hogy magyar anyanyelvűként és félévszázados írói munkássággal a háta mögött egy magyar stilisztikai kérdéssel kapcsolatban pont a nála nemcsak több mint három évtizeddel fiatalabb, ráadásul német anyanyelvű Toldy-Schedeltől kért tanácsot, akit levelezésük tanúsága szerint mind irodalmi, mind orvosi kérdé-sekben kiemelkedő kompetenciával rendelkező tekintélynek tarthatott.¹²⁰

Az Emlékezések Kis levelezésében legközelebb 1843. január 21-én kerülnek em-lítésre:

Most nem a Titoknoknak, hanem Barátomnak irok. Emlékezéseimből az 1^ső Sza-kasz elkészült, ’s akarmelly csekélység is az, még is szeretném, ha Te ’s egyébb pesti barátim érkeznétek azt megolvasni ’s igazításaitokat ’s egyébb észrevéte-leiteket velem közölni. E’ végre küldöm azt itt hozzád, Boileau’ ezen tanácsát követve ’s annak tellyesitését kivánva:

Faites-vous des Amis prompts a’ vous censurer Qu’ils soient de vos écrits les confidens sinceres, Et de tous vos defaux les zelés adversaires.

Mindent mit igazitandónak véltek, bizvást megigazíthattok, mindent mit a’

szollásokban változtatandónak tartotok, akár a’ szók’ aláhuzása, akár a’ helyek megkeresztelése által megjegyezhettek, minden gáncsolást szabadon tudtomra adhattok. Én mind ezt köszönettel fogom venni ’s tanácstokat meggyőződésem szerint vagy követni vagy elmellőzni. − Megengedjetek hogy e’ kérésemmel fá-rasztlak; de hozzám közel senki sincs, kihez e’ részben bizodalmam volna; de távol sincs kihez ugy folyamodhatnám, mint hozzátok.

A’ kéziratot átnézés után is tarcsd magadnál addig, mig a visszaküldésre biztos alkalom vagy neked nem adja magát elő vagy általam nem adatik tudtodra.

Most az irói pályámat tárgyazó emlékezések vagynak munkába; azok után követ-keznének ha környülményeim engedendnék a Superintendensi hivatalt tárgyazók.

Hogy képem köztetszést nyert azon örülök. Itt is mindenek jól eltaláltnak tarta-nak. − Életrajzom visszaküldött szakaszát vettem, ’s az egész átnézhetése véget a többihez ismét visszakapcsolom.¹²¹

119 „Kis János Aranka Györgynek, Nagy-Baráti, 1797. augusztus 25.”, in uo., 13. lev., 24–25.

120 Lásd „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1842. szeptember 10.”, in uo., 458. lev., 221–223.

121 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1843. január 21.”, in uo., 463. lev., 228–229.

Kis beszámol Toldynak az első közlemény elkészültéről, és megkéri annak alapos átnézésére és javítására, a végső döntést azonban minden esetben (természetes módon, hiszen az ő autobiografikus szövegéről van szó) magának tartotta fenn, mely bizonyítja, hogy az Emlékezések életében megjelent első két közleményének szövege az ultima manus elve alapján Kis által autorizált szövegváltozatnak te-kinthető. Mivel az első két közlemény kézirata nem maradt fenn, ezért a későbbi kiadások alapszövegének is az első kiadás tekintendő.

1843. március 13-án kelt levelében az átnézett kézirat visszaküldésével kap-csolatban ír Toldynak: „Ha Emlékezéseim már Pesten nem kellenek, azokat ezen rendeim vivője N. T. Perlaky Senior Ur, egy lángoló tüzü Magyar, magával elhoz-hatja”,¹²² a kézirat azonban még egy hónappal később sem érkezett vissza hozzá, hiszen 1843. április 10-én a következőket írta Toldynak: „Perlaky Senior ur azt irja, hogy Uraságod emlékezéseim kéziratát hozzám juttatás végett valakire bizta.

Én e kéziratot még nem kaptam-meg.”¹²³ Az 1843. július 10-én kelt levélből meg-tudhatjuk, hogy még három hónap elteltével sem kapta vissza a kéziratot: „Az emlékezéseket még nem kaptam vissza; de azok kár nélkül késhetnek.”¹²⁴ Leg-közelebb a következő év kora tavaszáról maradt fenn említés az Emlékezésekkel kapcsolatban: Kis János 1844. március 15-én fordult újra Toldyhoz a mű kiadásával kapcsolatban:

Félve alkalmatlankodom levelemmel; mert dolgai sokasága tudva van előttem;

de egy szándékomat nagyon kivánom végre hajtani, s nem esmerek senkit, ki e részben ügyesebb segítőm lehetne, s ki bizodalmam szerint a segítésre szi-vesebb és hajlandóbb volna, mint barátom Uram. Három kötetet (egyenként 18−21 ivet) teendő emlékezéseim már nagyrészint készen vannak, s különösen az első kötet letisztázva várja a censurát, és sajtót. Arra kérem baráti bizodalom-mal barátom Uramat, sziveskedjék valakit szerezni, ki ezen munkámat akármi csekély honorariumért a maga költségén kinyomassa. Gondolatom szerint leg-jobb lenne azt három egymásnélkül is árultatható kötetekben illy cimek alatt kiadni: I Superintendens Kis János neveltetését, albizálását, professorságát és predikátorságát tárgyazó emlékezések. Maga által feljegyezve. II Sup. Kis János irói pályáját tárgyazó emlékezések. III Kis János superintendensi hivatalát tár-gyazó emlékezések. Ha a kötetek egyenként árultathatnak, talán több vevők találkoznak; kivált superintendensi hivatalom leirását a protestans predikátorok reménylem érdekesnek fogják tartani; s ha külön juthatnak hozzá, könnyebben

122 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1843. március 13.”, in uo., 464. lev., 230.

123 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1843. április 10.”, in uo., 465. lev., 230–231, 230.

124 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1843. július 10.”, in uo., 466. lev., 231.

s többen megvehetik. − Minthogy az első kötet nagy rés[z]e barátom Uramnál van, abból ha szintén tisztázatlan is, a kinyomatni akaró megnézheti, vagy meg-nézetheti hasznot reménylhet-e, vagy kártól félhet a kinyomatás esetében. − Ha saját költségén kiadó találkozik, s erről tudósítatom: az első biztos alkalommal el fogom az első kötet kéziratát barátom Uramhoz küldeni. − Egyébiránt ha barátom Uram a kiadóval együtt mind a három kötetet árulni tanácsosabbnak tartanák, nekem az ellen sem lenne kifogásom; mert a másadik és harmadik kötetet is egy pár hónap mulva tisztázva leküldhetni reménylem. − Bocsánatot kérek alkalmatlankodásomért; s kéresem tellyesedésének bizonyságául veszem, ha említett szándékom akár sikerülése akár nem sikerülése felöl barátom Uram tudósítani sziveskedendik.¹²⁵

A levélből megtudhatjuk, hogy 1844 márciusában már összeállt az Emlékezések végleges szerkezete, és Kis a második és harmadik közleményeken dolgozott. A kiadással kapcsolatos üzleti szempontok is ekkor merülnek fel először konkrét formában, ebben is számított Toldy baráti segítségére.

Mivel az Akadémia titoknoka egy hónap múltán sem reagált Kis ezen kéré-sére, 1844. április 18-án szükségesnek érezte rákérdezni erre, ami egyértelmű jele annak, hogy a szuperintendens szívén viselte Emlékezései megjelentetését:

„Egy uttal baráti bizodalommal kérem Uraságodat, sziveskedjék egy pár rend-del megirni, vette-e azon levelemet, mellyben ez előtt néhány héttel arra kértem Uraságodat, hogy méltóztatnék próbát tenni, találkoznék-e valamelly könyváros, ki csekély becsületdíjért emlékezéseimet a maga költségén kiadná.”¹²⁶ 1844. má-jus 10-én az Akadémia titoknokához intézett hivatalos levelében Emlékezéseinek készülő második és harmadik közleményére is utalt annak bizonyságaként, hogy továbbra is aktívan műveli a litterae értelmében vett „tudományokat”: „Hogy a’

tudományokkal még mindeddig nem szüntem-meg öregségi erőtlenségem dacá-ra is társalkodni, annak bizonyságául az 1845^re készitendő Névkönyvben Sveto-nius fordítása a’ Soproni Estvék’ 5^dík füzete ’s az Emlékezések 2^dík és 3^dik darabjai szolgálhatnak.”¹²⁷

Ugyanaznapi keltezésű baráti levelében 1844. május 10-én a következőket ol-vashatjuk:

125 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1844. március 15.”, in uo., 470. lev., 234–235.

126 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1844. április 18.”, in uo., 471. lev., 235–236, 235.

127 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1844. május 10.”, in uo., 472. lev., 236.

Vegye szives köszönetemet azon szivességéért mellyel Emlékezéseim’ kinyoma-tása végett annyit fáradozott. A’ kinyomatást semmi sem sietteti; söt az a’ kör-nyülmény, hogy a’ kéziratot jobban átnézhetem ’s talám jobbitgathatom, javasol-ja is. E’ munkám’ sorsát is Barátom Uramra bízom. Ha míg élek világra jöhet, Ba-rátom Uram által kivánom világra jövését akármikor is eszközöltetni. Ha a’ munka életemben világra nem jöhet: azon esetben fiaim rendelkezhetnek iránta.¹²⁸

Ezek szerint ekkor már megkapta Toldy azon levelét, melyben beszámolt neki az Emlékezések üzleti alapú kiadásával kapcsolatos eredménytelen próbálkozásairól.

Kis ekkor, úgy tűnik, sztoikus nyugalommal és némi rezignációval reagált ezen hírre, hiszen itt arról írt Toldynak, hogy nem tartja sürgősnek az Emlékezések meg-jelentetését, és mindenképpen Toldy által szeretné azt kiadásra előkészítve látni, halála esetére pedig fiaira bízza a kézirat feletti rendelkezést.

Toldy Ferenc válaszának fennmaradt fogalmazványa szerint 1844. május 16-án válaszolt Kis Jánosnak:

Bár ne lenne része ez elhatározásban a Memoirok esetének. Nem mondhatom mennyire fájt nekem, hogy egy Kis munkájával, ’s munkával, millyet én szeretek benne, mintegy házról házra kelle, és siker nélkül, vándorolnom. Én ugyan, úgy hiszem kitkit meggyőztem annak becséről; de reménylhető keletéről − magam sem vagyok eléggé meggyőződve: s ennek nem a szerző, nem a munka tárgya v. feltehető becse, hanem a kor oka. Bennünket az nyugtasson meg, hogy a kor változik, de a munka megmarad, ’s érdeke az idővel nem fogy hanem nevekedik.

De az én ohajtásom az vala, hogy Ngd lássa azt a közöns. kezében, lássa erede-tieivel együve állítva!¹²⁹

Toldy itt az Emlékezések sikertelen üzleti alapú megjelentetési kísérleteivel is kap-csolatba hozza Kis János már korábban említett lemondási szándékát akadémi-ai rendes tagságáról, melyet azonban végül mégis haláláig megtartott. Toldy a korral magyarázza, hogy egy kiadó sem tartotta jövedelmező vállalkozásnak az Emlékezések saját költségen történő kiadását, szerinte a munka értékét ez nem befolyásolhatja, sőt forrásértéke az utókor számára még becsesebbé fogja azt tenni, és továbbra sem mond le teljesen a megjelentetés lehetőségéről.

Válaszában Kis János 1844. május 19-én még mindig az előző levelében megfo-galmazott sztoikus álláspontot képviselte:

128 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1844. május 10.”, in uo., 473. lev., 237.

129 „Toldy Ferenc Kis Jánosnak, h. n., 1844. május 16.”, in uo., 474. lev., 237–238, 238.

Emlékezéseim sorsa sem szomorít, legkevesebbé sem. Jól esmerem korunk-ban literaturánk állapotját; s épen nem csudálom, hogy az illyen munka saját költségén kiadót nehezen, vagy épen nem talál. De nincs is okom a kiadatással sietni; mert a Berzsenyi összes müvei kiadóját, s talán még mást is Kazincy vé-delmezésével kétségkivül magamra megharagítanám, mit eltávoztatni legalább nem veszteség. Emlékezéseim tehát ha jöhetnek jőjenek napfényre akkor mikor lehet; s bár sohase jöhessenek is, az az én nyugalmamat legkevesebbé sem sza-kasztja félben.¹³⁰

A Döbrentei Gáborral való ellentét a Berzsenyi-kiadás előszavában kifejtett, Kazinczyra nézve erősen dehonesztáló megállapítások Kis általi megcáfolására vezethető vissza, mely az Emlékezések második közleménye harmadik részének végén olvasható. Kis baráti kötelességének tekintette, hogy Kazinczy halála után válaszoljon az ellene felhozott, a széphalmi mester halála után több mint egy év-tizeddel később megfogalmazott vádakra.¹³¹ Döbrenteiről egyébként Kis korábbi barátságukat felidézve elismerően ír az Emlékezésekben,¹³² és kapcsolatuk későbbi elhidegülésére is prudens módon csak finoman utal.¹³³

A fordulat három hónappal később következett be. 1844. augusztus 11-én már az Emlékezések Sopronban történő saját költségű kinyomtatásáról számol be Tol-dynak: „Emlékezéseim iránt arra határoztam magamat, hogy azokat saját költsé-gemen kinyomassam; ’s az első kötet már a’ héten sajtó alá is adatott. Ha szintén tartanom lehet is attol, hogy költségemet be nem veszem; legalább jelét adom annak, hogy mint tagja a’ magyar tudós társaságnak a’ magyar irodalom számára valamit tenni ígyekezem.”¹³⁴ Azt, hogy valójában milyen tényezők játszottak közre Kis ezen döntésében, egyéb források híján pontosan nem tudhatjuk. Annyi bizo-nyosnak tűnik, hogy a korábbi sztoikus hozzáállást itt felülírta a kötelesség- és felelősségtudat, az anyagi értelemben vett megtérülés háttérbe szorult a nemzeti kultúra műveléséhez való hozzájárulás, és az általa képviselt nemzedéki emléke-zet és kulturális identitás továbbhagyományozásának igényével szemben.

Mindezt alátámaszthatja, hogy levelezése alapján Kis fontosnak tartotta a kiadott Emlékezések példányainak terjesztését, és ebben egyáltalában nem csak anyagi szempontok motiválhatták. A már megjelent első közlemény terjesztéséről Kis

130 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1844. május 19.”, in uo., 475. lev., 238–240, 239.

131 Kis, Emlékezései…, (1846), 91−98.

132 Uo., 110−111.

133 Uo., 97−98.

134 „Kis János Toldy Ferencnek, Sopron, 1844. augusztus 11.”, in Kis, Irodalmi…, 479. lev., 242.

László Jónáshoz és Dregaly Dánielhez írott levelei tanúskodnak 1845 márciusá-ból.¹³⁵ Toldynak és az Akadémiának is küldött belőle tiszteletpéldányokat.¹³⁶ Ki-sebbik fiának, az akkor pesti ügyvédként tevékenykedő ifj. Kis Jánosnak írta 1845.

március 23-án: „Emlékezéseim első Közleményének Pestre menendő példányai a cigaróval együtt már bevannak pakolva, csak azt várják hogy a Dunán a gőzhajó járhasson.”¹³⁷ 1845. március 26-án Dessewffy Emil grófhoz intézett levelében min-den bizonnyal szintén Emlékezései első közleményére utal, amikor „az itt menő példánnyal” kedveskedik a grófnak, és kéri, hogy „az ide mellékelt jelentést”, melynek szövege nem maradt fenn, iktassa be „a vezérlete alatt kijövő Buda−Pes-ti Hiradóba”.¹³⁸ Az itt említett jelentés az Emlékezések megjelenésével és a példá-nyok terjesztésével kapcsolatos reklám célú híradás volt, mely valóban megjelent a Budapesti Hiradó 1846. április 20-i (167.) számában a 268. oldalon.

Utolsó ismert levelében, melyet 1845. július 29-én írt Toldyhoz, Kis János szin-tén utal Emlékezéseinek első közleményére, mint amelyet az Akadémia tagjainak

„magányos munkálatai között” a következő évre szóló Névkönyvben „Emlékezé-sek Kis János életéből. Első közlemény. Sopron 1845.” címen megemlíthetőnek tart a Soproni Estvék negyedik és ötödik füzeteivel együtt.¹³⁹ A második közlemény 1846-os megjelentetésével kapcsolatban a levelezésben nem található utalás, de mivel Kis 1846 elején már nagybeteg volt, és február 19-én meghalt, már módja se lehetett a kiadás állásának nyomon követésére, és az Toldy Ferenc szerint már csak a szerző halála után jelent meg.¹⁴⁰

135 Lásd „Kis János Dregaly Dánielnek, Sopron, 1845. március 15.”, in uo., 492. lev., 254; „Kis János László Jónásnak, h. n., 1845. március”, in uo., 493. lev., 255.

135 Lásd „Kis János Dregaly Dánielnek, Sopron, 1845. március 15.”, in uo., 492. lev., 254; „Kis János László Jónásnak, h. n., 1845. március”, in uo., 493. lev., 255.

In document EGYHÁZ – IRODALOM – TUDOMÁNY (Pldal 102-111)