Az államellenes ügyek vizsgálata

Az 1970-es években az államellenes ügyeknél először egy előzetes ellenőrzést ve-zettek be, amelynek eredményétől függően döntöttek az ügy lezárásáról, illetve eny-hébb esetekben az ún. megelőző intézkedésekről. Ha az előzetes ellenőrzés nem ho-zott konkrét eredményt, de az adott államellenes bűncselekmény gyanúja – az előzetes vizsgálat alapján – továbbra is fennállt, a központi szervek osztályvezetői -nek, illetve csoportfőnökének (a vidéki kapitányságok esetén a főkapitány állam-biztonsági helyettesének) engedélyével bizalmas nyomozás indulhatott.

A bizalmas nyomozás feladata volt megszerezni az államellenes bűncselekmény bizonyítására, valamint az abban részt vevő személyek azonosítására alkalmas ada-tokat. Az állambiztonsági munka e fázisában már a leghatékonyabb (egyúttal persze az Alkotmányban is garantált állampolgári és a személyiségi jogokat súlyosabban 60 A BM III/III. (1962–1985)

sértő) titkosszolgálati eszközök és módszerek – korabeli szóhasználattal „rendsza-bályok” – is alkalmazhatóak voltak.

Ilyenek voltak:

– 3/a rendszabály: telefonlehallgatás, az elhangzottak rögzítése;

– 3/e rendszabály: helyiségek, objektumok lehallgatása, az elhangzottak rögzítése.

Az állambiztonsági munka egyik leghatékonyabb eszközének az állambizton-sági szervekkel titokban együttműködő magyar és külföldi állampolgárokból álló információs rendszer számított.

– 3/r rendszabály: személyek, események megfigyelése és az észleltek technikai eszközzel történő rögzítése (rejtett fotózás, illetve filmfelvétel);

– 3/z rendszabály: magántulajdonú helyiségekbe való titkos behatolás végrehaj-tása, zárt technikák alkalmazása;

– „K” ellenőrzés: postai csomagok felbontása és az adatok rögzítése.

A titkosszolgálati eszközök alkalmazásának rendjét szigorúan és részletekbe me-nően szabályozták. Az operatív technikai rendszabály foganatosítását kezdeményező állambiztonsági szervnek – az arra illetékes parancsnok által jóváhagyott – ún. szol-gálati jegyen kellett megrendelnie az adott rendszabályt az annak elvégzésére ille-tékes állambiztonsági szakszolgálattól, azaz az operatív feladatot ellátó önálló osz-tálytól.

A szolgálati jegynek tartalmaznia kellett minden lényeges adatot a célszeméllyel és az akcióval kapcsolatban, ennek hiányában az operatív technikai akciót az illetékes osztály munkatársai nem kezdhették meg. A szoba- és objektumlehallgatásnak a ve-zeték nélküli lehallgatókészülékkel történő megvalósítását nevezték 3/e „Labda”-módszernek, mely mobilitásánál fogva akár gépkocsik lehallgatását is lehetővé tette.

Az 1970-es évek második felében már alapelvnek számított az állambiztonsági munkában, hogy a személyes szabadságot korlátozó intézkedéseket csak rendkívüli esetben alkalmazták a BM III. Főcsoportfőnökség emberei. A titkosszolgálati esz-közöket és módszereket csak célirányosan, az államellenes bűncselekmények felde-rítése, megelőzése, megszakítása, bizonyítása érdekében, illetve a felelősök körének megállapítására volt szabad felhasználni, a pártirányítás alapelvéből következően csakis a pártvezetés beleegyezésével.

A bizalmas nyomozás elrendelésének legalsóbb szintje a BM III. Főcsoportfő-nökség központi szerveinél beosztott osztályvezetői tisztség volt. Időhatára magyar állampolgárok esetén egy év volt, amit indokolt esetben az illetékes parancsnok hat hónappal meghosszabbított. A további hosszabbításhoz – az állambiztonsági szervek bizalmas nyomozó munkája esetén – már legalább csoportfőnöki engedély kellett.

A külföldi állampolgárok esetén időkorlátozás nem állt fenn [0010/1973. BM pa-rancs (1973. június 30.) Az állambiztonsági szervek előzetes ellenőrző és bizalmas nyomozó munkájának szabályozása].

61

Az államellenes ügyek vizsgálata

A BM III. Főcsoportfőnökség meglehetősen pontos és részletes információkkal rendelkezett az 1970-es évek második felétől egyre jobban kibontakozó ellenzéki csoportok tevékenységéről és a résztvevők személyéről. Ha az állambiztonsági szervek arra kaptak volna utasítást, néhány nap alatt teljesen felszámolhatták volna mind a demokratikus ellenzék, mind a népnemzeti irányzat csoportjait.

Az ellenzéki vezetők több évre való bebörtönzése, az állambiztonsági szervek de-monstratív intézkedései azonban alapvetően megzavarták volna a Magyarország és a nyugati tőkés államok kapcsolatában időközben beállt enyhülési folyamatot, többek között a kölcsönök folyósítását is. Így a pártvezetés, a főcsoportfőnökség jelzései ellenére, szinte minden alkalommal elvetette az ellenzéki csoportok tagjainak sze-mélyes szabadságát korlátozó keményebb intézkedések foganatosítását.

Ennek a „politikai önkorlátozásnak” a hátterébe enged bepillantani Kádár egyik – már az 1980-as évekből származó, ám az 1970-es évek végére is érvényes – esz-mefuttatása:

A mi politikánkba sok minden belejátszik. Ez a politika érdekében helyes védelmet célozta. Egy bizonyos kis türelmet jelentett. A rendszer és a politika kibírta és ki is kell bírnia, hogy itt-ott három tucat ember szájaskodik. És egyéb korlátaink is vannak.

Fölmerültek nemzetközi összefüggések, gazdasági kapcsolatok, kölcsönök. Ez létező kérdés, mert a Magyar Népköztársaság általános megítélésének ma része, hogy nincs különleges probléma az emberi jogokkal, hogy utazási szabadság van, hogy nincsenek hatósági repressziók derűre-borúra. Ez hozzátartozik a Magyar Népköztársaság ál-talános nemzetközi megítéléséhez, s erre valamelyest vigyázni kell. Itt hozzáteszem, a rendszer kibír egy kis szelepet bizonyos kérdésekben (Kádár János felszólalása 1986. július 1-jén az MSZMP KB ülésén, az ellenzékkel szembeni politika alapel-veiről).

Az MSZMP első embere politikai bukásáig, 1988 májusáig ezt az álláspontot kép-viselte. Ennek megfelelően a BM III. Főcsoportfőnökség szerveinek – a lehetőséghez és az adott ügy állambiztonsági kockázatához képest – a legenyhébb beavatkozási módszert kellett választaniuk, személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedé-seket pedig kizárólag a pártvezetés beleegyezésével foganatosíthattak. A klasszikus titkosszolgálati – azaz például a kémkedéssel és hazaárulással kapcsolatos – ügyek esetén a szervek nagyobb felhatalmazással rendelkeztek arra, hogy szükség esetén személyes szabadságjogokat erőteljesen korlátozó intézkedéseket is végrehajthas-sanak. A belső ellenzékkel szemben azonban a kádári elveknek megfelelően főként elszigetelő, korlátozó és bomlasztó, azaz többnyire konspiratív, esetenként rendőr-hatósági eszközökkel léptek fel. Ez volt és maradt a vezérelv az 1970-es évek első felétől kezdve egészen a tárgyalásos rendszerváltás folyamatának kibontakozásáig.

62 A BM III/III. (1962–1985)