A gyakorlati szóhasználatban a „finanszírozáson” a tőke megszerzését értjük, függetlenül attól, hogy a tőkét milyen célra és milyen formában szerezzük meg. A tőke megszerzése szempontjából megkülönböztetünk olyan forrásokat, amelyeket a vállalkozás maga hoz létre és olyan forrásokat, amelyeket a tőkepiac produkál. E felosztás alapján beszélünk „belső finanszírozásról” és „külső finanszírozásról”.
A belső finanszírozás főbb formái:
adózás utáni nyereség,
tartalékolások, amikor a korábbi évek tartalékba tett nyereségét használjuk fel,
amortizációs leírásokból képzett alap,
törzstőke emelése (az alapítók tőke hozzájárulása),
tagi kölcsön, felhasználása a törvényi előírások miatt korlátozott.
2.1. táblázat: Adózás utáni nyereség Alaptevékenység bevétele –
alaptevékenység költsége = alaptevékenység eredménye
Pénzügyi tevékenység be-vétele – pénzügyi tevé-kenység költsége = pénz-ügyi tevékenység eredménye
A vállalkozás szokásos eredménye Rendkívüli eredmény Adózás előtti eredmény
Fizetett adók Adózás utáni nyereség
A külső finanszírozás főbb formái:
általánosan ismert forma a hitellel történő finanszírozás, ez lehet közép- és hosszú lejáratú beruházási célhitel, valamint
a fejlesztési pénzeszközök képződését megelőlegező, nem céljellegű hitel.
Céljellegű a beruházási hitel abban az esetben, ha azt csak meghatározott célokra nyújtja a hitelintézet, ill. csak meghatározott célokra használható fel.
A fejlesztési pénzeszközök képződését megelőlegező, nem céljellegű hiteleket a bankok a vállalkozásnak belső forrásai kiegészítésére, ill. a később képződő felhalmozási források (adózott nyereség) megelőlegezésére adnak.
A vállalkozásoknak mielőtt a hitel iránti kérelmeiket benyújtják, információkat kell szerezniük, hogy milyen feltételekkel juthatnak idegen forráshoz. A vizsgálandó feltételeket három csoportba lehet sorolni:
a hitelnyújtás általános feltételei (kamat stb.)
a hitelezés tárgyát képező projektre vonatkozó feltételek,
a hitelképességnek való megfelelés feltételei (saját forrás aránya, biztosítékok stb.).
Az idegen források bevonásának sajátos formája a kötvények kibocsátása. A kötvény hitelviszonyt jelentő, középlejáratú értékpapír, futamideje általában 2–5 év.
Főbb jellemzői:
általában kötött címletekben kerül kibocsátásra, és határozott időtartamra szól,
fix kamatozású,
az értékpapír-kibocsátás névre szóló vagy bemutatóra szóló változatban is előfordulhat.
A kötvények megvásárlása viszonylag kockázatos befektetés, mivel visszafizetésükre a piacgazdasági körülmények között nincs állami garancia.
Az idegen forrás teremtésének egy sajátos módja a vegyesvállalat alapítása. Ebben az esetben nem az idegen forrás visszafizetéséről van szó, hanem a felek az alapításhoz szükséges szerződés megkötésekor arra vállalnak kötelezettséget, hogy a tervezett beruházást közös forrásból valósítják meg. Majd az új létesítményt közösen üzemeltetik, és a gazdasági tevékenység jövedelmét az alaptőkéhez történő hozzájárulás arányában szétosztják.
Faktoring
Olyan komplex pénzügyi szolgáltatás, amely során a faktor megvásárolja ügyfele vevőkkel szembeni számlaköveteléseit, pontos nyilvántartást vezet azokról, és elvégzi a beszedéshez kapcsolódó feladatokat.
Lízing
A lízingügylet alapvetően eltér a hitelből megvalósított beruházástól, mivel a beruházó (lízingbe vevő) a lízingszerződés futamideje alatt csak a tárgyi eszköz használati jogát szerzi meg, a tulajdonjogát nem. A beruházó tulajdonába a tárgyi eszköz csak a lízingszerződés futamidejének lejárta után, a maradványérték kifizetésével száll át (pénzügyi lízing esetén).
A lízing tehát olyan bérbevételi, ill. bérbeadási tevékenység, amelynek során a bérlő valamely tárgyi eszközt a lízingtársaságtól használat céljából, előre meghatározott időtartamra bérbe vesz. A lízingbe vevő rendszeres, a szerződésben előírt lízingdíj fizetésére köteles. Ma már több lízingfajta van, amelyek a következők.
Pénzügyi lízing:
A pénzügyi lízing áll legközelebb a klasszikus finanszírozási ügyletekhez, és hazánkban is ez a legelterjedtebb. E konstrukcióban a lízingbe vett tárgyi eszköz a szerződés lejára-takor általában átmegy a lízingbe vevő tulajdonába a lízingdíj nagyságától függő maradványértéken. Arról van szó, hogy az adott vállalkozás a kedvezőbb adózási feltételek miatt választhatja a pénzügyi lízinget a beruházási hitel felvétele helyett. A lízingtársaság pénzügyi lízing esetén ugyanúgy felméri a lízingbe vevő üzleti tevékenységét, hitelképességét, mint egy bank, amely hosszú lejáratú hitelt ad ügyfelének.
Operatív lízing:
Ebben az esetben a lízingbe vevő nem akar tulajdonjogot szerezni, csak használati jogot.
(Szoros kapcsolatban van a haszonbérleti ügylettel.) A tárgyi eszközt nem a teljes amortizációs időszakra adják lízingbe. Ilyen esetben a lízingtársaság költségei több, egymást követő lízingügylet során térülnek meg.
Szervizlízing:
A szervizlízing pénzügyi vagy operatív lízing, amelyhez szervizszolgáltatás is kapcsolódik.
Szervizlízinget azok a lízingtársaságok szolgáltatnak, amelyek szorosan kapcsolódnak az adott tárgyi eszközt gyártó vállalathoz, ill. egy bizonyos lízingtárgy bérbe adására szakosodtak.
Visszlízing:
A vállalatok saját befektetési eszközeiket eladják a lízingtársaságnak, majd azonnal visszalízingelik azokat. E helyzet jellemzője, hogy a tárgyi eszköz nem mozdul el eredeti helyéről, a tulajdonjog azonban átszáll a lízingtársaságra, aki lízingszerződéssel a vállalat használatába adja az adott tárgyi eszközt.
2.6.1 A tárgyi eszközök aktiválása
A tárgyi eszközöket az üzembe helyezést követően, a tárgyi eszközök (beruházás) bekerülési értéken a vállalkozás könyveiben (a megfelelő számlákon) nyilvántartásba kell venni, aktiválni kell. A tárgyi eszköz aktiválásakor meg kell határozni az adott eszköz termelőképes használati idejét.
2.6.2 A tárgyi eszközök elhasználódása
A tárgyi eszközök működésük során fokozatosan elhasználódnak (fizikai kopás), értékük folyamatosan csökken (gazdasági avulás). Amortizáción, értékcsökkenési leíráson a tárgyi eszközök egy periódusra jutó értékrészét értik. Az amortizálás folyamata a tárgyi eszköz bruttó értékének fokozatos felhasználása.
Az amortizáció költséget jelent a folyó gazdálkodásban, ezért a gazdálkodás eredményének, árbevételének az értékcsökkenés által okozott költséget is fedeznie kell.
Ebben az esetben az amortizáció a tőkebefektető vállalkozó szempontjából egyben tőkemegtérülést is jelent, tehát az amortizáció folyamata a tárgyi eszközbe történt befektetés folyamatos megtérülését biztosítja.
Amortizációs módszerek
Az adott vállalkozás, vállalkozó feladata annak eldöntése, hogy a tárgyi eszközökbe és az immateriális javakba fektetett tőkét milyen amortizációs módszer alkalmazásával nyerheti vissza. A következő amortizációs módszereket különböztetjük meg:
Lineáris, azaz egyenletes ütemű leírási módszer, lényege, hogy a tárgyi eszköz értéke az idő múlásával egyenes arányban csökken.
Degresszív, azaz gyorsított ütemű leírási módszer. A tárgyi eszköz működési ideje alatt, a bekerüléstől a kivonásig az amortizációs értékösszegek időben csökkenő üteműek.
Progresszív, azaz lassított ütemű leírási módszer
Évek száma szerinti módszer, lényegében speciális gyorsított ütemű leírási módszer.
Példa az évek száma szerinti leírási módszerre:
Tárgyi eszköz bekerülési értéke: 10 000 Termelőképes üzemidő: 6 év
A számítás módja, az évek számának összege (1+2+3+4+5+6): 21 év Számított értékrész: 10 000/21 = 476
Évenkénti leírások:
1 év 6*476 = = 2856 2 év 5*476 = = 2380 3 év 4*476 = = 1904 4 év 3*476= = 1428 5 év 2*476 = = 952 6 év 1*476= = 476+4
Számított összes leírás: 10 000
Az amortizáció a klasszikus felfogás szerint a tárgyi eszközök pótlásának forrása.