A műkedvelő színpad

tudomány- és hazaszeretetnek, a kitartásnak és állhatatosságnak olyan pél- dáját adta, mely nem homályosulhat el sohasem.

Ennek fénye sokezer kilométer távolságból s immár száz esztendő ködén át is tündökölve világol felénk és a nagy vándor emlékét áldottá teszi.

Écsy ö. István.

A MŰKEDVELŐ SZÍNPAD

Ma, amikor az egyesületi szervezkedés virágkorát éli, társadalmi éle- tünk megmozdulásait el sem tudjuk képzelni műkedvelő előadások nélkül.

A műkedvelő előadások azok a gyűjtőpontok, amelyeken a levente-, cser- kész-, legényegyleti és mindenféle egyesületi élet a hozzátartozókon túl egy-egy falu vagy város közönségével közvetlen kapcsolatba kerül. A mű- kedvelő előadások teremtik meg azt a meleg hangulatot, amely az egyesületi élet legfőbb biztosítéka, mert közönséget és ezzel erkölcsi és anyagi támo- gatást szerez az egyesületnek. De ezeken az egyesületekre olyannyira szükséges dolgokon kívül és a jó műkedvelő előadások nagyfontosságú nép- művelési érdeke mellett olyan nagy örömet és kitűnő szórakozást is jelen- tenek a műkedvelő előadások maguknak a szereplőknek, ami semmi mással nem pótolható. A műkedvelés lényege éppen az, hogy a szereplők nem anyagi haszon, nem pénzkereset kedvéért játszanak, hanem a maguk szemé- lyes szórakozására s barátaik és szűkebb környezetük szórakoztatására.

A színházművészetnek is végeredményben a műkedvelésben, a műkedvelő színházban találhatjuk meg a gyökerét: abból fejlődött, finomult, különült el. „A műkedvelő" tehát nem tehetségtelenséget jelent és nem is a szín- vonal hiányát, hanem csak azt, hogy az illetőnek nem főfoglalkozása a színészet, hanem szórakozásból, kedvtelésből műveli. A műkedvelő színé- szet is művészet tehát! Felolvasásunk célja éppen az, hogy megvilágítsuk azt az utat, amelyen a műkedvelő színdarabnak végig kell mennie, hogy lelkiismeretes előkészületek után megérdemelt sikerrel kerülhessen a közön- ség elé.

Jó műkedvelő előadás csak jól megszervezett műkedvelő gárdával kép- zelhető el, a megszervezettség biztosítéka pedig a jó vezető, jó rendező.

Olyan vezető kell, akinek az irányítása alatt senki sem érzékenykedik és akinek az utasításait mindenki föltétlen engedelmességgel követi. A mű- kedvelő gárda minden tevékenysége ezután már a rendező irányítása mel- lett történik. Első lépés, hogy megfelelő termet találjunk. Higgyék el, ez nem is olyan nehéz. Ma már a legtöbb faluban is van kultúrház és abban díszterem. A terem kiválasztásánál az a fontos, hogy vagy legyen benne színpadi emelvény, vagy akkora hely, hogy a nézőközönségtől elválasztva megfelelő nagyságú emelvényt építhessünk.

Ha megvan a megfelelő helyiség, közös megbeszéléssel kiválasztjuk az előadandó darabot. Ne felejtsük el, hogy jó előadás előfeltétele a jó darab.

Bizony nem könnyű dolog megfelelő, jó darabot találni. Magyar Farsang címen legutóbb a Magyar Népművelők Társasága adott ki egy kis köny- vecskét, amelyben nemcsak jó darabokat találhatnak a műkedvelők, hanem általános műkedvelői tudnivalók és minden egyes darabhoz pontos rendezői utasítások, színpad-, díszlet- és ruhatervek is megkönnyítik a műkedvelők munkáját. A darab kiválasztásánál vegyük figyelembe a közönség ízlését

és előrelátható kívánságait, de sohase ez legyen a döntő. A darabválasz- tásban elsősorban anyagi lehetőségeink legyenek az irányadók. Ha tehát kevés pénzünk van és csak csekélyebb bevételre számíthatunk, ne is gon- doljunk költséges darabokra, hanem elégedjünk meg szerényebb keretek között megoldható egyfelvonásosokkal és tréfákkal, nehogy felesleges rá- fizetéssel terheljük meg egyesületünket. A másik szempont, ami után a darabválasztásban igazodnunk kell, a szereplők értelmi és műveltségi foka.

Ne becsüljük túl szereplőinket és ne akarjunk olyan alakokat megszemélye- síttetni velük, amilyeneket még sohasem láttak. Emberi típusokat, jelleme- ket, érzéseket ugyanis csak akkor tudunk őszintén megformálni, ha ismerjük az arcokat.

Nagyon jó, ha a darabot annyi példányban vehetjük meg, ahány pél- dány a szereplőknek és a közreműködőknek szükséges. Ha ez nem lehet- séges, a szereplőkkel Íratjuk ki a szerepeket, mégpedig úgy, hogy nemcsak a saját szerepét írja le a szereplő, hanem a szereprész előtti szerep vég- szavát is. A „végszó" természetesen ne csak egy szó legyen, hanem egy mondat, hogy a szereplő a két szerep között megtalálja a kapcsolatot.

A rendező egyik legkényesebb munkája a szerepek kiosztása. Termé- szetesen mindenki a legjobb és legnagyobb szerepet szeretné játszani.

Nagyon vigyázzon a rendező, hogy hazug szempontok ne vezessék félre a szerepek kiosztásában. Mindig a darab érdekeit tartsa szem előtt és tapintatosan értesse meg az érdekeltekkel, hogy a választásnál csak a tehet- ség és a rátermettség a döntő.

A műkedvelő társulat első közös munkája az olvasópróba. Az olvasó- próba célja az, hogy ellenőrizhessük a lemásolt szerepek helyességét s hogy a rendező irányításával mindenki teljes egészében megismerje a darabot.

A szereplők az olvasópróbán megkapják a rendezőtől a legfontosabb irány- elveket is, amelyeknek alapján megkezdhetik a szereptanulást. A szerep- tudás azonban még csak nyersanyag. A szereplők a rendelkezőpróbán kapják meg a rendezőtől a nevelést, aminek alapján a szerep jellege kialakul.

A szerep szövegének, a színészi játéknak és az együttes munkájának végleges beidegzettsége csak úgy lehetséges, ha egy ember irányít. Ez az ember a rendező. Feltétlen úr és parancsoló. A rendező kötelessége viszont, hogy a rendelkezőpróbákig a szereplők képességeit számbavéve teljesen megismerje a darabot. A rendelkezőpróbákon kell megismertetni a szerep- lőkkel az egyes felvonások színhelyét, a színpadon, való elhelyezkedésüket ki- és bejövetelük irányát és módját, egyszóval mindazt, amit a szereplők- nek a színpadon tenniök kell. Ezért kell a rendezőnek elkészítenie a darab rendezési példányát s ebben jelenetről-jelenetre, szinte mondatról-mondatra felvázolni saját elképzeléseit. Az egyes szereprészek mellé beírja a szerinte legjobban megfelelő hangsúlyozást, arcjátékot, gesztusokat és megtervezi a szereplők csoportjait. Az egyes szereplők alakját, játékmodorát is elképzeli, természetesen minden egyes esetben szem előtt tartja a szereplő rátermett- ségét és tehetségét. A rendező tehetségén és szervezőerején múlik a darab sorsa s így érthető, hogy mint legfőbb irányítónak, a darab kivitelezésének legapróbb részleteibe is beleszólási jog illeti meg.

Láthatjuk ezek után, hogy a próbák tulajdonképen a rendező által el- képzelt megoldás részletenkinti megvalósításai. Az olvasópróbát követő rendelkezőpróbán a rendező nagy vonalakban megadja az irányelveket, ismerteti az egyes alakok egyéniségét, testi és lelki jellemzőit. De a szerep-

/

lők még mindig nem kaptak teljesen kialakult képet szerepeikről. Az ezután következő próbákon, az ú. n. emlékpróbákon a rendező most már teljesen hatalmába veszi a szereplőket és egyénenkint, a legapróbb részletekig

igyekszik kiformálni a szereplőkből, illetve a szereplők játékából a mind- inkább felismerhető alakokat. Az emlékpróbák a fáradhatatlan szövegtanu- lás és játékgyakorlat tanórái. A műkedvelő színésznek nem szabad vona- kodni az esetleg terhes próbáktól. Jegyezzük meg, sok és lelkiismeretes próba nélkül nem várhatunk tökéletes előadást. Az emlékpróbákon tanulja meg a színész „betéve" a szerepét, hogy azután a szerep megszűnjék szerep lenni és teljesen beidegződjék. A jó rendező, mint a szobrász, alakítja, gyúrja a színészt és átformálja a szerep képére és hasonlatosságára. Mindez így egyszeri hallásra talán boszorkányságnak hat, pedig a valóságban nem is olyan nehéz. Fontos, hogy a szerepet tudjuk és tudjuk azt is, hogy mikor kell leülnünk, felállnunk, járnunk, kimennünk, egyszóval tisztában legyünk azzal, hogy a szerep szerint milyen mozgások következnek. Ha mindez megy, a többit nyugodtan rábízhatjuk a jó rendezőre, kövessük az ő utasí- tásait és tanuljunk szorgalmasan.

Lássuk be, hogy a színpad egészen más világ, mint a való élet. Eddig azt hittük, hogy „kész színészek" vagyunk s most meglepetve látjuk, hogy a színpadon elveszítjük biztonságunkat, tétovák vagyunk, esetiünk-botiunk, kezünkkel, lábunkkal nem tudjuk, mit csináljunk, hangunk megcsuklik.

Kellemetlen meglepetés, de ne essünk kétségbe. Nagyon kevés kivétellel mindenki így van a színpadon. Igyekezzünk gyorsan megérteni a helyzetet, alkalmazkodjunk a körülményekhez s ami a legfontosabb, legyünk termé- szetesek. Bízzuk magunkat józan ösztönünkre s akkor nem lesz semmi baj.

Ha a rendező úgy akarja, hogy a legegyszerűbb, legelemibb mozgásokat gyakoroljuk (járás, leülés stb.), nyugodjunk bele abba, hogy kezdők vagyunk és tanulnunk kell. A színpadon semmi sem történik véletlenül, minden lépésünk a rendező utasítására történik, tehát minden mozdulatunkon uralkodnunk kell. Ne topogjunk kínosan egy helyben, ne tapogassuk a bútordarabokat, ne simogassuk idegesen a hajunkat, ne tegyük zsebbe a kezünket, ne morzsolgassuk a zsebkendőnket és főként ne rohangásszunk indokolatlanul a színpadon, általában kerüljünk mindent, ami a zavar és idegesség jele. Mindez persze nem könnyű dolog, de egy kis lelkierővel és gyakorlattal teljesen biztos lesz mozgásunk, testtartásunk és fellépésünk.

A színpadon mindenki az előadót figyeli és bírálja. Fontos tehát, hogy a színész minden tekintetben megfeleljen a kívánalmaknak. Éppen ezért mindig nagy gondot fordítsunk ruházatunkra és ügyeljünk arra, hogy öltöz- ködésnél is szem előtt tartsuk a szerep jellegét, mert nevetségessé válunk, ha meghazudtoljuk a szerepet. Különösen a jelmezes, kosztümös darabokra vonatkozik ez az elv, ahol külön ruháról kell gondoskodnunk. Külső meg- jelenésünk csak akkor lesz tökéletes, ha képzeletünk, képzelőtehetségünk elég erős ahhoz, hogy magunk előtt lássuk a megjelenítendő alakot és bele- éljük magunkat abba a világba, amit megjátszani akarunk. Ellenkező eset- ben bizonytalanok leszünk és a közönséggel sem tudjuk elhitetni játékunk őszinteségét.

A külső megjelenésnél sokkal fontosabb a színész beszéde. A színpadi beszéd követelménye, hogy tiszta, értelmes legyen és minden érzelmi, han- gulati árnyalatot kifejezzen. Alapfeltétel, hogy a szereplő hangja elég erős és kellemes legyen s emellett ne legyen a szereplőnek semmiféle beszéd-

hibája. A színpadi beszédnek ritmusának kell lennie s ezt a ritmust a jó hangsúlyozás adja meg. Ne énekeljünk, de ne is beszéljünk monoton hangon.

Egy mondatban lehetőleg egy szót hangsúlyozzunk, beszédünk legyen mindig szépen tagolt, tiszta és hanghordozásban, hangsúlyozásban közvetlen és természetes. Ügy érezze a közönség, hogy a gondolat akkor születik meg, nem pedig csak szerepet mondunk szajkó módjára.

Ha eltaláltuk a szerep természetes hangját, arckifejezésünk és mozdu- lataink az egészséges mozdulat hatása alatt tévedhetetlen biztonsággal iga- zodnak a hang után. Az érzések és indulatok a beszédben is megmutatkoz- nak, de a lelki élet legfontosabb visszatükrözője mégis csak az emberi arc.

Érthető tehát, hogy a színpadon is az arcjáték (mimika) a legfontosabb közvetítője a szerepnek. Az arcjáték az érzések igazi talmácsolója, hatás- keltésben a színész főfegyvere. A rendező kötelessége, hogy a színész arc- játékából mindent kihozzon, amit a szerep megkíván. Az arcjáték arany- szabálya is az, hogy a színész legyen mindig természetes, élje magát bele a szerepébe, de maradjon mindig emberi. Közelebbi szabályokat nem álla- píthatunk meg, mert minden egyes szerep karaktere más és más megoldást kíván: mindig csak a jó színészi és rendezői ösztön mondhatja meg az egyedül helyes megoldást.

A színész igazán tökéletes illúziót csak akkor tud kelteni, ha segítségül hívja a maszkírozás művészetét. A maszk teljesen átformálja a szereplőt és nagyszerű hatáseszköz, de csak akkor, ha a mozgástól kezdve mindenben alkalmazkodik a maszk által átvett alak karakteréhez. Nagyon fontos az is, hogy egyéniségünkhöz válasszuk a maszkot és vegyük figyelembe arc- berendezésünket, mert a hatás csak úgy lesz teljes és zavartalan. A maszk- készítés nem könnyű munka; míg nem tanultuk meg fogásait, ne kísérletez- zünk egyedül. Tükör előtt minél többször próbáljuk maszkban az arcjátékot és beszédet, hogy teljesen kiismerhessük az új arcot és uralkodhassunk rajta.

Az emlékpróbán mindjobban tökéletesednek a szerepek, a rendező le- nyesegeti a műkedvelő színész tévedéseit és a darab egyre jobban megérik a főpróbára. Közben a rendező irányításával elkészül a színpad, beszerezzük a bútorokat. Nagyon fontos, hogy a közönség szépnek, otthonosnak lássa a színpadot. Szereljük fel az előírt világításokat (csillár, hangulatlámpa stb.) és osszuk el úgy a világítási eszközöket, hogy a színpad hangulata meg- felelően érvényesüljön és a színészi játék legfinomabb árnyalata is látható legyen.

Néhány összpróba után megtarthatjuk a főpróbát. A főpróbán már teljesen kész színpadon, az előírt ruhákban folyamatos előadást adnak a színészek. Nagyon üdvös, ha hozzáértő barátainkat is meghívjuk, hogy tanácsaikkal segíthessenek. De a legszigorúbb kritikus a rendező legyen.

Figyeljen meg mindent pontosan, mert a főpróba az utolsó alkalom a még felbukkanó hibák kijavítására.

A főpróbán ismerkedik meg a műkedvelő színész a lámpalázzal. El- fogpdott lesz és erőt vesz rajta a félelem, hogy belesül a szerepébe. A ren- dező feladata, hogy a iliűkedvelő színészeket előkészítse a közönséggel való találkozásra. Győzze meg a szereplőket arról, hogy a lámpaláztól senkisem menekülhet s az egyetlen ellenszere, hogy komolyan vesszük a munkát és lelkiismeretesen készülünk az előadásra. És még valami! ha nem feledkezünk meg arról, hogy az együttes munkájában sohasem az egyén a fontos, hanem a jó előadás. Nincs csúnyább, mint amikor szégyenteljes primadonnáskodás-

sal teszi kétségessé a színész az előadás sikerét. Nem kell félnünk a lámpa- láztól, ha mindenben segítünk partnerünknek, mert jegyezzük meg jól, hogy a partner sikere mindig a mi sikerünk is és egyúttal az egész műkedvelő- gárda sikere . . .

Ütünk végére értünk! A szereplők beöltözve állnak a színfalak mögött, a rendező, mint jó hadvezér, mégegyszer átgondolja a darabot, megadja a végső utasításokat, a súgó és az ügyelő elfoglalja a helyét és egyszerre csak megszólal a csengő, felszalad a függöny és az előadás megkezdődik! Ha lelki- ismeretesen, szívvel-lélekkel készültünk a műkedvelő előadásra, minden bizonnyal nem vallunk szégyent.

Műkedvelő Barátaink, jó munkát és sok sikert kívánunk!

Dáloky János

A BRIT BIRODALOM

Nemcsak az angolok alapítottak világbirodalmat; minden kornak meg- volt az uralkodó hatalma. Az ókorban a rómaiak kormányozták az akkor ismert föld tizedrészét, vagyis akkora területet, mint a mai Európának a fele.

A középkorban az arab kalifátus volt a világhatalom. Ekkor már többet ismer az emberiség a földgömbből. Az ő birodalmuk már 1 millió km2-rel felülmúlja Európa nagyságát. Ez a 11 millió km² az akkori világ 16"/o-a.

Az újkorban felfedezik Amerikát s az új világbirodalom e kor tengerjáró népének, a spanyolnak az alapítása. Uralmuk kiterjedt minden földrészre s a világ területének 14°/«-át tette. Ez a birodalom másfélszer akkora, mint Európa. V. Károly fennhéjázás nélkül állíthatta, hogy az ő birodalmában a nap sohasem nyugszik le. A most eresztékeiben recsegő angol birodalom a legújabb kor vezető hatalmassága. Nincs még 400 éves sem. Az egykor főként juhtenyésztésből élő népből nevelkedett tengerészek 358 évvel ez- előtt foglalták el Üj-Fundlandot, éppen 300 éve, hogy Anglia kezébe került a most elvesztett Hongkong. A föld területének kb. egynegyede (23"2°/o) és lakosságának több mint egynegyede él angol uralom alatt. Az angol világ- birodalom három és félszer akkora, mint Európa, lakossága pedig annyii mint e földrészé.

A felsorolt világbirodalmakon kívül voltak és vannak ma is nagy biro- dalmak. Akár ezeket, akár a letűnteket hasonlítjuk a spanyolon kívül a brit uralom alatt álló területhez, lényeges különbséget láthatunk köztük.

Az előbbiek részei csaknem teljesen összefüggtek egymással s az anya- országgal. A Brit birodalom éppen úgy, miként a spanyol, az összes ismert földrészre és még a déli sarkvidékre is kiterjed. Ez az uralom természetesen nemcsak a szárazföldre hat, hanem a tengerekre is. Hiszen nélkülük nem érintkezhetne szabadon tengerentúli birtokaival. Márpedig a 37 millió km2

nagy birodalomból az anyaország még akkora sem, mint Ép-Magyarország Horvát-Szlavonország leszámításával. Európában fekvő birtokai közül csak a 70.000 km2-es Írország jöhet területe miatt számításba, a többit nem a nagysága, hanem a fekvése teszi értékessé Anglia számára.

Az angolok nemcsak minden földrészen vannak otthon, hanem minden- féle éghajlat is képviselve van birodalmukban. Angol gyarmatot találunk