Fórum
Statisztikai Szemle, 86. évfolyam 3. szám
299
nak, a statisztikát művelő fiataloknak a jövő- jét?
Életemben sok elismerést kaptam, azonban leginkább arra vagyok büszke, hogy szülőfa- lum, Hernádkak képviselőtestülete 2006-ban díszpolgárrá választott. Az is jóleső érzéssel tölt el, hogy ifjúkorom alma matere, ma a sá- rospataki Tanítóképző Főiskola címzetes főis- kolai tanári, a Közgazdaságtudományi Egyetem címzetes egyetemi tanári címmel tüntetett ki.
Sikeres volt az életutam? Ezt ítéljék meg mások! Igyekeztem becsülettel helytállni. A statisztikára mindig – bárhol dolgoztam is – úgy tekintettem, mint a társadalmi önismeret nélkülözhetetlen eszköze. Hogy visszaéltek és visszaélnek vele? Ezért nem a mérőműszer a hibás: Goethe írja: „Régi módszer és mégis
új, minden időnek jó szokása, számfacsarás- sal, huncutul csalódást kelteni rakásra!” A szakma becsületét soha nem akartam kockáz- tatni. Szerettem a munkámat s a munkámhoz a családi háttér mindig megvolt. Közgazdász feleségem, akit most egy éve vesztettem el – első és egyetlen munkahelye a Tervhivatal volt –; a vegyészmérnök lányommal együtt mindig megértettek, segítettek. Harmonikus volt családi életünk, ezért bírtam ki a gyakor- ta nehéz terheket.
Jó egészséget és sok sikert kívánok a to- vábbiakban.
Dr. Lakatos Miklós,
a Statisztikai Szemle főszerkesztője E-mail: miklos.lakatos@ksh.hu
Hírek, események
Jutalom. Közszolgálati jogviszonyban töl- tött idejük alapján 2008. január hónapban jubi- leumi jutalomban részesültek.
25 éves szolgálatért: Géczi Lászlóné, Vál- lalkozás-statisztikai főosztály.
30 éves szolgálatért: Pálmai Péter, Infor- matikai főosztály; Konstanzerné Nübl Erzsé- bet, Pécsi Igazgatóság.
35 éves szolgálatért: Haasné Kirchkeszner Magdolna, Veszprémi Igazgatóság; Kiszel Ju- lianna, Debreceni Igazgatóság; Augusztinné Timár Éva, Miskolci Igazgatóság; Bak Józsefné, Népességstatisztikai főosztály;
Téglásy Lászlóné, Műszaki és rendszertechni- kai főosztály; Fóris Attila, Informatikai főosz- tály; dr. Szép Katalin, Statisztikai kutatási és módszertani főosztály.
2008. február hónapban jubileumi juta- lomban részesültek:
25 éves szolgálatért: Gutainé Kiss Mari- anna, Veszprémi Igazgatóság; Szemán Zsu- zsanna, Mezőgazdasági és környezet statiszti- kai főosztály; Grábics Ágnes, Életszínvonal és munkaügy-statisztikai főosztály; Babarczy Péterné, Nemzeti számlák főosztály.
30 éves szolgálatért: Dancs Kálmán, Veszprémi Igazgatóság; Bácskay Andrea, Tár- sadalmi szolgáltatások-statisztikai főosztály;
Szabó Vilma, Vállalkozás-statisztikai főosz- tály; Szabóné Tóth Irén Erzsébet, Debreceni Igazgatóság.
35 éves szolgálatért: Varga Éva, Informa- tikai főosztály.
Konzultatív szakértői vizsgálat a KSH- ban. 2007. május 30. és június 1. között az Eurostat szakértői csoportja meglátogatta a Központi Statisztikai Hivatalt, és a vezető
Fórum
Statisztikai Szemle, 86. évfolyam 3. szám 300
munkatársakkal tartott konzultáció során a szakemberek áttekintették „Az európai statisz- tikai gyakorlati kódexének” érvényesülését.
Mindezek előzményeként a Statisztikai Prog- rambizottság (SPC) a gyakorlati kódex elfoga- dásával elkötelezte magát a kódexben foglalt elvek betartása mellett. Az SPC 2005. május 25-i ülésén a kódex tartalmának végrehajtása céljából jóváhagyott egy fokozatos ellenőrzést magában foglaló hároméves monitoring- eljárást, melynek során az egyes országok ön- értékelését össze kell kapcsolni a konzultatív szakértői vizsgálatok elemeivel, valamint egy szint-összehasonlítással és ellenőrzéssel a kó- dex elveit magyarázó ismérvek alapján. 2005.
december és 2006. január folyamán a nemzeti statisztikai hivatalok és az Eurostat elkészítet- ték önértékeléseiket. Ezek eredményeit össze- sítette az Eurostat és 2006 májusában benyúj- totta a Gazdasági és Pénzügyi Bizottságnak. A gyakorlati kódex konzultatív szakértői vizsgá- lata egy közös módszertan alapján történt, mely elsősorban a kódex intézményi, környe- zeti és tájékoztatási részére összpontosít, és a következő elveket vizsgálja: szakmai függet- lenség, felhatalmazás adatgyűjtésre, megfelelő erőforrások, a minőség iránti elkötelezettség, a statisztikai adatok bizalmas kezelése (adatvé- delem), pártatlanság és objektivitás, valamint hozzáférhetőség és érthetőség.
Az elkészült beszámoló egy négypontos mérési skála szerint, az ismérvek szintjén és elvenként vizsgálja a gyakorlati kódex megva- lósulását. Tartalmazza a kódex elveivel kap- csolatos fejlesztéseket, melyek eredményeit felhasználják az európai statisztikai rendszer megvalósulása ellenőrzésében. A kapcsolódó anyagok elérhetők a következő címen:
http://portal.ksh.hu/portal/page?_pageid=37,57 7373&_dad=portal&_schema=PORTAL.
Szakkollégiumi ülés. 2008. január 17-én tartották KSH-ban a Lakossági Adatgyűjtési
Kollégium (LAK) ülését. A megbeszélésen Waffenschmidt Jánosné, a KSH főosztályve- zetője összefoglalta a népszámlálás előkészí- tésével kapcsolatos, az előző ülés óta történt eseményeket. Az előadó elmondta, hogy a Hivatal a népszámláláskor komoly módszer- tani váltásra készül. A Hivatalon belül össze- gyűjtött igények egy része a módszertani fel- adatokhoz kapcsolódik, más részük a tájékoz- tatási adatigényekkel kapcsolatos. Jelezte, hogy Bagó Eszter, a KSH elnökhelyettese vezetésével megalakult a Népszámlálási Bi- zottság. (Tagjai: Klinger András, Kópházi Jó- zsef, Lakatos Judit, Lakatos Miklós, Láng Dóra, Spéder Zsolt, Szép Katalin.) A témával kapcsolatban több hozzászólás is elhangzott.
Lakatos Judit, a KSH főosztályvezetője el- mondta, hogy legnagyobb adatigénnyel a Tá- jékoztatási főosztály lép fel. Felhívta a fi- gyelmet arra, hogy a kérdőívekből is több változatot érdemes készíteni, bővebb és szű- kebb tartalommal, esetleg különböző alminták részére más-más kérdőív is készül- het. Egyúttal bejelentette, hogy a LAK a KSH-n belüli információigények összegyűj- tését elvégezte. Szép Katalin, a KSH főosz- tályvezetője felhívta a figyelmet azokra az igényekre, melyek egyrészt a mintakeret, másrészt a súlyozás következtében keletkez- nek. Ezután Grábics Ágnes a KSH főosztály- vezető-helyettese tájékoztatott két 2008-ra tervezett próbafelvételről, az Európai Háztar- tási Modul és az Időmérleg próbaösszeírások- ról.
Tízéves az új Területi Statisztika. Társfo- lyóiratunk, a KSH kiadásában kéthavonta meg- jelenő Területi Statisztika 2008-ban lép tizen- egyedik évfolyamába. Az 1968-tól megjelenő lap elődei a korábban Statisztikai Értesítő (1951–1956), majd Megyei és Városi Statiszti- kai Értesítő (1957–1967) címen megjelenő pe- riodikák voltak. Az elődök hagyományait válla-
Fórum
Statisztikai Szemle, 86. évfolyam 3. szám
301
ló, de tartalmában jelentősen átalakuló lap mun- kájában arra törekszik, hogy fórumot adjon új módszertani elgondolásoknak, kísérleteknek, az ország területi egységei, a településhálózat fej- lődését, fejlesztését elemző tanulmányoknak.
Vállalt célja, hogy a folyóirat köré hívja és gyűjtse mindazokat a nem statisztikus szakem- bereket is – jelesül területi tervezőket, a föld- rajztudomány művelőit, a regionális kutatókat és a gyakorlati közigazgatás terület- és telepü- lésfejlesztéssel foglalkozó szakembereit –, akiknek munkája, érdeklődési köre szorosan kapcsolódik a területi statisztikához.
Az MST Statisztikai Oktatási Szakosztá- lya 2008. február 1-jén tartotta első ülését a Bu- dapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Felnőttkép- zési Központjában. Az ülés napirendjén a bolo- gnai rendszerű gazdaságtudományi alapszako- kon folyó statisztikaoktatás céljaira eddig meg- jelent, illetve rövidesen megjelenő új tanköny- vek bemutatása szerepelt. Ennek keretében elő- ször Vancsó Ödön, az ELTE TTK Matematikai Intézet Matematikatanítási és Módszertani Köz- pont munkatársa adott rövid tájékoztatást a ma- tematika alapszak hároméves tantervéről, és ar- ról, hogy abban milyen statisztikai tárgyak sze- repelnek. Ezután három tankönyvről hangzott el egy-egy rövid ismertetés. Először a Pintér Jó- zsef és Rappai Gábor, a pécsi Tudományegye- tem oktatói által szerkesztett a PTE KTK által
2007-ben kiadott „Statisztika” c. tankönyvről, majd Hunyadi László és Vita László, a Budapes- ti Corvinus Egyetem (BCE) oktatói „Statisztika I. és II.” c. tankönyvéről, mely az Aula Kiadó- nál jelent meg 2008-ban, végül pedig Kerék- gyártó Györgyné, L. Balogh Irén, Sugár András és Szarvas Beatrix, a BCE oktatói 2008-ban, az Aula kiadó által megjelentetett „Statisztikai módszerek és alkalmazásuk a gazdasági és tár- sadalmi elemzésekben” c. tankönyvéről. Befe- jezésül Oroszné Csesznák Anita, a BGF PSzFK Távoktatási Központ igazgatója mutatta be mű- ködés közben a statisztika elektronikusan támo- gatott oktatásához készült oktatóprogramot, amihez Sándorné dr. Kriszt Éva a BGF ügyve- zető rektora mondott rövid bevezetést. Az is- mertetések után több kérdés is elhangzott az egyes tananyagokkal kapcsolatban és néhány olyan felvetés is, ami jól használható majd a to- vábbi ülések programjának alakításához.
MST-ülés. A Jogi Informatikai Társaság és a Magyar Statisztikai Társaság Közigazga- tási- és Igazságügyi-statisztikai és Jogi Infor- matikai Szakosztálya 2008. február 28-án tar- totta közgyűlését az ELTE Tanári Klubjában.
A rendezvényen tartották meg az egyesület éves közgyűlését, valamit elhangzott dr. Kato- na Tamás, a Szegedi Tudományegyetem okta- tójának „Az Államkincstár informatikai rend- szerei” című előadása.