A STATISZTIKA ÁLTALÁNOS ELMÉLETE ÉS MÓDSZERTANA MATEMATIKAI STATISZTIKA
FUNKE, J.:
AZ ALAPDOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT FELADATAI A SZÁMVITEL És A STATISZTIKA TÁVLATI KONCEPCIÓJÁBAN
(Aufgaben der Zentralstelle für Primárdokumeu- tation im Rahmen der Perspektivkonzeption Rech- nungsfllhrung und Statistik.) —— Statistische Praxia.
1968. 12. sz. 662—667. 1).
Az egységes számviteli és statisztikai rend—
szer megvalósításához az 1975-ig terjedő idő- szak távlati terveit is ki kell dolgozni. Az egy- séges rendszer kidolgozása során felismerték az elsődleges okmányok egységesítésének szük—
ségességét. Ez egyet jelent az adatfeldolgo—
zásra alkalmas okmányok egyszerűsítésével, egységesítésével és szabványosításával. A számvitel és a statisztika távlati fejlesztésére különösen három tényező hat:
1. az üzemek, kombinátok sajat felelősségének elvén alapuló, a központi tervezéssel és a vezetéssel szemben támasztott követelmények,
2. a számvitel és a statisztika adatainak tárolása, feldolgozási folyamatainak gépesítése és automatizálása, 3. a matematika és a kibernetika növekvő hatása.
és széles körű alkalmazása a számvitelben és a statisz- tikában.
A számvitel és a statisztika a tudományos vezetési tevékenységnek a kibernetikával és az operációkutatással szoros összefüggésben álló eszköze. Az általuk feldolgozandó eredmények hozzájárulnak a döntések és tervek tudomá- nyos előkészítéséhez és végrehajtásuk ellen—
őrzéséhez. Az adatok tárolását, feldolgozását
és csoportosítását a lehető legésszerűbben kell megszervezni. A számviteli és statisztikai adatok szolgáltatásával kapcsolatos költségek csökkentésének útja lehet a népgazdaságban használt különböző bizonylatok és okmányok egységesítése, szabványosítása.
A Központi Statisztikai Hivatal fokozott figyelmet szentel az adatfeldolgozásra alkalmas elsődleges okmányok egységesítésére. A szerző rámutat a KGST országok közvetlen együtt—
működési lehetőségeire is.
Az 1966 őszén Lipcsében tartott racionali- zálási konferencia követelményként mondta ki az üzemek által használt elsődleges okmányok
egységesítését. A szabványosítási munka 1966 végén az Alapdokumentációs Központ létesí—
tésével kezdődött el. Legutóbb a Központi Statisztikai Hivatal vezetősége értékelte az eddigi eredményeket. Megállapították, hogy az egységesített okmányok kísérleti alkalma- zása az üzemek nagy részében és az ágazatok egészében sok millió márka haszonnal járt.
Megteremtették a feltételét annak, hogy az egységesített okmányokat gyakorlatilag min- den területen bevezessék. A Központi Statisz- tikai Hivatal vezetője a szocialista munka- közösségek tapasztalatainak és útmutatásai- nak figyelembevételével elrendelte az elsőd- leges okmányok kötelező alkalmazását.
Az alapdokumentációs Központ az állami és gazdasági szervekkel közösen ellenőrzi az 1969. évi rendelkezés végrehajtását. Az egysé- gesített okmányok négy részterületen való be- vezetése a Központ munkájának második szakasza. Megállapítást nyert, hogy eddig az elsődleges okmányok egységesítésével elért eredmények a lehetőségek és a növekvő köve- telmények mögött maradnak.
A Központi Statisztikai Hivatal az elsőd- leges okmányok további egységesítésére a kö— * vetkező két főfeladatot állapítja meg:
1. a központi állami és gazdasági szervekkel együttműködve l975-ig terjedő pontos, idő- belileg tagolt távlati egységesítő tervet kell
késziteni;
2. e célkitűzések alapján kell a központi állami és gazdasági szervek 1969. évi konkrét feladatait kitűzni. Az állami és a gazdasági szervek vezetői gondoskodnak a végrehajtás- ról.
Az egységesítési feladatok megoldásába a szervezési és számítástechnikai központok munkatársait is be kell vonni. A távlati cél- kitűzések kidolgozásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy gépi feldolgozásra alkalmas programok készüljenek. Az adatfeldolgozásra alkalmas, elsődleges okmányok fejlesztésénél fokozott mértékben számításba kell venni az új adatfeldolgozó gépek, legfőképpen az opti-
kai bizonylat-leolvasó alkalmazását.
STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELO
771 ,
Jelenleg az üzemekben, intézményekben,
gazdasági és állami szerveknél sok kollektíva dolgozik az elektronikus adatfeldolgozó gépek üzembeállításán. Az üzemek és szervek nagy része azonban gyakran egymástól elszakadva dolgozik, ami az erők pazarlásához és szét- forgácsolásához vezet.
A szabványosítási munka alábbi területein kell eredményt elérni:
1. a számvitel és a statisztika egységes rendszerén belül: kalkuláció, anyag-, aru-, teljesitmény-, bérelszá—
molas. Ide kell sorolni a különféle szerződéseket (beru- házási, kooperációs, bérleti szerződések stb.);
2. technológiai-gyártáselőkészítési okmányok, pél- dául a technológiai dokumentáció;
3. az exportokmányok egységesítése a KGST Állandó Szabványügyi Bizottságával együttműködve.
A tervezésnek, a számvitelnek és a statisz-
tikának ki kell dolgoznia az üzemtől egészen a népgazdasági szintig terjedő automatizált adatfeldolgozást. Az Alapdokumentációs Köz—
pont eddigi munkamódszere, az egyes okmá—
nyok egységesítésére alakított munkaközössé—
gek rendszere többé nem megfelelő. Csak a dolgozók széles körű közreműködésével lehet a feladatokat oly módon megoldani, hogy a döntések valóban maradandók legyenek. A szabványosítás révén minden területen bizto—
sitani kell az eddig elért eredmények állandó—
sítását. Fontos követelmény, hogy a fejlesztési munkák ne húzódjanak éveken át és a szab- ványokat a legrövidebb időn belül gyakorla—
tilag is bevezessék.
(Ism.: Lencsés Ferenc)
GAZDASÁGSTATISZTI KA
ADAMS, F. G.—Ml0VIC, P.:
AZ ENERGIAHORDOZÓK RELATIV HATÉKONYSÁGA
És AZ ENERGIAFOGYASZTÁS OUTPUT ELASZTICITÁSA NYUGAT-EURÓPÁBAN
(On relative fuel efficiency and the output elastlcity of energy consumption in Western Europe.) —— The Jour- nal of Industrial Economics. 1968. nov. 1. sz.H—56. p.
A tanulmány beszámol az University of Pennsylvania közgazdasági kutató részlegén folyó munka egy részéről, melynek fő célja az energiaigények előrebecslésének az eddigiek- nél egzaktabb megalapozása.
A gazdasági növekedést jellemző mutató- számokhoz —— általában a bruttó nemzeti ter- mék alakulásához — kapcsolódó rugalmassági együtthatók nem veszik kellően figyelembe a különböző energiahordozók eltérő hatékony- ságát, és így az azok közti arányeltolódásnak az össz-energiaigényre gyakorolt hatását. Bár az energiaprognózisok célja általában az elsőd—
leges energiahordozók iránti szükséglet előre- jelzése, a becsléseket első lépésben a végső felhasználás szintjén kell elvégezni (külön figyelembe véve az energia átalakításával járó veszteségeket), — mivel itt történik a fogyaszd tók Választása. így természetesen másodlagos energiahordozók számbavételére is sor kerül.
Az egyes energiahordozók közti választás összefügg azoknak ,,termális hatékonyságá—
val", ami nem más, mint a kalóriaráfordítás-
hoz viszonyított mozgatóerő— vagy hőkiho- zatal. A ,,termális hatékonyság" csak egyes speciális esetekben egyezik meg a gazdasági hatékonysággal, amely az előállított termékek- nek és szolgáltatásoknak az energiaráfordítás—
hoz való viszonyát fejezi ki.
Megközelíthető az egyes energiahordozók hatékonysága olyan módon, hogy a fajlagos kalóriaértéket véve alapul, becslésekkel igyek- szenek kifejezni az egyes energiahordozók
710!
,,hasznos energia" tartalmát. Az eljárás meg- lehetősen önkényes, ennek ellenére széles kör- ben használják.
Alternatív megoldást kínál a Turvey és Nobay által javasolt módszer, melynek alap- feltételezése szerint az egyes energiahordozók hatékonyságának különbségét ,,a termelés viszonylatában átalakítási határrátájuk, a fo-*
gyasztás viszonylatában pedig helyettesítési határrátájuk fejezi ki". Figyelembe véve azt a tényt, hogy a határköltségekre vonatkozó ada-
tok nem állnak rendelkezésre, valamint azt,
hogy az energiahordozók piacára nem feltétlenül
jellemző az erős verseny, az áraknak és az
átlagos árbevételeknek a súlyként való hasz- nálatát javasolják, —— bár felismerik, hogy energiahordozók esetén az átlagár általában nem felel meg a marginális árnak. A módszer használatát egyéb tényezőkön kívül az is viszonylag szűk területre korlátozza, hogy számos piacon egyetlen energiahordozó tölt be teljesen domináns szerepet.
Fenti észrevételek megtétele és példákkal való illusztrálása után a szerzők bemutatják
az általuk javasolt módszert, amely a haté—
konysági tényezők kiszámítását a termelési függvény segítségével közelíti meg. A ter- melési függvény felírható a következő módon.
0 : min (aF,f(N,K)) [ll
ahol: 0 — a termelés volumene,
F —- az egyes energiahordozók eltérő—
hatékonyságát figyelembe vevő
energiaráforditás, N —- a munkaráfordítás, K — a tőkeráfordítás,
oz —— konstans, amely az összes energia—
hordozónál jelentkező hatékony—
ságnövekedés figyelembevételét szolgálja.
