Egyetlen illusztráló példát idézve: ez Philip Shaverés munkatársai 1992-es vizsgálatából adódik, akik amerikai, olasz és kínai mintán térképezték fel az érzelmi fogalmak jelentéstá-volságát. Mint a kultúrák összehasonlításából kitûnik: a kategorizálás alapszintjén négy pon-ton teljes az egybeesés, a szerelem euroatlanti értelemben pozitív érzés, Kínában inkább gyöt-relemnek minõsül. Az igazán kirívó kulturális különbséget a szégyen státusa jelenti a kínai kultúrában, ami ott alapérzelemnek minõsül, s amihez egyébként gazdagon differenciált szó-kincs is járul. Ez adalék a normák viselkedés- és érzelemszabályozó szerepéhez a kollekti-visztikus társadalmakban, ami persze a piacgazdasági globalizációval mind a gyakorlatban, mind mentális szinten nagyban módosulhat.
A különbözõ érzelmek, közös és megkülönböztetõ vonásaik áttekintése elvezethet ben-nünket a nevelés számos elméleti és gyakorlati problémájához. Most két általánosabb kérdés-re tékérdés-rek itt ki: az ambíciók felkeltésének érzelem-lélektani következményeikérdés-reés a brutalitással fenyegetõ érzelmi légkörre.
3a) A kiértékelési elméletnek kulcsfontosságú állítása, hogy érzelmeket az válthat és vált ki, hogy valamely fejlemény támogatja vagy keresztezi a személyes törekvéseket, kimondott-kimondatlan célokat. Ez is csak aláhúzza, hogy az ambíció, a célok kitûzésemilyen alap-vetõ feltételeaz érzelmi élet megmozgatásának, és ellenszere az iskolai életben is fellel-hetõ motiválatlan érdektelenségnek, erõtlen apátiának, morális közönynek, elidegenedett kívülállásnak.
3b) A társas érzések rendszerezésében – hagyományos szakmai felfogás szerint – a szeretet-ellenszenv dimenzió mellett fontos szerepet játszik egy második, a dominancia-alárende-lõdés dimenzió. Az ellenszenvvel társuló dominanciaigény teszi robbanékonnyá a társas kapcsolatokat, de bizonyos értelemben még fontosabb, a nevelés hatékonyságát még in-kább veszélyezteti a nyugtalansággal elegyes agresszív atmoszféra, amely nem is sze-mélyhez és kapcsolathoz kötött, hanem mintegy belengi az egész közösséget. A fizikai ag-resszivitás beleütközik az iskola elemi fegyelmi normájába, ám kérdés, hogy ennek a nor-mának mekkora a visszatartó ereje. Belsõ regulációra lenne szükség, ezt pedig talán segít-heti a kirekesztõ megvetés és a romboló gyûlölet kritikus elemzése, a morális bûntudat és a tartást adó büszkeség érzésének megismerése és megélése a meghonosodó viselkedés-kultúrában.
aknázni a szubjektív önvallomást mint mérvadó forrást, annak minden esetlegességével, sa-játos kulturális mintázatával és szisztematikus torzításával együtt. Itt a lelki állapot átfogó jellemzõjérõl van szó, és ennek feltárásában kétségtelenül koncentráltan megmutatkozik az érzelmek szociálpszichológiájának globális módszertani esetlensége, amelyet a neuropszicho-lógiai tényfeltárás ma sem tud érdemben korrigálni. Az objektív boldogság terminust és kuta-tási programot a Nobel-díjas Daniel Kahneman(1999) bevezette ugyan, de ez nem más, mint elemi szubjektív élmények idõben elosztott mérése, amelybõl generális szabályok szerint le-het kalkulálni egy átfogó indexet. A forrás természete nem változik, az integrálás lesz tárgy-szerûbb, ám ezzel el is szakad a lelki állapot átfogó élményétõl. Marad tehát a szorult mód-szertani helyzet öntudatos vállalása: „Aki boldognak tartja magát, az boldog”– mondja Ruut Veenhoven (1993), aki 56 nemzetre kiterjedõ adatbázist halmozott fel, példájaként annak, hogy a szubjektív jóllét vizsgálatának szerény intenzitásfoka jól megfér roppant társadalmi, nemzetközi, kulturközi kiterjedtségével.
A szubjektív önvallomás természetesen kitérhet sok mindenre, és az indikátoroknak és fo-galmi konstrukcióknak egészen összetett rendszere bontakozik ki a szubjektív jóllét gyorsan gyarapodó nemzetközi szakirodalmában. Ennek az irodalomnak kulcsfigurája Ed Diener (1994), aki szerint nem vág maradéktalanul egybe egyfelõl a boldogság mint belsõ harmónia, másfelõl az elégedettség, amelyet viszonyítási támpontokhoz mérünk. E kettõ dinamikája is különbözõ, külön-külön kell mérni õket. Aboldogságrólszólva empirikus eredményei alap-ján arra is hajlik, hogy szemléljük külön a pozitív és a negatív érzéseket, amelyek különbözõ vonatkozásban egymástól szétválva jelentkeznek, közöttük nincs is statisztikus együttjárás, ám egymáshoz viszonyított súlyuk, arányuk igen jellemzõ az emberek affektív állapotára.
Amegelégedettségsokak szerint egy átfogó értékelõ ítélet, amely különbözõ életterületek és részfeladatok értékelésébõl adódik össze, kognitív szinten azokból építkezik és velük együtt is jár.
Az élettel való megelégedettség háttere – úgy tûnik – markánsan eltér az individualiszti-kus és kollektivisztiindividualiszti-kus társadalmakban. Dienerés Suh(2000): az individualisztikus kultúrá-bana megelégedettség mindenekelõtt a belsõ szükségletek (így az autonómiaigény) kielégí-tésétõl függ, amit is a személyes érzelmekre támaszkodva ítélünk meg. Ezzel szemben a kollektivisztikus kultúrákesetében ugyanilyen fontos a normák és a külsõ elvárások teljesíté-se, tehát a feladatellátás súlya itt relatíve megnõ. Szemlélhetjük ezt úgy is, hogy mindkettõben a kitûzött célok elérésétõl függ a megelégedettség, ám a célokat más határozza meg a világ domináns kisebb és hagyományosabb nagyobb részén. Mindezek nyomán azonban a szubjek-tív jóllét összetevõi között az Egyesült Államokban vagy az angolszász világban talált össze-függések „az emberre” korlátlanul nem általánosíthatók.
A szociológusok jó idõben kezdték az életminõség makrostruktúrális mutatóit meghatá-rozni, a közgazdászok a GDP társadalmi-közérzeti ellenpárját keresik és igénylik. Bármely úton indulunk is el, az általános-lényeges tanulság az, hogy a szubjektív jóllét indexei egy pon-ton elszakadnak a jóllét tárgyi színvonalától,nem árulnak el nagy érzékenységet a társadal-mi-gazdasági hatótényezõk iránt. Ennek pszichológiai interpretációjában a társadalmi és tár-sas összehasonlításnagy szerephez jut, állítván, hogy az emberek megelégedettsége mindkét szinten összemérések viszonyított eredménye: az elõrehaladás is elégedetlenséggel jár, ha a többiek helyzete rohamosabban javul, ám ugyanez a gyarapodás a többiek stagnálása vagy hanyatlása esetén kifejezetten örömteli. Ehhez hozzá kell tennünk azt, amit a Lewin-iskolától tanulhattak a pszichológusok az igényszint dinamikájáról,mely szerint a sikeres teljesítmény-nyel emelkedik a mérce is, amelyhez az újabb teljesítményt mérjük, és ez az adaptáció az el-ért teljesítmény el-értékelését mérsékli, a sikeresség örömét csak újabb és újabb teljesítmény-emelés hozza meg. E gondolatmenethez illeszkedik az, amit az amerikaivá lett közgazdász, ScitovskyTibor „Az örömtelen gazdaság” címû nagy hatású könyvében (1990) ír a komfort-érzet és az öröm ellentétérõl, miszerint a gazdasági haladással sokak számára elõállt
civili-zatórikus jólét elkényelmesít, rontja az aktivizációs szintet, amelynek feltámasztásához öröm-szerzõ élmények megszerzésére van szükség, amit – többek között, mondhatni a legjobb eset-ben – a kultúra tud kínálni.
A korábban idézett Veenhoven (1988), aki elég igénytelennek mutatkozott a boldogság méréstechnikája tekintetében, hiperkritikusnak bizonyul a boldogság konzekvenciáival kap-csolatban. Felteszi a kérdést, mire is jó ennek elérése? A kérdés eredete, amennyiben egy pszichológiai evidenciát tép fel, merész, mert az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat nyitó bekezdését is érinti, amely modern világunk egyik alapdokumentumaként minden ember boldogsághoz való jogát deklarálja. A vágy és teljesülése természetesen nem egy és ugyan-az, de a valóban megelégedett emberek társadalma – ha extrapoláljuk a ma elérhetõ empiri-kus eredményeket – feltehetõen nemkeresné a direkt kielégülés deviánsútjait, nemadná fel önmagát és süllyedne depressziósállapotba, testi és lelki egészségnek örvendene meghosz-szabbodott életében, optimizmus töltené el és bizalomegymás és a külvilág iránt. Ez utóbbi-nál maradva, jeles társadalomtudományi-közgazdasági-szervezetpszichológiai irodalma van, hogy a bizalom (bizonyos értelemben keresztezve, de ki is egészítve az önérdekû racionális döntéseket) milyen fundamentális szerepet játszik a piacgazdaság eredményes mûködésé-ben, Fukuyama(2007) pedig – a történelem végén túl – egy komparatív kötetben mutatta ki, hogy az amerikai ember mily kreatívan kombinálja az önérdekû individualizmust és a bizal-mat gazdasági szervezeteiben. A mai pénzügyi válság mind a földrengésszerû hatásoknak ki-tett fundamentális szerepet, mind az amerikai kombinatorika csõdjét fájó elevenséggel bizo-nyítja.
A stanfordi Nel Noddingsviszonylag friss kötete (2003), a „Happiness and Education”, társadalmi realizmusa ellenére a boldogságot mint célzott állapotot és mint atmoszfératerem-tõ eszközt kapcsolja össze a neveléssel. Talán fantáziátlan módon én – nálunk, a mi társadal-mi közérzetünk közepette – aprópénzre váltanám ezt a pszichológiai csúcsállapotot, illetve mindazt, amit e fogalmi konstrukcióról a szociálpszichológia feltárt. Hogy magyarul beszél-jek, egyrészt a fair play moralitását, másrészt a flow emelkedett lendületétlátom e tekintet-ben ígéretesnek.
4a) A szociálpszichológia viszonylag sokat foglalkozik manapság olyan elfogultságokkal, amelyek csökkentik az emberek, köztük a fiatalok társadalmi éleslátását. Az ilyen torzítá-sok – amelyeket „az igaz világba vetett hit”-ként, vagy „rendszerigazolás”-ként szokás címkézni – nálunk kevésbé jellemzõk, mint a lélektani ellenoldal, az érték- és tekintély-vesztés, a jogi és morális szabályok felborulása és gyengülése, amiért nagy árat kell fizet-ni a társadalmi beilleszkedés terén: abizalomvesztést és bizonytalanságot,amely kiterjed az életfeladatok meghatározására, az egzisztenciális kilátásokra és a személyközti kapcso-latokra. A bizalomépítésre azonban alkalmasak lehetnek az iskolai közösség kis körei, amelyekben kipróbálhatók és bevezethetõk afair play kölcsönösen elfogadott szabályai, az erõfeszítések és elismerések méltányos arányai, a percnyi önérdeken felülkerekedõ köznapi normák. Már ez a szûkkeblûen realisztikus program is elõrelépést ígér.
4b) Ugyanennek a lépcsõzetességnek a jegyében törekedhetünk arra, hogy a fiatalok tevé-kenységükben – legyen ez bármi, projektmunka, sportmeccs, szociális segítségnyújtás – örömöt leljenek, átéljék azt a boldogsághoz közeli áramlásélményt, amelyet Csíkszentmihályi Mihály oly érzékletesen ír le „Flow” címû világhírû szakkönyvében (1997). Szerinte alkalmas erre minden célra irányuló, szabályt követõ tevékenység, amelyben elõrehaladásunk mérhetõ-látható, amelyre koncentrálni lehet – összhangba hoz-va a cselekvés lehetõségét a személyes adottságokkal. Egy sorozat-flow sem maga a bol-dogság, annak szinte elérhetetlen teljességében, de az ilyen élmények alapja a teljesít-ményre vezetõ, önátadó, önjutalmazó tevékenység, amit megízlelni kedvcsináló és meg-tartó lehet hosszabb távon.
Az érzelem szociálpszichológiájának négy – reményem szerint – jellegzetes és mértékadó kérdéskörét érintettem itt. Meg-megkíséreltem mindegyikkel kapcsolatban kiemelni két kriti-kus pontot, amely a nevelés céljával-módjával kapcsolatos.
Ezen utalások egyike inkább a kivédendõ veszélyre, a másik a kiaknázható esélyre vonat-kozott. Veszélya tudatos kontrollt igénylõ érzelmi befolyás, a menekülés a versenyhelyzet és az összeméretés elõl, a megfékezni való durva indulat, a társadalmi támasz nélküli bizonyta-lanság és bizalmatbizonyta-lanság. Esélyaz érzelmi intelligencia fejlesztése, a társadalmi identitás har-monikus egyensúlya, az ambíció ébredése, amely az érzelmek dinamikáját megalapozza, és a feladatok megoldását kísérõ boldogító áramlás-élmény. Ezek adalékok csupán az érzelmeket érintõ és célzó neveléshez, némi támasz, egy-egy lépés az érzelmi nevelés útján.
Ezeknek az utalásoknak és ajánlásoknak a neveléstudományok áttételében kettõs címzett-je van: mind a pedagógusképzõk, mind a gyakorló pedagógusok, mert ebben a vonatkozásban nagyon is alkalmasnak vélem, amit pár hete Gyõrött, a 230. évét ünneplõ tanítóképzésrõl ta-nultam, az elõképelméletet,hogy azt sajátítsa el a pedagógusjelölt, amit tanítványainak majd el kell sajátítania. Érzékenység, tudatosság, önfejlesztés, társas hatékonyság elegyérõl beszé-lek itt, ami így – a pszichológiai megküzdés még átfogóbb terminusával együtt és annak ke-retében – inkább egy pszichés mûködésmód,mintsem egyetlen definiálható kompetencia. De a megközelítés és elkerülés õsi dichotómiájában gondolkodva semmiképpen nem szeretnék a neveléstudomány belterületére tévedni, a kompetenciatan sûrûjébe, amelyhez az átlagos szo-ciálpszichológust olyan érzelmek fûzik, mint a szorongó tisztelet és a rokonszenvezõ távol-ságtartás.
IRODALOM
Bargh, J.A. (2006): A mindennapi élet automatizmusa. In D.L. Hamilton, S.T. Fiske és J.A. Bargh:
A társak és a társadalom megismerése(Szerk. Hunyady Gy.) Osiris, Budapest,451–526. o.
Bower, G.H. (1981): Mood and memory. American Psychologist. 36. 129–148. o.
Brewer, M.B. (1991): The social self: On being the same and different at the same time. Personality and Social Psychology Bulletin,17, 475–482. o.
Brewer, M.B. és Weber, J.G. (1999): A személyközi, illetve csoportközi társas összehasonlítás ön-értékelésre gyakorolt hatásai. In Hunyady Gy, D.L. Hamilton és Nguyen Luu L.A. (szerk.):
A csoportok percepciója.Akadémiai, Budapest, 470–486. o.
Csíkszentmihályi M. (1997): Flow – Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája.Akadémiai, Budapest.
Kutatási terület Kivédendõ veszély Kiaknázandó esély 1) A megismerés és az érzelem
vetélkedése
a tudatos kontrollt igénylõ érzelmi befolyás
az „érzelmi intelligencia”
fejlesztése 2) Az énre vonatkozó
infor-mációk érzelmi kihatásai
a menekülés a versenyhely-zet és az összeméretés elõl
a társadalmi identitás har-monikus egyensúlya 3) Az érzelmek sokszínûsége
és társadalmi mintázatai
a megfékezni való durva indulat
az ambíció ébredése az ér-zelmek dinamikájának meg-alapozására
4) A boldogság egyéni mély-ségben és társadalmi lép-tékben
a társadalmi támasz nélküli bizonytalanság és bizalmat-lanság
a feladatok megoldását kísérõ „áramlás-élmény”
5. ábraAz érzelmek szociálpszichológiájának nevelési vonatkozásai
Diener, E. (1994): Assessing subjective well-being: Progress and opportunities. Social Indicator Research,31, 103–157. o.
Diener, E. és Suh, E.M. (2000): Culture and subjective well-being.The MIT Press, Cambridge, Mass.
Dittmar, H. (2008): Consumer culture, identity and well-being. The search for the „good life” and the „perfect body”. Psychology Press, New York.
Forgas, J.P. (1995): Mood and judgment: The Affect Infusion Model (AIM). Psychological Bulle-tin.1, 39–66. o.
Forgas, J.P. (2001): Érzelmek és gondolkodási stratégiák: interaktív kapcsolat. In J. Forgács (szerk.): Érzelem és gondolkodás. Az érzelem szociálpszichológiája. Kairosz, Budapest, 257–286. o.
Fukuyama, F. (2007): Bizalom.Európa, Budapest.
Fülöp M. (2009): A kultúraközi és kulturális összehasonlító pszichológia Magyarországon. Magyar Pszichológiai Szemle,1, 3–84. o.
Goleman, D. (1997): Érzelmi intelligencia.Háttér, Budapest.
Greenwald, A.G. és Banaji, M.R. (2003/1995): Az implicit társas kogníció: Az attitûdök, az önér-tékelés és a sztereotípiák. In: M. Banaji: Rejtõzködõ attitûdök és sztereotípiák(Hunyady Gy.
szerk.) Osiris, Budapest, 139–192. o.
Kahneman, D. (1999): Objective happiness. In D. Kahneman, E. Diener és N. Schwarz (eds.) Well-being. The foundations of hedonic psychology.3–25. Sage, New York.
Lazarus, R.S. (1991): Emotion and adaptation. Oxford University Press, New York.
Noddings, N. (2003): Happiness and education. Cambridge University Press, Cambridge.
Oatley, K. és Jenkins, J.M. (2001): Érzelmeink.Osiris, Budapest.
Plutchik, R. (1962): The emotions: Facts, theories, and a new model.Random House, New York.
Scitovsky T. (1990): Az örömtelen gazdaság. Gazdaságlélektani alapvetések.Közgazdasági és Jo-gi Könyvkiadó, Budapest.
Shaver, P.R., Wu, S. és Schwartz, J.C. (1992): Cross-cultural similarities and differences in emo-tion and its representaemo-tion: A prototype approach. In: S.M. Clark (ed.): Review of personality and social psychology. Sage, Newburry Park, Vol. 13. 175–212. o.
Stapel, D.A. és Blanton H. (eds.): Social comparison theories. Psychology Press, New York.
Tangney, J.P. és Fischer, K.W. (2002): Self-conscious emotions. The psychology of shame, guilt, embarrassment, and pride. New York, The Guilford Press.
Turner, J.H. és Stets, J.E. (2005): The sociology of emotions. New York, Cambridge University Press.
Veenhoven, R. (1988): The utility of happiness. Social Indicator Research, 20, 333–354. o.
Veenhoven, R. (1993): Happiness in nations. Subjective appreciation of life in 56 nations 1946-1992. RISBO Erasmus University (Updated electronic version in World Database of Happiness), Rotterdam.
Zajonc, R. (2003): Érzelmek a társas kapcsolatokban és a megismerésben.(Hunyady Gy. szerk.) Osiris, Budapest.
Zajonc, R.B. (1991/1980): Érzelem és gondolkodás: A preferenciák nem igényelnek következteté-seket. In: Szociálpszichológiai tanulmányok.