A FÜGGETLENSÉG MEGSZERZÉSE

1959 decemberében helyi választásokat tartottak Kongó-szerte, még a falvakban is. Bár Kaszavubu és Kalondzsi pártja nem indult, mivel a kerekasztal tárgyalások utáni időre sze-rették volna halasztani a választásokat, híveik tartózkodtak a rendbontástól. Csak Kaszai tar-tományban, Luluaburgban voltak törzsi összecsapások a lulua (Lumumba hívei) és a baluba (Kaszavubu hívei) törzs között. ⁴⁸Legkevesebb 16 halottat és 30-nál is több sebesültet köve-teltek a zavargások. A bakongó többségű területeken, mint például a fővárosban mindössze a lakosság 10-30%-a járult az urnákhoz. Stanleyville-ben az MNC elsöprő győzelmet aratott, annak ellenére, hogy vezetőinek többsége még mindig börtönben volt. Baudouin király kéthe-tes látogatást tett a választások alatt Kongóban. Mindenhol tüntetők fogadták, akik azonnali függetlenséget és Lumumba szabadon bocsátását követelték, majd összecsaptak a rendőrök-kel. Több településen könnygáz bevetésére is sor került, a feketék az európaiak házait, autóit rongálták meg. A nagyvárosok közül csak Coquilhatville-ben maradt békés a tömeg.

1960. január huszadikán nyitották meg a Brüsszeli Értekezletet. Amíg Lumumba börtön-ben ült, egy fi atal munkatársa, Joseph Désiré Mobutu helyettesítette.⁴⁹ Az első napokban Kaszavubué volt a vezető szerep, hangzatos és agresszív beszédeket tartott. Nyílt célja volt 6 tartomány kiszakítása és a bakongó állam megalapítása. Követelte, hogy a tárgyalások hatá-rozatai kötelezőek legyenek Belgiumra nézve. Miután ezt elutasították, mondván a belga par-lamentnek ratifi kálni kell azokat, elhagyta a konferenciát, és csak a végén tért vissza. Január 26-án Lumumba is megérkezett, akit pár nappal azelőtt engedtek ki, mivel az MNC vezére nélkül nem volt hajlandó részt venni a konferencián. Lumumba át is vette a delegáció vezeté-sét. A konferencián 16 határozatot hoztak, megegyezés született a függetlenség elnyerésének időpontjáról is: a dokumentumok 1960. június 30-át határozták meg a függetlenség elnyeré-sének napjaként. A konferencia határozatai szerint az első parlament Luluaburgban fog ülé-sezni, két házból áll majd, és feladata az ország végleges alkotmányának megalkotása. Sza-bályozták, hogy az egyes tartományok - lakosságuk arányában - hány képviselőt küldhetnek Luluaburgba. Az ország ideiglenes alkotmányát április 18-án tették közzé. A választásokig a Központi Végrehajtó Tanács és a hat Tartományi Végrehajtó Tanács kezébe adták a hatalmat.

A Központi Tanács a főkormányzóból és hat afrikaiból állt.⁵⁰

47 Jeanne M. Haskin: The tragic state of the Congo: from decolonization to dictatorship, 20. o.

48 Meredith: The State of Africa, 100.o.

49 Mark R. Lipschutz, R. Kent Rasmussen: Dictionary of African historical biography, 274-275. o.

50 Sík Endre: Fekete-Afrika története IV.: 324.o.

63 Bár a belgák sok engedményt tettek, szándékaik nem voltak őszinték. Azt remélték, hogy egy olyan nyugatbarát bábkormányt ültethetnek az ország élére, amely majd továbbra is bizto-sítja gazdasági érdekeik megvalósítását. Arra számítottak, hogy segítségük nélkül a képzetlen, fi atal ország anarchiába süllyed, és kérni fogják a visszatérésüket.⁵¹

Biztos, ami biztos, a belgák újabb osztagokat és Nyugat-Németországból kivont zászlóalju-kat légi úton a tejhatalommal felruházott kormánybiztos, Ganshof van der Meersch tábornok-kal egyetemben Kongóba küldték.

1960 áprilisában gazdasági konferenciát tartottak Brüsszelben. Csombét leszámítva a nagy pártok vezetői nem mentek el, a választásokra készülődtek. Csombe már a kerekasztal tár-gyalások alkalmával leszögezte, hogy támogatja a nyugati cégeket, és garantálja javaikat Katangában. A megbeszélésen 15 határozatot fogadtak el, melyek a kongóiakra nézve nem voltak kötelezőek. A küldötteket jócskán megkörnyékezték a különböző nagyhatalmak hivata-los és félhivatahivata-los küldöttei is.

A törzsi összecsapások a választások közeledtével sem csillapodtak. A luluák és a balubák januárban is összeütköztek Luluaburgban.⁵² Kasai tartományban több baluba falut kirabol-tak és felégettek. A hónap közepén aláírták a mukambai egyezményt, amely mintegy 90 000 baluba kitelepítéséről szólt, de a balubák később visszavonták az aláírásukat. A főkormányzó helyettesnek nem sikerült helyreállítania a rendet, március végén, egy vallási ünnepen megint fellángoltak az indulatok. A rendőrséget is bevetették, számos ember megsérült, és kijárá-si tilalmat vezettek be. Az április 4-én feloldott szükségállapotot követő második héten már újabb összecsapások történtek a két rivalizáló törzs között, ami 6 halálos áldozatot követelt.

A balubák Luluaburgban további 15 embert megcsonkítottak, 30 házat felégettek, Nganzában 300 kunyhó jutott enyészetre, Ndesha faluban 30 embert öltek meg. A luluák a kitelepítések ügyében ultimátumot intéztek a tartományi testülethez. Április 22-én újra rendkívüli állapotot vezettek be, ekkor már mintegy 200 kongóit tartóztattak le. Katangában is márciustól zavargá-sok folytak a CONAKAT és a BALUBAKAT⁵³ között. Elizabethville-ben a törzsek mérgezet nyilakkal és saját gyártású puskákkal estek egymásnak. A katonaság vetett véget az ellenséges-kedésnek, 500 embert tartóztattak le. Csombe és ellenlábasa, Souende közös nyilatkozatot tett közzé a harcok beszüntetéséről, de a rádió már nem üzemelt, ezért egy kis repülőgép körözött a város felett, hogy röpcédulákat szórjon a békétlenkedők közé. Azonban egy magasfeszült-ségű vezetékbe ütközött, és a pilóta is az életét vesztette. Felújultak az összecsapások, a város felégetett házaival háborús övezetté vált. A kijárási tilalom mellett fegyverviselési tilalmat is bevezettek.

1960 májusában lezajlott parlamenti választásokon részt vehetett minden 24 évnél idősebb, állandó lakóhellyel rendelkező férfi lakos, aki választójoggal rendelkezett. A választások za-vartalan lebonyolításának biztosítása a kongóiak vezette rendőrségre és belga tisztek által irá-nyított kongói katonaságra hárult. De mivel a két fegyveres szervezet között összecsapásokra került sor, ezért a belgák megbízható egységeket telepítettek Kongóba.⁵⁴

A választások eredményeként Lumumba pártja a 137 mandátumból 36-ot szerzett meg, 21-et a keleti tartományban, 6-6-ot Kivuban és Kaszaiban, kettőt az Egyenlítői tartományban

51 Dave Renton, David Seddon, Leo Zeilig: The Congo: plunder and resistance, 110. o.

52 Kevin C. Dunn: Imagining the Congo: the international relations of identity, 123. o.

53 Sík Endre: Fekete-Afrika története IV.: 330.o.

54 Jeanne M. Haskin: The tragic state of the Congo: from decolonization to dictatorship, 21. o.

Seregszemle - Kongó.indd Sec6:63

Seregszemle - Kongó.indd Sec6:63 2010.11.16. 20:06:232010.11.16. 20:06:23

és egyet a fővárosban⁵⁵. A vele szövetséges pártok: a BALUBAKAT, a Kongói Nemzeti Unió (UNC), a PSA, a CEREA és a Kaszai Törzsek Koalíciója (COAKA) további mandátumok-hoz juttatták Lumumbát. Az MNC után a PNP szerezte a legtöbbet: tizennégyet. A PSA 13-at, Kaszavubu 12-t, Kalondzsi 8-13-at, Csombe 7-et szerzett. A többi mandátum a kisebb pártok között oszlott meg. Az utolsó három felsorolt „politikai tömörülés” lényegében nem országos pártként működött, mindegyik csak ott szerzett mandátumot, amelyik tartomány leszakításán fáradozott. Kaszavubu Léopoldville-ben, Kalondzsi Kaszaiban és Csombe Katangában. Az egyidőben tartott tartományi választásokon az MNC 3 tartományban, az ABAKO a főváros-ban aratott elsöprő győzelmet. Noha Katangáfőváros-ban Csombe csak a szavazatok 20%-át szerezte meg, választási csalással mégis győzött. Feltételezhető, hogy a fővárosban is választási csa-lást követtek el Kaszavubu javára az MNC ellenében. A belgák megpróbálták megakadályoz-ni Lumumba kormányra jutását, és betiltották lapját, az „Uhuru”-t, ami szabadságot jelent.⁵⁶ Lumumba sajtónyilatkozataiban elítélően szólt a belgákról, és a kormánybiztost távozásra szó-lította fel.⁵⁷

A választási kampány alatt legalább ötszázan veszítették életüket, sokan közülük az MNC hívei voltak. Zavargások voltak Yafolóban, Léopoldville-ben, Gomában, ahol május 13-án felgyújtották a városparancsnok házát és Lueboban, ahol a 200 felgyújtott lulua kunyhóban számos megcsonkított holtestet találtak. A luluák aztán bosszúból rajtaütöttek egy közeli fa-lun, tovább növelve a halottak számát. A keleti tartomány kormányzását az MNC vette át, mert elmérgesedett a helyzet a helyiek és Leroy, tartományi kormányzó között. Katangában sztrájk-mozgalom indult a fekete munkások körében. Azt nehezményezték, hogy míg a belgák fi zetése a háromszorosára emelkedett az infl áció miatt, az övék változatlan maradt.

A június 2-án tartott sajtókonferencián Lumumba kifejtette: követelik, hogy a belga katonák azonnal, még június 30-a előtt hagyják el az országot van der Meerschsel együtt, továbbá azt, hogy az államfő választása közvetlenül történjen, ezen kívül kívánták a gyarmati időre emlé-keztető lobogó kicserélését is. Lumumba továbbá bejelentette azt az igényét, hogy a válasz-tások alapján őt nevezzék ki miniszterelnöknek. Biztosította a fehéreket életük és vagyonuk biztonságáról, és felkérte őket, hogy maradjanak, hisz szükség lesz a szakértelmükre. Ennek ellenére a Sabenanak (a belga légitársaság) 80 gépet kellett bérelnie, hogy valamelyest ki tudja elégíteni az igényeket,⁵⁸ mivel a 100 000 fehér telepes és hivatalnok kb. egynegyede elhagyta Kongót. A függetlenség felkészületlenül érte az országot, és mivel a diplomások döntő hánya-da elmenekült, ezért szinte minden értelmiségi foglalkozásban óriási volt a munkaerőhiány.

Van der Meersch Lumumbát bízta meg a kormányalakítással, ő azonban a koalíciós tárgyalá-son túllépte a határidejét. A kormánybiztos ígéretet tett ugyan neki a határidő meghosszabbí-tására, de közben Kaszavubut is felkérte kormányalakításra. Mivel mind az alsó, mind a felső-házban a lumumbisták voltak többségben, ez nagy felháborodást keltett. Végül megegyeztek:

Kaszavubu lett a köztársasági elnök, Lumumba pedig kormányt alakíthatott, és a honvédelmi tárcát is magának tarthatta meg.⁵⁹ A 21 miniszteri tárca 10 párt tagjai között oszlott meg. Ez

55 Kevin C. Dunn: Imagining the Congo: the international relations of identity, 75. o.

56 Dave Renton, David Seddon, Leo Zeilig: The Congo: plunder and resistance, 77. o.

57 Sík Endre: Fekete-Afrika története IV.: 333.o.

58 Sík Endre: Fekete Afrika története IV: p. 335.

59 Europa Publications: Africa South of the Sahara 2004, 262. o.

65 is a kormány hihetetlen instabilitását mutatja. Gizenga lett a miniszterelnök helyettes.⁶⁰ Júni-us 23-án a nemzetgyűlés bizalmat szavazott a kormánynak, egy nappal később pedig megvá-lasztotta Kaszavubut köztársasági elnöknek. 25-én Kaszavubu hívei ezt a sikert ünnepelték Léopoldville-ben, amikor összecsaptak a meg nem választott jelölt, Jean Bolikongó csalódott bangala híveivel. A késeléseknek 13 sérültje volt. Kaszavubu június 27-én tette le a hivatali esküjét, ezzel egyidőben a hatalomból kirekedt Kalondzsi híveivel tüntetett a palament épülete előtt. Másnap mind Kalondzsi, mind Bolikongó emberei felvonultak, de 50 rendőrnek sike-rült szétkergetni mindkét csoportosulást. Lumumba diplomáciai szempontból szerencsétlenül választotta meg állama nevét, hisz a Kongó Köztársaság már két éve „foglalt” volt. Fulbert Youlou, a volt Francia Kongó elnöke hevesen tiltakozott, de az ENSZ-ben úgy oldották meg a kérdést, hogy Brazzaville-i és Léopoldville-i Kongót különböztettek meg.⁶¹

1960. június 30-án Baudouin király a népgyűlés és a polgárok előtt kikiáltotta Kongó füg-getlenségét.⁶² A fővárosban a jeles eseményre igen nagy tömeg gyűlt össze, de a királyt még az odavezető úton egy fekete a kocsijában megtámadta, elvette a kardját, és azzal a saját feje fölött hadonászva a függetlenséget éltette. A megalázó jelenetnek a király emberei hamar vé-get vetettek. 60 ország küldöttei és diplomatái voltak jelen, és mind üdvözölték az új, szu-verén államot. Lumumba miniszterelnöki székfoglaló beszédében a gyarmatosítás rémtetteit, megaláztatásait és szenvedéseit ecsetelte az egybegyűlteknek. Bár kijelentette, barátilag tekint minden országra, külkapcsolatait mégis elsősorban Afrika szabad országaival szerette volna kiépíteni. Távol akarta tartani Kongótól a neokolonializmust és a nagytőke kizsákmányolását.

Távlati tervei között szerepelt az Afrikai Egyesült Államok megszervezése, melyet önálló or-szágok laza gazdasági és politikai érdekszövetségeként képzelt el, hogy ne szoruljanak rá a nyugati tőkére és piacokra. Kezdettől látható volt, hogy a belgáknak nem sikerült a saját, meg-bízható emberüket ültetni a kormány élére.⁶³