S az új világ építésére azok az erők sorakoztak fel — parasztok, értelmiségiek, mun- kások — a népfront jegyében, a Márciusi Frontra is emlékeztető programmal, ame- lyeket Móricz Zsigmond is ébresztett. A földreform terve már készen volt, elkészí- tették az ő munkatársai — talán már a Kelet Népe idejében —, csak ki kellett hir- detni. A földosztást is kezdhették. Ott voltak a Györffy-kollégisták, akiknek az indu- lásában Móricz művei is meghatározók voltak.
TAMASI MIHÁLY
A falukutató írók parasztszemlélete
A harmincas években a falukutató irodalom jórészt feltárta a parasztság és egyes rétegeinek társadalmi jellegzetességeit, helyzetének, fejlődésének sajátosságait. S bár a népi írók műveiben — különböző mértékben — előforduló egyoldalúságot, a pa- rasztság némely vonásának, s a paraszti fejlődés néhány jelenségének túlhangsúlyo- zását a marxista kritika méltán bírálta, elismerte és kiemelte történelmi érdemüket a parasztság sorskérdéseinek felvetésében, a parasztság életének reális bemutatásában.
A falukutató írók azt vizsgálták, hogy az elnyomottságban és elmaradottságban élő parasztság előtt milyen felemelkedési lehetőségek nyílhatnak meg. A parasztság életét részletesen feltáró munkásságuk során szinte mindnyájan rámutattak arra, hogy a táj adottságainak jobb kihasználásával, a termelés intenzívvé tételével külön- böző vidékek parasztjai milyen hallatlan erőfeszítések árán igyekeznek előre jutni a gazdasági megerősödés és a társadalmi felemelkedés útján.
A FALUKUTATÓ ÍRÓK ÉS A PARASZTSÁG „POLGÁROSODÁSA"
A falukutató írók a paraszti fejlődésnek ezeket a folyamatait a parasztság „pol- gár osodásá"-nak nevezték. Erdei Ferenc magyarázata szerint ez a kifejezés bizonyos tisztázatlanságot is takart, de jól tükrözte azt, hogy használói a parasztság „polgáro- sodásán" nemcsak a szorosan vett kapitalizálódást, a paraszti árutermelés fejlődését értették, hanem ennek a folyamatnak sokféle és sokoldalú társadalmi megnyilvá- nulásait is.
Veres Péter a paraszti tőkegyűjtés, a paraszti árutermelés akadályait hangsú- lyozva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a táj adottságait kihasználva a makói parasztság a hagymatermeléssel, a szegedi és a kalocsai a paprikatermeléssel, a nagykőrösi az uborkatermeléssel, a ceglédi és kecskeméti a gyümölcstermeléssel ki tud törni elmaradottságából. Féja Géza lelkesedéssel írt a gyulai és békési „kertkul- túra hősei"-ről, az orosházi baromfitenyésztő, mintaszerű „belterjes kisbirtokkultú- rát" teremtő parasztokról, a makói hagymakertészekről, a kunágotai ciroktermelők- ről. Szabó Zoltán a Cserhát, Mátra és a Bükk vidékén élő parasztság különböző réte- geit vizsgálva megállapította, hogy az Eger és Gyöngyös környékén élő szőlősgazdák jobb módúak.
A falukutató írók művei egyértelműen bizonyították, hogy a parasztság „polgá- rosodásának" akadálya a nagybirtok és a népellenes társadalmi rendszer. Emiatt a
„polgárosodni" akaró parasztság abnormális utakra kényszerül. Kovács Imre „beteg társadalom"-ról, „néma forradalom"-ról, Féja „beteges folyamatokról", Erdei „tétova és felemás polgárosodásról", Szabó Zoltán a parasztság „meneküléséről" írt. A dél- dunántúli, ormánsági, sárközi birtokos parasztok körében tapasztalható egykézést is
64
az elfajult „polgárosodás" megnyilvánulásának tekintették. Műveikben sokoldalúan ábrázolták a „polgárosodási" folyamat másik oldalát, a kisárutermelő parasztság al- sóbb rétegeinek elszegényedését, proletarizálódását is.
Főleg Erdei Ferenc és Féja Géza szociográfiai munkásságából derül ki, hogy ki- vételt képeztek azok a Duna—Tisza közi, dél-alföldi mezővárosok, amelyek — Révai József szerint is — „az általános agrárfejlődéstől eltérő fejlődésükkel korán és sokkal szabadabban tudtak utat nyitni parasztlakosságuk polgárosodásának". Erdei Futó- homok című művében mélyrehatóan elemezte ennek a szabadabb mezővárosi fejlő- désnek a sajátosságait. Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Kiskunhalas parasztjai korán szabad parasztokká váltak, s e városok sajátos birtokpolitikájukkal utat nyitottak parasztságuk gazdasági előrehaladásának. Nagykőrösön földfoglalás, a Kiskunság vá- rosaiban település, Kecskeméten parcellázás útján jutottak földhöz a kisbirtokos pa- rasztok, és ahol nem a feudalizmusban kialakult rétegződés, hanem a földbirtokok bizonyos egyenlősítése alapján történt a föld birtokba vétele, ott egészségesebb, sza- badabb volt a fejlődés.
Erdei Kecskemét birtokpolitikáját tartotta legfejlettebbnek és legnagyvonalúbb- nak, mivel a parcellázások során földhöz juttatták a zsellérek egy részét, akik önálló egzisztenciájuk alapját vethették meg a szőlő- és gyümölcskultúrával. Viszonylag szabadabb fejlődés ment végbe Nagykőrösön, részben Kiskunhalason is, és mind- azokban a Duna—Tisza közi, dél-alföldi mezővárosokban, ahol nem volt feudális eredetű magánbirtok, vagy jelentéktelen szerepet töltött be. Erdei szerint a mező- városok mind hasonlóak voltak, csak „némelyek előbb vannak ugyanazon fejlődés útján, mások hátrább egy-egy állomással". Fejlődési sorrendjüket a következőképpen állapította meg: Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd és Makó.
Nem vette azonban eléggé figyelembe a közöttük tapasztalható eltéréseket. Kecs- kemét határában például néhány egyházi, valamint több magán nagybirtok, úri bir- tok is volt, amelyekkel együtt a kapitalizálódó gazdagparaszti birtokok egyre fonto- sabb szerepet töltöttek be a város mezőgazdaságában. A gazdagparasztság gazdasági és társadalmi súlya pedig Nagykőrösön és Cegléden is jóval nagyobb volt, mint Makón és Szegeden.
A mezővárosihoz hasonló egészségesebb fejlődés jeleit fedezte fel továbbá Erdei a Duna—Tisza közi Homokhátságnak, Kiskunságnak, a Bácskának azokon a terüle- tein, ahol a feudális eredetű birtokok kisebb arányban fordultak elő, és a kertkul- túra, a gyümölcs- s szőlőtermelés kifejlődött (Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Kis- kőrös, Kecel, Soltvadkert, Izsák, Jánoshalma, Bácsalmás). Ezeknek a helységeknek a népe — Erdei szerint — tisztán saját energiájának köszönhette felemelkedését.
A falukutató írók szerint tehát a parasztság „polgárosodása" leginkább azokban a Duna—Tisza közi, dél-alföldi mezőgazdasági városokban és mezőgazdasági terüle- teken haladt előre, ahol a feudális eredetű nagybirtok súlya, befolyása gyenge volt, és ahol a belterjes mezőgazdasági kultúra kialakult. Szabó Zoltán némi túlzással egyenesen azt írta, hogy a parasztság a Viharsarokban lázad, a Duna—Tisza közén
„polgárosodik", északon, a „cifra nyomorúság" földjén pedig tűr. Révai József is hangsúlyozta, hogy „nálunk a polgári parasztgazdaság különösen az ország egyes kedvezőbb helyzetben levő vidékein, mégiscsak ki tudott kelni tojáshéjaiból" és „ha csak lokálisan is, ha küszködve is, ha demokrácia hiányában magára hagyatva is — de mégis van polgárosodott parasztság".
A „POLGÁROSODÓ" PARASZTSÁG INGATAG HELYZETE
Erdei véleménye szerint a nyugati tőkés országokéhoz hasonló parasztság nálunk csak a „nyugati" tájakon volt található, „különösen németekkel vegyes vidékeken, városok közelében, ahol a társadalom fejlődésvonala többé-kevésbé párhuzamos a nyugatival: a Kisalföldön és Pest-vidéken". S ez így volt á tokajhegyaljai történelmi borvidéken és a szabolcs-szatmári almatermelő körzetekben is, ahol a paraszti áru- termelés aránya szintén nagyobb volt, mint a külterjes mezőgazdasági területeken.
A parasztság „polgárosodását" rétegenként vizsgálva nyilvánvaló, hogy ez a fo- lyamat a gazdagparasztság körében bontakozott ki leginkább. Az eddigiekből az is kitűnik, hogy az említett „egészségesebb" paraszti fejlődés vidékein az árutermelésü- ket fejlesztő kis- és középparaszti rétegek „polgárosodása" is megfigyelhető volt.
Révai József Molnár Erik véleményével szemben joggal hangsúlyozta, hogy Féja, Erdei, Szabó Zoltán könyveiből kiderül: „a jómódú polgári vagy polgárosodó paraszt- réteg egészét korántsem lehet mechanikusan ráhúzni a kulák kaptafára". Hiszen Erdei a Duna—Tisza köze vidékeit vizsgálva „járt utána a parasztság fejlődése konk- rét folyamatának" és bizonyította be a közép- és kisparasztság egyes csoportjainak
„polgárosodását" is.
Erdei és a népi írók többsége különbséget tesz a gazdagparasztságot képező „pol- gár-parasztság" és a belterjesen gazdálkodó, feltörekvő, „polgárosodó" kisbirtokos parasztság között. A gazdagparasztságnál inkább a „polgárosodás" elfajulása, az úrhatnámság, a gőg, a felfuvalkodottság tapasztalható. Darvas József azért bírálta e réteget, mert nem dolgozik, csak dolgoztat, „élvezetekre beállított életet él".
Velük szemben a falukutató írók többsége a „polgárosodni" akaró, a felemelke- déséért hallatlan energiával küzdő kisbirtokos parasztság törekvéseivel rokonszenve- zett. Erdei Ferenc e réteget — indokoltan — nevezte kispolgár-parasztságnak, amely- nek — tájankénti jellegzetességei alapján — több csoportját különböztette meg.
A falvakban és főleg a Dunántúlon élő kisgazdák jellemzőjének a maradiságot, a lassúságot és a közömbösséget tekintette. A bácskai kisbirtokos parasztokat konzer- vatív kispolgároknak tartotta, akik gyarapodó és fejlődő egzisztenciát képviseltek, de előrehaladásuk szigorúan az adott gazdasági és társadalmi rendhez kötődött. A Pest- vidék parasztsága — szerinte — a nagyváros, a piac közelsége következtében „nyu- gati" módra „polgárosodott", de igényei, törekvései kispolgáriak maradtak.
A kispolgár-parasztság legtipikusabb képviselőinek a mezővárosok kertész-, gyü- mölcsös- és szőlősgazdáit tekintette, akik belterjesen, piacra termelnek. Termelési fejlettségük következtében már eleve vállalkozó szelleműek, szorgalmasak és felfelé törekvők termelési nívójuk fokozása érdekében. A kispolgári paraszti jövedelem meg- szabadította ugyan őket a betevő falat gondjától, de sok mindenről le kellett monda- niok, hiszen állandóan fenyegette őket a kapitalista konkurrenciából fakadó veszély, az esetenként bekövetkező termelési és értékesítési válság. S mivel nem a gazdasági és a társadalmi rend által megalapozott, szerves fejlődésről volt szó, mindig bekö- vetkezhetett a visszaesés. így a kispolgár-parasztok helyzetét a nagyfokú bizonyta- lanság jellemezte.
Erdei felismerte a kispolgár-parasztság társadalmi helyzetének átmenetiségét, bizonytalanságát. „Jellemzően tétova csoport"-nak tartotta e nagyszámú réteget, mert parasztok nem akarnak lenni többé, vagyis „polgárosodni" akarnak, „polgári elismer- tetést kívánnak", de mivel a társadalom nincs berendezkedve fogadásukra, „elége- detlenek, követelők és ellenzékiek".
Az árutermelő kis- es középparaszti retegeket az individualizmus, az egymás közti konkurrencia, az önzés jellemezte. Veres Péter szerint e rétegek átvették a tulajdonhoz kapcsolódó erkölcsi elveket, „az én házam, az én váram", a „kaparj kurta, neked is lesz" szólásmondásokban kifejeződő kispolgári gondolkodásmódot.
Pozitív vonásaik elismerése mellett Erdei élesen bírálta a makói hagymakertészek negatív kispolgár vonásait. Büszkén ismerte el, hogy magas termelési színvonalat képviselnek, „paraszti kultúrájuk minden bölcsessége benne van termelő módszerük- ben". Arra is rámutatott azonban, hogy a hagymatermelés jellegéből adódóan türel- metlenek és önzők. Egymással versenyben állnak, igyekeznek egymáson túltenni, a termelés titkait nehezen adják át egymásnak és a piacon még kíméletlenebb a kon- kurrencia közöttük. Ha nehézségeik vannak, zúgolódnak, ha jól megy nekik, pöffesz- kednek. Urakkal szemben nem megalázkodók, de ha hasznuk van belőle, oda- szegődnek.
66
A PARASZTSÁG ESZMEI-POLITIKAI ARCULATA
A falukutató írók szerint a politikai ellenzékiség és a 48-as kossuthi hagyomá- nyok befolyása legerőteljesebb volt a Duna—Tisza közi, alföldi mezőgazdasági váro- sok parasztsága körében. Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd parasztságának politikai arculatát Erdei úgy jellemezte, hogy „egyetlen igazán mély nyomokat hagyó politikai élményük Kossuth volt és az utána következő ellenzéki harcok". Mind a három vá- rosban olyan érzékelhető hagyománynak tartotta Kossuth nevét, amellyel mindenki élt, aki politizálni akart.
A mezővárosi gyümölcsös-, szőlős- és kertészgazdákról azt írta, hogy törekvéseik- ben nem túlságosan lojálisak, nagy tömegükben ellenzékiek, és kiemelte, hogy zsellér eredetük következtében szolidaritásuk nem szakadt meg a törpegazdákkal és mező- gazdasági munkásokkal. A mezővárosok fejlettségi sorrendjéről szólva — Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Makó — megállapította, hogy „ezek a helyek voltak az utóbbi félszázad 48-as népi ellenzéki politikájának géppontjai", s a továbbiakban is ezektől várta a legnagyobb előretörést. Féja Géza is az alföldi parasztvárosoktól remélte „a magyarság újjászületését".
Révai József — egyetértve Erdei és Féja megállapításaival — azt hangsúlyozta, hogy „éppen a leginkább farmer típusú, jómódú p a r a s z t . . . hajlik a haladás, a de- mokratikus ellenzékiség felé". A feudális eredetű nagybirtokrendszer és a fasizmus elleni demokratikus parasztegység kialakítása érdekében fontosnak tartotta Erdeinek azt a véleményét, hogy „a polgárosodó parasztság felemelkedési vágya azonosulni tud a munkás és kisparasztság felszabadulási törekvéseivel". Ügy vélte, hogy a földkér- dés megoldására olyan programot kell kidolgozni, „amely nem egyedül a mezei munkásság radikalizmusára,, a törpebirtokosság lázadó hajlandóságára épít, hanem a kisbirtokos parasztok polgárosodási vágyát is számba veszi".
Mind Révai, mind a falukutató írók tehát a nagybirtokrendszer és a fasizmus elleni demokratikus küzdelem fontos társadalmi bázisának tekintették a belterjesen gazdálkodó, piacra termelő, „polgárosodó" vagy „polgárosodni" akaró kisbirtokos pa- rasztságot. Felismerték azonban azt is, hogy a különböző vidékeken élő parasztság politikai arculatában és törekvéseiben — jórészt a „polgárosodás", a gazdasági, tár- sadalmi felemelkedés sajátosságainak megfelelően — eltérő vonások tapasztalhatók.
Pest-vidék parasztjairól azt állapította meg Erdei, hogy „soha sem fognak, mint parasztok politikai tényezőkké lenni. S ha valaha politikai energia támad belőlük, az tisztára kispolgári leszen". A bácskai konzervatív kispolgár gazdákról meg azt írta, hogy „semmi forradalmi energia nincs bennük". Látható tehát, hogy e paraszti cso- portok kispolgár jellegéből vezeti le kevésbé progresszív, felemás politikai arculatu- kat. Tudományos lelkiismeretességgel mutatott rá arra is, hogy a még leginkább haladónak és a legöntudatosabban ellenzékinek tartott mezővárosi kertész, szőlős és gyümölcsös parasztság politikai felfogásában is érvényesül a kispolgári jelleg.
őszintén beszámol arról, hogy „sehol az országban a ceglédihez hasonló Kossuth- kultusz nincs", amely viszont koronként változó. A korábban Kossuth-párti gazdák például, akik Károlyi Mihályt díszpolgárrá választották 1918-ban, fő támaszai voltak az ellenforradalomnak és a Bethlen-féle „országépítésnek", később kisgazdapártiak lettek egy pillanatra, majd sietve átálltak a Gömbös-féle program szolgálatába. Ki- sebb mértékben ugyan, de ugyancsak ilyen politikai ingadozás jellemezte a Kossuth- hagyományokat őrző parasztságot Kecskeméten, Nagykőrösön és Makón is.
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy e városokban a Kossuth-hagyományokat ápoló parasztság köréből főleg a gazdagparasztok szegődtek az ellenforradalmi rend- szer támogatóihoz, de tagadhatatlan, hogy a politikai ingadozás a kertész-, szőlős- és gyümölcsösgazdáknál, a kispolgár-parasztoknál is előfordult. Ez kispolgár termé- szetükből, átmeneti, bizonytalan társadalmi helyzetükből következett, ami'veszélyeket rejtett magában a további politikai küzdelem során. Ezt a veszélyt azonban a falu- kutatók csak részben ismerték fel, és mélyrehatóbban nem foglalkoztak e kérdéssel.
A FALUKUTATÓ ÍRÓK POLITIKAI POLARIZÁLÓDÁSA
Révai hívta fel a figyelmet a nyilasok demagógiájának veszélyességére. A pa- raszti kistermelő „a szabad verseny pusztító hatása elleni lázongása közben — írta — könnyen áldozatává lesz a fasizmus demagógiájának". Azért is, mert amíg kapitaliz- mus van, addig a paraszti kistermelőnek életeleme is, végzete is a szabadpiac, a szabad áralakulás.
Az intenzíven gazdálkodó, árutermelését fejlesztő parasztrétegek helyzetét az jel- lemezte, hogy érdekeik egyik oldalról a szabadpiachoz, a szabad áralakuláshoz fű- ződtek, másik oldalról — áresés, értékesítési válság esetén — ez a gazdasági tönkre- jutás, a tragédia forrását jelentette számukra. Ezért érdekükben állt a kapitalista szabadpiac kibontakozása, de lázongtak is ellene. Helyzetüknek, törekvéseiknek meg- határozója volt ez a kettősség, ellentmondásosság, a szélsőségekre való hajlandóság és az ebből fakadó nagyfokú politikai ingadozás.
A fasiszták a monopoltőkének a szabadpiac korlátozását, befolyásolását célzó intézkedéseit a parasztság érdekeit szolgáló kapitalistaellenes rendszabálynak kiáltot- ták ki, ezzel az elégedetlenkedő kisárutermelő parasztokat a maguk oldalára akarták vonni. A nyilas propaganda a törpebirtokos parasztnak „rendszerváltozást" ígért. Ré- vai a fasiszta demagógia e vonásainak feltárásával utalt az ebből és a parasztság ingadozásából eredő veszélyekre is.
A fasizmus antikapitalista, „parasztmentő" demagógiája elleni harc mellett bí- rálta egy-két népi író, többek között Veres Péter romantikus antikapitalizmusát,
„narodnyik szocializmusát" is. Ezek a népi írók szemben álltak a parasztság „polgá- rosodásával", a parasztság konzerválását, a paraszti közösségek, a paraszti kollekti- vitás megőrzését akarták, és olyan kispolgári, paraszti jellegű „szocializmust" hirdet- tek, amellyel meg akarták menteni a parasztságot a kapitalizmus bomlasztó hatásától.
A népi írók másik irányzata a parasztság „polgárosodását" kívánta. Míg a pa- rasztság konzerválására törekvő álláspontban a reakciós, a fasiszta ideológia felé mutató szélsőség veszélye jelentkezett, addig a parasztság „polgárosodását" sürgető irányzatban annak a másik szélsőségnek a veszélye állt fenn, amely a parasztság
„polgárosodásával" együttjáró szenvedéssel, a paraszttömegek proletarizálódásával szembeni közömbösségben, esetenként az osztályharc tényeinek nem kellő figyelembe vételében jutott kifejezésre. Erdei ezt a Futóhomok című művének 1957-es kiadásá- hoz írott előszavában a Kiskőrös társadalmáról általa írottakkal kapcsolatban maga is elismerte. Darvas József — szembenállva a „parasztromantikus" irányzattal is — bírálta azokat, akik a „paraszt-polgárosodás" tervét próbálgatták ú j r a meg újra, el- feledkezvén arról, hogy „a parasztság legnagyobb tömegei számára a polgárosodás útja immár el van zárva", hiszen a korabeli társadalomfejlődés éppen a parasztság millióit proletarizálta.
Az ideológiai nézetek, álláspontok szélsőségessége jelentkezett némely falukuta- tók álláspontjának ellentmondásaiban, gyors változásaiban, politikai bizonytalanko- dásaiban is. Lukács György méltán bírálta pesszimizmusa miatt Kovács Imrét, aki azt írta Néma forradalom című könyvében, hogy „többet nem lesz parasztforradalom Magyarországon". Szerinte a népi íróknál a depresszió és kétségbeesés sokszor keve- redik naiv illúziókkal. így például Kovács Imre a Kelet Népe című folyóiratban a negyvenes évek elején megjelent cikkében a makói gazdák önsegélyező egyesületé- nek sikerei nyomán arról írt, hogy az ilyen paraszti önsegélyező egyesületek alapítá- sával „meg lehetne fordítani a magyar életet". A szélsőségesség, az ideológiai ellent- mondásosság némelyeknél jobboldali politikai eltévelyedéshez vezetett. Mindezekben az általuk képviselt parasztság kispolgári ingadozása, átmeneti társadalmi helyzete jutott kifejezésre.
68
A felszabadulás döntő hatást gyakorolt a falukutató írók táborának átrendeződé- sére. A politikai közéletből kiszorultak azok, akik az 1930-as évek végén, az 1940-es évek elején — kispolgári ingadozásukból adódóan — a jobboldali ideológia hatása alá kerültek. Jelentős részük azonban kezdettől fogva részt vett a felszabadulás utáni forradalmi átalakulás küzdelmeiben, támogatta a parasztság évszázados törekvései- nek, a földosztásnak a megvalósítását, politikai és szellemi tevékenységével szolgálta a parasztság felszabadulását.
Darvas József, Erdei Ferenc, akiknek eszmei fejlődését már a felszabadulás előtt is a marxizmus határozta meg, a népi demokratikus forradalom győzelméért folyta- tott harc következetes támogatói voltak, ami parasztszemléletük haladó vonásait erő- sítette. Veres Péter jórészt a marxista bírálat és a mélyreható vita, valamint a gya- korlat hatására fokozatosan leküzdötte parasztszemléletének visszahúzó vonásait.
Darvas József, Erdei Ferenc, Veres Péter, a falukutató írók legjobbjainak életútja szükségszerűen összefonódott azzal a küzdelemmel, amely a parasztság felszabadulá- sát és igazi felemelkedését, szocialista szövetkezeti életformájának kialakulását és fejlődését szolgálta.
