(pamflet)
A katolikus papság olykor túl közel engedi magához a kisdedeket. Világszerte firtatják, hogy a cölibátus intéz-ménye vajon felelôssé tehetô-e bizonyos egyházi szemé-lyek pedofil (és/vagy homoszexuális) hajlamáért. Nem dicsérni jöttem a papokat, de nem is temetem ôket. In-kább a biológiai indítékaikra szeretnék rámutatni, hi-szen ôk is ugyanolyan emberek, mint mi: Homo vagy Hetero sapiensek, vagyis idônként értelemszerûen Ho-mo erectusok.
(Szexuálisan túlfûtött) Interdiszciplináris esszémet egy balladai tömörségû kijelentés inspirálta (a jó minôségû irodalmi lapban bukkantam rá): „Biztosra vehetô, hogy az elmúlt ezer évben a papok döntô több-sége betartotta a cölibátus elôírásait. Bizonyította és bi-zonyítja a mai, szexualitástól túlfûtött világban is, hogy lehet önmegtartóztatóan élni.” Némelyek tehát még ma is erényt látnak egy természetellenes viselkedés-módban, és ez már önmagában is megérne egy misét, akárcsak az a bátor kijelentés, miszerint a papok többsége a történelem folyamán betartotta nôtlenségi fogadalmát. Én inkább arra fogadnék, hogy a papság túlnyomó része eddig is csak mértékletesen cölibál-gatott. Boccaccio mindenesetre kötelezô olvasmány marad, Ráth-Végh István kultúrhistóriái úgyszintén, nem is beszélve az A rátóti plebános kezdetû gúny-dalról1. (Namármost, az én nagybácsikám is falusi pap volt, Nagyrédén terelgette a nyáját.) Dehát kitôl is értesülhetnénk a papság hétköznapi kihágásairól?
Tán csak nem magától az Anyaszentegyháztól? Amely még a köztörvényes bûnökrôl sem hajlandó tájékoz-tatni a világi hatóságokat?
Figyelmemet azonban fôleg a „mai, szexualitástól túlfûtött világ” kitétel ragadta meg. Tényleg ilyenek volnánk? És csakis a jelenkorban váltunk ilyenné?
Netán csak „a mai fiatalok” túlfûtöttek? Mert Junge
Hure, alte Betschwester(ifjan kurva, vénkorában imád-ságos nôvér)? Az én szememben az emberi társada-lom inkább kétségbeejtôen alulszexualizált.Mindig is az volt, és örökre az marad. De hogy ezt a humáneto-lógiai nézetemet kifejthessem, vissza kell mennem Ádámhoz-Évához és különösen Darwinhoz. Mond-hatnám: a plebánosok mentségére.
(Ceterum censeo) Társadalomtudományi ismeretein-ket mindenesetre sürgôsen összhangba kell hoznunk a természettudománnyal. Az evolúcióelmélet – közön-ségesen neodarwinizmus – 150 év alatt a biológia fô-modelljévé nôtte ki magát. Idôközben számos tudo-mányág keletkezett, a tektonikától egészen a geneti-káig, és ezek tényanyaga úgy szövi át a darwini alap-képletet, mint egy többdimenziós keresztrejtvény de-finíciói a megfejtést. A puzzleminden irányban össze-állt. A régi kérdést, pláne ebben a primitív formájá-ban, t. i. hogy igaza volt-e Darwinnak, ma már csak mûveletlen ember teszi fel. Éppen fordítva:
hipoté-1Az irodalmi mûveltség hanyatlásával ma már nem min-denki ismeri, tehát idéznem kell, bár csak lábjegyzetben:
A rátóti plebános / kecskét b***ott, namármost / míg a lyukat kereste, kereste de kereste / tökön bökte a kecske.
< 39
< 40
zisek vizsgálatakor az az egyik legfontosabb kritérium, hogy az új elképzelés igazolható-e az evolúcióelmé-lettel mint modellel. Ijesztô, hogy a humánértelmiség mennyire képtelen megemészteni ezt a polaritásvál-tást. Irodalomprofesszor, mûvészettörténet-professzor kérdezett már vissza, hogy Darwint vajon tényleg ko-molyan kell-e venni. És tessék csak visszaemlékezni a hét mesterlövész mûsorából az intellektuálisnak mondott színész-rendezô habogására: izé, mint hal-lom, ezzel a Darwinnal valami baj van…
Magyarázat természetesen akad rá. Kezdetben jó emberi szokás szerint az evolúcióelmélettel is vissza-éltek, és ideológiai sandaságból a Rátermettebb Túl-élésének (aggasztóan szimplifikált) elvét közvetlenül alkalmazták az emberi társadalomra. Az úgynevezett szociáldarwinisták azt állították, hogy a társadalom nyertes és vesztes osztályai a saját genetikai minôsé-güknek köszönhetik sorsukat. Jóérzésû emberek ezt már akkor sem fogadhatták el, és ettôl kezdve meg-csappant a természettudományos érdeklôdésük. Ez úgy 1930 táján következett be, azóta a humánértel-miség makacsul ragaszkodik ahhoz az elképzelésé-hez, miszerint az emberi kultúra önjáró: független a biológiai értelemben vett evolúciótól.
(Tudományok kézfogása) A nagyvilágban évtizedek óta tudományos forradalom zajlik, csöndesen, de fel-tartóztathatatlanul. A két nagy diszciplína (természet-tudomány és társadalom(természet-tudomány) között még min-dig óriási szakadék tátong, de már javában építik fö-lötte a hidat.
A reáliák oldalán eddig is rend uralkodott, tudták, hogy az egyes tudományágaknak egymásra kell épül-niük. Kémiát nem lehet mûvelni fizikai ismeretek nél-kül, biológiát pedig kémia nélkül. A legfelsô szinten – a jelzô itt nyilván nem értékítéletet fejez ki – az álla-tok és az emberek viselkedésével foglalkozó ágazaálla-tok állnak: antropológia, az etológia nyomán a humán-etológia és a vele némiképp párhuzamosan dolgozó szociobiológia.
A természettudósok már régóta nyújtogatják a ke-züket felfelé, a hierarchia következô szintjén álló tár-sadalomtudósok felé. Azok eddig mogorván elfordul-tak. Mint Münchhausen bárónak, nincs szükségük szilárd talajra, egyszerûen csak üstökön ragadják ma-gukat, és kihúzódzkodnak a mocsárból. Vonatkozik ez szociológiára, pszichológiára, filozófiára, közgaz-daságtanra, nem beszélve a történettudományról vagy pláne a politológiáról, már amennyiben az utóbbit hajlandóak vagyunk tudománynak nevezni, a jogá-szattal egyetemben. Vonatkozik az egész humán disz-ciplínára mint olyanra.
Ámde az utóbbi évtizedekben, talán a genetika döbbenetes felfedezései nyomán (az antropológiában
már régóta a genetikusok mondják ki a végsô szót!) valami megmozdult. Ennek elsô hazai jeleit jó húsz évvel ezelôtt, egy fômûsor utáni / elalvás elôtti kerek-asztal-beszélgetésen tapasztalhatta a Homo audio-visualis, a televíziózó ember. A meghívottak Csányi Vilmos akkoriban megjelent humánetológiai könyvét recenzeálták a szerzô jelenlétében. Akadt közöttük pszichológus, szociológus, minden egyéb fajú lógus, még teológus is. Konkrétan senki sem tette fel a Kér-dést, de az végig ott lógott a levegôben: szóval nekem is újra kellene definiálnom tudományágam alapjait?
A résztvevôk meglepôen konstruktívak voltak, és a fel nem tett kérdésre kissé bizonytalanul, de jóváhagyó-lag válaszoltak. A lelkészre ez nem vonatkozik, ô nem írhatja át a Bibliát.
Jelen ismereteim szerint az evolúciós pszichológia és az evolúciós antropológia éppenséggel az áthidaló központi diszciplína szerepére pályázik. A csatadal tehát már elhangzott.
(Alapjárat)Amikor a költô azt írta, hogy ehess, ihass, ölelhess, alhass, az emberi lét alapfunkcióit foglalta össze. Ôseink nem olvastak szépirodalmat, de ezt a verssort betéve tudták. Olyan emberek leszármazot-tai vagyunk, akik szerettek ölelni. Elôtörténetünk per-manens üzekedési verseny.
Akik ezt a vágyat nem kellô mértékben örökölték, kipusztultak. Kipusztultak továbbá akkor is, ha nem tudtak nôstényt szerezni maguknak. Mindig az erô-sebb kutya evolvál, számos állatfajnak szinte kizáró-lag csak a legerôsebb hímjei szaporodnak, a többiek legfeljebb az alkalmat lesik. Különösen, ha a hím jó-val nagyobb a nôsténynél – márpedig az úgynevezett nemi dimorfizmusmég a mi fajunknál is számottevô, ha nem is annyira, mint unokatestvéreinknél, a csim-pánzoknál. A gyöngébb nemnek ilyenkor nem sok beleszólása van a dolgok menetébe. Az erôs hím a vetélytársakat elkergeti vagy agyonüti, az okvetetlen-kedô nôstényt pedig elpáholja és meghágja. A fe-minista hölgyek bocsánatáért esdeklek, de annak idején tényleg nem kérték ki az ô véleményüket. Ez-zel még várniuk kellett a monogám párkapcsolat be-köszöntéig – amire rövidesen visszatérek.
Régen volt, talán igaz se volt – mondaná a morál-filozófus. Csakhát ez a technika még a történelmi idôkben is kifogástalanul mûködött. Richards Daw-kins, a neves brit etológus egyhelyütt egy mindössze ezer évvel ezelôtt élt, vérszomjas marokkói uralkodó-ra hivatkozik, aki gondolkodás nélkül kioltotta bár-mely férfi alattvalójának életét, és persze minden nô-re igényt tartott. Ha Marokkóban átfogó genetikai vizsgálatot végeznének a helyi lakosság körében, nagy valószínûséggel kimutatnának egy mindössze 1000 évvel ezelôtti közös férfiôst.
< 41
Közeledjünk tovább a jelenhez. A 20. századi Európában, monogám keresztény országban, a kultú-ra akultú-ranykorában, amikor is a Nyugat címû irodalmi folyóirat már nem kevesebb mint 400 példányban je-lent meg, vidéken az uradalmi intézô esténként egy-szerûen csak leüzent valamelyik ott alvó napszámos lányért. És hogy a lány vajon engedelmeskedett-e ne-ki? A becsületes megfejtôk között lapzárta után mo-rálfilozófusokat sorsolunk ki.
(Kulturális evolúció) A mind jobban kiterebélyesedô emberi kultúra azonban rajta hagyta lenyomatát a gé-neken. Ahogy a humánetológusok mondják: a gének és a kultúra együtt evolválnak. A leggyakrabban idé-zett, mert viszonylag kései fejlemény a tejivás képes-sége (a csecsemôkorból kinôve eredetileg nem tudtuk megemészteni a tejet), illetve az alkoholizálás, amely-hez szintén génmódosulás árán idomultunk. Sokan belehaltak, sokan meg éppen a szeszes italok jóvoltá-ból maradtak életben, mert ezeket itták, nem pedig a zsúfolt középkori városok fertôzött vizét.
A monogámia nyilván sokkal régebbi szerzemény.
Olyan divat, amelyet tényleg a kultúra kényszerített ki, és amelynek révén a gyöngébb férfiak is nôstény-hez juthattak, bár tulajdonjogukat aligha sikerült fo-lyamatosan fenntartaniuk. A monogámia kordába szo-rította szexuális viselkedésünket, de a korda ajtaja bi-zony ki-kinyílik. (Korda valójában madzagot jelent, de én isten tudja miért, valamiféle disznóóllal asszo-ciálom.) A közhiedelem szerint a válások többsége a házasság hetedik évére esik, ez szép, mágikus szám.
Csányi szkeptikusabb, szerinte az emberi állat ugyan szeriálisan monogám,de a ciklus ideje csupán 3-4 év.
Ne feledjük: itt most viselkedésformáról beszélünk, nem pedig nemi vágyról. A viselkedést korlátozhatják a körülmények, a vágyat nem. A társadalom leggyön-gébbre, legcsúnyábbra, legesélytelenebbre sikeredett hím tagja is lélekben 15 millió nô miniszterelnöke ma-rad, halála órájáig, ámen.
(Oldalbordánk) A gének parlamentje (a biológusok nevezték el így!) szigorított a követelményeken. Alfa-hímnek lenni jó dolog, az embernek tömérdek gyer-meke születik – de vajon lesz-e majd elég unokája is, ha nem gondoskodik róluk? Ebben a tekintetben esély nyílik a Béta- vagy akár az elôzô bekezdésben defi-niált (Omega-?) hímek elôtt is. Ôk férfiasságban ugyan kevesebbet, figyelmességben viszont többet nyújthat-tak, és ezzel az áhított nôstények (ettôl kezdve nôk) kegyébe férkôzhettek. Ha szerepük abban merült ki, hogy néminemû nemi élményért cserébe felnevelték az Alfa-hím utódait, saját génjeiket nyilván nem ad-hatták tovább. De ha kedvében jártak a nô(sténye)k-nek, vagy legalábbis kevésbé voltak erôszakosak és
elviselhetetlenek, akár még genetikailag is hozzájá-rulhattak a fészekaljhoz. Viselkedésformájuk – érte-lemszerûen csekélyebb mértékben – szintén közös örökségünkhöz tartozik.
Ettôl kezdve a nôk is bele tudtak szólni a dolgok menetébe, és ekkorra már ôket is jobban érdekelte a hetyepetye. Viselkedésük természetesen különbözött a férfiakétól, hiszen ha ôk is a fûvel-fával stratégiát követik, ivadékaikat a kutya sem segít nekik felnevel-ni. Márpedig a nôk sokkal többet fektetnek be a kö-zös vállalkozásba, mint a férfiak a maguk olcsó sper-ma-pitypangjával, ezért nekik megfontoltabbnak kell lenniük. Fô evolúciós stratégiájuk a következôkben foglalható össze: utódomnak lehetôleg egy daliás Alfa-hím legyen az apja, de a gyereket talán mégis in-kább egy Béta-hím nevelje fel. (Milyen szép dolog, hogy már ma / nem történik ilyes lárma…)
(Elôre a szex útján) Ismeretes, hogy a férfiak többsé-ge örömét leli a nôi orgazmusban; a leszbikusakéban is. Ezért visongatnak oly szívettépôen a hölgyek az erotikus filmekben, és ha értesüléseim helytállóak, a prostituáltak attitûdje is hasonló. (Zárójelben hadd mutassak rá, hogy a pornófilmek hölgyei – órák hosz-szat tartó felvéleteleken, kamerák kereszttüzében – gyakorlatilag soha nem produkálnak igazi orgazmust;
aki ilyet akar látni, meg kell dolgoznia érte. Vagy meg kell tekintenie Bernini Szent Teréz-szobrát, amelyen a túlvilági extázist nagyon is evilági arckifejezésrôl mintázta a mûvész.) És itt szerény köhécseléssel hadd hívjam fel a figyelmet saját meglátásomra, amennyi-ben az egész jelenség mögött komplex evolúciós gé-pezetet sejtek. A Nobel-díj bizottság a szerkesztôség címén veheti fel velem a kapcsolatot.
Kérdezzünk meg egy szaktekintélyt, magát a nagy Casanovát. (Megérdemli ezt a jelzôt, mert öregkori önéletírása révén minden kétséget kizárólag beletar-tozik a Szerb Antal definiálta Világirodalomba. Ki-sebb népek zseniális íróinak ez nem adatik meg. Mél-tatlanság, dehát mit tegyünk.) Nos, a nagy C. úgy nyi-latkozik, hogy számára a szexuális élvezetet túlnyo-mórészt a hölgyek örömejelenti… Márpedig ô aligha szenvedett kisebbrendûségi komplexusban, nem volt bizonygatni valója. Eszerint a nôi orgazmus láttán ér-zett gyönyörûség túlléphet önmagán, egyfajta esztéti-kai élvezetté kombinálódhat, minden szempontból növelve a párkapcsolat szépségét. Ebben az egyben (ha másban nem feltétlenül) hasonlatosak lehetünk a legendás Alfa-hímhez.
Namármost,ha feltételezzük, hogy a nôk a mono-gamizálódó társadalomban már egyfajta korlátozott választójogot szereztek, elônyben részesíthették azt a férfiút, aki (több) örömhöz juttatta ôket. Ezzel kétol-dalú, kölcsönösen elônyös evolúciós gépezetet
ger-< 42
jesztettek. Az a férfi, akit élvezettel töltött el a nôi or-gazmus látványa, igyekezett kitenni magáért – és szá-míthatott rá, hogy a hölgyek ezt méltányolni fogják.
Mint az emberi viselkedésformákat általában, ezt is komplex genetikai háttér kódolja. Örökölhetô. Elter-jedhet a népességben. Férfiakban, nôkben és plebá-nosokban egyaránt.
(Ora et labora) Az utolsó néhány ezer évben megje-lentek az Alfánál Is Alfább Hímek, és ezek ritkán tûr-ték el, hogy a népesség szexbe fojtsa fölös energiáját, ahelyett, hogy piramist építene, földet túrna vagy bá-nyában dolgozna. Hatalmukat ideológiák bevetésével igyekeztek megszilárdítani.
A kereszténység érdemei hervadhatatlanok. Az Újszövetség segítségével, egyfajta korai globalizáció révén sikerült a népességet oly mértékben munkára fogni, hogy ebbôl egy magasabb rendû technikai civi-lizáció nôhette ki magát. A kereszténység egyúttal megerôsítette a közemberek párkapcsolatát és védte ôket a zsarnok Alfa-hímektôl (bár nem túl eredmé-nyesen). Jancsit azonban életfogytiglani Iluskára ítél-te, és bár a népség-katonaság ezen többnyire túltette magát, nagyon sok embernek kétségtelenül sikerült tönkretenni a libidóját.
Számos más mozgalom is sikerrel mûködött köz-re az emberi szexualitás elfojtásában, bár egyikük sem érte el a kereszténység hatékonyságát. A koest-leri, orwelli és egyéb diktatúrák elnyomták a szexua-litást, merthogy túl szoros kapcsolatot létesít férfi és nô között az Ideológia rovására. A hitleráj annyiban tért el tôlük, hogy átmenetileg áldozatot hozott a többnejûség oltárán, pótlandó a hiányzó katonai lét-számot (lásd Bob Fosse Kabaréjában). Jelenleg szél-csend van, az ideológiák szorítása valamelyest enge-dett, és a nyugati társadalom szabadabban érvénye-sítheti – mit is? Nem annyira az aktivitását, mint in-kább a szexuális fantáziáját.
(Móricka)A tipikus kamasz, akinek mindenrôl ugyan-az jut ugyan-az eszébe. A róla szóló viccet jó száz évvel ez-elôtt találták ki, vagyis ô sem a mai globalizált világ szülötte. Szexuálisan túlfûtött? Ugyan kérem. Egysze-rûen csak alulszexualizált,és nem tudja palástolni a vágyait. Hiszen még csak most lépett be az Ivarérett-ség feliratú ajtón.
Túloldalt, a kijáratnál öregurak malackodnak. Saj-nálatosan és egyre visszafordíthatatlanabbul alulsze-xualizáltak. Namármost, ami a nôket illeti, az ô bio-lógiai órájuk korábban csönget, hamarabb lejár. De továbbra is lankadatlan figyelemmel kísérik szomszé-daik, barátaik, ismerôseik, a politikusok és a filmcsil-lagok szerelmi életét. Ezt az archetípust festi le Szerb Antal A Pendragon legendában: „…megszoktam, hogy
a jobbra mellettem levô széken egy teljesen lapos öreg hölgy ül, és a primitív népek szerelmi életét ta-nulmányozza, bizonyos helytelenítô kifejezéssel az arcán”. Szexuálisan túlfûtött? Vagy csak a saját bel-sôégésû motorját mûködteti, alapjáraton?
Középen pedig ott kíváncsiskodik a derékhad, be-leszürkülve a kétkezi vagy szürkeállományi munká-ba, a pénzszerzésbe vagy inkább pénzhiánymunká-ba, máso-dik mellékállásba és harmamáso-dik mûszakba, gyermek-szülésbe és gyermeknevelésbe. Kalandozásra vagy van alkalma, vagy nincs, de azzal amúgy is létében fenyegetné értékes párkapcsolatát. Mert önmagával szemben mindenki megbocsátó, holott akár az egy-szeri megcsalattatást is mint megsemmisítô vereséget éli meg. Pillantsunk vissza az ôskorba: aki nem volt féltékeny, súlyos evolúciós hátrányba került. A férfi azért, mert gyakran mások gyerekét kellett felnevel-nie (és így nem ô adta tovább a génanyagát), a nô pe-dig mert a férfi ettôl kezdve elhanyagolta az utódait, vagy más nôk ivadékaival is törôdött.
Ezért nincs esélye a társadalomnak a prostitúció-val, illetve higiénikusabb formájáprostitúció-val, a pornográfiá-val, ezzel az ôsi mûvészettel szemben. Nyilván örök-kön-örökké küzdeni fog ellenük, szemforgatóan, be-csületbôl (?), de minden meggyôzôdés nélkül. Mert Móricka a felnôttekben is ott leselkedik, csak vissza-fogottabban. Olykor elszólja magát. Kitûnô zenekriti-kusunk egy ízben úgy jellemzett egy operaelôadást, hogy a színpadon „közepes szexshopokban kapható dominajelmezbe csomagolt énekesnôk csápolnak”.
A szerzô eszerint jól kiismeri magát a szexshopok kínálatában, meg tudja különböztetni a közepeset a bóvlitól, illetve a delikáttól. Legalább is ami a domi-na-jelmezeket illeti.
Már szóba hoztam a Kabarécímû filmet, ez a 30-as években játszódik, de fôhôse alkalmi munka gya-nánt már akkor is pornográf regényeket fordít, és meglehetôsen cifra szerelmi kapcsolatokba bonyoló-dik. No persze, a rendezô, Bob Fosse eredetileg szín-padi mûvész volt (korának egyik legnagyszerûbb tán-cosa és koreográfusa), mi egyebet is várhatnánk tôle.
A Pendragon legenda viszont egy tiszteletre méltó fi-losz mûve: erotikával, itt-ott erotikus tévelygésekkel átszôtt misztikus detektívregény, szabadszeretô nô-vel és luxusprostituálttal. Pedig tudomásom szerint Szerb Antal harmonikus házasságban élt, ameddig hagyták.
(Jancsi és Iluska) A szerelem szép találmány, és az angyalok a mennyei számítógépen kitûnô munkát vé-geznek, hiszen annyi ideális házasságot sikerül ösz-szekalapálniuk. Szó eshetne itt a párok összeková-csolódásáról, a férfi és nô között létrejövô véd- és dacszövetségrôl, John Anderson, szívem, Johnstb. stb.,
de ezeket a túlsó oldalon dobolják, én most az innen-sô oldalon dobolok.
Jancsi tehát egybekelt Iluskával. Vajon több ezer jámbor hajadon közül is ôt vette volna el, ha ismert volna ennyit? És Ilus vajon százszor annyi kérô közül is ôt választotta volna? Aligha. Sajnos, az átlagos fér-fiak és nôk valóbanátlagosak, és naponta érzékelik, hogy a beléjük oltott nemi vágy különb (több) sze-xuális partnert követelne, mint amilyet (amennyit) ôk megszerezhetnek. Sokat akar a hétköznapi szarka, de nem bírja a farka.
A párok végsô soron megalkusznak egymással, de a hangsúly mindig az alkun van, bármennyire igyek-szünk is elködösíteni. Zárjuk ki a nyilvánvaló érdek-kapcsolatokat, a tehetôs vagy befolyásos férfiak há-zasságait egyre fiatalabb nôkkel, és maradjunk a nor-mál pároknál. Többnyire azt tapasztaljuk, hogy egy-egy zsák találja meg az ô foltját. Olykor persze látha-tunk Alfa-nôstényt egy Gamma-hím oldalán vagy vi-ceverza, de ôk nyilvánvalóan csak szabályerôsítô ki-vételek. Sunyi pillantások villódznak köröttük.
A szépség idôtlen idôk óta eszményképünk, már a reneszánsz Madonnákba és Magdolnákba is gyakran sikerült erotikát csempészni. („Nem elég, hogy nem fizetett, de még meg is vert!”, panaszkodik – szerin-tem – Tiziano Bûnbánó Magdolnája.) Az utóbbi száz évben pedig filmvásznon és képernyôn, végeláthatat-lan sorokban menetelnek a lélegzetállítóan szép em-berek, elérhetetlen mércét állítva a hétköznapi férfi és nô elé. Az Idolok nem ráncosodnak, nem izzadnak, nem borostásak, nem eresztenek sörhasat, nem men-nek tönkre a gyerekszülésben. A normális halandók viszont folyvást érzékelik az idô múlását a tükörben – akárcsak házastársuk arcán és testén. Teljesítôké-pességük csökken, nemi vágyuk alig csillapodik.
(A szôkenô-effektus2) Noha az átlagos férfi és nô per definicionemnem túl attraktív, valamely vonása vagy képessége révén igenis megnyerô lehet. Sokfélekép-pen kitûnhet. Például a hajszínével. Már Weörestôl is tudjuk, hogy szôkék legelébb, majd a feketék, aztán a barnák és a maradék. A szôkenô-effektus azért érde-mel említést, mert evolúciós alapja lehet. Az emberek kezdetben nem voltak szôkék, legfeljebb egészen fia-tal korukban. A szôke nô nagy valószínûséggel fiafia-tal, következésképpen egészségesebb is lehetett, geneti-kailag kifizetôdött ôt választani. Ezért van a férfiak-nak a szôke nô láttán kisebbrendûségû érzésük, amit aztán mérsékelten szellemes viccek formájában
(A szôkenô-effektus2) Noha az átlagos férfi és nô per definicionemnem túl attraktív, valamely vonása vagy képessége révén igenis megnyerô lehet. Sokfélekép-pen kitûnhet. Például a hajszínével. Már Weörestôl is tudjuk, hogy szôkék legelébb, majd a feketék, aztán a barnák és a maradék. A szôkenô-effektus azért érde-mel említést, mert evolúciós alapja lehet. Az emberek kezdetben nem voltak szôkék, legfeljebb egészen fia-tal korukban. A szôke nô nagy valószínûséggel fiafia-tal, következésképpen egészségesebb is lehetett, geneti-kailag kifizetôdött ôt választani. Ezért van a férfiak-nak a szôke nô láttán kisebbrendûségû érzésük, amit aztán mérsékelten szellemes viccek formájában