Í RORSZÁG AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN

a nemzetközi kapcsolatok történetében

BEVEZETÉS

Írország a Nagy Háború kirobbanásának időszakában az önkormányzásért vívott harc és a nemzeti újjáéledés lázában égett. A Brit Birodalom részeként, az Ír Par-lamenti Párt politikusai a Westminsterben képviseltették magukat és törvényi úton próbáltak érvényt szerezni a nemzeti törekvéseknek. Az évtizedek óta elhú-zódó Home Rule vita a háború kirobbanásakor, vagy éppen annak következté-ben, megoldódni látszott. Ugyanakkor a politikai paletta kiszélesedett. A koráb-ban csupán szélsőséges nézeteket valló, nacionalista csoportok egyre egysége-sebb, szervezett politikai párttá nőtték ki magukat. A politikai élet átalakulása mellett egy erőteljes militarizálódás is megfigyelhető volt a korszakban. Mind az észak-ír unionisták, mind pedig az ír nacionalisták felállították saját fél-katonai alakulataikat még a háború kirobbanása előtt. Ezek az önkéntes alapon működő csoportok is részt vállaltak a háborúban, ám fogadtatásuk a birodalmi hadsereg-ben eltérő volt, mely tovább mélyítette a konfliktust a két tábor között.

AHOME RULE VITA ÉS ANNAK LEZÁRÁSA

Az írek nemzeti törekvése, mely az önkormányzás elnyerésére irányult, több év-tizedes múltra tekintett vissza a háború kezdetén. Az alap problémát az észak-ír unionisták és a déli nacionalisták szembenállásán túl, a brit Felső Ház jelentette, mely minden egyes alkalommal megakadályozta a törvényalkotási folyamatot. A brit Felső Házban mindig is a konzervatívoké volt a vezető szerep. Mialatt az Alsó Ház erőviszonyai a választásoktól függően változhattak, addig a Felső Ház többsé-ge egysétöbbsé-ges maradt. Így bármilyen, számukra kedvezőtlen vagy nekik nem tetsző törvényt elutasíthattak és visszaküldhettek a brit törvényhozás alsóbb szintjére.

Az ír kérdés mindig is megosztotta a brit politikai életet. Az Ír Parlamenti Párt szövetsége a liberálisokkal nagyban meghatározta az erőviszonyokat. Az Ír Parlamenti Párt, vagy más néven a Home Rule Párt, már a Gladstone-i időktől együttműködött a liberálisokkal. A 20. század elejére azonban a Liberális Párt számos tagja már kényelmetlennek érezte ezt a helyzetet és nem kívánták tovább

segíteni az ír ügyet. Az 1910-es választás azonban megváltoztatta az erőegyen-súlyt. Lloyd George, ekkor még, mint a liberálisok pénzügyminisztere, 1909-ben beterjesztett egy költségvetési javaslatot a Felső Ház elé, mely olyan pontokat is tartalmazott, amelyek elképzelhetetlenek voltak korábban. A People’s Budget, azaz a nép költségvetése néven elhíresült törvénytervezet megadóztatta volna a gazdagokat és szociális jóléti programot vezetett volna be országszerte. A terve-zetet a Felső Ház elutasította, Asquith miniszterelnök pedig lemondásra kénysze-rült és 1910 elejére kiírta az új választásokat. Bár a választásokat megnyerték a liberálisok, a korábbi biztos többségüket elveszítették a parlamentben. A kor-mányfő így tárgyalásokba kezdett Redmonddal és a Home Rule Párttal. A két párt szövetsége létrejött, a költségvetést végül elfogadták és az Asquith kormány megkezdte munkáját, hogy az ír önkormányzati törvényt keresztülvigye.

Ez a kötelék egyszerre segítette a feleket céljaik elérésében, de nem is hagyott túl sok politikai mozgásteret számukra. Ez a 19. század végén megkötött szövet-ség a századfordulóra megosztotta a Liberális Pártot, de az Asquith vezette kor-mánynak az egyébként is gyenge helyzetéből adódóan, nem állt módjában kilép-ni ebből az érdekkapcsolatból. A Home Rule körül kialakult vita és az elnyerésé-ért folytatott küzdelem azonban egységbe tömörítette a brit Konzervatívokat. Az önkormányzás meghiúsítása, mint közös cél egységes politikai erővé kovácsolta az Unionistákat és a Konzervatív Pártot. A dublini, nemzeti parlament és a biro-dalomtól való – akár csak részleges – elszakadás gondolata megrémítette a lojális északiakat. Minden politikai és gazdasági kapcsolatukat felhasználták a törvény-javaslat meghiúsítására.

A liberálisoknak végül 1914-ben sikerült látszólag megoldania az önkor-mányzás kérdését. A brit parlament 1914. augusztus 25-e és 31-e, valamint szep-tember 9-e és 17-e között tartott ülésszakain azzal a céllal gyűlt össze, hogy le-zárja az olyan befejezetlen ügyeket, mint az ír Home Rule kérdése.¹ A brit kor-mányfő a törvényhozás alsó házában a következő szavakkal érvelt a párttársai és az ellenzék előtt:

„Elismerem, hogy a háború okozta új helyzet nem csupán indokolja, de meg is követeli bizonyos dolgok felfüggesztését. Arra a következtetésre jutot-tunk, hogy a mi kötelességünk volt megkérni a tisztelt Házat, hogy járuljon hozzá egy tervezet törvényerőre emelkedéséhez, mivel ez törvényhozás nélkül foglalná el a helyét és így kellene a javaslatnak bevonulnia a törvénykönyvbe.

Ugyanakkor semmilyen tényleges lépést nem kellene tenni a törvényjavaslatok gyakorlati alkalmazásának érdekében, egy minimum 12 hónapos

1 Alan John Percivale Taylor: English History, 1914–1945. New York, 1976. 16.

lumig, és ha ez lejárt, de a háború még folytatódik, akkor egy királyi rendelet által meghatározott ideig, ami a háború időtartamánál nem későbbi.”²

A benyújtott törvényjavaslatot kisebb módosításokkal elfogadta a brit tör-vényhozás mindkét háza, az új önkormányzati törvény kiegészítése alapján azon-ban annak életbe lépését a háború végéig elhalasztotta a kormány.

Az önkormányzati törvény végleges formája és annak kiegészítése felborítot-ta az addigi kényes egyensúlyt az ír politikai életben. Az egyik oldalon az Ír Par-lamenti Párt, Redmond vezetésével, részleges sikerként könyvelhette el a törvény elfogadását. Azonban az a tény, hogy az újonnan szerzett jogaikat csak a háború után gyakorolhatják, nagymértékben beárnyékolta az ekkor még vezető ír politi-kusok örömét. A másik oldalon mind a nacionalisták, mind pedig a lojalisták el-lenezték a brit parlament által elfogadott törvényt. A két fél tiltakozása mögött természetesen más-más okok álltak. Az egyre radikálisabb nézeteket valló déli nacionalisták kifogásolták, hogy az igazán fontos kérdésekben, mint pl.: a háború és béke, a külügyek, a katonai ügyek, vagy a kereskedelmi hajózás, továbbra is a brit parlament döntött. A másik jelentős problémát a kompromisszumos megol-dásként született 6 északi megye kizárása jelentette. A többségében protestáns, unionisták lakta terültet ennek értelmében nem tartozott a dublini parlament irá-nyítása alá.³

A POLITIKA ÁTALAKULÁSA

A háború négy éve alatt az ír politikai élet teljes átalakuláson esett át. Az átren-deződés három fő dologra vezethető vissza. Elsőként az önkormányzati törvényt kell megemlíteni. Első lépésben annak elfogadása, majd végül a háború végéig történő elhalasztása egy látszatmegoldás volt, melynek köszönhetően egy rövid időre lekerülhetett az ír kérdés, mint problémakör, a brit kabinet napirendjéről. A Home Rule vita lezárult ugyan, az Ír Parlamenti Párt belebukott célja elérésébe.

2 „Admitting, as I do, to the full, that the new state of things created by the War not only warrants but demands a period of suspension, we came to the conclusion that it was our duty to ask the House to sanction a plan under which, as would have taken place without any legislation, these Bills should pass on to the Statute Book, but at the same time no effective steps should be taken to bring them into practical operation before, as a minimum, a term of twelve months, and if at the expiration of that term the War still continues, before a date to be fixed by Order in Council, not later than the duration of the War.” (A szerző saját fordítása)

British Parliamentary Debates, 890. Online:

http://hansard.millbanksystems.com/commons/1914/sep/ 15/suspensory-bill#S5CV0066P0_19140915_HOC_227, letöltve: 2014. november 8.

3 Government of Ireland Act, The 1916 Rising: Personalities and Perspectives online exhibition, 3.1.1. 5–6. Online: http://www.nli.ie/1916/pdf/3.1.1.pdf , letöltve: 2014. november 8.

Támogatóik azt nehezményezték, hogy bár törvény született, azt mégsem alkal-mazhatták, riválisaik pedig magát a törvényt ellenezték. Redmond pártjának ösz-szeomlása, valamint eredeti célkitűzéseiknek fél sikere olyan légkört teremtett, ami a nemzeti oldal előretörésének biztosított termékeny táptalajt. A különböző ír nacionalista csoportosulások a 19. század második felétől virágkorukat élték.

Ezek közé tartozott például a Kelta Liga, melyet 1893-ban alapította Douglas Hyde. A Liga elsődleges célja az ír kultúra és nyelv újjáélesztése és művelése volt. Ez a csoportosulás nem politikai vagy vallási alapon szerveződött. Kezdet-ben nem volt az egész országra kiterjedt tömegszervezet. Az 1798-as ír felkelés évfordulója után azonban terjeszkedni kezdett. Tagja túlnyomó részt ugyan ír ka-tolikusok voltak, de akadtak protestáns unionisták is a soraik között. Sokuknak volt tapasztalata a közigazgatásban, számos tagja középosztálybeli városi ember volt, vagy éppen hazatért emigráns. A Kelta Liga nemzeti gondolkodásra való nevelésben betöltött kiemelkedő szerepére mutat rá Tom Garvin professzor mű-vében, amikor azt hangsúlyozza, hogy Írország részleges, majd teljes függetlene-dését követő majd 50 évben a kormány minisztereinek és az idősebb közszol-gáknak a fele tagja volt a Ligának. Az ő szavaival élve: „A Kelta Liga kinevelt egy egész politikai osztály”.⁴

A hagyományos ír sportok felélesztését, valamint a nemzeti nevelést tűzte ki célul a Kelta Atlétikai Szövetség. Ezt a csoportosulást Michael Cusack és Maurice Davin hozta létre 1884-ben. A Szövetség a tradicionális sportok művelé-sével kívánta erősíteni a nemzeti összetartozást és így akart részt vállalni a kelta új-jáéledésben. Ez a szervezet azonban már koránt sem volt annyira politikamentes, mint a Liga. A feniánusok hamar felfedezték a Szövetségben rejlő potenciált és be-szivárogtak a tagjaik közé, egyfajta toborzó és kiképző terepnek tekintve a szerve-zetet.

A korszak egyik jelentős problémájára próbált megoldást adni az Ír Nemzeti Föld Liga is, melyet 1879-ben Michael Davitt alapított, első elnöke pedig Charles Stewart Parnell volt. A Föld Liga a 19. század végén egyre égetőbb föld-kérdés és a kis bérlők helyzetére kereste a választ.

A fentebb említett szervezetek mellett mindenképp említést kell tennünk a ra-dikálisabb nézeteket valló Ír Republikánus Testvériség. Ez a feniánus hagyomá-nyokon nyugvó titkos szervezet, mely a brit birodalomtól való teljes elszakadást tűzte zászlajára, szélsőségesebb nézeteit nem a politika, mint inkább a fegyverek segítségével kívánta megvalósítani. Mindezt a Testvériség által szervezett felke-lések is jól bizonyítják.

A második pillére a politika átrendeződésének az a nemzeti újjáéledés során kinevelődött generáció, melynek tagjai már sokkal céltudatosabban és nagyobb

4 Tom Garvin: The Evolution of Irish Nationalist Politics. Dublin, 1981. 101–102.

igényekkel léptek fel a nemzeti jogaikat illetően. A nagy háború éveiben a Redmond pártja után maradt politikai űrt egy új párt, a Sinn Féin, azaz Mi Ma-gunk, kezdte betölteni. A Sinn Féin 1905-ös alapításakor még messze állt attól, hogy egységes politikai pártnak nevezhesse magát. Az azonban mindenképp el-mondható, hogy tagjai egy új, a Redmondi párttól eltérő irányvonalat képvisel-tek. Támogatottságuk ugyan csak az 1916-os húsvéti felkelés után nőtt meg, és különösen az 1918-as választásokon vált nyilvánvalóvá az a potenciál, amelyet ez a csoportosulás képviselt az ír politikai palettán.⁵ A kezdeti Sinn Féin főként Dublinra és a nagyobb városokra korlátozódott. Olyan újságírókból, kisebb poli-tikusokból, diákokból és irodai dolgozókból állt össze a párt taglétszáma, akiket az Ír Parlamenti Párttal szembeni elégedetlenség kötött össze. Az alapításkor Arthur Griffith egy egyáltalán nem köztársaság-párti programot képviselt. Az erőszakmentes tömeg erejében hitt. Elismerte a brit uralkodó fennhatóságát Íror-szágban, azonban csupán, mint királyt. A két ország unióját törvénytelennek tar-totta. Az Osztrák–Magyar Monarchia felépítését és működését tekintette köve-tendő példának és duális monarchia létrehozását, valamint Dublinban székelő parlamentet javasolt. A pártot Griffith alapította, de Eamon De Valera vezetésé-vel vált igazán sikeressé. Az húsvéti felkelés utáni időszaktól már tömegpártról beszélhetünk, amely a Griffith-i monarchista ideológiát háttérbe szorítva teret engedett a republikánus nézeteknek.⁶ A Sinn Féin tagjai ekkor még alapvetően politikai eszközökkel, a törvényhozás keretein belül képzelték el az egyre erősö-dő nemzeti törekvésekért vívott harcot.

A nemzeti oldalhoz tartozott egy radikálisabb, militárisabb szárny is. A naci-onalisták ezen része a Home Rule kudarca után a saját kezébe kívánta venni az irányítást és fegyveres úton akartak érvényt szerezni akaratuknak. Így az átalaku-lás harmadik elemének tekinthető az a tény, hogy az ír nacionalisták lehetőséget láttak a britek háború miatti szorult helyzetében. A 20. század fordulóján az Ír Republikánus Testvériség csak az alkalomra várt, míg a britek abban a hitben él-tek, hogy a szervezet csupán árnyéka régi hírnevének.⁷ A Testvériség és a nem sokkal korábban alakult Ír Nemzeti Önkéntesek egy csoportja már a háború ele-jétől kezdve tervezett egy fegyveres felkelést a brit hatóságokkal szemben. A terv végrehajtását többször elhalasztották a szervezetlenség, a nem megfelelő lét-szám, az elégtelen felszerelések, valamint a fegyverek hiánya miatt. 1916-ban egy a németekkel folytatott titkos tárgyalássorozatot követően, elindult egy fegy-verszállítmány, amit az ír partokhoz érve lefoglalt a brit hatóság. A német segít-ség meghiúsulása után, az országos felkelés szervezői a műveletek újbóli elha-lasztása mellett döntöttek. A vezetést megosztotta a német fegyverek lefoglalása.

5 Michael Laffan: The Resurrection of Ireland, The Sinn Féin Party, 1916–1923. Cambridge, 2000. 4.

6 Garvin, T.: The Evolution, i. m. 105–106.

7 Laffan, M.: The Resurrection, i. m. 12.

Végül a felkelést támogatók úgy vélték, az ünnepek miatti szabadságolások kivá-ló lehetőséget biztosítanak a megmozdulásra. Így kerülhetett sor az 1916-os hús-véti felkelésre Dublinban, ami ugyan nem országos szintű volt, mint ahogy ter-vezték, a lázadók közel egy hétig tartották magukat a Királyi Ír Rendőrség és a brit hadsereg egységeivel szemben.

James Stephens a húsvéti eseményekről szóló visszaemlékezésében egy átlag dublini szemszögéből mutatja be az olvasó számára a felkelés eseményeit. Kitér a szemtanúk értetlenségére, a brit hatóságok kemény fellépésére és a felkelők bá-tor, ám sokszor átgondolatlan és felkészületlen szereplésére. A következőképpen összegzi a dublini történéseket:

„Sok szó esik a különleges szervező erőkről, amely a felkelés során meg-mutatkozott. De valójában nem volt benne semmi különleges. A felkelés valódi eszenciája és egyedisége éppen annak egyszerűségében állt, és abban a bá-torságban, amellyel végrehajtották azt. A különleges szó nem megfelelő ebben a helyzetben. Az Önkéntesek taktikája, ahogy az lassanként világossá vált, csupán egy nagyobb stratégia vázára korlátozódott. A felkelők mindössze el-foglaltak bizonyos központi helyeket és stratégiailag fontos kerületeket, és ad-dig tartották magukat, amíg ki nem űzték őket onnan.”⁸

A húsvéti események több szempontból fordulópontot jelentettek az ír nacio-nalisták életében. A felkelés első napjaiban kimondták Írország függetlenségét és kikiáltották a köztársaságot. Az Ír Köztársaság ideiglenes kormányának nyilat-kozatát Patrick Pearse, a felkelés egyik vezéralakja olvasta fel 1916. április 24-én. Írországot szuverén köztársasággá nyilvánították, továbbá az ideiglenes kor-mány a fenti nyilatkozatában az állampolgárok vallási és polgári szabadságának garantálását, valamint az egyenlő jogok és lehetőségek biztosítását hangsúlyoz-ta.⁹ A nemzeti oldal a következő 4–5 évben, az angol-ír háború, valamint az azt lezáró tárgyalások során azt próbálta elérni, hogy Írország függetlenségét és az Ír Köztársaságot ismerje el a brit állam és a nemzetközi közvélemény.

8 „There is much talk of the extraordinary organising powers displayed in the insurrection, but in truth there was nothing extraordinary in it. The real essence and singularity of the rising exists in its simplicity, and, saving for the courage which carried it out, the word extraordinary is misplaced in this context. The tactics of the Volunteers as they began to emerge were reduced to the very skeleton of "strategy." It was only that they seized certain central and strategical districts, garrisoned those and held them until they were put out of them.” (A szerző fordítása) James Stephens: The Insurrection in Dublin. Chapter IX. Online: http://www.gutenberg.org/

files/12871/12871-h/12871-h.htm, letöltve: 2014. november 8.

9 The Proclamation of the Republic, 24 April 1916, The Provisional Government of the Irish Republic To The People of Ireland, Jason K. Knirck: Imagining Ireland’s Independence.

Online: http://pdfs.rowmanlittlefield.com/Tr/eat/TreatyDocuments.pdf, letöltve: 2014. novem-ber 8.

Az a tény, hogy a felkelők alapvetően szervezetlen, rosszul felszerelt csoport-ja majd egy hétig kitartott, egyrészt jól bemutatcsoport-ja a nacionalisták már-már elva-kult elszántságát, másrészt kitűnik az is, ahogy a korona képviselői kezdetben lassan és hanyagul reagáltak erre az igencsak kényes szituációra. Továbbá a fel-kelés puszta ténye felveti a hírszerzés és a királyi rendőrség hibáit. A Royal Irish Constabulary, vagyis a Királyi Ír Rendőrség, ebben az időszakban még nem volt felkészülve ilyen jellegű és méretű fegyveres konfliktusok kezelésére. Az ír füg-getlenségi mozgalom kiterjedésével és a guerilla akciók számának növekedésé-vel egyidejűleg alakítja át a brit fennhatóság az Írországban állomásozó fegyve-res erőket és egészíti ki soraikat a Black and Tans, valamint a Segédcsapatok alakulataival. Ez utóbbi két szervezeti egység már sokkal keményebben, felsze-reltebben és tapasztaltabb emberekkel tudott szembeszállni az ír nacionalistákkal.

A birodalomnak a háború közepén egy igen kínos kérdéssel kellett szembe-néznie: egy belső ellenséggel. A felkelők végül letették a fegyvert a brit hatóság előtt, amely teljes szigorral sújtott le rájuk. A megtorlás során, a függetlenségi nyilatkozat aláíróin kívül, a felkelés hét másik vezetőjét is kivégezték. Összesen 16 ember lelte halálát. A már említett 14 fő (Patrick Pearse, Thomas Clarke, Thomas MacDonagh, Joseph Plunkett, Edward Daly, William Pearse, Michael O’Hanrahan, John MacBride, Eamonn Ceannt, Michael Mallin, Con Colbert, Seán Heuston, Seán MacDiarmada, James Connolly), valamint Roger Casement és Thomas Kent. A felkelést követő napokban még 97 személyt ítéltek halálra, majd a büntetésüket először életfogytiglani börtönbüntetésre módosítottak, végül mindegyiküket kiengedték 1917 nyaráig. A kemény megtorlás enyhítésének a hátterében politikai érdekek húzódtak meg. Az ír lázadókkal való leszámolás Maxwell tábornok feladata volt, aki az olyan katonailag racionális szempontokat vette figyelembe, mint a németekkel való kollaboráció, a birodalom elleni fel-ségárulás vagy a felkelés okozta anyagi kár mértéke. Az ír felkelőkkel szemben tanúsított könyörtelen bánásmód célja a teljes elrettentés a hasonló jövőbeni megmozdulásoktól. Lépései azonban a visszájára fordultak. Az addig az ír nép által elenyészően támogatott felkelők mártírokká váltak és általános volt a nép-felháborodás. Ezt a helyzetet igyekezett Asquith miniszterelnök enyhíteni, ami-kor elrendelte a foglyok büntetéseinek módosítását, majd szabadon bocsátásu-kat.¹⁰ A felkelés vezetőit kivégezték, Eamon De Valera, a későbbi ír miniszter-elnök kivételével, azonban ő is csak amerikai állampolgárságának köszönhette, hogy megmenekült a kivégzés elől, mely helyett életfogytiglani börtönbüntetést kapott. A megadás után nem csak a felkelés résztvevőit fogták el a rendőrök, ha-nem sok esetben ártatlan civileket is. A foglyokat tárgyalás nélkül angol interná-ló táborokba szállították. A brit megtorlás mértéke a visszájára fordította az ese-ményeket. A vezetők kivégzése, valamint a rengeteg internált fiatal, új

10 The 1916 Rising: Personalities and Perspectives i. m. 9. Online: http://www.nli.ie/1916/pdf/

9.pdf, letöltve: 2014. november 8.

gításba helyezte a felkelést és hősöket csinált a lázadókból. 1916 tavaszától ro-hamosan nőtt a nacionalista oldal támogatottsága az ír nép körében.

Ezen felül az internáló táborok játszottak meghatározó szerepet az angol-ír kapcsolatok további menetében. A felkelésben részt vevő, erősen nemzeti érzel-mű, ír fiatalokat hosszú hónapokra összezárták ezekben a táborokban. Az egyik leghíresebb ilyen tábor, a frongochi volt, ahol Michael Collins is raboskodott. A britek maguk biztosítottak helyet és időt a nacionalistáknak az újraszerveződésre.

A táborokban képezték magukat a fiatalok és egymást tanították az ír nyelvre, kultúrára és erősítették a britekkel szembeni gyűlöletüket. Mire a brit miniszter-elnök felismerte az elhibázott lépéseket és enyhíteni próbálta a brit reakciót az-zal, hogy elengedték az internált rabokat, a tábor falai között az Ír Republikánus Testvériség már újraszerveződött. Ebben maga Collins is nagy szerepet vállalt és későbbi katonai és politikai karrierjét nagymértékben segítette a táborban meg-szerzett kapcsolati tőkéje, továbbá már ekkor megmutatkozott bámulatos szerve-ző készsége és kivételes vezetői karizmája.

A húsvéti felkelés és az azt követő lépések a hatóság részéről megadta a vég-ső lökést az Ír Parlamenti Párt számára a teljes megsemmisülés felé. A 1916 ta-vasza után az ír közvélemény teljesen elfordult Redmond pártjától és mindenki a húsvéti mártírokat éltette. Az ő örökségükre épített az egyre népszerűbbé váló

In document A „Nagy Háború” (Pldal 47-59)