Currie, D.: A stabilitás az infláció pénzügyi modelljeiben

(1)

1154 STATISZTIKAI lRODALMl FIGYELÓ

Az olaj kivitelével a fejlődő országok a világ alapanyagexportjából mintegy SOszá- zalékkal részesednek. tehát ezeknek a ter- mékeknek nem kizárólagos exportőrei és áruszerkezetük nem megfelelően diverzifi- kált. Ha azonban az export csak egy—két termékre koncentrálódik is, a helyzet akkor sem egyértelmű, mivel az 1960-as évtized—

ben és az 1970-es évek első felében az árak meglehetősen eltérően alakultak. Egyes számítások szerint 1950 és 1965 között a fejlődő országok cserearányai 9 százalékkal romlottak. majd a romlás megállt, mig az 1970-es évek elején határozott javulás kö- vetkezett be. Természetesen az olajexportá- ló országok kiemelkedően kedvező helyzet- ben voltak, míg egyesek, például Korea, India, Pakisztán cserearánya nagymértékben romlott. lgy egyre kevésbé pontos a fejlődő országok cserearányának romlásáról általá- ban beszélni. mivel országonként igen je- lentős különbségek vannak.

Az az általános vélemény, hogy a fejlődő országok a háború utáni időszakban a cse—

rearány romlása mellett kedvezőtlen helyzet- be kerültek. egyrészt abból adódik, hogy az adatok tanúsága szerint a cserearány való—

ban csökkent, másrészt ez a csökkenés nem kívánatos. Kétségtelen, hogy a cserearány romlása több tényező függvénye, amelyek között lehetnek bizonyos értelemben kedve- zők is, mint például az exportárak csökke- nése esetén megfelelő elaszticitást feltéte—

lezve a versenyképesség és így az export—

ból származó bevételek növekedése. Min- denképpen számolni kell azzal, hogy a cse—

rearány. de különösen az import drágulása kedvezőtlen hatással lesz a kereskedelmi egyenlegre, a reáljövedelmekre és az élet- színvonalra. a gazdasági növekedésre, a munkanélküliségre és az inflációs rátára.

A közelmúltban az UNCTAD (United Na- tions Conference for Trade and Develop—

ment) javasolta, hogy bizonyos termékekből biztonsági tartalékot képezzenek. aminek nem csak az lenne a célja, hogy az árakat stabilizálják, hanem hogy olyan mértékben növeljék. hogy az alapanyagok és készter- mékek közötti cserearány tartó—san javuljon.

Ebben az esetben azonban a kínálatot gondosan kellene alakítani. mivel könnyen be—

következhet a tartalékok gyors növekedése.

Gondot okoz az is. hogy az alapanyagok viszonylag magas ára nem jelentene minden fejlődő ország számára egyaránt előnyöket.

és az árak emelkedése bizonyos mértékig inflációs hatást is kiválthat (ez azonban nem szükségszerű, mivel meghatározott keretek között mozgó és előre kiszámítható áremel—

kedés ellen a fogyasztó országok megfe- lelően védekezni tudnak).

Végül a tartalékokkal kapcsolatban az a probléma adódik, hogy milyen ellenőrzési

rendszert, exportkvótákat vagy exportadókat vezessenek-e be. Akármilyen szabályozási rendszert alakítanak is ki. fennáll az a ve- szély, hogy a jövedelmek bizonyos átcsopor- tosulásának elosztása nem lesz egyenletes, és inkább a gazdagok. mint a szegények részesednek belőle.

A piacoknak a termékek árain keresztül történő szabályozása helyett olyan módszer is elképzelhető, hogy az árak alakulását szabadon hagyva, a Nemzetközi Pénzügyi Alap (IMF —- international Monetary Fund) gondosan figyelné a cserearányok alaku- lását, és a fejlődő országoknak egy speciá- lis alapból meghatározott kedvező feltéte—

lek mellett, fejlesztési célokra kölcsönöket folyósítana. A speciális alapból való része—

sedést olyan feltételekhez kötnék, hogy a hosszabb távú gazdaságpolitika biztosítsa a problémák megoldását. (Ezt szolgálná az is.

hogy a megfelelő összegeket csak részle—

tekben lehetne lehívni, attól függően, hogy a kidolgozott gazdaságpolitika hogyan mű- ködik.)

Romló cserearányok esetén valamely or- szág két lehetőség között választhat: vagy megváltoztatja a cserearányt az ország a- dott gazdasági struktúrájából kiindulva, vagy a cserearány mozgásának megfelelően alakítja át az ország gazdasági szerkeze- tét. Mivel a fejlődő országoknak alig van lehetőségük cserearányuk alakulásának be—

folyásolására, csak az utóbbi megoldás mellett dönthetnek. Ehhez pedig hatékony se—

gítséget jelentenének a Nemzetközi Pénzügyi Alap által nyújtott kölcsönök.

(Ism.: Marton Ádám)

CURRlE. D.:

A STABlLlTAS

AZ lNFLÁClÓ PÉNZUGYI MODELUEIBEN (Stabillty in monetary models of inflation with an endogenous budget.) —- The Manchester School ol Economics and Social Studies. 1980. 1. sz. 63—78. p.

Az inflációs folyamat modelljeiben (: pénz- kínálat növekedését eddig általában exogén változónak tekintették, holott az inflációs fo—

lyamatnak a költségvetési egyensúllyal va- ló kapcsolata. illetve attól való függősége nyilvánvaló; éppen úgy, mint ahogy nem független attól sem, hogy mekkora a pénz—

kínálat növekedése a nemzeti jövedelem nö—

vekedéséhez képest.

Több modell feltételezése szerint is a vá- sárlóerő a nemzeti jövedelemhez viszonyí—

tott költségvetési hiány finanszírozásának mértékétől függ. Annak érdekében, hogy a költségvetési hiánynak a.,nemzeti jövedelem—

hez viszonyított aránya stabil maradjon, il—

letve ne változzék lényegesen, állami be—

(2)

STATISZTlKAl IRODALMl FlGYELÖ

1155

avatkozásra lehet szükség. A témával fog- lalkozó egyéb tanulmányok meg éppen köz- vetlen kapcsolatot tételeznek fel a jövede- lem és az inflációs ráta alakulása között.

D. Currie tanulmánya az infláció olyan át—

fogó elméleti modelljének a felállítását kí- sérli meg, amely a költségvetési hiány, a jövedelem és az inflációs ráta közötti köl- csönös hatások kimutatását tűzi ki célul.

Vizsgálati eredményeinek birtokában kifejti véleményét abban a kérdésben is, hogy mi okozza vagy okozhatja (: hiperinflációs gaz—

dasági életben az inflációellenes politika sikertelenségét. Egyesek szerint ez elsősor—

ban akkor következik be, ha a kormányok szívós destabilizációs bank— és kamatpoliti- kát folytatnak. Currie viszont a hangsúlyt inkább az állami költségvetési és adópoli- tikára helyezi, mivel véleménye szerint a balszerencsés inflációs politika oka általá—

ban az, hogy a kormányok képtelenek mind a keresleti, mind a kínálati oldalon fellépő nagyszámú tényezővel szemben erélyes költ—

ségvetési és adópolitikát folytatni. A Cur- rie-féle inflációs modellben a gazdasági sta- bilitás semmiképpen sem független az inf- lációs ráta nagyságától; ennek az össze- függésnek a kimutatását azonban a koráb- bi modellek általában elmulasztották. Ha viszont sikerül a vásárlóerő—mennyiség és a költségvetési helyzet között explicit kapcsolatot kimutatni, az összefüggések nem lí- neáris jellege szigorú felső határt szab a gazdasági stabilitással még összeegyeztet—

hető infláció mértékének.

Currie inflációs modellje öt egyenletből áll, amelyek a pénzkínálatot, a pénzkeres- letet, az inflációs rátát, az anticipált inf- lációs rátát, valamint a költségvetési de- ficitet határozzák meg.

A nemzeti jövedelemhez viszonyított forga- lomban levő pénzmennyiség (pénzkínálat) negatív kapcsolatban áll a várható inflá- ciós rátával (mint exogén tényezővel). A második egyenlet a valóságos inflációs rátát határozza meg; az összefüggés szerint ez a nemzeti jövedelem alakulásától (a nemzeti jövedelemnek a trendtől való eltérésétől) és a várható inflációs rátától függ. Ez az összefüggés lényegében a ke—

resleti többlet egyenletének is felfogható.A várható (a folyó megfigyelési időszakra várt) és a tényleges inflációs ráta különbsége szolgál ismét alapul — sztochasztikus össze—

függés alakjában — a továbbiakban vár- ható inflációs ráta meghatározásához. A költségvetési hiány ugyanakkor a pénz—

mennyiségtől, az inflációs rátától és a nemzeti jövedelem növekedésétől függ. éspedig identitás formájában úgy, hogy a költség—

vetési hiány egyenlő a pénzmennyiség nö—

vekedésével, hozzáadva ehhez azt az össze- get, amely a nemzeti jövedelem és a költ—

7—

ségvetési hiány arányának változatlan szin- ten való tartásához szükséges. Egy további egyenlet pedig ismét azt fejezi ki, hogy a költségvetési hiány abban a mértékben nö- vekszik, ahogy a nemzeti jövedelem, illetve a pénzmennyiség és a nemzeti jövedelem aránya változik; ugyanakkor növekvő függ- vénye az inflációs rátának is. Sajnos a ta- nulmány nem közli a modell statisztikai ada—

tok alapján való verifikációját. stabilitástu—

lajdonságait viszont mind matematikailag.

mind grafikus módszerrel kimerítően elemzi.

(Ism.: Nyáry Zsigmond)

PEKSEV, J.:

A KGST-ORSZÁGOK EGYUTTMÚKUDÉSE A KÖZFOGYASZTÁSI TERMÉKEK GYÁRTÁSÁBAN

(Dolgoszrocsnaja celevaja programme szotrudni- csesztva sztran—cslenov SZÉV v oblaszti proizvodsztva tovarov narodnogo potreblenija.) — Planovoe Hoz—

iaisztvo. 1979. 11. sz. 93—99. p.

A KGST-országok közötti együttműködés egyik fontos jövőbeni területe a közfogyasz- tási termékek gyártása. Ennek bázisául a résztvevő országok által eddig elért termelési színvonal, a könnyűipari szakosítás és a ko- operáció már bizonyos mértékben kialakult módozatai szolgálnak. Ugyanakkor azonban a könnyűiparban a szakosítás és a kooperá- ció alapját képező gazdasági indítékok ke—

vésbé nyilvánvalók, mint például a gépipar- ban. Ezért az eddiginél szélesebb körű a—

lapkutatásokat kell végezni abból a célból.

hogy az ipar gyorsabban reagálhasson a fogyasztói igények változására, az új tipusú kereslet által körülhatárolt szükségletekre. Az egyik cél az, hogy az egyes országokban más és más időben hiányzó cikkekből az igényeket az adott helyen a megfelelő idő—

ben elégíthessék ki.

E problémák a közfogyasztási termékek gyártása terén elfogadott célprogram meg- valósítása révén oldhatók meg. A célprog- ram kiterjed a választék bővítésére, a ter- melt gyártmányok minőségének emelésére, új gyártástechnológiók bevezetésére, és ki- terjedtebb alkalmazására, s figyelembe ve—

szi a termelőkapacitások ésszerű kihaszná- lását is.

A célprogram a könnyűipari kapacitások bővítését elsősorban az országok hazai erő- forrásaíra támaszkodva, a szakosítás széles körű alkalmazásával irányozza elő. Minden—

nek az a megfontolás az alapja, hogy a lakosság szükségleteit szolgáló végtermékek cseréjén keresztül realizálják a célprogram- ban előirányzottakat. A könnyűipar fejlesz- tése ugyanis más ágazatokhoz képest vi—

szonylag kisebb fajlagos beruházási, költ- séget igényel, s ezért rendszerint e beru—

házások ráfordításigénye nem haladja meg