A hazai regionális tudomány születése az 1970-es évekre vezethető vissza. Ebben az időben a térszerkezeti és a területfejlesztési kutatások egyre nagyobb teret nyertek. A formális megjelenésre 1984-ig kellett várni, amikor Enyedi György vezetésével megalakult az MTA Regionális Kutatások Központja (RKK), majd 1986-ban az MTA Regionális Tudományos Bizottsága. Enyedi regionális tudományi munkásságának további meghatározó pontja a Tér
48 1993 decemberében történt a „University of Pennsylvania Regional Science Department” bezárása (Boyce, 2004).
és Társadalom folyóirat 1987-es létrehozása, amelynek első számában így ír a folyóiratról:
„nem egyetlen szaktudomány eredményeit teszi közzé, hanem egy problémát: tér és társadalom viszonyát vizsgálja a különböző szaktudományok szemszögéből, sajátos megközelítésben” (Enyedi, 1987). Ez a korábban bemutatott szinergikus hatások érvényesülése miatt kiemelten fontos. Ugyanakkor Enyedi (2007) szerint a regionális tudomány magyarországi megjelenése már az 1960-as („Iscardi”) évekre tehető, ugyanis ebben az időszakban alakult a Regionális Tudományi Társaság (Regional Science Association) Magyar Nemzeti Bizottsága, sőt még korábbi intézményesülés a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem területi tervező szak képzése volt.
A Tér és Társadalom folyóirat első 20 évében (1987-2006) megjelentetett publikációk szerzőinek tudományterülete jól jellemzi a regionális tudományhoz kapcsolódó diszciplínák megoszlását. Ebben az időszakban ugyanis a szerzők 37,5%-a geográfus, 29,6%-a közgazdász, 10,2%-a szociológus, valamint 5% alatt található a történész, jogász, politológus, építész végzettségűek aránya. Ezen felül 10%-ot tesz ki az egyéb (mérnök, néprajzos, agrár, környezettudományi, biológus, hidrológus, szociális munkás és tanár) végzettséggel rendelkezők aránya (Rechnitzer, 2006). Véleményem szerint, a szerzők sokszínűsége is a regionális tudomány additív jellegét hangsúlyozza.
A regionális tudomány intézményesülését segítette, hogy a felsőoktatásban is megjelentek e tudományághoz tartozó mesterképzési szakok (regionális és környezeti gazdaságtan), valamint doktori iskolák és képzési programok. Ilyen például a Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskolája, a Szent István Egyetem Enyedi György Regionális Tudományok Doktori Iskolája, vagy a Pécsi Tudományegyetem Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola.
Az Európai Unióhoz való csatlakozás utána régiók szerepe felértékelődött, így a területfejlesztés és fejlesztéspolitika egyre fontosabb kutatási területté vált, ami a hazai regionális tudomány gyökérzetének megszilárdulásához is hozzájárult.
2.5.3. A területi politika
Rechnitzer és Smahó (2011) szerint „a területi politika egy olyan közpolitika, amely az adott ország térbeli szerkezete alakításának hosszú távon érvényesülő elveit, irányait, cél- és eszközrendszereit határozza meg”. Ugyanakkor megkülönböztetik a területfejlesztéstől, ami
„a területi politika megvalósításának eszközeit, szabályait, intézményeit és menedzsmentjét
foglalja magában”. Hozzáteszik, hogy míg a politika hosszú távú szemlélettel rendelkezik, addig a területfejlesztés középtávú és ki van téve a kormányzati ciklusoknak. Vagyis rövid távon egyik sem értelmezhető, hiszen a háttérben olyan folyamatok húzódnak meg, amelyeket csak közép-, illetve hosszú távon lehet befolyásolni, ilyen lehet például az országon belüli regionális különbségek mérséklése, melynek tipikusan a területi politika célkeresztjében kell lennie.
A területi politikához szorosan kapcsolódik az Európai Unió kohéziós politikája, melynek célja „egy adott tagállam valamely területén, régiójában élő valamennyi ember számára méltányos szintű jövedelem és életkörülmények eléréséhez való hozzájárulás biztosítása”
(Fábián, 2016).
Hoffman (2014) ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a területfejlesztés komplex feladat, melynek alapvetően négy főbb célja van:
1. egy adott területi egység versenyképességének javítása, 2. innovációs fejlesztés, szerkezetátalakítás támogatása, 3. területi kiegyenlítés,
4. szociális dimenzió, foglalkoztatottság növelése.
Hoffman (op. cit.) értelmezésében a területfejlesztés „a különböző adottságú és fejlettségű területi egységek gazdasági, társadalmi, környezeti jellemzőinek egy meghatározott értékválasztást tükröző szempontrendszer elérését elősegítő tudatos, tervszerű befolyásolása.”
„Az ország kiegyensúlyozott területi fejlődése és a térségei társadalmi-gazdasági, kulturális fejlődésének előmozdítása, valamint az átfogó területfejlesztési politika érvényesítése, az országos és a térségi területfejlesztési és területrendezési feladatok összehangolása érdekében az Országgyűlés – az Európai Unió regionális politikájára figyelemmel, alapelveihez, eszköz- és intézményrendszeréhez való csatlakozás követelményeire is tekintettel” alkotta meg a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI.
törvényt (1996. évi XXI. tv., a továbbiakban: Tftv.). A Tftv. 2. §-a rögzíti a területfejlesztés és területrendezés céljait, amelyek a következők:
„a) az ország valamennyi térségében a területi kohézió erősítése, a társadalmi és gazdasági növekedés elősegítése, a fenntartható fejlődés feltételeinek megteremtése, az innováció
térbeli terjedésének elősegítése, a társadalmi, gazdasági és környezeti céloknak megfelelő térbeli szerkezet kialakítása;
b) a főváros és a vidék, a városok és a községek, illetve a fejlett és az elmaradott térségek és települések közötti – az életkörülményekben, a gazdasági, a kulturális és az infrastrukturális feltételekben megnyilvánuló – jelentős különbségek mérséklése és a további válságterületek kialakulásának megakadályozása, társadalmi esélyegyenlőség biztosítása érdekében;
c) az ország térszerkezete, településrendszere harmonikus fejlődésének elősegítése;
d) a nemzeti és térségi identitástudat megtartása és erősítése.”
Hoffman (op. cit.) felhívja a figyelmet arra, hogy a Tftv. szerint a területfejlesztés és területrendezés legfontosabb céljai azonosak, ugyanakkor az 5. § különbséget tesz e két fogalom között (Tftv. 5. §).
„területfejlesztés: az országra, valamint térségeire kiterjedő
társadalmi, gazdasági és környezeti területi folyamatok figyelése, értékelése, a szükséges tervszerű beavatkozási irányok meghatározása,
rövid, közép- és hosszú távú átfogó fejlesztési célok, koncepciók és intézkedések meghatározása, összehangolása és megvalósítása a fejlesztési programok keretében, érvényesítése az egyéb ágazati döntésekben.
területrendezés: az országra, illetve térségeire kiterjedően a területfelhasználás rendjének és a területhasználat szabályainak megállapítása, e körben:
az erőforrások feltárása, a táj terhelése és terhelhetősége meghatározása, ezek együttes értékelése, előrejelzések készítése,
a területi adottságok célszerű hasznosítási javaslatainak kidolgozása,
a fejlesztési koncepciók és programok térbeli, műszaki-fizikai rendszerének meghatározása,
nemzetközi együttműködés és szerződés keretében az európai és határmenti területrendezési tevékenység összehangolása”.
Hoffman (op. cit.) hozzáteszi, hogy egy adott területi egység gazdasági fejlettségét és szerkezetét az állam befolyásolhatja, de teljes egészében nem tudja meghatározni, ezért a
területfejlesztési politika csak a gazdasági folyamatokat kiegészítő és korrigáló feladat lehet,
„az organikusan kialakult, de a gazdasági hatékonyságot lerontó struktúrákat oly módon korrigálja, hogy összességében növekedjen az érintett egység versenyképessége”.
Lengyel (2010b) is kiemeli az állam szerepével kapcsolatos felfogások napjainkban módosulnak, így szükség lenne a top-down területfejlesztési beavatkozásokkal kapcsolatos kutatásokra, valamint a térségek közötti (együttműködve versengő) verseny és versenyképesség hazai jellemzőinek, térségtől függő endogén tényezők azonosítása, melynek mentén elvégezhető a bottom-up gazdaságfejlesztési stratégiák kulcselemeinek kidolgozása és az érdekeltek azonosítása.
2.5.4. Regionális versenyképességi modellek 2.5.4.1. A versenyképességi cilinder49
A Martin és szerzőtársai (2005) által megfogalmazott versenyképességi cilinder rendkívül jól mutatja a versenyképesség fogalmának komplexitását, figyelembe veszi az output tényezők mellett a versenyképesség input tényezőit is (Lukovics, 2008b). A versenyképességi cilinderen szembetűnik az input-output-outcome szemlélet, vagyis egy versenyképességi elemzésnél nem elegendő, ha csak az egyik mutatócsoportot vizsgáljuk.
Ez is alátámasztja, hogy az egy főre jutó GDP mutatóval önmagában nem lehet megítélni egy régió vagy egy ország versenyképességét.
Elhagyhatók a modellből a GDP/fő réteg alatt szereplő regionális transzferek, például ingázók jövedelme, nyugdíj, munkanélküli segély, és nem-piaci GVA (bruttó hozzáadott érték), például az állami szektor tevékenysége, ezek ugyanis elsősorban a szegényebb régiókban és a perifériaterületeken éreztetik hatásukat (Martin et al., 2005; Lukovics, 2008b).
49 “Competitiveness hat”, Lukovics (2008b) szerint ezt „kalap” helyett cilindernek fordítani a vizuális megjelenése miatt.