AZ ÁLLAM IDEÁLTIPIKUS FOGALMA

A kivételes állapot nézőpontját előfeltételező ideáltipikus fogalomképzés során mód-szertanilag az államfunkciók és az állami tevékenység központi területei szolgálnak a tipológia megalkotásának alapjául, illetve kritériumául. Az államfunkciók szerinti tipo-lógiában Schmitt igazságszolgáltató, kormányzó és igazgató, valamint törvényhozó államot különböztet meg; ezek ideáltípusok, mivel az államfunkciók minden történel-mileg létező államban megvannak, de az állam konkrét történelmi létezésében mindig valamelyik dominál, s így az adott állam központi területévé válik. Az ideáltípusokkal történő leírás a történelmi individuumként, vagyis országként létező államokat min-denkori funkcionális központi területük alapján teszi jellemezhetővé és specifikálható-vá. Az pedig, hogy egy konkrét államnak mikor – tudniillik melyik fejlődési fázisában – mi a központi területe, „a kivételes állapotban” válik láthatóvá (SCHMITT 2002a, 213).

32 Az állam formális politikai fogalmának meghatározásában – az állam a nép politikai egységének konkrét egzisz-tenciaformája – alkalmazott népfogalom nemcsak differenciálatlansága és diffuzitása folytán alkalmatlan a társadalmi struktúra, illetve a struktúraváltozások tudományos leírására, hanem elsősorban azért, mert egy másik diskurzus szemantikájához tartozik. A meghatározásban a nép nem tudományos, hanem jogi és politikai fogalom (francia, német, olasz stb. nép), amely mindig egy konkrét, államilag egyesített és határolt társadalom homogenitásának kifejezésére szolgál. Az állam „társadalmi-politikai meghatározottságának” értelmezésé-ben a szociológia az illetékes, ezért a jogtudomány csak a szociológia segítségével képes megkonstruál-ni, pontosabban tartalmilag kifejteni az állam formális politikai fogalmának ismérveit. Ezért mondja Schmitt A politikai fogalmának második mondatában adott államdefinícióról (az állam a területi zártságban szervező-dő nép politikai státusza), hogy „ezzel csupán egy előzetes körülírás adott, nem az állam fogalmi meghatáro-zása […] Az állam szó szerinti értelme és történelmi megjelenése alapján a nép különös minőségű állapota, mégpedig a döntő esetben mértékadó állapot, és ezért a sok elgondolható individuális és kollektív státusz-szal szemben, egyáltalán a státusz mint olyan.” Ám egy olyan írásban, amely a politikai lényegét akarja kifej-teni, nem szükséges, és nem is lehet az állam fogalmát előzetesen meghatározni, mert az állam fogalmi ele-mei, a népről és a státuszról „alkotott elképzelés valamennyi ismertetőjegye csak a politikai ismérve által nyeri el értelmét, és érthetetlenné válnak, ha a politikai lényegét félreértik” (SCHMITT 2002, 15).” Egyébként maga

„a társadalmi meghatározottság” kifejezés is helytelen, mert előfeltételezi az állam és a társadalom elválasz-tását, egyúttal azonban jelzi – s ez a belátás közvetve már megfogalmazódott a Politikai teológiában is –, hogy a szocialitás problémájával a jogtudomány nem a jogin (das Rechtliche), hanem a politikain (das Politische) keresztül képes tulajdonképpeni értelemben szembesülni.

Vilagossag_2010_osz beliv3 copy.indd 31

Vilagossag_2010_osz beliv3 copy.indd 31 2012.02.12. 21:49:322012.02.12. 21:49:32

32

Valamely konkrét állam a kivételes állapot nézőpontjából, lehet: (a) igazságszolgáltató állam, amikor a rendi jog (rendi bíráskodás) alapján egy „sommás igazságszolgáltatá-si eljárást”, (b) kormányzó és igazgató állam, amikor a végreható hatalom kiterjeszté-se alapján egy „sommás intézkedési eljárást”, (c) törvényhozó állam, amikor „szükség és kivételes állapotban történő rendeletalkotással” egy „sommás törvényhozási eljá-rást” vezetnek be a rendkívüli helyzet uralása, vagyis a jogérvényesülés számára nor-mális helyzet megteremtése érdekében.

Schmitt ebben a tipológiában hangsúlyozottan azért nem alkalmazza a jogállam kife-jezést, mert egyfelől minden államtípus valamilyen értelemben és módon jogot aktua-lizál a döntés által, azaz per se jogállam, másfelől, s ez tanulságos, mert polémikusan – a mindenkori politikai ellenfél ideológiai hiteltelenítése érdekében – olyannyira kisa-játították és túlterhelték a jogállamfogalmat, hogy az már nem specifikálható a tudo-mányos elemzés céljára. A Legalitás és legitimitásban például a következőképpen indokolja meg, hogy a jogállam fogalma módszertani szempontból alkalmatlan leíró célokra: „A »jogállam« kifejezést nem használjuk. A törvényhozó és igazságszolgálta-tó állam minden további nélkül jogállamnak tekintheti magát; de ezt minden kormány-zó és igazgató állam is megteheti, ha tevékenysége során arra hivatkozik, hogy jogot valósít meg, a helytelen régit egy helyes új joggal váltja fel, főleg pedig arra, hogy nor-mális helyzetet teremt, ami nélkül minden normativizmus ámítás. A »jogállam« kifeje-zés oly sok minden jelenthet, mint maga a »jog«, s mint amilyen sokfélék az »állam«

szóval jelölt szervezetek. Van feudális, rendi, polgári, nemzeti és szociális jogállam, és van természetjogi, észjogi, történeti jogi jogállam is. Ezek után érthető, hogy min-denféle propagandista és ügyvéd szívesen használja ezt a szót is, hiszen így a jog-állam ellenségeiként hozhatja rossz hírbe ellenfeleit. Az ő jogjog-államukról és jogfogal-mukról szól a mondás: »A jog azonban előnyös legyen: olyan, amit én és atyámfiai dicsőítünk.« Az állam- és alkotmányelmélet számára az a lényeg, hogy a törvényho-zó, az igazságszolgáltató, a kormányzó és az igazgató állam közötti különbségtétellel olyan sajátos vonásokat nyerjünk, amelyek révén jobban és tisztábban felismerhetők a legalitásrendszer konkrét vonásai és mai helyzete.” (SCHMITT 2006, 20–21.) Eszerint tehát a jogállam nem tudományos, hanem olyan politikai formula, amelyet ideológiai perspektivizmusa, tetszőleges politikai felhasználhatósága folytán módszertanilag ki kell kapcsolni a típusalkotásból ahhoz, hogy a modern állam legalitásrendszerének konkrét vonásai tudományosan leírhatók legyenek.³³

Ezek az államtípusok tehát kizárólag elemzési célokra konstruált ideáltípusok, ame-lyek tiszta formában egyáltalán nem is létezhetnek. „Az állam fajtáinak ilyen

felosztása-33 Ezen túlmenően a jogállam politikai formulája ráadásul a liberalizmus politikai teológiájának ideológiai konstruk-ciója, amelyet nem lehet sem a tudományos, sem a politikai diskurzusban univerzalizálni, azaz „az állam mint olyan” általános és örök formájaként meghatározni. A jogállamfogalom strukturális-szemantikai érvényessége ugyanis a XIX. századra, a törvényhozó államként intézményesült – a jogot a törvényre, a legitimitást a legalitás-ra redukáló – semleges-agnosztikus liberális állam korszakálegalitás-ra korlátozódik, ez azonban a modern állam fejlő-désének a második történelmi stádiuma. A XX. század már a totális állam korszaka, amelyben a liberális állam önleírása, állam- és alkotmányelméleti fogalmai ideologikussá váltak, s így ezzel a szemantikai készlettel Schmitt szerint már nem lehet igazságképesen megírni a politikai teológia „harmadik” fejezetét. Ezért elkerülhetetlen a liberalizmus államfelfogásának tudomány- és ideológiakritikája. (Vö. SCHMITT 2002, különösen 63.) A jogállam-fogalom módszertani kizárása az ideáltipikus konstrukcióból egyfelől, a liberális állam (alkotmányos jogállam) második fejlődéstörténeti típusként való beillesztése a reáltipikus konstrukcióba másfelől, nem pusztán a két tipo-lógia kapcsolatát jelzi, hanem tudomány- és ideotipo-lógiakritikai kontextusban azt hivatott bizonyítani, hogy a jog-tudományi államtan újraalapozása, a politikai államfogalom konstrukciója során nem lehet a liberális állam kor-szakának nézőpontjához és szemantikai készletéhez igazodni; az új szerkezeti helyzet igazságkonform módon csak a totális állam tudományos és ideológiai-politikai ellenfogalmával írható le.

Cs. Kiss Lajos A totális állam elmélete és mítosza

Vilagossag_2010_osz beliv3 copy.indd 32

Vilagossag_2010_osz beliv3 copy.indd 32 2012.02.12. 21:49:322012.02.12. 21:49:32

33 inál és tipizálásainál mindig figyelemmel kell lenni arra, hogy tiszta törvényhozó állam éppoly kevéssé létezhet, mint tiszta bíráskodó állam vagy egy olyan állam, amely teljes mértékben csak kormány és igazgatás lenne és semmi más. Ennyiben minden (reáli-san, azaz történelmi individuumként létező: Cs. K. L.) állam e fajták összekapcsolódá-sa és keveréke, egy status mixtus.” (SCHMITT 2002a.) Ezzel kapcsolatban ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az állami tevékenységnek a funkciók, illetve a központi terü-letek szerinti tipologizálása, mint azt a kivételes állapot módszertani fogalma, illetve alkalmazása mutatja, az állam formális politikai meghatározását előfeltételezi.

Eszerint az állam valamely nép politikai egységének konkrét egzisztencia-formá-ja, amelyben a hatalom gyakorlása mindenkor a jog (norma) és az intézkedés (az ügy érdemében hozott tisztán célszerűségi döntés) közötti skálán folyik. Ez a tényállás jelzi továbbá, hogy tulajdonképpeni értelemben az állam jogi jellege is csak a politika/állam-megkülönböztetés felől, és csak a totális állam korszakában válik láthatóvá.³⁴ AZ ÁLLAM REÁLTIPIKUS FOGALMA

A reáltipikus fogalomképzés a modern állam fejlődéstörténeti-szociológiai leírására szolgál. Szemben az előző tipológiával, Schmitt itt egy hármas felosztás formájában a modern állam dialektikus fejlődésének stádiumelméletét alkotja meg. Mivel e tipoló-gia szerint az államfogalom egyben korszakfogalom is, így a modern állam leírására szolgáló három reáltípus hozzárendelhető a XVI. századtól kezdődő szekularizációs folyamat stádiumaihoz.³⁵ Az egyes fejlődési stádiumokat Schmitt az állam és társada-lom strukturális megkülönböztetésének nézőpontjából, azaz szociológiailag konstru-álja meg, és azt vizsgkonstru-álja, hogy a megkülönböztetés egységét szervezetileg hogyan teremtik meg, vagyis: hogyan intézményesítik a reprezentáció különböző – monarchi-kus, parlamentáris, demokratikus – formáiban.

E történelmi-szociológiai tipológiával Schmitt a modern állam fejlődését mint struk-túraváltozások történetét írja le, amely a totális állam kialakulásában éri el végpontját:

„A hatalmas fordulat egy dialektikus fejlődés részeként konstruálható meg, amely három stádiumon megy végbe: a XVII. és XVIII. század abszolút államától (tézis) a liberális XIX. század semleges államán (antitézis) keresztül az állam és társadalom identitásának totális államához (szintézis).” (SCHMITT 1931, 79.)

Ezzel megszűnik a liberális állam korszakára jellemző dualisztikus – az állam és a társadalom, a kormány és a nép megkülönböztetésén nyugvó – szerkezet, mivel maga a társadalom szerveződik állammá, megszüntetve az állami (= politikai) és a társadal-mi (= nem-politikai) különbözőségét. A totális állam kialakulása tehát a politikai totális-sá válátotális-sának, a modern tömegdemokrácia kialakulátotális-sának és dinamizálódátotális-sának

szük-34 Az igazgató állam esetében is csak utópiaként elképzelhető, hogy előzetes normatív szabályozás nélkül dönt-senek, azaz intézkedjenek, következésképpen az igazgató vagy intézkedő állam (Maßnahmenstaat) is jog-állam.

35 A totális állam fogalmának reáltipikus konstrukcióját illetően döntő jelentőségűek A politikai fogalma eredeti, 1927-ből származó szövegének kiegészítései az 1932-es második változatban. Schmitt az egyik kiegészítés-sel – amely az Állami és politikai címmel ellátott első fejezet szövegének a módosítása és bővítése – bevezeti a gondolatmenetbe a totális állam fogalmát (vö. i. m. 16–18), a másikkal – amely 1929-es barcelonai előadá-sának (A semlegesítődések és depolitizálódások fokozatai) mintegy különálló fejezetként a szöveghez törté-nő csatolása – az államfogalom reáltipikus konstrukcióját, ezen belül a totális állam típusát hozzárendeli az európai szellem szekularizációjaként felfogott racionalizációs folyamat utolsó stádiumához (vö. i. m. 56–67).

A szellem történelmi-szociológiai értelmezéséhez, a szekularizációs folyamat és az államtípusok tipológiai egymáshoz rendeléséhez lásd CS. KISS 2002, 252–279.

Vilagossag_2010_osz beliv3 copy.indd 33

Vilagossag_2010_osz beliv3 copy.indd 33 2012.02.12. 21:49:322012.02.12. 21:49:32

34

ségszerű strukturális következménye; a demokratizálódási folyamat³⁶ eredményeként potenciálisan minden, ami társadalmi, az politikai, és minden, ami állami, az társadal-mi. Schmitt ezen a ponton Rudolf Smend „legmodernebb német államtanként” mélta-tott, az organikus államtani hagyományt új teoretikus szintre emelő integráció-elméle-tére hivatkozik (SMEND 1968; SMEND 2003, 183–223), s ennek nézőpontjából értelmezi a társadalom és állam viszonyának szerkezetváltozását: „Az állam most a társadalom

»önszerveződése«. Miközben a XIX. század német polgársága a fennálló állami rend-be integrálódott és a monarchikus intézmények jelentették azt a szilárd keretet, amely magába fogadta az új szociális elemeket, jelenleg a társadalom erőire hárul a feladat, hogy önmagukat állammá integrálják. Már nem a fennálló államba integrálódnak, hanem magát az államot integrálják.” (SCHMITT 1930, 20–21.)³⁷ Vagy ugyanez a tényállás egy másik megfogalmazásban: „Az állam most, mint mondják, a társadalom önszerveződé-se, s az a kérdés, hogy az önmagát szervező társadalom hogyan tesz szert egységre, és hogy az egység valóban az önszerveződés eredménye-e.” (SCHMITT 1931, 84.)

A liberális állam korszakával szemben döntő, a korabeli szociológia által pontosan megfigyelt változás egyfelől tehát a „társadalom önszerveződése”, amely mindenek-előtt abban nyilvánult meg, hogy a hagyományos politikai pártok szervezeti és szellemi értelemben totális képződményekké alakultak,³⁸ másfelől az állam intervenciója a tár-sadalom tárgyi területei, elsősorban a gazdaság irányában, ami érvénytelenítette „az állammentes (nem-politikai) gazdaság és a gazdaságmentes állam axiómáját” (SCHMITT

2002, 18). A politikai totálissá válása a politikai hatalom széttagolódásának (pluralizá-lódás) és összpontosulásának (intervenció) egyidejű folyamata, amelynek eredménye-ként az államból kivált s vele szemben – mintegy a szekularizáció (funkcionális diffe-renciálódás) utolsó fejleményként – önállósult a nem-állami politika területe.

Bár a szociológia kielégítően leírta a modern politikai pártok struktúrájának és funk-ciójának megváltozását, Schmitt szerint Németországban „még mindig nem vagy már nem tudott, hogy az állam és alkotmány megváltozik, ha a pártok […] szilárd képződ-ményekké válnak”.³⁹ Az abszolút államot felváltó liberális állam korszakának ún. véle-ménypártjai még tisztán parlamenti pártokként az államon belül szerveződtek, követ-kezésképpen a társadalom politikai potenciálja a parlament és a végrehajtó hatalom erőterébe transzformálódott, azaz az államszervezetben összpontosult, s ennek meg-felelően az állam mintegy felülről integrálta a társadalmat. Ezt a struktúrát, amelyet a német államtan, Hegelt követve, az állam univerzalitásának formulájával írt le (i. m. 13),

36 Schmitt a demokrácia fogalmát az azonosság-elv (uralkodó/alávetett, vezető/vezetett, kormányzó/kormány-zott stb.) szoros értelmezése alapján konstruálja meg, s ezzel indokolja a liberalizmus és demokrácia antitézis-ét, amely saját demokrácia-konstrukciójának alapjául szolgál. Az antitézis igazolásához a német szociológia két alapítójának, Max Webernek és Ferdinand Tönniesnek a helyzetelemzéseire hivatkozik. „Egyébként egy olyan szakértő, mint Max Weber, természetesen éppúgy tudatában volt a liberalizmus és demokrácia ellent-mondásosságának, mint a parlamentarizmus és demokrácia ellentétének, amelyekről azt mondta, hogy „»ép-penséggel messze vannak attól, hogy azonosak«„ legyenek.” (Vö. SCHMITT 1930, 33.)

37 E tanulmány gondolatmenetét ismétli meg és foglalja össze sűrített formában A politikai fogalma második válto-zatában, amikor azt vizsgálja, hogy a struktúraváltozásra a német államelmélet szemantikailag hogyan reagált, azaz Hegel „univerzális”, a társadalomtól minőségileg megkülönböztetett államának fogalmától milyen teoretikus lépésekben jutott el a társadalommal azonossá váló totális államhoz. Ennek szellemében írja, hogy „A jelenlegi politikai helyzet megköveteli az integráció-fogalommal megragadott totális államot.” (SCHMITT 2002, 18.)

38 Ehhez átfogóan lásd MANNHEIM 1996.

39 Schmitt a pártstruktúra átalakulásával kapcsolatban a megértő szociológiára hivatkozva írja: „Max Weber állan-dóan és határozottan azt tanította, hogy a politikai párt lényegileg szabad toborzáson alapuló képződmény; szá-mos igen jó és meggyőző ábrázolás ellenére Németországban még mindig nem vagy többé már nem tudott, hogy az állam és az alkotmány megváltozik, ha a pártok mint ilyennek megszűnnek létezni és szilárd képződ-ményekké válnak.” (SCHMITT 1930, 33.)

Cs. Kiss Lajos A totális állam elmélete és mítosza

Vilagossag_2010_osz beliv3 copy.indd 34

Vilagossag_2010_osz beliv3 copy.indd 34 2012.02.12. 21:49:322012.02.12. 21:49:32

35 nevezi Schmitt „parlamenti pártállamnak”. A társadalom állam általi integrációjának intézményes keretében még nem vált problematikussá a politikai monopóliumával való rendelkezés, így a politikai fogalmát magától értetődően kapcsolhatták az államhoz.

A totális pártok és totális világnézetek megjelenésével azonban az állam elveszítette felsőbbségét, társadalommal szembeni semlegességét, és a már jelzett értelemben totálissá vált. Schmitt szerint az új helyzet már csak a politika önálló – az állam és a párt megkülönböztetéséhez igazodva intézményesülő – tárgyi területének nézőpontjából értelmezhető. Lényegében ez a döntő strukturális tényállás, ami, jóllehet a szocioló-gia számára magától értetődő, A politikai fogalmának értelmezői számára egyáltalán nem az, s így nem véletlen, hogy emiatt homályban marad a politikai (das Politische) és a politika (die Politik) közötti különbség, valamint összekapcsolódásuk, illetve egy-ségük értelme, amelyet Schmitt az állam politikai fogalmaként fejtett ki.⁴⁰