A fiskális és monetáris politika alapfogalmai, eszközei

A fent megfogalmazott feladatok ellátásának módját, konkrét céljait és eszközeit a gyakorlatban az állam gazdaságpolitikája fogalmazza meg.

A gazdaságpolitika az állam nézeteit, elhatározásait, rendszeres döntéseit jelenti, amelyeket az állam politikai és társadalmi céljainak megvalósítása érdekében a gazdaság befolyásolására alkalmaz. A gazdaságpolitika a megvalósítandó célokat, és az ezek eléréséhez szükséges eszközöket rögzíti. Általános célja a gazdasági jólét növelése, amelyet

rész-célokra lebontva próbál elérni. Ezek a következők: A gazdasági stabilitás elősegítése (ideértve az árszínvonal, foglalkoztatás, fizetési mérleg-egyensúly mutatóinak stabilitását), a gazdasági növekedés elősegítése, a gazdasági struktúraváltás elősegítése, továbbá a jövedelemelosztás befolyásolása, korrekciója.

A fenti célok azonban nem függetlenek egymástól, gyakori, hogy az egyik cél irányába történő elmozdulás ront a másik cél elérésének lehetőségein. Ezért a gazdaságpolitikának különös gonddal kell eljárnia már a konkrét célok kitűzésénél is, hogy ezek ne legyenek egymással ellentmondásban, ami egyben a rész-célok rangsorolását is jelenti. A lehetséges célok közül a gazdasági növekedés elősegítését tekinti fő céljának a növekedésorientált gazdaságpolitika, az árszínvonal stabilitás megőrzését az antiinflációs gazdaságpolitika (Misz-Tömpe, 2006).

A gazdaságpolitikai célok elérésének legjellemzőbb eszközeit a következőképpen csoportosíthatjuk:

Keresletorientált eszközök: olyan eszközök tartoznak ide, amelyek az aggregált kereslet alakulását befolyásolják. Ezen eszközök egy része a makrogazdaság árupiacát – és ezáltal az IS- görbét – befolyásolja, más részük a pénzpiacokat (az LM-görbe helyzetét) érinti.

A kínálatorientált eszközök a makrogazdasági kibocsátást, azaz az aggregált kínálatot befolyásolják, méghozzá a munkapiacot – a foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és közterhek révén – és a makrogazdasági termelési függvényt – a termelési tényezők árát, a technológiai fejlesztéseket érintő adó- és támogatáspolitika révén.

A keresletorientált eszközökön belül a pénzpiacot (tehát az LM-görbe helyzetét) a monetáris politika révén befolyásolja az állam. A monetáris politika a forgalomban lévő pénz mennyiségét befolyásolja, a kamatok, a kötelező tartalékráta, az árfolyamok befolyásolása révén.

A költségvetési, más néven fiskális politika az állam bevételeit (tehát az adókat) és kiadásait (azaz a kormányzati vásárlásokat és a transzfereket) alakítja. A kínálatorientált eszközök, valamint a keresletorientált, árupiacra (azaz az IS-görbére) ható eszközök tartoznak ide (Meyer-Solt,1997; Misz-Tömpe, 2006). A fenti fogalmakat foglalja össze a 11.1 ábra.

11.1.ábra: A gazdaságpolitika irányzatai

Forrás: Saját szerkesztés Meyer-Solt (1997) alapján.

Mind a fiskális, mind a monetáris politika esetében beszélhetünk expanzív (növelő) és restriktív (csökkentő, korlátozó) eszközökről. Az expanzív fiskális politika célja a makrokereslet növelése, amelyet jellemző módon a kormányzati kiadások növelése, a

transzferek növelése, vagy az adók csökkentése révén ér el. A restriktív fiskális politika a fenti tényezők ellentétes irányú változtatásával valósítható meg. A fiskális politik eredményeképpen az IS-görbe eltolódik (expanzív politika esetében felfelé, restriktív politika esetében lefelé), aminek eredményeképpen az AD aggregált keresleti görbe is hasonló elmozdulást mutat. Az expanzív monetáris politika a makrokeresletet a pénzkínálat növelése révén kívánja megvalósítani. A restriktív monetáris politika pedig a pénzkínálatot csökkenti.

A monetáris politika az LM-görbe helyzetét befolyásolja, az expanzív esetben változatlan jövedelmekhez alacsonabb kamatlábat, restriktív esetben pedig magasabb kamatlábat rendel.

A 11.2 ábrán bemutatjuk a fiskális és monetáris politika eszköztárának néhány példáját.

Expanzív fiskális politika, G növelése

Restriktív fiskális politika, adók emelése

Expanzív monetáris politika, pénzmennyiség növelése

Restriktív monetáris politika, pénzmennyiség csökkentése 11.2 ábra: Fiskális és monetáris politika az IS-LM modellben

Forrás: Saját szerkesztés

Amennyiben a kormányzat célja a gazdasági növekedés elősegítése, akkor keresletorientált eszközökkel az AD jobbra tolódását kellene elérnie. Ezt megteheti monetáris, és fiskális eszközökkel egyaránt. Nem mindegy azonban, hogy a választott eszköznek milyen hatása lesz a többi makrogazdasági mutatóra.

Az expanzív fiskális politika példája: A G értékének növelése bármely kamatláb (és beruházási szándék) mellett nagyobb jövedelmet igényel makrokeresleti tényezők kielégítéséhez, ezáltal az IS felfelé eltolódik. A magasabb jövedelem a pénzpiaci keresletet is megnöveli, és az LM-görbe mentén felfelé történő elmozdulást okoz. Így az új IS-LM

egyensúly bármely P árszínvonal esetén a korábbinál magasabb kamatlábakat és jövedelmeket okoz. Mindennek hatására az AD felfelé eltolódik (az aggregált kereslet megnő) aminek hatására az AS (aggregált kínálat) növekedni kezd. A magasabb aggregált kereslet és kínálat magasabb egyensúlyi makrojövedelmet, és egyúttal magasabb árszínvonalat eredményez (11.2 ábra, bal felső panel).

A restriktív fiskális politika példája: Az adók (T) értékének csökkentése csökkenti a rendelkezésre álló jövedelmet, és így a fogyasztási keresletet. Ekkor bármely kamatláb (és beruházási szándék) mellett kisebb jövedelem elegendő a makrokeresleti tényezők kielégítéséhez, ezáltal az IS lefelé eltolódik. A kisebb jövedelem a pénzpiaci keresletet is csökkenti, és az LM-görbe mentén lefelé történő elmozdulást okoz. Az új IS-LM egyensúly bármely P árszínvonal mellett a korábbinál alacsonyabb kamatlábakat és jövedelmeket okoz.

Így az AD lefelé eltolódik (az aggregált kereslet csökken), mire az AS (aggregált kínálat) is csökkenni kezd. Az alacsonyabb aggregált kereslet és kínálat kisebb egyensúlyi makrojövedelmet, és kisebb árszínvonalat eredményez (11.2 ábra, jobb felső panel).

Az expanzív monetáris politika példája: A nominális pénzkínálat növelése (például a refinanszírozási kamatláb, vagy a kötelező tartalékráta csökkentése révén) az M^S/P reál pénzkínálat bővülését okozza. Ennek minden jövedelemszint és P árszínvonal mellett a pénzkereslet nagyobb pénzkínálattal áll szemben, ami a pénzpiaci kamatok csökkentését okozza, tehát adott makrojövedelmekhez a korábbiaknál alacsonyabb kamatok alakulnak ki.

Így az LM-görbe lefelé (jobbra) eltolódik. Az alacsonyabb kamatok az árupiacon növelik a beruházási keresletet, ezáltal a makrokereslet egészét, így az árupiacon az alacsonyabb kamatok és magasabb jövedelmek irányába mozdulunk el az IS-görbén. Így az új IS-LM egyensúly bármely P árszínvonal esetén a korábbinál alacsonyabb kamatlábakat és magasabb jövedelmeket okoz. Ez azt jelenti, hogy az AD felfelé eltolódik (az aggregált kereslet megnő) aminek hatására az AS (aggregált kínálat) növekedni kezd. A magasabb aggregált kereslet és kínálat magasabb egyensúlyi makrojövedelmet, és egyúttal magasabb árszínvonalat eredményez (11.2 ábra, bal alsó panel).

A restriktív monetáris politika példája: A nominális pénzkínálat csökkentése az M^S/P reál pénzkínálat szűkülését okozza. Ennek minden jövedelemszint és P árszínvonal mellett a pénzkereslet kisebb pénzkínálattal áll szemben, ami a pénzpiaci kamatok emelkedését okozza, tehát adott makrojövedelmekhez a korábbiaknál magasabb kamatok alakulnak ki. Így az LM-görbe felfelé (balra) eltolódik. A magasabb kamatok az árupiacon csökkentik a beruházási keresletet, ezáltal a makrokereslet egészét is, így az árupiacon a magasabb kamatok és alacsonyabb jövedelmek irányába mozdulunk el az IS-görbén. Így az új IS-LM egyensúly bármely P árszínvonal esetén a korábbinál magasabb kamatlábakat és alacsonyabb jövedelmeket okoz. Ez azt jelenti, hogy az AD lefelé eltolódik (az aggregált kereslet megnő) aminek hatására az AS (aggregált kínálat) csökkenni kezd. A kisebb aggregált kereslet és kínálat kisebb egyensúlyi makrojövedelmet, és egyúttal kisebb árszínvonalat eredményez (11.2 ábra, jobb alsó panel).

Az állami költségvetés az állam kiadásait és bevételeit tartalmazó mérleg. Ennek bevételi oldalán a háztartásoktól és a vállalatoktól beszedett adók állnak, kiadási oldalán a transzferek (segélyek és támogatások), a kormányzati vásárlások, valamint az állami megtakarítások. Az állami költségvetés egyensúlyban van, ha bevételei és kiadásai megegyeznek és megtakarítása nincs (azaz az adóbevételek megegyeznek a kormányzati vásárlások és a transzferek összegével). A valóságban ilyen helyzet nagyon ritkán áll elő.

Szufficites a költségvetés, ha bevételei (azaz az adók) meghaladják a kormányzati vásárlások és transzferek együttes értékét, tehát az állami megtakarítások értéke pozitív. A világon alig egy-két olyan országot találhatunk, amely szufficites költségvetéssel rendelkezne. Deficites a költségvetés, ha a kormányzati vásárlások és transzferek együttes értéke meghaladja az

adóbevételeket, azaz az állami megtakarítások értéke negatív. A világ – és a fejlett világ – országainak többsége ebbe a kategóriába tartozik. A deficit nagyságát szokás az éves GDP értékéhez viszonyítani, az eurozóna csatlakozási feltételei között erre az arányszámra 3%-ot határoztak meg felső határként (Misz-Tömpe, 2006).