CSŰRÖS MIKLÓS
Kodolányi János publicisztikája
A publicisztika és esszé különféle változatainak folyamatos művelése, ú j meg ú j tanulmánykötetek kiadása, a visszavonulni készülő beteg író föltámadó vonzalma az értekező m ű f a j o k iránt másfél évtizedes hallgatás után, a hatvanas évek elején — mindez arra vall, hogy a véleménynyilvánítás kötetlen, csevegő, félig szépirodalmi módja Kodolányi számára mindig több volt, mint alkalmi jövedelemforrás vagy kényszerű munka.' A húszas években csaknem minden pénztelen, kérészéletű, ellen- zéki folyóiratban fölbukkan a neve; a Szabadság szerkesztőségében, Bajcsy-Zsilinszky Endre és köre társaságában végzett m u n k á r a mindig szeretettel emlékszik vissza.
A népi írók folyóiratainak, a Válasznak, a Hídnak, a Sorsunknak f ő m u n k a t á r s a . A fővárosban a Nemzetőrrel, vidéken a Tiszántúllal tesz kísérletet szélesebb közvéle- mény irányítására a napisajtó révén. S amikor a Zilahy-féle „ ú j szellemi f r o n t "
körüli vitákban súlyos sebeket kap és csalódottságában tolsztoji ambíciókkal „vonul vissza" a közéleti szereplés agorájáról a szépirodalom védettebb vidékére, bizony nem sokáig állja a magára kirótt hallgatást. A publicisztikához való ragaszkodása tehát emberi és művészi egyéniségének lényeges vonásaihoz kapcsolódik, efféle írá- sai alkatának-tehetségének belső szükségleteiből következnek.
Kritikusai, méltatói a Kodolányi-életmű egyik legfőbb jellemzőjeként emelik ki az önéletrajzi ihletés megkülönböztetett fontosságát. Az ilyen típusú írók műveit forgatva minduntalan a „gyónás" vagy a „napló" szavak jutnak eszünkbe; s z á m u k r a a szellemi létezés elengedhetetlen tartozéka az élmények, emberi kapcsolatok, való- ságos vagy szellemi utazások, olvasmányok megörökítése s a hozzájuk való viszony tisztázása. Kodolányit is belső kényszer sarkallja, hogy közzétegye értelmező véle- ményét az élet és az irodalom jelenségeiről; ebből a kényszerből születnek — m i n t napló, mint az önéletrajz folyamatos lebontása — tanulmányai, cikkei, esszéi, egész publicisztikai termése.
Az önéletrajzi alkat és igény mellett a publicisztikai állásfoglalás iránti h a j l a - mát a művészet feladatáról vallott fölfogása erősíti. Elhatárolja magát a Kosztolányi- féle homo estheticustól, s nemcsak egyénileg tesz hitet a homo morális mellett, h a - nem az esztétikai szemlélet hasonló irányú változásában egyetemes jelenséget, törté- nelmi korszakváltást lát. „Ma már nem azt tartjuk szép műnek, amit ezelőtt h a r m i n c évvel tartottunk. (...) Ma az az író, akiben erkölcsi erő és elszántság van, vagy az is van, s nemcsak művészi formakészség, műveltség és fantázia" — í r j a 1937-ben (Írók a Márciusi Fronton) —, s hasonló nyilatkozatokat — még ha az írói morál, az elkö- telezettség konkrét tartalmát más-más időben különbözőképpen ítélte is meg — a pálya minden szakaszából idézhetnénk.
Van a Kodolányi-oeuvre-nek még egy sajátossága, amely t a n u l m á n y a i n a k vizs- gálatát szükségessé és tanulságot ígérővé teszi, ez pedig a szépirodalmi művei tudo- mányos megalapozására való törekvése. A regény, mondja, „a modern időkben meg- szűnt szórakoztató mulattatás, esztétikai játék vagy elandalító, álombaringató mesé- lés lenni, a társadalmi erők fölfejtője, a gazdasági és politikai összefüggések meg- 80
állapítója, az e m b e r n e k az összességben helykijelölője, röviden és egyszerűen: e m b e r - k u t a t ó módszer lett." (Móricz Zsigmond, 1930.) Az „ e m b e r k u t a t ó " művészet és t u d o - m á n y h a t á r a i elmosódnak, Kodolányi a szó szoros értelmében beolvasztja, feloldja az epikai a n y a g b a n a tudományos ismeretet; m i n t Bóka László írja, a folklorista, a t á j n y e l v k u t a t ó , a szociográfus igény „ b e n n e még nem bénítja meg az alkotó képze- letet, n e m d o k u m e n t u m o k a t keres, h a n e m az életet, s eleven típusokat a k a r m ű v é - szileg ábrázolni". T u d o m á n y és fikció, olvasmány, tapasztalat és költői teremtés összefonódó szálainak szétfejtése m a is aktuális föladata a vele foglalkozó filológiá- nak. N y i l v á n v a l ó a kapcsolat a g y a k r a n n a t u r a l i s t á n a k nevezett korai ormánsági novellák és a h ú s z a s - h a r m i n c a s években keletkezett szociográfiák között (utóbbiak zömében a Baranyai utazás című kötetben jelentek meg). A m a g y a r t ö r t é n e l m i t á r - gyú regényekhez történelmi, néprajzi, nyelvészeti, összefoglalóan: hungarológiai ta- n u l m á n y o k tartoznak, jegyzetek Boldog Margitról, J u l i a n u s barátról, Körösi Csorna Sándorról, nyelvművelő glosszák, a Néhány megjegyzés Márai röpiratához, a Kelet népe, s hasonlók. Esszéisztikus m e l l é k m u n k á k előzik meg és kísérik a második világ- h á b o r ú u t á n i évek biblikus és mítoszregényeit is: etnológiai és vallástörténeti tárgyú meditációk a Csendes órákban, A robbanó világ, m a j d a Lucifer lámpása. Egy-egy gondolatmenet vagy problémamegoldás néha évtizedekkel előbb fogalmazódik meg esszében, m i n t regényben: A vas fiai utolsó fejezete, a m a g y a r nép h a l h a t a t l a n s á g á - nak „ m á g i k u s " látomása c s í r á j á b a n b e n n e van az 1929-es K n u t H a m s u n - t a n u l m á n y - b a n ; az 1949-ben keletkezett és jóval később megjelent Boldog békeidők m o n d a n i - valója és a l a k r a j z a sokat köszönhet a több m i n t húsz évvel korábbi Nevelésünk csődje című pedagógiai pamfletnek.
Tüskés Tibor egyhelyütt a m a d á c h i Á d á m é v a l hasonlítja össze Kodolányi szel- lemi ú t j á t , s valóban, p á l y á j á n m á r - m á r szabályosan váltakoznak a hit és a k i á b r á n - dulás szakaszai, lobbanékonyan csatlakozik eszmékhez, irányokhoz, mozgalmakhoz, s aztán sorra csalódván b e n n ü k — ú j eszmét keres. Idealizmusnak n e v e z h e t j ü k ezt a m a g a t a r t á s t , n e m a szó egzakt bölcseleti, h a n e m köznapibb etikai értelmében, az e m - beri gondolatba és cselekvésbe vetett hit szinonimájaként. U g y a n a k k o r Kodolányi nemcsak Á d á m , h a n e m kiábrándító L u c i f e r j e is ö n m a g á n a k ; hajlik rá, hogy veszé- lyes, sátáni princípiumot lásson a tudásban, az e m b e r i civilizációt n e m egyszer nevezi Lucifer művének, leleplezi a tudományos haladás f o n á k j á t : „Lucifer fölemeli l á m p á s á t s m e g m u t a t j a a világegyetem mélységét. Ember, most m á r elpusztíthatod ezt a végtelenséget, h a akarod, vagy h a n e m v i g y á z o l . . . " — jegyzi meg (az idők során megcáfolt fizikai elméletek és társadalmi utópiák közepette) az a t o m e r ő föl- szabadításának fölfedezését értelmezve. Ironikusan tagadó polémiáiban, dé regény- ben, novellában is, g y a k r a n húzza alá az ösztönélet szívós hatalmát, a gondolati megismerés korlátait, a logika elégtelenségét, a lét irracionalitását. Az ádámi, idea- lisztikus vonással ez a tagadó, nihilisztikus néz farkasszemet K o d o l á n y i b a n ; b a r á - tokra, közös, szent ügyekre, hősi vállalkozásokra vágyik, de m a g á b a n h o r d j a m i n d e n idealisztikus hit cáfolatát is, s valami elementáris, e m b e r - és kultúraelőtti őstudás felé n y ú j t ó z k o d i k . . .
E két irány küzdelme h ű e n tükrözi szellemi helyzetének felemásságát. Kora m a g y a r t á r s a d a l m á n a k követelményei s a nemzeti művelődés hagyománya, amelyhez kapcsolódik (Ady, Móricz, Bartók, Kodály példája) a polgári átalakulás befejezéséért, 1848 d e m o k r a t i k u s eszméinek győzelméért vívandó h a r c kötelességét örökítik rá.
Magyarország helyzetét 1930-ban olyannak látja, hogy „csak azokon a nyomokon h a l a d h a t tovább, amelyeket Kossuth az ő nemzeti és szociális f o r r a d a l m á b a n meg- jelölt" (Móricz Zsigmond). Egyszersmind azonban Kodolányi a modern nyugati filo- zófiának, t u d o m á n y n a k is k o r t á r s a ; Schopenhauer, Nietzsche (s vele p á r h u z a m o s a n Dosztojevszkij), Spengler, Frobenius, Freud és a f r e u d i z m u s kérdésfeltevéseit és v á - laszait m o h ó érdeklődéssel, a hasznosítás igényével tanulmányozza. Vívódva, g y a k r a n b í r á l v a közelíti m e g tételeiket (például Az európai élet és Knut Hamsun című t a n u l - m á n y b a n jól megfigyelhető, hogyan küzd Nietzsche emberellenes, „pogány" t e n d e n - ciáival), de pesszimizmusuk, az intuíciót és a tudatalattit hangsúlyozó ismeretelmé- letük, az e m b e r i n e m fejlődését tagadó történelemellenességük nem m a r a d rá hatás 6 Tiszatáj
nélkül. S míg az egyik Kodolányi, a hivő, a humanista, a szívember úgy látja, hogy a szocialista mozgalmak igenis előre jutnak, ha hajtóerőik „az emberszeretet, igaz- ságérzet és a másokért való önfeláldozás vágya" (Nagy Lajos: Vadember) és bízik az ifjúságban, amely „elhagyva az agyaglábon álló tekintélyeket, szabadon, a t u d o m á n y alapján járva, hozzáfog a jobb világ felépítéséhez" (A magyar intellektuális ifjúság), addig másik énje kívül él a történelmen, szem elől veszti a fejlődés vagy h a l a d á s perspektíváját, sámánok, költők, idegbetegek időtlen révületeiben keresi a lét t e r e m - tés előtti egységét, s Juhász Gyula betegsége mögött „kísértetiesen intenzív életet"
sejt, amelyhez képest „szánalmas kakasviadal és m a j o m k o d á s volt minden, a m i t számára az emberek világa nyújthatott. Ebben a mélységben m á r eggyé f o r r a táj, a növények, az állatok s az emberi lélek leglényegének élete".
Kodolányi fiatal korában tudatosította már az itt jellemzett két típus létét és lényegét. 1925-ös Móricz-tanulmányában (Tündérkert — Pillangó) érzékletesen, nagy- fokú lélektani és esztétikai tudatossággal írja körül a két pólust, „a magyar k u l t ú r a két ellentétes sarkát". Az egyik oldalra a Tündérkert kerül, a problémák könyve, a humánum, a szellem, az emberi építés és kultúra tragikus nagy m ű v e ; a m á s i k r a a Pillangó, a debreceni problémátlanság, az ösztönélet, az időtlen vegetáció „vigaszta- lan vigasztalása". Az egyik keresztény könyv, az „emberisten" oltárán hozott áldozat, a másik pogány és objektív: géniusza, az „állatisten" nem ismer erkölcsi m e g h a t á r o - zásokat, a természet nem jó és nem gonosz. A fiatal Kodolányi n e m érzéketlen a pogány magyar őstalaj életszemlélete iránt, mégis a h u m á n u m és a szellem pólusát választja: „ . . . e sorok írója előtt inkább a másik, a meg nem nyugvó örök építés, az emberisten megfoghatatlan, ösztönökön felülálló s örökké tragikus másik h a r c a lesz kedves és vigasztaló. A Tündérkert."
E vallomás egy egész pályaszakasz célkitűzéseit, eszményét, világnézetét fejezi ki, az eltökélt szellemi küzdelmekben bővelkedő „keserű i f j ú k o r n a k " mintegy m o t - tója és summázata lehetne. Az ellenforradalmi kor első, legsötétebb szakaszáról, a r r ó l a „magyar reneszánszról", amelynek neve elől sohasem h a g y j a el a gúnyos „úgy- nevezettet", sistergő gyűlölettel tud csak szólni: „A lepergett h á b o r ú mennydörgése, a nemzetiszínű görögtüzek hazug villogása, nagy tragédiákban elbukottak holttestei- nek cifra szóvirággal való megkoszorúzása, vér- és tósztáradatok, hadisegély és pezsgő, tiszta lelkesedés, förtelmes lopások káosza rémlik vissza bennünk." (A tűznek nem szabad kialudni.) E gondolatmenet esztétikai következménye szerint a túlzást, a rikító színeket, a rémségek és förtelmek élményét, amely korábban detektívregé- nyek feszültségét táplálta, i m m á r az igazi irodalom sem kerülheti meg, hiszen „a kor, melyben esztendők óta élünk, a legvadabb ponyvaregényeket is megszégyeníti közön- ségesség, aljasság, szadista tombolás és kéjelgés dolgában" (Kosztolányi Dezső: Édes Anna). Így a húszas évek felháborító tapasztalatai egyelőre h á t t é r b e szorítanak m i n - den kötetlenebb, a napi politikumtól valamennyire is függetlenülő szellemi kalandot.
Gyűlölete a kor hivatalos Magyarországa iránt, párosulva a javítás és változtatás igényével, morális hevületével, szinte kötelességként rótta rá, hogy a „fogalmak tisz- tázását" a társadalmi alapoknál kezdje.
Az élmény, amely íróvá teszi és első jelentősebb művei u t á n még sokáig m a r a d ihletője: a baranyai egykekérdés is a gazdaságpolitikai (és lélektani) gondok felé tereli. A nemzetpusztulás gazdasági okát kezdettől fogva a feudalizmust f e n n t a r t ó birtokrendszerben, morális hátterét az egész társadalmon ú r r á lett k é p m u t a t ó szel- lemben jelöli meg (A hazugság öl!). A Bartha Miklós Társaságban tartott előadása A falu szociális viszonyairól már a marxista szociológiát ismerő gondolkodóra vall.
K i m u t a t j a a parasztság tulajdonviszonyok szerinti rétegeződését, észreveszi, hogy a civilizációs vívmányokból való kizártság a nép kultúrateremtő képességét is m e g - bénítja; polgári demokratikus átalakulást sürget: a föld legyen a termelőké, az érté- kesítést végezzék dán típusú szövetkezetek.
Társadalombírálata másik centrális tárgya a középosztálynak nevezett konglo- merátum. Gyűlöli és ízekre szedi a korlátolt kispolgárt, a fölfelé mindig igazat adó, lefelé ordító, terrorizáló tisztviselőt. Az Édes Anna-recenzióban ez a dühös u n d o r valósággal lírai formában tör ki, az 1929-ben írott, Az ifjúság és a munkások című 82
tanulmány — és néhány hasonló — m á r szabatos történelmi és elméleti analízist a d : a középosztály a kiegyezéssel megpecsételt kompromisszum terméke és kiszolgálója, asszimilálódott hivatalnokokból és elszegényedett dzsentrikből „kalapálódott" össze, érdekei: a tekintély és érvényesülés, valamint ideológiája a nagybirtokkal szövetkező tőke támaszává teszik.
A középosztály kritikájához tartozik a korabeli hivatalos pedagógia bírálata is.
Kodolányit leginkább a húszas évek ellenforradalmi érzületű ifjúságával kapcsolatos tapasztalatai késztethették arra, hogy eltűnődjék a „nevelés csődjén", a „sorozatos terroron" alapuló pedagógia gyümölcsein. Az ellenforradalom demagógiájától félre- vezetett, a világban tudatlanul és vakon ténfergő, tettrekészségét jobboldali tünteté- seken, zsidóveréseken levezető ifjúság fölrázása a célja (Szomorú Dezső, avagy pusz- tulunk, veszünk; Nevelésünk csődje). Az ország megismerése, a paraszt- és munkás- fiatalokhoz való közeledés, tárgyilagos szembenézés a tényekkel szociális, politikai és minden egyéb téren: ez javaslatainak summája, példaként, modellként pedig a cseh- szlovákiai sarlósok mozgalmát m u t a t j a föl (Az ifjúság és a munkások; A magyar intellektuális ifjúság).
A szociális kérdésfeltevéshez és szemlélethez való ragaszkodás Kodolányi iro- dalmi elveire, ítéleteire is r á n y o m j a bélyegét. Két író van, akinek szinte minden ekkor megjelent munkájáról fontos elvi kérdéseket feszegető tanulmányt ír: Móricz Zsigmond meg Nagy Lajos; az ő művészi törekvéseikből levont következmények nagy hatással vannak művei jellegére is. Móricz jelentőségét abban jelöli meg, hogy művészetében továbblendíti, beteljesíti az elbukott 48-as forradalom eszméit, s így a parasztság „Móriczban megtalálja a feudalizmust végképpen rombadöntő ideoló- giai kifejeződést". Nagy Lajosban már a szocialista forradalmár vonásait domborítja ki, „egyre erőteljesebben s logikusabban ment tovább azon az úton, amely a prole- tariátus célkitűzéseihez vezetett, s ma, a Lecke című kötetével félreérthetetlenül dokumentálta, hogy teljesen vérévé vált a szociális forradalom ideológiája" (Nagy Lajos: Lecke). Kor- és harcostársai, a húszas években induló fiatalok törekvéseit némely tanulmányaiban csaknem egyoldalú következetességgel társadalmi-ideológiai irányuk alapján méri meg (Fiatal magyar költők seregszemléje), s a polgári iro- dalom, főleg a Nyugat, valamint az avantgarde és Kassák megítélésében a korabeli munkásmozgalom irodalomkritikájából ismert dogmatikus túlzásokat is átveszi.
A Sötétség című pályanyitó novellával (1922) kezdődő évtizedben tehát Kodo- lányi végigjárja a radikális magyar értelmiség egy részének tipikus ú t j á t a kapita- lizmus anarchikus gyűlöletétől a faji szocializmus (Fábián Dániel és a Bartha Mik- lós Társaság) gondolatán keresztül — és ezek nem mindenben következetes bírálata nyomán — a munkásmozgalom céljainak megértéséig s egy sok elemében a marxiz- mus megoldásai felé tájékozódó gondolatrendszerig. De a radikális leszámolások és a szellemi tisztázások időszakában is felbukkan írásaiban valami fogalmazásbeli ket- tősség, taktikus játék a szavakkal, különösen a nemzeti érdek és a szocialista pers- pektíva azonosításában. A felvidéki Vetés című folyóiratban közzétett cikkében (A kisebbségi magyarok harca) például a nacionalista közvéleményt a k a r j a meg- győzni a sarlósok gyökeres társadalmi eszméinek, osztályharcban tetőződő program- jának jelentőségéről, s hajlékony logikával bizonygatja azt a veszélyes, elferdíthető gondolatot, hogy a társadalmi radikalizálódás éppen nacionalista szempontból szük- séges és haladó folyamat. Több nyilatkozata tanúskodik a kereszténység iránti meg- értéséről is, itt azonban nem egyházakra vagy dogmákra kell gondolni, hanem az erkölcsnek és kultúrának a r r a a nemes kereszténységére, amelyet Kodolányi a Tün- dérkertből is kiolvasott; Mussolini válogatott beszédei című, Dersi Tamás szerint
„rendkívül politikus kritikája" végén fájdalmasan panaszolja „a két leghatalmasabb szellemi egység: a kereszténység és kommunizmus összekapcsolódása" hiányát, Tün- tetés című, keserűen nosztalgikus szatírájában püspökök, apácák menetelnek a ke- nyérért tüntető tömeg élén, jelezve, hogy ezzel a rugalmasan és tágasan értelmezett kereszténységgel a kíméletlen társadalomkritika s a marxizmushoz való közeledés is összefér.
S nincs ellentétben szerinte a keresztény és a modern társadalomkritikai ele-
mekkel e világkép népi-természeti szférája sem. „A falusi e m b e r növényekkel, álla- tokkal együttérző világa" a Kodolányié, ugyanaz a nem filozófiai, h a n e m primitív, ösztönös panteizmus jellemzi, amelyet Móricz Zsigmond műveiben m i n d u n t a l a n ö n - igazoló örömmel fedez föl (például az Esöleső társaság ismertetésében). A t e r m é - szeti-paraszti léthez kötő köldökzsinór végleges elvágását s az ebből eredő művészi problémákat m u t a t j a ki egy sor bírálatában. A Földi Mihályról, Szomory Dezsőről, -Kassák Lajosról vázolt portréi közösnek vélt kórtünetet jellemeznek: a fölsoroltak szerinte elszakadtak a természettől, a néptől, s a visszatérés ú t j á t elzárja „a túlfino- mított idegzet, a betegesen érzékeny és csak betűre beállított logika, de legfőképpen a néppel való szolidaritás teljes hiánya" (Jegyzetek Földi Mihályról).
A tágasabb világnézet keresésének módszertani p á r h u z a m a a m a r x i szociológia meg a freudi analitikus pszichológia összekapcsolásának kísérlete. A m a r x i és f r e u d i tanokat Kodolányi analogikus hasonlattal köti össze: „Mint ahogy az egyén lelkében nem lehet a tudat alá tartósan visszaszorítani ösztönös vágyakat anélkül, hogy azok a tudatba akár kerülő úton is bele ne furakodjanak, (...) a polgári társadalom egész erkölcsi és fizikai kényszere, minden gátlása és cenzúrája nem tehette nemlétezővé a dolgozó osztályok szabadságvágyát, új, egészséges, el nem nyomott élet utáni á h í - tozását." (Fiatal költők seregszemléje.) A marxizmus kiegészítése a freudi pszicho- lógiával a kor legjelentősebb szocialista művészeinél is meglelhető törekvés, a h a r - monikus, szabad, „el nem nyomott" élethez nemcsak a társadalmi, h a n e m az egyéni felszabadulást is nélkülözhetetlennek tartják. A freudizmus az egyéni (lelki) elnyo- morodás tüneteit formulázza meg Kodolányi számára, gyógymódot javasol, s t á r s a - dalombírálatát is (polgárság és szexuális hipokrízis!) látványos megfigyelési anyaggal és módszerrel látja el. A mai marxista tudomány eltévesztettnek t a r t j a a f r e u d i z m u s egyeztetését a dialektikus materializmussal, de az igényt, amelyből e törekvés f a k a d t , a lélektani, erkölcsi problémáknak, általában az egyén kérdéskörének bevonását a marxista világképbe, megértéssel kell fogadnunk.
A húszas-harmincas évek magyarországi kommunista mozgalmában azonban, gyakran emlegetett történelmi okok miatt, többnyire védekező gyanakvással ítélték meg az efféle vegyületeket. Az illegalitás roppant nehézségei, mint fő motívum mel- lett az akkori kommunista világmozgalom téves helyzetértékelése és sajátos személyi feltételek is közrejátszanak abban, hogy a mozgalommal rokonszenvező vagy h a r c á b a bekapcsolódó értelmiség egy részét a szektás bizalmatlanság megannyi tünete k e d - vetlenítheti el. Míg Kodolányi egyrészről Madzsar József köréhez közeledik, a ko- lozsvári Korunkban publikál bátor írásokat, szerkeszti a Forrás című baloldali folyó- iratot, és bíróság elé áll a bebörtönzött Pákozdy Ferenc védelmében írott cikkéért (Költő a börtönben) — másfelől baloldali bírálói egyre-másra t á m a d j á k , m e r t a Mó- ricz Zsigmond szerkesztette Nyugatba ír, jobbra és balra leadja „névjegyét", „ n e m alkalmazza következetesen és egyvonalúan az osztályharc félreérthetetlenségét". Ízlés- beli ellentétek is vannak: Kodolányi mintát és biztatást lát Bartók, Kodály, az iro- dalomban Móricz demokratikus irányában, míg a dogmatikus kritika — nacionaliz- must gyanítva vagy a nyíltabb pártosságot hiányolva — n e m fogta föl t á r s a d a l m i és művészeti jelentőségüket.
A vádak elleni védekezés, a kritikai szektásság veszélyeinek felismerése és a mozgalom megújulásának igénye íratja le Kodolányival a Baloldaliság — o marxista kritika gyermekbetegsége című vitairatot, a dogmatizmus bírálatának egyik korai kísérletét a magyar munkásmozgalom történetében. Megtorpanást konstatál, szerve- zeti széthullást, az ellenfél hatalmas terrorizáló erejét — s ezzel szemben a mozga- lomban hisztérikus tettvágyat, gyanakvást, irodalompolitikai elfogultságokat. H a j l é - konyabb és a magyar viszonyok jellegzetességeit alaposan mérlegelő „reálpolitikát"
vár a marxista kritikától, azoknak a módoknak a kikutatását, amelyek az „abszolút teljességet megközelíthetőkké teszik az adott körülmények és követelmények között".
Esztétikai és irodalmi kérdésekben üt meg polemikus hangot a Nagy Lajos Bér- ház című novelláskönyvéhez fűzött megjegyzéseiben (Fontos kérdések egy új magyar könyv kapcsán); azokkal vitázik, akik az íróktól „primitív és nyers agitációt" v á r - nak, s akik szemében az osztályharcos tartalom eleve fölmenti a művészi igénytelen- 84
séget. A forradalmár művészt, úgymond, nem a tematika vagy a „primitív osztály- harc-formulák" használata jellemzi, hanem a szemlélet: „hogy valóban marxista szemmel néz s marxista lélekkel él és cselekszik". A külsőségekre korlátozódó mar- xizmus ellen érvel, a szektaszerű ellen egyfajta nyitottabb politikai és kulturális szemléletért. E cikkekben vannak vitatható részletek, marxizmusa inkább érzelmi- erkölcsi jellegű, mint elmélyülten tudományos. De mindenképpen kitűnik belőlük, hogy polémiáit a társadalmi valóság alapos ismeretében vállalta, s hogy lényeges ú j jelenségeket ismert föl és ábrázolt elfogulatlanul a harmincas évek elején (a moz- galom megnehezült helyzetét, a proletárművészet egyetemes művészetté emelésének korszerű követelményét stb.).
A kor magyar kommunista mozgalmában el kellett szigetelődnie nézeteivel; a Baloldaliság.. .-ra válaszolva a mozgalom egyik reprezentánsa „szerencsés utat" kí- ván Kodolányinak, az elcsatolt országrészek szocialista sajtója nem közli írásait, a hazai kommunista folyóiratokat, ahol szerepelt, betiltják. Alighanem itt a kulcs a pálya „fordulatához", az előzmény és magyarázat Kodolányi harmadikutas nézetei kialakulásához. A munkásmozgalomból kiszorult s a pártvezetés „romantikus dog- matizmusában" amúgy is csalódott író lemond a közeli forradalom eszméjéről s a közvetlen osztályharc módszeréről. Szépíróként a gyermekkor és a paraszti élet idilljéhez, m a j d a történelem biztatónak hitt sugallataihoz fordul, közvetve fejezve ki kiábrándulását, a társadalmi küzdelmekbe vetett hite megrendülését, a kor cso- portosulásai közt pedig a népi írók éppen gyülekező táborában találja meg ú j helyét.
Üj tájékozódásának első programatikus kifejtése a Debreceni káté. Címe Németh László híres cikkére utal, a lapnak pedig, ahol megjelent, Bajcsy-Zsilinszky Endre a főszerkesztője. Németh és Bajcsy-Zsilinszky együtt jelképezik a „második korszak"
eszmekörét, amelyet a külpolitikai fenyegetettség tudata és a múltunkból: népi ha- gyományokból, önismeretből való megújulás reménye határoz meg. Debrecen, amely a húszas évek elején-közepén a nomád magyarság képe, az „állandótlanság", a „déli- bábbá-oszlás" és vigasztalan problémátlanság városa volt (Tündérkert — Pillangó), később pedig hősiesen építkező-művelődő sziget „az éjszaka és a sár feketeségében"
elmerülő Hajdúföldön (Debrecen. Ami s ami lehetne) — Debrecen most a népi ú j j á - születés feltételeinek foglalata lesz, vegetatív erőtartalék, a kétfelé megóvott füg- getlenség jelképe, egy „Budapesten kívül és akár Budapest nélkül" megindított szel- lemi mozgalom centruma. A „tudunk-e élni?" herderi kérdésére a Debreceni káté bizakodó választ ad, de a megmaradás hitét itt nem annyira észérvek sugallják, mint inkább az életösztön, a schopenhaueri irracionális akarat. Nem a társadalom forra- dalmi megváltoztatása a program lényege, hanem az öntudat, a közvélemény, a mo- rál átformálása: „Erkölcsi önérzetet, hitet, a népi erők nagyszerűségének átélését kell adni."
Az előző korszak szociológiai kritikájával szemben Kodolányi publicisztikájában mindinkább a szellemi élet elemzése kerül előtérbe. Kozma Miklóshoz, a rádió vezérigazgatójához intézett levélsorozatában, vagy Beszéljünk magyarul című purista szellemű nyelvművelő cikkeiben a középosztály szellemi renyhesége (a magyarkodás, a dzsentristílus) és a német kultúra válogatás nélküli importja helyett az „ország karakterét", a valódi népi-nemzeti jelleget kéri számon, és a francia, olasz, de leg- főképpen a keleti népek és szomszédaink művészetének művelődési-politikai célzatú előtérbe állítását javasolja.
Ha ízlése és érdeklődése korábban Móricz és Nagy Lajos művészetéhez kap- csolta leginkább, most mind gyakrabban és melegebben emlegeti Tamási Áront.
A székely népnek a sorskérdésekre adott „felelete", „módszere", ahogyan azt Tamási művészete Kodolányi számára tolmácsolja, társadalmi belenyugvást és szellemi oppo- zíciót egyesít: „belenyugodni abba, hogy fegyvereink nincsenek s a hatalom mások kezében van ugyan, de senki el nem veheti a bátor élniakarást, a természet szép- ségeit, a szerelem, a család jövőbemutató örömeit, a dal és tánc lelkesítését, a mes- terségek biztos és békés ismeretét, és az ész, a végsőkig kifinomodott ész borotvaéles okosságát" (Egy nemzedék két világ között. Tamási Áron). Ennek a gondolatnak a
jegyében üdvözli a népi származású tehetségek előtörését, Szabó Páltól a Nemzeti Szalonban kiállító parasztművészekig, Veres Pétertől a fametsző Nagy Istvánig.
A harmincas évek közepétől, a bírálatot némiképp visszaszorítva, a példakeresés h a j l a m a erősödik meg regényeiben és publicisztikájában. A „neobarokk hipokrízissel telített közszellem" előtt f ö l m u t a t j a az igazi kereszténységet, a népről hangoztatott szólamok korában a népért hozott „kézzelfogható áldozatot", Julianus b a r á t aszkézi- sét, Boldog Margit „elnyomottakkal érzett szolidaritását". J á r h a t ó utat, követhető példát keres a nemzet számára is, s megtalálja Finnországban. Nemzeti jelleg és demokrácia szerves egysége: ezt az eszményt látja megvalósulva Suomiban, „a m a - gyarság nagy iskolájában". A testvérnép iránti szeretet sok mindenben a tárgyila- gosság rovására megy, Finnország Kodolányi számára a nagy utópia a l k a l m a volt, amelybe vágyait, eszményi elképzeléseit vetítette bele. De az útirajz — mint a Ko- dolányi elfogultságait egyébként szóvá tevő Nagy Lajos megállapítja — „nemcsak Finnország propagandája, hanem szüntelen összehasonlítás a mi állapotainkkal, t e h á t egyúttal bátor harc a mi félszegségeink ellen".
Ugyanakkor a harmincas-negyvenes években tévedések, botlások, e l l e n t m o n d á - sok is feltűnnek írásaiban, valamely „földcsuszamlás vagy elmezavar" történt, amely tragikus tévedésekbe s belőlük fakadó szenvedésekbe sodorta. Egy részük Kodolányi nacionalizmusából eredt, a régi Magyarország benne még elevenen élő a l a k j á h o z való ragaszkodásából. Szintetizáló-példaadó nemzetnek szeretné látni a m a g y a r t a Kárpát-medencében; ez a gondolat a finnugor rokonaink iránti nosztalgiával és a szláv szomszédnépekkel való szövetkezés honfoglalás kori reminiszcencián alapuló tervével kapcsolatos. A föderációt a magyar integritás a l a p j á n képzeli; gyötrő k é t - ségei, zavart lelkiismerete ellenére ezért szeretne bízni a müncheni egyezményben (Adjátok vissza az örömet!), bármilyen sokat sejtő félelemmel k o m m e n t á l j a is a döntést és sürgeti aggódva a helyes szociális politikát, m i n t utolsó esélyt.
Másik nagy illúziója, hogy ezekben a szorongató időkben hitt a jobb- és b a l - oldal fölé emelkedő értelmiségi magatartás lehetőségében. Mindig szocialistának ne- vezte magát, de olykor föltűnő hiszékenységgel ítélt meg jobboldali reformígéreteket és csoportosulásokat (a Gömbös-féle Ü j Szellemi Frontot, a T u r u l Szövetséget, a Nemzetőrt stb.). Csalódásokba sodorta az a reménye, hogy a szellem embereinek az
„ördöggel" való átmeneti szövetkezéséből a veszendőnek érzett magyarság n é m i hasznot húzhat. A teljes képhez hozzátartozik, hogy e mozgalmakból k i á b r á n d u l v a levonja a következményeket, s önmagát, a tévedőt sem kímélve, éles bírálatot m o n d korábbi látszatszövetségeseiről. „Vajon én látom abszurd módon, ferdén a világot és a magyar szellemi élet dolgait, amikor most Imrédy lapját, az Egyedül v a g y u n k a t forgatom? Micsoda földcsuszamlás vagy elmezavar történt, hogy e lap indulásakor a főszerkesztő engem kért föl társszerkesztőnek — nem vállaltam —, s m a b u l v á r l a p p á
„izmosodva" egy „ á r j a " Társadalmunk szerepét kezdi betölteni, ahelyett, hogy b á t - ran, magyar módra harcolna érettünk, írókért, s a mi igazunkért, amint ígérte volt?"
(Csendes órák, 1942. augusztus.)
A keserű csalódások sorozatos bevallása, a németellenes gondolat és i n d u l a t dacos hangoztatása (például Lengyelország német megszállásakor) azt bizonyítja, hogy Kodolányira nemigen illik a „hatalom védte bensőség" vádja. Egyedül m a r a d , a népi mozgalomban a sztoicizmus, vagy ahogy ő nevezi, „a reménytelen pesszimiz- mus hősi rajongásával" vesz részt, a háború kiterjedésekor pedig „szigetre menekül",
„Rosmersholm lakója lesz", a magány és érzékenység fokozott kínjait szenvedi.
A társadalmi realitás záporozó csapásai kikergetik az emberek közül, sóvárog u t á - nuk, de hétköznapi világukba nem tud m á r elvegyülni. Nem a közvetlen harcot v á - lasztja az emberiség ellenségeivel szemben, hanem megkülönböztetés nélkül, egye- temlegesen veti el a kor realitásainak „londoni vásárját". „Tudatosan szabtam ki magam elé a hatkötetes történelmi regény roppant feladatát, menekülésképpen" — írja s a „fejlődéselmélet alkonyatát" hirdető jegyzetei, kivonatai jelzik, hogy é r d e k - lődése már a történelem k ú t j á n a k mélyebb gyűrűi felé vonja, a homo mágus és a vízözön korába, az ősmondák és a Biblia világába (Csendes órák, 1942. június): „Az Isten-élmény közös, alapvető, lényeges tulajdonsága az embernek s mennél mesz- 86
szebb n y ú l u n k vissza a múltba, annál tisztább, primérebb, közvetlenebb az az él- mény. Nincsenek tehát »primitív« népek, >*primitív« vallások vagy kultúrák."
A történelmi regények mögött lehetetlen nem látni az örök m a g y a r lélek szel- lemtörténeti-nacionalista tanát, a „kicsinyes racionális szempontokat" meghaladó v a l - lási m e g ú j h o d á s m a k a c s sürgetését, a fizikai idealizmustól kölcsönzött elméleteket, a szemlélet ahisztorikus időtlenségét. De e regények — m i n t Bata I m r e figyelmeztet —
„nem elmélkedések, gondolatok, h a n e m művészi látomások, a részletek sok-sok té- nyével. A v v a l a becsvággyal, hogy a n é p történetét elevenítik meg". Hozzátehetjük, hogy a kis n é p e k összetartozására tett utalás s á l t a l á b a n a „keleti" orientáció, m é g ha mitikus-szimbolikus általánosságban és a történelmi tematika köntösében jelenik is meg, a második világháború előtt és alatt aktuális, érthető figyelmeztetés volt.
S hogy ez a figyelmeztetés még közvetlenebb legyen, arról a t a n u l m á n y í r ó is gon- doskodik. Kelet népe vagyunk, hirdeti, s a keleti rokonokhoz való közeledést n e m puszta n é p r a j z i érdeklődésből vagy julianusi erkölcsi kötelezettségből t a r t j a fontos- n a k : „Nem volna jó m á r most rokonszenvet kelteni m a g u n k iránt, b a r á t i kapcso- latokat t e r e m t e n i a jövendő é r d e k é b e n ? " — kérdi egy „ u r á l - a l t a j i " est tanulságait továbbgondolva; „Bolond, aki tűzzel-vassal, vagy utálattal lép b e egy házba, ahová később tűz és vas nélkül kell m a j d visszatérnie." (Csendes órák,- 1942. február.) A népi történelem kutatása, a nemzeti önismeret és ö n t u d a t fejlesztése, keleti ere- detünk és hivatásunk hangsúlyozása n e m helyettesítheti egy nemzet történelemala- kító cselekvését, de e l ő r e m u t a t ó szerepe lehet azért; Kodolányi a nép m ú l t j á b ó l a k a r j a visszasugároztatni a n é p jövőjét, a s a j á t o s nemzeti feltételeket, alkati v o n á - sokat vizsgálja, hogy a m a j d a n i fejlődés n e doktrinér módon, ezektől elszakadva vagy ezek ellenére bontakozzék ki. Jellemző módon Lenin szellemi örökségét is úgy i n t e r p r e t á l j a — 1946 elején —, hogy h a z á j a gazdasági, társadalmi helyzetének, tör- ténelmi m ú l t j á n a k szigorú vizsgálatára építette elveit, s koncepciójában „egy nép, száz nép a m a g a ú j történelmi k o r s z a k á b a n is elmúlt korszakok geológiai rétegeinek szintézisévé, az ateista, független ember, a m o d e r n t ö m e g e m b e r : őseinek szerves folytatójává, a világmindenség l á t h a t a t l a n és ismerhetetlen erőinek spontán átélő- jévé" válik (Lenin).
Kodolányi J á n o s ú t j á t követve merész kanyarokkal, v á r a t l a n szakadékokkal is találkozunk. Egész összetettségében és visszásságában fogadta m a g á b a korát, s m e g - kísérelte, hogy népe-nemzete és az emberiség m ú l t j á r a , mitikus h a g y o m á n y a i r a építse t á r s a d a l m i és művészi p r o g r a m j á t . Hagyományőrzése, patriarkális nosztalgiái, a gyakorlati mozgalom lassú és szívós szellemi előkészítése, a történelmi viharok túlélésének csalóka r e m é n y e é p p oly jellemző komponensei ideológiájának, m i n t védekező nacionalizmusa, a kereszténység korszerűsödéséhez fűződő reménye, vagy é p p e n heves nagybirtok- és tőkeellenessége és egy rövid, de jelentős pályaszakasz- b a n a proletariátus mozgalmához való közeledése. Lukács György írta 1946-ban a népi írók pesszimista történelemszemléletével vitatkozó t a n u l m á n y á b a n : „A m a g y a r k u l t ú r a tragikus elesettjei és tragikus eltévelyedettjei a f o r r a d a l m i f o r d u l a t b a n is meg fogják t a r t a n i történelmi helyüket, b á r esetleg m á s indoklásokkal, mint eddig."
Folyamatosan megjelenő művek, elkészült és készülő monografikus meg részlettanul- m á n y o k t a n ú s í t j á k : megérett rá az idő, hogy ez a gondolat n e csak a m a g y a r iro- dalom m ú l t j a , h a n e m 20. századi k u l t ú r á n k számos kimagasló alakja, köztük Kodo- lányi é l e t m ű v é n e k megítélésében is érvényre jusson.
JEGYZET
A dolgozat bővebb változata eredetileg utószónak készült a Szív és pohár cimű tanulmány- és cikkgyűjtemény első, a megjelentnél jóval gazdagabban válogatott tervezetéhez. A kötetben végül nem közölt, de Írásomban említett cikkek bibliográfiai adatai a következők:
Baranyai utazás. Magvető, Bp., 1963.
Néhány megjegyzés Márai röpiratához. Magyar Csillag, 1942. n , 437—449.
87
Kelet népe. Sorsunk, 1941. 163—199.
Csendes órák. Turul kiadása, Bp. é. n.
A robbanó világ. (Beszélgetés Bay Zoltánnal) Hid, 1941. márc. 18.
Lucifer lámpása. Független Ifjúság, 1945. nov. 23.
Nevelésünk csődje. Együtt, 1928. 1., 2., 4. sz.
Az európai élet és Knut Hamsun. Napkelet, 1929. n. 143—157.
A tűznek nem szabad kialudni. Nyugat, 1924. febr. 16.
Kosztolányi Dezső: Edes Anna. Pandora, 1927. 1. sz.
Szomory Dezső, avagy pusztulunk, veszünk. Előszó, 1927. 2—3. sz.
A kisebbségi magyarok harca. Vetés, 1929. szept.
Mussolini válogatott beszédei. (Serényi Imre álnéven) Pandora, 1927. júl. 14.
Tüntetés. Front, 1931. dec.
Jegyzetek Földi Mihályról. Pandora, 1927. 3. sz.
Debreceni káté. Szabadság, 1933. nov. 12.
Beszéljünk magyarul. Hid, 1940. szept. 27.—nov. 29. (8 folytatás) Adjátok vissza az örömet! Magyar Nemzet, 1938. okt. 9.
Lenin. Független Ifjúság, 1946. jan. 29.
DÉR ISTVÁN: ESTE A VÍZPARTON 88
