Pest nótája.
Irta: Lovag Ádám.
P
est nótájáról szólva a szorosan vett műdalt kikapcsolom. A műdalt bizo- nyos egység jellemzi, a szöveg és a dallam egyensúlyi helyzete, amely az úgy- nevezett „fülbemászó" jelleggel ritkán fér össze. Mondanom sem kellene, hogy a maga- sabb zene még kevésbé jöhet itt szóba.Pest nótájaként csupán azon dallamokról lehet szólani, melyek elválaszthatlanul oda- tartoznak a pesti utca levegőjéhez. Azokról a nótákról, melyekkel megtörténik, hogy az utcán jártunkban egy tucat zenés kávéház előtt el- menve, összebeszélésszerüen valamennyiből ugyanazt a dallamot halljuk kicsendülni és ha a fütyörésző utcagyerek közelünkbe ér, megint ugyanaz a nóta üti meg fülünket. Ez a dallam, amely egy időben mindenütt ugyanaz, de évszakról-évszakra más, ez a Pest nótája.
Azt szeretném megállapítani, hogy ez a
„Pest nótája" egyúttal „pesti" nóta-e és ha nem az, miért nem ? Mert Pest nótája nem pesti nóta.
A nagy város, a metropolis, nótája minde- nütt más, mint a vidéké. Más dalt énekel Párizs dacos utcája és mást Nancy vagy Lille, mást London és mást Newcastle-on- Tyne, mást Bécs vagy Klagenfurt. Am talán sehol nem olyan kirivó ez az ellentét, mint Budapesten. Rosszalást keltő, de a valóság- nak megfelelő, ha megállapítom, hogy a magyar nóta, főkép a magyar népdal, már nem nótája Pestnek, különöskép nem nótája a bennszülött pestinek. Az Alföld rónáján vagy a székely havason, a pásztortűz mellett, az eke szarvánál vagy a csürbeli mulatásnál, a kisvárosok éjjelizenés szerelmi romantikájá- ban született nóták nem hagyják ugyan hi- degen de mégis idegenek már tőle. Főkép méla bánatuk, epedésük nem fér már meg a gyorsabb ütemü nagyvárosi élet mohóbb élni vágyásával. A pesti ember meghallgatja őket, egy-egyhang atavisztikus reminiszcenciájaként egykori vidéki mivoltának, meg is ragadja néha, de amikor öntudatlanul dudorászni kezd, m á s dallamok kelnek ajkára. Itt újra az átla- 265
gos és a tudatos zenei műveltség nélkül való r
pesti emberre gondolok.
Mi a nótája ennek a pesti e m b e r n e k ? Mi a Pest nótája, mi az a nóta, amelyet nem- csak meghallgatnak kávéházban, színházban, orfeumban és a népszerű zene más forrásai- nál, hanem egy idő múlva, a legkimondotab- ban botfülű és önkénytelenül dúdolja, rang kor és nemkülönbség nélkül?
Amint már emiitettem ez a nóta — a Pest nótája — nem pesti és most hozzáteszem, hogy nem magyar. Nemcsak zenei tartalmában, hanem keletkezésének helyében sem magyar és nem pesti.
í m e :
„Ujjé a ligetben nagyszerű!"
„No, ugy-e be j ó ? "
„Galambom, ajkamon a csókod" és
„Mert az én szeretőm egy szerecsen törzsfő!"
„Hogy van a Pali b á c s i ? "
„Négernő volt a kedvesem, valódi néger bőr!"
„Egyszer vagy kétszer, háromszor vagy négyszer!"
„Trom, trom, trom, trombitás."
„Ön-e az nő, a' m e s e kicsi n ő ? "
„Ici-pici nő vagy", „Ugy-e öregem, leszel oly szives", stb.
Ezek amerikai és angol nóták.
„ S z a b a d - e betenni, s z a b a d - e betenni, m o n d d ? "
„Mert boldogabb embert Pest nem lát, mint a be-be-Bernát!"
„Hocci a szádat, a pofikádat!"
„Mert arról én nem tehetek, hogy mindig- mindig szeretek."
„Ennél a táncnál, hajlik a lány, mint a nád- szál."
Ezek párizsi nóták.
És ez csak egy pár kiragadott példa ama sok száz nótából, amelyet megismert, sőt megtanult, akarva-nemakarva, zenei hallása szerint, jól vagy rosszul, mindenki, akit sorsa arra késztet, hogy az átlagos pesti ember életéből ne vonhassa ki magát exkluzív élet- élvezésben vagy magábavonult munkás- ságban.
Mellettük igen gyorsan el lehetne számlálni azokat a pesti eredetű, Pesten „szerzett" r.ó-
266
fákat, melyek hasonló népszerűségre emel- kedtek. Ennek a népszerűségnek a mértéke soha nem a kiadói vagy „kottasiker", hanem, amint mondottam, a kávéházi zene és az utcagyerek füttye.
Mi az oka ennek az angol és francia nóta- inváziónak? Talán nem elég tehetségesek népszerű dalszerzőink?
Nem tartózkodás indít arra, hogy erre ne válaszoljak határozottan. Úgy vélem, hogy az igazsághoz közelebb járok kitérő válasszal vagy úgynevezett formulával.
Úgy képzelem ugyanis, hogy Pest dalköl- tészetének fejlődése még nem érkezett el oda, ahova a legutóbbi években a magyar színpad irodalma és művészete egyaránt eljutott, de már tovább jutott annál, ahol még most a magyar film fart.
Pesti dalköltőink még idegen városok nóta- világának hatása alatt állanak, keresik Pest lelkét, néha megtalálják, de sokkal gyakrab- ban nem, főleg dallamban nem, míg a szöveg- gel — sok tekintetben igen sajnálatos módon
— inkább el tudták találni a pesti ember szája ízét. Az eredetiben szentimentális vagy vagy pajzán, gyakran igen sok finomsággal, sőt költői szépségekkel is biró francia és angol szövegek helyébe a pesti éjjeli élet sivár cinizmusa és a pesti kávéházi szelle- m e s s é g idealizmusai kerültek.
A szöveg fölötti boszankodásunkban csak az vigasztal, hogy a pesti szöveg-nyomor is meg fog szűnni, mihelyt a dallam-nyomor megszűnik.
Ez a szellem-nyomor pedig, épúgy mint a magyar szinpadi irodalom alig egy-két év előtti mostoha viszonyai, valószínűleg nem- sokára a múlté lesz.
Ez is számok kérdése. Egy vagy két darab- író-titán nem hódította volna meg az idegen bevitel alól a magyar színpadot. A csodaként termett gárda meghódította.
Dalszerzőinknek sem a tehetségtelenségét vagy az idegen hatások követése (amely csak halványabb kópiákat termelhet) a főhibájuk, hanem inkább az, hogy kevesen vannak még.
Fölülről keresik a kapcsolatot Pest életéhez (akár annakidején a színműírás); mihelyt magából a pesti életből terem majd a pesti 267
nóta — mint Párizsban vagy Londonban — akkor „pesti" lesz és az idegent is ki fogja szorítani. Ehhez mindenesetre az is szük- séges, hogy a pesti élet, mint olyan, kiala- kuljon és megkapja a maga bélyegét, hogy kibontakozzék — amit oly sokan keresünk, várunk — a Pest vagy talán inkább a Buda- pest, a „Nagy Budapest", lelke. A lakosság összetartozásának érzése, az élet eleven lük- tetése, összecsengő ritmusa ez a lélek. A London lelke teszi az angol dallamot oly fülbemászó, maradék nélküi való teljes zenei- ségüvé, melynek szárnyalása, a hangok egy- másbakapcsolódása, azt a láfásbeli impresz- sziót kelti föl bennem, amikor a bűvész ma- gasra tartott köcsögkalapjából mintegy vége- szakadatlan szivárványban bontakozik ki ringő karikákban a színes szerpentin szalag. A Párizs lelke kacag és eped a párizsi nótában, amelyben benne van a Champs Elysées és a bois harmóniája, a Montmartre fantasztikus szerelem vására, mámor és az apache-negye- dék izzón szerető és gyűlölő romantikája egyaránt.
ó h , jövel pesti „chanson vécue", sajátosan pesti dallam, hogy ismerjük meg belőled a Pest sejtelmes lelkét, amely most van kibon- takozóban, egy kissé a ligeti hinták, a félel- mes Chicágóbeli utcák, a Hűvösvölgy, a nép- liget, a titokzatos Ferencváros, a Körutak és a Nagymező-utca körül, tömeglakásokban és és télikertekben, életvidám vasárnapokon és átvirrasztott é j s z a k á k o n . . . Bontakozik már, de még félszeg, darabos, nyers (akár a Nagy-Budapest). Várjuk finomodását, kiala- kulását . . .
268
