NEMZETKOZI ÖSSZEHASONLíTASA*
LENOTTI SÁNDORNÉ DR.
A munkaerő forrása és felhasználása, a foglalkoztatottság alakulása a statisztikának ha- gyományos vizsgálódási területe, adatait rendszeresen felhasználják a szakemberek és kuta- tók. A gazdasági fejlődés jelenlegi szakaszában ez a kérdés mindinkább előtérbe kerül, mivel a magyar gazdaság struktúrájának átalakításával párhuzamosan elkerülhetetlen a foglalkoz- tatottság szerkezetének és feltehetően mértékének a megváltoztatása is. A munkaerő össze—
tételénekjellege miatt ez az átalakulás együtt jár a munkanélküliség nyílt megjelenésével, ami nemcsak gazdasági, hanem társadalmi feszültségeket is okoz.
A munkanélküliség mértékének csökkentése, a munkanélküliek helyzetének könnyítése a fejlett tőkés országokban is az egyik legégetőbb és lényegében máig sem rendezett kérdés.
Köztudott, hogy a gazdasági fejlődés intenzív szakaszára való áttérés (vagy legalábbis annak mindenféle kisérlete) jelentős ágazatszerkezeti változásokat von maga után. Ezeket a válto- zásokat a fejlett tőkés országokban a hetvenes évek első felében kezdődött energiaválság fel- gyorsította. A gazdaság struktúrájának átalakulása számottevő munkaerőmozgással is járt.
Részben ezért, részben egyéb okok miatt a munkahelyüket elvesztők száma megnövekedett.
Emberek tömegei váltak munkanélkülivé, ami nemcsak gazdasági, hanem társadalmi ,,le- csúszást" is jelentett számukra. E helyzet megoldására, illetve a probléma mértékének csök- kentésére az egyes országokban különböző módszereket alkalmaztak, amelyeknek tanulmá- nyozása eredményes lehet a magyarországi munkanélküliség megjelenésével keletkező gon- dok megoldási módjainak kialakításakor.
A FOGLALKOZTATOTTSÁG ALAKULÁSÁNAK NÉHÁNY TÉNYEZÖJE
A foglalkoztatottság alakulásában a munkaerő kínálatának és keresletének helyzete a meghatározó.
A munkaerő kínálatát döntően társadalmi tényezők határozzák meg, bár a gazdasági szempontok (például reálbérszint, társadalombiztosítás) szerepe sem elhanyagolható. A tár- sadalmi tényezők között igen fontos szerepük van a demográfiai jellemzőknek (például a né- pesség életkor és nem szerinti összetétele stb.), de az egyének képzettsége, családi állapota, a esaládonkénti gyermekszám stb. is befolyással van a munkavállalási hajlandóságra.
A munkaképességnek alapvetően üziológiai határai vannak, emellett a végzett munka jellege, a munkakörülmények és egyéb tényezők is befolyást gyakorolnak rá.
* A Központi Statisztikai Hivatal a foglalkoztatottság és a munkanélküliség témakörével foglalkozó hazai és külföldi tanulmányok,statisztikaí adatgyűjtemények alapján 1988-ban kiadványt tett közzé ,,A foglalkoztatottság alakulása Európá—
ban a nyolcvanas évtizedben" címmel. Ez a tanulmány az említett munka felfrissített s a fontosabb tengerentúli országok adataival kiegészített változata.
30 LENOTTI SÁNDORNÉ DR.
A munkaképességet többnyire bizonyos életkorhoz kötik, de a munkaképes kor határai- ra nem lehet általános, minden egyes emberre és minden helyzetre érvényes szabályt felálli- tani: az országonkénti szokások, előírások, a törvény által megszabott keretek eltérnek egy—
mástól, sőt sok esetben nemenként sem egyformák (főleg a felső korhatár esetében). Munka- képes korúnak általában a 15 és 65 év közöttieket tekintik.—
A nyugdűkorhatár* nemzetközi összehasonlítása
A férfiak és a nők nyugdíjkorhatára azonos
Korév Ország
67 Dánia és Norvégia
66 írország
65 Finnország, Hollandia, Luxemburg, Spanyolország, Svédország 63 Német Szövetségi Köztársaság
60 Franciaország
A férfiak nyugdíjkorhatára a magasabb, mint a nőké
Korév Korév
a férfiaknál a nőknél Ország 65 62 Svájc, Portugália
65 60 Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Görögország, Lengyelország, Német Demokratikus Köztársaság 60 55 Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország,
Románia, Szovjetunió
* A törvény által szabályozott általános korhatár.
A munkaképes kor törvényben előírt határai csak a keretét jelentik a foglalkoztatásnak.
A gyakorlatban azonban igen változatos a munkába állás és a nyugdíjba vonulás hivatalosan biztosított időpontja.
Az európai szocialista országok többségében a munkaképes kor alsó határának a 16.
életévet, mig felső korhatárnak a férfiaknál a 60., a nőknél az 55. évet tekintik.
A törvényes nyugdíjkorhatár mellett az idő előtti nyugdíjazásnak és a rugalmas nyugdíj—
korhatárnak számos változatát alkalmazzák az egyes országokban, legtöbbször a szolgálati időhöz kötötten.
Az európai szoeialista országok közül például a leghosszabb időt — 30 munkaviszonyban töltött évet - Románia írja elő a férfiak részére. A többi országban általában 15—25 év közötti munkaviszony szükséges a nyugdijjogosultság megszerzéséhez. Többnyire a férfiak által el- érendő minimális munkaviszony a hosszabb.
A munkaképes korú népesség természetesen nem azonos a tényleges munkaerő—állo—
mánnyal, azaz az aktív keresők számával. Az aktív keresők köre bizonyos mértékig bővebb s meghatározott okok miatt szűkebb is, mint a munkaképes korúak létszáma. Az aktív kere- sők közé számítják például azokat a munkavállalási koron aluliakat, illetve a nyugdíjkorha- táron felülieket is, akik munkavállalásra alkalmasak, és ténylegesen munkaviszonyban áll- nak. Nem tartoznak viszont ide azok a munkaképes korúak, akik valamilyen ok miatt nem dolgoznak (például azért, mert megélhetésüket más forrásból tudják fedezni), valamint a munkaképes korú nyugdíjasok.
Az európai tőkés országokban általában az aktív keresők aránya az össznépességen belül 40 és 50 százalék között van, de ettől az aránytól eltérés tapasztalható például Spanyolor- szágban, ahol 37—38 százalék közötti, valamint Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban, ahol 50 százalék fölötti. Az Egyesült Államokban és Japánban az aktív ke- resők aránya az össznépesség felét teszi ki.
Az európai KGST-országok közül ötről (Csehszlovákiáról, Lengyelországról, Magyar- országról, a Német Demokratikus Köztársaságtól és Romániától) állnak rendelkezésre az aktív népességről adatok. Ezek szerint a legmagasabb (54 százalékos) arány a Német Demok- ratikus Köztársaságban, a legalacsonyabb (46 százalékos) pedig Magyarországon adódott.
Csehszlovákiában 50, Lengyelországban 48, Romániában pedig 47 százalék volt e mutató értéke.
A foglalkoztatottság mértékét befolyásoló másik alapvető tényező, a munkaerő iránti kereslet szoros összefüggésben van a gazdaság általános helyzetével, a gazdaság dinamikus növekedése azonban nem jár mindig együtt a foglalkoztatottság bővülésével. A gazdasági fejlődés extenzív szakaszában a termelés bővítésével párhuzamosan többnyire uj munkahelye- ket is létesítenek, ezért ebben a periódusban, főként az igénybe vett munkaerő mennyiségi növekedése következik be.
A második világháborút követő negyedszázadot a munkaerő - elsősorban az ipari mun- kaerő — iránti fokozott kereslet jellemezte. A háborút követő időszak helyreállítási munká- latai, a háborús emberveszteségck, valamint a két világrendszer fokozódó gazdasági és polí- tikai versengése számos országban munkaerő-túlkeresletet idézett elő. Az európai tőkés or—
szágok többségében az említett évtizedekre jellemző gazdasági fellendülés együtt járt a teljes foglalkoztatással. A magas növekedési ütem tartósságának megőrzéséhez néhány országban szükség volt a rendelkezésre álló munkaerő-állomány igénybevétele mellett külföldi munka- erő bevonására is. Ez az időszak megközelítően a hetvenes évek elejéig tartott.
A hetvenes évtized közepére megváltozott a munkaerő iránti kereslet iránya: az addigi növekedést a mérsékelt, de egyre erősebben jelentkező csökkenés váltotta fel. Ebben nem kis szerepe volt a hetvenes évtized első felében a nyersanyagok piacán bekövetkezett válság- nak. A fejlett tőkés országokban az inflációtól való félelem, illetve az ellene való küzdelem restriktív gazdaságpolitikát követelt meg, emiatt mérséklődött a beruházási tevékenység, csökkent a termelés s a munkaerő iránti kereslet is.
További csökkentő tényezőt jelentett a fejlett tőkés országokban a munkaerőt helyette- sítő műszaki fejlődés fokozódó térhódítása, ami már a hetvenes évek elején is éreztette hatá—
sát, de legerőteljesebben a hetvenes évek végén, a mikroelektronikai forradalom kibontako- zásával jelentkezett. A magasabb szakképzettséget igénylő tevékenységek előtérbe kerülésé—
vel párhuzamosan az a törekvés jellemezte a tőkés gazdaságokat, hogy a munkaigényesebb termelési folyamatokat olyan — többnyire fejlődő _ országokba telepítsék át, ahol nagy mennyiségű olcsó, és általában alacsony szakképzettségű munkaerő állt rendelkezésre. Ezzel jelentősen csökkentek ugyan a termelési költségek, viszont a hazai munkalehetőség is keve- sebb lett.
A nyolcvanas évtized kezdetét a gazdasági recesszió újabb hulláma jellemezte, ami to- vább mérsékelte a munkaerő iránti keresletet. Az 1982—1983-ban kezdődő gazdasági élénkü- lés kezdetben nem járt együtt a foglalkoztatottság fellendülésével, sőt a tőkés országokban egyre súlyosabbá vált a munkanélküliség problémája. Később ez a tendencia megfordult, s a nyolcvanas évek közepe óta folyamatos javulás figyelhető meg. Ez összefügg azzal, hogy a tőkés világgazdaság az egyik leghosszabb fellendülési periódusát éli át, ami kedvezően hat a munkaerőpiac alakulására is.
Az 1. tábla az Európai Gazdasági Bizottság összeállítását mutatja be a munkaerő—piaci változásokról Nyugat—Európában és Észak—Amerikában 1980 és 1988 között.
A munkaerő iránti kereslet szoros összefüggésben van a gazdaság ágazati szerkezetével.
Ugyanis az egyes népgazdasági ágak, ágazatok munkaerőigénye különböző, s így pusztán az ágazati szerkezet változása jelentős módosulást idézhet elő.
A munkaerő ágazatonkénti megoszlásának alakulását három nagy terület: a mezőgaz—
daság, az ipar és a tágabb értelemben vett szolgáltatások (más néven a tercier szektor) sze- rinti felosztás alapján szokás vizsgálni.
32 LENom SÁNDORNÉ DR.
1. tábla
A munkaerőpiac változásai 1980 és 1988 között
Munka— Munka-
képes Aktív Foglal- Munka- képes Aktív Foglal— Munka—
Év, évek átlaga L_,_ 533; nélküliek Ákvoríum ___—_— tatai; nélküliek
népesség népesség
Nyugat-Európában Észak-Amerikában
Évi átlagos változás (ezer fő)
1980—1982 ... 1950 1 995 ——403 ! 1379 2167 * 2021 l 317 1673
1983—1986 ... 1407 965 427 538 1721 , 2152 l 2765 —628
1987 ... 695 ! 874 994 — 100 1099 l 2307 , 3163 — 881 1988 ... 583 1 673 ] 1159 -—556 1743 i 1970 i 2865 ; —860
Évi átlagos növekedési ütem (százalék)
1980—1982 ... 1,0 0.8 ——0,3 18,5 l,3 * l,7 C,?) 202
1983—1986 ... 0,7 0,7 0,4 4,9 1.0 ! l,7 2,4 —— 5,4
1987 ... 0,4 0.7 0,8 ——0,8 0,6 l l,7 ] 2,6 ——9,3
1988 ... 0,3 1 0,5 1,0 — 4,4 l,O t l,5 ! 2,3 —— l0,0
Forrás: Economic Survey of Europe in 1988—1989. Economic Comission for Europe. New York. 1989. 269 old.
A három szektor1 munkaerőigénye a fejlődés során — elsősorban a műszaki szinvonal emelkedésének eredményeképpen — számottevően megváltozott. Alapvető jellegzetesség a mezőgazdaság arányának látványos, az ipari termelés arányának fokozatos csökkenése s a tercier szektor részesedésének emelkedése.
Az európai tőkés országokban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszáma a hat- vanas-hetvenes évtizedben körülbelül 40 százalékkal, a nyolcvanas évtized első felében to—
vábbi 7-8 százalékkal csökkent. A Közös Piac országaiban együttvéve a foglalkoztatottakon belüli arány 1970—ben 13—14, 1980-ban 9-10 5 1985-ben 8—9 százalékot tett ki.
Az egyes országokban a természeti adottságok, a fejlettségi szintek különbségei miatt az átlagtól kisebb—nagyobb eltérések mutatkoznak, de a csökkenő tendencia valamennyi or—
szágra jellemző. (1985-ben a legalacsonyabb, 2—3 százalék körüli arány Belgiumra és az Egye- sült Királyságra, a legmagasabb, 29 százalék körüli pedig Görögországra volt jellemző.)
Az európai szocialista országok adatai szerint a mezőgazdasági dolgozók létszáma a nyolcvanas évtizedben valamivel kisebb mértékben csökkent, mint az európai tőkés országok—
ban, s olyan ország is volt, ahol nem következett be létszámcsökkenés. A hosszú ideje tartó mérséklődő tendencia ellenére a szocialista országokban általában jóval magasabb a mező- gazdaságban dolgozók aránya, mint a tőkés országok többségében. Néhány országban (J u—
goszlávia, Lengyelország és Románia) például a 28 százalékot is meghaladja, míg a Német Demokratikus Köztársaságban, ahol a legalacsonyabb, 10-11 százalék körüli. (Megjegyez- zük, hogy a tőkés és a szocialista országokban az aktív keresők ágazati összetételére vonatkozó adatok módszertani okok miatt is bizonyos mértékben eltérnek egymástól, ezért ezek össze—
hasonlitásra csak bizonyos fenntartásokkal alkalmasak.)
Az iparban foglalkoztatottak létszáma — a korábban említett módon, az építőiparral együtt számolva — az európai tőkés országokban együttvéve a hatvanas—hetvenes években ke—
vésbé látványosan csökkent, mint a mezőgazdaságban foglalkoztatottaké, a nyolcvanas évti—
1 Az ENSZ módszertana alapján a mezőgazdaság a vadászattal, erdőgazdálkodással és halászattal együtt értendő, az iparhoz a bányászat és kőfejte's, a feldolgozóipar, a villamosenergia-, gáz- és vizgyártás tartozik, és ide sorolják az építő-- ipart is. A tercier szektor meglehetősen vegyes összetételű, mivel anyagi és nem anyagi jellegű tevékenységeket egyaránt fel—
ölel. Ezek négy fő ágazatba sorolhatók: a kereskedelem, a pénzügyi szolgáltatások, a közlekedés és távközlés, valamint a nem anyagi szolgáltatások (például közigazgatás, az oktatás, az egészségügy, illetve a szociális és személyi szolgáltatások).
Esetenként a pénzügyi szolgáltatásokat a kereskedelemmel összevontan vizsgálják, s így három fő csoportra bontják a szol—
gáltatásokat.
zedben azonban a visszaesés már meghaladta a 10 százalékot. A Közös Piac országaiban a létszámarány a hatvanas években jellemző 40—41 százalék körüli értékről 1980-ban 37-38 szá- zalékra, ezt követően 1985-re mintegy 33-34 százalékra csökkent. A legmagasabb (40 száza—
lékot) meghaladó arány a Német Szövetségi Köztársaságban, a legalacsonyabb (26-28 szá- zalék körüli) pedig Hollandiában, Görögországban és Dániában volt kimutatható, a mező—
gazdasághoz hasonlőan csökkenő tendenciával.
Az iparban foglalkoztatottak arányának csökkenése számos tényezővel magyarázható.
Többek között az iparon belüli szerkezetváltással, amelynek révén a munkaigényesebb ága- zatok. illetve folyamatok egy részét külföldre telepítik, s az országon belül elsősorban a ma- gasabb szellemi tőke igényű ágazatokat fejlesztik.
Az európai szocialista országok jelentős részében napjainkban is az építőiparral együt—
tesen e'rtelmezctt ipar a népgazdaság legnagyobb ágazata, bár határozott tendencia kezd ki—
bontakozni a tercier szektor arányának növelésére. Az országok zömében 37 és 50 százalék közötti az ipar részesedése az aktív keresők létszámából.
A fejlett tőkés országok többségében a három fő ágazat közül a tercier szektor fejlődése volt a legdinamikusabb, amit az aktív keresők létszámának növekedése is tükröz. A hatvanas—
hctvenes évtizedben kimutatott 40 százalék körüli növekedést a nyolcvanas évtized első felé- ben további, 7 százalékot meghaladó emelkedés követte. így a szektor aránya a Közös Piac országaiban együttvéve a hatvanas évekre jellemző 40-44 százalékról a nyolcvanas években 53—58 százalékra növekedett, s a nyolcvanas évek derekán csak Görögországban, valamint Portugáliában nem érte el az 50 százalékos arányt. Ezzel szemben hat országban a 60 száza- lékot is meghaladta.
A tercier szektor alágazatainak fejlődési üteme általánosságban, hosszabb távon vizsgál- va, a fő tendencián belül elég nagy eltéréseket mutatott.
A közlekedés például elsősorban e század első évtizedeiben —— a vasút térhódításával —fej- lődött számottevően, s ekkor volt a legmagasabb a részaránya is. A közúti közlekedés elter- jedése és a technikai fejlődés később a közlekedésben foglalkoztatottak arányának csökkené—
séhez vezetett. Az elmúlt egy—másfél évtizedben néhány országban ismét mérsékelten nőtt a közlekedésben dolgozók aránya a foglalkoztatottakon belül.
A kereskedelemben dolgozók aránya a második Világháború után növekedett viszonylag gyorsabban, majd a növekedés üteme mérséklődött. Az elmúlt másfél évtizedben a tőkés or- szágok egy részénél a kereskedelemben foglalkoztatottak arányának csökkenése tapasz—
talható.
A nem anyagi szolgáltatásokban dolgozók aránya — amely jelenleg a legmagasabb a ter- cier szektoron belül -— a két világháború között kezdett növekedni, s ez a növekedés a hatva- nas éveket követően gyorsabb lett. A nyolcvanas évek közepén egyes európai tőkés országok—
ban az arány elérte, sőt meghaladta a 30 százalékot az összes foglalkoztatottakon belül.
Az európai szocialista országokban az erőteljes iparosítás időszakában a gazdaságpoli- tika korlátozta a tercier szektor fejlesztését, ami a létszámarányokban még napjainkban is tükröződik. Az utóbbi évek erőfeszítéseinek eredménye, hogy egyes országokban e szektor aránya az aktív keresők létszámát tekintve már eléri, sőt meghaladja a 40 százalékot (például Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Szovjetunió). A tercier szektor alágazatai közül a nem anyagi szolgáltatások aránya a hatvanas évektől növekedett erőteljesebben. A rendel- kezésre álló adatok szerint egyes országokban eléri a 20 százalékot.
A tercier szektor fejlődése az országok többségében (a gazdaságpolitika számára) a mun- kahelyteremtés szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt abban az időszakban, amikor az ipari termelés visszafogására, illetve strukturális átalakítására került sor. A technikai fejlődés azonban egyre jobban tért hódít ebben a szektorban is (például az irodai munkában a manuá- lis munkát helyettesítő számítógépek megjelenése), nő a termelékenység, így a munkaerő-fel- szívó szerepe várhatóan mérséklődik.
3 4 LENOTTI SÁNDORNÉ DR.
A MUNKANÉLKÚLISÉG ALAKULÁSÁNAK NÉHÁNY TÉNYEZÖJE
A munkanélküliség alakulásának statisztikai vizsgálatánál azokat tekintik munkanél- l ,küliekne,k,,akík_munkaképes korúak, és egyben —- munkaképes voltuk ellenére — munk-ásít??? % ___ződésük lejártával vagy időleges felfüggesztésével kereső foglalkozás nélkül maradtak. Ezen—
kívülfide. tartoznak azok is, akik első munkahelyüket keresik.2
Ahhoz, hogy valakit munkanélkülinek tekintsenek, elengedhetetlen feltétel, hogy a mun- l kanélküli személy saját maga határozott erőfeszítéseket tegyen a munkába állásra. Tehát nem tartoznak a munkanélküliek közé azok, akik — bár a munkaképes korosztályhoz tartoz—
nak — nem kívánnak elhelyezkedni, valamint azok, akik valamilyen oknál fogva feladták re- e 2
ményüket, hogy munkát találjanak. KV
A munkanélküliség alakulása országcsoportonként
A fejlett tőkés országokban a nyolcvanas évtized első felében -— különösen 1982—1983—
tól kezdődően — a munkanélküliség aggasztó méreteket öltött. l983—ban az OECD-orszá—
gokban együttvéve 32 millió fölött volt a munkanélküliek száma, 5 1987-ben sem csökkent 30 millió alá. Az évtized eddig eltelt évei közül 1983—ban volt a legmagasabb az összesített munkanélküliségi ráta: megközelítette a 9 százalékot.
2. tábla A munkanélküliek aránya az aktív népességen belül
4, Standardizált
munkanélküliségi ráta az
Ország 1980. [ 1983. 1983.
évben (százalék)
OECD—országok összesen ... 6,1 8,9 6,7 Ebből a Közös Piac országai , . . 6.3 10,4 99 Ausztria ... 1,6 3,8 4,5*
Belgium ... 7,7 129 9,9
Dánia ... 6,5 11,4 5,5*
Egyesült Királyság ... 5,6 112 8,3 Finnország ... 4,6 6,1 45 Franciaország ... . ... 6,3 8,3 10,l Görögország ... 2,8 7,9 7,4*
Hollandia ... 6,0 13,7 9,5 irország ... 73 140 17,4*
Német Szövetségi Köztársaság . . . 3,3 8,2 6,2 Norvégia ... l,7 3,3 32 Olaszország ... 7,5 93 113 Portugália ... 7,7 8,2 5.7 Spanyolország ... 12,3 17,8 l9,1 Svájc ... 0,2 0,9 O,8*
Svédország ... 2,0 3,5 1,6 Egyesült Államok ... 7,0 9,5 5,4 Japán ... 2,0
2,6 2,5
' Az 1986. évben.
Megjegyzés. Módszertani okok miatt az adatok eltérhetnek a Központi Statisztikai Hivatal kiadványaiban közzétett adatoktól. A nemzeti statisztikai módszerek közötti kiilönbségekből fakadó torzító hatás kiszűrése érdekében a nemzetközi szervezetek általában a standardizált munkanélküliségi rátát használják. Ez a mutató a valóságosnál alacsonyabb munka—
nélküliségre enged következtetni,mivel nevezőjében a ténylegesen foglalkoztatottak létszámával nagyobb, a munkanélkü- liek számával növelt érték szerepel.
Forrás: Labour Force Statístics, 1966—1986. OECD. Paris. 501 old.; Ouarterly Labour Force Statlstics. 1989.
3. OECD. Paris. 9] old.
' Lásd: dr. Zboróva'rí Katalin: A munkanélküliség alakulása a fejlett európai tőkés országokban. Statisztikai Szemle.
1985. évi 7. sz. 655-665. old.; 8. sz. 750—764. old.
Az europai tőkés országokban a munkanélküliség markánsabban jelentkezik, mint az OECD egészében. Ebben a régióban a munkanélküliek száma és százalékos aránya 1980-tól évről évre emelkedik. 1985—ben több mint másfélszer annyi munkanélkülit tartottak nyilván, mint 1980—ban, 3 arányuk 1983 óta meghaladja a 10 százalékot.
Különösen súlyos a Közös Piac országainak munkaerőhelyzete. Itt ugyanis a munka—
nélküliek száma 1985-re 1980—hoz viszonyítva csaknem megkétszereződött, s a munkanélkü—
liségi ráta — a korábbi évektől eltérően — 1983 óta magasabb, mint az európai OECD—orszá—
gok átlaga. A fejlett tőkés országok közül a munkanélküliség aránya szempontjából Ausztria, Norvégia, Svájc, Svédország és Japán van a legkedvezőbb helyzetben, mivel az általános gaz- dasági recesszió időszakában is alacsony volt a munka nélkül maradók aránya. (Svájcban 0,2 és 1,1 százalék között alakult, Japánban 3 százalék alatti volt, s az emlitett többi ország- ban sem érte el az europai térségre jellemző ráta felét.) A térség átlagos munkanélküliségi rátájánál alacsonyabb volt a vizsgált időszakban Finnország, a Német Szövetségi Köztársa- ság, Görögország és Portugália mutatója is.
Az Egyesült Királyságban és Hollandiában 1980—ig a munkanélküliségi ráta általában alacsonyabb volt az átlagosnál, 1981-től 1987-ig azonban minden évben meghaladta azt.
1982-től kezdődően többnyire 10 százalék feletti volt a munkanélküliek aránya, sőt Hollan- diában 1984—ben 14 százalékos rekordszintet ért el. A legsúlyosabb munkanélküliség Spanyol- országra és lrországra volt jellemző a nyolcvanas évtizedben.
A szocialista országok gazdaságában a munkanélküliség problémája hosszú időn keresztül nem jelentkezett nyíltan. A munkához való jog, amit a szocializmus egyik alap- clveként deklaráltak, aztjelentette, hogy mindenki számára biztosítva volt az álláslehetőség, függetlenül a munka hatékonyságától. Ez végül oda vezetett, hogy kialakult az ún. kapun belüli vagy lathatatlan munkanélküliség, ami a gazdasági fejlődés intenzív szakaszára való áttérésnél már súlyos problémákat okoz.
Néhány szocialista országban — bár hosszú ideig hivatalosan nem ismerték el — meg—
jelent a tényleges munkanélküliség is. A munkanélküliek létszámára vonatkozó adatok elég korlátozott körben állnak rendelkezésre. Ezek alapján kitűnik, hogy legjobban Jugoszláviát és Lengyelországot sújtja ez a probléma, s ma már utolérte a szovjet és a magyar gazdaságot is. Jugoszláviában 1980-ban 786 000 fő volt munka nélkül, 1987—ben számuk meghaladta az 1 millió főt, ami az aktív keresők létszámának mintegy 14 százalékára tehető. Az összes munkanélkülinek több mint fele nő. Lengyelországra vonatkozóan megbízható adatok még nem állnak rendelkezésre.
Nem és életkor szerinti különbségek
A munkanélküliség általában a fiatalokat és a nőket sújtja a legjobban. Ezen túlmenően
—- elsősorban az Egyesült Államokban — számottevő a munkanélküliség a szinesbőrüek, különösen a színesbőrű fiatalok körében is.
Az európai tőkés országok többségében, valamint Japánban a nyolcvanas évek első felében romlott a fiatalok (15—24 évesek) helyzete, nőtt körükben a munkanélküliség. 1980 és 1986 között munkanélküliségi rátájuk a Német Szövetségi Köztársaságban nőtt a leg—
gyorsabban: több mint kétszeresére, de jelentősen emelkedett az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Spanyolországban is (mintegy másfélszeresére). Spanyolországban fel- tűnően magas, több mint 40 százalékos volt 1986—ban a fiatal munkanélküliek aránya a meg—
felelő korúak százalékában.
Kedvezőtlen a fiatalok munkavállalási lehetősége Olaszországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban is, ahol 20 és 30 százalék közötti a ráta.
A Német Szövetségi Köztársaságban a kiemelkedően gyors növekedés ellenére az ifjú- sági munkanélküliségi ráta a viszonylag alacsonyabbak közé tartozik (BX). Alegkedvezőbb
3—
36 LENOTTI SÁNDORNÉ DR.
helyzetben Norvégia, Svédország és Japán fiataljai vannak, ahol a munkanélküliségi ráta 5—6 százalék között volt 1988—ban.
A fiatalok munkanélküliségi problémájának jelentőségére utal az a tény is, hogy 1988- ban az összes munkanélkülinek több mint negyede—fele 25 év alatti volt. Különösen a fiatal nők elhelyezkedési gondjai súlyosak; munkanélküliségük gyakoribb a hasonló korú fér—
fiakénál. A fiatalok körében a férfiak és a nők munkanélküliségi aránya közötti különbség az Egyesült Királyságban, Spanyolországban és Svájcban a legnagyobb, meghaladja a
10 százalékpontot.
A munkanélküli nők arányában nagy eltérés tapasztalható az egyes országok között.
A nyolcvanas évek közepén a legrosszabb helyzetben a belga, a dán, az olasz és a portugál nők voltak, ugyanis az összes munkanélkülieknek több mint fele közülük került ki. Spa- nyolországban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában viszonylag alacsony volt a nők aránya az összes munkanélkülihez képest (32-370 0), de 1980-hoz viszonyítva ezen a téren is emelkedés tapasztalható. A többi országban e két szélső határ között volt az állástalan nők aránya, s többnyire romlott a helyzetük 1980-hoz viszonyítva. A legnagyobb mértékű arány- növekedés Dániában (10 százalékpont) és Svájcban (7 százalékpont) következett be. Azok közül az országok közül, ahol csökkent a nők aránya, Portugáliában a 14 százalékpontos csökkenés ellenére 1986—ban a munkanélküliek között még mindig 55 százalék volt a nő.
A fejlett tőkés országok többségében a nők munkanélküliségi rátái magasabbak a férfiakénál. Belgiumban és Olaszországban ez több mint kétszerese a férfiakénak, másutt nincs ekkora eltérés. Az Egyesült Királyságban és Finnországban a nők rátája kedvezőbb, mint a férfiaké, míg Svédországban és Japánban lényegében azonos (és viszonylag alacsony szintű) a két nemre vonatkozó mutató értéke.
3. tábla
A munkanélküliek száma és a munkanélküliségi ráta nemek szerint
A férfi ] A női A férfiak '; A nők
munkanélküliek száma az munkanélküliségi rátája az
Ország ,, w ! " . ! !
1980. ! 1988. J 1980. l 1988. 1980. ; 1988. 4 1980. 3 1988.
évben (ezer fő) évben (százalék)
Ausztria ... 27 90 27 69 l,6 5,l 2,3 5,6
Belgium ... 142 188 227 272 5.4 7,5 14,7 16,0 Dánia ... 94 ; 108 90 134 6,5 7,3 7.6 105 Egyesült Királyság ... 1181 ' 1651 484 720 83 10,0 4,8 6,2
Finnország ... 61 67 53 48 4.7 5,1 4.7 4,0
Franciaország ... 658 1225 792 1338 4,2 8,3* 9,4 1756"l Hollandia ... 160 420 88 262 4,4 ll,1* 5,2 12,1*
Japán ... 710 910 430 640 2,0 2,5 2,0 2,6 Jugoszlávia ... 350 511 435 621 8,6 10,4** 17,4 l9,0**
Német Szövetségi Köztársaság . . . 426 1196 463 1049 30 7.8 5,2 10,1 Olaszország ... 708 1228* 976 1604* 4,8 8,1* 13,1 18,5*
Portugália ... 103 139"l 228 180* 4,1 5,4* l 13,0 9.3 Spanyolország ... 1016 1465 486 1383 ll,0 152 l 12,9 27,7
Svájc ... 4 l l 3 11 0,2 0,6 E 03 l,0
Svédország ... 22 31 22 30 1,3 i 1,6 § 1,6 l,6
; * 1987—ben.
" 1986-ban.
Forrás: Yearbook of Labour Statistics. ILO, Geneva. 1988. 1141 old.; Bulletin of Labour Statisties. 1989. l. ILO.
Geneva. 156 old.; Indeks. 1989. évi 8. sz. 69 old.
A női munkanélküliség fentebb bemutatott magas mértéke és nagyfokú kiterjedtsége mellett arról is szót kell ejteni, hogy a nyolcvanas évtized eddig eltelt időszakában a férfiak
munkanélkülisége az országok túlnyomó többségében gyorsabban nőtt, mint a nőké: a férfiak munkanélküliségi rátája jelentős mértékben, a nőké alig növekedett, sőt Finnország- ban és Portugáliában csökkent, Svédországban nem változott.
A nők munkanélküliségét előidéző okok vizsgálata azt mutatja, hogy ezek kevésbé függnek a gazdasági recesszió, illetve fellendülés hatásaitól, mint a férfiak esetében. Az okok inkább a nők családdal kapcsolatos terheiben, a továbbképzésre fordítható idő szűkös vol- tában stb. keresendők. Emellett igen fontos szerepe van a gazdaság legtöbb területén a szakmák nemek szerinti elkülönülésének.
A nőket elsősorban a kevesebb szakértelmet igénylő, a szervezetükre kevésbé ártalmas, könnyebb fizikai erőkifejtést igénylő területeken foglalkoztatják, amelynek kisebb a presz—
tízse, valamint szinte teljesen hiányzik az előrelépés lehetősége, s egyúttal alacsonyabb a bér is.
A néhány országról rendelkezésre álló adatok szerint a nem mezőgazdasági tevékeny—
ségekben foglalkoztatottak körében minden esetben magasabb volt a férfiak bére, mint a nőké: így például Dániában és Franciaországban l,2—, Belgiumban l,3—, a Német Szö- vetségi Köztársaságban l,4—, Svájcban 1,5- és Japánban l,9-szeres a férfiak átlagbére.
A munkanélküliség időtartama nemcsak a gazdaság, hanem a társadalom szempontjából is kulcsfontosságú kérdés. A hosszú távú munkanélküliség súlyos társadalmi és egyéni gon- dokat okozhat, míg a rövid távúnak kevésbé súlyos hatásai vannak.
A nyolcvanas években közzétett publikációiban az OECD hosszú távúnak tekinti a 12 hónapot meghaladó munkanélküliséget, szemben a korábbiakkal, amikor a fél évnél hosszabb munkanélküliség is hosszú távúnak minősült. A hosszú távú munkanélküliség kialakulását különböző szakértői vélemények szerint a mobilitás gyengesége, a rugalmatlan intézményi rendszer idézi elő, ami elsősorban az európai országokra jellemző.
4. tábla
A hosszú távú* munkanélküliek aránya
(" 7 7 _ (Indextősszes munkanélküliz': 100,0)
A hosszú távú munkanélküliek aránya az
Ország l98l. 1982. 1983. § 1984. 1985.
évben (százalék)
Ausztria ... 6,5 5,7 9,0 § 12,9 13,3
Belgium ... 52,4 59,5 62,8 § 68,0 68,3 Egyesült Királyság ... 22,0 33,6 36,5 § 39,8 41,0 Finnország ... . 30,6 28,1 § 38,0 . Franciaország ... 32,5 42,1 42,2 ; 42,3 46,8 Hollandia ... 22,0 31 ,6 43,7 54,5 55,3
Német Szövetségi Köztársaság ... 16,2 21,2 285 l 32,7 3l,0 Olaszország ... 379 3734 41 ,9 479 . Spanyolország ... 43,6 49,4 53,6 54,2 57,3
Svédország ... ao 8,4 10,3 § 12,4 11,4
Egyesült Allamok ... 4.2 5.3 9.8 5 10,1 10,3 Japán ... l3.5 l4,9 15,5 ? 15.2 * .
* Legalább 12 hónapig tartó.
Forrás: A foglalkoztatottság alakulása Európában a nyolcvanas évtizedben. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.
1988. 27. old.
A hosszú távú munkanélküliség az egyének számára problémát okoz azáltal, hogy a munka nélkül maradók családjának rendelkezésére álló erőforrások csupán néhány hónapig elegendők, utána a tartalékok kezdenek kimerülni. Az anyagi források elapadása csak a prob—
léma egyik oldala. A másik oldala az, hogy a tartósan munka nélkül maradók tudatára kihat
38 LENOTTI SÁNDORNÉ DR.
ez az állapot; előbb-utóbb elvesztik önbizalmukat, megkeserednek. Emellett nyugat—európai tapasztalatok bizonyítják, hogy a munkanélkülieknél egy sor lelki és testi betegségnek (pél- dául az iszákosságnak, a depressziónak, a narkotikumok fogyasztásának) gyakorisága is jóval magasabb, mint a dolgozók esetében. Ebben szerepet játszik aza tény is. hogy míg korábban főleg az idősebb korosztalyt sújtotta a tartós munkanélküliség, addig a nyolcvanas években már a fiatalokat és a felnőtt korosztalyt is növekvő mértékben érinti.
Az OECD jelentése szerint az l980—as évek során nőtt a hosszú távú munkanélküliség aranybeli különbsége Észak-Amerika és Nyugat—Európa között az összes munkanélküliségen belül. A legnagyobb európai országokban a munkanélküliségnek ez a válfaja 30—50 szaza—
lékot, Belgiumban mintegy 70 százalékot tesz ki, míg Észak-Amerikában 10 százalék vagy még kisebb az aránya a munkanélküliségben.
A legtöbb országban jól láthatóan szoros kapcsolat van az Összes munkanélküliség szintje és a hosszú távú munkanélküliség aránya között. Azokban az európai országokban.
amelyekben alacsony a munkanélküliség, a tartós munkanélküliség gyakorisága is kisebb.
Az észak-amerikai országokban ezzel szemben a hosszú távú munkanélküliség aránya —- a magas munkanélküliségi ráta ellenére is -— alacsonyabb, mint Európában.
A hosszú távú munkanélküliség sem egyformán érinti a férfiakat és a nőket. Többnyire a férfiak maradnak hosszabb ideig munka nélkül, de néhány országban a nők között maga- sabb az arányuk. Ez utóbbiak közé tartozik többek között Belgium, Franciaország és a Né—
met Szövetségi Köztársaság.
Európában a hosszú távú munkanélküliség növekedésének legfontosabb közvetlen oka az elhúzódó gazdasági szerkezetváltás volt. Emiatt ugyanis a tercier szektorban nem nyílt alkalom annyi új munkahely létesítésére, mint amennyi elegendő lett volna a feldolgozó szektorban feleslegessé váló munkaerő felszívására. Ezzel párhuzamosan a munkaerő nem megfelelő irányú szakképzettsége is a tartós munkanélküliség egyik forrása volt.
Az európai tőkés országokban hosszú ideig a legnagyobb politikai erőfeszítéseket a fiatalok munkanélküliségi problémáinak megoldására fordították. Újabban azonban a politikusok növekvő figyelmet fordítanak a hosszú távú munkanélküliség mérséklésére.
Ennek érdekében különböző programokat dolgoztak ki a társadalmi szektorban. Emellett gyakran nyújtott a kormány támogatást a magántulajdonban levő cégeknek a taitósan munka nélkül maradók alkalmazása érdekében.
A MUNKANÉLKÚLIEK HELYZETÉNEK JAViTÁSA
A munkanélküliség okozta anyagi veszteségek mérséklésének közismert módja a munka- nélküli segélyek rendszere. Ezek célja, hogy bizonyos átmeneti időszakra biztosítsák a mun—
kat keresők számára a pénzügyi hátteret. A segélyprogramok elsősorban a fejlettebb orszá- gokban -— Európában valamennyi jelentősebb tőkés országban — működnek. E programok többsége már több évtizedes múltra tekint vissza. A legrégebbi jogszabályok Franciaország—
ban 1905-ben, Norvégiában 1906-ban és Dániában 1907—ben keletkeztek. Azóta természe- tesen számos új jogszabályt alkottak, amelyek a segélyeket különböző rendszerek alapján állapítják meg.
A munkanélkülisegély—rendszerek nagyszámú változata és az egyes országokban idő—
közönként végrehajtott módosítások miatt csupán e rendszerek főbb jellemzőinek ismerte- tésére térünk ki.
Biztosítási és segélyrendszerek
A legtöbb országban a munkavállalók kötelező biztosítása a segélyezés alapja, de van néhány olyan ország is (például Dánia és Svédország), ahol támogatott önkéntes biztosítási
rendszer működik. Ez utóbbi országokban a rendszer alapja a szakszervezetek által önkén- tesen létrehozott munkanélkülisegély-alap, amely jelentős támogatást kap a kormánytól is.
Gyakran előford ul, hogy a munkanélkülisegély-biztosításhoz való hozzájárulás egyenlő mér—
tékben oszlik meg a munkavállalók és munkaadók között. Van azonban olyan eset is, hogy az egész hozzájárulást a munkaadó fizeti. Munkanélkülisegély—biztosítások többnyire az összes foglalkoztatottra vonatkoznak, de egyéb előírások is érvényben vannak. Néhány program kizárja a meghatározott összegnél többet kereső bérből, fizetésből élő alkalma—
zottakat.
Az Önkéntes biztosítási rendszerek azokban az ágazatokban működnek, ahol a szak- szervezetek munkanélkülisegély—alapokat létesítettek, tehát a segélyhez jutás lényegében a szakszervezeti tagsághoz kapcsolódik. Dániában és Svédországban az Önkéntes biztosításból kimaradok (például az iskolából éppen kikerülők) a kormány által finanszírozott segélyre jogosultak, ha nem tudnak munkába állni.
A segélyek pénzügyi forrása többnyire a kifizetett bérek előirt hányada, amelyet a munkaadó meghatározott mértékig kiegészíthet. Előfordulhat olyan eset is, hogy az egész hozzájárulást a munkaadó fizeti. Esetenként a kormány hozzájárulása a segélykifizetések érté- kének kétharmadát is elérheti.
Ahhoz, hogy valaki munkanélküli segélyben részesüljön, különböző követelményeknek kell megfelelnie. A legáltalánosabb feltétel az, hogy ne önkényesen mondjon fel. Ezenkívül gyakran meghatározott idejű munkához is köthetik a segélyt. Ilyen esetben a segély folyó- sítását a korábbi rendszeres munkából származó jövedelem elvesztésével indokolják. A jogo- sultság alapja többnyire az állás elvesztését megelőző egy éven belül 6 hónap időtartamú biztosítási tagság.
Általános követelmény az is, hogy a segélyre igényt tartó munkaképes legyen és akarjon dolgozni. Ez utóbbit úgy igazolhatja, ha bejelentkezik a munkaközvetítöbe, majd a segély időtartama alatt rendszeresen jelentkezik ott. Ha a munkanélkülinek ,,megfelelő" munkát ajánlanak fel, és azt visszautasítja, elesik a további segélytől, mivel ez a munkáról való önkényes lemondásnak számít.
A munkanélkülit átmenetileg vagy véglegesen akkor is kizárhatják a segélyből, ha az Összes jogosultsági kritériumnak megfelel. Ennek okai a munka elvesztésének körülményei- hez kapcsolódnak (például fegyelmezetlen magatartás miatti elbocsátás, munkanélküliséget okozó munkabeszüntetésben való részvétel).
A munkanélküli segélyek nagyságát előírhatják százalékos formában, fix összegben stb.
A segély mértékének alapszázaléka az átlagbér 40-75 százaléka között van. Az alkalmazott .,bérplafon" nagysága nagy mértékben szűkítheti azt a sávot, amelyben az alapszázalékot meghatározzák. Azokban az országokban, ahol fix összeget Hzetnek a munkanélkülinek (például Olaszországban), a segély mértékét esetleg a család nagysága vagy a munkanélküli életkora is befolyásolhatja.
A segély folyósításának időtartamát rendszerint hetekben határozzák meg. A jogosult- ság hosszát összeköthetik a megelőző időszakban teljesített hozzájárulások időtartamával vagy egyéb kritériumokkal.
A fejlett országok növekvő hányadában az idősebb biztosított munkanélkülieknek már nem segélyt adnak, hanem a megállapított öregségi nyugdíjat.
Egyéb megoldások, programok
A nyugat-európai országokban a munkanélküliséggel kapcsolatos problémák csökken- tésének csak egyik útja a munkanélküli segélyek rendszere. A munkanélküliség visszaszorí- tásáia a legtöbb országban különböző egyéb intézkedéseket is hoznak. Ilyen többek között az adókedvezmény nyújtása a nagy munkaerő-felesleggel rendelkező vidékeken beruházó
40 LENOTTI SÁNDORNÉ DR.
ágazatok részére. Emellett kormányzati programok segítik a munka nélkül maradottak újbóli bekapcsolódását a termelésbe, illetve új munkalehetőségek létrehozását.
A munkaügyi statisztikusoknak az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Hivatala (inter—
national Labour Office — ILO) égisze alatt rendszeresen összeülő nemzetközi konferenciája 1987-ben foglalkozott e programok és a munkanélküliség összefüggéseinek számbavétel:
kérdéseivel is.
A vita alapjául az a mintegy 200, a foglalkoztatást elősegítő program szolgált, amelyet a Közös Piac tagországaiban, valamint Finnországban, Svédországban, az Amerikai Egye—
sült Államokban és Ausztráliában vezettek be. E kormányzati programokat hat főbb eso—
portra osztották.
a) A foglalkoztatási célú oktatás. Ez a résztvevők képzettségi szintjének emelését vagy kiegészítését tűzi ki célul, megkönnyítve ezáltal a munkába való be- vagy visszakapcsolást.
Elsősorban a fiatalokat segítik ezekkel a programokkal, de felnőttkorú munkanélküliek is igénybe vehetik.
Az oktatási rendszereket két alcsoportba sorolják: a) a vállalaton kívül, illetve b) a vál- lalat keretei között szervezett oktatás.
Az előbbi célja többféle lehet, a fiatalok általános ismereteinek kiegészitésétől kezdve a szakmai át—, illetve továbbképzésig. E tanfolyamok nagyobb része teljes munkaidőt vesz igénybe. A tanfolyam idejére rendszerint valamilyen segélyt fizetnek, ami pótolja vagy ki- egészíti a munkát kereső dolgozó munkanélküli segélyét.
A vállalatokon belül szervezett képzési programok még változatosabbak, sokszínűbbek lehetnek, mint a vállalati kereten kívüliek. E tanfolyamok előnye, hogy a gyakorlatban végzendő tevékenységekhez közelebb állnak. A tanulók általában bizonyos összegű bért vagy segélyt kapnak, amit többnyire részben vagy egészében az állam nyújt a tanulónak vagy a vállalatnak. Formailag ez a tanfolyamok költségeihez, vagy a bérekhez történő hozzá- járulás, illetve a társadalombiztosítási járulék egy részének elengedése, adókedvezmény
szokott lenni.
h) A közhasznú munkákkal általában az első ízben munkát kereső 25 éven aluli fiata—
lokat kívánjak segíteni. E munkak fő célja az, hogy a programban részt vevő fiataloknak munkát biztosítsanak, és egyúttal képezzék is őket. A munka többnyire állami tulajdonú javak karbantartásából, természet- vagy környezetvédelmi feladatok ellátásából stb. áll, s a helyi hatóságok, jótékonysági szervezetek vagy nem nyereségérdekeltségű egyesületek szervezik az állammal kötött megállapodás alapján. A programok néhány hónaptól egy évig vagy még tovább tarthatnak. A bérköltségeket többnyire az állam fedezi, amit átalány- összeggel kiegészíthet a megrendelő szervezet.
r) Bérekkel és egyéb támogatásokkal az állam a magánszektor különböző tevékeny—
ségeit közvetlenül ösztönzi munkahelyek teremtése vagy fenntartása érdekében. A támogatást vagy a munkáltatónak, vagy közvetlenül a munkavállalónak fizetik (esetleg olyan helyzetben is, amikor a foglalkoztatott munkahelye veszélyben van). A munkáltatónak folyósított támogatással általában részben vagy egészben visszatérítik a kifizetett béreket, esetleg adó- kedvezményt nyújtanak, illetve mérséklik vagy elengedik a társadalombiztosítási hozzájáru—
last. A munkavállalóknak folyósított támogatás általában bérkiegészítés, de lehet ,,mobili—
tási" vagy ,,költözési" juttatás is.
d) A törvényes munkarend új formáinak ösztönzésére két fő módszert alkalmaznak:
a részmunkaidős munkahelyek kialakításának elősegítését és a munkaidő törvényes hosszá- nak általános csökkentését.
A részmunkaidős foglalkoztatás ösztönzésének több módja ismeretes, például a rész—
munkaidős munkahelyek létrehozásának közvetlen elősegítésével, a teljes munkanapot kitevő állások két részmunkaidősre történő felbontásával (ilyen például az Egyesült Király—
ságban az ún. Job-Splitting Scheme), valamint olyan intézkedésekkel, melyek elősegítik azt,
hogy a vállalatok a korábban teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozókat megtartsák, és részmunkaidős tevékenységre csoportosítsák át; végül pedig annak ösztönzésével, hogy a munkát keresők fogadják el a felkínált részmunkaidős munkaviszonyt (például Olasz—
országban).
A részmunkaidő fogalmát sok országban (így például Ausztriában, Belgiumban, Dá- niában, lrországban, Hollandiában, Norvégiában és Svédországban) a törvény nem hatá- rozza meg, néhány más országban azonban bizonyos előirások szabályozzák azt. Francia- országban például a munka törvénykönyve a részmunkaidőt úgy jellemzi, hogy az a törvé—
nyes munkahétnek vagy a kollektív szerződésben rögzített munkaidőnek legfeljebb 80 szá- zalékát teheti ki. Olaszországban az a munkaidő tekintendő részmunkaidt'ínek, amely rövi—
debb a törvényesen előírtnál (heti, havi vagy éves szinten). Spanyolországban a törvény a a részmunkaidőt a hivatalos munkaidő kétharmadánál rövidebb időként határozza meg.
Az Egyesült Királyságban általános szabály nem írja elő a részmunkaidő tartamát, a statisz—
tikai megfigyelések előírásai viszont a heti 30 óránál rövidebb munkaidőt részmunkaidőnek tekintik.
Különböző számítások szerint a részmunkaidősök létszámaránya az aktív keresőkön belül Norvégiában meghaladja a 30 százalékot, Dániában, az Egyesült Királyságban és Svédországban 20-25 százalék között van. A legalacsonyabb arány Spanyolországra jellemző, ahol az 1 százalékot nem éri el.
A részmunkaidőben foglalkoztatott nők aránya a részmunkaidősöknek 50-90 száza- lékára tehető az európai tőkés országokban.
A heti kötelező munkaidő csökkentése az elbocsátások megelőzésére szolgál, vagy arra irányul, hogy válságos időszakokban vagy a válságszektorokban elősegítsék a munkaerő- felvételt.
A legtöbb nyugat—európai országban általános, illetve egyes országrészekre érvényes in- tézkedéseket hoztak a heti munkaidő csökkentésére. Ausztriában például maximum 40 óra a munkahét törvényes hossza, de lehet ennél kevesebb óraszámra is megállapodásokat kötni (például a fémiparban 38,5 óra 1986 óta). Belgiumban l983-tól kezdve különböző megállapo—
dások értelmében általában 38 óra a heti munkaidő. Franciaországban 1982. február óta a heti törvényes munkaidő 39 óra. A Német Szövetségi Köztársaságban a 40 óra alatti — leg- többször 38,5 órás — heti munkaidő bevezetésében egyeztek meg a munkaadók és a szakmai szakszervezetek, ez többmillió dolgozót érint.
Vannak országok, ahol az általános (központi) és az ágazati kiilön megállapodásokon túl különbségeket tesznek a fizikai és a szellemi dolgozók munkaideje között is: többnyire ez utóbbiak munkaideje rövidebb.
5. tábla
A fizikai és a szellemi dolgozók átlagos heti munkaideje néhány nyugat-európai országban a nyolcvanas évtized közepén
A fizikai l A szellemi
Ország ' ' ' " "" Bassza?"
átlagos heti munkaideje (óra)
,?
Dánia ... l 39 37.5—38
Egyesült Királyság ... l 39 1 35—37;
Finnország ... l 40 l 37,5
Hollandia ... l 33,5—42 : 32—40
lrország ... l 40 § 38
Norvégia ... l 40 3 375
Portugália ... ; 40—44 3 35—40
l l
A t
1988 gázrráls: A foglalkoztatottság alakulása Európában a nyolcvanas évtizedben. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest.
. . 0 d.
42 LENOTTI SÁNDORNÉ DR.
e) Az önálló vállalkozásba kezdőknek nyújtott támogatási programok keretében az olyan munkanélküliek, akik vállalatot kívánnak alapítani, vagy át akarnak venni valamilyen nehéz helyzetben levő vállalatot, több havi munkanélküli—segélyükkel megegyező átalányösz—
szeget kapnak, amit néhány országban kölcsönnel is kiegészítenek. Ezek a programok orszá—
gonként nagy eltéréseket mutatnak kiterjedtségük, jogosultsági és visszafizetési feltételeik stb. tekintetében. Az sem egységes, hogy a támogatást mely időpontban folyósítják (például a kezdeti lépések megtörténte után vagy a vállalkozás beindításakor, esetleg attól a naptól, amikor az üzemet hivatalosan nyilvántartásba vették).
]) A korengedményes nyugdíjbavonulásnak a legtöbb országban megvan a lehetősége.
A fejlett tőkés országok közül lrországban, Japánban, Norvégiában és Svájcban nincs kor—
kedvezmény, míg más országokban bizonyos feltételek mellett hamarabb nyugdíjba lehet menni. A korengedményes nyugdíjrendszereknek több formájuk van. Az első, amelyet egy- szerűen ,,korengedményes nyugdíjnak" neveznek, megkönnyíti a bizonyos kort elért, de még nyugdíjkorhatár alatt levő dolgozók kiválását a munkából. Ez gyakran párosul az állam által biztosított pénzügyi kedvezménnyel, ha a vállalat munkát kereső másik személyt vesz fel a nyugdíjba vonuló dolgozó pótlására. Korengedményes nyugdíjazást ajánlanak fel azoknak a dolgozóknak is, akiket az elbocsátás fenyeget, és életkoruk megközelíti a törvényes nyugdíj—
korhatárt. Ebben az esetben a munkáltató anyagi hozzájárulását gyakran az állam által fo- lyósított támogatással egészítik ki, amely támogatás a munkanélküliek biztosítási alapjából fizethető.
A nyugdíjkorhatár előtti ún. ,,fokozatos nyugdíjba vonulás" rendszerében a teljes mun- kaidőben dolgozókat arra Ösztönzik, hogy a törvényes nyugdíjkorhatár eléréséig részmunka—
idős állást vállaljanak. Cserébe nyugdíjat kapnak, amely a keresetkiesést részben pótolja.
Az ilyen intézkedések előírhatják fiatal dolgozók felvételét is.
*
A munkanélküliség enyhítésére, a foglalkoztatási gondok megoldására a fejlett tőkés or- szágokban összegyült tapasztalatok tanulmányozása a hazai munkaerőpiaci gondok erősö—
désével párhuzamosan egyre nagyobb jelentőséget nyer. E tanulmány ennek a kérdéskörnek csupán a felvázolására vállalkozhatott, ráirányítva a figyelmet a foglalkoztatási gondok kéze—
lésének néhány, a gyakorlatban már alkalmazott módszerére. Ezek a másutt alkalmazott (és bevált) eljárások alaposabb tanulmányozást érdemelnek, mivel alapul szolgálhatnak a ma—
gyar sajátosságoknak is megfelelő módszerek kialakításához.
TÁRGYSZÓ: Foglalkoztatottság. Munkanélküliség.
PE3POME
Cnpoc a npeanoxcenne paöotteü CVUlbí, nrpaioume peutatomyio pont, B agrokémia sanarocrn, normepraíorca maritime maa (baKTOpOB, í/Ix Bosneűcrsne pasawraerest no crpaHaM 14 nepnonaM.
Hpennoxceane paőotteá en,—fust pearaiouuiM oőpasoM onpeaenmor oőmecheHHbre (B OCHOBHOM nemorparbnaeexne) (bakropbr, a cnpoc diopMMpyerca B 116195ny ottepenb SKOHOMHHCCKVIMH oőcroa- renbcmama. Sma'mrenbnoe ormoneaue cnpoca a npennoxcenm npnaoanr K Hapytuenmo panno—
Beerm Ha pan—me paöoaeü cnnbi.
Hoene aroro anrop aaannsupyer ueKoropme cbaxropm sanarocrn n, coornercraenno, 6e3-
paőomubt.
B TpCTbCM pasaene paccmarpnsaer Méponpaarrm, Hanpannenubte Ha corcpaurenne 6e3pa60- ra am a camxemte Marepnanbnbrx norepb. H apa/tty c nocoőneM no őespaőomue maaraer pasnwmbíe nporpaMMbr, c HOMOUlblO KOTODbIX (a nepsyio o'tepem, B crpauax Oprannsaunn 3KOHOMI/IHGCKOI'O corpynantiecrna H passumn) crpemarca oöecne'mrb Bosnpameaue 6e3pa60rnbtx B partra prmí—
mnxca.
SUMMARY
The supply of and the demand for labour force playing a decisive role in employment, are influ- enced by several factors. Their effects differ by countries and by periods. The supply of labour force is inüuenced mainly by social (mostly demographic) factors, while the demand is shaped primarily by economic ones. Signiiicant differences between demand and supply will result in the diseguilibrium of the labour market.
The authoress follows up some factors of employment policy and unemployment.
The third part of the study deals with the measures taken for decreasing unemployment and for reducing financial losses. In addition to unemployment insurance systems the various program- mes which serve ( primarily in OECD countries) the reintegration to productive work of those who have lost their job are shown.
