KÜLFÖLDI STATISZTIKAI IRODALOM 663
GAZDASÁGSTATISZTIKA LEIBRFRIED, S.
NEMZETI JÓLÉTI ÁLLAMOK, EURÓPAI INTEGRÁCIÓ ÉS GLOBALIZÁCIÓ (National welfare states, European integration and globalization: A perspective for the next century.) – Social Policy and Administration. 2000. 1. sz. 44–63. p.
Első látásra az Európai Közösség államai mesz- szemenően megőrizték nemzeti jellegüket. Az egyes tagállamok mind törvénykezési, mind adózási, illető- leg adminisztratív tekintetben elvileg megőrizték önállóságukat. A valóságban a Közösség államai mind gazdasági, mind pedig a jóléti állammal kap- csolatos elvárások tekintetében sokkal szorosabban függnek egymástól, mint azt első látásra gondolhat- nánk.
A Közösség hatása az egyes nemzetállamokra azonban távolról sem egyirányú és meglehetősen összetett folyamat. Mindazonáltal elmondható, hogy a nemzetek fölötti, európai „jóléti állam” kialakulása egy ideig még várat magára. Az integráció közép- pontjában elsődlegesen az egységes gazdaság, az egységes piac kialakítására vonatkozó törekvések állnak, noha az egységes piac és a vele kapcsolatos piaci liberalizáció a társadalmi élet számos egyéb szférájára is hatással lehet.
A maastrichti és amszterdami egyezmények kö- vetkezményeként jelentkező piacegységesítési fo- lyamatok olyan globalizációs jellemzőkkel jártak már az eddigiekben is, hogy azok számos országban közösségellenes, antiintegrációs hangulatot gerjesz- tettek. Általában megállapítható, hogy az integráció növekvő szintje automatikusan megnöveli az esélyét annak, hogy az egyes nemzetállamok lokális tör- vénykezésével és így szociálpolitikájával is konflik- tushelyzetek alakuljanak ki. Az ilyen konfliktusok klasszikus példája a szabad munkaerő áramlásának kérdése, illetőleg – például Németország esetében – a helyi érdekcsoportok határozottan megfogalmazott elutasítása a „külföldi” potenciálisan olcsóbb mun- kaerő beáramlását illetően.
Jóllehet a Közösség önálló államként, vagy ál- lamok feletti államként való működését erős admi- nisztratív korlátok nehezítik, az egyes tagállamok szociális tekintetben is egyre kevésbé függetlened- hetnek. Az egyes európai régiók eltérő gazdasági fejlettsége a munkaerő-áramlási problémákon kívül az eltérő életminőség, illetőleg eltérő életesélyek kérdését is felveti, melyekre az egyes nemzetálla- moknak megfelelő választ kell adnia. A megvalósí- tás kevéssé egyértelmű. A piac neoliberális indítta- tású felszabadítása, a javak ilyen alapokon történő
szabad áramlása – nem utolsósorban az agrárter- mékek vonatkozásában – szociális feszültségeket teremtett, amelyek megoldása elsősorban az egyes tagállamokon belül kísérelhető meg. A piacvéde- lemmel, a saját termékek preferálásával kapcsola- tos intézkedések ugyanakkor többnyire ellentmon- danak a közösségi alapelvekkel, a piaci nyitottság- gal és egységesítéssel kapcsolatos törekvéseknek.
Mindez azt jelzi, hogy a piac és a szociális szféra minden korábbinál szorosabb összefonódásban hatnak egymásra. Az amszterdami szociális charta által megfogalmazott, foglalkoztatással és szociális biztonsággal kapcsolatos cikkelyek jelentős mér- tékben mintegy „átnyúlnak” az egyes nemzetálla- mok hatáskörébe, s gyakorta védekezésre kénysze- rítik azokat.
Mindez szükségszerűen vezet a hagyományos jóléti állam átalakulásához: közvetlen jogi szabályo- zástól függetlenül olyan közvetett hatások kivédését igényli, amelyek az integráció negatív szociálpoliti- kai következményeként jelentkeznek a nemzetálla- mokban.
A Közösség egységesítési törekvéseinek első lépcsője a belső vámok, a piaci javak áramlását korlátozó szabályok eltörlése volt. Ez az egyes nemzetállamok esetében értékesítési problémákat eredményezett, amelyek szociálpolitikai követ- kezményekkel jártak. A foglalkoztatottság eltérő szintje mellett az azonos munkáért tagországon- ként fizetett, olykor jelentősen eltérő bér is feszült- ségeket okozott. A tőke szabad áramlása nem járt együtt a munkavállalók szabad áramlásának lehe- tőségével, ami mind a szakszervezetek, mind pedig a munkavállalók–munkaadók vonatkozásában el- lentétek kialakulását okozta.
Mindazonáltal hosszú távon az EU önszervező- désének erősödésével számolhatunk, amely kiemeli a nyugat-európai országok lehetőségét az egységes piac lehetőségeinek mind erősebb kihasználásában, a Közösség nemzetállamainak belső, állandósuló egymásrautaltsága ugyanakkor csökkenti Európa külső tényezőktől való függését. Az ennek eredmé- nyeképpen megvalósuló biztonság és stabilitás lehe- tővé teszi a jóléti szolgáltatások újramodellezését. A globalizáció ennek eredményeképpen megszűnik fe- nyegető kihívás lenni, a felmerülő problémák döntő részét az egyes tagállamok keretein belül sikerül megoldani, míg a külső függőség – mindenekelőtt az Egyesült Államoktól és az ázsiai országoktól – lé- nyegesen csökken.
(Ism.: Reisz László)
