II. A hangszínek osztályozása és a hangzásdimenziók
Az analóg stúdiókban komponált művek és a számítógépes zenei kutatások – elsősorban a közvetlen digitális szintézis korai tapasztalatai – felkeltették az igényt, hogy az új zene új hangzásairól bővebb ismeretek álljanak rendelkezésre. A hangszínek bevonása a kompozíciós folyamatba természetszerűen azt eredményezte, hogy mind a zeneelméleti, esztétikai mind pedig az akusztikai, pszichoakusztikai vizsgálódás tárgyává váljon az eddig másodlagos paraméternek számító zenei alapanyag. A zenével újra szoros kapcsolatba kerültek a kutatás, az akusztika, a matematika, fizika kifejezések, és új elektronikus és számítógépes zenei kutatóközpontok tevékenységi körében nagy hangsúlyt kapott a hangzásdimenziók vizsgálata.
A fejezetben először két, a mai napig nagy hatású és inspiráló zeneelméleti tárgyú kutatást mutatok be, majd leírást adok az inkább pszichoakusztikai szempontú multidimenzionális hangszíntér-kísérletekről, és válogatást közlök a ma rendelkezésre álló akusztikai és szemantikai hangszíndimenziókból.
II.1. A hangszínosztályozás elméleti alapjai
A hangszínek osztályozásának alapjait két zeneszerző, Pierre Schaeffer és Denis Smalley fektette le. A két munka szorosan összefügg egymással, a köztük lévő különbségek jól mutatják a haladás irányát a területen.
II.1.1. Pierre Schaeffer: A zenei objektumok traktátusa
Az első hangszín-osztályozási rendszer Pierre Schaeffer nevéhez fűződik, aki 1966-ban publikálta az elektroakusztikus zene kulcsfontosságú írását A zenei objektumok traktátusa (a továbbiakban Traktátus) címmel. Az értekezés megírása előtt Schaeffer éveket töltött az osztályozási tipológia különféle módszereinek kipróbálásával. A terület úttörőjeként csak saját, szubjektív kísérleteire támaszkodhatott. Az analóg stúdióban nem álltak rendelkezésre sem a kutatást vizualizációval segítő hanganalízis módszerek, sem adatbázis programok. Ennek ellenére ambiciózus programjának célja nem kevesebb volt, mint az összes létező hang osztályozása. Hogy mennyire tisztában volt a hangzások nyomasztó mennyiségével, mutatja a következő bekezdés a Traktátusból (1966):
„A legjobb pedagógiai szituáció, ami egyben a legrosszabb a tanár számára, a padláson található: vajon az ott felhalmozott dolgok közül nem mondható el mindegyikre, hogy
10.18132/LFZE.2013.12
Szigetvári Andrea: A multidimenzionális hangszíntér vizsgálata
kimeríti az objektum fogalmát? Ebben a helyzetben senki sem tagadhatja, hogy bármi, ami a kézbe kerül, rászolgál, hogy a megfelelő helyre kerüljön, hacsak nem érezzük erre alkalmatlannak magukat, és nem adjuk fel (ami mellesleg igazolja a padlások létezését).”66
A problémát nem csak a hangzások elvileg végtelen száma jelentette, hanem – a zenetörténetben először – azt is el kellett dönteni, milyen tulajdonságok alapján lehet őket csoportosítani.
„Van aki azt javasolja, hogy osztályozzuk az objektumokat anyaguk szerint? Kerüljön egymás mellé a fa, a textil, a fém, stb. Ez a javaslat reálisabbnak tűnik, mint a méret, de ez sem vezet túl messzire: tegyem össze a fémhuzalt a villával? A hegedűt a fatörzzsel?”67
Schaeffer az osztályozás fő szempontjául végül az „alapvetően zenei kritériumot” választotta. A meglehetősen homályos és kétséges minőség schaefferi felfogását az általa javasolt hallásmódokon keresztül lehet értelmezni. Schaeffer szerint a hallásnak négyféle funkciója van, melyek leírására a francia écouter, ouïr, entendre és comprendre szavakat használja. A magyarra nehezen fordítható négy kifejezés – hallgatni, hallani, erősen figyelve hallgatni, megérteni a hallgatott dolgot – közötti különbség a francia nyelvben is magyarázatra szorul. A négy szó az intenció nélküli, szinte véletlenszerű hallás és az aktív, absztraháló befogadás közötti kontinuumon teremt négy pontszerű állapotot. Schaeffer táblázatban helyezi el a négy típust az absztrakt/konkrét és az objektív/szubjektív ellentétpárok tengelyén (lásd II-1.
ábra).
Konkrét Absztrakt
Szubjektív ouïr (hallani) entendre (erősen figyelve hallgatni)
Objektív écouter (hallgatni) comprendre (megérteni a hallott dolgot)
II-1. ábra
A szubjektív/objektív jelzőpár jelentését Schaeffer kiegészítő magyarázata pontosítja. Az objektív a kiművelt, fejlesztett hallásra, míg a szubjektív a „naív”, képzetlen hallásra utal. Egy másik helyen Schaffer használja a hétköznapi/specializált jelzőpárt is, ami valószínűleg hasonló jelentéssel bír. A szubjektív hallás megjelölését azért tartja fontosnak, mert szerinte az nyitott lehet olyan lehetőségek felé is, amelyet
66 Palombini, C. (1993), 108. old.
67 I. m., 109. old.
10.18132/LFZE.2013.12
A hangszínek osztályozása és a hangszíndimenziók
a képzett fül nem vesz tudomásul. A konkrét/absztrakt jelzők a hang zenén kívüli jelentésére illetve belső tulajdonságaira való figyelés kettősségét hangsúlyozza.
Annak feltételezése, hogy a hallgató képes váltogatni a különféle hallgatási módok között, fontos eszköz lehet a zeneszerzők számára, akiknek Schaeffer szerint egy újfajta hallást kell kifejleszteniük a hangszínekkel való komponáláshoz.
A mindennapi életben tapasztalt hallás/hallgatás osztályozása alapjául szolgált az új terminus, a „redukált hallgatás” bevezetésére. A konkrét zene kialakulásának meghatározó problematikáját jelentette a környezeti hangok megfosztása zenén kívüli jelentésüktől. A redukált hallgatás a schaefferi elméletben a hang önmagáért, hangzó objektumként való hallgatásának attitűdjét jelenti eltávolítva annak valós és feltételezett forrását valamint az általa hordozott jelentést. A fogalmat Schaeffer Husserl fenomenológiájából vezette le, melynek egyik alapvető terminusa az
„époché”, a fenomenológiai redukció, az az eljárás, melynek segítségével a befogadó a külső világot és annak objektumait felfüggeszti, zárójelbe teszi, hogy a bennük rejlő jelenségre összpontosítson. A hallás esetében ez azt jelenti, hogy a hallgató félreteszi, hogy az adott hang milyen tárgyra vagy történésre utal annak érdekében, hogy a hangzás belső tulajdonságaira figyelhessen. A mindennapi életben megszokott hallás/hallgatás esetén az ember a hangot közvetítő közegként értelmezi. A megszokott referenciák eltávolításának aktusa a redukált hallgatáskor akaratlagos és mesterséges aktus, ami lehetővé teszi, hogy csak magát a hangot, annak akusztikai minőségét, érzékelhető dimenzióit vizsgáljuk. A redukált hallgatással elkülönített hangzást nevezi Schaeffer hangzó objektumnak.
A hangzó objektumok a tárgyai a Schaeffer által kidolgozott speciális szolfézsnek, melynek része egy több szintű tipológiai és morfológiai osztályozási rendszer. Schaffer szolfézsének és osztályozási rendszerének megértése nem könnyű feladat. Követőinek és kutatóinak magyarázatai, interpretációi teszik valamelyest megközelíthetővé gondolatait.68 Az alábbi összefoglalás Carlos Palombini69 és Leigh Landy70 elemzéseit veszi alapul, akik leírásaikban elsősorban Schaeffer asszisztense, Michael Chion és tanítványa John Dack tanulmányaira támaszkodnak.
A szolfézs Schaeffer elgondolása szerint még nem a zene, hanem a jobb hallás gyakorlatának művészete, mely fontos előfeltétele a komponálásnak. Kutatási
68 Jellemző, hogy Michel Chion Guide des objets sonores: Pierre Schaeffer et la recherche musicale címmel adott ki magyarázókötetet a témában.
69 Palombini, C. (1993)
70 Landy, L. (2007).
10.18132/LFZE.2013.12
Szigetvári Andrea: A multidimenzionális hangszíntér vizsgálata
programját (Programme de la Recherche Musicale = PROGREMU) öt műveletre osztja: tipológia, morfológia, karakterológia, analízis, szintézis. Az öt művelet egymással összefüggésben álló rendszer, mely a hangzó objektumok elkülönítésétől az osztályozáson és analízisen keresztül vezet új, a zenei kompozíció részét képező új hangzások kialakításáig.
A tipológia összefoglaló táblázatát Schaeffer a Traktátus V., A hangzó objektumok tipológiája és morfológiája című fejezetében közölte. A művelet célja a hangzások azonosítása és osztályozása, a típusok elkülönítése. Az eredményt négydimenziós mátrix szemlélteti (lásd II-2. ábra), melynek segítségével betekintést lehet nyerni a schaefferi hangzásrendszer alapstruktúrájába. A mátrix két tengelyén a hangzások osztályozásának két-két alapkritériuma, a táblázat belsejében pedig a típusok minősítései találhatóak.
A látszólag két dimenziós táblázat függőleges tengelye a hangzások „tömegét”
(M=mass) jeleníti meg. A „tömeg” tulajdonképpen a spektrumnak felel meg, és ábrázolása kétféle tulajdonságot egyesít öt fokozaton: a spektrum sűrűségét és időbeni változását. Az első egyszerű hangmagasságot jelölő fokozattól (M1) három átmeneti állapoton keresztül jutunk el az időben nagyon változó, sűrű, hangmagasságérzettel