STATISZTIKAI iRODALMl FIGYELÖ
661
határozottabban negatív tendenciájú. mint az iparágak keresztmetszeti elemzésénél lát- ható. így tehát ez a jelenség semmiképpen sem tulajdonítható módszertani vagy szám—
bavételi problémának.
Számos érdekes statisztika származtatha- tó az egyes iparágak nemzeti jövedelmi sta- tisztikai adataiból, de itt csak az ár és a ter- melés alakulására vonatkozó legfontosabb mutatókkal foglalkozik a tanulmány. A nettó hozzáadott érték (NVA) a GVA-ból az amor- tizáció levonásával számítható ki.
A nettó és a bruttó hozzáadott értékek ala- kulása bizonyos információt ad a tőkeinten- Zitás alakulásáról. Ha a két hozzáadottér- ték—adat azonosan változik, akkor a tőkein- tenzitási hányados időben változatlan. De itt kicsit lassúbb növekedési ütemet mutat, mint a GVA. ami a tőkeintenzitás valamelyes nö—
vekedésére utal. (Valójában csak egy iparág.
a légi közlekedés mutat ellenkező tendenci- át, ahol az NVA határozottan nagyobb növe- kedést jelez, mint a GVA, feltehetően a re- pülőgépek jobb kihasználása következtében.) A bemutatott munkaórák számának alaku- lása egyben az összes munkaráforditást jel- zi. Az egy munkaórára jutó kompenzáció nö—
vekszik. Ellentétben a közfelfogással, ebben a tekintetben jelentős az iparágak közötti szóródás. Meg kell azonban jegyezni, hogy a nemzetijövedelem-statisztikákban nincs olyan információ, amely megmagyarázná, hogy a szóródás milyen mértékben tulajdo—
nítható az egyes iparágakban foglalkozta- tott munkaerő életkor, nem és képzettség szerinti megoszlásának. Érdemes még meg—
említeni, hogy a legalacsonyabb egy órára jutó kompenzációnövekedés nemcsak olyan íparágaknál tapasztalható, amelyek vissza- esők vagy legalábbis stagnálók (mint példá- ul a textilipar, a bőripar, a helyi közlekedés stb.). hanem két rendkívül gyorsan növekvő iparágnál is — a rádió és a tv, valamint az üzleti szolgáltatások esetében — feltehetően amiatt, mert ezekben a bérek már 1947-ben
meglehetősen magasak voltak.
A legtöbb információt azok az adatok ad- ják, amelyek bemutatják a tényleges kibo- csátás alakulását munkaóránként, ami leg—
alábbis közbeeső magyarázata az eddig vá- zolt struktúrának. A munka termelékenységé—
nek alakulása a vizsgált időszak során rend- kívül nagy mértékben szóródott az iparágak között.
A termelékenység növekedési ütemének alakulása segítséget nyújt az árak és a kibo- csátás alakulását leíró említett adatok meg- értéséhez is. A horizontális tengely alatt el—
helyezkedő iparágaknól viszonylag magas volt a termelékenység növekedése, azoknál pedig, amelyek a tengely felett helyezkedtek el alacsony. Az iparágak elhelyezkedése leg- nagyobb mértékben a jövedelem-elaszticitás-
tól függ az árak különböző alakulása mel- lett. Az is világosan látható, hogy a termelé—
kenység növekedési ütemének lassulása meg—
lehetősen általános.
A tanulmány befejezéseként a szerző hang—
súlyozza, hogy az árak és a mennyiségek kö- zötti —- mind az iparágak között, mind az iparágakon belül megfigyelhető — negatív korreláció gondos vizsgálatot igényel attól függően, hogy az egyes iparágaknak milyen sajátságos jellemzői vannak, milyen techno- lógiai változásokkal kell számolni, és milyen általános makroökonómiai hatások érvénye—
sülnek.
(Ism.: Marton Ádám)
KOCSKAREV. V.:
A HITEL SZEREPE A KOLHOZOK GAZDASÁGI FEJLESZTÉSÉBEN
(Rol' kredita v ukreplenii ékonomiki kolhozov.) — Voproszü Ékonomíki. 1979. 7. sz. 75—84. p.
A Szovjetunióban a mezőgazdasági ter- melőszövetkezetek álló— és forgóeszközeinek finanszírozását a Szovjetunió Állami Bankja (Goszbank) tervídőszakonként növekvő hitel—
lel fedezi. A rövid lejáratú hitelek összege a nyolcadik ötéves tervben -— évi átlagban —- 4,3 milliárd rubel, a folyó tervidőszakban már több mint 20 milliárd rubel volt. A be- ruházásokat a másfél évtizeddel előttihez ké- pest 3,7-szer annyi hitel (1978-ban 4.5 milli- árd) segítette. A kolhozok beruházásainak egyharmada hitelből valósult meg.
A finanszírozás korábban két forrásból tör—
tént. Részben a felvásárló szervezetek előle- gezték meg a felvásárlandó termények és termékek értékét. részben pedig a Goszbank nyújtott hiteleket. Jelenleg közvetlen bánk- hítelben részesülnek a kolhozok. Kisebb cso—
portjukat (200/0) esetenként látja el az Állami Bank a folyó termelés lebonyolításához szük- séges pénzeszközökkel. Másik, nagyobb cso—
portjuknak (800/0) a termelés folytatásához szükséges pénzeszközöket meghitelezik, a Bank által megszabott speciális elszámolás alapján. A jelenlegi közvetlen hitelezési rend—
szer nem ösztönzi a felhasználókat a forgó- eszközök saját alapjának megteremtésére.
12 év alatt (1966—1977) a forgóeszköz-állo- mány 2.5—szeresére, a termelési alapok 2.8- szeresére nőttek, ugyanakkor ezeknek saját forrása mindössze 1.4—szeresére. Ebben az időszakban növekedettatermelés (ezzel ará- nyosan a befejezetlen termelés), bevezették a korábbi természetbeni munkadíjazás helyett a garantált pénzbeli munkadíjat. Mivel eze- ket a termelési alapok részeként bankhitel—
ből fizették ki, átalakult a forgóeszközök ösz- szetétele, és az eszközök fedezeti aránya is megváltozott. 1966-ban a termelési alapoka
662 STATISZTIKAI IRODALMI FIGYÉLÖ
forgóeszközök 65 százalékát tették ki. 12 év múlva már 76 százalékát. Ezekből a saját eszközzel fedezett rész ó9-röl 41 százalékra csökkent, a bankhitel aránya 5-ről 37 száza- lékra nőtt. A fedezettség megváltozása nö- velte az önköltségét (bankhitelek kamata).
A termelőeszközök árának emelkedése az egyes évek kedvezőtlen időjárásával páro—
sulva tovább fokozta a költségnövekedést, és a változatlan termelői árak mellett gyengi- tette a kolhozokban dolgozók anyagi érde- keltségét. A garantált pénzbeli munkadíjazás bevezetését a mezőgazdasági termelés és a munkatermelékenység növekedésének kellett volna kísérnie. Mindez a nem kellő anyagi érdekeltség miatt nem valósult meg mara—
déktalanul sem a nyolcadik. sem a kilence- dik tervidöszakban. A munka termelékeny- sége lassabban nőtt, mint a kifizetett bér. A kolhozok jövedelmének csökkenő része ke—
rült felhalmozásra és növekvő hányada fo- gyasztásra: a nyolcadik tervidőszakban 75 százaléka, a folyó ten/időszakban 82 száza—
léka. '
A pénzügyi nehézségeket a termelésszer- vezés hiányosságai, az eszközök pazarló fel- használása tovább fokozta. a kolhozok egész sorában csökkent a jövedelmezőség. A forgó—
eszközök saját forrása emiatt is csökkent, a bankhitelek aránya nőtt, azaz a forgóeszköz- növekményt a Goszbank fedezte. A nyereség egyre csökkenő hányadát fordították forgó- eszköz-felhalmozásra: 1966—ban 32. 1977-ben már csak 13 százalékát. Egyes szövetséges köztársaságokban még erőteljesebb volt ez a folyamat, és még a magas jövedelmező- ségű kolhozok (25 százalék feletti) sem fej—
lesztették saját forgóeszközeiket (Türkménia.
Tadzsikisztán, Moldávia kolhozai). Gyakran előfordul, hogy a forgóeszközök állományát selejtezés, veszteség. mérleghelyesbítés stb, címén csökkentik. Az utóbbi években ezek a leírások a nyereségből a forgóeszközök pót- lasára fordított összeg kétharmadát is elér—
ték. a Voronyezsi terület kolhozaiban 13-szo- rosan meghaladták. A forgóeszközök jelentős része nem mobilizálható. ami újabb hitele- zési kényszerhelyzetet teremt. A szerző sze- rint a forgóeszköz-hitelezés normalizálásá- nak híánya idézte elő ezt a nemkívánatos helyzetet.
A kolhozok különböző csoportjai eltérő arányban fedezik saját forrásból forgóeszkö- zeiket. Moldávia, Lettország, Litvánia kolho- zaiban a saját fedezet aránya megközelíti a 100 százalékot. Ezekben a köztársaságokban jelentősen nőtt a forgóeszköz-állomány. Az Orosz Föderáció és Kazahsztán kolhozaiban a saját fedezeti rész lényegesen alacso- nyabb, és a növekmény is kisebb volt. A for- góeszközök saját forrásának aránya általá- ban a gyenge jövedelmezőségű kolhozokban alacsony. 30 százalékos saját fedezeti arány
alatt (a kolhozok 14,8 százaléka) mindössze 0.4 százalékos volt a jövedelmezőségi ráta.a teljesen önfinanszírozó gazdaságokban (a kolhozok 13 százaléka tartozik ide) a jöve- delmezőség 30 százalékos volt.
A kolhoztermelés fejlesztése a hitelezési rendszer tökéletesítését és egyre árnyaltabb eszközök alkalmazását igényli. 13 szövetsé—
ges köztársaság 346 kolhozában újrhitelezési , rendszer kísérletei folynak. Ezeknek a közös gazdaságoknak a Goszbank elszámolási számlát nyit. amivel szabadon rendelkeznek.
A két éve folyó kísérlet tapasztalatai kedve- zők, mivel gondosabban használják fel az alapokat. és javult a fizetőkészség.
A szerző megállapítja, hogy a termelési és újratermelési folyamat —- a mai fejlettségi szinten — nem nélkülözheti a hitelt. Emellett azonban tisztázásra szorul, hogy mi legyen a hitel mértéke — a termeléshez, vagy az áru—
termeléshez képest -—, és milyen szerepet kap—
jon a vállalati forgóeszköz-ellátásban. Nem ért egyet azokkal a nézetekkel. amelyek sze—
rint a magas hitelezési arány az előnyös. ami az Állami Bank befolyásoló szerepét növeli.
Véleménye szerint ez az egyoldalú szerep nem lehet a Goszbank hitelpolitikájának alapelve. A forgóeszköznek — mint a termelési ciklus nélkülözhetetlen elemének —- biztosí- tása nem lehet kizárólagosan hitelezési fel- adat. legalább ilyen mértékben szükséges a vállalati saját eszközöket is igénybe venni er- re a célra. Mivel a gazdálkodás körülményei, pénzügyi eredményei nagyon eltérők, kizáró—
lag a normatívákon alapuló hitelezési rend—
szer tekinthető helyesnek.
Szerző nem tartja helyesnek a kolhozok hi- telellátottságának száródását sem. A forgó—
eszközhitelre nem szoruló szövetkezetek (a gazdaságoknak mintegy 13 százaléka) ugyan- is jelentős hosszú lejáratú beruházási hitele- ket vesznek fel, amelyeknek kamata (O,75 százalék) lényegesen alacsonyabb, mint a többi hitelé. 1977-ben az Orosz Föderáció 1018 kolhoza volt képes saját erőből fedezni teljes forgóeszköz—szükségletét. Ezek a kolho- zok mégis 113 millió rubel beruházási köl- csönhöz jutottak. Mindez annak a következ—
ménye, hogy a szabályozórendszer nem te—
reli, nem osztja meg helyesen a vállalati fej—
lesztési eszközöket az áll'ó- és forgóalapok között, és ezt a hiányosságot a hitelrendszer sem oldja meg. A jelenlegi gyakorlat hely- telen volta abban rejlik, hogy a gyengébb gazdaságoknak előirányzott alacsony kamat- lábú fejlesztési kölcsönök az arra kevésbé
rászorulókat segítik.
A hitelezési rendszer elvei még az 1930-as években alakultak ki. Az elvek azonosak a kolhozokban és más vállalatokban. Ezta gya—
korlatot a szerző idejétmúltnak ítéli, vélemé—
nye' szerint a hitelezés a gazdaságosság és a hatékonyságnövelés eszköze kell legyen. A
STATISZTIKA! lRODALMlűFlGYELÖ
663
központi hitelkeretet — amelyet a népgazda- sági terv irányoz elő — ezért negyedéves bon—
tásban. köztársaságonként differenciáltab- ban kell bontani.
A hiteltörlesztés pontosságát úgyszintén a Banknak kell betartatnia. Főként az elemi csapások állítják a Bankot befejezett tények elé, mert a károsult gazdaságok nem képe- sek törleszteni. Ennek a korszerűtlen biztosi- tási rendszer, az alacsony, mindössze 50 szó- zalékos kártérítési összeg is előidézője. Az adott körülmények miatt a hitelezési rend- szer hatékonyságot elősegítő funkciója gyen- gén érvényesül, nem ösztönöz a saját eszkö- zök jobb kihasználására és a takarékosabb felhasználásra.
(Ism.: Szabóné Medgyesi Éva)
KOLEK, J.:
A CSEHSZLOVAK GAZDASÁG ÉVES, ELEMZÖ, ELÖREJELZÖ MODELLJE
analiticky—prognosticky model ekonomiky
sz. 487—495. p.
(Rocny
CSSR.) — Statistika. 1979. 11.
A csehszlovák statisztika a hatodik ötéves terv időszakában komplex statisztikai elemző és előrejelző módszer kidolgozására használ—
ja fel kutatábázisát. Ezek a munkálatok a KGST-országok statisztikai szakembereivel és a Szovjetunió Gazdaságmatematikai intéze- tével együttműködve folynak.
Az ilyen irányú fejlődés számára kedvező feltételeket teremt az automatizált informá—
ciós rendszerek gyors fejlődése és a gazda- ságmatematikai módszerek fokozatos elter—
jedése. Ezáltal lehetővé válik a hagyomá- nyos részelemzéseknek komplex makroökonó- miai elemzésekkel való helyettesítése és az előrejelzés módszerének eredményesebb al- kalmazása,
A gazdasági elemzéseket napjainkban a módszerek dinamikus fejlődése jellemzi. ami jórészt a számítástechnika széles körű alkal- mazásának az eredménye. Meg kell azonban állapítani, hogy a makroökonómiai elemzé- sek módszertanának a gazdaságelmélethez való kapcsolódása nem tekinthető megoldott kérdésnek. Ebből következik, hogy a gyorsan növekvő számú modelleket elsősorban azért bírálják. mert olyan leegyszerűsített feltéte—
lekre épülnek, amelyeknek verifikálása nem kielégítő, egyesek szerint e téren olyan állás- pontok is kialakultak. amelyek legjobb eset- ben kétesnek minősíthetők. Ezt a tényt nem ellensúlyozza sem a modellek formai tökéle- tessége, sem a megoldások eleganciája és a technikai fejlettség; a modellszámítás gépi technikájának magas színvonala sem tud
ezen javitani.
További súlvos problémát jelent, hogy a gazdaságelméletre és általában a szocialista
újratermelési folyamatra vonatkozó ismere- tek, amelyekre a makroökonómiai elemzést alapozzák, hosszú időszakra érvényes tör- vényszerűségekből indulnak ki, és egyensúlyi.
arányos fejlődést tételeznek fel. A statisztikai adatok alapján végzett konkrét elemzések azonban gyakran állapítanak meg egyen—
súlyhiányos fejlődést, ugyanakkor véletlensze- rű hatásokat tedeznek fel, és rövid távú fej- lődési szakaszokat vizsgálnak. A modellszá—
mítások keretében véletlen tényezők hatásá- val azért is számolni kell, mert a modellben csak a legfontosabb tényezők egy része ve- hető figyelembe, a többi tényező viszont — kölcsönös kompenzálódás után — mint szto- chasztikus tényező érvényesül.
Mint további kérdés merül fel, hogy a mo—
dellben megfelelőképpen veszik-e figyelembe a termelési tényezők kihasználtságát. Az álló- eszközök kihasználtsága például Csehszlová—
kiában az utóbbi években csökkent, ami már az átlagos műszakszám visszaeséséből is megállapítható. Különösen nagy a visszaesés e téren a mezőgazdaságban, az energiahi—
ány pedig még tovább csökkenti a kapacitás- kihasználást.
Hasonló a helyzet az élő munka kihasz- náltsága szempontjából is. Hangsúlyozni kell, hogy a ki nem használt munkaerőt a túlórák nem kompenzálják. Mint konkrét probléma merül fel a nők foglalkoztatottsága, ahol a gyermekgondozási segélyen töltött idő meg- hosszabbodása még tovább bonyolítja a tisz- tánlátást.
A kihasználtság kérdése a nyersanyag- és az energiafelhasználás területén is vizsgálat-
ra szorul.
Megállapítható tehát, hogy a termelési té- nyezők teljes kihasználtságának rendszeres figyelembevétele hosszú időszakon át nem reális feltételezés. Ebből az következik, hogy a modellezésnél meg kell különböztetni a termelési tényezők potenciálját és azok tény—
leges kihasználását, amikor a termelés szín—
vonalát ez az utóbbi határozza meg.
Ilyen meggondolások alapján az éves elemző—előrejelző modellben a termelési és egyéb tényezők mellett a korrekciós tényezők alkalmazását tervezik, amelyeket szabályozó—
objektiv tényezőknek lehet nevezni.
A csehszlovák ökonometriai modell továb- bi problémája a munkaerőforrások ponto- sabb kifejezésének szükségessége. A munka—
erő volumenének a valóságot jobban kéovi- selő adatokkal történő szerepeltetése különö- sen a termelési szférában fontos. Emellett legalább jelezni kell a modellben az olyan munkaerőforrásokat amelyek még nincsenek teljesen kimerítve (elsősorban a munkaképes éietkornál idősebb személyek).
Szerepeltetni kell a modellben a világpiaci árak alakulásának a hatását is. Emellett fi- gyelembe kell venni a beruházások arányát
