Borzadály : [elbeszélés]

Borzadály

Irta Szép Ernő

M

• sok, férfiak, nők vegye- i sen, a bécsi országúton mentek, hét-nyolc hosszú csapat egymásután. Csupa érett és idő-

sebb f é r f i s nők, nagyobbacska leánytól görbe kis anyókáig;

fiatalkorú hím egy se vonult a sorokban; 15—50 év közt elvitték m á r a nyáron a zsidó f é r f i t

mindet; a 15 éven aluli fiú- meg leánygyerekeket pedig indulás előtt elválasztották a felnőttek- től, az külön transzport.

Ezeket a menetelő zsidókat hajnalban szedték össze a Csáky- utea meg a Visegrádi-utca csil- lagos házaiból, ahol összeköltöz- tetve szorultak, 4—5 család egy lakásban. Esőben indultak, el- ázott m á r minden r a j t u k ; mint a tű, úgy szűrődik ez a finom, s ű r ű őszi eső szövetbe, vászonba.

Az asszony, a legtöbb, amellett csupa sárcafat volt, harisnyá- j u k is, köpenyük is és kalapjuk

vagy fejkendőjük is bemázoló- dott. Mert ezek, m a m á k és nagy- mamák, nem akartak a gyere- kektől elszakadni. Azok a nyilas karszalagos katonák, akik most két oldalt a csapatok mellett ha- ladnak, azok tépték le a gyere- keket az asszonyokról és ököllel, meg a karabély agyával verték és rúgdalták a vadmadár mód- j á r a vijjogó nőket, a végin a lá- buknál vagy a h a j u k n á l fogva húzták őket a mocskos kövön a kapu alá, mert a földre vetették magukat, semmi ordításra sem

akarták azt az udvart elhagyni.

Evvel a vékony asszonnyal, ev- vel a Tesszával, aki itt megy a második csapatban, ötödik sor- ban, egy pápaszemes bácsi meg egy másik asszony közt (ez fogja a Tessza karját), evvel még csú- nyábban elbántak, nézzék. Egyik bokája felett a harisnya fel van szakítva; köpenyéről is lesza- kadt két gomb; hátracsúszott fejkendője alól egy lomb h a j előre' ugrik a levegőbe, még ahogy a katona markolta. E g y szeme kék-vörös daganat, fel van a szája is dagadva s egyik orr- lyukából szivárog a vér cikcak- ban. Ez a np két gyermekéért harcolt eszeveszetten. Egy hét- éves leánykáért, meg egy négy- évesért. U r a is van . Tesszának, ha még fel nem robbant: kivit- ték az u r á t még 42-ben az orosz frontra, aknát szedni.

— Na, mi lesz, megint lemara- dunk? Puskatus kell?

Ez Tesszának szólott; el akart alélni, fél lépésnyire hátra ma- radt a sorból; az a másik asz- szony, aki a k a r j á t fogta s húzta folyton előbbre, kétségbeesve susogott néki:

— Az istenért vigyázzon ne h a g y j a el magát.

Egypárszor m á r kóstolta Tessza a puskajtust, 'mióta me- netelnek; az a vitéz, aki ott ha- ladt balfelől, az szemmel tartotta Tesszát, úgy mint egynéhány mindig elmaradó bácsit meg né- nit is; csúnyán r á j u k ripakodott

és u g r o t t f ü r g é n egyszer-egy- szer a sorok közé, a karabély a g y á v a l emezt, amazt folyton hátba döfni.

Elül, hátul, mindenütt kiabál- tak folyton a menetet kisérő ka- tonák:

— Felzárkózni!

— Egyenes sor!

— Kilépni, kilépni! Másznak m i n t a tetvek!

Persze a buzdítást megfűsze- rezték a legcifrább zsidózással és a női szemérmet és becsületet mélyen sértő igékkel.

Akik az országút két szélén jöttek-mentek, gyalog emberek, asszonyok, . biciklisták, szekere- sek, meg kamionon zötyögő né- metek, éppen csak odapillantot- tak a zarándoklókra, eleget néz- hették" m á r hogy viszik a zsidó-

kat, megszokták. H a egy-egy menyecske, egy-egy siheder el- mosolyodott, meg h a a mezőn a libapásztorleányka egykicsit vi- hogott, az se valami' k a j á n ér- zéssel tette, nem, m u l a t t a k a zsi- dók tehetetlenségén; a tehetet- lenség komikum.

A csapatban a legtöbb nőnek ú j r a meg ú j r a megindultak a könnyek a két szeméből, m i n d i g

így könnyeznek, mióta jönnek;

beszélgetni se szabad. Sok nő, mikor kiterelték a k a p u n őket, az utcán is f o l y t a t t a á j a j g a t á s b visítozást, ezeket aztán e g y p á r izmos pofon észretérítette. Volt;

akinek a szeme m á r nem adott több • könnyet és volt, akinek olyan természete volt, a szeren- csétlennek, hogy nem tudott sírni. De ezek is olybá tűntek, mintha könnyeznének, m e r t or- cáikon folyt az eső s csúszott le

a n y a k u k b a s a k ö p e n y ü k r e csöppengetett.

Tíz óra t á j b a n a z u t á n elállott az eső.

A bomló fellegek közt egy szörnyeteg szakállas f e j h a n y a t t - homlok rohant keletről n y u g a t r a , akárcsak a menekülő I s t e n v o l n a . É s a n a p s u g a r a k egy l é g i t á m a - dás hevével vetették m a g u k a t a.

mezőre.

E s öt perc m ú l v a meleg l e t t ; olyan szép meleg október, m i n t tegnap volt.

* Félóra múlva m á r a meleg- től kezdtek szenvedni, akik idáig- a hűs eső alatt borzongtak.

. Kezdett m á r hosszú lenni a.

h a j n a l óta való gyaloglás, megT terhelve, pihenő nélkül; volt a csapatokban sok sánta, m e g egy p á r féllábú; a r é g i h á b o r ú rok- k a n t j a i ; voltak szívbajos, cukor- bajos öregek, meg voltak sérve- sek, meg . olyanok, akik vérző a r a n y e r ü k miatt j á r t a k nehezen;

meg olyan' n a g y o n öregemberek és anyókák, akiknek m a g a a z öregség a betegségük: a gyön- geség.

SZAPORÁBBAN kezdtek m i n d ezek sóhajtozni, sziszegni, nyöszörögni s ingadozni. Volt;

akinek a h ó l y a g j á v a l volt b a j a s hiába fordult a legközelebbi katonához, félre kérezkedni: a z elhallgattatta, igen u d v a r i a t l a - nul. E s akinek a cipőszeg s z ú r t a a talpát, az is m o s t kezdte ezt a legkínosabban érezni; m é g az a vastagon átkötött arcú, f o g f á j ó s emberke is szenvedélyesebben nyögött jobbra-balra a két szom- szédja felé: j a j , megőrülök! E s akinek semmi különös b a j a n e m

7fí Szép Ernő: Borzadály

volt, a n n a k a hátizsák szíja kezdte tűrhetetlenül vágni a jobbvállát, ' v a g y a . balvállát;

r á n t o t t á k és rántották feljebb a z t a g y ö t r ö t t vállat és előre

•dűlögetve, h á t r a d ú g o t t kézzel i p a r k o d t a k a nehéz batyut fel- j e b b erőltetni. S akik csak utazó- t á s k á t vittek, azok is gyakrab- ban tették át balkézből a jobba, jobból megint a balba azt a bőr- v a g y vászontáskát. Nemcsak a melegség volt az, ami a vándo- r o k a t gyöngítette s fokozta az érzékenységüket, nem, hanem égnek és földnek a mosolygó szépsége is ingerelte a lelküket és tette sértőbbé, m i n t amilyen sértő volt eddig, ezt a zsidó- sorsot.

P i k k pakk, hátulról jó messzi- ről. Senki se mert megfordulni.

T u d t á k mi ez. Hallották m á r Pesten, hogy így tesznek az el- hurcoltakkal, a beteggel meg a gyöngével, mikor felbuktak, mi- k o r minden erejük elhagyta őket.

• Hallotta, nem hallotta Tessza a két pisztolylövést, ú g y meredt előre, m i n t akinek ezer mér- földre j á r n a k a gondolatai. Egy- s z e r e g y s z e r felhúzta a fejét és meg. a k a r t állani; akkor m i n d i g megszorította az a másik asz- szony a k a r j á t és húzta magá- val. Ment aztán Tessza, mint a többi. Ment. Negyedóra telt el és eltelt félóra, m í g így lépett, lépett engedelmesen a sorban, a k k o r megint mintha megállani v a g y h á t r a e s n i a k a r n a ; szája félnyílt, hallható heves lélékzet- tel; a hideg elhúzott a fejebőrén:

föleszmélt, eszébe jutott, hogy a leánykáinak jó meleg, bélelt ki-

csi 'kesztyűi itt v a n n a k a ruha- neművel megtömött piaci h á l ój

ban, a balcsuklójára akasztva.

S a hátán, plédbe kötve, ott szo- r u l a két gyerek p á r n á c s k á j a , me|g a p a p l a n j u k ; ez is eszébe j u t o t t rögtön a kesztyű után.

J o b b r a h a j t o t t a a fejét és balra h a j t o t t a s megint jobbfelé s az- tán ú j r a balfelé s a szája rán- gatózott és csak egynéhány halk és még halkabb nyögés jött be- lőle, m i n t a m i k o r a legégetőbb, f e j f á j á s b a n nem t u d m á r j a j - gatni valaki, csak ú g y gyöngén

n y ö s z ö r ö g n i szinte megbékülve, félaléltan.

E s megint, megint:

— Egyenes sort!

— Felzárkózni!

• — M á r megint lemaradsz,-mind- j á r t odajövök, azt a . . .

A káromkodás következett és jöttek megint azok a förtelmes szidalmak.

Tizenegy óra lett, azután ti- zenkét óra lett. S u t t y o m b a n meg- megnézték az időt a vándorok, v á r t á k a déli pihenőt, az rögtön itt lesz már, leheveredhetnek' végre. Az éhség is gyötörte őket, nemcsak a f á r a d t s á g és nemcsak a lelki fájdalom.

. Elmúlt a tizenkét óra, nincs pihenő, nincs evés.

A katonák m á r egy-két ó r á j a be-beszaladnak egyenkint vagy kettesével, h á r m a s á v a l egy ital vízre az útbaeső t a n y á k r a . Dél óta meg egyik a másik u t á n r á n t j a előre a kenyeres tarisz- nyát, eszegetnek.

A menetelő csapatban a leg- optimistábbak is elbúcsúztak az ebédidő reménységétől. Fél kettő t á j b a n ú j r a pikk pakk. A ka-

tona kivonszolta a sorból a z ' o r - szágút szélére azt az anyókát, aki elájult, itt lőtt aztán kettőt belé.

Tessza nern volt éhes és f á r a d t se volt. Akit nehéz kalapáccsal ütöttek fejbe, nem érzi az a f á j - dalmat, semmit se érez. Feje- bőre, orcája, keze f o r r ó volt, mint a lázas betegé. Az u j j a i egy

Chopin-fantáziából kezdtek va- lami f u t a m o t zongorázni a kö- penyén. É s ííirnnt lépett és lé- pett és lépett, nézvén makacsul az előtte j á r ó f é r f i n y a k á n a sá- padt keresztmetszést, elkezdtek a könnyei g u r u l n i két o r c á j á n le- felé, gondolat és érzés nélkül;

akárcsak azért szöktek volna ki a szeméből, hogy bukfencez- zenek egy kicsit, m e r t unatkoz- nak.

Az embereU s ű r ű n emelték egy kezüket, a verejtéket ököllel a homlokukról letapogaJtnii. S a hőségben legfeljebb m a g a s a b b r a tolták a kalapot; levenni egy se merte, nem lehet tudni, ezért is nem kapnának-é ki.

V

az, hogy minden félórában, az- után minden negyedórában le- lőttek egy felbukott nénit v a g y öreg bácsit, az a lassú vonulást pillanatra meg nem állította seholse.

A tizedik-tizenkettedik dupla- lövés u t á n kezdtek m á r meg n e m

döbbenni, meg se lepődni, nem is s a j n á l n i a megölteket, kíván- csinak se lenni, ki lehetett ez.

Ilyen h a m a r megy a megszokás.

A mi Tesszánk alvó eszméleté- nek a homályában néha-néha lo-

bot vetett az öntudat. E g y s z e r a z u r a jutott eszébe; s a m á s i k pil- lanatban nem t u d t a az u r a a r - cát elmeredt szeme elé idézni.

S mintha csak mesélte volna va- laki néki, hogy ő f é r j h e z m e n t valaha. S aztán a g y e r e k e i r e csapott á t a Tessza gondolata.

S m i n t h a régen, n a g y o n régen nem látta volna azt a két kicsi lányt. Es elkezdett csodálkozni, hogy is került ő össze evvel a két gyerekkel? E s azok a v o - riaglások, amelyeket m o s t a szí- vében érez, azok is m i n t h a a más szívét j á r n á k , n e m az övét.

E s egyszer, m i k o r í g y m e g i n t ocsúdva, gondolkozni próbált, azon mód kezdett esni, szédülni benne minden, a m i élet és v i l á g : történelem, iskola, zene, város, gyermekkor és tengerek és az állattan őrült á l l a t a i ; olyanok voltak ezek a pillanatai, ami- lyenek lehetnek a pilótáéi, a k i az eltalált repülőgéppel inogva, jobbra-balra borulva kezd zu- hanni.

E g y kíváncsi csikó ide lépege- tett az országút szélére, nézte vagy h a r m a d p e r c i g a n é m á n vándorló népet; a z u t á n f r i s s nyerítéssel u t á n a v á g t a t o t t a szekérnek, az a n y j á n a k .

Ö, te kiscsikó s te két pillangó, kik mint a boxolók kerülgetitek egymást, te tücsök, aki i t t v a l a - hol á gyep f ü v e közt citerázol, de jó nektek, n e m kell zsidónak lennetek.

Fél négy, négy óra, öt ó r a ? Nem nézte m á r senki. Elveszett az Idő; mentek, mentek, mentek, az örökkévalóságot taposták. El- f á r a d t a f á r a d t s á g , a testeket vitték a lábak előre, m i n t h a

7fí Szép Ernő: Borzadály

szívhez, veséhez, sérvhez, a r a n y - érhez semmi közük se volna.

Valami láz f o g j a el az ilyen hosszú-hosszú j á r á s b a n az em- berek izmait, űzi tovább őket, to- vább, most m á r rossz lenné ne- kik . megállni, megnyugodni.

E g y vitéz, ott jobbfelől,' rá-rá- sandított egy jóképű f i a t a l asz- szonyra; s aztán köhintett ki- csit megzavarodva. S azután rá- jok förmedt a zarándokokra, azokkal a serkentő igékkel, ame- lyeket reggel óta kajabál.

A többi is, jobbról-balról, elül, meg m é g hátrább, meg még hát- rább, azok is ordítozni kezdtek, erősebben, m i n t eddig, dühöseb- ben. F á r a d t a k m á r ők is, kire h a r a g u d j a n a k másra, m i n t ezekre, akiket kísérniök kell.

E s sűrűbb lett a pisztolypuk- k a n á s is, hol nővel végeztek, hol férfival, amikor azok összeestek, elájulván. H á n y a t lőttek le m á r ? Nem számolta senki se. H a r m a d - percre megállott egynéhány sor, míg a lelőttet az úttestre rán- gatták, ment a'zután a csapat, mind a csapat vonult, úgy m i n t E g y i p t o m országából vonultak kifelé h a j d a n á b a n .

H

Az arcokat rózsaszínű fény f u t o t t a el. I t t is, ott is felhúzta valaki a fejét, hogy mélyebb lé- lekzetet vehessen, azt a kis ere- jét, k i t a r t á s á t el ne veszítse. A hajcsárok, h a egyenes is volt a sor, h a az a sor fél lépéssel se j á r t h á t r á b b m i n t a többi, ak- kor is óbégattak már, hogy a m a g u k e n e r g i á j á t ébrentartsák.

Ugrottak, belé püföltek ököllel az emberek, asszonyok hátába,

tarkón csapták őket a tenyerük- kel, meg a p u s k a t u s t döfték az oldalukba, v a g y a cső.- végével

böködték erősen őket; minden percben vadabbak lettek, butáb- bak.

Az égő kérek N a p is m i n t h a hatalmas pofont kapott, volna, megbillent, leesett az a r a n y - zománcos bíbor és b a r n a felle- gekben.

Most merték csak ledörzsölni a képükről a könnyeket azok a nők, akik reggel óta .mindig sírnak. Talán m á r nem veszik a katonák észre.

V a l a m i fakó kis község köze- ledett, közeledett; az első kapuk- ból elővágtattak a kutyák, el- kezdtek zsidózni. M e n n i kellett, még mindig menni.

Azon a községen túl két hosszú jegenyesor sötétlett; a k á r c s a k fekete SS katona lenne mind a jegenye.

Feljött m á r a Hold is, v a g y i s mintha fejest u g r o t t volna az égnél magasabb égből, ez a fe- hér p o f á j ú bohóc; r a g y o g n a k a csillagok, m i n t a cirkuszi pub- likum szemei, mikor a bohóc ott a hülyeségeivel röhögteti.

N a végre, végre.

- Állj! Állj! Áállj!.

I t t m a r a d n a k éjszakára. A gyepen kell meghálni.

Elbomlottak a csapatok egy- másután. E s ledültek á szeren- csétlen f á r a d t a k , leestek. Nem soknak volt enni kedve. Csak motoszkáltak ezután; nem is igen szólt egyik a másikhoz, csak nyögtek, nyöszörögtek. Fe- j ü k alá húzták a batyukat, el- nyúltak. E l f e k ü d t Tessza is, mi- után egy darabig ülve b á m u l t

a vaksi estébe, a két sorbeli .szomszédja közt. Előre-hátra kez- d e t t inogni s azután h á t r a poty-

tyant, nem bírta m á r a dereka.

F e k ü d t feküdt zsibbadtan;

nyitott szemmel. Horkoltak m á r e g y n é h á n y a n ott közel, hortyog- t a k . A Hold belébújt egy felleg1

be. Fekete lett a tájék idelenn.

. Egyszer csak levágódik egy kéz a Tessza hasa alá, belémar- kol gorombán ott a szoknyájába.

A hideg cikázott a fejebőrén,

•összerándult az idegzeté; ocsú- dott a ' kábaságából, odakapott ahol a brutális markolást szen- vedte, azt az öklöt onnan elütni;

j a j , kín volt megállani, hogy né sikoltson, ne visítson. Négyszer-

•ötször is meg kellett azt a kezet

r á n t a n i , míg el t u d t a lökni.' S felülvén, rohamosan lüktető szív- vel, elakadó lélekzettel szisze- gett le a r r a a mellette h a n y a t t - fekvő pápaszemes kis e m b e r r e :

— Disznó, szemtelen vén disznó, hogy merészel ilyet

Az nem reagál, h a l l g a t cini- kusan.

Az öklét a földre szorította Tessza, hogy a képébe n e sújt- son. Súgva kezdte megint, ret- tentő önuralommal:

— Megőrült? R o n d a disznó, pi- masz, gálád .

• Ivukukk, az égi bohóc f e l b ú j t a sötétkék fellegből, boldogan vigyorogva, éppen ide világított.

• Té borzasztó Isten, ez az em- ber itt halott. -

S-GY OROSZ író sem ismerte annyira az orosz népet, mint Puskin. íróink között van elég ismerője népünknek, akik tehetsé gesen és szeretettel is írnak népünkről; de ha az ember Puskinnal hasonlítja össze őket,, valamennyien — eddig csak egy, legföljebb két kivétellel késői, utánzói közül — urak, akik a népről írnak.

A legtehetségesebbeknél is áttör itt-ott valami fennhéjázó, valami.

egy más környezetből, egy más világból,.valami iparkodás a népet magukhoz emelni s ezzel a fölemeléssel boldogítani. Puskinnál azonban igazi rokonságot találunk a néppel.

Dosztojevszkij: Puskin