Az állami élet

a) Az állam és a kereskedelem.

Az ókori társadalomban a rabszolgaságon kivül még két kizsákmányolási mód állott fönn, amelyek szintén a kereszténység keletkezése idején érték el fejlődésük csúcs­

pontját, s amelyek az osztályellentéteket a végletekig ki­

élezték s ezzel az állam és társadalom pusztulását rnind- jobban siettették: ez az uzsora és az elfoglalt provinciák kifosztása a központi hatalom által. Mind a két módszer az akkori állammal annyira összefügg, amely viszont a gazdálkodással áll szoros, összefüggésben, hogy erre már

az állaan ós társadalom alapjának, a termelési rendszer­

nek tárgyalásénál ismételten ki kellett térnünk.

Most mindenekelőtt az ókori államot kell röviden jellemeznünk.

A demokrácia nem haladta meg a városi község vagy tulajdon, illetve földközösség kereteit. A tulajdonközössé­

get (Markgenossensohaft) egy vagy több oly falu alkotta, amelyeknek oly közös területe volt, amelyet együtt igaz­

gattak. Ennek a módja a nép közvetlen törvényhozása volt, amelyet a közösség összes szavazásra jogosult tag­

jainak gyűlése gyakorolt. Ez már egymaga is föltételezte azt, hogy a község s illetve a közösség nem lehetett nagy- területű. Területe éppen csak akkora lehetett, hogy vala­

mennyi tag nagyobb fáradság és különös veszteség nél­

kül juthasson el a népgyülésbe. Az ókorban ezen a kere­

ten fölül nem fejlődhetett ki demokratikus szervezet.

Ehhez a technikai és gazdasági előföltételek egyaránt hiányoztak. Csak a modern kapitalizmus a könyvnyom­

tatással, postával, újságokkal, vasutakkal, táviróval teremtette meg a modern nemzeteket, amelyek nemcsak puszta nyelvi közösségek, mint a régiek, hanem szoros gazdasági és politikai szervezetek. Ez a fejlődés csak a X IX . században ment végbe. Csak Anglia és Francia- ország voltak különös körülményeknél fogva abban a helyzetben, hogy már előbb lehettek modern jelentésben vett nemzetek s hogy a községnél nagyobb keretben ala- pithatták meg a nemzeti parlamentarizmust, a demo­

krácia alapját. De ezt is csak két nagy vezető község révén érhették el s, még az 1848. évi nemzeti demokratikus moz­

galmak is főleg csak egyes igen nagy községek moz­

galmai, mint Parisé, Londoné, Bécsé.

Az ókorban a fejletlen közlekedési eszközökre való tekintettel a demokrácia a község ígéretein túl nem fej­

lődhetett. Igaz ugyan, hogy a Földközi-tenger melletti forgalom időszámításunk első századában olyan tekinté­

lyessé lett, hogy két nemzetközi nyelvet is teremtett, a görögöt és latint. De ez szerencsétlenségre éppen abban az időben történt* amikor a politikai életnek vége szakadt

— szerencsétlenségre, de nem valamely szerencsétlen véletlen folytán. A községek közötti forgalom fejlődése abban a korban olyan körülményektől függött, amelyek a demokráciát megölték.

Nem föladatunk ezt a kelet községeire nézve ki­

mutatni, ahol a községekre korlátozott demokrácia lett 64

az önkényuralom bizonyos fajának alapja. Itt csak a c*örög és római fejlődést akarjuk föltárni, Róma fejlődé­

sének alapulvétele mellett. Ez különösen drasztikusan tárja föl az ókori fejlődést, mivel gyorsabban s nagyobb méretekben ment végbe, mint bármely más városban.

Mindegyiknél természetesen ugyanazok a tényezők hatot­

tak, habár a többieknél szerényebben s kisebb mértékbem Minden tulajdonközösségnek és községnek megvolt a saját szoros határa, amelyen túl nem terjeszkedhetett, amiért is a közösségek és községek addig, amig a paraszt- gazdálkodás fönnállóit, egymással egyenlőjoguaki is maradtak. Ezen a fejlődési fokon a féltékenykedésekre és harcokra sem volt alkalom, mert mindegyik közösség és község lényegében mindazt termelte, amire szüksége volt.

A lákosság szaporodásával legföljebb ha földhiány állott be. Csakhogy a lakosság szaporodása alapján nem lehe­

tett a földközösség területét kiterjeszteni. Ez a terület ugyanis nem lehetett olyan nagy, hogy minden tag nagyobb fáradság s időveszteség nélkül el ne érhesse, a népgyiilést. Hogyha a közösség minden mivelhető földje már mivelés alatt állott, akkor a fölösszámu fiatalság föl- kerekedett s megindult, hogy uj földközösséget alapitson, amit vagy valamely gyöngébb elűzésével, vagy olyan területen való letelepedéssel valósított meg, ahol a lakos­

ság gyér s a mivelósi mód még fejletlen volt.

így történt, hogy a községek és közösségek nagyjában egyenlők maradtak. Ez azonban azonnal megváltozott, mihelyt a parasztgazdálkodás mellett föllépett a keres­

kedelem. f

Azt már láttuk, hogy az árukereskedelem igen korán megindul. Kezdete visszanyulik a kőkorszakba. Olyan vidékeken, ahol bizonyos nagyon keresett nyersanyago­

kat könnyen meg lehetett szerezni, amelyek viszont másutt vagy egyáltalában nem, vagy csak kis mennyi­

ségben voltak találhatók, természetes, hogy a lakosság többet kapott belőlük* mint amennyire szüksége volt s hogy földolgozásában nagyobb ügyességre tett szert. Ezek fölöslegeiket más termények ellenében átengedték szom­

szédaiknak, akik ennek egy részét megint tovább adták.

A törzstől törzshöz irányuló kereskedelemnek ezen az utján a cikkek sokszor hihetetlen nagy utat tettek meg.

Ennek a kereskedelemnek előföltótele némely törzsek ván­

dorlása volt, melyek eközben ismételten találkozván, ilyen alkalommal fölöslegeiket mindig kicserélték.

Eninek az alkalomnak. vétesz akadt, amikor állandóan, letelepedtek. Az árucsere szükséglete azonban nem szűnt meg. Nevezetesen nem a szerszámok és annak az anyag­

nak a szükséglete, amelyből a szerszámokat készítették, sőt miután ez csak kevés helyen volt található, az utána való kereslet ezután még növekedett is. E szükséglet kielé­

gítésére most uj vándorló osztály, a kereskedőosziály keletkezett. Ilyenek vagy az állattenyésztőkből keletkez­

tek, akik teherhordó állataikkal azokat az árukat, ame­

lyek az egyik helyen bőven voltak, tehát olcsón kaphatók, olyan helyekre, ahol ritkán fordultak elő, tehát drágák is voltak, szállították, vagy a halászokból, akik a partok mentén vagy szigetről-szigetre mentek messzebb vidékre.

De minél jobban fejlődött a kereskedelem, annál több földmives is rávetette magát. De azért a földbirtokos büszkén lenézi a kereskedelmet s a római arisztokrácia az uzsorát még tisztességes foglalkozásnak tekinti, de a kereskedelmet nem. Ami nem akadálya annak, hogy a földbirtokos is ne húzzon nagy hasznot a kereskedelemből.

A kereskedő különösen az olyan útvonalakat keresi, amelyeken nagy a forgalom. Azok a községek, amelyek ilyen utak mellett vannak, könnyebben jutnak áruhoz, mint mások; a kereskedők viszont megvásárolják az ő áruikat. Más községek pedig, amelyeket nem lehet el­

kerülni, amelyek természettől fogva megerősített helyen épültek, megengedik, hogy lakóik s uraik, tehát a föld- birtokosok, a kereskedőket megvámolják. Másrészt van­

nak pontok, amelyek árurakodó helyekké lesznek, ahol az árukat át kell rakni, igy például a kikötők, az utak keresztezései, ahol a különböző irányból jövő kereskedők találkoznak és ahol az áruk gyakran hosszabb ideig is ottmaradnak.

Mindazok a községek, amelyek természetüknél fogva a kereskedelemre kiválóan alkalmasak, csakhamar túl­

nőnek a parasztközség méretein. S amig a parasztközség növekedésének a terület és e terület termékenysége a ter­

mészetes gátja, addig a kereskedőváros fejlődése a terület termékenységétől független s ezen messze túlnőhet. Azok az áruk, amelyekkel rendelkezik, képessé teszik arra, hogy mindent, tehát élelmiszereket is vásárolhasson. A földmi- velés részére szükséges szerszámok, az ipari szerszámok és nyersanyagok, valamint a fényűzés! cikkek kereske­

delme révén fejlődik a városok részére szükséges élelmi­

cikkek kereskedelme.

A kereskedelem terjeszkedésének nincs szoros határa s természeténél fogva mindig újra s újra arra törekszik, hogy az elért határon túl terjeszkedjék, folytonosan uj vevőket, uj termelőket, a ritka fémek uj lelhelyeit, uj ipari területeket s ezek termékeinek uj fogyasztókat keressen. így jutottak a föníciaiak már nagyon hamar a Földközi-tengertől északon Angliáig, sőt délen a Jó- reménység fokát is körülhajózták.

„Hihetetlen korán ott találjuk! őket már Kyprosz szige­

tén, Egyiptomiban, Görögországban, Szicíliában, Afriká­

ban, Spanyolországban, sőt az Atlanti-óceánban és az Északi-tengeren. Kereskedelmi területük nyugaton Sierra Leonétól (Nyugat-Afrika) és Cornwalltól (Anglia) kele­

ten a malabari (Kelet-India) partokig terjed; a kelet gyöngyei, a tyrusi bibor, Afrika belsejének rabszolgái, ele­

fántcsontja, oroszlán- és párducbőrei, az^rab tömjén, az egyiptomi vászon, a görög edények és finom borok, a kyproszi réz, a spanyol ezüst, az angol cink, az elbai vas mind az ő kezükön megy keresztül/4 (Mommsen, Römische Geschiiehte, 6-ik kiadás, 1874, I. köt., 484. 1.)

Az iparosok is legszívesebben a kereskedelmi városok­

ban telepednek le. Sőt sok ipar nem is keletkezhetik anél­

kül a piac nélkül, amelyet a kereskedőváros nyújt: egy­

részt az árut kereső kereskedő, másrészt a körülfekvő fal­

vak parasztjai, akik vásárok alkalmával élelmiszerek el­

adása céljából a városba jönnek, hogy szerszámokat, fegy­

vereket, ékszereket vásároljanak. A kereskedőváros, biz­

tosítja az iparosnak a szükséges nyersanyagot is, amely nélkül nem is űzheti iparát.

A kereskedők és iparosok mellett a városban még gaz­

dag fölbirtokososztály is keletkezik. Az ilyen város pol­

gárai meggazdagodnak, mivel a városba özönlők ingatla­

nokat keresnek, aminek folytán ennek értéke emelkedik.

Abból is különös előnyük van, hogy, amint láttuk, a vá­

rosba szállított áruk közt sok a rabszolga. Egyes földbir­

tok oscsailá dókra nézve, amelyek a közönséges parasztok­

nál bármely okból nagyobb vagyont gyűjtöttek, megnyílik most annak a lehetősége, hogy mezőgazdasági üzemeiket rabszolgák vásárlásával kibővítsék és az, hogy most már egyedül rabszolgákkal miveltessék földjeiket, ők maguk pedig a városban s ennek igazgatásával foglalkozhas­

sanak, vagy a háborúnak szén te Illessék magukat. Az ilyen földbirtokos, abba a helyzetbe jut, hogy a ren­

desen lakott falusi házán kívül a városban is

épit-tessen macának házat s ebben lakjék. A föl dbirtok ásóknak ez a faja gazdasági erejét és társadalmi tekintélyét a föld­

birtoktól és mezőgazdasági üzemtől nyeri, de azért váro­

sivá lesz, háztartása a városi lakosságot szaporítja, amely, amint láttuk, a luxusrabszolgák révén sokszor nagyszá­

múvá dagad.

A kereskedőváros ennek folytán mind népesebb és gaz­

dagabb lesz. Erejével növekszik harci szelleme és kizsák­

mányolási vágya. Mert a kereskedelem távolról sem olyan békés szellemű, mint amilyennek a polgári gazdaságtan föltünteti és különösen kezdetben nem volt ilyen. A keres­

kedelem és szállítás még ugyanegy foglalkozás. A keres­

kedő nem ülhetett nyugodtan az irodájában, hogy onnan intézze rendeléseit, amelyeket aztán a vasút, a gőzhajó s posta teljesített. Az árukat neki magának kellett piacra hoznia s ehhez erő és bátorság kellett. Ehhez uttalan vado­

nokban gyalog vagy lóháton, viharos, nyílt tengeren, apró hajókon hónapokig, sőt évekig kellett távol lennie*

otthonától. Ez olyan fáradsággal járt, amely semmivel sem maradt el a háború fáradalmai mögött s amelyet ép­

pen ezért csak erős férfiak bírtak ki.

Az utazás veszélyei sem voltak kisebbek, mint a hábo­

rúéi. A kereskedőt nemcstak a természet fenyegette minden pillanatban, hol hullámaival s szirtjeivel, hol homokviha­

raival, élelem s ital hiányával, hol fagyos hidegségével vagy dögleletes forróságával. Azok az értékes kincsek is, amelyeket a kereskedő szállított, olyan zsákmány voltak, amely minden erősebbet arra csábított, hogy elvegye azt.

Mint ahogyan a kereskedelem eredetileg törzsek közt, úgy később is csak nagyobb közösségek közt folyt, szárazföldön a karavánok közt, tengeren a kereskedelmi flották közt.

Az ilyen közösség minden tagjának készen kellett lennie arra, hogy tulajdonát fegyveres kézzel is megvédje. Ezért

a kereskedelem a harci szellem iskolája lett.

Amíg az áruk értéke arra kény szeritette a kereskedőt, hogy ezeket fegyveresen is megvédje, addig a fegyver arra is ösztönözte, hogy támadjon. A kereskedelem nyeresége abból keletkezik, hogy olcsón vásárolt és drágán adott el. A legolcsóbb szerzés viszont az volt, ha egyszerűen el­

vették azt, amire szükségük volt. A kereskedelem s rablás ezért kezdetben szorosan összefüggnek. Ott, ahol a keres­

kedő erősnek érezte magát, könnyen rablóvá lett, hogyha értékes zsákmány kínálkozott — s ezek közt a lehető zsák­

mányok közt az ember nem állott az utolsó helyen.

A kereskedő fegyveres erejét azonban nemcsak arra használta, hogy be vásárlásait és' beszerzéseit olcsón vé­

gezze, hanem arra is, hogy azokról a piacokról, amelyeket ő látogatott, távoltartsa versenytársait; mert minél több a vevő, annál magasabb annak az árunak az ára, amelyet vásárolni akart s minél több az eladó, annál alacsonyabb azoknak az áruknak az ára, amelyeket piacra hozott, azaz annál kisebb a beszerzési és eladási ár közti különbség, a nyereség. Mihelyt több nagy kereskedőváros keletkezik egymás mellett, nemsokára háborúk is keletkeznek köztük, amelyekben a győzőre nemcsak az az előny származik, hogy megszűnik a verseny, hanem az is, hogy a verseny­

társat nyereségcsökkentő tény ezőből hasznot haj tóvá ala­

kíthatja; ennek a leggyökeresebb módja az, hogy az ellen­

séges várost teljesen kifosztják s lakosait rabszolgákként elhurcolják; kevésbé radikális, de évenként megismétlődő az, ha a legyőzött várost „szövetségesként*4 bekebelezik s arra kötelezik, hogy csapatokat adjon s adót fizessen, vala­

mint arra, hogy tartózkodjék a versenytársból úrrá lett érdekeinek megsértésétől.

Ilyen módon egyes, különösen kedvező helyzetben levő kereskedővárosok sok várost és területet egy állami orga­

nizmussá alakíthatnak. Ez viszont nem akadálya annak, hogy az egyes városokban ne állhasson fönn demokratikus alkotmány. De a városok összességét, az összállamot nem demokratikusan kormányozzák, mert a győzelmes város egymaga uralkodik s a többinek a törvényhozásra és az igazgatásra nincs a legcsekélyebb befolyása sem.

Görögországban számos ilyen állam volt s ezek legha- talmasabbja Atihén lett. A győzelmes városok egyike sem volt elég erős arra, hogy a többit tartósan leigázza s min­

den versenytársát legyőzze. Görögország története a váro­

sok és városi államok szakadatlan háborúja egymás ellen, amelyeket csak néha szakítanak meg a közös ellenség tá­

madásai elleni védelmi harcok. Ezek a háborúk nagyon siettették Görögország pusztulását, különösen amióta a rab­

szolgagazdálkodásnak már ismertetett hatásai is fölléptek.

De azért nevetséges vollna némely tanár módjára emiatt erkölcsileg fölháborodni. A kereskedelem velejárója a ver­

senytárs elleni küzdelem. A küzdelem alakja sokféle, de ott, ahol szuverén kereskedővárosok kerülnek egymással szembe, ott az okvetlenül háború formáját ölti magára.

A Görögországot elpusztító belső háborúk attól kezdve el-69

berülhetetlenok voltaik, amióta a kereskedelem az egyes városokat naggyá és hatalmassá tette.

Minden versenyküzdelem végcélja a versenytársnak a versenyből való kizárása vagy elnyomása, vagyis az egyed- áruság. Ennyi ereje egy görög városnak, még a hatalmas Athénnek sem volt. Ez csak Itália egyik városának sike­

rült, Rómának, amely a Földközi-tenger körüli egész kul- turvilág urává lett.

b) A patríciusok és plebejusok.

A kereskedővárosoknak ez a versengése azonban nem volt az ő háborúik egyetlen oka. Ott, ahol e városok területe erős, különösen hegyi állattenyésztő parasztok

területével érintkezik, akik rendszerint szegényebbek, mint a termékeny sik földmives parasztjai, de nincsenek annyira a röghöz kötve és jobban hozzá vannak szokva a vadászat­

hoz, a vérontáshoz, a háborúnak ez iskoláihoz, ott a nagy­

város gazdagsága könnyen/ fölidézi a parasztok zsákmány- szomját. S amig közönyösen haladnak el azok mellett a kisvárosok mellett, amelyek csak szűk terület helyi keres­

kedelmét elégítik ki, amelyekben csak néhány iparos lakik, addig a nagy kereskedelmi centrumok kincsei arra csá­

bítják őket, hogy tömeges támadásokat intézzenek el­

lenük. Ezek viszont arra törekszenek, hogy területüket minél jobban kiterjesszék és alattvalóiknak számát meg- szaporitsák. Láttuk, hogy a város megnövekedésével a me­

zőgazdaság termékei számára is kiterjedt piac keletkezik, hogy ennek következtében az a föld, amely a város szá­

mára termel, értékesebbé válik, igy aztán megnő a föld és a munkaerő utáni kereslet. Innen a nagyváros és az akörül lakó parasztnépesség közti szakadatlan küzdelem. Ha az utóbbiak győznek, akkor kifosztják a várost, amely aztán elölről kezdheti pályafutását. Ha pedig a város győz, akkor elveszi a parasztok földjeinek kisebb vagy nagyobb részét, hogy a saját földbirtokosainak juttassa, akik olykor föld- nélküli fiaikat felepitik oda, de az újonnan szerzett földet rendesen kényszermunkával mivelik, amely muiníkiaerőt szintén a földnek kell szolgáltatnia bérlők, jobbágyok vagy rabszolgák alakjában. Néha enyhébben bánnak velük s a leigázott lakosságot nemcsak hogy nem nyomják el, hanem fölveszik a győzelmes város polgárainak sorába, nem ugyan teljes joggal, mert a várost és államot kor­

mányzó népgyülésben nem nyernek szavazati jogot, de mint másodosztályú polgárok teljes szabadságot és

védel-met élveznek. A városoknak gazdagságuk megnőttével an­

nál nagyobb szükségük volt uj polgárokra, mivel haditer- heik is lényegesen megszaporodtak s ezeket a régi kisszámú polgárság nem volt képes teljesíteni s elegendő katonát állítani. A polgári és katonai kötelesség mindig szorosan összefüggött. Ha meg akarták szaporítani a katonákat, uj polgárokat kellett az állami kötelékbe fölvenni. Róma nem csekély mértékben köszönhette nagyságát annak, hogy nem fukarkodott a polgári jognak sem a bevándorlók, sem a legyőzött községek részére való adományozásával.

Ezeknek az uj polgároknak a számát tetszés szerint meg lehetett szaporítani, rájuk nézve nem álltak fönn azok a határok, amelyek a teljesjogu polgárok számát korlátoz­

ták. E korlátok részben technikai természetűek voltak.

Amíg ugyanis az állam kormányzását a régi polgárok gyűlése intézte, addig ez a gyűlés nem lehetett olyan nagy­

számú, hogy a tárgyalás lehetetlen legyen benne. De a polgárok nem is lakhattak olyan távol a gyűlés helyétől, hogy azt nagyobb nehézség és ügyeik elhanyagolása nél­

kül el ne érhessék. Ilyen aggályok az uj, nem teljesjogu polgárok tekintetében nem merültek föl. S ha néhány poli­

tikai jogot elértek is, igy például a polgári gyülekezetek­

ben való szavazati jogot (ami eleinte nagyon ritkán tör­

tént), a régi polgárok azt már nem tekintették fontosnak, hogy az újak ezt a jogot valóban gyakorolhassák is. A régi polgárok mindenesetre szívesen maradtak egymás között.

Azok a korlátok tehát, amelyek ezeknek a számát meg­

szorították, azok szempontjából nem álltak fönn.

Az uj polgárok számát tetszés szerint föl lehetett emelni, ennek korlátja csak az állam nagysága a az állam­

nak az az igénye volt, hogy megbízható katonái legyenek.

Mert ha a legyőzött tartományok tartoztak is katonát adni, mégis szükség volt olyan magra, amely a sereg megbíz­

hatóságát biztositotta, ez a mag pedig csak aránylag nagy­

számú polgári katona lehetett.

Ilyenképen azonban a város növekedésével egy újabb olyan állami szervezet keletkezik, amely nem demokrati­

kus. Amig egyrészről a nagyvárosi község számos község és tartomány abszolút urává lesz, addig most a régi város határait messze túlhaladó község polgársága körében ki­

alakul a teljes (patriciusok) és nem teljes (plebejusok) jogú polgárok közti ellentét A demokrácia mind a két utón arisztokráciává lesz és pedig nem a teljesjogu .polgárok körének szűkítése, nem egyes kiváltságosoknak a többi

fölé emelkedése által, hanem azáltal, mert az állam; meg­

nőtt, mig a teljesjoguak köre ugyanaz maradt s a köz­

ségbe vagy tulajdonközösségbe újonnan belépők pedig kisebb joguak vagy jogtalanok maradnak.

Az arisztokráciának a demokráciából való ez a fejlő­

dése kétirányú. Az államnak egy kiváltságos osztály által való kizsákmányolása és leigázása s, egy községnek az egész birodalmon való uralma, amint Róma példája mu­

tatja, terjedőim tekintetében folyton nőhet;* sőt addig, amíg az állam életerős s valamely túlnyomó erő alatt nem roskad össze, kell isi nőnie. Az uj polgárok politikai jogtalaini- sága azonban más kérdés. Amig ezek főleg parasztok, ad­

dig jogkisebbitésöket többé-kevésbé nyugodtan veszik. Üze­

meik távolságánál fogva lehetetlen, hogy reggel elindul­

ván hazulról, a város piacán tartott népgyülésen részt- vehessenek s aztán estére megint hazaérhessenek. Az állam növekedésével ennek úgy belső, mint külső viszonyai is mind komplikáltabbak lesznek, a politika s hadviselés pe­

dig olyan ismereteket igényel, amelyeket a paraszt meg nem szerezhet. így nem érti a városi népgyülésen tárgya­

lásra kerülő ügyeknek sem személyi, sem tárgyi oldalát s ezért nem is gondol arra, hogy küzdjön azért a jogért, hogy ezek el döntésében résztvehessen.

Az uj polgárjogot azonban nem korlátozzák a parasz­

tokra. Azok az idegenek, akik a városba költöznek s ennek hasznára szolgálnak, mind polgárjogot nyernek. Ezenkiviil azokon az elfoglalt s polgárjoggal fölruházott uj területe­

tokra. Azok az idegenek, akik a városba költöznek s ennek hasznára szolgálnak, mind polgárjogot nyernek. Ezenkiviil azokon az elfoglalt s polgárjoggal fölruházott uj területe­

In document eredete kereszténység A KAUTSKY (Pldal 70-94)