71
A Gregorián Társaság és a Váci Püspökség
2008. július 3 - 6-ig rendezi meg a
IV. Váci Nemzetközi Gregorián Fesztivált.
A Fesztivál fő célja, hogy a résztvevők a gregorián éneket ott ismerjék meg és éljék át, ahol az keletkezett – a liturgiában. Ezért a rendezvény gerincét a liturgikus alkalmak alkotják, mivel ott tapasztalható meg a gregorián ének imádságos lelkülete és művészi értéke. A szentmisék vál- tozó részeit és a zsolozsmákat a szkólák szólaltatják meg, de a mise ál- landó részeinek éneklésébe mindenki bekapcsolódhat. A szentmisék ál- landó részeinek közös éneklésére előre lehet készülni, a kották hozzáfér- hetők a Magyar Kórus 2007. decemberi és a ZeneSzó 2008/1. számában.
Csütörtökön és vasárnap a XI., szombaton pedig a IX. gregorián miseordináriumot fogjuk énekelni. A szkólák hangversenyein a különbö- ző interpretációs stílusokkal is találkozhatnak az érdeklődők.
A Fesztivál másik célja, hogy a Nyugat-Európában folyó gregorián kutatásokba betekintést nyújtson. A Gregorián Társaság nemzetközileg elismert kutatókat hívott meg, akik ebben a témakörben tartják majd elő- adásaikat:
A szombati nyílt nap keretében több hazai és határon túli szkóla mu- tatkozik be. Ezen a napon és vasárnap délelőtt kódexmásoló és jelvényké- szítő műhely is fog működni.
A Fesztivál ideje alatt az Apor Vilmos Főiskolán szakmai és képző- művészeti kiállítások lesznek megtekinthetők.
Információ:
Gregorián Társaság 1364 Budapest Pf. 342.
http://www.gregoriantarsasag.hu email: mail@gregoriantarsasag.hu
mobil: 06 20 8245 102