Gorbunov, E.: A népgazdasági eredmények és a társadalmi szükségletek a társadalmi végtermékben

(1)

"STATISZTIKAI lRODALMl FIGYELÖ

kozó mélyebb elemzéseket biztositó éves adatgyűjtéseket.

Ezzel párhuzamosan ismét felmerült a kisipar tevékenységének statisztikai módszerek- kel való megfigyelése iránti igény. Ezt eddig az adóhivatali kimutatások alapján, illetve az 1925-ben végzett egyszeri megfigyelés adatainak felhasználásával tanulmányozták.

1929—ben ismét sor került (] kisipar számba—

vételére. amelynek során az állami és félig átlami (félig magántulajdonban levő) szek- tor kisüzemeit teljes program szerint, mig a többi kisüzemet redukált program szerint vizsgálták. Csupán 1939—ben tértek rá a rend—

szeres kisüzemi éves adatgyűjtésre.

A honvédő háború idején a szovjet iparstatisztika előtt új feladatok álltak: bevezet- ték a rövid határidős, egyszeri ún. gyorsje—

lentéseket, amelyekből a háborús években száznál több készült.

A háború utáni időszakban a legfontosabb iparstatisztikai tennivaló a megmaradt ipari kapacitások felmérése, a különböző gépek—

ből rendelkezésre álló mennyiség összeírása volt. Az ipari tartalékok felmérése szolgált aíapul ahhoz, hogy a háború előtti szintre emeljék az ipar termelését.

1957-ben a statisztikusok országos értekez- letén vitatták meg az aktuális feladatokat.

Ezek közül kiemelkedő jelentőségű volt a párhuzamos adatszolgáltatás csökkentése, a koncentrált statisztikai munka megszervezé—

se, a számítástechnika előtérbe kerülése.

Az ezt követő időszakban két izben, 1960—

ban és 1972—ben sor került az iparban az állóeszközök újraértékelésére, átárazására és leltározására. Ennek a munkaigényes fel—

adatnak az elvégzésekor az állóeszközök fi—

zikai kopása mellett az erkölcsi kopást is figyelembe vették. Az állóeszközök leltározá- sával és újraértékelésével párhuzamosan az állóeszköz-állományt —— a műszaki fejlettség szempontjait is figyelembe véve — különbö—

zőképpen csoportositották. Az ötvenes évek végétől a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala —- az ipari minisztériumok segitsé—

gével — az ipari termelőkapacitások nagy- ságát rendszeres időszakonként figyeli meg, s 1966-tól elkészíti a működő ipari kapaci- tások éves mérlegét is.

Az utóbbi két évtizedben az iparstatisztika néhány további részterületén is jelentős előrehaladás történt. lgy például új módszert vezettek be a munkatermelékenység számi- tásában, amikor az ipari termelő személy—

zet teljes létszámához való viszonyitásra tér- tek át.

A gazdasági reform bevezetése után.

1965—től kezdődően az új tervezési és anyagi ösztönzési módszerek alkalmazásával pár- huzamosan megnőtt az olyan iparstatisztikai mutatószámok szerepe. mint például az ér- tékesített ipari termelés. Az ipari fejlődés

1157

bemutatására továbbra is a bruttó termelés mutatószámát használják, de lényegesen bő—

vült a munkaügyi statisztika által vizsgált jelenségek köre. A tervteljesités mutatószá- mai is — a tervezés új módszereihez alkal- mazkodva — megújultak, s az elemzés fon—

tos szempontjául szolgálnak az olyan muta—

tószámok, mint a nyereség és a gazdaságos—

ság, az ösztönzési alapok nagysága, a le—

kötött eszközök mennyisége.

Napjainkban ismét új feladatokkal bővül a szovjet iparstatisztika tevékenységi köre:

vizsgálják többek között az újonnan beru—

házott, illetve a rekonstrukciónak alávetett ipari vállalatok tevékenységét, s ennek 50- rán különös figyelmet fordítanak az állóesz- köz-hatékonysági mutatókra, illetve a terme—

lés bővülésének az emlitett forrásokból (be- ruházások, rekonstrukciók) származó részé-

re,

Tovább folytatódik a fémmegmunkáló gé- pek kétévenkénti részletes összeírása, a mun- katermelékenység növelésében elsődleges szerepet játszó tényezők kimutatása, vala—

mint továbbra is vizsgálják a rendelkezésre álló létszámnak a tevékenység jellege sze—

rinti megoszlását, a termelés A és B szek- torok szerinti összetételét, a termelés anyag- igényességét, illetve az iparban elért mű- szaki haladás fontosabb eredményeit.

(ism.: Kovács Tamásné)

GORBUNOV, E,:

A NÉPGAZDASÁGi EREDMÉNYEK ÉS A TÁRSADALMI SZUKSÉGLETEK A TÁRSADALMI VÉGTERMÉKBEN

(Narodnohozjajsztvennüe rezul'tatü i obscsesztven- nüe potrebnoszti v konecsnom obscsesztvennom pro- dukte.) -— Voploszü Ékonomikí. 1979. 3. sz. 59—69. p.

A végső népgazdasági eredmények, ame—

lyek elérése érdekében a termelés folyik.

tükrözik azokat a társadalmi szükségleteket, amelyeket realizálni kell. Ezek a szükségle- tek meghatározott termelési szerkezetváltoz—

tatások alapjai. A ten/ezés során alakul te- hát ki. hogy az eszközök hatékony felhasz—

nálása mellett mely szükségletek és milyen mértékben lesznek kielégíthetők. A társada- lom termelőeszköz-szükségletének mennyisé—

gi meghatározottsága kitűnik a termelő fogyasztás terjedelméből a hatékonysági nor- mákon keresztül; a lakossági szükségletek pedig a termékek és szolgáltatások fogyasz—

tásának a fogyasztási normáktól, a lakosság személyes jövedelmének színvonalától. a kis- kereskedelmi áraktól és a társadalmi fo—

gyasztási alapoktól függő mértékéből álla- píthatók meg.

A társadalmi szükségletek alapján törté- nő távlati tervezés a szükséges erőforrások.

a várható népgazdasági eredmények pontos

(2)

1158

STATISZTIKAI lRO DALMl FIGYELÖ

számbavételét igényli. A társadalmi szük- ségletek és a társadalmi munkaidő optimá- lis viszonya biztosítja részint az utóbbi ra- cionális elosztását a különböző gazdasági szférák között. részint a társadalmi szükség—

letek kielégítéséhez társadalmilag szüksé- ges költségek racionalitását. A gazdasági struktúra optimalitása az egységnyi társadal- mi szükséglet kielégítésére forditott társadal- mi munkaráfordítás csökkentését feltételezi.

E körülmények számbavétele meghatározza a társadalmi termék, a munkaerő, a termelési viszonyok bővített újratermelésének végter- mékét. Hiszen az egyes társadalmi csopor- tok gazdasági érdekei meghatározzák a ne- kik megtelel'o' szükségleteket, a termelő és személyes szükségletek kielégítésének szr'nvo- nala viszont nagy szerepet játszik a társa- dalmi termelés anyagi ösztönzési rendszeré—

nek kialakitásában. Ezért a társadalmi ter- melés fejlesztésére irányuló konkrét intézke—

déseket tartalmazó népgazdasági tervekben, a fejlett szocializmusban nemcsak a megfe—

lelő műszaki—gazdasági paramétereket, ha—

nem a gazdasági tevékenység összeredmé—

nyét is számba veszik, kidolgozzák a gazda—

sági döntések megvalósulását biztositó konk—

rét ösztönzők rendszerét.

A társadalmi végtermék kategóriájának bevezetése a tervezésbe nem jelenti a brut- tó társadalmi termék mint tervezési eszköz szerepének csökkentését. A bruttó társadal- mi termék értékbeni (l. és ll, alosztály) és naturális (termelőeszközök, fogyasztási cik- kek) számbavétele segíti a fő népgazdasá—

gi arányok kimutatását. A társadalmi vég—

termék annak megmutatására hivatott. hogy a társadalom termelő és személyes (nem ter- melő) szükségletei, honvédelmi és külkeres- kedelmi szükségletei kielégítést nyertek—e.

A társadalom végső szükségletei a társa- dalmi végtermékben tükröződnek. [gy a vég- termék nagyságának és szerkezetének terve—

zése választ aal

-—— az optimális népgazdasági eredményre,

—-ezen eredmények eléréséhez szükséges munka- eszközök mennyiségére,

- a tervidőszokban a termelési hatékonyság szinvo- nalára.

A társadalmi végtermék mennyiségi terve—

zését megszabja az adott periódusban ki- elégítésre váró társadalmi szükségletek szerkezete. összevetve e szükségletet annak költ- ségeivel. így jön létre egy bizonyos fajta tár- sadalmi szükséglet mértéke és az azt kielé- gítő termékre fordított munkaidő közötti kap- csolat. A bruttó társadalmi termék e teren a bruttó népgazdasági eredményeknek kl- mutatásában játszik fontos szerepet.

A társadalmi végtermék tartalmazza

1. a nem termelő fogyasztás alapját (személyes fa- gyasztás. a lakosság társadalmi fogyasztásának bő- vítési alapja);

2. a termelő fogyasztás alapját (a termelő ala—pok növekedése. forgóalapok és készletek növekedése, a termelő alapok pótlása. tudományos intézetek anyagi költs)e'gei, :: termelőeszközök export—import különbö—

zete .

Ezen alapok közül a nem termelő fogyasz—

tást szolgáló alap kiemelt jelentőségű. mert mértéke jelzi a társadalom fő célját az adott időszakban. A további alkotóelemek közül az amortizáció például az extenzív szakasz—

ban és az intenzív szakasz kezdetén jelen—

téktelen. A társadalmi végtermék alakításá- nál így mind a szükségletek, mind a végső funkcionális eredmények egyaránt számba jönnek.

A végtermék azáltal, hogy a külkereske—

delem tevékenységének eredményét is tartalmazza, a szerző véleménye szerint pontos ké—

pet ad a külkereskedelem szerepéről, és fel—

hívja a figyelmet a külkereskedelem—felhal—

mozás és a külkereskedelem—fogyasztás vi- szonyára.

Ami a végtermék szerkezetének változását illeti, a termelő felhalmozás gyors növekedé—

sét és arányának növekedését a végtermé—

ken belül kimutatja a termelő állóalapok és tudományos célokra történő kiadások gyors ütemű emelkedése. Ezenkívül a pótlásra és a külkereskedelemre fordított összegek gyors növekedési üteme is jellemző volt az utóbbi időszakra a Szovjetunióban. A nem termelő fogyasztás jelenleg a végtermék kétharma- dát teszi ki. Ennek nagyobbik része a sze—

mélyes fogyasztásba kerül.

A társadalmi végtermék alakulásával kap- csolatban a Szovjetunióban az utóbbi évek—

ben jelentős vita zajlott, különös tekintettel a szolgáltatásokra. E vita kapcsán a szerző megemlíti E. Agabab'ian monográfiáját, amelyben kísérletet tett a termékérték kiszá- mítására a társadalmi termelésben létreho- zottaknak megfelelően. Ezen elemzés azért tarthat különös érdeklődésre számot. mert módot ad a különféle szolgáltatások társa- dalmi és személyes szükségletkielégítést tük—

röző statisztikai mutatóinak a nemzeti jöve- delembe és a társadalmi végtermékbe való

bevonására.

Mindezek alapján a teljes fogyasztási alap kiszámításánál tekintettel kell lenni az anya—

gi javak, és a szolgáltatások értékére. amelyeket a terv kötelezően előír az életszínvo—

nal érdekében. E mutatók legnagyobb jelen- tősége abban rejlik, hogy tükrözzék a terv- ben az áruk és szolgáltatások azon terje—

delmét. amely azonos mértékű a lakosság pénzbeli jövedelmével, és amely kiindulási pontként szolgál a fogyasztási szféra és a termelés tervezésekor. A fogyasztás szerke- zetének elemzése és prognosztizálása meg- mutatja, hogy mely eszközök, melyik csoport- nál, milyen mértékben nyitják meg a fizető-

képes keresletet.

(3)

STATISZTIKAI IRODALMI FIGYELÖ

1159

Az adott társadalmi termelési struktúra meghatározza egyrészt a lakosság fizetőké- pes keresletének és a pénzjövedelmek szín- vonala alapján kialakítható struktúrájának kezdeti állapotát, másrészt a munkaigényes- ség, alapigényesség, tőkeigényesség mutató-

it.

(Ism.: Ékes Ildikó)

TIHONOV, V. — LEZINAl M.:

AZ AGRÁRIPARI KOMPLEXUM VÉGTERMÉKE

(Konecsnüj produkt agropromüslennogo komplek- sza.) — Voproszü Ékonomiki. 1979. 1. sz. 81—91. p.

A társadalmi munkamegosztás fejlődése a mezőgazdaság szférájában új funkciók és iparágak sorát hívja éIetre. Ezekbe a mező- gazdasági termelőeszköz-ellátástól, a mező- gazdasági termelés kiszolgálásán át a mező—

gazdasági termékek fogyasztókhoz való el—

juttatásáig sokféle tevékenység beletartozik.

A termelés és az áruforgalom új szervezetei egymástól kölcsönösen függenek, tevékenysé- gük összehangolása egyre bonyolultabb.

A folyamat irányítására még nem jött lét—

re egységes szervezet, a népgazdasági ag- ráripari komplexum keretei között az árufor- galom útján történik az összehangolás. A helyzet megnövelte az ágazatközi kapcsola—

tok és azok fontosságának vizsgálatát, kü—

lönösen a mezőgazdaságban, ahol a nem mezőgazdasági eredetű ráfordítás 1966—- 1970—ben 48,5 százalékot, 1976-ban már 61,3

százalékot tett ki. Átalakult a mezőgazdasá- gi kibocsátás szerkezete is. Két évtizede az ágazatot elhagyó termékek 52 százalékát dolgozták fel, 1972—ben már 66 százaléka volt feldolgozott termék.

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának 1978. júliusi plénuma felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell teremteni a népgazdasági agráripari komplexumban részt vevő szervezetek egységét, érdekazo- nosságátl Több olyan jelenség tapasztalha—

tó, amelyek a mezőgazdaság számára hát—

rányosak. például a nyersanyagok és a ter- melési szolgáltatások ára jóval gyorsabban nőtt. mint használati értékük. Bár a mező—

gazdasági termékek felvásárlási órát is emel- ték. mégis a szovhozok és kolhozok jövedel—

mezősége csökkent. Az új technika gyakran nem komplettirozott, ami az élő munka helyet- tesítését, a nehéz fizikai munka teljes gépe-

sítését gátolja.

A nem kívánt jelenségek egyik okát a szerzők abban látják, hogy az agráripari komplexum különböző ágazatai tevékenysé- gének mérésére megbízható értéki mutató—

szám nem áll rendelkezésre. A statisztikai beszámolási rendszer ugyanis nem ad arra

választ, hogy az agráripari komplexum végső termelésében a különböző ágazatok milyen aranyban vesznek részt. Az ágazati kapcso- latok 1972-ről elkészült mérlege ezt a hiányt nem pótolja. túlságosan bonyolult és nem e célra orientált.

A komplexum termelési funkciójának hatá- rait a szovjet közgazdasági irodalom a kö—

vetkező 5 csoportba sorolja:

14 termelőeszköz-gyártás az ágazat számára;

2. mezőgazdasági termékek előállítása;

3. élelmiszerek, könnyűipari termékek előállítása mezőgazdasági nyersanyagból:

4. a komplexum termékeinek forgalombahozatala (kis— és nagykereskedelem);

5. az újratermelési folyamat termelési—technikai ki—

szolgálása.

Számos olyan iparág van, amely a komplexum részére termel (például vegyipar, gép—

iárműipar), ennek ellenére nem része az ag- ráripari komplexumnak, ezért a termelési és funkcionális értelmezés egymástól eltér. Ha- sonló hatású az is, hogy a komplexum egyes szervezetei (élelmiszeripar, könnyűipar) ter- mékeinek egy része a mezőgazdaság szá—

mára termelőeszköz.

A komplexum adott időszakban (évben) előállított végső termékén azokat az anyagi javakat értik, amelyek a közvetlenül elfo—

gyasztott mezőgazdasági termékekből, a me- zőgazdasági nyersanyagokból készült termé- kekből állnak, és fogyasztásra, állami kész- letre (exportra) kerülnek, továbbá azokat, amelyek nem a komplexumba sorolt ágaza—

tok termelő fogyasztását szolgálják. Ugyan- ezen termékek értéki meghatározására a net- tó értéket tartják alkalmasnak a szerzők.

Véleményük szerint a nettó érték — a je- lenlegi statisztikai gyakorlat alapján —— a me- zőgazdaságban csak fenntartással kezelhető.

A komplexum nyersanyagtermelő szakaszá- ban a nettó érték szektoronkénti meghatáro- zása is gondot okoz. A nettó termelés meg- oszlását v és m termékrészre, a szovhozok és kolhozok új értéket termelő tevékenységét a statisztikai információ a valóságosnál ala- csonyabbnak mutatja. a háztáji gazdaságo- két pedig megnöveli. Az 1972. évi példa szerint -— 59,6 milliárd rubel volt a mezőgazda- ság nettó termelése —— a kolhozok és szovho—

zok munkadíja 28,0 milliárd rubel. tiszta jö- vedelme 8,0 milliárd rubel volt. A fennmara—

dó rész a háztáji gazdaságok nettó terméke volt, a statisztika szerint 23,6 milliárd rubel.

Ebből a nettó termékrészből azonban —— a szerzők véleménye szerint —— 9,2 milliárd rubel olyan szükséges termék, amit valójában a társadalmasított szektorban állítottak elő.

(Az m aránya ezután az átrendezés után nagyjából kiegyenlített a nagyüzemekben és a kisüzemekben.) '

Hasonló a helyzet a mezőgazdaság és a feldolgozó ipar között, amikor az iparban el- számolt forgalmi adó miatt a mezőgazda-