Eötvös Loránd Tudományegyetem
Pedagógiai és Pszichológiai Kar
Neveléstudományi Doktori Iskola
Doktori Iskola vezetője: Prof. Dr. Szabolcs Éva, egyetemi tanár
Dóra László
A média kommunikációs elméleteinek tanítása és alkalmazása a felnőttképzésben
Doktori (PhD) értekezés tézisei
Témavezető: Dr. Szigeti Tóth János PhD, egyetemi docens
2015
1. Bevezetés
Az andragógia kutatása a neveléstudományon belül viszonylagosan fiatal terület, amely szoros viszonyban áll a művelődéssel és mindennapi kultúrával. (Curran, 2000) Ez utóbbinak a szerves része a tömegkommunikáció is, ami egy mindennapi használati eszközzé vált. A nyomtatott sajtó és tanítás-tanulás kapcsolata már Comenius-nál is megjelent, aki azt szorgalmazta, hogy a lapokat alkalmazni kell az oktatásban, mint naprakész információs forrásokat. A modern médiapedagógia története fokozatosan alakult ki, hozzávetőlegesen a második világháború hírközlésének fejlődésétől. (Gripsrud, 2007)
A média által bemutatott tartalmak sok esetben károsan hatnak a gyerekek értelmi és érzelmi fejlődésére egyaránt. A médiapedagógia ezért már régóta foglalkozik a tömegkommunikáció több jelenségével, és megpróbál értelmezést kínálni, illetve magyarázatot adni a látottak befogadására. (Hargrave és Livingstone, 2006) Ezek az ismeretrendszerek azonban pedagógiai gondolkodáson alapulnak, és nem veszik figyelembe a kommunikáció és híráramlás sajátos logikáját és működését, továbbá a fogyasztás kulturális kontextusát.
(Hilmes, 2011)
Érdeklődésünk ezért is fordult egy olyan terület felé, amelyik a neveléstudomány jellemzőivel rendelkezik, és közel áll a médiaműveltség fogalmához, mégpedig úgy, hogy közben figyelembe veszi a kommunikációtudomány hasonló eredményeit is.
A médiapedagógia jelenlegi módszerei nagyon változatosak, mint ahogy a tantárgy tartalma is. Nincs a pedagógiában közös megegyezés annak a tekintetében, hogy melyik a legjobb oktatási módszer, vagy mi legyen a megtanítandó tartalom. Abban azonban egyetértenek a neveléstudomány szakemberei, hogy mindenképpen fel kell készíteni a felnövekvő generációt a modern média interpretációjára. (Kaplowitz, 2012) Ennek egyik újszerű módszere a médiaműveltség fogalomkörében is fellelhető irányelvekkel lehetséges.
2. A kutatási téma és célkitűzései
A médiaoktatás európai paradigmája alapján a tömegkommunikációval való iskolai foglalkozás kiemelt szereppel bír a tudás és kompetencia fejlesztése szempontjából. Amíg a pedagógiában a gyerekek tudása és az iskolai tananyagok (elméleti) kölcsönhatása a meghatározó, addig a felnőttképzésben nem fordítanak különösebb figyelmet a médiaismeretekre, inkább csak az általános kommunikációs fogalmakat helyezik előtérbe.
A neveléstudomány minden szintjén fontos lenne a kommunikatív oktatási módszer alkalmazása, amelynek keretében az oktatásban résztvevők az előzetes tapasztalataikat (és tudásukat) aktivizálni tudják, és egymástól, valamint egymás gondolkodásmódjából tanulhatnának, gyakorlatközpontú kérdésekről. Ez a felnőttképzésben hangsúlyos módszer, különösen olyan témák esetében, amelyek aktualitásuk vagy a kulturális környezet sokrétűsége miatt nem kaphattak helyet a tankönyvekben.
A nemzetközi dokumentumok nem adnak igazi támpontot azzal kapcsolatban, hogy a médiaoktatás tartalmát és módszerét hogyan alakítsák, de egyetértenek a kompetencia alapú, gondolkodásra alapozott médiaértelmezéssel, amely a médiaműveltség átfogóbb fogalmára támaszkodik. (Koltay, 1992)
Kutatásunk célkitűzése volt, hogy a médiapedagógia törekvéseit hasznosítva meghatározzuk a médiaandragógia lehetséges szerepét és lehetőségét, összegyűjtve a szakirodalomban fellelhető koncepciókat a felnőttképzés területén. Ezen túlmenően a kutatásaink során meghatározott – és a külföldi szakirodalomból átvett – eredmények és javaslatok alapján egy működő médiaandragógia modell meghatározása is cél volt, amely közel áll a médiaműveltség és az élethosszig tartó tanulás fogalmához is. A média andragógia lehetséges szemléleti megkülönböztetésére teszünk javaslatot, olyan keretfelfogásban, amely a médiaműveltség és az élethosszig tartó tanulás egy fontos területe.
3. A disszertáció szerkezeti felépítése
A dolgozat bevezető fejezetében felvázoljuk az oktatás és tömegkommunikáció történetileg legfontosabb állomásait, illetve bemutatjuk a neveléstudomány és média kiemelt kapcsolatát valamint összefüggéseit, alátámasztva a jelenlegi kurrens kutatások fényében a mai korban is jellemző kutatások jelentőségét. Ehhez kapcsolódóan leírjuk a média néhány jellegzetességét is, amelyek szerepet játszanak a kutatási témánkban.
A második fejezetben a médiapedagógiától kiindulva jutunk el a tömegkommunikációnak a felnőttképzésben is megjelenő szerepéig, illetve bemutatjuk azokat az összefüggéseket, amelyek nincsenek feltétlenül megkülönböztetve a gyerekek és felnőttek tekintetében. Ezeket az oktatáselméleti csomópontokat a kultúrával való összefüggésben is elemezzük.
A harmadik fejezetben a neveléstudomány médiával kapcsolatos fő fogalmait tárgyaljuk, ezek például a kognitív pszichológia alkalmazása, a kompetencia illetve a médiaműveltség.
Kitérünk az ezzel kapcsolatos kutatások legfrissebb eredményeire is.
A negyedik fejezetben a nemzetközi dokumentumokat elemezve mutatjuk be a téma aktualitását és szükségességét, valamint alkalmazási lehetőségét és a hazai gyakorlatot.
Az ötödik fejezet a médiának, mint az oktatást is körülvevő rendszernek a kontextusával, illetve annak a neveléstudománnyal összefüggő legfontosabb elméleteivel foglalkozik. Ezek a megközelítések segítik és támogatják is az oktatást a média alkalmazásában, továbbá a tanuláselméletek szintjén is megjelenítik a tömegkommunikációt. Ezek a tanuláselméleti elemek egységes keretbe foglalják az oktatással kapcsolatos hatásokat és társadalmi tényezőket egyaránt.
A hatodik fejezet a legfrissebb és mindmáig legutolsó médiával kapcsolatos elsajátítási irányzatot, a hírtanulást mutatja be. A hírtanulás elmélete a médiaértelmezés egy sajátos területe, vagyis a hírek befogadása, értelmezése, kezelése annak teljes oktatástudományi és kiegészítő kommunikációtudományi eredményeivel együtt. Ennek az irányzatnak az eredményei a mai napig hatással vannak a média, oktatás terén történő használatára, mert ugyanabból a közös érdekből indulnak ki: a médiabeli üzenetek és kódok megértése elsődleges szempont és kiemelt feladat az információs társadalomban.
A hírtanulás elméleti következetéseit és lehetséges továbbfejlesztési lehetőségét a fejezet második része szintén tárgyalja, amelynek keretein belül a hírtanulásból következő potenciális oktatásfejlesztés és annak módszertani leírása kapott helyet.
A hetedik fejezetben összefoglalás szerűen levonjuk a szakirodalom által meghatározott következtetéseket a média alkalmazásának a felnőttképzésben betölthető szerepéről. Ezt követően az előző fejezetekben érintett témakörök segítségével határozzuk meg az elméleti következtetéseink helyét a neveléstudomány területén. Bemutatunk egy, az elméletek által alátámasztott és kidolgozott módszert a médiaértés elősegítése témában.
Az utolsó fejezetben, a felnőttképzésben résztvevők médiahasználati szokásait leíró kérdőívet elemezzük, kérdésenként értékelve a válaszadók által megjelölt válaszokat. Itt mutatjuk be a hetedik fejezetben ismertetett módszer hatékonyságát egy oktatási kísérlettel. Majd legutoljára bemutatjuk a végső konklúziókat.
4. A média alkalmazásának szükségessége az élethosszig tartó tanulásban
A médiaműveltség a neveléstudomány életkortól független teljes spektrumára érvényes értelmezési keretet biztosít. A médiapedagógia néhány jellegzetessége abban érhető tetten, hogy egy speciális korcsoport számára nyújt ismereteket, és a tanegységek elemeit ennek alárendelve szervezi.
A felnőttképzés területén a résztvevő személyek előzetes tapasztalata és érdeklődése teszi lehetővé a média szélesebb körű alkalmazását az oktatásban, amit be lehet építeni a tanítási- tanulási folyamatba.
A speciálisan a felnőttek média felkészültségét leíró hírtanulás irányzata megerősíti és ki is bővíti a médiapedagógia és médiaműveltség látásmódját. A disztrakció hipotézis (az egyszerre érkező képi és hang effektusok megértésre gyakorolt negatív hatása) tényleges igazolásával, az interaktív feldolgozással valamint a hírek operatív és médiakultúrára alapozott megközelítésének javaslatával egyúttal ki is jelöl egy újfajta értelmezési lehetőséget.
(Ennek az elméleti feltételezésnek a potenciális felhasználást oktatási tesztekkel igazoltuk.)
5. Az empirikus kutatás és eredménye
Az empirikus kutatás célja az volt, hogy képet kapjunk, használják-e a felnőttképzésben a tömegkommunikációt, illetve főként annak hírközlő funkcióját, illetve hogy a használatot megelőzi-e valamilyen médiaelméleti ismeretanyag megismertetése, elsajátíttatása.
Alapfeltevésünk az volt, hogy az oktatáshoz köthető témáknál gyakori, a tömegkommunikáció felhasználása, de valószínűleg ezt nem előzi meg a médiáról való oktatás. Feltételezésünk alapján - csak a felnőttképzés során - feltehetően csak alkalmanként használják a tömegkommunikációt. Az adatok elemzésénél arra is kíváncsiak voltunk, hogy az oktatásban résztvevők használják-e a média hírközlő funkcióját.
Célunk, tekintettel a kérdőív témájának újszerűségére, az volt, hogy kvantitatív adatokat nyerjünk a médiahasználatra vonatkozóan, a felnőttképzésben résztvevő személyektől. Az elemzésünk leíró jellegű. (Héra és Ligeti, 2006)
A képzésben résztvevők véleményét kérdeztük meg zárt kérdésekkel és arányskálával arról, hogy milyen gyakran használták a médiát a képzésük során, illetve néhány személyes médiafogyasztásra vonatkozó kérdést alkalmaztunk nyílt válaszlehetőséggel.
Felmérésünkben az a személy számított kutatási alanynak, akinek volt felnőttképzési szerződése. Az írásbeli kérdőíveknél hólabda módszert alkalmaztunk.
234 beérkezett válaszból 150 elemre csökkentettük a kérdőívek számát, kiszűrve az esetleges (azonos válaszcsoportból származó) ismétléseket, amelyek az eredményeket torzították volna.
A nem-valószínűségi, hólabdaszerű mintavétel módszere nagy szórást biztosított a reprezentativitáshoz. (Csíkos, 2009)
Ezek alapján a megvizsgált minta alapvető változók által mutatott eloszlása tükrözi az alapsokaság összetételét, és a populációt jellemző valódi értékeket mutat. (Majoros, 2011)
Eredményeink az első feltevésünket igazolták, azaz a felnőttképzés tananyagelemeihez gyakran használják a tömegkommunikációt, illetve annak hírközlő funkcióját. A használatot az oktatáshoz köthetően az esetek megközelítőleg kétharmadában viszont nem előzi meg a médiáról való előzetes tanulás. A tömegkommunikáció intézményrendszerét, szolgáltatásait a hírek fogyasztásának tekintetében a megkérdezettek több mint 70%-a használja rendszeresen.
6. Az oktatási kísérlet és eredménye
Dolgozatunkban felállítottunk és teszteltünk egy, az elméleti előzményekre alapozott módszert, amely 26 lépésben – részben kérdések formájában – vezet végig a hírtanulás által javasolt deduktív, gondolkodáson alapuló médiaértelmezési eljáráson.
Az első kísérletsorozatot egy, a fenti tartalomra alapozott oktatásban résztvevő csoport, illetve oktatás nélkül megkérdezett kontrollcsoport esetében végeztük el. A személyek egy osztályközösséget alkottak, és önként szerveződő kiscsoportokban beszélgettek egy-egy véletlenszerűen kiválasztott újságcikkről. Ezt követően reflexióikat egyénileg kellett papírra vetniük a témával kapcsolatban. Az így kapott gondolati egységeket két részre osztottuk: a másodikba kerültek a módszer kérdései és gondolkodási műveleteihez szorosan kötődő megjegyzések, az elsőbe minden más (tartalmi) elem.
Az andragógiai területen alkalmazott modell eredményei alapján a hírtanulás ajánlásaira (és a modellben leírt műveletekre) épített oktatásban résztvevő csoportnál, szignifikánsan magasabb számban jelentek meg a hírtanulás által javasolt feldolgozási szempontok elemei.
Az egy hónappal később megismételt utóteszt eredményei alapján a kognitív lépésekre alapozott kritikai médiaértelmezés folyamata tartósnak mondható.
7. Összefoglalás
A médiaandragógia elmélete és a hírtanulás javaslatai alapján felállított médiakritikai modell nem a fogyasztókat, és nem is a médiát, mint rendszert elemzi, hanem annak gyakorlati működési folyamatát.
Kipróbált módszerünk a médiapedagógiai ismereteket összekapcsolja a befogadási folyamat és a kognitív gondolkodás törvényszerűségeinek tudatosításával. Ennek a gondolatmenetnek a tartalmát a kommunikációtudományból veszi át, de a feldolgozáshoz megfelelő didaktikai módszer a neveléstudományból ismert, illetve a javasolt nyomtatott sajtó, mint taneszköz melletti érvelés is köthető a megértést vizsgáló tanulási és figyelem fázis kutatásához. Ezek
részben már a médiával kapcsolatos tanuláselméletekben megjelentek, és a kognitív pszichológiai megközelítés – a neveléstudományhoz közel álló eljárással – megerősítette a feldolgozás és megértés módszerét.
Összességében véve a hírtanulás módszere egy alternatív, eddig az oktatásban nem alkalmazott szempontsor írt le, és segítségével ugyanazokra az eredményekre jutottunk a kutatások során, mint a modern médiaoktatással foglalkozó tudósok. Az eljárást aktualizálva a médiaműveltség és médiakompetencia fejlesztéseként, könnyen beilleszthető egy órai keretbe beépülő, a felnőttképzés sajátosságait is figyelembe vevő oktatási módszertanba. Az eredmények pedagógiai felhasználása is lehetséges, az életkorhoz igazított fogalomhasználat átértékelésével.
8. A doktori dolgozathoz kapcsolódó megjelent szerzői tanulmányok
-Dóra László (2014): A médiapedagógia segédtudománya: a kognitív pszichológia. Képzés és gyakorlat, 12. 3-4. sz. 27-34.
-Dóra László (2014): A felnőttképzés és médiaoktatás kapcsolata. Művelődés-Népfőiskola- Társadalom, 22. 1. sz. 13-19.
-Dóra László (2012): A kommunikatív oktatási stílus előnyei. Iskolakultúra, 22. 6. sz. 90-95.
-Dóra László (2013): Az Európai Unió és a médiaoktatás kapcsolata. Művelődés-Népfőiskola- Társadalom, 21. 4. sz. 18-22.
-Dóra László (2011): Olvasásra nevelés – kommunikatív pedagógiai szempontból.
Elektronikus Könyv és Nevelés, 13.
-Dóra László (2011): Felnőttképzésben résztvevő fiatalok véleménye a televíziós erőszakról.
Képzés és gyakorlat, 9. 1-2. sz. 145-154.
-Dóra László (2014): Médiapedagógia – a német nyelvterületen. Képzés és Gyakorlat, 12. 1- 2. sz. 73-84.
-Dóra László (2014): A disztrakció hipotézis igazolása. In: Szabolcs Éva és Garai Imre (szerk.): Neveléstudományi kutatások közben – Válogatás doktori hallgatók munkáiból.
ELTE – Eötvös Kiadó, Budapest. 180-185.
