A társadalom és a jog, ha kilép az ész keretei közül, ha kilép a jó- zan ész aranykeretéből, ha nem kér az ész tekintetéből, a józanság szemüvegke- retéből, akkor,
Abban a kivételes helyzetben, amikor az idősebb, már „felnőtt” ambíció sugározza a maga hitét és (vélt) strukturális lehetőségét egy gyerek, egy kiskamasz
Miközben ezt írom, kezdem megbánni, hogy már vagy harminc éve nem olvasok „régi verseket”.. Már
S ZEGEDY –M ASZÁK Mihály, Az Esti Kornél jelentésrétegei = Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről, szerk. Kosztolányi Aranysárkányának példáján,
A mikor aztán szakitott velük, történt legyen ez, mert pénzük elfogyott, vagy egyszerüen azért, mert már nem nagyon voltak inyére, ezt ő olyan nembánom- sággal tette, hogy
Már csak azért sem, mert ezen a szinten még nem egyértelmű a tehetség irányú fejlődés lehetősége, és végképp nem azonosítható a tehetség, tehát igen nagy hibák
semmit meg nem tagadni, ami a felebarát Igazi javát szolgálja, sót saját éle- tünket ls kevésre becsülni, ha tanúságot kell tennünk az evangéli umról. Az ilyen feladatot csak
b) egyetért azzal, hogy a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány feladatainak meghatározásáról szóló 428/2017. rendeletben meghatározott feladatokat és a Gül