központosításánál és összevonásainál. Szorosan kapcsolódik a közigazgatás reformjához, s céljai között megtaláljuk az iskola funkcióinak kibővítését, a közművelődéssel való nagyobb mérvű integrálódását.
A közigazgatás átszervezésével a „gromada" helyét a „gmina" vette át. Magyarra mindkettőt a
„község" szóval fordíthatjuk, bár az utóbbi valójában a „közös tanácsú község" fogalmának felel meg.
A legkisebb közigazgatási egység átlagos lélekszáma ily módon megkettőződött, a gmina esetében 6600 fő. (A legnagyobbnak 20 000, a legkisebbnek szűk 2000 lakosa van: a lélekszámba nem számítják be az esetlegesen a gmina területén fekvő városok lakosságát.) A községi gyűjtőiskola úgy jött létre, hogy a tanácsi székhely egyik iskoláját kijelölték központi iskolának, és a gmina összes többi iskoláját ennek, illetve személy szerint a központi iskola igazgatójának rendelték alá.
A tervek szerint az - esetenként 20-25 intézményből - összevont iskola hatásköre fokozatosan kiteljed az óvodákra, a gyermekvédelemre, a felnőttoktatásra, népesebb községekben a szakképzésre és a középiskolázás más formáira; igazgatójának döntő szerepe lesz a község kulturális arculatának alakításában.
Szymaáski 1975-ben - az átszervezés első szakaszának végén - véletlenszerűen kiválasztott 34 gminát, és több szempontú vizsgálatnak vetette alá iskolaszervezetüket. Módszertani szempontból figyelemreméltó, ahogy 1-től 5-ig terjedően leosztályozta a mintába került összes nyolcosztályos iskolát a következők alapján: az épület állapota, a tantestület képesítése, tanszerellátottság, gyermek- védelem, tanulószállítás, együttműködés a környezettek és iskolavezetés. Ezen kívül kérdőívet töltött ki valamennyi nyolcadikos tanuló (közel 5000 gyerek), akiknek később a középiskolai továbbtanulási adatait is beszerezték.
A vizsgálat nagyszámú tanulságára, a beigazolt föltevésekre nincs módunk kitérni, csupán azt említem meg, ami meglepte a vizsgálat szervezőit. Azt találták, hogy a jól szervezett központi iskolák nem múlták lényegesen fölül a kisebb tagiskolákat. A legfontosabb kérdésben, a továbbtanulási esélyek terén a mérleg nyelve kismértékben a központi iskolák javára billen, de a tagiskolák jobb osztályzatot kaptak a következőkben: káderhelyzet, iskolavezetés és (ezt tartom lényegesnek:) együttműködés a környezettel. Ezek a vizsgálati eredmények azonban csak akkor hatnak a meglepetés erejével, ha - mint könyve első felében Miroslaw Szymaáski is teszi - az iskolák nagyságát elsődlegesen a fónntartási költségek szemszögéből értékeljük. Ily módon a falusi kisiskolákból csak azt látjuk, hogy fajlagos költségük kétszerese az ezerfős városi iskoláénak, noha az iskolai teljesítmények gyöngébbeké (Szymanski a nevelésszociológus szemével érzékeli, hogy a gyöngébb teljesítményért elsősoron a társadalmi-lakóhelyi környezet, és csak másodsorban az iskola színvonala felel.)
A falvak iskoláinak korszerűsítése hazánkban is fontos fejlesztési föladat. Alapvető érdekünk, hogy megismerjük a hasonló tárgyú külföldi törekvéseket. Miroslaw Szymanski nagy fólkészültsqjgel és tudományos igénnyel megírt könyve sok segítséget nyújt azoknak, akik lengyelül olvasnak, vagy fordítás révén ismerik meg a könyv valamelyik fejezetét.
Inkei Péter
G A S T O N M I A L A R E T : L E S S C I E N C E S D E L ' E D U C A T I O N
A neveléstudomány
Párizs 1976. Presses Universitaires de Francé. 127 oldal
A francia könyvkiadásnak van egy kitűnő vállalkozása: a Que sais-jé? („Mit tudok? ") sorozat. Már több mint ezerhatszáz kötete jelent meg. Mindegyik kis könyvecske a tudomány egy-egy szűkebb részterületéről ad áttekintő képet művelt laikusok részére. A téma tárgyalásának módja kötetenként elég különböző; vannak olyan írások a sorozatban, pl. Genót olasz nyelvtana, amelyeket a nem szakember alig tud követni, de vannak az olvasóhoz teljesen alkalmazkodó munkák is - ezek közé tartozik Mialaret caen-i egyetemi tanár informatív írása, amely a neveléssel foglalkozó tudomány- szakokat veszi számba, és a különböző szaktudományoknak a neveléshez adott segítségét elerflzr. Az olvasót nem vezeti el a tudomány műhelyébe, de teljesnek mondható leltárt készít a különböző humán tudományok és a nevelés kapcsolatáról.
117
A könyvben az éducation sajátos módon - a francia szakirodalom fogalmainak megfelelően magában foglalja az oktatást, a közoktatási problémákat is. Azt mondhatnánk, hogy az oktatást és a nevelést hol túlságosan azonosítja, hol túlságosan szétválasztja. Az éducation több helyen, a . mi terminológiánkra lefordítva, tanítást vagy köznevelést jelent. Viszont érthető és elfogadható szá- munkra is, hogy - mint a bevezetésben olvassuk - a nevelésnek három aspektusa van: a nevelési folyamat, a köznevelési rendszer és a nevelés eredménye. Az érdekelt tudományokat három csoportra osztja: 1. A nevelést mintegy előkészítő tényezőket elemzik az iskola működésének feltételeivel foglalkozó szakágazatok, a neveléstörténet, iskolaszociológia, iskolademográfia, köznevelés-gazdaság- tan és az összehasonlító neveléstudomány. 2. A nevelés folyamatát vizsgáló tudományok: nevelés- fiziológia, neveléslélektan, a kiscsoportok társadalomlélektana, a kommunikációelmélet, szaktárgyi didaktika, módszertan, oktatáselmélet, oktatástechnika, értékeléselmélet. 3. A nevelést visszatekintve vizsgáló tevékenység: nevelésfilozófia, tervezés és modellebnélet.
Sajátos az építészet szerepe: figyelemre érdemes az a megjegyzés, hogy az avítt, kaszárnyaszerű iskolaépület szinte rászorítja a nevelőt a drillre, ilyen iskolában nehéz modern elvek szerint nevelni.
A nevelés tudományos megalapozása tehát interdiszciplináris feladat. A tudomány emberének azonban ahhoz, hogy a nevelésnek segítséget adhasson, kapcsolatban kell lennie a mindennapos gyakorlattal, arra alapozódnak a statisztikák, amelyekre támaszkodik, azt írják le a modellek, amelyek- kel dolgozik. •
Ilyen munka megírását nemcsak a nagyközönség tájékoztatása indokolja, hanem a nevelés kiterje- dése is. A permanens képzés a nevelés hatókörébe vonja a felnőttet, nevelés a kulturális munka is, így újabban még a nyugdijasok „neveléséről" is beszélnek. A nevelés tehát napjainkban az egyén teljes, mindenre és minden életkorra kiterjedő formálása. A szerző felhívja figyelmünket, hogy a nevelés szorosabb kapcsolatban van az élettel, mint régebben, éppen ezért van szüksége egész sor szaktudo- mány segítségére. A filozófia jogait mindig elismerték, most már nélkülözhetetlen a szociológia, demográfia, közgazdaságtan stb. közreműködése is.
A tények és feladatok értelmezése kissé eklektikus, de közel áll a francia baloldal nézeteihez.
A szerző áttekinthetően írja le, hogy melyik tudomány mivel járul hozzá a nevelés ügyéhez. Saját észrevételeiben kevés az új, de megszívlelendő dolgokra hívja fel az olvasó figyelmét. (Pl. a neveléstudo- mány kánonja soha nem a kor gyakorlatának elméleti vetülete; a 18. században nem úgy nevelték a fiatalokat, ahogy Rousseau az Émile-btn javasolta.) Vannak a könyvben sematizáló ábrák, de a laikus megértés igényeihez alkalmazva. Helyenként azzal az érzéssel olvassuk a lapokat, hogy a szerző túlírja a témát, bizonyos részletkérdésekről a szükségesnél többet mond.
A könyvnek van egy olyan része, amely csak a szakembereket érdekelheti: az utolsó lapok, a caen-i egyetem neveléstudományi tanszékének oktatási programja.
Mialaret professzor rendszerezi, amit jórészt minden pedagógus tud, de - valljuk be — rendszer- telenül ismer, a részletek kapcsolatát nem látva. Gyakorlati hasznú olvasmány ez a kis könyv pedagógusoknak is. A nevelés azonban nemcsak a pedagógusok ügye; mint szülő, nagyszülő, majdnem mindenki kapcsolatba kerül vele. A nevelés hogyanja tehát nagyon sok embert étdekel, de ebből a könyvből tájékozódhatunk más izgató kérdésekről is: miért túlzsúfolt az iskolák egy része, miért nem tud az iskola bizonyos nevelési és gazdasági nehézségektől megszabadulni, milyen a tanuló hatása a nevelőre (mert ez is fontos!) stb. A humán tudományokkal foglalkozó szakemberek figyelmét pedig a neveléssel kapcsolatos felelősségükre irányítja.
Bán Ervin
T A K Á C S E T E L : P R O G R A M O Z O T T O K T A T Á S ?
Budapest 1978. Gondolat Könyvkiadó. 128 oldal
Takács Etel könyve címében viseli azt a kérdőjelet, amely a programozott oktatás kifejezés láttán mindazokban támad, akik e „címszó" két évtizedes pályafutását publikációkban, saját gyakorlatukban végigkísérték, vagy sokat hallották emlegetni — esetleg olyanoktól, akik maguk is kevéssé alaposan ismerték. A belső borító szellemes karikatúráinak szövegei pedig éppenséggel meg is fogalmazzák
