• Nem Talált Eredményt

Egy éve halt meg, de él

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "Egy éve halt meg, de él "

Copied!
2
0
0

Teljes szövegt

(1)

56 tiszatáj

Egy éve halt meg, de él

JÁNOSY ISTVÁN KÖLTŐ EMLÉKE ELEVEN

Mint barát és költőtárs emlékezem Jánosy Istvánra, aki „egyik” utolsó levelét nekem írta.

Kevés ilyen szerény, alázatos lírikust ismertem, akinek angyali természete ilyen súlyos, je- lentős írói életművel párosult. Bár azt írta nekem, hogy Ő olyan modern verseket nem tud írni, mint én, tudtam, Nála a modernitás és a korszerűség mélyebb értelmet nyert, mint azt megszokhatta az irodalmi közvélemény. Ebben rejlett hasonlóságunk: a modernitás és a társtalanság új szemléletű vállalása.

Közös pont még: Jánosy István a Helyben járó Odüsszeusz című kötetében jelentette meg Rouault című versét. Ebben az opusban remekül festi le a költő a profán és a szent ellentéteit, a prostituáltak és a kiválasztottak kettősségét.

Érdekes mód jómagam pedig a 2001. szeptember 11-i terrortámadásról írott versem- ben (Passion – Ecce Homo –) a New York-i Világkereskedelmi Központ romjainak alakját hasonlítom Rouault gyötrelmes Krisztus töviskoszorújához.

Jánosy István zárósora ma is aktuális: „Javuljon meg vagy vesszen ez a század.”

Jánosy István egy éve halt meg, de él! Él a versbeszéde, az emléke elevenen lüktet az irodalmi köztudat kulisszái között.

Hosszú és tartalmas utat megjárt, mint Újholdas költő, 1973-ban – a méltatlanul el- maradt Kossuth-díj helyett – József Attila-díjat kapott. Legismertebb köteteiben (Kőven- dég, Prométheus, Az álmok kútja vételen, A nagy kaszás, Útjelző fények, Arcok, lelkek, ál- mok) a tudattalan szintjén értelmezte a lélek dolgait.

Ahogy monográfusa, Kabdebó Lóránt írta róla: „Hozzá nem Freud a kulcs, sokkal in- kább Jung, akit utóbb ő maga is értelemző-tanácsadóként fogadott el tanulmányai világá- ban.” A költő kiteljesedő életművének műhelyébe közelről bepillantó Ferencz Győző jog- gal állapítja meg: „Analizált, analízise mindig a megértésre irányult, a szó legteljesebb ér- telmében. Önmagán túlemelkedő megértéssel fordult az emberi jelenséghez.”

Ami Jánosy Istvánban maradandó, az különleges módon is keletkezett. André Che- nier-től Baudelaire-ig, Eliot és Pound versvilág-univerzumain át minden megérintette, ami intelligens és érzékeny. Poeta Doctus volt, aki a theológia, a retorika, a filológia és a verstan kiváló ismerője és tudója volt. Műfordítói életműve az angolszász irodalomtól az óind irodalomig terjed.

Rába György írta róla: „Emberszeretete kiapadhatatlan, Gandhinak méltó követője.”

Lengyel Balázs szerint „Képszerűen, csaknem álombéli nagyító erővel” formálódik versei- ben élményvilága. Tandori Dezső „Jánosy István” című versében, amelynek alcíme: BU- KOLIKO-SZÜRREO, így ír:

(2)

2007. szeptember 57

„…kapáljuk csak a verstanilag alig használható talajt, hova mégis, ím, megérkezik várva várt Gazdánk,

fejbúbon paskol,

a többi néma csend, hazahordanak…”

Dr. Hafenscher Károly írja Jánosy István Isten-hitéről: „A Berzsenyi-féle kemenes- aljai szellem protestantizmusát folytatja. Így maradt meg benne a reformátorok hite és er- kölcse…”

Határ Győző Elhull a virág című textusában Jánosy Istvánnak írja: „nyargalj, nyar- galj, ríddogálj az éjben/hogy örvények éggé köpüljenek.”

De a fiatalok is köszöntötték 85. születésnapján, verset írt hozzá Mesterházi Mónika, Szabó T. Anna, Kalász Márton, Jász Attila, Filip Tamás.

Ritka jelensége volt a magyar literatúrának, mind a népi, mind az urbánus oldal el- fogadta, szerette, elismerte, szívesen hivatkozik rá avantgárd és klasszicista egyaránt.

Etalon volt, akinek a személye és hitele konszenzust teremtett a magyar kortárs líra sze- kértáborai között. S ezért is jó Róla megemlékezni már halálának az első évfordulóján is.

Budapest, 2007. augusztus 10.

Báger Gusztáv

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

A Statisztikai programcsomagok című tárgy arra szolgál, hogy bemutassa a standard statisztikai mód-... SZEMLE

(Veszprém, 1848) Petőfi István összes versét Bajza József jelentette meg a Petőfi Könyvtárban, ami a Petőfi Társaság sorozata volt.. Ezek egyike volt ifjabb Petőfi

Baka István munkássága, mely egyszerre mutatta fel a modern magyar irodalmi hagyomány- nyal való aktív dialógust és a legtágabb világirodalmi hatások befogadását, valamint

Turczi István A változás memóriája című, az Ürességgel is erős előzményi kapcsolatban álló kötetében Szepes megítélése szerint többek között Rilke poétikájához tér

Lelkes támogató- ja volt annak, hogy az egyetemi tanszék létrejöjjön, fel- épüljön, fejlődjön, és Debrecen az egyetemi infektológi- ai oktatás egyik zászlóshajója legyen..

Miután megismerhettük a Nemzeti Tankönyvkiadó .Nyelvpedagógia' című sorozatának első kötetében az idegennyelv-oktatás elméleti alapjait és gyakorlatát, most mód nyílik

A KPVDSZ Szimfonikus Zenekart Nagy József vezényli, Mendelssohn: e-moll hegedűversenyének szólistája: Barta.. Mihály

Jómagam a nyolcvanas évek második felében egyetemre járó azon bölcsész generációhoz tartozom, amely emigráns és szamizdat irodalmon szocializálódott, s Bibó István