i I. Kedves Brutusom ! Egy nap, miután az Antiochus 1 előadását meghallgattam, a mint szoktam, a M. Pisoa társa
ságában abban a gymnasiumban, melyet Ptolemæumnak3 neveznek s a midőn velünk együtt ott volt testvérem, Quin
tus, továbbá T. Pomponius és Lucius Cicero,4 a ki csak unokatestvérem volt ugyan, de én úgy szerettem, mint édes testvéremet, közösen elhatároztuk, hogy délutáni sétát te
szünk az Academiában,5 mivel ebben az időtájban szokott azon a helyen legkevesebb ember járkálni. Tehát a mondott időben mindnyájan Pisoboz mentünk. Innen tettük meg, különböző tárgyakról beszélgetve, a Dipylum-kapútól6 szá
mított hat stadiumnyi utat. Midőn pedig elérkeztünk az Academiának nem ok nélkül híres csarnokaihoz, megtaláltuk 2ott az óhajtott csendességet. Ekkor Piso így szólt: Nem tu dom, természetes érzés-e ez, vagy csak önámítás, de én úgy tapasztaltam, hogy, midőn azokat a helyeket látjuk, a hol emlékezetre méltó férfiak tudomásunk szerint sokszor ta r
tózkodtak, jobban meg vagyunk hatva, mintha tetteikről hallunk, vagy valamelyik munkájukat olvassuk ? Ily meg
hatottságot érzek most én is. Mert Plato jut eszembe, a ki, a mint tudjuk, itt tartott először előadásokat ; különben a közelben levő kertje is felidézi bennünk az ő emlékezetét, sőt mintha őt magát is szemeink elé állítaná. Itt tanított Speusippus, itt Xenocrates, és ennek tanítványa, Polemo,7
a kinek éppen ez volt az ülőhelye, a melyet magunk előtt látunk. Ép így, valahányszor a mi tanácsházunkat szemlél
tem (a Hostilius-félét8 értem, nem ezt az újat, a mely előttem kisebbszeriinek tűnik föl, noha nagyobb), mindig Scipióra, Catora, Læliusra gondoltam és különösen nagyapámra; 9 ily nagy emlékeztető képesség van e helyekben ; nem is hiába alapították erre az emlékezés tudományát.10 — Ekkor Quin- 3 tus így szólt : Csakugyan így van a dolog, Piso, a mint mon
dod. Mert az imént a séta közben az én figyelmemet is ma
gára vonta Colonus 11 község és feltűnt szemeim előtt lakója, Sophocles,12 a kit, a mint tudod, annyira csodálok és művei
ben annyira gyönyörködöm. Sőt felkeltette bennem egy régibb kor emlékét is, mintha előttem lebegett volna Oedi
pus alakja,13 a mint ide jön s abban a gyönyörű versben kér
dezi, miféle hely ez itt; ez ugyan csak a képzelet műve, de mégis megindított. -— Én bizony, szólt most Pomponius, a kit ti, mint Epicurus hívét, üldözni szoktatok, noha sokszor vagyok Phædrussal14 együtt, a kihez, a mint tudjátok, nagyon ragaszkodom, Epicurus kertjében, a mely mellett az imént haladtunk el, mégis inkább az élőkkel törődöm, a mint a régi példabeszéd kívánja ; de azért Epicurusról sem feledkezhet- ném meg, még ha akarnék sem, mert barátaim az ő képét nemcsak festményeken, hanem poharaikon és gyűrűikben is őrzik. —
II. Azt hiszem, szóltam közbe én, a mi Pomponius bará-4 tunk csak tréfál, s neki talán joga is van erre. Mert úgy megtelepedett már Athénben, hogy úgyszólván az attikaiak közé számítható s egykor még ilyen melléknevet is fog kapni.
Én azonban teljesen egyetértek veled, Piso, abban, hogy a helyek némileg élénkebben és erősebben emlékeztetnek ben
nünket a híres férfiakra. Tudod, hogy egykor, midőn veled együtt Metapontumba 15 érkeztem, szállásomra se mentem addig, a míg Pythagoras 16 lakóházát és azt a helyet meg nem
11
Ö T Ö D IK KÖNYV. 3 — 4 . 161
N ém eth y G. : Cicero a leyfőbb jó r ó l.
162
néztem, a hol életét beféjezte. Most pedig, noha Athénben lépten-nyomon akadunk oly helyekre, a melyek a legnagyobb emberek emlékét őrzik, leginkább e csarnok látása hat reám;
mert nem régen még a Carneadesé 17 volt ; mintha látnám őt (hiszen ismeretes az ő képe), s mintha az ő széke is, oly 5 nagy szellemtől hagyatva el, epedne szava után. — Mivel
már mindnyájan mondtunk valamit, szólt most Piso, halljuk, mit mond a mi kedves Luciusunk ? Vagy talán azt a helyet keresi fel legszívesebben, a hol Demosthenes és Aeschines 18 szoktak volt egymással küzdeni ? Mert, ki mivel foglalkozik, az vonzza legjobban. — Ne is kérdezd, válaszolt erre Lucius pirulva, hiszen én még a phalerumi öbölbe is lementem, a hol, a mint mondják, a hullámok moraja közben szokott volt szavalni Demosthenes, hogy megtanulja szavával túlharsogni a tömeg zaját. Az imént is letértem egy kissé az útról jobb oldalra, hogy a Pericles sírjához járuljak. Ámbár számtalan efféle hely van ebben a városban ; akárhova lépünk, valami 6 történeti emlékre bukkanunk. — Bizonyára, Lucius, szólt
Piso, ez a buzgóság, a mennyiben a nagy férfiak utánzását tűzi ki czélul, nemes hajlamra vall ; de ha csak a régi emlé
kek megismerésére irányul, nem egyéb kíváncsiságnál. Mi tehát intünk téged mindnyájan, noha, remélem, nem szo
rulsz rá, hogy azokat, a kiket megismerni kívánsz, utánozni is igyekezzél. — Ámbár ez az ifjú, szóltam most én, meg
teszi azt, a mire buzdítod, Piso, mégis nagy örömmel hallom a te buzdításodat. — Erre Piso szokott nyájasságával így felelt: Csak fordítsuk mi minden gondunkat erre a fiatal emberre, s főleg arra intsük, hogy szentelje tanulmányai egy részét a philosophiának, akár azért, hogy téged utánoz
zon, a kit szeret, akár pedig, hogy a maga szakmájában is nagyobb készültségre tegyen szert. De kell-e téged buzdíta
nunk, Lucius, vagy önként is hajlandó vagy erre? Én leg
alább úgy veszem észre, hogy az Antiochus előadásait elég
Ö T Ö D I K K Ö N Y V . 6— 6 .
163
figyelmesen hallgatod. — Én bizony, felelt Lucius félénken, vagyis inkább szégyenlősen, megteszem ezt, de hallottad-e, mit mondott az imént Cicero Carneadesről? Hozzá vonzó
dom,19 de visszatart Antiocbus, és rajta kívül nincs senki, a kit hallgathatnánk. —
III. Erre Fiso így szólt : Ezt ugyan aligha viszem el szá- 7 razon, mert ő is itt van (engem értett), de mégis megpróbá
lom, hogy téged ettől az új Académiától a régihez visszatérít
selek, a melyhez, a mint Antiochustól hallhattad,20 nemcsak azokat számítjuk, a kiket akadémikusoknak neveznek, Speu- sippust, Xenocratest, Polemót, Crantort és a többieket, hanem a régi peripatetikusokat is, a kiknek feje Aristoteles volt, a kit én, Platót nem számítva, bátran mondhatok a legnagyobb philosophusnak. Hozzájok fordulj tehát, kérlek. Mert az ő irataikból és utasításaikból meríthetünk minden nemesebb tudományt, minden történeti ismeretet, a szép előadás min
den példáját, azonkívül az ő tanításuk oly sokoldalú, hogy ennek segítsége nélkül nem foghatunk semmiféle magasabb hivatáshoz kellő készültséggel. Ok nevelték a szónokokat, ők a hadvezéreket és a legnagyobb államférfiakat. Hogy a kiseb
beket se mellőzzem, mathematikusok, költők, zenészek és orvosok is kerültek ki az összes tudományok e műhelyéből. — Tudod, Piso, szóltam erre én, hogy nekem is ez a vélemé- 8 nyem, de szavaid éppen kapóra jönnek. Mert nagyon sze
retné hallani az én Luciusom, hogy mi ennek az említett régi Académiának és a peripatetikusoknak a nézete a legfőbb jóról. Azt liiszszük, te fejtegethetnéd ezt a legkönnyebben, mert sok évig tartottad magadnál a nápolyi Staseast21 és már itt Athénben is több hónapja éppen erről a tárgyról kér
dezgeted Antiochust. — Pajta hát, szólt Piso nevetve, (mert elég ügyesen hárítottad rám azt a feladatot, hogy megkezd
jem beszélgetésünket), fejtsük ki ennek az ifjúnak azt, a mit éppen tudunk. Mert megengedi nekem e hely elhagyatottsága
II*
ÖTÖDIK KÖNYV. 7----8.
164 ÖTÖDIK KÖNYV. 9 — 11.
azt, a mit, ha valamely istenség mondta volna is, nem hit
tem volna soha, hogy én mint valami philosophais tartsak előadást az Académiában. Csak azt nem szeretném, ha ezzel, midőn a te szavadra hallgatok, untatnálak benneteket. — Engem semmi esetre, feleltem én, hiszen magam szólította
lak fel. — Midőn pedig Quintus és Pomponius is ugyanezt az óhajtást fejezték ki, Piso megkezdte a beszédét. Figyelj tehát, Brutusom, kérlek, gondosan, hogy helyesen adja-e elő az Antiochus tanítását, a melyet te, ki az ő testvérét, Ari- stu st22 gyakran hallgattad, bizonyára nagyon helyeselsz.
9 IY. így beszélt tehát : Mily sokoldalú a peripatetikusok tanítása, lehető rövidséggel eléggé kifejtettem az imént. De az egész rendszer, úgy, mint a többi is, három részre oszlik : az első a természettel, a második a dialektikával, a harmadik az emberi élettel foglalkozik. A természetet annyira átkutat
ták, hogy, költőileg szólva, égen, tengeren, földön semmi sem kerülte ki figyelműket ; sőt, mivel a dolgok keletkezéséről és az egész világról úgy értekeztek, hogy sok tételt nemcsak valószínű következtetéssel, hanem mathematikai kényszerű
séggel is be tudtak bizonyítani, ily módon az ö kutatásaik bő anyagot szolgáltatnak a még földerítetten dolgok magyaráza- íotához. Felkutatta Aristoteles az összes állatok keletkezését, táplálkozását, alakjait, Theophrastus28 pedig még a növé
nyek természetét is és a föld összes termékeinek eredetét és életviszonyait ; ez ismeretek azután könnyebbé tették a leg
rejtettebb dolgok földerítését. A dialektikában pedig nemcsak a helyes gondolkodás, hanem a szónoklat szabályait is adták és Aristoteles volt az első, a ki behozta azt a szónoki gyakor
latot, hogy egyes tételekről kétféle szempontból, mellette és ellene, beszéljenek; tehát nem czáfolt mindig, mint Arcesi- las,24 de minden tételnél kifejtette mindazt, a mi mellette il vágj" ellene felhozható. Mivel pedig a harmadik rész a helyes életmód szabályaival foglalkozik, ezt nem csupán a
magán-1 6 5
élet, hanem az államok kormányzása szempontjából is tár
gyalták. Aristotelesből megismerhetjük az összes, akár görög, akár barbár államoknak erkölcseit, intézményeit, szokásait,'25 Theophrastusból még a törvényeit is.26 Kifejtették továbbá mind a ketten, minőnek kell lennie az államférfiúnak, s bőven leírták, milyen a leghelyesebb kormányforma; de Theophrastus még részletesebben adta elő, minő változások és viszontagságok érhetik az államot, melyek elhárításáról a körülményekhez képest kell gondoskodni. Mégis legjobban tetszett nekik a nyugodt, a létezők szemlélésének és megisme
résének szentelt életmód, a mely, mivel az istenek életéhez hasonló, a bölcshöz legméltóbbnak látszott. Mindezekről a dolgokról világosan és nagy ékesszólással értekeznek.
V. A legfőbb jóról írt könyveik pedig kétfélék ; egy részök j
népszerűén van írva, s ezeket ők içcorsptxà-nak nevezik, más részök tudományosabb jellegű, s ilyenek az ő hátrahagyott jegyzeteik.27 Ezért úgy tűnik föl a dolog, mintha nem min
dig mondanák ugyanazt ; pedig a főelvekben se követke
zetlenséget nem tapasztalunk azoknál, a kiket megnevez
tem, se egymástól való eltérést. De midőn az élet boldog
sága forog szóban (s ez az a főczél, a mire a philosophiá- nak néznie és törekednie kelli, abban a kérdésben, hogy ez teljesen a bölcs hatalmában van-e vagy megingathatják és megsemmisíthetik a kedvezőtlen körülmények, olykor nézet- eltérést és ingadozást veszünk észre nálok. Ezt leginkább Theophrastusnak a boldog életről28 írt könyve okozta, a melyben túlságos nagy befolyást engedett a szerencsének.
Ha a dolog csakugyan így volna, a bölcseség nem biztosít
hatná a boldogságot. Ez tehát, mondhatnám, kényesebb és gyávább felfogás, mint a hogy az erény ereje és komolysága megkívánja. Azért csak kövessük Aristotelest és az ő fiát, Nicomachust, a kinek az erkölcsökről szóló gondos munká
ját sokan magának Aristo telesnek tulajdonítják ugyan, de
Ö T Ö D I K K Ö N Y V . 1 2 .
166
nem látom át, miért ne lehetett volna a fiú atyjához ha
sonló.29 Theophrastust is hallgassuk meg legtöbb kérdésben, de tulajdonítsunk az erénynek nagyobb szilárdságot és erőt, 13 mint ő. Maradjunk tehát e kettő mellett. Mert utódaik külön
bek ugyan az én véleményem szerint, mint a többi iskolához tartozó philosopbusok, de a mesterektől mégis úgy elfajul
tak, mintha nem is tőlök származnának. Először is a Theo
phrastus utóda, Strato,30 természettudós akart lenni; ebben nagy is, de legtöbb dologban eltér a mesterektől s az erkölcs
tant alig érinti. Ennek utóda, Lyco,81 gazdagabb a beszédben, szegényebb a tudományban. Aristo,32 a Lyco utóda, ügyes és jó ízlésű író volt, de nem volt meg benne a kellő alapos
ság, a mit nagy philosophustól méltán megkövetelhetünk ; munkái nagy számmal vannak és szép előadással ékesked-14 nek, de mintha nem volna bennök elég tekintély. Mellőzök
sokakat, köztök azt a tudós és. kedves embert, Hieronymust is, a kit már nem tudom miért nevezhetnék peripatetikusnak.
Mert legfőbb jónak a fájdalmatlanságot nyilvánította; már pedig, a ki a legfőbb jó kérdésében tér el, az eltér a philoso- phia egész rendszerében. Critolaus33 utánozni akarta a régie
ket, meg is közelíti őket alaposságban, előadása is bőséges, de ő sem maradt hű az eredeti elvekhez. Hallgatója, Dio
dorus,34 az erkölcsi jóhoz a fájdalmatlanságot kapcsolja. Ez is önálló tehát és mivel a legfőbb jó kérdésében tér el, igazi peripatetikusnak nem mondható. A régiek véleményét leg
hívebben a mi Antioehusunk követi s kimutatja, hogy Aristo
teles és Polemo 35 egyetértettek egymással.
15 YI. Okosan teszi tehát a mi Luciusunk, hogy leginkább a legfőbb jóról akar hallani; mert ha ezt megállapítottuk, meg van állapítva minden a philosophiában. Egyéb kérdé
seknél ugyanis akár mellőzünk, akár nem tudunk valamit, ez nem okoz nagyobb kárt, mint a mennyit azok a dolgok érnek, a melyekben elhanyagoltunk valamit ; de ha a legfőbb
ÖTÖDIK KÖNYV. 13---- 15.