a hasznos információk áramlását segíti elő. Ezekben a rovatokban nemcsak a szo-rosan vett terminológiai tárgyú publikációkról és eseményekről adunk hírt, hanem a terminológiával és annak határterületeivel összefüggő könyvekről, történésekről is beszámolunk. A szótárkritika rovat a megjelenő szakszótárak, adatbázisok mellett a megjelenő általános szótárakról is közöl beszámolókat. A szlovák, román, ukrán, szerb stb. területeken megjelenő magyar és nem magyar nyelvű szótárakról is szí-vesen vesszük a részletes beszámolókat, kritikákat, ugyanígy a megrendezett tudo-mányos konferenciák, szakmai összejövetelek részletes elemezését és értékelését
— amennyiben akár témájukban, akár módszereikben segíthetik, támogathatják a terminológiával foglalkozók munkáját.
Az állandó és összehangolt terminológiai munka az Európai Unió adminisztráció-jának, gazdaságának stb. terminológiai szabványosítási és harmonizációs
folyama-F Ó R U M Társadalomtudományi Szemle, XII. évfolyam 2010/1, Somorja
tainak állandó és összehangolt szervezését kívánja meg. Hazánkban is számos tárgykör egységes terminológiai rendszerét kell létrehozni, de legalábbis a különbö-ző rendszereket egymással harmonizálni. Ennek érdekében nem csak terminológiai képzésre, hanem nemzeti nyelvtervezésre és ezt összehangoló intézményrendszer-re van szükség. A magyar nyelv különleges helyzetben van abban az értelemben, hogy nem egy, hanem több szomszédos országban beszélik és használják őshonos közösségek, nemcsak hétköznapi, hanem formális kontextusokban is (sajtó, okta-tás, vallás, szépirodalom, részben hivatalok stb.) ezért a magyar terminológiapoliti-ka kidolgozása és megvalósítása összetett feladat, de megoldása elméleti és me-todikai újdonságokkal is szolgálhat.
A folyóirat feladata az, hogy a hazai terminológiai kutatás és alkalmazás terüle-tén kialakult pozitív folyamatok további megerősítéséhez járuljon hozzá. Ezt a célt úgy tudja elérni, ha különböző tudomány- és szakmai területekről származó problé-mákat és eredményeket közöl, ezért várjuk a kutatás és a fejlesztés eredményein túl a különböző igényekre, lehetőségekre vonatkozó írásokat is. A dinamikus tudo-mányos fejlődés egyik biztosítéka a korrekt, tényekre alapozott vita, ezért a szer-kesztőség közlésre bocsát tudományos viták anyagát képező írásokat is.
A folyóirat elérhetősége: http://www.akademiai.com. A terminológiai kutatások-kal kapcsolatosan folyamatosan kerülnek fel információk a http://alknyelvport.
nytud.hu/ honlapra.
Irodalom
Cabré Castellví, M. Teresa 2008. A terminológia elméletei. Leírás (deskripció), előírás (pre-skripció) és magyarázat. Magyar Terminológia, 1. évf. 1. sz. 12—42. p.
Cabré, M. Teresa. 1996. L’attivitá terminologica: armonizzazione e prospettive di interscam-bio. In Intini, G. (ed.): La terminologia tecnica e scientifica. Attualitŕ e prospettive.
Roma, Istituto Poligrafico e Zecca dello Stato. 35—44. p.
Demeczky Jenő 2008. Terminológia a szoftveriparban. Magyar Terminológia, 1. évf. 2. sz.
189—204. p.
Fenyvesi Anna (szerk.) 2005. Hungarian Language Contact Outside Hungary. Studies on Hun-garian as a minority language. Amsterdam, Benjamins.
Fóris Ágota—Sermann Eszter 2007. Cenni sul ’terminology policies’ in Ungheria. Quaderni Vergeriani, III. évf. 3. sz. 131—140. p.
Fóris Ágota 2005. Hat terminológia lecke. Lexikográfia Kiadó, Pécs.
Fóris Ágota 2006. A magyar terminológia helyzete és fejlesztésének feladatai napjainkban.
Magyar Tudomány, 167. évf. 6. sz. 737—745. p.
Fóris Ágota 2009. Magyar Terminológia. Egy nemzetközi tudományos folyóirat indulása. Ma-gyar Tudomány, 170. évf. 2. sz 221—226. p.
Lanstyák István—Szabómihály Gizella 2002. Magyar nyelvtervezés Szovákiában. Pozsony, Kal-ligram Könyvkiadó.
Péntek János 2004. Magyar nyelvű tudományosság — kezdet és vég? In Péntek János (szerk.): Magyarul megszólaló tudomány. Budapest, Lucidus Kiadó, 233—242. p.
Skujin¸a, Valentîna—Ilzin¸a, Ilze Irena—Vasil¸jevs, Andrejs—Borzovs, Juris 2006. Terminology Standards in the Aspect of Harmonization for International Term Database. Termi-nologija (Vilnius), 13, 17—32. p.
UNESCO 2005 = Guidelines for Terminology Policies. Formulating and implementing termino-logy policy in language communities. Paris, UNESCO.
F Ó R U M Társadalomtudományi Szemle, XII. évfolyam 2010/1, Somorja
Vámos Tibor 2003. Ontológiai nyavalyáink. Magyar Tudomány, 164. évf. 2. sz. 231—236. p.
Varga Eszter 2009. A PET flakonfúvás terminológiája. Terminológiai kérdések egy kisvállalko-zásnál. Magyar Terminológia, 1. évf. 1. sz. 47—56. p.
Voigt Vilmos 2006. Egy új tudományközi feladatkör — terminológia/nevezéktan. A fogalomról és a MaTT (Magyar Nyelv Terminológiai Tanácsa) megalakulásáról, nemzetközi összefüggésekről. Magyar Tudomány, 167. évf. 6. sz. 728—736. p.
Weblapok
Akadémiai Kiadó: http://www.akademiai.com http://alknyelvport.nytud.hu/
F Ó R U M Társadalomtudományi Szemle, XII. évfolyam 2010/1, Somorja
Popély ÁÁrpád—Simon AAttila ((szerk.): AA rrend-szerváltás éés aa ccsehszlovákiai mmagyarok.
Somorja, FFórum KKisebbségkutató IIntézet, 2009, 8840 pp. //Elbeszélt ttörténelem, 11./
Néhány egyedi kísérlet után kezünkben van az, amit úgy nevezhetünk, hogy szlovákiai magyar kollektív politikai memoárirodalom.
Legalábbis annak egy vaskos, 31 interjúban elbeszélt változata. Úgy tűnik, divatja van a műfajnak. Említhető pl. Elek István Rend-szerváltoztatók 20 év után című interjúsoro-zata (35 nézőpontból), az Inštitút pre verejné otázky által összeállított Kde sme? (szerk.
Grigorij Mesežnikov, Kalligram Kiadó) vagy a G. Fodor Gábor—Kern Tamás szerkesztette A rendszerváltás válsága — amely könyvek mind-mind a rendszerváltással és annak tör-téneti lenyomatával foglalkoznak.
Milyen az átlagos szlovákiai magyar politi-kai visszaemlékező? Nem vezet naplót. Vagy ha vannak jegyzetei, akkor azt (eléggé elítél-hető módon) nem tartja karban. Az átlag szlo-vákiai magyar politikai visszaemlékező a sza-vait nem ellenőrzi papírból. Pedig olvassuk, hogy vannak dokumentumok: „Meg kellene néznem...” — utalnak rá többen. Ha úgy vizs-gáljuk az interjúkat, mint szóbeli forrásokat, amelyek különféle szövegtípusokat képvisel-nek, akkor az egyik végletük a gazdagon díszí-tett, bőven elmondott életpálya-beszélgetés;
ilyen pl. Németh Ilona, Öllös László, Püspöki Nagy Péter, Szabó Rezső interjúja. A másik véglet a kérdezz-felelek stílusú háttérbeszél-getés; ilyen pl. a Gyurovszky László- vagy a Sidó Zoltán-interjú. A két véglet között van pár átmenet: az el-elmélázó, a semmire nem emlékező stb. Viszont legalább egy fontos zsáner hiányzik: a kimérten válaszolgató poli-tikusé. A stílus vizsgálata összefügg a tarta-lommal. Utal (de nem válaszol) ugyanis arra, kik azok az emberek, akik e lapokon beszél-nek. Pártban és pozícióban gondolkodó rea-listák? Egykori FMK-sok? Feltörekvő technok-rata értelmiség? A hiányokkal, vagyis az (ed-dig) el nem készített interjúkkal (Duray alá-íróját, akinek két interjúját számon tartotta a cseh Centrum orální historie is.
A kötet címe szerint tárgyunk a rendszer-váltás és a magyarok, azon belül is az 1989—1992 közti turbulens időszak. Mind-amellett az interjúk Marcel Proust-i dimenzi-óban mozognak: visszanyúlnak jóval 1989 előttre, és jóval utána is. A kérdezőt és a vá-laszolót — nagyon helyesen — nem a történe-lem, hanem az emlékezet vezeti: „Így kerül-tem Dunaszerdahelyre 1980. október 6-án, emlékszem a történelmi dátum miatt, éppen azon a napon volt LGT-koncert” (Mészáros Lajos, 375. p.), vagy ,„Melyik évben? 77-ben vagy 78-ban. Nem tudom, de ez talán nem is lényeges” (Hodossy Gyula, 238. p.). Ugyan-akkor látni való, hogy e vaskos kötet anyagai nem egy céllal készültek. Nem egységes koncepció alapján. Ha lett volna vezérfonal, akkor pl. az interjúk néhány év leforgása alatt készültek volna. Minimálisan problema-tikus összehasonlítani egy 1997-ben készült beszélgetést (Janics Kálmán) egy 2009-ben készülttel (pl. Juhász R. József). Nem a tar-talmuk miatt — tehát nem mintha Janics sza-vait össze akarnánk vetni Juhász R.-éivel —, hanem az emlékezők esélyegyenlőtlensége miatt. A memoárirodalom természeténél fog-va kiszolgáltatott a mindenkori hatásoknak.
Az emlékezet tárgyát (az eseményt) nemcsak az eltelő idő, hanem az emlékezet tárgyára (az eseményre) időközben rárakódó későbbi tudás is nagyban befolyásolja.
Milyen a szlovákiai magyar kollektív politi-kai memoárirodalom? E könyv alapján hosz-szú, de elég szegényes. Egyre több van belő-le, de ritkán lebilincselő. Oda-odamondogató, de mindvégig szemérmes. A legtöbben pl.
óvatosan megkerülik a magyar besúgók kér-dését. A szlovákiai magyar visszaemlékezők hajlamosak anekdotázni: „Hájos Zoli a jogá-szoktól” (Berényi József, 52. p.), „Miroslav Lajčák mint selmecbányai évfolyamtárs”
(Csekes Erika, 126. p.). Holott az igazi politi-kai visszaemlékezés az információkon kívül még két dolgot tartalmaz: személyes benyo-másokat és reflexiókat; reflexiókat másokra és magukra. Itt viszont jobbára
helyezkedé-KÖNYVEK
F Ó R U M Társadalomtudományi Szemle, XII. évfolyam 2010/1, Somorja
F Ó R U M Társadalomtudományi Szemle, XII. évfolyam 2010/1, Somorja
sekről, konfliktusokról, apró-cseprő torzsalko-dásokról és furkálásokról olvasunk. Külpoliti-kai horizont alig. Konkrét elképzelés alig. Alig hallunk valamit a szlovákiai magyar társada-lom korabeli politikai igényeiről. Az interjúk tényleg lebilincselő szavai közben nehéz sza-badulni a következtetéstől, hogy milyen naiv és milyen esetleges volt a csehszlovákiai ma-gyarok számára a rendszerváltás.
Így hát az az oral history, amely e könyv 782 plusz 58 lapjáról elénk tárul, elég mesz-sze áll a valódi politikai memoárirodalomtól.
Ez a könyv egy generáció élménye. Azé a ge-nerációé, aki és amely megérezte az idők szavát. Politikailag ellenállt, ahogy 1989 előtt lehetett. Egy olyan generáció könyve ez, amely bele lett lökve a politikai rendszervál-tozás mélyvizébe. És ez a generáció most óriási és tiszteletre méltó erőfeszítéseket tesz, hogy ,,állagmegőrizzen”. Ez a generá-ció elég okos ahhoz, hogy képes legyen az önreflexióra, sőt talán ez az első olyan gene-ráció, amelynek tagjai ezt (szellemi értelem-ben) képesek megtenni. Ez a magyarázata a gyakori utalásnak, hogy „Mi akkor még azt hittük…” Egy olyan generáció szellemi ter-mékét tartjuk a kezünkben, melynek tagjai elég érettek ahhoz, hogy saját arcképük régi, néha nevetséges bár, de akkori hű képét te-gyék az interjúk fejlécére. Ez voltak ők.
Az oral history komoly támpontot tud ad-ni a jelenkortörténet válaszra váró kérdései-hez. Önmagában nem tud igazolni, de hozzá-segíthet az igazoláshoz. Nem tud cáfolni, de elvezethet a cáfolathoz. Az nem baj, hogy sokszor nem kapunk egyértelmű választ. Az sem baj, hogy a fekete-fehér helyett szürkék a válaszok. Az azonban szakmai elvárás, hogy munkája összegző fázisában a törté-nész konklúzióhoz, állításhoz, de legalábbis feltételezéshez jusson. Ezért helyes az irány, ha az interjúk rendszeresen visszatérnek egy-egy motívumhoz, mint pl. ahhoz, mennyi-re, milyen mértékben volt előre megrendezve a rendszerváltás. Ugyanakkor időnként a kér-dezők méltatlanul jelentéktelen nüánszokkal babrálnak, mint pl. azzal, hányan vettek részt az 1989. november 18-i vágsellyei ta-lálkozón (243. p.). Máskor óvatosabbaknak kellett volna lenniük a szerkesztőknek, és ki kellett volna gyomlálniuk a szövegből azokat az utalásokat, amelyek a történeti tudást
nem bővítik, viszont megalázóak lehetnek egyes emberekre.
Az oral history nem önálló történettudo-mányi diszciplína, hanem segédtudomány.
Az interjúk professzionális elemzést és értel-mezést igényelnek, ami ebből a könyvből hi-ányzik. A teljes tartalmi konfrontációt, vagyis annak megállapítását, hogy mennyire igaz az, amit valaki magáról és másokról állít, nem várható el; valószínűleg jelenlegi törté-nelemtudásunk ehhez nem is elégséges.
Azonban legalább egy rövid tanulmányt meg-ért volna, melyek voltak a korszak fő politikai trendjei; hogyan alakult ki a pártstruktúra;
milyen volt a rendszerváltást alakító szlováki-ai magyar személyiségek összetétele, hátte-re és motivációja; milyen irányokba mutat-nak a szlovákság vagy a Magyarország felé való politikai kapcsolatok ágai-bogai. Többen elmondják, ott voltak az események centru-mában. De mi volt a résztvevők valós politi-kai súlya? Mi volt az interjúalanyaink törté-nelmi súlya az egész folyamatban? Popély Árpád kronológiája (783—816. p.) mind az elemezéstől, mind a konklúzióktól érthető módon tartózkodik. De Simon Attila kiváló történeti elemző; ő mint szerkesztő vagy egy politológus elemző legalább a legfőbb kérdé-seket föltehették volna. A könyv viszonylag jól föltérképezi a rendszerváltást alakító szlo-vákiai magyar tényezők regiszterét. Viszont analitikus megközelítések és szintetikus állí-tások híján az állíállí-tásokkal nem tudunk, mert nem lehet vitatkozni. Elemzés híján teljes bi-zonytalanságban maradunk azzal kapcsolat-ban, mi volt a szlovákiai magyar rendszervál-tók jelentősége az országos folyamatokban.
Vajda Barnabás Keményfi RRóbert ((szerk.): VVoigt VVilmos k köny-vészete. AA bbibliográfiát öösszeállította MMolnár Szilvia. DDebrecen, DDebreceni EEgyetem N Nép-rajzi TTanszék, 22010, 1184 pp. //Studia F Folklo-ristica eet EEthnographica, 554./; VVoigt VVilmos:
Meseszó. Tanulmányok mmesékről éés m mese-kutatásról. BBudapest, EEötvös LLoránd T Tudo-mányegyetem NNéprajzi IIntézete, 22007—
2009, 4420 pp. //Szövegek éés eelemzések, 22./
Noha az összegyűlt pályatársak, kollégák úgy ünnepelték a 2010. január 17-én
hetve-F Ó R U M Társadalomtudományi Szemle, XII. évfolyam 2010/1, Somorja
nedik életévét betöltő Voigt Vilmost, mint va-lamiféle utolsó polihisztort, ő saját magát
„leginkább mesekutatónak” tartja. Ez persze soha nem akadályozta meg őt abban, hogy a mesekutatáson túlmenően a folklorisztika, azon belül leginkább a szöveges folklór szá-mos kérdésköréhez hozzányúljon, hogy ne foglalkozzon skandinavisztikával meg etno-szemiotikával, ne legyen a magyar terminoló-giai vizsgálódások egyik élharcosa, ne ássa bele magát a régi magyar irodalomba, vagy ne legyen (meg nem kerülhető!) véleménye esztétikai, elsősorban persze folklóresztéti-kai kérdésekről. És a sort még folytathat-nám… Pusztai János baráti, csipkelődő túl-zással egyenesen azt állította a Budapesten 2010. január 15-én megrendezett tudomá-nyos tanácskozáson, hogy „amiről Voigt Vil-mos nem tud, az nincs is”. Ez persze — foly-tatta Pusztai eszmefuttatását — nem jelenti egyszersmind azt, hogy ami nincs, arról azért Voigt Vilmos ne is írt volna. „Ha valamiről nem is tudunk, de ott valaminek lennie kell”
álláspontja, Pusztai szerint, Voigtból amo-lyan magyar Mengyelejevet kreált. Mondom, mindezek félkomolyan-féltréfásan hangzot-tak el, de ha megnézzük a születésnapra megjelent két kötetet, akkor — ha többet nem is — annyit azért hümmögve beismerhe-tünk, hogy mégiscsak van benne valami…
Kezdjük a lenyűgözően gazdag bibliográ-fia-kötettel! Évenkénti lebontásban hozza a szerző publikációs jegyzékét, azon belül öt kategóriába sorolva az írások bibliográfiai adatait: 1. önálló könyvek; 2. a szerző által szerkesztett művek; 3. tudományos jellegű tanulmányok; 4. egyéb közlemények, cikkek (konferenciabeszámolók, köszöntések, nek-rológok stb.) és végül 5. ismertetések, re-cenziók. Magáról a kötetről különben már ott helyben, a bemutatás közepette kiderült, hogy — nem teljes. Nézzük először a számo-kat! Az 1960—2009 közti fél évszázadnyi idő-szakot a kötetben 2194 bibliográfiai tétel képviseli. Ebből 28 önálló publikáció és több mint 800 (!) tudományos közlemény (cikk, tanulmány). És itt nem vettem tekintetbe a különféle magyarországi és külföldi
szaklexi-konokba, enciklopédiákba írt seregnyi, sok esetben egyenként is tanulmányértékű szó-cikkét.1 Mindez, ha jól számoltam, legalább 15 nyelven! Arra viszont már nem is vállal-koztam, hogy módszeresen áttekintsem, Voigt Vilmos hány nyelven olvasott publikáci-ót recenzált, ismertetett: itt gyakorlatilag az összes európai nyelv felsorakoztatható a lit-vántól a portugálig, az izlanditól a szlovákig, hogy csak az egzotikusabbakat említsem. E könyvismertetések (számukat tekintve nagy-ságrendileg a tanulmányokénak felelhetnek meg) noha nem kizárólagosan, de nagyobb-részt magyarul, a magyar szakmai közönség-hez szólnak. Talán nem is tudatosítottuk, hogy ezáltal milyen szélesre tárta az e nyel-veken nem olvasó kollégák számára a tájé-kozódás ablakát!
Hogy mi mindent és ki mindenkit recen-zált az elmúlt fél évszázadban Voigt Vilmos?
Ha csak a magyar műveket nézzük, elmond-hatjuk, hogy mestereit éppúgy, mint tanítvá-nyait, a szakma élő klasszikusait éppúgy, mint a szakmai berkekben (egyelőre) névte-len elsőkönyves szerzőket. Számára sosem az a mérce, hogy az adott szerző a szakmai szamárlétra melyik fokán helyezkedik el, ha-nem maga a mű. Persze, amennyiben egy adott alkotó által ismertetett publikációk lis-táját áttekintjük, egy ilyen jegyzék minden esetben szubjektív: visszatükrözi a recen-zens érdeklődési körét, kapcsolatrendszerét (honnan kap ismertetendő új kiadványokat stb.). Voigt Vilmos lajstroma is nagyjából ilyen, ám köszönhetően rendkívül széles kö-rű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszeré-nek, ha valaki ezeket a recenziókat egyszer végigolvasná, akkor a 20. század második felének európai folklorisztikájáról egy többé-kevésbé hiteles képet nyerhetne. Ehhez hoz-závéve a konferenciabeszámolókat és az egyéb, a tudományos közéletet érintő cikke-ket, akkor a nemzetközi folklorisztikai élet pezsgésébe (vagy éppen pangásába) is bete-kintést nyerhetnénk.
Voigt Vilmos bibliográfiája néhány filológi-ai-könyvészeti „apróságra” is rávilágít: az Ethnographia 1961. évfolyamában Bárkányi
1. A többi között Világirodalmi lexikon, Budapest; Magyar néprajzi lexikon, Budapest; Encyklopädie des Märchens, Berlin—New York. Érdemes lenne ezeket egyszer összeszedni, s önálló kötetben megje-lentetni!
F Ó R U M Társadalomtudományi Szemle, XII. évfolyam 2010/1, Somorja
János neve alatt megjelent, Az „állatok kirá-lya” a magyar népmesékben című (igencsak voigtos!) tanulmányt valóban Voigt Vilmos ír-ta (benne van az alább ismertetendő, Mese-szó című tanulmánykötetben is). Ebben a ko-rai időszakban különben még egy alkalom-mal, egy Erdélyi Jánosról szóló, vélhetőleg lengyelül, a Literatura Ludowa című periodi-kában megjelent tanulmánynál használta ezt az álnevet. Hogy miért?
Hiánytalan bibliográfia nincs. Nyilván Voigt Vilmosé sem az; jómagam is tudnám kapásból néhánnyal szaporítani ezt a köny-vészeti jegyzéket. Igen, a bibliográfiák termé-szetrajza már csak ilyen. Ráadásul egy ko-rántsem befejezett életműről van szó, ami azt jelenti, hogy már szorgosan lehet készíte-ni Voigt Vilmos bibliográfiájának kiegészítő kötetét. Addig is, már ez a jegyzék is nyilván gyakran forgatott kézikönyve lesz minden, magyar és összehasonlító folklorisztikával foglalkozó kutatónak.
A magyar folklorisztika egyik húzóágazata a mesekutatás. Az első, noha német nyelvű népmesegyűjtemény a Grimm-fivérek klasszi-kus kötetének megjelenése után, ráadásul Grimmék közvetlen hatására, Gaál György jó-voltából már 1822-ben megjelent.2S ezt kö-vetően Erdélyi Jánossal kezdve, Ipolyi Arnol-don át Arany Lászlóig vagy Katona Lajosig fo-lyamatosan központi kérdése volt a magyar folklorisztikának a mesekutatás (gyűjtés, ér-telmezés, rendszerezés egyaránt). A 20. szá-zad elején az éppen érettségire készülő (!) Honti János összeállította a nyomtatásban megjelent magyar népmesék német nyelvű katalógusát, majd Ortutay Gyula kidolgozta a később egyéniségkutató vagy budapesti
isko-la néven nemzetközileg is jegyzett tudomá-nyos irányzatát. Voigt részben mestere, Ortu-tay nyomdokain haladva a 20. század máso-dik fele magyar mesekutatásának meghatá-rozó, nemzetközileg elismert személyisége.
Népmesével, a népmesekutatással foglalko-zó írásait gyűjtötte egybe a Mesesfoglalko-zó című kö-tetben. Természetesen nem az összeset, hi-szen nem szerepelnek benne a (fentebb már idézett) különböző lexikonokba írott, ide tarto-zó starto-zócikkei, az általa szerkesztett magyar folklorisztikai egyetemi tankönyv népmesefe-jezete,3s egyéb korábbi, magyar nyelvű tanul-mányköteteiben már megjelent dolgozatai.4 Értelemszerűen két korai, alapvetően a folk-lór esztétikai kérdéseivel foglalkozó monográ-fiája mesével kapcsolatos fejezetei, gondola-tai is kimaradtak ebből a gyűjteményből,5 va-lamint zömében az angol,6és német7nyelvű tanulmánykötetének vonatkozó írásai.
A kötet fölfogható rendhagyó egyetemi tankönyvnek is. Amit a népmeséről magyarul tudni lehet és tudni illik, az benne van, ha máshogy nem, áttételesen, irodalmi hivatko-zások formájában. Ráadásul különféle tudo-mányos műfajok alakjában. Találunk itt bizo-nyos problémakörök kutatási helyzetéről szó-ló, gazdagon adatolt áttekintéseket (A magyar népmese; A magyar népmesekutatás a XIX.
század első felében; A mesekutatás legújabb eredményeiről stb.), valamint bőséges filológi-ai apparátussal ellátott tanulmányokat (Tulaj-donnevek a magyar népmesékben; Játék-el-beszélés tegnapelőtt és holnapután stb.).
Nem hiányoznak a könyvismertetések (Propp, Lüthi, Nagy Olga, Honti János, Dégh Linda stb. stb. egy-egy kötetéről), továbbá a konfer-enciabeszámolók, köszöntők és nekrológok sem. Ez a műfaji sokszínűség pedig egy
köz-2. Ehhez lásd a szerzőnek a most szóban forgó kötetben nem olvasható német nyelvű tanulmányát (Voigt, Vilmos: Aus Deutschland über Österreich nach Ungarn. Der Grimmsche Einfluß auf das unga-rische Volksmärchen. In uő: Europäische Linien. Studien zur Finnougristik, Folkloristik und Semiotik.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 2005, 104—113. p.
3. Voigt Vilmos: Mese. In uő (szerk.): A magyar folklór. Budapest, Osiris Kiadó, 1998, 221—280. p.
4. Voigt Vilmos: A folklór és irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben. In uő: Világnak kezdetétől
4. Voigt Vilmos: A folklór és irodalom kapcsolata a magyar állatmesékben. In uő: Világnak kezdetétől