Bélyácz Iván doktori értekezésének vitája

(1)

BÉLYÁCZ IVÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉNEK VITÁJA

A Magyar Tudományos Akadémia Tudomá- nyos Minősítő Bizottságának bírálóbizottsága 1990. október 15-én nyilvános vitára bocsátotta

Bélya'cz Ivánnak, a pécsi Janus Pannonius Tu- dományegyetem docensének ,,Amortizáció és

pótlás" című doktori értekezését. A bírálóbi-

zottság elnöke Berend Iván, a közgazdaság—

tudomány doktora, titkára Besenyei Lajos, a

közgazdaság—tudomány kandidátusa volt, tag—

jai pedig Barta Imre, a közgazdaság-tudomány

doktora, Nagy Lajos, a közgazdaság—tudomány doktora, Susu'nszky János, a közgazdaság—

tudomány doktora voltak. Az opponensek:

Erdős Tibor, az MTA levelező tagja, Neményi István, a közgazdaság—tudomány doktora és Parányi György, a közgazdaság-tudomány doktora voltak.

AZ ÉRTEKEZÉS ISMERTETÉSE

Csaknem egy évszázada jelennek meg a leg—

különfélébb célzattal szakmunkák az amorti—

záció tárgyában, ennek ellenére mindmáig

tartja magát a vélekedés, hogy igen keveset tudunk az igazi amortizációról, az ,,economic

depreciation"—ról. A közgazdaságtan kézi- és

tankönyvei az amortizációt a leggyakrabban a számvitel gondolatkörében tárgyalják, és sok-

szor nem kevés alappal feltételezik, hogy e ka—

tegóriának igazán nem is fontosak az elméleti vonatkozásai. Bélyácz Iván e közkeletű be- állítással szembefordul, mert úgy véli, számos

okunk van megtudni és megérteni, valójában

mit is tartalmaz az értékcsökkenési leírás, mi—

ből ered, mérhető-e egyáltalán, ha igen, ho- gyan, továbbá: milyen közgazdasági hatásai vannak. A hazai közgazdasági gondolkodás- ban évtizedek óta egy irreálisan leegyszerűsí—

tett s az árnyalatokat sok tekintetben nélkülöző

amortizáció-kép él.

Bélyácz Iván célja nem a leírási technikák

gyarapítása vagy tökéletesítése volt, hanem az amortizációról alkotott kép mélyreható átfor-

málása. Ennek érdekében az értekezés nagy te-

ret szentel a leirás ún. előtörténetének, meg- határozó jelentőségű kategóriává válása törté—

neti körülményeinek. Az értekezés középpont-

jában egy kezdetek óta megrögződött számviteli

elv igazának megkérdőjelezése áll, amely sze- rint az amortizáció alapvetően nem értékelési, hanem csupán költségallokációs probléma.

A jelölt ezért kereste az amortizáció mélyebb

elméleti kapcsolódásait, s ez okból törekedett a tőkeelméleti fogantatás igazolására.

A hazai kutatások évtizedeken keresztül az amortizációs gyakorlatot helyezték a közép-

pontba, a teóriát kevésbé tartották fontosnak.

Az elméleti alapvetést nélkülöző amortizáció—

kezelés buktatókkal veszélyeztetett, s olyan

alapvető kérdésben, mint az állóeszközök újra—

termelése, nehezíti a tájékozódást. Az amorti-

záció, mivel gazdag tartalmú közgazdasági je—

lenség, egyoldalúan nem ragadható ki abból az

összefüggésrendszerből, amelyet a tőke újra- termelése a múlt, a jelen és a jövő szerves egy—

bekapcsolódásaként meghatároz. A leírás alap—

ja mindig a múltban szerzett eszköz, a leírás a jelen költségmeghatározása, s az általa nyer-

hető forrás a jövőbeli befektetés alapja.

Az értekezés új, illetve újszerű eredményei tételesen az alábbiakban foglalhatók össze.

1. Az amortizáció szerepének és természeté- nek hatékony analízise megkövetelte a törté-

neti módszer segítségével elvégzett fejlődéstör- téneti rekonstrukciót. Ilyen alapon Bélyácz ,

Iván megkülönböztette az amortizáció előtör—

ténetét a tőkeelméleti megalapozás korszaká—

tól, majd ezt az adópolitika által dominált fej-

lődési szakasztól. Az értekezésben megfogal-

mazott fontos felismerés, hogy századunk ele-

jére alakultak ki azok a tagolt és sokféle ér- deket kifejezésre juttató keretek, amelyekben az állótőke elhasználódását kompenzáló amor- tizációnak meghatározó szerepe lett a vállalati

eredményelszámolásban, a vagyon nyilvántar-

tásában, az árkalkulációban, továbbá a tör—

vénykezés folytán az adózásban.

Az értekezés tényként rögzíti, hogy az amor—

tizáció lényegéről, funkcióiról, kezeléséről fel—

halmozódott tudás több szakterület közös kin—

cse, s ugyanígy közösek a mindmáig megvála-

szolatlan kérdések is. A számvitel, a statisztika,

az üzemgazdaságtan, a finanszírozás, az adó- politika s nem utolsósorban a tőkeelmélet

egyaránt érdekeltje mind a felhalmozott isme-

reteknek, mind a válaszra váró kérdéseknek.

(2)

Az értekezés egyrészt azt igazolta, hogy bár a nevezett szakterületi megközelítések számos

ponton érintkeznek, lényeges összefüggésekben vannak közös pontjaik, közöttük szervesnek

mondható szintézis nem ment végbe, a gondo- lati síkok és megközelítések divergenciája ér—

vényesült.

Az értekezés sokoldalú igazolással kimutatta,

hogy az amortizáció és a tőkeelmélet számos ponton érintkezik, s hogy az amortizáció elmé-

lete az eszközértékelésen s legmélyebb alapját

illetően a tőkeelméleten nyugszik. A jelölt úgy

véli, hogy az amortizáció előtörténete ott ér véget, illetve egy új gondolkodási szakasz ott

kezdődik, amikor a tudományos vizsgálódás

középpontjába az amortizáció jelenségének—

kategóriájának összetettségét, többrétegűségét leíró és tisztázó kisérletek kerülnek. Az amor—

tizáció—elmélet és a tőkeelmélet érintkezési

pontjainak feltárásával az értekezés hiányt pó-

tol a hazai irodalomban.

2. Az értekezés újszerű megvilágításba he-

lyezi az amortizáció és a pótlás összefüggésé-

nek egész problematikáját. Igazolja, hogy az

amortizáció mint nem pénzáramszerű kiadás a szó szoros értelmében nem szolgáltat finan-

szírozási alapokat a pótlásokhoz. S ez azt is bi- zonyitja, hogy az elmúlt időszakban elszámolt

amortizáció kumulált összege nem kritériuma

ama döntésnek, amely arról határoz, hogy a va—

gyonjavakat fizikai értelemben kell—e pótolni

vagy sem.

Az értkezés egész gondolatmenete pótláson

funkcionális pótlást, a tőke — mint jövedelem- termelő képesség — intaktságának megőrzését érti, illetve tekinti. A kifejtés annak sokoldalú bizonyítását is tartalmazza: hogyan érvénye—

sül az amortizáció és pótlás egysége, és szétvá—

lasztottsága, szerves kapcsolata és a kényszer—

kapcsolódás teljes hiánya.

3. Az értekezés eredményei közül kiemelésre érdemes az adópolitikai hatások ellentmondá- sosságának árnyalt bemutatása. Az utóbbi év—

tizedek liberális amortizációs adókedvezmé-

nyeinek a szakirodalom szinte kizárólag a ked—

vező hatásait hangsúlyozta. Az adózási beavat- kozások általános idealizálásával szembefor- dulva az értekezés sokoldalú igazolással igyek- szik kétsébc vonni az amortizációs adópolitika túlértékelt előnyeit. A kritika az értekezés ama

állításában csúcsosodik ki, hogy a bőséges adókedvezmények ellenére a termelőberende—

zések korszerűsítése a legliberálisabb leírási

politika mellett sem feltétlenül megfelelő üte- mű, s a vállalatok tiszta nyereségének emelke-

dése nem feltétlenül vezet a termelőberuházá—

sok növeléséhez.

Bélyácz Iván az adópolitika következmé—

nyeinek értékelésében olyan álláspontra he-

lyezkedik, hogy az amortizáció liberalizálása az eredeti szándékkal éppen ellentétes hatást is kiválthatott. A jövedelemeloszlásban nagy aránytalanságokat idézhetett elő azáltal, hogy

az amortizációs adókedvezmények nyomán

visszamaradt jövedelemeket a viszonylag nagy

jövedelemmel rendelkezők felé irányította. En-

nek sok esetben inkább lehetett a növekedést és

a produktív kibocsátást fékező hatása.

4. Az értekezés behatóan kritizálja a tőkésí-

tés, valamint az egy összegű leírás ellentmon- dásait. Az értekezés szót emel a szellemi javak és az emberi tőke gyarapítására irányuló eszkö- zök amortizálhatósága érdekében, tekintettel

ezek minden kétséget kizáróan nagy szerepére

a jövedelem létrehozásában.

AZ OPPONENSI VÉLEMÉNYEK

Erdős Tibor véleményében — többek között —

a következőket állapította meg:

]. ,,Bélyácz Iván a beruházások elméleti problematikájának és e téma hazai vonatkozá- sainak is elismert kutatója. Most benyújtott

disszertációja az amortizáció és pótlás bonyo-

lult kérdésköréről ad színvonalas, elméleti vo- natkozásban nagyon igényes elemzést."

2. ,,lgaz az a megállapítás, hogy nem létezik igazán jó leírási rendszer. A gyakorlatban al-

kalmazott rendszerek költségallokáciőn alapul—

nak, az amortizációnak meg kell ,tizetnie' a tőke

bekerülési költségét (értékét). De az infláció miatt a bekerülési érték visszatérülése kétséges,

a növekedés — és vele együtt a beruházásnöve- kedés — hatására viszont az amortizáció nem csak a bekerülési értéket téríti meg. Ehhez jön, hogy a költségallokáción nyugvó amortizáció nem biztos, hogy kifejezi — a jelölt szerint biz—

tosan nem — a valóságos folyamatok tényleges

tartalmát, vagyis azt, hogy a jövedelmet hozó tőke felhasználásáról van szó. Ha az amortizá- ciós rendszer arra koncentrál, hogy a tőke in—

taktságát biztosítsa, az különböző aspektusok-

ból közelíthető meg: a tőke fizikai állaga, pénz—

értéke, jövedelemtermelő képessége, a segítsé-

gével létrehozható output szempontjából."

,,Egyik módszer, megközelítési mód sem tö—

kéletes, de a körülményeket figyelembe vevő, a változó gazdasági helyzet követelményeihez

igazodó jobb megoldásokat keresve a konkrét leírási rendszerek változtak, és azokat változ-

tatni is kell. A jelölt nagy ügyelmet szentel a körülmények alakulására és arra, hogy milyen rendszer felel meg jobban a tartalmi folyamat-

nak. Ez Bélyácz Ivánnak kétségkívül kornoly

érdeme.

A szerző fontos megállapítása, hogy az amor- tizáció szerepe nem az, hogy forrást tartalé- koljon, félretegyen. noha a gyakorlatban gyak-

ran félretett pótlási alapokról tartalékolt

amortizációs forrásról beszélnek."

3. ,,Nagyon érdekfeszítő a dolgozatnak az a

része, amely az amortizációs leírás jogosságáról világszerte folytatott vitát és az ezzel kapcsola—

tos hosszas huzavonát ismerteti a vállalatok és

az adóügyi szervek között. Nem volt könnyű

elismertetni, hogy a tőkefelhasználás költség,

(3)

az nem azonosítható a vállalatok tiszta'profit- jával. Különösen érdekfeszítő annak bemuta- tása, hogy amint a tőkés állam a gazdasági fej—

lődés ösztönzését egyik fő feladatának tekin—

tette, az amortizációs leírás korlátozását a li-

beralizálás váltotta fel, teret nyert a gyorsított leírás gyakorlata. Ezzel az állam részéről a jö-

vedelemadó—alap védelmét az állami adóbevétel

egy részének — legalábbis ideiglenes -— feláldo—

zása váltja fel, a vállalatok tulajdonképpen

kamatmentes hitelben részesülnek, ami fel—

használható az állótőke—állomány korszerűsí-

tésére, sőt bővítésére is. Az amortizáció e libe—

rális kezelése mögött az a szándék rejlett, hogy

a beruházások magas szinten maradhassa—

nak, hosszabb távpn az aggregált kereslet ösz—

tönözve legyen. Eppen ezért nagyon érdekes, hogy a gyorsított leírás engedélyezése és al- kalmazása milyen tényleges hatást gyako- rolt a korszerűsödés folyamatára és a beru—

házások színvonalára. A jelölt állásfoglalása sok olvasó számára meglepő: nem lát ilyen egyértelmű hatást, és különösen azt nem látja bizonyítottnak, hogy a gyorsított leírás gyakor—

lata együtt jár a berendezések élettartamának

rövidülésével."

4. Az opponensnek több megjegyzése volt az amortizáció tökeelméleti megközelítéséhez.

,,Itt arról van szó, hogy a tőke számbavételekor nem beszerzési költségéből kellene kiindulni, hanem abból a jövedelemből, ami a tőkének

mint termelési tényezőnek a jövőben tudható be, ami a jövő években jövedelemáramokban jelentkezik majd. (Minden évben más nagysá-

gúban, de időben előrehaladva általában csök- kenőben.) Ezen jövedelemáramok diszkontált

értékének tőkésített értéke a jelenlegi tőkeér- ték. Ez amortizálódik attól függően, hogy évről

évre egy, a már beruházott tőke még várható jövedelemáramainak diszkontált értéke és ez utóbbinak tőkésített értéke mekkora. Ez rend—

szerint — bár nem feltétlenül és nem mindig —- évről évre csökkenő nagyságú. A tőkésített

értékek különbsége mutatja (mutatná meg) az

évi értékcsökkenés valóságos — a legjobban el—

fogadható — nagyságát, hiszen a tőke értéke

tulajdonosa számára éppen abban van, hogy az

a jelenben és a jövőben jövedelmet (proütot)

hoz."

Az opponens ,,. , . az egész problémát érde—

kes gondolatként, a téma újszerű megközelí- téseként" értékelte, nem tartotta azonban elég alkalmazhatónak és célszerűnek. Azon túl,

amit a jelölt az alkalmazhatóság nehézségéről

leír, még a következők okoznak gondot:

,,Eltekintve attól a problémától, hogy a tőke elkülönült szolgáltatásának értéke megragad- ható-e — az opponens szerint nem —, kiindul—

hatunk egyszerűen abból, hogy mekkora lesz

a várható profit, illetve mekkorák a befektetett tőkével elérhető várható évi proütáramok.". . .

,,Az így számolt tőkeérték biztosan eltér, még—

pedig lényegesen a tőke beszerzési költségétől,

attól az ártól, amit üzetni kell érte; Nem így gondolja ezt Bélyácz Iván, mert így ír: ,Meny- nyit fizethet a működtető az eszközért? Semmi"- vel sem fizethet többet, mint az anticipált

szolgálatok diszkontált jelenlegi értéke, de en-

nél kevesebbet sem fizethet érte, mert az, esz-

köz eladójának ugyanúgy pontos előzetes tu-

dással kell rendelkeznie az eszközben rejlő po—

tenciális hozadékrólf A pontosság kedvéért:

az opponens itt tőkésített diszkontált szolgál,-

tatásokról írna, mert nem egyszerűen jövedel—

met, hanem jövedelmet hozó tőkét adnak el és vesznek, amely majd amortizálódik. Nos, ilyen berendezést az opponens például nem venne meg tőkésített értékén, mert ha ennyiért venné meg, akkor kényelmesebb volna a pénzt ka?

matra elhelyezni."

Az opponens hangsúlyozta, hogy a probléma

azzal kapcsolatos, hogy a tőkeelméleten nyugvó

,,tőkeérték" és a beszerzési érték lényegesen el- térő nagyságú lehet. Bélyácznál a probléma azért nem ugrik ki, mert a kettőt azonosítja.

Az opponens nézete szerint a várható jövede-

lemáramok jelentősége a gyakorlatban úgy je- lenik meg, hogy a beruházót éppen ezek mo—

tiválják, a leírási gyakorlatban pedig úgy, hogy a várható jövedelem miatt a berendezés piaci ára nagyobb lehet költségénél, illetve a

marxi értelemben vett értékénél. (De nem lehet akkora, mint a várható jövedelemáramok disz- kontált értékének tőkésített értéke.)

Az opponens a disszertációt egészében véve

a tudományok doktorához méltó teljesítmény-

nek tartja és javasolja a jelöltnek a közgazda—

ság—tudomány doktora cím megadását.

Neményi István opponensi véleményében az

alábbi fontosabb megállapításokat tette.

I . ,,A szerző 260 megjelent, többségében

nemzetközi publikáció feldolgozásával, a téma

színvonalas alapozása mellett, saját gyakorlati

tapasztalatait is felhasználja. (E tárgykörben

14 publikációja jelent meg.) Logikus következ-

tetéseivel történelmileg bizonyítja a túlcentra—

lizált gazdaságirányítási modellek tévelygéseit e fontos részterületen iS. Bemutatja azon néze-

tek hátrányos következményeit, amelyek az

amortizációt elsősorban a termelés bővítésének

forrásaként kezelik. Allítja, hogy a piaci ver-

senyt úgyszólván teljesen mellőző amortizációs

politika súlyos következményekkel jár a bőví- tett újratermelés egészében, mert gátolja a vál- lalati forrásgazdálkodás hatékonyságát, ködö- síti az állóeszköz—újratermelés folyamatát, meg—

hamisítja az árkalkulácíót, ellentmondásossá

torzítja a vállalati jövedelmezőség bizonyító

feladatait, lehetetlenné teszi a reális tőkemeg—

térülés prognosztizálását. A szerző felfogása

szerint az amortizáció árugazdasági kategória, a jövedelem realitására törekvő, adóztatás alá

vetett üzleti vállalkozás egyik kalkulációs ele-

me."

2. ,,A közgazdaság—tudomány időnként, visz-

szatérő módon ugyan, napirendre tűzteaz amor—

(4)

tizációs politika egy—egy elemét, elsősorban pénzügyi megközelítés, esetleg szóhasználati

vita formájában, de csak szórványosan és in—

kább empirikusan, mint a megérdemelt komp—

lexitással igyekezett helyes irányba terelni a

megrekedő elveken nyugvó meghatározásokat és következtetéseket.

Bélyácz Iván — elismerést kivánó módon — vállalta a nagy munkaigénnyel és a téves mel-

lékutak veszélyével is fenyegető, valóban tudo- mányos igényű kutatást. A történelmi feldol-

gozás szerencsés alkalmazásával bebizonyítja vállalkozásának elméleti és gyakorlati szüksé-

gességét. A sokoldalú megközelítés alkalmazása pedig azzal az eredménnyel járt, hogy bizonyít—

hassa az ,erkölcsi és fizikai avulás* számbavéte—

lének közgazdasági hatását a piac feltételei kö-

zött."

3. A dolgozat szintézisét az opponens a maga részéről is szükségesnek ítéli a következőkben:

,,Bélyácz Iván mintegy hét évtizedes elméleti

gazdasági tévedés és ebből származó gyakorlat hibasorozatát kiséreli meg közgazdaságilag

járható útra terelni, figyelve az áru—pénz viszo—

nyok, a piac követelményeire. Meghatározásai

elérik a technikai haladás, az adó— és árrend—

szer, a gazdaságos tőkebefektetés, a korrekt

számadás, a nyereségelosztás, a működő tőke kielégítő tájékoztatásának, a társas vállalkozás vagyonképzése korrekt megoldási határait, mi—

közben célpontját az amortizációs politikában

keresi és megtalálja." Javasolja az opponens,

hogy Bélyácz Iván kutatási eredményeit publi—

kálja.

Az elmondottak alapján az opponens javasolja Bélyácz Ivánnak az akadémiai doktori

fokozat megadását,

Parányi György opponensi véleményében

— többek között — a következő észrevételeket fejtette ki.

1. ,,A 2. fejezet alkotja az értekezés gerincét;

ebben a szerző 100 oldalon rendkívül sokolda-

lúan fejti ki az amortizáció számviteli, tőkeel—

méleti és adópolitikai összefüggéseit."

2. ,,Az egész értekezésen végigvonul a je- lölt kiemelkedő igényessége, a problémakörnek

mélyreható és sokoldalú, lehetőleg teljes körű

megvilágítására, elméleti körüljárására való tö- rekvése. Ez az értekezés tudományos megalapo—

zottságát (természetesen figyelembe véve kö- vetkeztetéseinek szakmai helyességét is) ön-

magában meggyőzően igazolja, de nem teszi könnyűvé a bíráló számára a mondanivaló

megértését, követését. A gondos, de bonyolult

és idegen kifejezésekkel sűrűn tarkított szöve-

gezés ugyancsak nehezíti az olvasó dolgát."

3. ,,A tanulmány értéke, hogy meg tud sza-

badulni mind a tervutasításos, mind az általa ,elvárásokon alapulónak* nevezett, mind pedig a piacgazdaságokban kialakult közgazdasági, gondolati sémáktól. Ezért sokoldalúan és új-

szerűen tudja feltárni, bemutatni az egymásnak

ellentmondó vélekedéseket, ezek elméleti hát-

terét (vagy megalapozatlanságát), és — ami ta—

lán még fontosabb — ezek következményeit.

Oknyomozó módon világítja meg az eltérő időszakokban és országokban alkalmazott el—

járásokat, ezek hatásait, összefüggésben a nem-

kívánatos következmények elhárítására, illetve

a gazdasági fejlődés új vonásaihoz való illesz-

kedésre törekvésekkel."

4. ,,Az értekezés igazi mondanivalója való—

jában a 37. oldal közepén kezdődik. Itt fogal- mazza meg a szerző az értekezés tudományos

lényegét, hogy tudniillik az amortizáció elmé- letének van-e kapcsolata a tőkeelmélettel, s hogy a különböző szakterületi megközelité- seknek vannak—e lényegi érintkezési pontjai,

s melyek ezek. Célszerű lett volna ezt a célt

korábban kifejteni és markánsan ennek tükré- ben mutatni be az előtörténetet; ez jobban orientálná az olvasót és megkönnyítené állás- foglalását." Az opponens a disszertáció számos megállapításával kapcsolatban tett kiegészítő, pontosító megjegyzéseket. Ezeket terjedelmi

korlátok miatt nem tudjuk közölni.

5. Az opponens, összefoglalva véleményét

a következőket állapította meg: ,,Jogos a szer—

zőnek az amortizáció és a pótlás kérdésköré- ben az elméleti tisztánlátás hiányát, az emiatti egyoldalúságot illető kritikája s az a

törekvése, hogy értekezésében ezt a hiányossá- got pótolja. Egy doktori értekezés minősítése-

kor indokolt is az az elváráS, hogy a jelölt vá-

lasztott témáját tudományos igényességgel ele—

mezve, új ismeretekkel gazdagítsa tudomány-

területét. Ennek a követelménynek az érteke—

zés maradéktalanul megfelel. Látszólag ,csontig rágott' kategóriákat tölt meg új tartalommal, s mutat rá az amortizáció és a pótlás témaköré- nek három pillérére (leíráS, adózás, tőkeelmé—

leti megalapozás). Ezek kapcsolódásainak és ellentmondásainak bemutatott vizsgálatával

válik igazán közgazdasági kategóriává s az el-

méleti tisztánlátás birtokában kezelhetővé a gazdasági eszköztárnak ez az eleme. Az érte- kezés tárgyául választott kategória sokoldalú

felhasználási célt szolgál, a gyakorlatot, a ha- tékonyságot jelentősen befolyásoló közgaz—

dasági eszköz. ppen a szerző mutat rá, hogy az amortizáció különféle értelmezésű alkalma- zásával valójában gyakorlati problémákra ke—

resik a szakemberek a megoldást. Ezért úgy

vélem, nem alaptalan a hiányérzet: kár, hogy a szerző következetesen tartózkodik az elvi- stratégiai szinten maradó, a gyakorlatot mégis

közvetlenebbül orientáló ajánlások megtételé—

től. Ez a hiányosság az értekezés színvonalára,

a jelölt felkészültségére vonatkozó értékelést

nem befolyásolja. Az elért eredmények gyakor-

lati hasznosulását azonban segítené, ha to-

vábbi munkásságában következtetései határ—

vonalát a gyakorlathoz közelebb vonná meg a szerző." A fentiek alapján az opponens az ér-

tekezés elfogadását, illetve nyilvános vitára

bocsátását javasolta.

(5)

A JELÖLT VÁLASZA

A vita során csak egy hozzászólás hangzott

el. Vörös József, alanus Pannonius Tudomány—

egyetem docense Erdős Tibor opponensi véle—

ményében elhangzott egyik megállapítást pon—

tosította, amivel Erdős Tibor akadémikus

egyetértett

Bélyácz Iván az opponensi felvetéseket és a bizottsági kérdést együtt válaszolta meg. Bé-

lyácz Iván válaszából az alábbi gondolatokat emeljük ki.

Erdős Tibor opponensi véleményének közép-

pontjában az amortizáció tőkeelméleti közelí-

tésének kritikája áll. Bélyácz lván véleménye szerint értekezésének egész gondolatmenete ki- zárólag az amortizáció elméleti megalapozására

irányult, de nem törekedett az amortizáció- elszámolás gyakorlatának tőkeelméleti ala—

pokra helyezésére. Számos ok folytán a disz—

kontált hozamáram tőkésítése irreleváns és el-

fogadhatatlan megközelítés a számviteli gya-

korlat számára, amely az eszköz költségének szisztematikus és méltányos allokációjára vál-

lalkozik. A tőkeelméleti megközelítés alkalma-

zásakor éppen az a törekvés vezérelte, hogy bizonyítsa: a számvitel allokációs és illesztési princípiumai alkalmatlanok az amortizáció—

elmélet elvi alátámasztására, gazdaságelméleti szempontból csak a tőkeértékelés elvi alapjain álló amortizáció-magyarázat fogadható el.

Egyetértett a jelölt Erdős Tibor mindazon kétségeivel, amelyek e teoretikus megközeli-

tés gyakorlati alkalmazhatóságához kapcsolód-

nak.

Tisztázásra és kiegészítésre szorult a jelölt részéről az eszköz beszerzési árának és tőkeér—

tékének viszonya. Gondolatmenetében valóban azonosította a beszerzési árat és a tőkeértéket,

aminek az az oka, hogy a tőkeelméleti meg—

közelítés zártsága és konzisztenciája érdekében

a tőkeértéket az eszköz hagyományosan értel—

mezett beszerzési költsége (ára) helyén kép- zelte el, tehát a kettőt azonosította. Ezzel

együtt is azonban induló tézise feltétlenül kor- rekcióra szorul, hiszen a régi és az új tulajdo—

nos eszközértékesítési, illetve vételi árának azonosítása joggal kifogásolható egyszerűsí—

tés. Helyesebb lett volna úgy fogalmazni, hogy a régi és az új tulajdonos között kialkudott

tranzakciós ár számára egyfajta mozgási

centrum a diszkontált és a tőkésített hozam- érték.

Neményi István véleményében felvetett észre- vételekre is részletesen reagált válaszában Bé—

lyácz Iván. Messzemenően egyetértett azzal az opponensi észrevétellel, hogy a tőke vagyon- képzésben betöltött szerepének újraértékelése

— megszabadulva immár az ideológiai béklyók—

tól —- még átfogóbban kell hogy megtörténjék, s ez az értekezésben foglalt gondolati vezérfo—

nal mentén legalább annyira a jelölt feladata is, mint azoké, akik a piaci kritériumok összegzé- sével új, a múltban alkalmazottnál szilárdabb

bázist keresnek a tőke újratermelésének sza-

bályszerűségeihez.

Parányi György opponensi véleménye több tételes kritikai megállapítást tartalmazott, így ezekre külön is válaszolt Bélyácz Iván. Az op-

ponensnek igaza van abban — mondta —, hogy

az idegen kifejezések gyakori használata mel- lőzhető lett volna, s a szerző sem tudta kike—

rülni a tudományos munkák gyakori stílus—

csapdáját; mentsége csupán annyi lehet, hogy a szaknyelvünkben használatos kategóriák vál- tozatOSSá tétele és gazdagítása volt a célja.

Az opponens legtöbb kritikai megjegyzése az értekezésnek a gyakorlati megoldások iránti

tartózkodására vonatkozik. A kifogás jogossá- gának elfogadásával egyidejűleg is hangsúlyozta a jelölt, hogy a gyakorlati megfontolásokat nem tartja másodrendűnek az elméleti problémák- kal szemben. Tény, hogy elméleti munka író- dott annak minden korlátjával. Mindvégig azt kereste, hogy az értékcsökkenési leírás va lóban az érték csökkenését tükrözi-e vissza. Tartóz- kodása talán nem is a gyakorlati receptek nyúj-

tásával szemben áll fenn, hanem az elvek prak—

tikummá változtatásával összefüggésben fogal—

mazta meg a jelölt kételyeit. Az igazi gondot

a gyakorlatias megfontolások kapcsán nem is

a mondanivaló hiánya okozza, ennek ugyanis csak úgy lett volna értelme, ha a tudományos igényesség követelményeit megtartva, a gya-

korlati vonatkozásokat az elméleti vizsgálódás-

nál alkalmazott háttérhez hasonló bázison vé—

gezte volna el, amit azonban a terjedelmi korlá- tok akadályoztak. További magyarázatként emlitette Bélyácz Iván azt, hogy a gyakorlati

megoldások leírásán keresztül sokkal keve sebb

tér nyílott volna olyan megközelítések bemu—

tatására, amelyek újszerűek a hazai közgazda- sági gondolkodás számára.

Végül megköszönte opponenseinek a tovább- fejlesztés irányaira, a hiányosságok kiigazítá- sára, az eredmények mielőbbi publikálására tett javaslataikat és kiegészítéseiket.

*

A bírálóbizottság a jelölt válaszát elfogadt a,

és állásfoglalásában megfogalmazta, hogy a je-

lölt értekezése, széles körű és jelentős szakiro—

dalmi munkássága alapján méltó az akadémi ai

doktori cimre.

*

A Magyar Tudományos Akadémia Tudo-