1908. ÉVI 7-8.

GYÖRGYI K Á LMÁN JEGYZETEK A LON­

DONI RAJZOKTATÁSI KONGRESSZUSRÓL

KÜLÖNLENYOMAT

A

1908. ÉVI 7-8.

SZÁMÁBÓL

BUDAPEST,

FRANKLIN-TÁRSULAT

JEGYZETEK

A LONDONI RAJZOKTATÁSI KONGRESSZUSRÓL

IRTA

GYÖRGYI KÁLMÁN.

Különlenyomat a „Népművelés“ 1908. évi 7—8. számából.

BUDAPEST

1908.

Jegyzetek

kongresszusról.

Az 1900. évi párisi világkiállítás alkalmával megtartott első nemzet­ közi rajzoktatásügyi kongresszus határozata szerint a rajztanítás s általá­

ban a művészi nevelés iránt érdeklődőket négyévenkint kongresszusra hívják össze.

A második kongresszust Bernben tartották meg 648 taggal, az idei augusztus havában Londonban ülésezett harmadik kongresszus tagjainak száma már meghaladta a kétezret ; képviselve volt 37 nemzet.

De nemcsak a tagoknak imponáló nagy száma fokozta a londoni kongresszusnak jelentőségét az előbbiekkel szemben, hanem a vele kap­

csolatos, óriási arányú, nemzetközi rajzkiállítás, amelyhez hasonló méretűt eddig még nem rendeztek. Nemcsak a Viktoria- és Albert-múzeumnak eddig még üresen álló hatalmas új szárnyépületének földszintje s mind­ két emelete telt meg a világ minden részéből beküldött rajzokkal, fest­ ményekkel, mintázatokkal s iparművészeti munkákkal, hanem a szom­

szédos Royal College of Art számos termét is a kongresszus rajzkollekciói foglalták el.

A legtöbb kulturnemzet tervszerűen készült erre a kiállításra. Azon voltak, hogy egységes, könnyen áttekinthető, jellemző képét adják az illető ország művészi oktatásának. Ilyen gondosan előkészítettkiállítások­

kal vonultak fel az angolok, az amerikai Egyesült-Államok, a németek, a svájciak, a finnek, a hollandusok és a svédek. Többé-kevésbé hézagosak voltak a magyarok, a franciák, az osztrákok rajzkiállításai. A magyar csoportból hiányzott a műegyetem, az iparművészeti iskola, a főv. ipar­ rajziskola ; ipari szakoktatásunkat csak néhány albumba foglalt rajz kép­

viselte. A magyar csoport hiányos voltának oka főleg abban van, hogy a kongresszusra szánt rajzok egy részét — úgyszólván az utolsó pillanat­

ban — a londoni Earl’s Court-ban rendezett magyar kiállítás részére kel- i*

lett átengedni. Mindenesetre kár, hogy Magyarországon a kongresszus ügyét sokan nem vették elég komolyan, ami abból is nyilvánvaló, hogy míg a többi állam a kongresszusra hivatalos képviselőt jelentett be és küldött ki, a magyarok kormánymegbizott nélkül jelentek meg a kon­ gresszuson. Pedig kevés ilyen alkalom kínálkozik, amelyen önállóságunkat és kulturális fejlettségünket oly előnyösen — s mondhatjuk — oly kevés anyagi áldozattal kimutathattuk volna, mint ezen a kongresszuson. Ter­

mészetes, ehhez tervszerű felkészülés és az összes érdekelt tényezőknek együttműködése kellett volna, ami most — sajnos — nem volt meg.

Hogy mekkora fontosságot tulajdonítanak az angolokakongresszus­

nak, az kitűnik abból, hogy a legfelsőbb körök, a kormány, épúgy mint a legkiválóbb művészek kivették részüket a kongresszusból s mindent el­

követtek, hogy a kongresszus jelentőségét emeljék. Az angol király, a műkincsek dolgában páratlanul gazdag windsori kastélyát, Sutherland hercegnő,a művészi berendezésű gyönyörű Stafford House-t nyitotta meg a kongresszus tagjai előtt. A kongresszus kiállítását Argyll hereeg és neje tartalmas beszédekkel nyitották meg, két előkelő főúr : Earl Carlysl lord Stanley magukra vállalták az elnöklés fáradalmait, az angol köz­

oktatásügyi miniszter a világhírű South Kensington múzeumban estélyt rendezett a kongresszus tagjainak tiszteletére,a tanácskozásokon oly neves művészek, mint Walter Crâne, Alma Tadema, Sir Richmond és mások részt vettek.

De a kongresszussal kapcsolatos kiállítás rendezésében is kitettek magukon az angolok. Kiállították a National Competition-on (Nemzeti Verseny) az utolsó 10 évben kitüntetett pályaműveknek a javát. Hogy ez mit jelent, azt csak az ítélheti meg, aki tudja, hogy a National Com­

petition-on a brit birodalom összes művészeti és ipari intézetei vesznek részt s százezernyi rajz és tervezetből sokszoros selejtezés után aránylag csak elenyészően kevés részesül kitüntetésben. De a többi iskola is, a Kindergarten-től egész a Royal College of Art-ig s az öt világrészre ter­

jedő brit birodalom koloniái gondosan megválogatott csoportokkal sze­

repeltek a kiállításon, úgy, hogy áttekinthető képét láthattuk az egész brit művészi oktatásnak.

Sajátságos, hogy bár az angol rajztanítók rendszerint szabadon álla­ píthatják meg a tanítás anyagát és módját: bizonyos közös vonás vonul végig az angol iskolák kiállításain. Az elemi tanítás nagyjában hasonlít a budapesti elemi iskolákban bevezetett tanításhoz. Itt a kezdetleges, játékszerű, emlékezetből és szemlélet után való rajzolásból indulnak ki.

A rajzolt vagy nyomtatott mintákat lehetőleg kerülik és főleg oda törek­ szenek, hogy a megfigyelőképességet és a kézi ügyességet sokféle gya­

korlatokkal fejlesszék. Nem kívánnak kezdetben pontos, elkínzott rajzo­ kat, hanem friss, könnyed rajzolási módra szoktatják a gyermekeket.

Nagy figyelmet fordítanak az ecsetkezelésre, a virágrajzra s a díszítmé­

nyek kombinálgatására. Az általános irányú tanítás felsőbb fokozatain szigorítják a mértéket. A sematikus rajz helyt ad a megjelenésszerű, a perspektivikus elváltozásokat föltüntető rajznak ; a színnek itt is, mint az alsó fokon, nagy szerepe van. A díszítmény pedig úgyszólván mindig önálló alakítás. Megadott egyszerű foltszerű elemekből alakítanak rend­

szerint bizonyos meghatározott célra, könyvborító táblákra, keretekre, mappákra, levelező-lapokra diszítményeket, amelyekbe mindig gondo­

san, ízlésesen beleillesztik az illető felírásokat, sőt még a tanuló alá­

írását is.

Nagy súlyt helyeznek a rajznak a kézimunkával való kapcsolatára.

A méretes vetületi rajz rendszerint kíséri a szemlélet után való rajzot, úgy hogy a növendék a maga munkáját, amit kemény papirosból, fából vagy bádoglemezből készít, meg is rajzolja előbb projekcióban, majd szemlélet után. A leányok pedig a hímzések és egyéb tűmunkák rajzait maguk állítják össze.

Az angol ipari iskolák kiválósága ésgyakorlati iránya köztudomású.

Az önálló munkára való képesítés és az ízlésnek fejlesztése áll előtérben.

Minthogy pedig a növendékek mesterségük technikai részét mindig és kellőképen gyakorolják, tervezeteik az illető anyagnak és megmunkálási eljárásnak követelményeivel számolnak.

Céltudatosság és lelkiismeretes kidolgozás jellemzi ezeknek az isko­

láknak a munkáit. Felületességnek, olcsó, művészi hatásokra való törek­

vésnek semmi nyoma. Ezt az aprólékossággal határos gondosságot s be­

ható megfigyelést tapasztaljuk a figurális munkáknál, a fej- és az akt­

tanulmányoknál is. Nem érik be az alakoknak ködös, impresszionisztikus ábrázolásával, hanem szigorúan megkívánják a hú, pontos, tiszta rajzot, a formáknak értelmes visszaadását. A vázolást is következetesen gyako­ rolják, de itt is szabatosan kidomborítják a lényeget.

Az ezekben az iskolákban készült iparművészeti munkák, ú. m.

ötvös-ékszer-, bőrdíszmunkák, üveg- és agyagművek, fém- és zománc­

munkák, hímzések stb. anyagszerúségükkel, egyszerű és célszerű voltuk­

kal tűnnek ki. Formai szempontból jó részben a középkori és a korai renaissance művészetével bizonyos vonatkozásban állnak, de nem másol­

ják, hanem mindig a természetből vett motívumokkal frissítik föl az öröklött tormakincset. Ruskin és Morris hatását látjuk e munkákon, amely nem csupán a logikus szerkezeti és formai megoldásokban nyilvá­

nul, hanem a megmunkálás gondosságában és az anyaghoz való alkal­

mazásában is. Színük általában a mi felfogásunk szerint kissé bágyadt, de ez sajátossága az angol műiparnak.

Az angol iskolákhoz legközelebb állnak az amerikaiak. Itt is az általános iskolákban a rajztanítással az ábrázoló képességnek és az ízlés fejlesztésére törekszenek s ezt a kettős célt már a tanítás legalsó fokán, a népiskolákban is kidomborítják.

Nagyon tanulságos volt a kitűnő A. W. Dow vezetése alatt álló columbiai rajztanító-képzőnek kiállítása. Dow irányelveit a kongresszuson is előadta ; ezek szerint a rajztanítás elsőrendű feladatát abban látja, hogy a nép ízlését finomítsa, nemesítse. Ettől várja ő a nép erkölcsifel­

emelését. Tanmenete az egyszerű vonalból indul ki, ezzel osztja a teret arányos részekre, megtanítja az alak,nagyság, helyzet és arányosság meg­ ítéléséhez való vonatkozásait. Majd áttér a plasztikus ábrázolásra, az ár­

nyalatok tanulmányozására, végül pedig a szín felismerésére és vissza­

adására s színes tervezetek készítésére tanítja növendékeit. A rajznak az ipari munkákkal való kapcsolatára különös gondot fordít s ezért a rajz­ tanítójelöltek a különböző ipari technikákat és tanulják és gyakorolják ú. m. a szövést, fém- és famunkák készítését, az agyagmívességet, stb.

A németeknél a rajztanítás nem mutat egységes képet. A porosz kultuszkormány alá tartozó és a hamburgi általános irányú iskolákban a diszítményi rajzot 1902 óta teljesen beszüntették. Rajzolnak ugyan csendéletszerűen egyes iparművészeti tárgyakat, mustrás szöveteket, stb.-t, de önálló díszítményeket sem nem másolnak, sem nem alakítanak. Még a felsőbb intézetekben, sőt a rajztanítóképzőben sem. Nyilván elvetették a sulykot a poroszok ezzel a túlzó eljárásukkal s egyes jelekből követ­ keztetem, hogy ezt már be is látják s megadják majd adiszítményi rajz­ nak a rajztanításban azt a helyet, amely joggal megilleti. A szászok és a bajorok e részben óvatosabban jártak el, mert tan terveikben megtartot­

ták adiszítményi rajzot (a természetután és az emlékezetből való rajzolás mellett) s hogy ebben mennyire igazuk volt, azt az e téren felmutatott szép eredményekkel igazolták.

A szászok különösen grafikai díszítmények(könyvjegyek, címlapok, fejlécek, vignetták, borító lapok) tervezésére serkentik a tanulókat, míg a bajorok (müncheniek) skatulyák, tojások, papírtányérok stb. önálló díszítésével inkább a házi ipar felé terelik a növendékek munkásságát.

Az efajta dolgozatok tényleg igen alkalmasak az ízlés csiszolására s arra, hogy helyes ítéletre képesítsék a növendékeket. Visszavezetik a népetaz igazi népművészethez s ezért nemcsak erkölcsi, hanem nemzetgazdasági szempontból is hasznosak. Mert régi igazság, hogy az a nép, amely ter­

melő erejét művészi irányban fejleszti, a világpiacon csakhamarelső sorba

7 kerül. Es nyilván ennek a tudata indítja az amerikaiakat, a számító ke­

reskedőket, — akik azonban a pedagógia terén a gyakorlati élet talaján álló ideálisták — hogy a rajztanítás emelésére a legmesszebbmenő áldo­ zatokat hozzák.

A német iparművészeti iskolák közül kilenc szerepelt a kiállításon.

A bemutatott munkák kivétel nélkül a gyökeres átalakulásról tettek tanúságot, amely az utolsó évtizedben ezekben az iskolákban a tanítás egész vonalán beállott. Nem merül ki a tanítás a históriai stílusok va­ riálásában, mint annakelőtte, hanem sokoldalú és alkotó művészekneve­

lésére törekszik. Nem tekintik többé végső célnak azt, hogy a növendé­ kek ornamenseket tervezzenek, hogy új díszítő alakzatokat kitaláljanak, hanem hogy tudják a tárgyak szerkezetét a formával és a céllal össze­ egyeztetni. A Raumkunst, a térművészet fogalmát a németek találták ki.

És iparművészeti iskoláin meglátszik, hogy ez a fogalom programmá vált. A lakószoba egységéből indulnak ki; ezzel jár a térnek tagozása, kiképzése, bútorozása, felszerelése, díszítése ; bele foglalják tehátaz egész iparművészetet.

Ebből az következik, hogy oly tervezők kiképzésére törekszenek, akik csupán nem az iparművészet egyes ágában otthonosak, hanem akik egységesen megtudják tervezni az emberi otthont, a bele tartozó összes tárgyakkal együtt ; szóval, akik igazi architektusok.

Hasonló célokat követ a kitűnő zürichi iparművészeti iskola is, amely egész sorát mutatta be az iskolai műhelyekben készült fémmun­

káknak, ékszereknek, szöveteknek, bútoroknak, könyvtábláknak, melyek előkelő egyszerűségökkel tűntek ki. Kevésbé elégített ki a zürichiek és a többi svájci népiskolák rajzoktatása ; szemre való, takaros rajzokat küldtek ugyan, de értéköket sokra azért nem becsülhetem, mert nem őszinték. Nem a gyermeki lélek, a gyermek tudásának, látásának, ábrá­

zoló képességének a megnyilvánulásai, hanem egy, a tanítóság részére nyilván kötelező rajzolási modornak a többé-kevésbé sikerült variánsai.

A finnek, svédek, dánok, hollandusok rajztanítása sok rokonvonást mutat. Mindezek a nemzetek is már az elemi iskolákba bele viszik a szemlélet és emlékezet után való rajzolást, összekapcsolják a rajzot a kézimunkával. Ipari szakiskoláikban pedig a gyakorlati ismeretekre és a tanulók önálló, észszerű munkára való képesítésére törekszenek.

A francia általános irányú iskolák rajztanítása, a kongresszisták egybehangzónézete szerint, viszonylag a legelmaradottabb. Nem mintha a sok gipszrajz mellett nem láttunk volna levelek, virágok, használati tárgyak ábrázolását is, de ezek csak az új irányú rajztanítás külsőségeinek utánzásaira szorítkoznak. Olyan rajzsorozatokat, amelyekből tervszerű,

rendszeres vezetésre, a növendékek önálló ítélő és ábrázoló képességének fejlesztésére irányuló tanításra lehetne következtetni, — igyekezetünk ellenére sem tudtunk találni. Bizonyosfelületesség vonul végig a legtöbb iskolának a munkáin, amely igen kedvezőtlen színben tünteti fel afrancia rajztanárok működését. A franciáknak közmondásos jóízlésének megnyil­ vánulását is hiába kerestük. A nőipari- és egyéb leányintézetekben ké­ szült díszítményi tervezetek, hímzések, díszműmunkák egytől-egyig a legszánalmasabb dilettantizmus körébe tartoznak. És ha a kongresszusi kiállításra, tehát szakemberek ítélete elé ilyen munkákat hoztak, vajjon milyenek lehetnek az otthonmaradt dolgozatok? Az École des Arts décoratifsés az Académie desBeaux Arts impozáns kollekcióval, valamint a Manufacture des Gobelins-nak és a sèvres-i szakiskolának szép tervezetei némiképen enyhítették a francia csoportnak, pongyola rendezése miatt is kedvezőtlen benyomását. Az Académie des Beaux Artsjól megfestett arc- és akttanulmányaival és az École des Arts décoratifs főleg finom színe­

zésű fali-festés tervezeteivel ez alkalommal is rászolgáltak jó hírnevökre.

Már említettem, hogy a magyar csoporthiányos volt és ezért nem mutathatta művészi nevelésünk és iparművészeti szakoktatásunk teljes képét. Kiállítva voltak a falonasz.-fővárosi elemi iskolák, a budapesti áll.

felső leányiskola, egy vidéki polgári iskola, az V. ker. áll. főgimnázium és a m. kir. képzőművészeti főiskola rajzsorozatai, továbbá szemelvények a szemléleti látszattan tanításához készült, Várdai-féle famintákból ; albu­ mokban pedig ipari, szakiskolai, középiskolai és tanítóképzőintézeti rajzok voltak. A kiküldött magyar delegátusok azonban külön lapokat nyomat­ tak, amelyeken figyelmeztették a kongresszusi tagokat az Earl’s Court-i magyar kiállítás tanügyi csoportjaiban látható rajzkollekciókra, amelyek kiegészítik a kongresszuson levő magyar osztályt. így tehát, ha a kon­

gresszusi tagok nem sajnáltak egy kis utánajárást, mégis megismerhet­ ték az egész magyar rajztanítást.

Önként érthető, hogy a magyar rajzkollekciók közötta legnagyobb érdeklődést a m. kir. képzőművészeti főiskoláé keltette, amely a rajz­ tanárképzést feltüntető rajzsorozatokat állította ki. Ma már általánosan elismerik, hogy a rajztanárképzéssel foglalkozó összes európai intézetek között egy sincs, amely a képzés intenzivitása és magas színvonala tekintetében ezzel a jeles intézetünkkel kiállná a versenyt. Különösen az iparművészeti rajz és tervezés, valamint a távlati rajz tanításának minta­ szerűségét emlegették a kongresszusi kiállítás látogatói mint olyat, mely teljes elismerést érdemel.

A budapesti elemi iskolák rajzait is sokan figyelemmelnézegették.

Amerikai, francia, hollandus, német, svájczi és bécsi kongresszisták külön-

9 külön megkértek, hogy magyarázzam nekik a tanítási eljárást. Az ame­ rikai bizottság tagjai pedig még a kongresszus tartama alatt lefoglalták az egész kollekciót, hogy azt az Egyesült Államok több nagyobb váro­ sában kiállíthassák.

Az osztrákok két csoportban szerepeltek; az egyik, a jelentősebb, a bécsi iparművészeti iskola munkásságát foglalta magában, a másikban nehány osztrák középiskolának száraz, aprólékos rajzait és festményeit láttuk. Az ú. n. modern rajztanítás külsőségei itt is megvoltak, azonban belső tartalom nélkül. Annál érdekesebb és sok tekintetben tanulságos képet mutatott a bécsi iparművészeti iskola, amely a kiállításon szereplő összes iparművészeti iskolák között a legnagyobb gyűjteménnyelszerepelt.

De nemcsak a gyűjtemény nagysága miatt tűnt ki ez az iskola, hanem a kiállítás ízléses, elegáns elrendezésével (az osztrák kormány csupán ez egy iskola bemutatkozásának költségeire 10,000 koronát folyósított) és ami a fő, a munkák művészi színvonalával és a vezetés cél tudatosságával. Igaz ugyan, hogy az iskola úgyszólván kizárólagosan a Hoffmann-Moser- Zeschka által megindított s azóta bécsi stílussá jegecesedett irányzatot követi, ami bizonyos egyhangúságra és modorosságra vezetett.

Érdekes része volt e csoportnak az agilis Cizek professzornak kísér­

leti osztálya, amelybe 8—14 éves tehetségesebb népiskolai növendékeket vesznek fel, akik itt egyéni hajlamuknak és tehetségöknek megfelelő ok­ tatásban részesülnek. A tanítás a gyermekek játékához kapcsolódik s amellett, hogy nagy lelki gyönyörűséget szerez nekik, szellemi fejlődé­

sükre messze kiható ismeretekkel gazdagítja őket.

Ezek a «kísérletek» azonban csakis oly képzett és finom ízlésű tanár mellett, mint amilyen Cizek, vezethetnek szép eredményekre. Ezért a népiskolában való általánosításról még sokáig szó nem lehet, mert a népiskolai tanítók művészi képzettsége általában nem áll azon a fokon, hogy rájuk lehetne bízni oly széles-körű művészi tudást igénylő tanítást, mint aminőt a Cizek-féle gyermekrajzok föltételeznek.

Akongresszus óriási rajzkiállításából azt a tényt állapíthatjuk meg, hogy a rajztanítás egész rendszerében mindenfelé gyökeres átalakulás történt. A rajztanítás az általános nevelés szolgálatába lépett és fontos kiegészítő részévé vált a tanításnak, amely az elméleti tárgyakban is mindinkább a gyakorlati élet követelményeit s a gyermekeknek önálló­ ságra való nevelését tartja szem előtt.

A közelmúlt idők rajztanítása általában megelégedett azzal, ha a gyermekek csak serdülő korban kezdték a rajzolást, és ekkor az eléjük adott díszítményt, verejtékes munkával,•tisztán lemásolták. A felsőbb osz­

tályokban pedig beérték, ha egy gipszmintának vagy mértani testnek

ábrázolásáig vihették a növendékek. A szín, a természet, a bennünket környékező tárgyak sokasága úgyszólván ki voltak zárva a tanításból, mert odáig rendszerint el sem jutottak. Most ellenben, földünk minden részén a rajzpedagogusok figyelme az elemi iskola feléfordul, mertminden­

felé térthódít az a meggyőződés, hogy a gyermeknek a 7—14 évek között terjedő kora a rajztanítás szempontjából a legértékesebb, ekkor legfogé­

konyabb a gyermeka szellemi benyomások befogadására és a kézi ügyes­ ségek elsajátítására. Ezt a kort tehát jól ki kell használni. Ebben meg­

lepő egyértelműséggel megegyeznek a művészi nevelés leghivatottabb apostolai. Az már részletkérdés, vájjon kezdetben kizárólagosan az emlé­

kezetből rajzoltassunk-e, vagy pedig közbe-közbe szemlélet után is.

A kérdés lényege nem is a mintául szolgáló tárgyakon fordul meg, hanem egyedül azon, hogy miként rajzoltatunk és mely célnak rendel­ jük alá a tanítást.

Tény az, hogy az úgynevezett modern, azaz a jelen kornak meg­ felelő rajztanítás elvei ma már mindenfelé diadalmasan felülkerekedtek az elavúlt tanítási rendszeren. Ahol még ragaszkodnak a régi tanítási módhoz, ott is ez nem azért van így, mert nem bíznának az új irányú tanításban, hanem mert nincsenek még alkalmas emberek, akik ezt valóra váltsák. Ez azonban csak rövid idő kérdése lehet.

* * *

A kongresszussal kapcsolatosan 52 előadás hangzott el. Ezek között hármat a magyar kiküldöttek tartottak. Tardos Viktor a képzelőtehet­

ségnek fejlesztéséről és a figurális kompozíciók feladatáról értekezett ; Nádler Róbert a magyar rajztanárok képzését ismertette s a rajztanár­ képzőknek egyetemi rangra való emelését sürgette, — e sorok írója pedig, a már alkalmazásban levő népiskolai tanítóknak külön rajztanfolyamakon való továbbképzésének módjáról tartott előadást. Két határozati javas­

latot nyújtott be, amelyek szerint kívánta, hogy külön, állandó rajztan­

folyamok szerveztessenek népiskolai tanítók számára, továbbá, hogy a rajztanításra alkalmatlan tanítóknak ne engedjék meg a rajzot tanítani,, hanem bízzák ezt szaktanítókra.

A többi elődások közül megemlítjük a manchesteri University Settlement elnökének, Horsfallnak beszámóláját, aki a manchesteri gyár­ vidék egyik legnagyobb, de legszegényebb községében alapított múzeum áldásos befolyását ismertette. E községben a lakosságot az alkoholizmus és a fogadási szenvedély teljesen degenerálta s a kormos épületekben semmi olyas nem volt, aminek formája vagy színe a szép fogalmának körébe tartozott. Egy gondosan egybeválogatott művészeti és természet-

II

rajzi múzeum alapításával módot adtak a gyermekeknek, hogy ezek az emberi kéz alkotásainak és a természet szépségeit megismerjék és élvez­ hessék, ami a gyermekek szellemiés erkölcsi nevelésére nagyon előnyösen kihatott.

A francia A. Keller és Léon Riotor a művészeti reprodukcióknak az iskolákban és az otthonban való terjesztésének fontosságáról értekez­ tek ; figyelemreméltó az a javaslatuk, hogy a szorgalmas tanulóknak, a szokott ajándékok helyett vagy legalább ezek mellett, művészi lito­ gráfiákat, fametszeteket s egyéb jó sokszorosításokat adjanak elismeré­

sül, hogy ezzel a művészet bevonulhasson a nép minden rétegének az otthonába. A skót delegátusok elnöke, Dunn, az állam kötelességé­ nek nyilvánította, hogy az ízlés nemesítésére irányuló minden eszközt megragadjon s hogy egy nemzeti ízlés érvényesülését minden irányban elősegítse.

Lethaby, a londoni Central School ofArts and Crafts igazgatója, a művészet megértésére irányuló nevelésnek fontosságát hangoztatta. De elméleti neveléstől csupán, nem vár áldásos hatást ; a nevelés — szerinte — egyértelmű a tanítással, ennélfogva a tanítás minden fajtájától megkí­

vánja, hogy neveljen is. Minden helyes nevelés útját akarja egyengetni valamely szükséges és hasznos foglalkozásnak ; s ha valaki jól tölt be valamely hivatást, akkor ezzel egyúttal iól nevel. A nevelésnek legfőbb célja, hogy az emberben rejlő alkotó erőket fejlessze. A kézmű- és a gyáriparnak a művészet zománcával való megnemesítése komoly kultur­

munkát jelent.

A többi előadó a különböző tanítási módszerekkel foglalkozott.

Különösen behatóan tárgyalták az elemi iskola és az ipari vonatkozású rajztanítást valamint a rajztanítók képzését. Átalán kívánták, hogy az eddiginél több gondot és időt fordítsanak a rajztanítók képzésére, mert csakis ezzel biztosítható a művészi nevelés színvonalának emelése. Lel­ kes szószólói akadtak a kongresszuson a kézimunka (slöjd) tanításának.

Az angol H. Judd (Manchester) a kézimunkának az összes iskolákban való következetes tanítását követeli, mert ebben látja a gyermekek er­ kölcsi, szellemi és testi nevelésének leghatásosabb eszközét.

Jessen, a berlini iparművészeti múzeum igazgatója, a díszítmények tervezgetése helyett komoly munkára (karton- és famunkára a fiukat, varrásra a lányokat) akarja taníttatni a gyermekeket.

Azt kívánja, hogy minden darabnak, amelyet készítenek, legyen határozott célja, rendeltetése. Ne csináljanak sohasem fölösleges, haszna­

vehetetlen dolgot. Ha pedig tudnakmárvalamely, gyakorlati szempontból jó munkát végezni, akkor lehet szó a díszítésről ; de a legfőbb követel-

mény ekkor is az marad, hogy alá legyen rendelve az egésznek, a szer­ kezetnek.

Érdekes és időszerű volt a zürichi professzornak, Grafnak felszóla­

lása, aki bizonyos újabb (porosz) tantervek és utasítások túlzásaira utalt, amelyek szerint a rajztanítókat úgyszólván eltiltják atanítványok rajzainak javításától, nehogy «egyéniségük» károsan befolyásoltassék. Ezzel az utasí­

tással — szerinte — elősegítjük, hogy a hanyagok, restek háborítatlanul kerüljék a komoly munkát. Időnkint pontos, gondosan befejezett rajzo­ kat kell kívánni a növendékektől, hogy a felsőbb oktatásnál ne legyünk kénytelenek a tanítást újból legelejéről kezdeni.

Figyelemre méltó még Pallatnak, a porosz közoktatásügyi minisz­ térium rajzoktatási referensének a kongresszus záróülésen tett az a kije- entése, hogy a kongresszusi kiállítás és az itt elhangzott tárgyalások nyilvánvalóvá tették, hogy az általános irányú iskolák és a szakirányú iskolák rajztanítása két különböző célt követnek. Ezért tehát a tanter­ veknek is más-más anyagot kell felölelniök és a tanítás módjának is alkalmazkodnia kell a kitűzött célokhoz. Ebből ő azt következteti, hogy általános iskolák rajzi tanterveit nem a szakiskolai tanárok, hanem csak az általános iskolák rajztanárai az általános neveléssel foglalkozó paeda­ gogusokkal együttesen csinálhatják jól meg, mert ők tudhatják legjob­

ban megítélni, hogy mi az, ami az illető iskola tanítási tervébe való s ami kiegészíti a többi tárgyak anyagát.

A kongresszus határozatait még nem tették közzé. Külön bizottság dolgozik a határozatok összeállításán, amelyeket november havábanmin­

den kongresszusi tagnak megküldenek. A Fédération internationale de l’enseignement du Dessin-nek pedig feladatává tették, hogy igyekezzék majd a határozatoknak az összes államokban való végrehajtását bizalmi emberei útján kieszközölni. A Fédération magyarországi megbízottai Nádler Róbert, Ágotai Lajos és e cikk írója.

Azt hiszem, hogy a kongresszusi tagokat a kiállítás, valamint az előadások tanulságai teljesen kielégíthették. De érdekes és tanulságos volt a különböző rajztanmeneteknek magyarázatát az illető kiállító nem­ zet valamelyik képviselőjétőlmeghallgatni. Az ilyenmagyarázatok nyomán rögtönzött viták és megbeszélések során sok megszívlelni való bírálat, megjegyzés, ötlet merült fel. E fesztelen megbeszélések közben sokkal szabadabban, őszintébben nyilvánultak meg a vélemények, mint ahogy ez a szertartásos üléseken szokott meglenni. A magyar csoportban e részben tett megfigyeléseimből azt a biztató és örvendetes tényt állapít­ hatom meg, hogy a leghivatottabb szakemberek a magyar rajztanítást a legjobbak egyikének mondották. E mellett szól az is, hogy még a kong-

I3 resszus tartama alatt többen, köztük az amerikaiak, a magyar rajzok egy részét elkérték, hogy otthon megszívlelni való tanítási eredményekként bemutathassák.

Az utolsó ülésen határozni kellettvolna arra nézve, hogy hol tart­

ják meg a legközelebbi, 1912. évre kitűzött nemzetközi rajzoktatási kong­ resszust. Budapestet, Münchent, Rómát és Drezdát ajánlották.Meg­

állapodásra azonban nem jutottak, hanem megbízták a Fédération inter­ nationale de l’enseignement du Dessin vezetőségét, hogy annak idején határozzon a hely dolgában.