-
•
1•
40• •
AZ ASSZONY AZ OKA.
• »Jócakát doktor ur-!«
n »Jócakát jegyző ur!«
• Elfordultak egymástól a priccsen, aludni pró- bállak.
• Ugy szedték őket össze valahol a kültelkeken, mikor razziát tartottak. A »doktor ur« sohasem volt doktor, valami ügyvédi iroda Írnoka volt valamikor.
• Nem tudtak elaludni, fészkelődtek a kemény priccsen. A jegyző volt a bőbeszédűbb, az szólalt meg előbb:
n »Alszik má doktor ur?«
• »Még nem.«
• »Én se tudok elaludni . . .«, sóhajtott egyet a jegyző, a sóhajtása ásításba olvadt, aztán károm- kodott. Fölült a priccs szélére.
• A doktor is fölült Végighúzta az orra alatt a kabátja ujjainak rongyait, ő is ásított egyet.
• »Az ám a fene egye meg.«
n »Vót-e má itt doktor ur?«
a »Itt? . . . Még sohse . . . fiát maga?«
• »Akkó má elaludtam vóna.«
• »Hej de csak nagy bolond az ember mégis«, szólt a doktor.
• »A bizon igaz!«
• »Mért nem emészti el magát az ilyen tedd ide tedd oda ember. Ha nem lettem vóna olyan gyáva, régen nem vónék má.«
D »Ugy-e maga is el akarta magát emészteni?«
• »Talán maga is?«
n »Bolond vótam, hogy nem tettem, csak azt.
tartottam, nem érdemes egy fehérnépért,«
• »Ugy látszik egyforma sorsunk vót jegyző ur.«
• »Tudja gyerekember vótam . . ., régen vót
nagyon. Beleszerettem egy lányba. Szép vót, gyönyörű vót, de hát. . . mellik asszony nem szép is meg gyönyörű is, akit az ember szeret.
Jártam utána. Mindig csak utána a hivatal helyett.
Nemcsak magam vótam vele így, jártunk többen is. Küldözgettem neki a virágokat, mindent meg- tettem. de a lány, mikor megköszönte a virágot szóvá tette, hogy minek küldöm. Azt mondta, hogy szereti a virágot, szereti, de az csak gazdag embereknek való mulatság igy télen. Azért kedves vót hozzám. Fgyszer neki lódútam. Jó van gondótam, megpróbálom, megkérem a lányt Ki- őtözködtem . . . azért akkó még vót miből. Be- állítottam hozzájuk. Mikor szemközt vótam vele, igy egész egyedül, amikor a szeme közé néztem, . . . nem tudtam elmondani, amit akartam. Gon- dótam, majd hónap. Akkó el sem mertem hozzá menni. Egy hét tellett bele, amikor újra elmentem.
Nagy nehezen el tudtam mondani, amért jöttem.
A lány csak nézett, mint egy férfi. Aztán el kezdett beszélni. Mintha óvasta vóna. De én nem hallottam belőle majdnem semmit Csak épen a legutósó szavakat azokra emlékszem ma is. Azt mondta a végén: »hanem azért legyünk jó barátok.«
• »Aztán el kezdett inni . . . mi?«
• »Aztán el kezdtem inni. Éjje! ittam, nappal meg alig jártam hivatalba. Ha gondókodtam, az járt az eszembe, hogy agyonlövöm magam . . . vizbe ugrom . . . szóval elemésztem magam. Aztán mindig haladékot kértem magamtól magamnak.
»Egyszer még el megyek az ablakja előtt . . . aztán leiszom magam utoljára . . . úgyis vége lesz mindennek.« Pénzem nem vót. Eh, úgyis vége lesz mindennek. Elvettem hivatalos pénzt.
H l 1—1 • •
• 1 1 • 41 • •
Aztán éltem tovább, ha ez ugyan élet. Becsuktak.
Hova mentem vóna? Ide kerűtem. Minden egy fehérnépért, mert az nem gytitt hozzám . . .«
• Csend lett egy ideig, azlána »doktor ur« beszélt
• »Azt hiszi másképen lett vóna? Hát énnekem vót asszonyom. Szép vót az is, gyönyörű vót.
Gyerekember vótam, mikor hozzám gyütt. Pedig sokan jártunk utána. Éltünk szépen egy ideig, mert bolond vótam. Szerettem, ha az asszony szépen öltözködik. Nekem tetszett, ha az asszony után mások is megfordultak, mikor együtt mentünk. Az asszonynak is tetszett a dolog.
Beszélgetett a férfiakkal, kacérkodott velük. Aztán már ő kért új ruhát, új kalapot. Mikor lehetett
vettem, de aztán nem lehetett és az asszonynak mégis vót Nem tuttam rágyünni semmire. Csak mások mondták. Oda jutottam, ahova maga.
Agyon akartam lőni magam. Ittam. Az agyon- lövésből nem lett semmi, csak ittam tovább, zül- löttem, mindig lejjebb. Otthon napirenden vót a pör-patvar, aztán már haza sem mentem. Nincs is hazám. Ma itt, . . . holnap ott . . . Pedig azt hiszem, ha — nem nősültem vóna meg, máskép lenne.
• »Megint csönd lett a jegyző nagyot ásitott«
• »Jócakát doktor ur!«
D »Jócakát jegyző ur!«
És mind a ketten végig heveredtek a priccsen.
B É K E F I DEZSŐ.
K U L T U R A I
