Kleist a pedagógia ellen

dem geistigen Auge zu umfassen und die Ereignisse in ihrein Fluss und ihrer Verkettung auf den Hintergrund der Zustánde zu verfolgen".

Igen magas követelményeket állit fel Eduárd Meyer Die Aufgaben der höheren Schulen und die Gestaltung des Geschicht- unterrichts című tanulmányában. A középiskolának az egyetemre kell előkészíteni és így növendékeit tudományos önállósághoz szoktatni. Nem folyamatos történetet kell tanítani, hanem egyes problémákat beható tárgyalás alá venni, forrástanulmányok alap- ján. Nem átnézetre van szűkségünk, hanem behatolásra egyes kor- jelenségekbe. Ily módon könnyebben elérhetjük a történettanítás igazi feladatát: „Das VerstandniB der Vorgange der Gegenwart und das historisch-politische Urteil zu entwickeln". Végeredmé- nyében ez a jelennel szemben való állásfoglalásra kell, bogy ve- zessen. A nemzeti történettanítás fontosságának aláhúzása mel- lett hangsúlyozza, hogy minden történelem végeredményében egyetemes. A történettanítás feladata összefüggéseket és egy- másrahatásokat megéreztetni. Minden történetszemlélet a jelenből tér vissza a jelenhez.

Töredékes és szűkre szabott áttekintésünknek korántsem lehetett célja a modern történetdidaktikai irodalom érdemleges ismertetése. Csak éreztetni akartunk egynéhány olyan problémát, amelyet az élet parancsoló szüksége és a szellemi tudományok módszeres alapvetése vetett fel s. amelyeknek átgondolása és gya- korlati értékesítése elengedhetetlen kötelessége a munkája célját értékek megvalósításában látó tanárnak..

Ember István.

KISEBB KÖZLEMÉNYEK.

Kleist a pedagógia ellen.

A Magyar Paedagogia 1922 májusi füzetében, Petőfire vonat- kozó közleményem kapcsán, említettem Heinricb v. Kleistnek, a nagy német dráma- és novellaköltőnek, a pedagógia ellen inté- zett támadását- Talán számíthatok e lapok olvasóinak érdeklő- désére, ha a támadást, melynek" megvan a maga történeti, sőt bizonyos tekintetben elméleti jelentősége is, közelebbről ismer- tetem.

E támadás, illetőleg e támadások kétrendbeliek. E g y részük néhány epigrammában foglaltatik, melyet Kleist a tőle és Adam H. Müllertől alapított ós szerkesztett Phcebus nevű folyóirat 1808 júniusi számába írt,¹ másik részük pedig az ugyancsak Kleisttől alapított és szerkesztett Berliner Abendblátter nevű

1 H . v'. K i c i s t s W e r k e i m V é r e i n m i t G e o r g M i n d e - P o u e t u n d R e i n h o l d S t e i g h e r a i i s g e g e b e n v o n E r i c h - S c h m i d t . I . k ö t e t . 12. é s 13. 1.

napilap 1810. évi 25., 26., 27., 35. és 36. számába írt „Allerneuester Erziehungsplan" felírású cikkben, illetőleg „C. I.. Levanus Kon- rector" aláírású költött levélben.2

•Az 1808-ból való epigrammák közül a 11. számú ós „Die unverhoffte Wirkung" című, a 12. sz. és „Der Padagog" című, valamint a 13- sz. és „P... und P . . . " című határozottan ilyen pedagógiaellenes. Csak ezt- a bárom epigrammát jelzi Kleist itt idézett kiadásában kisebb költeményeinek tudós kiadója, Erich Sehmidt, pedagógiai tartalmúnak, de én azt hiszem, bogy a 14. sz.

epigramma, melynek ez a címe: „Die lebendigen Pflanzen" és amely M . • .-bez van intézve (bogy e kezdőbetű kit jelentbet, azt nem tudjuk), szintén pedagógiai célzatú, bár ez nem oly világos, mint a megelőző háromban. Már a címe ilyesvalamit sejtet és a tartalma:

E i n e 51 ü I z e , g e w a l t i g u u d g i ' o í l , t i b e r m e h r e r e H a u p t e r Z e r r s t d u , u n d z e i g s t d a n n , s i e g e h n u n t e r d e n s e l b e n H u t

úgy gondolom, a nevelendők (ezek „az élő növények") egyéniségét mellőző, uuifoimizáló nevelői törekvés ellen irányul.

Igaz, hogy ez másképen is értelmezhető és valamely esztétikai vagy másfajta megítélésre is vonatkozhatok, bár ebben az esetben az epigramma címe kevósbbé könnyen magyarázható. Evvel az epigrammával, mivel tendenciája nem egészen bizonyos, a továbbiakban nem foglalkozom.

A fent felsorolt bárom epigramma közül, mely okvetetlenül pedagógiai tartalmú, a 13. számú, vagyis a „P , . . und F . . . " című, minden bizonnyal Pestalozzi és Fichte ellen irányul és úgy látszik, hogy a másik kettő is Pestalozzira és Fichtére vonatkozik, még- pedig az első talán inkább Pestalozzira, a másik inkább Fichtére, de meglehet, bogy éppen Fichte volt az, aki ezeket az epigrammá- kat provokálta. Fichte ugyanis tudvalevőleg a „Beden an die deutsche Nation"-ban, különösen 9. beszédjében, Pestalozzi rend- szerét magasztalta olyannak, amelytől a helyes .német nemzeti nevelés várható és Fichte beszédei, melyeket a filozófus 1807/8 telén tartott Berlinben, éppen 1808-ban, vagyis az itt tárgyalt epigrammák megjelenési évében, jelentek meg először nyom- tatásban.

A bárom epigramma közül az első, a „Die unverhoffte Wir- kung" (A váratlan hatás) című, az erkölcsi prédikálás ellen fordul.

Ha a nevelő azt hiszi, hogy evvel teljesítette. feladatát, téved.

A gyermekek ebből szintén csak erkölcsöt (prédikálni tanulnak.

Kleist, a folytonos elfojtott cselekvésvágytól égő, nemzetétől is elnyomatásának akkori idejében hatalmas cselekvést váró költő, bizonyára csak nagyon csekély hatásúnak tarthatja az erkölcsi oktatás útján való nevelést és inkább nagy döntő tetteket, mint jámbor erkölcsi szónoklatokat kíván kora vezető szellemeitől.

Meglehet, bogy igaza van Erich Sehmidtnek3 és ez az epigramma

5 t i . o . 210. k k !

3 H . v . K l e i s t s W e r k e , 4. k ö t e t , 23. 1.

különösen Pestalozzi ellen irányul, akinek Getrudja (a „Lienhardt és Gertrud"-bau még inkább, mint a „Wie Gertrúd ilive Kinder lehrt" című munkában) csakugyan '(pl. a szombat esti órákban) hosszú erkölcsi prédikációkat mond gyermekeinek.

A második epigramma, a „Der Padagog" című, azt veti a pedagógus szemére, hogy másokat, vagyis egy ú j nemzedéket állít oda maga helyett, hogy tovább építse a történetet, maga pedig nem dolgozik rajta. Ez valószínűleg Fichte ellen irányul, aki nemzete életének legválságosabb korában a jövő nemzedék felnevelésére közöl terveket, ahelyett, hogy mint Kleist bizonyára akarná, a jelenben döntő tettekre, az idegen járomnak erőszak- kal való lerázására hívná fel nemzetét.

Legmaróbb a harmadik epigramma, a „P . . . und F .. ."

című, amely epés sarkasmussal' kérdezi Pestalozzitól és Fieh- tétől (a két betű kétségkívül e nevek kezdőbetűje), hogy ha mái- célt érnének is mesterségükkel és olyan férfiakká nevelnék az ifjakat, amilyenek ők maguk, volna-e ez valami nagy dolog?

Mi, kik a történet távlatából és azonfelül mint a Pestalozzi- és Fichte-étől idegen nemzeti közösség gyermekei, ítéljük meg e két férfiút és mindegyiket a maga nemében, nagynak, min- denekelőtt erkölcsi tekintetben igen nagynak ítéljük, a kérdés személyes élét csak sajnálhatjuk és helyteleníthetjük, ha talán megértjük is, hogy a tett embere, ki szenvedélyes cselekvést követel, nem bírja eléggé méltányolni a belső megújhodást elő- készítő nevelőt és gondolkodót. De kivetkőztetve az epigram- mát egyéni formájából, kihiivelyezhetnónk belőle egy általános pedagógiai problémát, t. i. azt, hogy mennyiben van a nevelőnek joga a növendéket a maga képére formálni akarni és nem kell-e egész nevelő munkájában folytonosan azért aggódnia, hogy minden becsületes igyekvése mellett nem mutat-e csak középszerű, sablonos mintát a növendéknek, amelyet ennek utá- nozni vagy elérni alig érdemes. Csak a sekélyes optimizmus- ban élő, önmagával mindig megelégedett, a nevelői hivatásban, mint minden egyéb emberi hivatásban is, mélyen benne rejlő tragikum iránt érzéketlen átlagnevelő nem fogja sohasem meg- érezni e probléma fájdalmas zaklatását.

A tárgyalt epigrammákkal rokon szellemű az a hosszabb cikk, mely, miként már fent említettük, 1910-beu, a Berliner Abendblat- ter öt számára elosztva, jelent meg „A-llerneuester Erziehungs- plan" (Legeslegújabb nevelésterv) címe alatt. Az ironikus cikk.

mely egészben véve tréfás formában eléggé éles támadást intéz uemcsak kora pedagógusai, hanem jóformán minden nevelés ellen, mint a szerkesztőségnek beküldött közlemény jelent meg. A szer- kesztő néhány bevezető sorral látja e-1, melyben azt mondja, hogy e cikk mutatványul szolgálhat arra nézve, hogy az önfenntartás szükséglete vagy csupán az ú j dolgok hajhászása mily kalandos vállalkozásokra csábítja az embereket és hogy milyen mulattatók ennek következtében azok az inszinuációk, melyekben a szerkesztő- ségnek része van. E bevezető sorok sejtetik a/, olvasóval, hogy nem

egészen komolyan veendő fejtegetésekről vau szó. Ezeket a fejte- getéseket egy C. I. Levanus nevű „konrector" intézi a holsteini Recbteiifleekből 1810 október 15-ről az igen tisztelt közönséghez.

A Levanus nevet Kleist bizonyára Jean Paul Levanája után

vett-e fel.⁴ -

A cikk abból a fizikai jelenségbői indul ki, hogy ha elektro- mos test közelébe semleges testet hozunk, ez hirtelen szintén elek- tromossá lesz, mégpedig az illető elektromos testével ellenkező nevű elektromosságot vesz fel. Hasonló törvényszerűség, folytatja Levanus, mutatkozik az erkölcsi világban is, olyképen, hogy az az ember, akinek állapota semleges, mihelyt egy másik emberrel érintkezik, akinek határozott tulajdonságai vannak, mindjárt nem lesz többé semleges állapotú, hanem egyenesen úgyszólva az ellen- kező pólusba vitetik át. H a az, akivel érintkezik, negatív termé- szetű, akkor ő pozitív természetűvé lesz, ha. pedig amaz pozitív természetű, akkor ő lesz negatív természetűvé. Ezt az állítólagos törvényszerűséget néhány példával (melyek közül egyet sem vehe- tünk egészen komolyan, bár egy szemernyi igazság foglaltatik bennük) illusztrálja a cikkíró. Így könnyen ba jiunk másnak a véle- ményével szemben határozott ellenmondásra, esetleg egyenesen a teljes ellentét állítására. Levanus valósággal az ellen- mondás törvényéről beszél. Nemcsak véleményekkel, hanem kívánságokkal, érzelmekkel, indulatokkal és jellemekkel szemben is fennáll az ellenmondás e törvénye. Például ha két együttélő ember közül az egyik pazarolja á pénzt, társa egyenesen ellenté- téül valóságos fösvénnyé válik. Aki ezt a törvényt megérti, nem fog csodálkozni azon a jelenségen sem, hogy nagy férfiak rendesen jelentéktelen és obseurus szüléktől szármáznak ós amazok éppúgy megint oly' gyermekeket nevelnek fel, kik minden tekintetben alsóbbrendűek. és csekély értékűek. Mindennap végezhető kísérlet arra nézve, hogy a morális atmoszféra miképeú hat ebben a tekin- tetben. Csak hozzuk egyszer össze egy terembe valamely város összes filozófusait, szép lelkeit- és művészeit, akkor néhányan közii- lök legott megbutulna.k; erre nézve teljés bizonyossággal hivatko- zik a "cikkíró mindenkinek tapasztalátára, aki egyszer jelen volt ilyen tea vagy puncs mellett egybegyűlt társaságban.

Mennyi korlátozásnak van alávetve az a tétel, hogy a rossz társaság elrontja a jó erkölcsöket, ha még oly férfiak .is, mint Basedow és Cainpe, akik egyébként nevelő mesterségükben ,nem igen jártak el contradictorms módon, azt tanácsolták, hogy a fiatal

4 L . H . v . K l e i s t s W e r k e 4. k . 276. l a p j á n R e i n h o l d S t e i g m e g j e g y z é s é t . S t e i g , a K l e i n e r e S e h r i f t e n ( K l e i s t k i s e b b p r ó z a i i r a t a i ) k i a d ó j a a z i t t i d é z e t t k i a d á s b a n , a z t m o n d j a e v v e l k a p c s o l a t b a n , h o g y . T e á n P a u l a z ő L e v a n á j á b a n m á r 1 8 0 7 - b e n f o r d u l t P e s t a l o z z i e l l e n . N e m t u d o m , h o g y m i r e a l a p í t j a - a k i v á l ó K l e i s t - k u t a t ó e z t a z á l l í t á s á t . E l l e n k e z ő l e g , t ö b b h e l y j e l ö l h e t ő m e g a L e v a n á b a n , a m e l y b ő l J e a n P a u l n a g y e l i s m e r é s e P e s t a l o z z i i r á n t l á t s z i k . ' A L e v a n a e l s ő k i a d á s á n a k e l ő s z a v á b a n a z t m o n d j a J e a n P a u l P e s t a l o z z i r ó l , m i u t á n e l ő b b R o u s s e a u t m a g a s z t a l t a : P . i s t n u n d e r s t i i r k e n d e R o u s s e a u d e s V o l k e s . A L e v a n a m á s o d i k k i a d á s á h o z í r t e l ő s z a v á b a n p e d i g , m e l y a m l s z e m - p o n t u n k b ó l u g y a n m á r n e m j ö h e t s z á m b a , „ m é l y e n i i l t e t ő " - - n e k ( t i e f p f l a n z e n d ) n e v e z i P e s t a l o z z i t .

embereknek néha nyújtani kell rossz példák látványát is, hogy elriasszák őket a bűntől.⁵

Valóban — í r j a tovább EHeist-Levanus — ha a jó társaságot összehasonlítjuk a rossz társasággal abból a szempontból, hogy melyik képes jobban az erkölcsöt fejleszteni, akkor nehéz eldön- teni, hogy melyiké az elsőbbség, hiszen a jó társaságban csak utá- nozni lehet az erkölcsöt, a rosszban ellenben a szívnek egy saját- ságos erejénél fogva fel kell azt találni. E g y semmirevaló ember ezer esetben elcsábíthat a inaga példájával egy fiatal lelket arra, hogy a bűnhöz szegődjék; de van ezer más eset, amikor az utóbbi amazzal szemben poláris viszonyba l»p és küzdelemre készen szembeszáll a bűnnel. Sőt ha valamely puszta szigetre összehoznák a föld minden gazembereit, rövid idő múlva valamennyi erényt, a legfenségesebbeket is, lehetne köztük találni. Aki ezt paradoxnak gondolja, látogasson csak meg egyszer valamely fegyházat vagy várbörtönt. A mindennemű gonosztevővel zsúfolt kazamatákban, mivel ide m á r büntetés nem hatol vagy legalább is nagyon töké- letlen módon, megnevezhetetlen bűnöket követnek el. S így az ilyen anarchiának emberölés és gyilkosság és végül valamennyi gonosztevőnek pusztulása volna az elháríthatatlan következménye, ha nem lépnének fel legott közülök egyesek, kik jogra és igazságra ügyelnek. Sőt gyakran maga a várparancsnok kijelöli őket és olyan emberek, kik azelőtt minden isteni és emberi rend ellen támadtak, itt bámulatos fordulattal megint a rendnek nyilvános gondozóivá, a jó ügynek igazi állami szolgáivá, a törvény őreivé lesznek. Hogy mi válhatik egy ország söpredékéből, mutatják az amerikai szabad államok és gondoljunk csak Róma eredetére, fej- lődésére és nagyságára is.

Megfontolva, ezek szerint tehát, — ezzel eljut Kleist-Levanus a. maga „legeslegújabb neveléstervéhez" — hogy

1. valamennyi erkölcsiskolát mindeddig csak az utánzás ösztönére alapítottak és ahelyett, hogy a jónak princípiumát sajá- tos módon a növendékek szívében fejlesztették volna, csak úgy- nevezett jó példák felállításával akartak hatni;

2. hogy ezek az iskolák a tapasztalat tanúsága, szerint az emberiség haladására nézve semmi jelentős dolgot nem terem- tettek;

3. a jó pedig, amit mégis eredményeztek, úgy látszik, csak onnét származott, hogy a maguk nemében is rosszak voltak és a megállapodás ellenére is itt-ott rossz példákat is nyújtottak;

5 B a s e d o w n a k é s C a r a p é n a k m e l y i k m u n k á j ú r a v a g y k i j e l e n t é s é r e c é l o z - h a t i t t K l e i s t ? S t e i g e m l í t i e g y j e g y z e t b e n ( H . v . K l e i s t s W e r k e , 4. k . . 214: 1 ) , h o g y B a s e d o w E l e m e n t a r w e r k - j é t é p p e n a z „ A l l e r n e n e s t e r E r z i e h u n g s - p l a n " m e g j e l e n é s e i d e j é n g ú n y o l t a O m p t e d a a 29. s z . „ B e r l i n e r A b e n d b l a t t " - b a n . N e m l e h e t e t l e n , h o g y c s a k u g y a n a z E l e m e n t a r w e r k a m a h e l y e i , i l l e t ő l e g i l l u s z t r á c i ó i l e b e g t e k K l e i s t s z e m e e l ő t t , m e l y e k b e n B a s e d o w b i z o n y o s e m b e r i h i b á k a t , s z e n v e d é l y e k e t é s b ű n ö k e t e m l í t , i l l e t ő l e g r é s z b e n d r a s z t i k u s m ó d o n s z e m l é l t e t . C a m p e T h e o p h r o n j á b a n i s a z ö r e g b ö l c s e l é g g é r é s z l e t e s e n s z ó l fiának a z e m b e r i b ű n ö s s z e n v e d é l y e k r ő l é s k i c s a p o n g á s o k r ó l . A r r ó l a z o n b a n , h o g y a k á r B a s e d o w , a k á r C a m p e e g y e n e s e n a z t t a n á c s o l t a v o l n a , h o g y a v a l ó s á g b a n n y ú j t s á k a fiatal e m b e r e k n e k e l r i a s z t á s c é l j á b ó l r o s s z p é l d á k l á t v á n y á t — K l e i s t p e d i g , ú g y l á t s z i k , i l y e s v a l a m i r e e é l o z — , n i n c s t u d o m á s o m .

ő — Levanus — egy ú. n. bűniskolát (Lasterschule), illetőleg e g y ellentétes iskolát, v a g y i s e g y bűnök áltál erényre nevelő iskolát akar alapítani.

• Ebben valamennyi egymással ellentétes bűn részére tanítókat fognak alkalmazni, akik a nap meghatározott óráiban tervszerű módon oktatni fognak a vallásgúnyolásban és a szenteskedésben, a dacosságban és a hízelkedósben, a fnkarkodásban és a tékozlás- ban, a (élénkségben és a vakmerőségben. Ezek a tanítók nemcsak intelmek ú t j á n fognak akarni hatni, hanem példa, eleven cselekvés, közvetlen .gyakorlati, társas érintkezés ú t j á n is. önzésre, sekélyes- ségre, minden nagynak ós magasztosnak kicsinylésére nem kell majd tanítókat alkalmazni; ezt úton-útfélen a társaságban és az utcán lehet tanulni. A tisztátlanságból és rendetlenségből, a veszekedésből és rágalmazásból Levanus felesége fog leckéket a d n i A könnyelműséget, játékosságot, részegességet, lustálkodást és dorbézolást magának tartja fenn az iskola szervezője. A díj.

igen mérsékelt lesz: 900 tallér.

Ezekhez a nagy részükben persze nem komolyan veendő kijelentésekhez, melyeknek ironikus hangját a szekesztőségnek néhány megjegyzése még kirívóbbá teszi, Levanus egy hosszabb, postscriptumot • fűz, mely aránylag komolyabb és az egész közle- ménynek legértékesebb része.

Oly szülék—• mondja ez a postseriptum —, akik nem akarnák gyermekeiket az ismertetett ú j intézetre bízni, mert attól tartanak, hogy azok ott okvetetlenül elromolnának, evvel az aggodalmukkal arról tennének tanúságot, hogy egészen túlzó fogalmaik vannak a nevelés hatalmáról. A világ, az érzékekre ható tárgyak egész tömege ezer meg ezer szállal tartja és vezeti a gyermeket. A lelke köré font e szálak között kétségkívül ott van a nevelés i.s,' sőt a nevelés a legfontosabb és legerősebb szál, de az egész összesség- hez, a többi szálaknak, egész összfoglalatjához csak úgy viszony- lik, mint egy cérnaszál egy horgonykötélhez.

Valóban igen rosszul állana a dolog az erkölcsiséggel, ha nem volna mélyebb fundamentuma, mint az atyának vagy anyá- nak úgynevezett jó példája és egy nevelőnek vagy valamely francia kisasszonynak sekélyes intelmei. A gyermek nem viaszk, mely valamely ember kezében tetszésszerinti alakká gyúrható: él, szabad; saját magában hordozza a fejlődésnek bizonyos függet- len és sajátos képességét és minden belső alakulás mintáját.

Ha. valamely anya csakugyan el volna is szánva arra, hogy gyermekét teljesen elrontsa, nem találna erre egészen biztos szert és ha a gyermek egyébként rendes, becsületes hajlamú: vállal- kozása talán a legkülönösebb és legmeglepőbb módon kudarcot vallhatna.

Mi is lenne a világból, ha a szüléknek egészen biztos képességük volna arra, hogy gyermekeiket oly elvek szerint nevelhessék, me- lyekhez ők maguk (a szülék) adják a mintát, hiszen az emberiség- nek tudvalevőleg baladnia kell és így még ha semmi kifogásolni való sem volna a szülékén, nem elég, hogy a gyermekek olyanokká legyenek, amilyenek azok, hanem különbekké kell lenniök.

Ha tehát az ősrégi nevelést,, melyet apáink ránkhagytak,

•szegre akarjuk akasztani, nincs ok arra, hogy a fent leírt intézet ne próbáljon versenyezni a többiekkel, melyeket a legújabb kor pedagógiai leleménye teremtett. Ebben az iskolában egy-egy

növendékkel szemben, aki benne elpusztul, akad majd egy-egy másik, akiben erő és erkölcsösség igen jeles és derék módon fejlő- dik és minden úgy marad a világon, anrint van; és amit a tapasz- talat Pestalozziról és Zellerről" és a legújabb nevelőművészet min- den egyéb mesteréről és intézeteikről mond, azt mondja majd a fent leírt intézetről és szerzőiről is. Ha nemi használ is, de nem is ái-t semmit.

A pedagógiai skepticizmns és indifferentizmus e nyilvánulá- sával végződik a cikk, melynek minden parodisztikus és jórészt nyilván nem komoly modora mellett is van, különösen a kiemelt postscriptumban, értékes, gondolatkeltő magva, arról nem is szólva, hogy pedagógiatörténeti tekintetben is, különösen az itt is, mint a fent ismertetett epigranrmákban, Pestalozzival szemben elfoglalt álláspontja miatt, igen érdekes.

Amit Kleist a nevelés hatalmának korlátairól mond, amikor készséggel elismeri is, hogy a.nevelés a legerősebb a gyermeki lélekre ható erők között, azt a pedagógusok régen tudják, vala- mint azt is, amit az egyéniség belső független és sajátos képes- ségéről hirdet. Azt a gondolatot, hogy az nem nagy dolog, ha a jámbor nevelő a maga képére formálja a növendéket, már az egyik

fent ismertetett epigramma, a 13. számú is kifejezte némileg módosított formában. A cikk főgondolatát azonban, melyben para- dox volta, mellett is sok a figyelemreméltó, érdemes közelebbről szemügyre venni.

' Az természetesen senkinek sem fog eszébe jutni, hogy jó erkölcsre való nevelés céljából rossz példát mutasson a gyermek- nek. A Twist Olivérek, kik tisztalelkűek maradnak a bűn iskolá- jában. igen ritka, példányok. De viszont komoly megfontolásra

méltó az a lehetőség, hogy a nevelés, a szándékos példaadás és folytonos erkölcsi prédikálás a maga esetleges sekélyességével igen visszásán tud hatni erősebb, keményebb, dacos lélekre és kel- lemetlen, káros reakciót idézhet elő. Hogy a növendék a nevelővel szemben sokszor igen meglepő ellentétet mutat — ha-nem is éppen ilyen nyers formában: erkölcstelenséget az erkölcsösséggel szem- ben — "azt a tapasztalat eléggé igazolja. A vallásos sziilő gyermeke sokszor vallástalan vagy legalább, is bit dolgában nagyon skeptikns, az erősen nemzeti érzésűé kozmopolita gondol- kozású, az idealizmussal telítetté materialisztikus világnézetű stb.

(a fordítottra is akad példa). Ez oly jelenség, mélynek magya- rázata nemcsak a kor vagy a környezet különbségeiben található, hanem melynek' oka sokszor közvetlenül a nevelés reakciója vala- mely erősebb, ellenállásra, sőt ellenkezésre hajlandóbb lélekben..

Azt hiszem, hogy a reakció vagy belső oppozíció e fényére, mely

" Z e l l e r - K . A . , P e s t a l o z z i k ö v e t ő j e . K ö u i g s b e í g b e n . n a g y ö n h i t t s é g g e l h i r d e t t e a m a g a m ó d s z e r é t é s n e m s o k r o k o n s z e n v e t t u d o t t k e l t e n i a m a g a t ö r e k v é s e i i r á n t . '

bizonyos mértékben kétségtelenül megvan, mindeddig nem eléggé ügyelt a pedagógia és érdemes volna erről behatóbban, rendszere- sebben elmélkedni, mint eddig tették. A gyermeki lélek sokkal rej- télyesebb, sokkal több az ismeretlen mélység és örvény benne, mint néha gondoljuk. S ki tudja, nem kellene-e bizonyos ökonó- miával, bizouyos tartózkodással eljárnunk a legnemesebb példa- adásban, a legnemesebb jelszók hangoztatásában, a legnemesebb tételek hirdetésében is, bogy a megunás vagy egyenesen ellenkezés veszedelme ne támadjon egyik-másik kevésbbé hajlékony, de éppen egyéni erejénél fogva értékes növendék lelkében.

A bár tépett lelkű és tragikus sorsú, de egyéni kiválóságánál íogva okvetlenül nagy figyelemre méltó költő szavai, aki egy hatalmas társadalmi és nemzeti küzdelmekben s egyszersmind pedagógiai elmélkedésekben és kísérletekben is gazdag kornak volt tanuja, mindenesetre gondolkodóba ejthetnek bennünket s nem volna helyes, ha a szakember uiegokolatlan gőgjével elmennénk a

„dilettáns" költő kétségei mellett. Még azt is meg kellene értenünk, ha valamely korban, mely túlságosan sokat pedagogizál vagy túl- ságos mértékben emleget pedagógiai reformokat, az egész peda- gógia ellen bizonyos reakció támad.

De nem volnék egészen méltányos a. szerencsétlen életű költő iránt, ha ezeket a sorokat, melyekben őt jóformán mint pedagó- giai Lucifert vagy Mephistót, vagyis nuint a pedagógiai tagadás5

szellemét mutattam be olvasóimnak, lezárnám és meg nem emlí- teném, hogy e komplikált, de gazdag lélekben volt pozitív gyakor- lati pedagógiai vena is- E pedagógiai vena igen, érdekes módon nyilatkozik azokban a levelekben, melyeket körülbelül egy évtized- del a fent ismertetett írások megjelenése előtt menyasszonyához, Wilhelmine v. Zenge-hez (aki azonban nem lett felesége) intézett- Menyasszonyával való levelezését, különösen az 1800. évben kelt részét, egyenesen arra használja fel Kleist, hogy a leányt nevelje ós műveltebbé tegye. Nemcsak .mindenfélére tanítgatja meny- asszonyát. ezekben a levelekben, hanem kérdéseket is tűz ki szá- mára, melyekre ennek a imaga elméje és, stílusa csiszolása végett írásban kell felelnie- Pedagógiai természetűek leveleinek ama rész- letei is, melyekben menyasszonyának jövő anyai hivatásáról szól, így például az a szép hely az 1800 október 10-én (11-én) kelt levél- ben,7 melyben Wilbekninét elképzeli, amint majdan' gyermekeit neveli, őket „anélkül, hogy sokat beszélne, példájával a jóra oktatja és saját képében megmutatja nekik, hogy mi az erény és hogy ez mennyire szeretetreméltó". Lám, a fiatal Kleist mégis csak hitt a jó példa sikeres nevelő hatásában is, bár későbben, mint láttuk, sarkastikus kedvében majdnem tagadta.

Tíz év tapasztalatai talán már más pedagógiai optimistákat is pedagógiai pesszimistákká vagy legalább is skeptikusokká vál- toztattak. Waldapfel János.

" H . v . K l e i s t s W e r k e i m V e r ő i n m i t G e o r g M i m l c - P o u e t u n d R e i n h o l d S t o i g h e r a u s g e g e l i e n v o n E r i e h S c h m i d t . 5. k . , I t : i . 1.

Magyar Paedagogia, XXXIV. 7—10.