Szabóné Medgyesi Éva – Molnár István: A termelőerők és a vállalatok fejlődése a mezőgazdaságban 1961–1977

(1)

316 SZEM LE

3. az idősorok elemzése (: környezetstatisztikában, 4. a levegő minőségének statisztikai vizsgálata,

4.1. elméleti és a nemzeti gyakorlat 4.2. megfigyelési egységek, paraméterek.

5. a környezetstatisztikai adotrendszerek,

6. a környezetstotisztikai kiadványok felhasználha—

tósága.

A résztvevők megegyeztek abban, hogy e témák közül két kérdésről készítenek részle- tes. illetve rövid tanulmányt. A svéd és a magyar szakértők a 4. téma részletes kidolgozá- sát vállalták, mig a finn szakértők a 2. témá- ét. Rövid tanulmányt fog készíteni a svéd és a magyar Központi Statisztikai Hivatal a 2.

témában, a 4. téma rövid változatát pedig a finn Központi Statisztikai Hivatal készíti el.

A munkacsoport ülésén végzett munkárói a szakértők nevében az ülés elnöke. K. Me—

din levélben számol be az együttműködés—

ben részt vevő statisztikai hivatalok elnökei—

nek. A következő ülésig a szakértők elkészi- tik a vállalt témákban a megvitatandó tanul- mányokat, rendszeresen tájékoztatják egy- mást a környezetstatisztikával kapcsolatos te- vékenységükről, továbbá megküldik egymás—

nak kiadványaikat és az ülés során felmerült részterületekre vonatkozó dolgozataikat.

MAGYAR SZAKIRODALOM

SZABÓNÉ MEDGYES! ÉVA

— MOLNÁR ISTVÁN:

A TERMELÖERÓK ÉS A VALLALATOK FEJLÓDESE A MEZÓGAZDASÁGBAN 1961—1977 A szocialista vállaiot. 12. köt. Akadémiai Kiadó.

Budapest. 1981. 178 old.

A szerzőpáros könyvében a magyar mező—

gazdaság 1961 utáni fejlődésével foglalkozik. A számok tükrében mutatják be a törté—

nelmi fejlődés főbb jellemzőit. A közreadott tanulmány többéves hivatali munkájuk és tu- dományos érdeklődésük közös terméke,

A könyv öt fejezetből áll. Az első fejezet általános áttekintést ad a termelőerők válto—

zásáról. a termelési eredmények alakulásáról, a vállalati struktúra jellemzőiről. Ez utóbbi tárgyalása során a szerzők kitérnek a szak- szövetkezetek és az agrárípari egyesülések tárgyalására is. Tömören jellemzik a kisterme- lés szerepét a magyar mezőgazdaságban.

Adatokkal mutatják be. hogy 1977-ben a kis- termelés szolgáltatta a mezőgazdasági nettó termelés 46 százalékát. A termelési rendsze- rekről szólva elemzik azokat a tényezőket.

amelyek a kezdeti gyors előrehaladást az 1970-es évek második felében fékezték.

A második fejezet az erőforrások változá- sának és a termelés alakulásának kérdései- vel foglalkozik az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben. Ebben a fejezet—

ben a szerzők kitérnek a hatékonyság vizs—

gálatára is. Az eszközhatékonyság vizsgála- takor, annak nemcsak tendenciáját mutatják be. hanem összehasonlítják a két nagyüzemi szektort is. Amint irják: ,,1975-ben az állami gazdaságok egységnyi állóeszközértékekkel O,56 bruttó és 0.16 egység nettó termelési ér—

téket állítottak elő, a mezőgazdasági terme- lőszövetkezetek e két mutatója 0.83. illetve 0.31 egység volt. Az állami gazdaságok 1961- ben — amikor a területükhöz mért felszerelt- ség hasonló volt a szövetkezetihez, és a munka technikai felszereltsége alacsonyabb -—

kedvezőtlenebbül működtették állóeszköz—ál- lományukat, mint 1975-ben a termelőszövet-

kezetek. Ez az a különbség, amit ma számon lehet kérni az állami gazdaságoktól. E kü—

lönbségnek termelésszerkezeti oka is van. de hozzájárul ehhez az állami gazdaságok nagyobb mérete. fejlettebb szociális intézmény—

rendszere is." (71—72. old.) Ezzel szemben az állami gazdaságokban magasabb a területi termelékenység. (A területegységre jutó brut- tó termelés alapján számolva mintegy 50 szá—

zalékkal nagyobb.) Az élő munka termelé—

kenysége szintén az állami gazdaságokban magasabb, mégpedig 26 százalékkal. A szer—

zők azonban nagyon helyesen hangsúlyozzák, hogy ezek a mutatók parciális jellegűek, és ,,Ma sem tudunk arra egyértelmű választ ad- ni, hogy vajon az állami vagy a szövetkezeti gazdaságok gazdálkodnak-e hatékonyab-

ban/f (52. old.)

Az e fejezetben irottakhoz egy megjegy- zést kivánok tenni. A szerzők, amikor a ter—

melés eredményének alakulását tárgyaljáka két nagyüzemi szektorban (lásd a 37. táblát a 75. oldalon) mind a nettó, mind a bruttó termelési érték változását bemutatják, mégpe—

dig 1968. és 1976. évi változatlan árakon, il—

letve folyó árakon. A tábla adatai az átlagos- tól drasztikusan eltérő bázisév (1970). illetve tárgyév (1977) kiválasztása miatt nem orien—

tálnak helyesen, nem jelzik a fejlődésnek azt a fontos és kedvezőtlen vonását. hogy a nagyüzemekben és az egész magyar mező—

gazdaságban a nettó termelés növekedése el-—

szakadt a bruttó termelési érték növekedésé—

től. 'A szerzők 1968. évi változatlan áras adatai megtévesztők, hiszen lényegében véve pár—

huzamos növekedést jeleznek.

A harmadik fejezetet a vállalati és az ága—

zati méret tárgyalásának szánják :: szerzők—

Véleményem szerint ez a könyv legfontosabb fejezete. amely módszertanilag hagyományos, és új közelítési módot is alkalmazva adalé- kokat szolgáltat a két szektor gazdálkodása vállalati szintű jellemzőinek pontos feltárá- sához. Úgy foglalnak állást, hogy a földte—

rület nagysága az állami és a szövetkezeti

(2)

SZEMLE 317

vállalatok többségében távlatilag is megfele- lő a korszerű termelési technológiák alkal- mazására, s a mezőgazdaság további fej- lődése a jelenlegi vállalati formákra épülve.

de fokozottabb kooperációval valósulhat meg. Arra a következtetésre jutnak, hogy .,A termelés mai színvonala és fejlettsége mel- lett nem tekinthetjük a területnagyságot a vállalati méret egyetlen ismérvének, sőt nem is a legfontosabb ismérve a termelőerők egy kézben történő összpontosításának. A mun—

kaerő, az állóeszközök, még inkább a terme—

lés koncentrációja az, amely egyrészt a vál- lalatok növekedését jellemzi, másrészt a gaz—

dálkodás eredményeit is befolyásolja." (85.

old.) Ebből kiindulva, a földterületet, az állóeszközöket, a munkaerő-állományt, a ter—

melés és az évi fejlesztési eszközök értékét növekvő sorba rendezték. és ezeket a válla- lati rangsorokat ötödökre osztva a gazda—

ságok számának relatív gyakoriságával be- mutatták az egyes termelési tényezők kon- centrációs fokát. Kimutatják, hogy az állami gazdaságokban nagyobb fokú a koncentrá- lódás, mint a termelőszövetkezetekben. A ter—

melés első ötödrészét a gazdaságok 46 szó- zaléka állítja elő, és mintegy ellensúlyként 4 százalékuk (6 gazdaság) az utolsó ötödré- szét. A termelőszövetkezeteknél az összes ter—

melés első ötödét a gazdaságok 44 százalé—

ka, az utolsó 20 százalékát pedig a gazda- ságok 5 százaléka állította elő. Részletesen foglalkoznak az ágazati koncentráció kérdé- seivel. Megállapítják, hogy a vállalati kon—

centráció az ágazati koncentrációt is kibon- takoztatta. a szakosodást azonban nem se-

gitette elő.

A könyv negyedik fejezetéből a differen—

ciáltságról írottakat emelem ki, hiszen ez ál—

landóan visszatérő vita. 1968 előtt a terme- lési szinvonal volt a leggyakrabban használt mutatószám, 1968 után a jövedelem (brut- tó vagy nettó) egyenrangúvá vált vele, Ezek a mutatók mind a területre, mind a foglal—

koztatottak számára vetíthetők. A szerzők megitéiése szerint az egy főre számitott dif- ferenciáltsági mérőszámok jelentősége növek- vő. A könyv színvonalas elemzéséből most csupán arra a megállapításra utalok, misze- rint a termelési színvonal (az 1 hektárra jutó halmozatlan mezőgazdasági termelési alap- ján mindkét szektorban a szélső értékek sú- lyának növekedése figyelhető meg. Ez a fo- lyamat úgy zajlott le. hogy az alacsony szín—

vonalon álló vállalatok az átlaghoz közeli szintre növelték termelésüket, viszont attól el- maradva nyereségüket. A vállalatok kis cso- portja viszont az átlagosnál gyorsabban nö—

velte a termelést és nyereségét. A magas színvonalú mezőgazdasági termelést elérő vál- lalatok a mezőgazdaságban foglalkoztatot—

tak számának csökkenése közepette növel-

ték munkaerő—létszámukat, 1977-ben 30 álla- mi és 94 szövetkezeti gazdaságban 10—20 százalékkal többen dolgoztak. mint az 1968—-

1972. évek átlagában.

Az ötödik fejezetben a termelésfejlesztés—

sel kapcsolatos elemzéseiket adják közre a szerzők. Vízsgálják az eszközképződés diffe—

renciáltságát. 1976. évi adatok alapján meg- állapítják, hogy: ,,A szövetkezetek fele, az állami gazdaságok közel harmadrésze rend- kívül alacsony színvonalú és tömegében is nagyon kevés fejlesztési eszköz fölött rendel—

kezik. (A szövetkezetekben 5, az állami gaz- daságokban 10 millió forintnál kevesebbel.) Ezekben az üzemekben az egyszerű újrater- melés folytatása is kérdéses, illetve állami támogatást feltételez." (174. old.)

Ez a következtetésük kikényszeríti azt a kér- dést, vajon szerencsés-e 1976. évi adatokat felhasználni ilyen elemzésre? Elmondhatjuk-e, hogy a termelőszövetkezeti szektor gazdálko- dásának Magyarországon ez az egyik jellem-*

zője?

A szerzőknek az ágazati eszközigényesség- gel kapcsolatos számításai és fejtegetései ed—

dig feltáratlan területet segítenek megvilágí- tani. Fontos elemnek tartom a föld figyelem- bevételének gondolatát az eszközigényessé- gi vizsgálatokban.

*

A könyvről összefoglaló jelleggel elmond- ható, hogy jól kamatoztatja a statisztikai szemléltetés eszközeiben rejlő lehetőségeket, mintegy 100 tábla, több grafikon és függvény található benne. A szerzők úttörő módon ala—

kították ki az adatbázist elemzőmunkájuk számára. Mind tradicionális, mind újszerű módszertani eljárást alkalmazva tömören be- mutatták a termelőerők és a termelési ered—

mények összefüggéseit és differenciáltságát, a differenciáltság változását az állami gaz- daságok és a termelőszövetkezetek különbö- ző csoportjaiban. A könyv adalékokat szol- gáltat, s ezáltal hozzájárul a magyar me—

zőgazdasági nagyüzemek 1961 utáni fejlődé—

sének jobb megismeréséhez.

Az alkalmazott módszertan azzal együtt is.

hogy az 1970.. 1976. és 1977. évek nem ne—

vezhetők tipikusnak a magyar mezőgazdaság fejlődésében, lehetőséget biztosított volna több következtetés levonására, sőt, konkrét gazdaságpolitikai tanulságok megfogalmazá—

sára is. Sajnos, a szerzők könyvüket nem fe- jezték be, hanem saját zárógondolataik. kö—

vetkeztetéseik közreadása nélkül abbahagy- ták. így a könyv lényegében véve a statisztikai elmező tanulmányok keretein belül ma—

rad. Ebben a minőségében értékes, sikeres munka.

Benet Iván