A gazdaságos anyagfelhasználásról

A GAZDASÁGOS ANYAGFELHASZNÁLÁSRÓL*

Népgazdaságunk fejlesztésének második ötéves terve hatalmas fel—

adatokat állít elénk. Ahhoz, hogy az abban kitűzött célokat elérhessük,

fokozottabb mértékben ki kell használnunk azokat a rendelkezésre álló

takarékosság.

Erre mutatott rá Hegedüs András elvtárs is az országgyűlés megnyitá—

sakor elmondott beszámolójában: ,,Az ipar vezetőinek biztosítaniok kell, hogy az üzemekben takarékoskodjanak a termelésben felhasznált anyaggal, különösen az importanyagokkal, félkész termékekkel és energiával. A taka—

rékosságot gazdasági életünk egyik legfőbb törvényévé kell tennünk".1 A termelés, a termelékenység és lennek következtében a népjólét emelkedését csak úgy valósíthatjuk meg, ha a jövőben fokozott gonddal ügyelünk a gaz—

daságosság követelményeinek betartására. A gazdaságos termelés pedig el—

választhatatlan az anyagtakarékosságtól.

Az első ötéves terv első éveiben a népgazdaság fejlesztése gyakran egy—' oldalúan a termelés mennyiségének növelése irányába tolódott el. Ennek megfelelően a vállalatok munkájának elbírálása is elsősorban, és sokszor ki— _ zárólag a termelési terv teljesítése alapján történt, kiegészítve a béralap el—

lenőrzésével.

A Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa óta fokozottan lépett elő- térbe a gazdaságos termelésre való törekvés. A párthatározatokban, az ál—

lami intézkedésekben s ennek nyomán a párt— és kormányszerveknek agi—

tációs és propagandamunkájában nagy nyomatékot kapott a termelés gazda- ságosságának fokozása. Ezek együttes hatására kétségtelenül van bizonyos javulás ezen a téren. Ismeretes, hogy az összehasonlítható termékek önkölt—

sége az iparban az 1954. év átlagához képest 4,4 százalékkal csökkent, és "

emelkedett a vállalati nyereség. Az önköltség csökkenése, a vállalati nyere—

ség emelkedése természetesen nem történhetett meg az _anyagtakarékosság javulása nélkül. Erre mutat az is, hogy évekig tartó emelkedés után ez év első felében kismértékben csökkent az összes termelési költségen belül az anyagokra fordított kiadások aránya. Alapvető fordulat azonban nem tör—-

* Összeállította a Központi Statisztikai Hivatal Anyagosztályának munkaközössége,

' Szabad Nép 1955, november 16.

1052 A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL , tént, a javulás meg sem közelíti azokat a lehetőségeket, amelyek elérhetők

volnának.

A Központi Statisztikai Hivatal 1955 második és harmadik negyed—

évében az iparban és az építőiparban mintegy 70 vállalatnál helyszini vizs-—

gálatot végzett annak feltárására, hogy az anyagtakarékosságot célzó intéz- kedések milyen helyi eredménnyel járnak, illetve milyen körülmények , akadályozzák az anyagtakarékosság nagyobbarányú kibontakozását. A vizs—

- gálat azt mutatta, hogy az anyagtakarékosság nagyobbarányú kibontako- zásának lényegében a következő akadályai vannak:

1. Az anyagtakarékosságot még mindig nem megfelelő mértékben támasztjuk alá közvetlen anyagi érdekeltséggel. Ugyanakkor az anyagta—

karékosság érdekében hozott különböző, általában helyes központi intéz—

kedések a helyi adottságok közt nem egyszer ellenkező hatást eredmé- nyeznek.

A közvetlen érdekeltség biztosításában van ugyan javulás, de ez nem kielégítő. Korábban főleg az gátolta az anyaggal való takarékosságot, hogy az érvényben levő intézkedések nemcsak, hogy nem ösztönözték anyag—- takarékosságra, hanem sok esetben éppen a pazarlás irányában hatottak. A III. kongresszuson is elhangzott: ,,eddigi prémiumrendszerünk egyenesen ösztönöz arra, hogy minél több és értékesebb anyagot használjanak fel a termelésben, mert ez —— bár népgazdaságilag káros, — növeli a termelési értéket, tehát forma szerint "javítja" a tervteljesítést".2 Újabb intézkedések _ az önköltségcsökkentést is prémiumfeltétellé tették, így az üzemek érdekel—

tebbé váltak a takarékosságban. Azonban ez az érdekeltség nem mindig az 'anyagfelhasználás területén ösztönöz takarékosságra (az önköltségét köztu—

domásúlag sok területen végrehajtott takarékossággal lehet csökkenteni, amelynek csak egyike az anyagtakarékosság) ugyanakkor az önköltségcsök—

kentés mellett a béralapfelhasználás külön prémiumcsökkentő, illetve meg- vonó tényezőként való kiemelése még most is közvetlen nyomatékot ad az összes közül egy meghatározott másik területnek. Nem az látszana helyes- nek, hogy az önköltségen belül a béralap betartása mellett az anyagkölt- ségek előirányzatának betartását is valaminő formában külön prémium—- , tényezővé kellene tenni, hanem az, hogy a vezetők premizálásánál egyes részterületek (pl. béralap) kiemelése helyett inkább zaz-összefoglaló célt, a termelés növelését a gazdaságosság szigorú szem előtt tartásával kellene a prémium alapjává tenni. A béralap betartásának fokozott előtérbe állítása következtében a vállalatok, érthető módon, továbbra is a kiemelt területre koncentrálják figyelmüket, elsősorban a béralappal igyekszenek takarékos- kodni és nem-fordítanak kellő gondot az anyaggal való takarékosságra. A prémium megszerzésére így is módjuk nyilik, míg fordítva erre nincs lehetőség. Ha ez a rendszer nem is jár mindig kifejezett anyagpazarlással ——

az önköltségcsökkentés előírt feladata bizonyos fokOn túl ezt nem teszi lehe—- . tővé — az nyilvánvaló, hogy az anyagtakarékossági lehetőségeknek egy

része szükségszerűen kiaknázatlan marad.

2. Az anyagtakarékosságra vonatkozó központi intézkedések eddig leg- többször azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, amelyek elvben és általános—

ságban valóban elsőrendű fontosságúak, de amelyek konkrét körülményeink

* A Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusának rövidített jegyzőkönyve. Il. kiadás. Szikra.

Budapest. 1964. 156. old.

A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL 1053

között nem mindig a legsürgősebbek. így például az anyagtakarékossággal kapcsolatos állami határozatok közül mondhatni a legtöbb valamilyen for-- mában az anyagnormák kérdésével foglalkozott. Az anyagnormák készí—

tésének feltétele az, hogy a vállalatok maguk is törekedjenek feszített nor- mák kidolgozására és hogy rendelkezzenek ehhez a kellő technikai és sze- mélyi adottságokkal. E feltételek azonban, nem valósultak meg kielégítő mértékben vállalatainknál, erre vonatkozóan nem születtek megfelelő köz- ponti intézkedések sem. A normák ellenőrzésének is sok előfeltétele van, de ezek megteremtésére szintén kevesebb figyelmet fordítottunk. Mialatt a normák ellenőrzésének kérdésében egy sor intézkedés történt, viszonylag kevés történt a rendkívül rossz raktárvisZonyok megjavítása érdekében, jól—

lehet az anyagok ezzel kapcsolatos tönkremenetele, pazarlása, ellopása kö- vetkeztében igen nagy értékek mennek a köz szempontjából kárba. Egyéb—

ként a fogyatékos raktár-, illetve ezzel összefüggő nyilvántartási helyzet nagymértékig forrása a normateljesités ellenőrzése terén fennálló hiányos—

ságoknak. Azon a néhány helyen, ahol van normákon alapuló anyagtakaré—

kossági prémium, a nyilvántartások rendezetlensége lazaságokat okozhat a prémiumfeltételek teljesítésének ellenőrzése terén is.

3. Az anyagok gazdaságos felhasználását nagymértékben akadályozza a nem megfelelő minőségű vagy választékú anyagokkal való ellátás. A nem megfelelő minőségű és méretű anyagok szállítása nem véletlen, hanem jó—

részt annak a következménye, hogy a termelő (szállító) Vállalatok a tényle- ges szükségletek kielégitésével szemben általában előtérbe helyezik saját ter- melési tervük mennyiségi teljesítését. Az anyagellátási nehézségek arra késztetik a vállalatokat, hogy nem megfelelő méretű és minőségű anya—

gokat is átvegyenek, ami többletanyagfelhasználáshoz, többletkiadáshoz, el—

fekvő készletek keletkezéséhez vezet.

Az anyagtakarékosság a gazdaságos termelés egyik legfontosabb köve—

telménye. A gazdaságos termelés, ezen belül az anyagtakarékosság mint en—

nek egyik eszköze, egy sor tényező kölcsönhatásának eredményeként való—

sulhat csak meg. Ezek a tényezők különfélék, szerepelnek közöttük műszaki, beruházási, személyi és bér (anyagi ösztönzés) jellegűek és szorosan összefüg- genek a termelés, a műszaki fejlesztés és a népgazdaság egyéb közgazdasági kérdéseivel. A műszaki és közgazdasági jellegű tényezőket egymástól el—

különíteni nem lehet, a kívánt célt csak e tényezők együttes közrehatásával érhetjük el.

Ma, amikor a termelés növelésén kívül, a gazdaságosság, a takarékosság va második ötéves terv végrehajtásának egyik legfontosabb feltétele, igen fontos a takarékosság területén legtöbb lehetőséget nyújtó anyagtakarékos—

ság kérdéseinek tüzetes vizsgálata.

Az alábbiakban összefoglaljuk azokon a területeken szerzett tapaszta—

latainkat, amelyek megítélésünk szerint ez idő szerint leginkább meghatároz- zák az anyaggal való takarékosság módját. Amellett, hogy hasznos lehet ha e tapasztalatok alapján egyik—másik területen Változás történne az eddigi gyakorlathoz képest, véleményünk szerint alapvető fordulatot a termelés gazdaságossága terén csak akkor lehet remélni, ha érvényt szerzünk a III. , kongresszus által kitűzött általános irányvonalnak, azaz a túlnyomórészt

központi utasítások rendszere helyett maguknak azérdekelteknek a jelen—

leginél sokkal önállóbb és szélesebbkörű öntevékenysége révén igyekszünk 'a kitűzött célt elérni.

1054 A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL

A továbbiakban részletesebben foglalkozunk az anyagtakarékosság

szempontjából *

I. az anyagfelhasználási normák és műszaki intézkedések,

II. a prémiumok, valamint egyéb személyi— és bérkérdések és végül III. a raktárhelyzet és az anyaggal való ellátottság kérdéseivel.

I. Anyagjelhasználási normák és műszaki intézkedések Az anyagfelhasználási normáknak két rendeltetése van:

1. biztositaniok kell az anyagfelhasználási tervek megalapozottságát (a vállalati tervekben az évi anyagszifkségletet a tervezett termékekre vonat- kozó anyagnormák segítségével állapítják meg).

2. ellenőrzőeszközül kell szolgálniok a gyártmányok megfelelő meny—

nyiségi és minőségi anyagfelhasználásához.

Ma már az ipar és építőipar csaknem valamennyi területén a legfon—

tosabb gyártmányok alapanyagaira és egyes helyeken a segédanyagokra is vannak normák; ezen a téren a fejlődés az utóbbi években és főleg ebben az évben jelentős.

A vizsgálat során szerzett tapasztalatok szinte kivétel nélkül azt bizo—

nyították, hogy meglevő normáink és azok ellenőrzése lényegében az első célnak: a tervezés megalapozottabbá tételének felel meg, és viszonylag kis mértékben törekszik az anyagfelhasználás ellenőrzésére. Ennek oka az, hogy a normák alkalmazása a tervezésben mondhatni létérdeke a vállalatoknak, mert a vállalatok számára az anyagkiutalás a kötött gazdálkodás alá eső fontos anyagoknál a tervek alapján történik, a terveket és ezzel a szükséges ' anyagot pedig normák alapján hagyják jóvá. Ezzel szemben a takarékos vagy pazarló felhasználás ellenőrzése a normák segítségével csak eléggé távoli módon hat ki a vállalatok tevékenységére, miután a vállalatok általá—

ban nincsenek még eléggé érdekeltté téve a lehető leggazdaságosabb ter—- melés elérésében, illetve addig a mértékig, ameddig ebben érdekeltek, a kívánt célt el tudják más úton is érni.

Egyrészt a normák jóváhagyási rendszere —- a legfontosabb vállalati anyagfelhasználási normákat évenként egyszer az éves tervek jóváhagyá- sakor a minisztériumok hagyják jóvá, -—— másrészt a vállalatok nem kellő érdekeltsége folytán a normák a legtöbb területen nem is alkalmasak a gaz—

daságos anyagfelhasználás ellenőrzésére. A legfontosabb gyártmányok nor- mái, amelyeket évente egyszer állapítanak meg, számos területén nem veszik tekintetbe a helyi adottságokat. Egy sor vállalatnál ugyanakkor az az egység, amire az anyagfelhasználást vonatkoztatják, el van nagyolva (a ter—

vezésnél ez általában elfogadható, de az anyagfelhasználás ellenőrzését ez nagymértékben hátráltatja).

Sokhelyütt a vállalatok nem törekednek kellően az időközben elavult normák átdolgozására. Néhány példa a vizsgálat anyagából a fentiek szem—

léltetésére. A villamosenergia termelésével kapcsolatos normák a szén jel—

lemzőinek (kalória, portartalom, szemnagyság stb.) figyelembevételével készülnek. Ha a szén figyelembevett jellemzői megváltoznak. a teljesítés a változás irányától függően eltér a normától akkor is, ha a vállalat munkája se nem javult, se nem romlott. A Budapesti Konzervgyárban a paradicsomnál ' - és a nyershúsoknál a norma és a teljesítés (felhasználás) aránya nagymér—

tékben függ a kapott nyersanyag minőségétől. Ugyanez a helyzet a Kö—

A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL 1 05 5

bányai Sör- és Maláta gyárban az árpánál a sörgyártásban, a Budapesti Kén—

savgyárban és a Tiszamenti Vegyiműveknél a piritre vonatkozóan a kén-—

savgyártásban, a Tatabányai Alumíniumkohóban, a hutaaluminiumgyártás—

ban atimföldnél. Az évente egyszer megszabott normában ez természetesen nem vehető figyelembe. A Vörös Október Férfiruhagyár egyes termékeinek normáit a Könnyűipari Minisztérium 1952. óta nem módosította, noha azóta az anyagfelhasználás már régen alacsonyabb szinten mozog.

A jelenlegi normák nagyrésze vagy tisztán statisztikai, vagy a műszaki számítások alapján korrigált statisztikai norma. Műszaki norma a gépgyár— '

tás kivételével aránylag kevés helyen van, aminek oka egy sor helyen az, hogy a műszaki számításokhoz szükséges műszerek nem állnak rendel- kezésre. A felhasználási energianormák kidolgozásához nem rendelkeznek megfelelő mérőműszerekkel a megvizsgált üzemek közül például a Csemege Édesipari Gyár, a Budapesti Konzervgyár, a Szolnoki Papírgyár, a Péti Nit—

rogénművek, a Péti Ásványolajipari Vállalat, a Rákosi Mátyás Vas— és Fém—

művek, a Sztálin Vasmű. A vállalatoknál számításokkal, becslésekkel igye—

keznek megközelíteni azt, hogyan osztható fel a termelt energia az egyes gyártmányokra. A Budapesti Csokoládégyárban és a Kelenföldi Tejipari Vállalatnál a gyártási folyamat közbeeső termékeinek méréséhez nem rendelkeznek elegendő megfelelő mérleggel.

A jelenleg érvényben levő, lényegében az egyik rendeltetésnek meg- felelő normák kialakítása és ellenőrzése terén a múlthoz képest javult a helyzet. Az ellenőrzött üzemek közül a mennyiségi utókalkuláció terén a multban igen elmaradott gépipari vállalatok közül az RM. Motorkerékpár—

gyár, a Vörös Csillag Traktorgyár, a Vegyipari Gép— és Radiátorgyár, a Fém—

bútorgyár, a Csepel Autógyár és az Egyesült Izzó rendszeresen megfigyeli a normák teljesítését. A javulás általános voltát bizonyítja a megállapított normák számának állandó emelkedése.

Természetesen nemcsak a normák kialakítását, hanem a normák mé- rését is nagymértékben gátolja a mérőműszerek hiánya. Az energianormá—

kat a legtöbb erőműteleppel rendelkező vállalat megfigyeli és elemzi. Egyes vállalatok azonban a fűtési és tüzelési normákat mérőeszköz hiányában a hatásfokból számítják vissza (Tatabányai I. Erőmű, Péti Nitrogénművek).

Más vállalatok azért követik ezt a módszert, mert bár van mérlegük, de az csak bizonyos szemnagyságú szén pontos mérésére alkalmas (Tatabányai II.

Erőmű, Budapesti Erőművek, R. M. Erőmű), a kapott szén szemnagysága pedig ettől eltér. A Budapesti Konzervgyár és a Csemege Édesipari Gyár nem rendelkezik olyan műszerekkel, melyekkel a tüzelésre jellemző muta—

tókat mérni lehet.

Jelenleg a vállalati anyagfelhasználási normák és azok ellenőrzése első- sorban a tervezés céljait szolgálják. Annak, hogy a vállalatok a normákat a jelenleginél nagyobb mértékben használják a gazdaságos anyagfelhasználás ellenőrzésére, az a feltétele, hogy a vállalatok fokozottabban legyenek érde—

kelve a gazdaságos anyagfelhasználásban és nagyobb mértékben legyenek gazdái a normák kialakításának, mivel a fenti célkitűzést csak olyan normák segítségével lehet megvalósítani, melyeket a vállalatok a konkrét követel—

ményeknek megfelelően állandó, folyamatos munkával javítanak és mó—

dosítanak.

.

,—

1056 '

A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL

Az a körülmény, hogy a vállalatok viszonylag kevéssé keresik az ön—

' költségcsökkentés útját az anyagtakarékosság révén, tükröződik abban is, hogy a vállalatok nagyrészében a műszaki szervezési intézkedések terve

vagy aránytalanul keveset vagy egyáltalán nem foglalkozik az anyagtaka-

rékosság kérdésével. Hiányzik e téren a minisztériumok irányító munkája is, mely az egyes vállalatoknál elért jó eredményeket a többi vállalatokra is kiterjeszthetné. Különösen kitünik ez abból, hogy egyes vállalatok által megtervezett helyes intézkedések, más, azonos iparághoz tartozó vállalatok műszaki —— szervezési intézkedéseinek tervében nem szerepelnek.

Nagyjából ugyanez a helyzet a gyártmánykonstrukciók területén is.

Egyes vállalatok, mint például a Vörös Csillag Traktorgyár, törekednek a ' _ gyártmányok súlyának csökkentésére, s ezt prémiummal is elősegítik. Más vállalatoknál ilyen'törekvések nem tapasztalhatók. Sokszor egy vállalaton belül sem egységes a helyzet. A MÁVAG Mozdony— és Gépgyár szivattyu—

gyára például törekszik a gyártmányok súlyának csökkentésére, mozdony—

gyára viszont e kérdéssel nem foglalkozik. A Magyar Dolgozók Pártja Köz- ponti Vezetőségének ipari termelésünk megjavításának és műszaki szín- vonala emelésének feladatairól hozott határozata rámutat erre a hiányos- ságra, és ennek nyomán már a legközelebbi jövőben javulás Várható.

Megfelelő intézkedésekkel sok helyütt eredményt lehetne elérni az anyagtakarékosság terén, ha a vállalatok törekednének a szabványelő—

írásoknak a lehető legkevesebb anyagfelhasználással történő teljesítésére.

A vállalatok többségénél ilyen rendszeres törekvések nincsenek-, sőt e termelési tervek teljesítése érdekében (nagyobb mennyiség, magasabb érték) inkább a szabványoktól való pozitív irányú (anyagtöbbletfelhasz—

nálást jelentő) megengedett eltérések elérésére törekszenek. Ezt bizonyítja az, hogy például a bútoripari vállalatok részéről állandó a panasz amiatt, hogy a fűrészüzemek a megrendeltnél vastagabb deszkákat szállítanak. Ez ugyan magasabb termelést és termelékenységet biztosít a fűrészüzemeknél, azonban a bútoripari vállalatoknak kell a deszkákat vékonyabbra fűrészel—

niök, ami többletkiadással és jelentős anyagpazarlással jár. A vas— és nehéz—

fémkoha'szati vállalatok elméletileg foglalkoznak a szabványtűrések ki—

használásával, de a gyakorlatban ebből még kevés valósult meg. A gép—

ipari vállalatok ugyanakkor jelentős többletkiadással dolgozzák át a kohá—

szati termékeket megfelelő méretre, vagy pedig a kapott formában hasz- nálják fel. Mindkettő anyagpazarlást jelent.

A szabványok alsó határának kihasználására való törekvést nagymérték- ben elősegítenfS az, ha a hazai szabványok — a szovjet szabványokhoz ha—

sonlóan — csak alsó határt írnának elő; és ha a szakmai szállítási szerző- dések tartalmaznának olyan előírásokat, hogy a rendelt méretből a szab—

ványtűrés határain belül is eltérő többletmennyiséget a rendelő vállalat ki—

fizetni nem köteles. E gyakorlatot egyes helyeken (például a MÁVAG és a kohászati üzemek közötti elszámolásokban) már alkalmazzák is.

II. Prémiumok, személyi és bérkérdések

A közvetlen anyagi érdekeltség, amely e területen általában prémium formájában biztosítható, fokozhatja az anyagtakarékosságot. A helyzet ezen a téren. bár jelentősen javult, még nem kielégítő. A helyzet más—más a mű—

szakiak és vezető adminisztratív alkalmazottak, valamint a munkások esetében.

A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL 1057

, A műszaki és vezető adminisztrativ alkalmazottak premizálása terén az anyagtakarékosság szempontjából van fejlődés. KOrábban prémium lét- nyegében csak a termelési terv teljesítése után járt, a béralaptúllépés és a tervszerűség betartása volt a kizáró ok; ez természetesen számtalan esetben a béralappal való takarékosság mellett (sokszor annak következtében) gá—

tolta a megfelelő anyagtakarékosságot.

Újabb rendelkezések a termelési terv teljesítése és a béralapterv be—

tartása mellett előírják az önköltségcsökkentési terv betartását is, sőt az önköltségcsökkentési terv túlteljesítése esetén ennek 50 százalékáig elnézik a béralaptúllépést. A kétségtelen fejlődés ellenére ez a rendszer még mindig korlátozott. Egyrészt mert a béralap (egyszer külön, egyszer pedig mint az önköltség része) most is kétszeres nyomatékot kap, és ezért most is megvan a veszélye annak, hogy a béralappal való fokozott takarékoskodás mellett az anyaggal lazábban bánjanak —— bizonyos keretek közt így is teljesíteni lehet az önköltségcsökkkentési tervet, —— másrészt, mert az önköltségben az anyaggal való ésszerűtlen gazdálkodásnak nem minden következménye jelenik meg. így például, ha a vállalatok bármekkora felesleges készleteket halmoznak is fel, ez gyakorlatilag nincs kihatással az önköltség alakulására, miután az ilyen esetben fizetendő kamat az egész önköltség szempontjából elenyészőnek tekinthető.

A Kohó— és Gépipari Minisztérium az általában érvényben levő fenti alapelveken felépülő prémium—rendelkezésektől eltérő premizálási rendszert vezetett be, amely sok vonatkozásban lényeges haladást jelent: kevésbé merev, nagyobb szabadságot biztosít a vállalatoknak, a béralap nincs már külön tényezőként kiemelve, bár itt is megvan a lehetőség arra, hogy túl—

lépés-nél csökkentsék a prémiumot stb. (A vizsgálat során egyébként azt tapasztaltuk, hogy bár az erre vonatkozó előírás itt kevésbé merev, a bér- alap —— mint a legkönnyebben ellenőrízhető és a leginkább ellenőrzött terület a gyakorlatban — változatlanul fokozottan előtérben áll.) A kétség- telen előnyeivel szemben az új rendszer egy vonatkozásban visszalépést jelent az általában érvényben levő rendszerhez képest: a termelési és az önköltségcsökkentési terv teljesítése egymástól független prémiumfeltétel, és így nincs kizárva, hogy az önköltség rovására történő termelési tervtel—

jesítés esetén is prémiumhoz lehessen jutni.

A munkások premizálása nem függ a vállalati összeredménytől, hanem a műhely, csoport, egyéni termelési terv teljesítése, valamint selejtcsök—

kentés, anyagtakarékosság, minőségemelés és egyéb helyileg megállapítandó hasonló feltételek teljesítése esetén az alapbér meghatározott százalékáig fizetendő ki. A megfigyelt üzemekben azt tapasztaltuk, hogy az energia—

takarékosságot kivéve viszonylag nagvon kevés helyen van a munkások szá- mára anyagtakarékossági prémium előírva.

Ennek egyik oka az, hogy a munkásoknak kifizethető anyagtakarékos-e sági prémium vállalati szinten független az elért megtakarításoktól, és egyedül a béralap függvénye, az egves munkások prémiumának összegét viszont az elért megtakarítások szabják meg. így megtörténhet, hogy az el—

ért megtakarítások miatt kifizetendő prémium következtében a vállalat túl—

lépi a béralap keretet. Annál is inkább megtörténhet ez, mert a béralap-

tervek szükségszerűen nem követik kellő rugalmassággal a munkaigényes- séggel változó bérszükségletet, aminek következtében egy sor vállalatnál

1058 A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL

nyilvánvalóan indokolatlanul sok, másoknál indokolatlanul kevés az enge- délyezett béralap. *

_ Másik oka annak, hogy viszonylag kevés anyagtakarékossági prémiumot tűznek ki a munkások számára az, hogy a takarékos anyagfelhasználás sok—

szor viszonylag nagyobb bérköltséggel jár. Igaz ugyan, hogy az önköltség- csökkentesi terv teljesítése, illetve túlteljesítése esetén a megtakarítás 50 százaléka erejéig a béralaptöbbletfelhasználás nem tekintendő béralaptúl—

lépésnek, ez azonban egyrészt a másik 50 százalék erejéig szerintünk indo- kolatlanul hátráltatja az elérhető megtakarítást, másrészt figyelembe veendő az is, hogy az elért megtakarítás a valóságban sok esetben nagyobb, mint ami az önköltségben jelentkezik. Példa erre az, hogy a népgazdaság szem—

pontjából éppen nagyon lényeges importanyagok belföldi ára (fa, gyapot stb.) olyan alacsonyan van megszabva, hogy a vele való takarékosság csak aránytalanul kis mértékben csökkenti az önköltségét és így csak korlátozott mértékben nyújt ellensúlyt a béralaptúllépésre.

A fentiek következtében a műszakiak és vezető adminisztratív alkalma- zottak —— akiknél a béralaptúllépés prémiumcsökkentő, illetve megvonó fel- ' tétel —— félnek a munkások számára anyagtakarékossági prémiumot megál—

lapítani. Igy például a Láng Gépgyárban, ahol a havi munkásbéralap két- millió forint és ahol a prémiumkeret 40 000 forint lenne, szeptemberben 120 forintot fizettek ki anyagtakarékossági prémium címén.

A béralaptúllépéstől és ezzel a prémium elvesztésétől való félelem különösen hátrányosan jelentkezik a hulladékanyagok felhasználásánál. A , többi között például a Budapesti Fűrészek vállalat, ha túlteljesíti a hulladék-

* anyagból készülő cikkek termelési tervét, túllépi a béralapot. A MÁVAG, a

—Gheorghiu Dej Hajógyár, az EMAG nem rendelkeznek elegendő létszám- mal e's béralappal ahhoz, hogy a hulladékot megfelelően szétválogathassák és azt gyártmányaik készítéséhez felhasználhassák. A Fémdoboz— és Tubus—

művek és a Budapesti Konzervgyár lemezhulladékból söröspalackzáró koro—

nadugót készíthetne, de a munka nagyobb bérigénye miatt a gyártástól tar- tózkodnak. A Vörös Október Férfiruhagyár nem rendelkezik elegendő lét—

számmal a maradékok feldolgozására, holott ebből teljes értékű cikkeket tudna a vállalat készíteni.

Jelenleg a legtöbb vállalat nem foglalkozik megfelelően az anyagkölt—

ségek elemzésével és ellenőrzésével; az utókalkuláció, különösen a mennyi—

ségi utókalkuláció igen elmaradott. Amennyiben a vállalatoknál a jelenle—

ginél fokozottabb érdekeltség eredményeként általában alaposabban foglal—

koznának a gazdaságosság kérdéseivel, rendelkeznének részletesebb utókal—

kulációval és megfelelő számításokat végeznének egyrészt a kifizetendő bér- többlet, illetve prémiumok, másrészt az elérhető megtakarítás várható mér—

vére vonatkozólag, akkor nyilvánvaló, hogy a jelenleginél lényegesen széle—

sebb körben is lehetne a munkásokat premizálni és ezzel ösztönözni a gaz- daságosabb anyagfelhasználásra.

Részben ?. premizálási rendszer fogyatékosságai, részben az eredmények nem kellő előrelátása miatt, egyes helyeken még így is megtörténik, hogy a munkások és műszakiak prémiumfizetési lehetőségei keresztezik egymást.

Igy például a Chinoin Gyógyszer— és Vegyészeti Termékek Gvárában. rész—

ben a munkásoknak kifizetett anyagtakarékossági prémium következtében a vállalat túllépte béralap-ját, ezért a vállalat vezetői elestek a prémiumtól.

Hasonló eset fordult elő a Rákospalotai Kötöttárugyárban, ahol a művezetők

A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL 1 05 9

anyagtakarékosság esetén prémiumot kapnak, ha jó eredményeket érnek el, a megtervezett prémium nagyobb hányada nekik jut, s így a vállalat vezetői . csak kevesebb prémiumot kaphatnak.

Azokban a viszonylag korlátozott számú esetekben, amikor a Vállalatok a munkások számára mégis előírnak anyagtakarékossági prémiumot, egy sor tényező akadályozza a kívánt eredmény elérését. Anyagtakarékossági prémiumot természetszerűleg csak valaminő normához képest elért meg-

takarítás esetén lehet adni. Mint az előbbiekben rámutattunk arra, az ez idő szerint érvényben levő normák túlnyomórészt nem alkalmasak az anyag—

takarékosság elbírálására. így a dolgozók sok esetben prémiumot kapnak, noha az elért eredmény független saját erőfeszítéseiktől, és fordítva, nem kapnak prémiumot amikor megilletné őket. Ez az eset mindenütt fennforog, ahol a normák helytelenek, vagy ahol nem módosítják őket folyamatosan a konkrét körülmények változásainak megfelelően. A többi között példa erre a Láng Gépgyár és a Textilfestőgyár, ahol a tüzelési normák színvonala olyan alacsony, hogy azok teljesítése nem jelent energiatakarékosságot, még—

is ezek teljesítése a kazánfűtők prémiumfeltétele. A Kőbányai Vas— és Acél- öntödében 1955 februárjáig a 22 százalékos selejt volt a prémiumszint, a vállalat dolgozói e szintet hónapról hónapra fokozatosan túlteljesítették. Az időközben elavult szintet 1955 februárjától 13,8 százalékra csökkentették.

A vállalat dolgozói e szintet megközelíteni sem tudják, bevezetése óta a se—

lejt színvonala az eddig elért szint felett mozog, mert a magasan megszabott feltétel nem ösztönöz takarékosságra.

Természetesen nem lehet megfelelő a premizálás azokban az esetekben sem, ahol a felhasznált anyag megfelelő mérőműszerek hiányában kellő pontossággal nem állapítható meg; ez pedig igen sok helyen fennáll, ahol egyébként anyagtakarékossági prémiumok be vannak vezetve.

*

Mint a fentiekből kitűnik, az anyagtakarékosság fokozása érdekében premizálási rendszerünk fejlesztésre szorul. A műszakiak és vezető admi- nisztratív alkalmazottak premizálási rendszerében a prémium alapjává he- lyes lenne a gazdaságos termelés átfogó egészét tenni és megszüntetni egyes részterületek (pl. béralap) kiemelését a prémium szempontjából. A munká- sok anyagtakarékossági premizálása területén az lenne kívánatos, hogy az anyagtakarékossági prémiumnak ne szabjon merev határt a béralap, hanem kerüljön közvetlen kapcsolatba magával az elért megtakarítással és a meg- takarítás, valamint a termelési terv teljesítése közötti kapcsolat jusson ki—

fejezésre. Ily módon megtörténhet ugyan, hogy a kifizetendő prémium ösz—

szege meghaladja a jelenlegit, és az is előfordulhat, hogy a jelenlegi, nagy lazaságokat lehetővé tevő körülményeink közt nagyobb prémium sem hozna elvárható mérvű megtakarítást. Ez azonban nem jelenthet akadályt; egye- dül a prémium természetesen nem segíthet, de a többi területeken való rendcsinálás helyett egyszerűen lemondani erről az ösztönző erőről lényege- sen többe kerülhet, mint amit kockáztatunk. Az az érv, hogy a béralap és vásárlóerő egyensúlya indokolja a prémiumok szűkreszabott korlátait, csak részben állja meg a helyét, hiszen a jó premizálási rendszer mellett el- érhető gazdaságosabb termelés, anyagtakarékosság, végső soron jelentős forrása kell hogy legyen az árualap növelésének is.

1060 A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALAsaon

A premizálási rendszerben, valamint a túl merev béralapellenőrzésben rejlő korlátozottságon kívül más, még közvetlenebb vonatkozásban is jelen——

tős anyagi korlátai vannak az anyagtakarékosságnak.

Azok a dolgozók, akik közvetlenül felelősek az anyagok őrzéséért, ki—

. adásáért, nyilvántartásáért, általában nincsenek megfelelően kiválasztva,

megtizetve. így például az éjjeliőrők, beosztott raktárosok stb. száma általá—

ban elégtelen és fizetése oly alacsony, hogy e célokra csak gyengébb munkaerők állíthatók be. (Hozzájárul ehhez, hogy a fennálló rendelkezések értelmében e munkakörökben csak csökkent munkaképességű dolgozók al- kalmazása kívánatos.) A bérezés aránytalanságára jellemző, hogy a darab- bérben dolgozó anyagmozgatők fizetése általában magasabb az anyagraktá—

trosokénál, egyes esetekben eléri a 2000 forintot is.

— A szükséges, de a létszámkeretekben nem engedélyezett dolgozók bére

" nem áll arányban azokkal a káros következményekkel, amelyeket hiányuk , a népgazdaságnak okoz. Ezek közül a legfontosabbak: a leltárhiányok, me-

* lyekért a raktárosok, éjjeliőrök felelősségre nem vonhatók és a nyilvántar—

' tások rendezetlensége, ami annak következménye, hogy az alacsony képzett—

ségű raktárcsok azokat helytelenül vezetik.

, Számos, több műszakban dolgozó vállalatnál a raktáros csak egy mű—

szakban dolgozik, s ha a többi műszakban soronkívül szükség van valamire, annak kivételezése távollétében történik. Ez nagymértékben hozzájárul ah—

hoz, hogy a raktárosokat a leltárhiányért csak igen ritka esetben vonják felelősségre.

A megfelelő őrök, raktárosok stb. hiánya, illetve az, hogy ezt az állást nagyrészt csökkent munkaképességű dolgozók töltik be megkönnyíti a lopá—

'sokat. Nyilvánvaló, hogy,.a lopások nem egyedül a rendészeti intézkedéseken, az őrizeten múlnak, azonban kétségtelen, hogy az itt meglevő hiányosságok jelentős mértékben hozzájárulnak az e téren bekövetkezett veszteségekhez.

Egyes vállalatoknál a folyamatos leltárt végzők létszáma nem elegendő, és az alacsony fizetések miatt a személyek gyakran Változnak, ami miatt a lopá- sokra, engedély nélküli kivételezésekre csak oly későn derül fény, hogy ak—

kor már azért felelősségre senki sem vonható. A fentiekhez hasonló módokon elért ,,megtakarítás" végeredményben csak látszat, a tényleges eredmény ——

bár ezt csak becsülni lehet — minden bizonnyal súlyos kár.

III. A raktárhelyzet és az anyaggal való ellátottság kérdései

Az anyaggal való takarékosság megjavításának egyik, véleményünk szerint, legbővebb forrása a raktárhelyzet terén fennálló állapotok megjaví- tása lenne.

A felszabadulás óta eltelt időszak alatt az ipar termelése többszörösére növekedett. Ez időszak alatt több tízmilliárd forintot ruháztunk be gépekbe, új épületekbe. A termelés növekedésével a raktárak befogadóképessége nem növekedett arányosan, a beruházásoknak csak kis töredékét fordítottuk raktárberuházásokra, sok helyen még a háborús sérült raktárépületeket sem állították helyre. Ma az egész népgazdaságban komoly hiány van raktárak—

ban. Annak ellenére, hogy a raktárhiány kérdése már többször felmerült, sőt a vállalatoknak lehetőségük nyílt a terven felüli eredmény egy részét rak—

tárhelyzetük megjavítására fordítani, a helyzet lényegében nem javult, ez—

, ért szükséges ezt a kérdést újra felvetni.

A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALASROL 1061 *

A raktárhiány következtében az anyagoknak nagy része szabadban, sok anyag elkeritetlenül tárol, ez módot ad engedély nélküli kivételezésre, lo—

pásra, hozzájárul az anyagok tönkremeneteléhez. A zárt raktárak számos helyen zsúfoltak, az anyagok tárolására nem megfelelők, egyes helyeken nedvesség, káros kigőzölések rontják az anyagok minőségét. Az ipari válla- latok raktárhelyzetét rontja, hogy számos készletező és külkereskedelmi Vál- lalat saját raktár hiányában szintén az ipari Vállalatok raktáraiban tárolja a

termékeket. '

A széntárolás problémája csaknem valamennyi vállalatnál jelentkezik.

A szűk terület miatt nem tudják a különböző minőségű szeneket elkülönítve tárolni, ami megnehezíti a helyes keverékek képzését. A garmadák a legtöbb helyen a megengedettnél magasabbak, ami fokozza a begyulladás veszélyét.

Sok vállalatnál a szén a telephelyen kívül, őrizetlenül, bárki által hozzáfér-

hetően tárol. .

A Ruggyantaárugyár raktár hiányában szerte a városban 20 helyen tárolja készleteit. A jelenlegi raktározási körülmények a készáru szükséges pihentetését nem teszik lehetővé. A raktárokon áthúzódó víz— és gőzvezeté- kekből származó nedvesség rontja a tárolt anyagok minőségét.

A Pamutkikészítőgyár termelése háromszorosára nőtt, de a raktár nem bővült. A központi raktár a pincében van. A Kőbányai Vas— és Acélöntöde termelése tízszeresére, raktárkapacitása másfélszeresére nőtt. Az anyagok szétszórtan, elkerítetlenül tárolnak.

A gépipari vállalatoknak általános nehézsége az anyag— és készárurak— — tárhiány. A szabadban tároló gépek megrozsdásodnak, egyes alkatrészeik el- tünnek, az anyagok rendezetlenül, szétszórtan, elkerítetlenül tárolnak.

Az építőipari vállalatok munkahelyein általában csak a cement és a szerszámok vannak zárt raktárakban, a többi anyag (a faanyagok is) a sza—

badban van elhelyezve, többnyire bekerítetlenül.

A raktárak befogadóképességének elégtelenségén kívül komoly hiányos—

ság az is, hogy a raktárak műszaki felszerelése is igen elhanyagolt állapot—

ban van. Kevés a mérő— és mozgatóeszköz, s ezek hiányában számos válla- latnál a bevételezés és kiadás mérés nélkül történik, aminek következtében a raktári nyilvántartások igen megbízhatatlanok. Számos vasraktárhoz nincsen daraboló, (Gheorghiu Dej Hajógyár, Magyar Acéláru Gyár, EMAG, Vegyipari Gép- és Radiátorgyár stb.) s így a raktár sokszor kénytelen a szükségesnél nagyobb mennyiséget kiadni, s a többlet számviteli visszavéte—

lezése sem történik meg sok esetben.

A raktárhiány, a mérő— és mozgatóeszközök hiánya azt eredményezi, hogy a nyilvántartások a készletekről gyakran megbízhatatlan adatokat tar- talmaznak. A nyilvántartások megbízhatatlansága—a termelés és az anyag- gazdálkodás operatív irányítását bizonytalanná teszi.

A meg nem felelő raktározás következtében a termékek egy része tönk- remegy. Azáltal, hogy bárki hozzáférhet a bekerítetlenül tároló anyagokhoz, gyakori a lopásokból, engedély nélküli kivételezésekből eredő leltárhiány, melyért senkit felelősségre vonni nem lehet.

Amíg a raktárak helyzete nem javul, nagymértékben megalapozatlan az anyagnormák ellenőrzésére irányuló törekvés, mert pontos elszámolást végezni nem lehet. A raktárak, mérő- és mozgatóeszközök hiánya akadá—

lyozza a leltárak pontos felvételét is. A raktárberuházások rövid idő alatt megtérülnének az anyagromlásokból eredő károk csökkenéséből.

*

, 1062 A GAZDASAGOS ANYAGFELHASZNALA—SROL , , A meg nem felelő minőségű vagy választékú anyagokkal való ellátás is

egyik jelentős oka az anyagpazarlásnak. A minőségi és Választéki hiányos- ságok csaknem az egész ipar és építőipar területén kisebb—nagyobb mérték- ben mutatkoznak.

A minőségi és választéki hiányosságok a nyersanyagtól az ipari végter- mékig végigkísérik a termelés útját, a vállalatoknál a kapott anyag gyenge minősége kihat a késztermékre, s ez így gyűrűzik Végig az egész iparon.

' A meg nem felelő minőség és választék alakulásának legfontosabb oka az, hogy sem a külkereskedelemben, sem az iparban a kötbérrendszer és a vállalat anyagi érdekeltségében közreható egyéb tényezők (prémium, él—

üzem—feltételek stb.) nem ösztönzik eléggé a vállalatokat a minőségi és . választéki előírások megtartására. Hozzájárul ehhez az is, hogy az egyes

_ szűk keresztmetszetű anyagokból, ahol a mennyiségi ellátás nem, vagy ép—

pen csak, hogy elegendő, a felhasználó vállalatok kötbérigényüket számos esetben nem is érvényesítik.

A minőségi és választéki hiányosságok nemcsak a termékek minőségé—

nek romlását okozzák, hanem többletanyag—felhasználást vagy a meg nem felelő méretek átdolgozásánál többletköltséget és magasabb hulladékot okoznak.

Az ipari vállalatoknál, jórészt éppen a meg nem felelő minőségű vagy választékú anyagellátás következtében, nagymennyiségű elfekvő készlet ——- anyag és késztermék egyaránt — tárol. Az elfekvő készletek lényegében szintén elpazarolt anyagot jelentenek, mert e termékekre, melyek előállítá—

sára nagymennyiségű anyagot használtak fel, szükség nincsen. Az ellátás minőségi és választéki hiányosságain kívül, — egyéb okok mellett — az el- fekvő készletek keletkezésében nagy szerepet játszik a Vállalatok túlzott biz- tonságra való törekvése, és az, hogy az anyagrendelések időpontjában a pontos gyártási program sokszor nem ismeretes, így nem szükséges anya—

gokat is megrendelnek.

A fentiekben elemeztük azokat a körülményeket, amelyek jelenleg gá—

tolják vállalatainknál az anyagtakarékosság nagyobbarányú kibontakozását.

A Vizsgálat eredményeképpen megállapíthatjuk, hogy számos területen —- megfelelő intézkedésekkel —— lényeges javulást lehetne az anyagtakarékos- ság tekintetében elérni.

A normák tekintetében véleményünk szerint szükséges fokozottabb mértékben az anyagnormák gazdájává tenni a vállalatokat, amiből követ- kezne az, hogy a normák alkalmasabbak lennének az anyagtakarékosság helyi ellenőrzésére. A műszaki színvonal emelésének általános feladatán belül a műszaki feltételeket és előírásokat az anyagtakarékosság követelmé—

nyeinek fokozottabb figyelembeyételével kell kialakítani. , Premizálási rendszerünket az anyagtakarékosság követelményeinek megfelelően szintén tovább kell fejlesztenünk, meg kell szüntetni az anyag-—

takarékosság még meglevő létszám— és bérkorlátait.

Jelentős javulást kell elérnünk ,a Vállalatok raktárhelyzete terén. Az anyagi—műszaki ellátás megjavítása is jelentősen hozzájárulna az anyag—

pazarlás megszüntetéséhez.

Véleményünk szerint addig is, amig az érdekelteknek a jelenleginél sokkal önállóbb és szélesebbkörű öntevékenysége révén az anyagtakarékos—

. ság, a helyes anyaggazdálkodás területén sikerül alapvető fordulatot elérni, a felsorolt hiányosságok kiküszöbölésével is számottevő eredmény érhető el.