• Nem Talált Eredményt

A közlekedési bűncselekmények

In document 1. Az utasítás hatálya (Pldal 32-36)

61. § (1) A közlekedési bűncselekmények [Btk. XXII. Fejezet, illetve 1978. évi IV. törvény XIII. Fejezet] − kivéve az ittas állapotban, illetve bódult állapotban elkövetett járművezetést [Btk. 236.  § (1)  bekezdés, 237.  § (1)  bekezdés, illetve 1978. évi IV.  törvény 188.  § (1)  bekezdés] és a  járművezetés tiltott átengedését [Btk. 238.  § (1)  bekezdés, illetve 1978. évi IV. törvény 189. § (1) bekezdés] −, továbbá a közlekedés körében elkövetett, de nem a Btk. XXII. Fejezetében, illetve az  1978. évi IV. törvény XIII. fejezetében meghatározott bűncselekmény esetén a  nyomozás felügyeletével és irányításával kapcsolatos tevékenységet a  Be. 29.  § (1)  bekezdése alapján jelen utasítással kijelölt ügyészségként a  főügyészség székhelyén lévő járási ügyészség (Pest megyében a  Budakörnyéki Járási Ügyészség), a  Fővárosi Főügyészség illetékességi területén a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség látja el.

(2) Amennyiben az  ügyben vádemelés indokolt, az  (1)  bekezdés szerinti ügyészség a  vádiratot, a  vádképviseletet megkönnyítő feljegyzést és az ügyiratokat a vádképviselet ellátására megküldi az általános illetékességgel rendelkező járási ügyészséghez. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az általa az (1) bekezdés alapján felügyelt közlekedési ügyekben a vádemelési és a vádképviseleti tevékenységet is ellátja.

(3) A  főügyész az  (1)  bekezdésben meghatározott ügyészséget eseti jelleggel, a  jelentős tárgyi súlyú vagy rendkívül bonyolult ügyben a vádképviselet ellátására is kijelölheti.

(4) Az utasítás alkalmazásában a közlekedés körében elkövetett bűncselekménynek kell tekinteni: a gondatlanságból elkövetett emberölést [Btk. 160. § (4) bekezdés, illetve 1978. évi IV. törvény 166. § (4) bekezdés], a gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértést [Btk. 164. § (9) bekezdés, illetve 1978. évi IV. törvény 170. § (7) bekezdés], a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést [Btk. 165. §, illetve 1978. évi IV. törvény 171. §], a segítségnyújtás elmulasztását [Btk. 166. §, illetve 1978. évi IV. törvény 172. §], a közérdekű üzem működésének megzavarását [Btk. 323. §, illetve 1978. évi IV. törvény 260. §], ha e bűncselekményeket a közlekedés rendjét, biztonságát sértő, illetve veszélyeztető magatartással követték el.

(5) Amennyiben az  eljárás nem kizárólag közlekedési bűncselekmény miatt folyik, és az  ügy nem különíthető el, az (1) bekezdés szerinti ügyészség látja el az ügyészi teendőket.

(6) A kettőnél több ember halálát okozó vagy halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közlekedési bűncselekmény miatt indult büntetőeljárásban a szemlén és a bizonyítási kísérleten az ügyész részvétele kötelező.

62. § (1) A közlekedési büntető ügyekben a vádiratban vagy más érdemi határozatban meg kell jelölni azt a közlekedési vagy foglalkozási szabályt (KRESZ, forgalmi vagy más utasítás stb.), amelynek megszegése a bűncselekményhez vezetett.

Külföldön történt elkövetés esetében az elkövetés helyén érvényes külföldi szabályt kell a vádiratban vagy a más érdemi határozatban feltüntetni.

(2) Büntetőeljárás átadásának kezdeményezésekor az ügyiratokhoz csatolni kell az irányadó közlekedési jogszabályok, utasítások és szabályzatok szó szerinti szövegét tartalmazó mellékletet is.

VII. FEJEZET

ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK 63. § Ez az utasítás 2018. július 1-jén lép hatályba.

64. § Az utasítás rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

65. § Amennyiben a  büntetőeljárás 2018. január 1. napját megelőzően indult és az  ügyben még nincs gyanúsított, az új Be. 351. § (2) bekezdésében előírt iratbemutatásra vonatkozó időpontot az eljáró ügyész úgy határozza meg, hogy arra a nyomozás iratainak legutóbbi bemutatásától számított hatodik hónapban kerüljön sor.

66. § Hatályát veszti a  vádelőkészítéssel, a  nyomozás törvényessége feletti felügyelettel és a  vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról szóló 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ utasítás.

Dr. Polt Péter s. k.,

legfőbb ügyész

A legfőbb ügyész 10/2018. (VI. 29.) LÜ utasítása

a munkaidőn kívüli ügyészi szolgálatról szóló 15/2014. (VIII. 15.) LÜ utasítás módosításáról

Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 8. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. § A munkaidőn kívüli ügyészi szolgálatról szóló 15/2014. (VIII. 15.) LÜ utasítás (a továbbiakban: ügyeleti utasítás) 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. § Munkanapon munkaidőn kívül a késedelmet nem tűrő ügyészségi intézkedés teljesítése az előkészítő eljárással, a  nyomozás felügyeletével és irányításával, valamint a  befejező intézkedésekkel kapcsolatos ügyészi feladatokról szóló 9/2018. (VI. 29.) LÜ utasításban (a továbbiakban: Nyfel. utasítás) foglaltak szerint az ügyészségi vezető, illetve a nyomozásról rendelkező ügyész feladata.”

2. § Az ügyeleti utasítás 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(1) A  pihenőnapon és munkaszüneti napon szükséges, késedelmet nem tűrő büntető szakági – elsődlegesen a  büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) Nyolcadik részében meghatározott kényszerintézkedéssel, a  letartóztatás indítványozásának hiányában az  őrizet elleni panasz elbírálásával, illetve az  őrizet haladéktalan megszüntetésével, a  Be. 119.  § körében szükséges intézkedéssel, valamint a  Be. Hatodik részében szabályozott leplezett eszközök vonatkozásában a  Be. 238.  §-a szerinti engedélyezéssel kapcsolatos – ügyészségi feladatok ellátására a főügyész készenléti szolgálatot rendel el.”

3. § Az ügyeleti utasítás 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„6.  § (1) Az  általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 70.  § (3)  bekezdésében  meghatározott módon történő szemle megtartásáról szóló előzetes hatósági értesítéssel

kapcsolatos és a  büntetés-végrehajtási törvényességi felügyelet körében felmerülő késedelmet nem tűrő ügyészi feladatok – pihenőnapon és munkaszüneti napon – a főügyész döntése szerint a büntető szakági készenlét, ügyelet keretében vagy a büntető szakággal közös készenlét, ügyelet keretében láthatók el.

(2) Ha az Ákr. 70. § (4) bekezdése szerinti előzetes hatósági értesítés alapján az ügyész a szemle megtartásával nem ért egyet, azt megtiltja.”

4. § Ez az utasítás 2018. július hó 1. napján lép hatályba.

Dr. Polt Péter s. k.,

legfőbb ügyész

A legfőbb ügyész 11/2018. (VI. 29.) LÜ utasítása

a fiatalkorúak büntetőügyeivel kapcsolatos ügyészségi szakfeladatok ellátásáról

Az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény 8. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. § A fiatalkorúak [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 105. § (1) bekezdés]

büntetőügyeinek intézésére kijelölt ügyész a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben (a továbbiakban: Be.) meghatározott, az előkészítő eljárással, a nyomozás felügyeletével és irányításával, a vádemeléssel, valamint a büntetőbíróság előtti tevékenységgel, illetve az ügyészségi nyomozással kapcsolatos feladatait – a hatályos legfőbb ügyészi büntető szakági alaputasítások szerint – az utasításban foglalt eltérésekkel végzi.

2. § (1) Az ügyészség a fiatalkorúak büntetőügyeinek intézése során – különösen a fiatalkorúra vonatkozó eltérő törvényi rendelkezések maradéktalan érvényesülésének biztosításával – elősegíti, hogy a büntetőeljárás a fiatalkorú társadalmi beilleszkedését és az újabb bűncselekmény elkövetésétől visszatartását hatékonyan szolgálja.

(2) Az ügyészség a tizennyolcadik életévét be nem töltött fiatalkorút is érintő büntetőügyben – a nyomozás tartamának eltérő szabályaira figyelemmel – minden törvényes intézkedést megtesz az eljárás soron kívüli lefolytatása érdekében.

(3) Ha a büntetőeljárás a fiatalkorú személyi szabadságát elvonó bírói engedélyes kényszerintézkedés mellett folyik, az  ügyészségnek arra kell törekednie, hogy a kényszerintézkedés – a bűncselekmény jellegéhez és a fiatalkorú személyiségéhez igazodóan – a legrövidebb indokolt ideig tartson.

3. § (1) A fiatalkorúak büntetőügyeivel kapcsolatos ügyészségi szakfeladatokat a Legfőbb Ügyészségen a Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Önálló Osztálya, a fellebbviteli főügyészségen, a főügyészségen, a járási ügyészségen és a járási szintű ügyészségen – az adott szervezeti egység vezetőjének közvetlenül alárendelten – az ilyen elnevezésű szervezeti egység ügyésze vagy – önálló szervezeti egység hiánya esetén – az e feladatra kijelölt ügyész látja el.

(2) A Legfőbb Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Önálló Osztálya ellátja azokat a feladatokat, amelyeket a legfőbb ügyész vagy a büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes hatáskörébe utal, vagy az önálló osztály vezetője a hatáskörébe von.

(3) A fellebbviteli főügyészségi és a főügyészségi ügyészt a fiatalkorúak ügyeinek intézésére a Legfőbb Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Önálló Osztálya vezetője jelöli ki.

(4) A járási és a járási szintű ügyészség ügyészének a fiatalkorúak ügyeinek intézésére történő kijelölése előtt a Legfőbb Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Önálló Osztálya vezetőjének hozzájárulását be kell szerezni.

II. Fejezet

Hatáskör és illetékesség

4. § A fiatalkorúak ügyeinek intézésére kijelölt ügyész hatáskörébe tartoznak:

a) a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények miatt indított büntetőügyek, b) a fiatalkorúak és a felnőttkorúak összefüggő büntetőügyei (vegyes büntetőügyek) és

c) a gyermekkorúak büntetőügyei, kivéve, ha azok kizárólag felnőttkorú ügyével állnak összefüggésben.

5. § (1) Az előkészítő eljárással, a nyomozás felügyeletével és irányításával, illetve a vádemeléssel kapcsolatos feladatok ellátása során

a) a fiatalkorú járásbírósági hatáskörbe tartozó ügyében – a Be. 29. § (1) bekezdése alapján – az utasítással kijelölt ügyészségként a főügyészség székhelye szerinti járási ügyészség, illetve a Fővárosi Főügyészség illetékességi területén a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség fiatalkorúak ügyésze,

b) a fiatalkorú törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyében a megyei, illetve fővárosi főügyészség fiatalkorúak ügyésze

jár el.

(2) A 4. §-ban meghatározott ügyekben a Be. 26. § (5) bekezdésében írt intézkedést az 5. § szerinti ügyészség teszi meg.

(3) Az (1) bekezdés a) pontjában felsorolt ügyészségek illetékessége a megye, illetve a főváros területére terjed ki.

(4) A Be., valamint az utasítás rendelkezéseinek alkalmazásakor

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti ügyészség tekintetében a felettes ügyészségi feladatokat a megyei, illetve fővárosi főügyészség fiatalkorúak ügyésze látja el,

b) a megyei, illetve fővárosi főügyészség tekintetében a felettes ügyészség a Legfőbb Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Önálló Osztálya.

6. § (1) A büntetőbíróság előtti tevékenységgel kapcsolatos feladatokat

a) a fiatalkorú járásbírósági hatáskörbe tartozó ügyében az elsőfokú bírósági eljárás során a Be. 29. § (1) bekezdése alapján általános illetékességgel rendelkező járási ügyészség fiatalkorúak ügyésze,

b) a fiatalkorú törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyében a megyei, illetve fővárosi főügyészség fiatalkorúak ügyésze

látja el.

(2) A Fővárosi Főügyészség illetékességi területén a Be. 29. § (1) bekezdése alapján az utasítással kijelölt ügyészségként a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróság és a Budai Központi Kerületi Bíróság előtt képviseli a vádat.

(3) A főügyész az 5. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott ügyészséget eseti jelleggel a jelentős tárgyi súlyú vagy bonyolult ténybeli és jogi megítélésű ügyben, illetve egyéb okból a vádképviselet ellátására kijelölheti.

(4) A másodfokú eljárás során a fiatalkorú járásbírósági hatáskörbe tartozó ügyében a megyei, illetve fővárosi főügyészség fiatalkorúak ügyésze, a törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyben a fellebbviteli főügyészség fiatalkorúak ügyésze jár el.

A harmadfokú eljárás során a fiatalkorúak járásbírósági hatáskörbe tartozó ügyében a fellebbviteli főügyészség fiatalkorúak ügyésze jár el.

(5) A Kúria előtti eljárásokban az ügyészségi feladatokat a Legfőbb Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Önálló Osztálya látja el.

(6) Az egyszerűsített felülvizsgálati eljárásban és a különleges eljárásokban az eljárásra a Be. szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság mellett működő ügyészség fiatalkorúak ügyésze jár el.

(7) Az ügyész a legfőbb ügyész utasítása alapján az ország egész területén, a főügyész rendelkezése szerint pedig a főügyészség illetékességi területén működő bármely bíróság előtt eljárhat.

7. § A 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatokat a hatáskörébe tartozó ügyekben a Központi Nyomozó Főügyészség, illetve az alárendelt nyomozó ügyészség fiatalkorúak ügyésze látja el.

III. Fejezet

A nyomozásra vonatkozó különös rendelkezések

1. Az előkészítő eljárás

8. § A nyomozó hatóság vagy a Be. 339. § (3) bekezdésében meghatározott szerv által folytatott előkészítő eljárás felügyeletével kapcsolatos feladatokat az 5. §-ban meghatározott ügyészség akkor látja el, ha a bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhető személy fiatalkorú.

In document 1. Az utasítás hatálya (Pldal 32-36)