Az ipar feleslegesen gyártott és elfekvő késztermékeiről

SOMOGYI MIKLÓS :

AZ IPAR FELESLEGESEN GYÁRTOTT ÉS ELFEKVÖ KÉSZTERMÉKEIRÖL

A szocializmus gazdasági alaptörvénye megszabja a termelés helyét és szerepét az emberek társadalmi tevékenységében. E törvény szerint a terme—

lés a szoc1alizmusban (és a szocializmust építő gaZdaságban) eszköz, amelyet a legfőbb célnak, a társadalom anyagi és kulturális szükségletei maximális kielégítésének rendelünk alá. Sztálin elvtárs nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ,,. . .az emberek nem a termelés kedvéért termelnek, hanem szükség—

leteik kielégítése érdekében . . . az olyan termelés, amelyet elszakítottak a társadalom szükségleteinek kielégítésétől, elsorvad és elpusztul."1

Az emlitett tétel világos, egyértelmű, s mondhatjuk: közismert. Ipari vállalataink gyakorlatában mégis találkozunk olyan jelenségekkel, amelyek ellentmondanak a termelés eszköz—szerepének. Gyáraink, üzemeink még a legutóbbi időben is állítottak elő felesleges (vagy legalábbis az adott idő—- szakban felesleges), esetleg hasznavehetetlen termékeket elsősorban azért, mert sokszor elhanyagoltuk a jövedelmezőség szempontjait, is az anyagi ösztönzés módszereit nem mindig alkalmaztuk helyesen. A Magyar Dolgo—

zók Pártja III. kongresszusán a Központi Vezetőség beszámolója is meg- említette: ,,Népgazdaságunkban a dolgozók közvetlen anyagi érdekeltségét még nem tudtuk fejlődésünk emelőjevé tenni. .Az igazgató, sőt az üzem egész prémiumban részesülő személyzete gyakran jobban jár, ha a vállalat túlteljesíti a tervét olyan áruból, amelyre a népgazdaságnak nincs szüksége, mint ha valamivel kisebb termelést tud csak elérni a népgazdaság számára

fontos vagy nélkülözhetetlen cikkekből."2

I.

Első ízben az 1953. márciusában végzett vizsgálatok mutatták ki, hogy az iparvállalatok által gyártott termékek egy része nem alkalmas sem az adott fogyasztási, sem az adott termelési szükségletek kielégítésére. Az e tárgyban készült jelentések megállapították, hogy amig a szükségletek egy része kielégítetlen, addig a felesleges vagy egyelőre felesleges termékekből jelentős készletek halmozódnak fel. Gyakran fordul elő, hogy a vállalatok egyes cikkeket olyan időben szállítanak, amikor arra a megrendelőnek nincs

1 Szlálin: A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjeiuffíóban. Szikra, Budapest. 1053. 75. oldal.

2 A Magyar Dolgozók Párja Ill. kongresszusának rövidített jegyzőkönyve. II. kiadás, Sziki-a., Buda—

pest, 1954. 46. oldal.

412 SOMOGY! mancs *

szüksége. Általános, hogy a gyártó művek a feleslegesen termelt cikkekhez

A szükségletektől elszakadt termelésre a leggyakoribb példák a kohá- szatban mutatkoztak. Bizonyos hengerelt acélféleségekből például nagy mennyiségeket állítottak elő a hengerművek, jóllehet azokból egyébként is hosszú időre elégséges készletek állottak rendelkezésre. Más kohászati ter—

mékekből ugyanakkor hiány keletkezett. Ezt a hiányt növelte, hogy a hen—

gerművek — a tervteljesités érdekében —— gyakran a kevésbé munkaigényes termékek gyártását helyezték előtérbe, tekintet nélkül a megrendelők igé—

nyeire. A kohászati üzemek egyetlen negyedévben 30 000 tonnányi program—

tól eltérő hengereltárut gyártottak.

A textilipari és a ruházati konfekcióipari termelés sok tekintetben ugyancsak elszakadt a tényleges szükségletektől. (Ez gyakran abban nyilvá—

nult meg, hogy az üzemek számottevő termékmennyiségeket idény után szállítottak.) A gyapjúipar csíkos mintájú szöveteit, a pamutipar nagymintás kreppanyagait nem vásárolták a fogyasztók, —— egyáltalán nem, vagy csak igen nehezen voltak eladhatók a sertésbőr kabátok, az elavult, hosszúkás kaptafára készült cipők, a préselt marhabőrből, sertésbőrből vagy textilfel—

sőrésszel gyártott lábbelik. Ezzel egyidejűleg állandó hiány mutatkozott férfi és női ruhaszövetekből, kartonból és flanellből, ballonvászonból és ágynemű—

féleségekből, sima bőrcipőből és így tovább.

Az élelmiszeriparban jelentős eladatlan készételtételek tároltak. Az építőanyagiparban a mozaiklapból gyártott mennyiségeket nem tudták értékesíteni a vállalatok. Volt jónéhány olyan vastömegcikk, néhány vegy—

ipari, illetve

gyógyszeripari termék, elektromos cikk és alkatrész is, amely

—- részben minőségi kifogások miatt is —-— eladatlanul raktáron maradt.

Lényegében nem változott a helyzet 1954. elejéig sem.

*

Az erre vonatkozó 1953—1954. évi vizsgálatok kimutatják az elfekvő készletek keletkezésének főbb formáit, és igyekeznek feltárni azokat az okokat is, amelyek felesleges —- egyáltalán nem vagy csak nehezen, kése- delmesen értékesíthető —— termékek keletkezésére vezetnek.

A vizsgálatok eredményeit összefoglaló, jelentések megállapítják, hogy az iparvállalatok

,

egyes cikkekből — anélkül, hogy arra szükség lenne —— nagymértékben túlteljesítik a tervet,

' tervük alapján, de különösebb megfontolás nélkül gyártanak olyan ter—

mékeket, amelyekre egyáltalán nincs vagy csak részben van szállítási

szerződésük, _

olyan termékeket állítanak elő, amelyek tervükben nem szerepelnek és ,

szerződésileg sincsenek lekötve,

a tervben előírt gyártmányokat késedelmesen vagy nem az előírt mi—

nőségben, választékösszetételben készítik el,

főleg exporttermékek esetében, nehezen térnek át a megszokott, begya—

korlott cikkek előállításáról új típusú, versenyképesebb gyártmányok termelésére,

A FELESLEGESEN GYÁRTOTT KÉSZTERMÉKEKR'ÖL 413

egyes esetekben -- elsősorban az exportnál —— a fejletlen technológiai módszerek következtében túlzott biztonsági tartalékkal dolgoznak (oly—

kor 30—50 százalékkal többet készítenek),

sokszor anyaghiány, a vállalatok közötti kooperáció zavarai, az anyag—

import rossz ütemezése, a termelésben bekövetkezett műszaki fennaka—

dások miatt folyamodnak az igényektől eltérő gyártáshoz.

A felesleges, hasznavehetetlen vagy az adott időszakban szükségtelen termékek gyártása, az 1953—1954. évi vizsgálatok megállapításai szerint a következő főbb okokra vezethető vissza:

1. A vállalatok elsősorban arra törekednek, hogy tervüket globálisan, forintban teljesítsék. Erre ösztönzi őket a termelési tervteljesítés és a bér—

alapfelhasználás ellenőrzési rendszere, és nagyrészt a premizálás rend—

szere is.

Az, hogy az iparvállalatok felesleges, vagy az adott szükségletek kielé—

gítésére alkalmatlan termékeket is gyártanak, legtöbbször nem jár rájuk nézve érezhetően hátrányos következményekkel: az alkalmatlan, felesleges termék tervteljesítés, béralap, prémium stb. szempontjából általábanfugyan—

olyan megítélés alá esik, mint a hasznos és szükséges.

2. A kizárólag ,,tervteljesitésre" történő termelést nem akadályozza meg a fennálló hitelrendszer, és nem gátolja a vállalatok közötti vitás kérdéseket

eldöntő joggyakorlat sem.

Az iparvállalatok! termékeiket általában akkor is értékesíthetik, ha megrendelés nélkül gyártották, és akkor is, ha a gyártott termékekre senki- nek sincs szüksége. A meg nem rendelt termékek átvételére kötelezi ugyanis a kereskedelmet a döntőbizottságok joggyakorlata. A Központi Döntőbizott—

ság több ezer döntése egyetlen év alatt kb. 500 millió forint értékű olyan áru átvételére kötelezte a kereskedelmet, amelyet nem igényelt, s amelyre nem volt szüksége.

Ha a készletek akár a termelőnél, akár a felesleges terméket átvevők—

nél felhalmozódnak, akkor e készletekre a Magyar Nemzeti Bank a hitelt ál—

talában megadja. ,,Az iparvállalatok rövidlejáratú hitelellátásának részletes szabályozásáról" szóló 355—4/1953. P. M. számú pénzügyminiszteri utasítás bizonyos megszorításokkal bár, de lényegében lehetővé teszi ,,a nem idény- szerű okból indokolt norman felüli készletek" (köztük az immobiliák) meg—

hitelezését. Ennek az utasításnak alapján —— a hitelkérelmek elbírálása során

—- a Magyar Nemzeti Bank általában elfogadja a vállalatok által felhozott ,,objektív" okokat arra, hogy miért gyártottak a tervektől és a szállítási szer—

ződésektől eltérő, felesleges cikkeket, és a hitelt megadja.

Gyakran a kötbérrendszer sem fékezi a vállalatok szerződésen kívüli termelését, mert például a hengereltárut a megrendelők -—-—— kötbérigényük érvényesítése nélkül — akkor is átveszik, ha az adott méretre vagy minő—

ségre nincs is szükségük, különben a szükséges méreteket sem kapják esetleg meg.

3. A tervekben megszabott termelési feladatok sokszor nem a szükség—

letek felmérésén, hanem a meglévő termelési lehetőségeken alapulnak.

A 206/1951. M.T. számú rendelet, amely a szállítási szerződésekről intéz- kedik, előírja, hogv ,,ha a terv valamely állami szervet vagy vállalatot meg-4 határozott áruszállításra vagy más gazdasági érdekű szolgáltatásra kötelez,

ami mmm-'

414

ezt abban az esetben is teljesíteni kell, ha a kötelezett a szerződéskötést el—

mulasztotta". Mivel pedig a tervek nem mindig a szükségletekre épülnek, a tervfegyelem előmozdítását célzó e minisztertanácsi rendelet helytelen, betű szerinti értelmezése lehetőséget ad a vállalatoknak a szállítási szerződések nélküli, szükségletektől eltérő termelésre.

A határozat szellemének hibás értelmezéséből fakad a döntőbizottságok már említett gyakorlata is: az, hogy a kereskedelmet a szerződés nélkül gyártott termékek átvételére kötelezik.

Ezek azok a legfontosabb megállapítások, amelyekből ki kell indulnunk, amikor a mai helyzetet kívánjuk megvizsgálni.

II.

Kevés olyan összefoglaló szám áll rendelkezésünkre, amelyből az ipari termelés szükségletekkel való megalapozottságára következtethetünk. Még nehezebb a fejlődést szemmel kísérnünk, mert a bázisszámok —— hosszabb visszatekintés esetén —— legtöbbször hiányoznak, máskor a forrásul szolgáló adatszolgáltatás szünt meg időközben. Ily módon vizsgálatunkhoz elsősorban alvállalati mérlegek immobil-* késztermékkészlet—adatait használjuk fel. A részletes áttekintésben néhány speciális jelentés (a kohó— és gépipari vállala—

tok negyedéves jelentése elfekvő késztermékeikről, a Magyar Nemzeti Bank által a kohó— és gépiparban végzett egyszeri készletfelmérés) és más, pél- dául kötbéradatok lesznek segítségünkre.

Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a minisztériumi ipar immo- bil (általában egy éven belül nem értékesíthető) késztermékkészletei 1952.

IV. negyedévről 1954. IV. negyedévre 72 százalékkal emelkedtek. Ugyanez idő alatt a termelés növekedésének mértéke csak 12,7 százalék volt. Ez a kép annál kedvezőtlenebb, mert 1953. áprilisától a forgóeszközcsökkentés szer- vezett megvalósitása (forgóeszközcsökkentési tervek, a Magyar Nemzeti Bank közreműködése, kiállítások, külön értékesítő vállalatok) révén az el—

fekvő késztermékek hatalmas tömegét, sok tízmillió forint értéket moz- gattunk meg.4 Az immobiliák feltűnő arányú emelkedése eképp arra mutat, hogy vállalatainknál általában ismétlődően, sőt növekvő mértékben jönnek létre felesleges termékkészletek.5

Alig akad az elfekvő termékek keletkezésének valamilyen formája, amellyel ne találkoztunk volna nagy számban 1954—ben is. Különösen jól megfigyelhető ez a kohó— és gépipar vállalatainál, ahol —— mint említettük -— a szerződés nélkül gyártott vagy más okból felesleges termékkészleteket rendszeresen be kellett jelenteni.

A Csavarárugyár például negyedévről negyedévre túlteliesitette tervét nyerscsavarban, fényescsavarban és más cikkekben, ugyanakkor nversanya, fényesanya stb. tervétől rendszerint elmaradt. így a különböző csavar—

anvákban hiány mutatkozott. 1954. III. negvedében a vállalat tervteliesitési

százaléka 109,4 volt, tervszerűségi százaléka azonban egyetlen hónapban

' Ez a vizsgált kör leszűkítését. kisebb volument jelent (az immobil készlet a felesleges készletnek csak egy része). a fejlődés jellem7ésére azonban alkalmas

* Ennél jóval nagyobb a mmbilizált anvazok köre. cikkünkben azonban csak az ipar-vállalat szempont—

jából terméknek számító elfekvő készletekkel foglalkozunk. '

* Némiképp enyhiti e kedvezőtlen helyze/teti hosv az 1954. IV. negyedévi készlet a beruházások bizo—

nyos részének stornója,_folytán immobillá vált késztermék tételeket is tartalmazza

A rsrssrsossax GYÁRTOTT KÉSZTERMÉKEKML 415

sem emelkedett 91 százalék fölé. A vállalat termelésének 20—22 százaléka eltért tehát a tervekben rögzített szükségletektől.

Az Angyalföldi Vasszerelvénygyár 1954. IV. negyedévi tervteljesítési százaléka 115,4, tervszerűsége 89,6 volt. A vállalat szelepekből és tolózárak— ból nagy mennyiséget gyártott terven felül, bár pl. egyes tolózártípusokból a készletező vállalatnak jelentős készlete van. A Vasszerelvénygyár kész- termékkészlete 1954. december 31—én 242 százaléka volt a norma szerintinek.

Hasonló módon, terven felüli mennyiségben gyártott egyes termékeket 1954. első felében a debreceni Gördülőcsapágygyár, s e termékeket az Álta— lános Gépipari Készletező Vállalattal kivánta átvétetni. A tervben előírtnál többet termelt egyes cikkekből a Diósgyőri Tűzállóanyaggyár, a Rádiófel- szerelések Gyára, a Dinamo Villamosforgógépgyár stb. A terven felül gyár—

tott tételeket a vállalatok legtöbbször csak nehezen tudták értékesíteni.

Nem szűnt meg 1954—ben sem a nagyrészt tervteljesítés érdekében folyó gyártás.

Mint a vállalatok jelentéseiből és a Magyar Nemzeti Bank revizorai által végzett vizsgálatok adataiból kitűnik, többek között a Debreceni Orvosi Műszergyártó Vállalat, a Szentgotthárdi Kaszagyár, a Villamos Biztosíték—

gyár, a Kábelgyár, a REMIX állított elő nagyobb mennyiségben tervében elő nem írt termékeket, csak azért, hogy termelési tervét globálisan tel—

jesítse.

Terve alapján, de megfelelő szállítási szerződés nélkül gyártott külön—

féle termékeket például az Esztergomi Szerszámgépgyár, a Kismotor— és Gépgyár, a Telefongyár, vagy az Acélöntő és Csőgyár.

Számottevőek voltak 1954-ben is a minőségi okok folytán eladhatatlan kohó- és gépipari termékkészletek. Ilyeneket találhattunk a Fogaskerek—

gyárnál, a Magyar Acélgyárnál, a Szentgotthárdi Kaszagyárnál, s több más vállalatnál.

Végül külön meg kell említenünk a kohászati vállalatokat, mint ahol attényleges szükségletektől eltérő gyártás csaknem minden neméx'fel talál—

kozhattunk. '

A kohászat 1954. évi befejezett termelési tervét 94,7 százalékra teljesí—

tette (ami magában sem kielégítő eredmény), a hengerművek programszerű termelése azonban csak %A százalék volt. A feldolgozó gépipar így egy év alatt 165 000 tonna hengereltáruval kapott kevesebbet, mint amennyit a program előirt. Miközben a hengerművek az egyébként is korlátozott mér—

tékben rendelkezésre álló anyagból nagy mennyiségben állítottak elő meg nem rendelt gyártmányokat, termelésükre továbbra sem vállaltak havi szál—

lítási ütemezést, sőt a gyártásbavételt sem közölték a megrendelőkkel.

1954—ben is megismétlődött, hogy a kohászati vállalatoknál (például a Lenin Kohászati Művek finomlemez hengersorainál, de a többi hengersornál is) — a tonnatervek teljesítése érdekében —— hosszú időn át a ,,kedvezőbb" szelvé- nyek hengerlését helyezték előtérbe. A kohó— és gépipari miniszternek még ez év márciusában is szóvá kellett tennie a kohászat vezetői és élenjáró dol—

gozói előtt: ,,Sajnos megszokott dologgá vált vas- és fémkohászatunkban . . ., hogy a tervek teljesítésén csupán a tervek mennyiségi teljesítését értik."6

*

' Csergő János elvtárs beszéde az országos kohászati tanácskozáson, Szabad Nép, 1955. március 11.

416 semen maros-

Kétségtelen, hogy az iparban elfekvő termékkészletek főként a kohő— és gépipar —-— termelő és készletező — vállalatainál lelhetők fel. A könnyű— és az élelmiszeriparban egészen a legutóbbi időkig alig találtunk újabb keletke—

zésű ilyen készleteket. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a könnyű- és az élelmiszeripari, vállalatok termelése teljes mértékben megfelelt az igé- nyeknek. A látszólagos ellentmondás abból ered, hogy a vásárlóerő 1953. II.

felétől kezdődően igen jelentősen megnövekedett, s ezért számos fogyasztási cikkből hosszú ideig nemhogy feleslegek mutatkoztak volna, de kifejezetten gondot jelentett a lakosság megfelelő ellátása. A könnyű— és az élelmiszer—

ipar közel másfél éven keresztül különösebb probléma nélkül értékesítette tervtől vagy programtól eltérően gyártott, sőt sokszor hosszabb idő óta elfekvő termékeit is. Erre mutatnak a készletek és például a kötbérek alaku—

lásának adatai. Igy addig, amíg például a nehézipar immobil készletei 1953.

II. negyedéve és 1954. IV. negyede között néhány százalékkal emelkedtek, a könnyű— és az élelmiszeripari készletek több mint 50 százalékkal csökken—

tek.7 1954. II. felében az összes kötbéren belül ötödannyi volt a könnyűipari Vállalatok által szállítás nem teljesítése miatt kifizetett kötbérek rész- aránya, mint 1952. IV. negyedében, a késedelmi kötbérek aránya ugyan- akkor 26,9 százalékról 29,7 százalékra, a minőségi kötbéreké 47,1 szá- zalékról 66,8 százalékra emelkedett. (Lényegében hasonló volt a helyzet az élelmiszeriparban, ahol azonban a késedelem volt túlnyomó.) Ezek az adatok azt igazolják, hogy a megrendelő vállalatok most már általában átvették a hibás vagy késve szállított fogyasztási cikkeket is, s ezért meghiusulás ——

legalábbis a jogvitás esetekben —-— alig fordult elő (a könnyűiparban például mindössze 3,6 százalék).

Bizonyos —— nem kifogástalan -— tájékoztatásul szolgálhatnak a könnyű- és az élelmiszeripari üzemek munkájáról a tervteljesítés és a tervszerűségs együttesen vizsgált adatai.

A Kispesti Textilgyárnál például a havi tervszerűségi százalék legma—

gasabb értéke 1954—ben 92, a legalacsonyabb 68,8 volt. Jelentős tervtúltelje—

sitésekkel (7,5, 5,3, 6,2, 29,5%) egyidejűleg—. a tervszerűség igen alacsony maradt (78,4, 76,9, 77,7, 92,0%).

A Magyar Posztógyárnál a legmagasabb tervszerűségi százalék 95,1, a legalacsonyabb 49,4 százalék volt az elmúlt évben. A vállalat 1954. márciu—

sában 109,9 százalékra, szeptemberében 116,9 százalékra, decemberben ll4,7 százalékra teljesítette befejezett termelési tervét, tervszerűsége azonban

ugyanezekben a hónapokban csak 80,6, 87,9, illetve 92,8 százalékot ért el.

A Vörös Október Férfiruhagyár 1954. évi legmagasabb tervszerűsége

%A a legalacsonyabb 60,7 százalékot tett ki. Tervteljesitési és tervszerűségi adatai egyes hónapokban: április 112,5 ——- 60,7, szeptember 108,3 —— 81,1, december 106,0 —— 79,6 százalék.

Hasonló képet mutat például a Budapesti Konzervgyár, a Buda—

pesti Sertésvágóhíd, vagy például a Lágymányosi Dohánygyár múlt évi termelése az év több hónapjában.

Látható tehát, hogy ezek a —— könnyű—, illetve élelmiszeriparban igen fontos helyet elfoglaló — vállalatok túlteljesítették tervüket bizonyos cik—

" A belkereskedelcm immobiliáinak csökkenése a vizsgált időszakban 78.1 százalék.

' A tervszerűség vizsgálata nem ad mindenütt teljesen egyértelmű képet, mert a gyártási progra—- mok eltérhetnek a tervtől, a szállítási szerződések alapja pedig végső soron az iparági igazgatóságok által előírt program. A tervszerűségi százalék azonban általánosan rendelkezésre álló adat, ezért indulunk ki

ebből.

A FELESLEGESEN GYÁRTOTT KÉSZTERMEKEKRÚL 417

kekben, másokban pedig elmaradtak a tervelőirányzatok mögött, esetleg a tervtől eltérően is gyártottak egyes termékeket. S bár elfekvő készletek a fogyasztási cikkeknél általábaE nem keletkeztek, a szükségletek kielégítése nem volt zavartalan. Utóbbit igazolja az is, hogy egyes vállalatok a negyed—

évek záró hónapjában —— a tervteljesítés érdekében —-— általában magas anyagigényü termékeket állítottak elő munkigényesebb gyártmányok helyett.

Például:

1000 Ft termelési értékre esö ntalványozott órák száma

' 1954

Vállalat

I. negyedév') II. negyedév III. negyedév IV. negyedév

jan. ! márc. ápr. ' jún. júl. [ szept. okt. ! dec.

!

Magyar Posztógyár ... l7,4 V l3,8 ll,3 9,0 14,9 11,6 16,1 ll,3 Vörös Október Férfíruhagyár . . . .w 21,4 17,1 17,5 15,9 16,3 14,7 16,8 15,6 , Angyalföldi Bútorgyár . ... 45,0 29,0 39,0 27,0 45,0 40,0 42,0 40,0

Kőbányai Sörgyár . . . . ... 7,5 5,9 5,3 4,7 4,9 4,8 6,4 7,3

Budapesti Sertésvágóhíd ... 13,7 21,4 lő,8 15,3 17,4 14,8 14,7 13,0 Rákospalotai Növényolajipari Vál-

lalat ... ' ... 3,0 3,2 2,9 l,6 5,0 3,7 4,2 4,0

' Az általában észlelhető nagy visszaesés itt elsősorban az év eleji áramhiány következtében kiesett termeléssel függ össze.

Osszefoglalva megállapíthatjuk, hogy népgazdaságunk vizsgált terüle—

tein a termelés és a szükségletek közötti összhangot illetően sok javítani való van.

III.

Nézzük meg ezek után közelebbről, mi az oka annak, hogy ipari terme—

lésünk egy része (mindjárt hangsúlyoznunk kell: viszonylag, kis része9) évről évre eltér a tényleges igényektől. Miért van az, hogy tervgazdálkodásunk ellenére sem tudtuk minden tekintetben elérni az erőforrások ésszerű fel- használásának azt a fokát, amelyhez pedig egyedül a szocialista tervgazda—

ságban lehet eljutni?

Kimutattuk előljáróban, hogy azok a kormányrendeletek, határozatok és utasítások, amelyek 1952—1953—ban vállalataink irányítását szolgálták, nem biztosították kellően a szükségleteknek teljes egészében megfelelő ipari termelést. Vizsgáljuk meg, mennyiben változott azóta a helyzet.

1. Az elmúlt évek során megjavítottuk a termelés számbavételét, a hul-' ladék, a selejt és a csökkent értékű termék termelésbe való beszámítását érintő utasításainkat, az azonban általában továbbra sem hátrányos vállala—

taink számára, ha felesleges vagy ,az adott időszakban szükségtelen cikkeket állítanak elő. 1955-ben is csak elenyésző számban találunk korlátozó rendel—

' Az ipar és a kereskedelem 1954. évi átlagos immobil készletértéke az ipari termelésnek csak 0,6 százaléka. A feleslegesen gyártott készlet ennél nagyobb, különösen nagyobb súlyú, ha nem a terme- lési értékhez, hanem a megállapított forgóalaphoz viszonyítjuk. A kérdés jelentőségét éppen az adja.. hogy minden feleslegesen gyárt-ott termék indokolatlan forgóeszköz-lekötési jelent!, ez pedig általában többszörös

árbevétel-kieséssel, csökkenő akkumulációval, : szükségletek fogyatékos kielégítésével jár.

3 Statisztikai Szemle

418- SOMOGYI' mama —

kezéseket. Ilyen korlátozás például, hogy az elektroacél öntecset 1955—től csak akkor szabad termelésként elszámolni, ha azt a programnakmeg.—

felelően gyártották, vagy például a kikéSzíta hulladékból elö'állitott szab—- ványtól eltérő hengereltáru csak akkor számít készterméknek, ha a külső fél átvette.

2; A béralapgazdálkodás jelenlegi ellenőrzési módja sem gátolja a Szük- ségletektől elszakadt gyártást, sőt egyenesen ösztönöz a globális tervteljesie tésre. A máig is érvényben lévő 23/1953. (V. 21.) M. T. számú rendelet nem-—

csak hogy továbbra is a változatlan áron mért vállalati termelés alapján'ha- tározza meg a bérfelhasználás engedélyezett mértékét, hanem ezt a módszert az alkalmazotti kategóriákra is kiterjeszti. Most már nem csupán a munká—

sok, hanem például az adminisztratív alkalmazottak bére is a globális terv—

teljesítés arányában ,,használható" fel. A vállalatokat tehát ebben az esetben sem szorítja semmi a termelés és fogyasztás igényeinek kielégítésére, sőt e bérellenőrzési rendszer arra serkenti őket, hogy tervüket magas anyag—

hányadú termékekkel, a kooperáció növelésével ,,teljesítsék". (Az 1954. jú- lius 1-től érvényes prémiumrendelkezések tartalmaznak már ugyan bizo-—

nyos megszorításokat —— lásd az előírt igazgatói nyilatkozatot —, e kikötések betartása azonban alig ellenőrizhető.)

3. Prémium'rendszerünk 1954. július 1—től bizonyos —— kedvező ——- vál- tozáson ment keresztül. A műszaki és vezető adminisztratív alkalmazottak prémiumfeltételei közé jövedelmezőségi tényező (önköltségcsökkentés, ter—

melési költségek, nyereségbefizetés, veszteségcsökkenés valamelyikének előírt mértéke) is került. Ez témánk szempontjából azért érdekes, mert a felesleges terméket gyártó vállalat -———' hacsak más, később részletezett körül—

mények ezt el nem hárítják ——-— előbb-utóbb hitel felvételére kényszerül, e ' hitel kamatai pedig megnehezítik, esetleg lehetetlenné is teszik önköltség—

csökkentési (nyereségbefizetési stb.) tervének teljesítését. A vállalat tehát, amelyet a teivszerűség prémiumkövetelménye —— mert sokszor viszonylag alacsony és természeténél fogva többnyire túlzottan globális —— éveken át nem szoritott eléggé a szükségletek figyelembevételére, most erre sokkal in- kább rákényszerül.

Gyengíti azonban a prémiumszabályzatok e kedvező változásának jelen- tőségét, hogy az említett jövedelmezőségi tényező a legtöbb iparágban egé-—

sz'en ez év áprilisáig nem volt prémiumfeladat (a könnyű— és élelmiszeripar-—

ban most sem az), nem volt alapja a prémium kifizetésének, hanem csak kizáró, illetve befolyásoló feltétele. Tovább csökkentette a tárgyalt pré- miumtényező ösztönző erejét, hogy míg ennek alapján (vagy betudásával) csak a termelési és a béralapterv betartása esetén járt prémium, a termelési terv teljesítése esetén —-— egészen ez év áprilisáig —— havonta akkor is kifi- zették az esedékes prémium 50 százalékát _(a szerves vegyiparban a teljes összeget), ha a Vállalat nem teljesítette önköltségcsökkentési tervét. 1955.

áprilisátólIS csak a gépiparban szünt meg a havi —— a jövedelmezőségtől füg-—

getlen ——-- prémiumkifizetés. 10

Tegyük még hozzá, hogy mivel a jövedelmezőségi tényező ilyenformán ; alkalmatlannak bizonyult a vállalati termelőmunka irányítására, magát a termelési tervteljesítés címén esedékes prémiumot is egy sor egyéb feltétel-

" Időközben a könnyűipari miniszter hasonló utasítást adott ki azokra a vállalati vezetőállású dolgo- vókra sonatkozóan akiknél a termelés tervszerűségének betartása kifizetési feltételnek minősül. — A szerk

A FELESLÉGESEN GYÁRTOTT KÉSZTERMÉKEKR'OL 419

hez é(a konzerv-'és"*paprikaiparban például—összesen négyhez) köti-k aapré—

miumutasítások. Ezzel pedig e rendszer végképp elveszti serkentő erejét,, végképp globális tervteljesítésre való törekvés lesz belőle. _ ,

, 4. Hitelrendszerünk nem változott érdemben 1953. óta. A vállalatok rö-

vidlejáratú hitelellátását ma is a 355—4/1953.1P. M. sz. utasítás szabályozza.

Bár—a Magyar Nemzeti Bank kétségkívül szigorította az immobil készletek meghitelezését, az ilyen természetű hitelekwkorántsem ritkák, s olyankor is előfordulnak, amikor a vállalatoknál a megrendelés nélküli gyártás ismét—

lődő jellegű. A Csavarárugyár például, ahol —— mint utaltunk rá —— rendsze-4 resen keletkeznek immobil készletek, 1955. januárban és februárban össze—

sen közel 2 millió forint értékű trövidlejáratú késztermékhitelben részesült, A Magyar Nemzeti Bank ebben alapjában véve nem hibáztatható, hiszen ahhoz akarja a vállalatot hozzásegíteni, hogy évek óta halmozódó inkurren—

ciáinak értékesítése vagy kiselejtezése után ,,új életet kezdhessen". A prob—

léma inkább ott van, hogy az üzem vezetői, akik az elfekvő termékek alap—

ján is, esetleg éppen azok révén jutottak prémiumhoz, nem károsodnak a rövidlejáratú hitel 3 százalékos kamatterhe folytán. .

Persze a Magyar Nemzeti Bank, habár Végső soron nem renditheti meg a vállalatok pénzgazdálkodását, a hitelkérelmek szigorúbb elbírálásával, büntető kamatok alkalmazásával rászoríthatja—a vállalatok vezetőit a gazda—

ságos termelésre. Hét százalékos vagy (a szállító vállalatoknak ún. sorban-—

állás esetén fizetendő) évi 36 százalékos kamat a prémiumrendszer múlt évi feltételei mellett is élénken érintheti a —műszaki és vezető adminisztratív alkalmazottakanyagi érdekeit; Példa erre a Magyar Acélárugyár esete, ahol

—— miután a Magyar Nemzeti Bank a vállalat negyedévről negyedévre hal- mozódó bizonyos késztermék készleteire nem folyósított hitelt —— a műszaki vezetők nagy lendülettel fogtak hozzá a gyártási technológia megjavításá- hoz. A gyár egyes, addig kifogásolt gyártmányok minőségi hibáit rövid idő,

alatt jelentékenyen csökkentette. Ú

A vállalatok egyébként —— immobil-készleteik ellenére -— viszonylag könnyen elkerülhetik a hiteligénybevételt, és annak is elejét képesek venni, hogy a hitelkamatok Önköltségcsökkentési (termelési költségvetési) tervük teljesítését lerontsák. Általában nem szorul hitelre a vállalat, ha immobil—

késztermékkészleteivel szemben például anyagkészletei vagy befejezetlen—

és félkésztermék-készletei nem érik el a" normát. Ez pedig igen gyakori.

A vállalat negyedévről negyedévre megterVezi készletei feltöltését, s ezért fölös forgóalapját többnyire nem vonják el. Ritkán kényszerül hitelre az a vállalat is,'ahol lazák a készletnormák, például éppen a késztermékkészletek normái. Mivel pedig jórészt a vállalaton múlik, hogy immobil késztermék- készleteit egyáltalán kimutatja-e (maga az ,,immobil" fogalom sincs egyér—

telműen tisztázva), nehéz az emlitett helyzetet felismerni. Ami Viszont a hitelek kamatait illeti, mint mondtuk, ezek sem akadályozzák feltétlenül az önköltségcsökkentési terv teljesítését. A vállalat egyszerűen előre megter——

vezi nem büntető jellegű kamatterheit. -

Sokszor —— indokolatlanul —- maguk a— minisztériumok veszik le a válla—

latokról a felesleges gyártásból származó készletek megmozgatásának gond—

ját. Egyes tárcák értékesítő szervei a 2023/7/1953. Mt. h. számú határozat alapján rendszeresen átvétetik készletező vállalataikkal az üzemeknél fel—

halmozódott inkurrens termékeket; — '. : ' — '

"_a

420 , , ' sejtben nisi—es ,

' A hivatkozott minisztertanácsi, határozat valóban kimondjial'begy a terv

alapján, de szállítási szerződés nélkül gyártott, illetve a tervben ne m sze—

replő és megrendelés nélkül előállított termékeket az értékesítési igazgató-

ságok rendelkezésére kell bocsátani. A Minisztertanács határozata abből-' **

indul ki, hogy a már létrejött elfekvő készleteket meg kell "mozdítani", legalább egy szakasszal előbbre kell vinni az eszközök körforgási folyama—

tában. Ezen túlmenően: a készletező vállalatnál a megfelelő és gyors elhelye- zés sokkal inkább biztosított, mint a termelőknél. Ha azonban, mint 'a kö- vetkező példák bizonyítják, a miniSZtériumok mechanikusan alkalmazzák a hivatkozott rendelkezést, ezzel csak átmeneti megoldáshoz jutnak, de nem szüntetik meg az új immobiliák keletkezésének forrását. Az ilyen módsze—

rekkel egyenesen vétkessé válnak a _ felesleges készletek keletkezésében.

A Szerszámkészletező Vállalatnak például annak ellenére, hogy bizonyos foxgácsoló szerszámokból egy—két éves készletei vannak, csak 1954. III.

negyedében több mint 10 000 darab ilyen szerszámot kellett átvennie a Forgácsoló Szerszámok Gyárától. Utóbbi azután a következő negyedévben újabb 5000 darabbal, közel 400 000 forintnyi értékkel "gyarapította" még megmaradt inkurrens készletét. Vagy például a Kisrúgógyártól, amely 1953—ban és 1954—ben a tervteljesités érdekében folyamatosan csaknem 400 000 forint értékű különféle alkatrészt gyártott megrendelés nélkül, ezt a készletet a Kohó— és Gépipari Minisztérium Értékesítési (most Kereske—

delmi) Igazgatóságának utasitására 1955-ben átveszi az Általános Gépipari Készletező Vállalat. A Magyar Acélárugyár ugyanakkor, ahol bizonyos ter- mékek készletei negyedévről negyedévre igen jelentősen növekedtek, e készletek ,,elhelyezésére" adott javaslatában egyenesen azt kéri, hogy a minisztérium utasítsa a Szerszámkészletező Vállalatot az elfekvő tételek, átvételére.

Abban, hogy például a Kohó— és Gépipari Minisztérium egyre—másra a készletez'ő vállalatokra hárítja az immobiliák elhelyezésének gondját, része van a készletező, illetve az ipari vállalatokat terhelő hitelkamat nagysága közötti különbségnek. A készletező vállalatok hiteleik után O,5 százalékos kamatot fizetnek, míg az iparvállalatok —— mint láttuk —— legalább 3 száza—

lékot. A minisztériumok számára érthetően kevésbé terhes a kisebb kamat—

tétel, s annál inkább átvétetik a készletezőkkel az elfekvő termékeket. Jól példázza ezt a Csavarárugyárnál előfordult eset. A vállalat múlt év decem—

ber 23-i levelében kéri a KGM Tömegcikkipari Igazgatóságát, hogy utasítsa az ugyancsak felügyelete alatt —álló'Szerelvény-, Csavar— és Kéziszerszám—

készletező Vállalatot kb. 1 100 000 forint értékű norma feletti készárujának átvételére. A Csavarárugyár arra hivatkozik, hogy a készletező vállalat részére a minisztériumi főkönyvelőség ,,hajlandó hitelkeretet biztosítani".

(Egyébként az 1 100 000 forintot kitevő készletből 917 000 forint immobil, amelynek több mint felénél, ahogy a Csavarárugyár közli, ,,a megrendelő

nem deríthető fel")

Az ipari vállalatoknak az törekvése, hogy feleslegesen termelt gyártmá—

nyaikat 'átvétessék a készletezőkkel, abból is fakad, hogy a készletezők, kevés _ kivétellel, csak a minőségileg kifogásolt termékeknél követelnek enged—

ményt, az inkurrens vagy deszortált tételeknél igen ritkán. Még a Magyar Nemzeti Bank illetékes szervének is az a véleménye, hogy az inkurrens vagy deszortált készletek leértékelése egyrészt akadályozná az immobiliák feltá—

rását (a termelő vállalat maga igyekeznék az érintett tételeket készletezni),

si. FELBSLEGESER GYÁRTOTT KÉSZTERMBKEKML 421

másrészt esetleg illetéktelen előnyökhöz juttatná a készletező vagy a feldol—

gozó vállalatokat (amelyek e termékeket végül is mint kurrens cikkeket adnák el, illetve vásárolnék meg).

Ilyen körülmények között érthető, hogy amig az iparvállalatok immobil készletei 1952. IV. negyedévről 1954. IV. negyedévre közel 20 százalékkal csökkentek, addig a készletező vállalatok immobiliái több mint háromszoro—

sukra emelkedtek. Jellemző továbbá, hogyha a készletezői és a termelői im—

mobil tételek arányát 1952. IV. negyedében lOO—nak vesszük, akkor az 1953. II. negyedévi aránynak 381, az 1954. IV. negyedévinek 502 felel meg.

5. A bevezetőben említettük, hogy a szállítási szerződésekről szóló 206/1951. M. T. számú rendelet —— közvetve — szerződés nélküli termelésre kötelezi a vállalatokat (illetve módot ad számukra, hogy különösebb gond nélkül gyártsanak szükségtelen termékeket). Ez a rendelet továbbra is ér—

vényben van. Ervényéből szinte automatikusan adódott, hogy a döntőbizott- ságok 1954—ben, csakúgy mint a korábbi években, általában kimondták a ke—

reskedelem átvételi kötelezettségét az eléjük került olyan ügyekben, amikor az iparvállalat terv alapján, de szerződés nélkül "gyártott egyes cikkeket.

6. Kötbérrendszerünkről is változatlanul meg kell állapítanunk, hogy az gyakran nem fékezi a vállalatok szerződésen kívüli vagy szerződéstől el—

térő termelését, mivel a nehezen beszerezhető termékeknél a vásárló felek nem élnek kötbérkövetelési jogaikkal. Mig ez korábban általában inkább csak a kohászati termékeknél fordult elő, 1954-ben —- a vásárlóerő megnö—

** vekedése folytán —— észrevehetően bővült az ilyen hiánycikkek köre. A Köz- ponti Döntőbizottság 1954. I. félévi összefoglaló jelentése is szóvá teszi, _ hogy a megrendelők jogos kötbérigényeiket sokszor nem érvényesítik. Pél—

daként felhozza, hogy ,,a Veszprém megyei Textilnagykereskedelmi Vállalat igazgatója egyes esetekben nem engedi meg a minőségi kötbérigény érvé- nyesitését, mert attól tart, hogy ennek következtében az érdekelt vállalatok a hiánycikkekből sem fognak szállítani".

.Már utaltunk rá, hogy a vállalatok nem egyszer rossz tervszámaik miattgyártanak később elfekvő termékeket. Ime csupán néhány példa a reális szükségletektől eltérő tervszámokra. A betonelemgyártó vállalatok—

nál 1954. végén 80 000 darab talpgerenda és 15 000 négyzetméter nagy fö- démelem tárolt, mert a vállalatok a terv szerinti termelésre nem tudtak szállítási szerződést kötni. Az un. gazdasági kötélféleségekből az érdekelt vállalatok —- tervszámaik alapján ———- 1955—ben változatlanul jelentős meny—

nyiségeket állítanak elő, bár a készletező vállalatnál a normális készlet többszöröse, teljes egy évi szükségletnek megfelelő mennyiség tárol.

A kereskedelem és a közületek vattaruha—készlete —— a Könnyűipari Minisz—

térium tájékoztatása szerint -— ,,előre nem látható ideig" elegendő az igé- nyek kielégitésére, a ruházati vállalatoknak e cikkeket eredetileg 1955—ben is gyártaniok kellett volna stb., stb.

Összefoglalólag elmondhatjuk, hogy az ipar vezetésében alkalmazott eszközeink, eljárásaink, a vállalatok működését irányitó számos fontos jog—

szabályunk 1952. óta nem változott meg érdemlegesen. Ez az oka annak, hogy 1952. óta nem tudtunk fordulatot elérni a termelés bizonyos öncélú—

ságára mutató jelenségek leküzdése terén.

:)

" Mi tehát a teendő? .. _ _. _;; ,

Nyilvánvalóan ki kell kuszobolnunk iparvezetesunk felsorolt gyenge—

ségeit — az anyagi ösztönzés módszereinek megjaVításával kezdve ezt a

munkát. - ! ,

Kétségtelen, hogy vállalati vezetőink túlnyomó része még mindig elsőd—

legesen a mennyiségi tervteljesitésben érdekelt (s különösen abban volt érdekelt ez év áprilisáig); Ezt csak súlyosbítja, hogy *a vállalatok önálló elszámolásának elvét nem alkalmazzuk elég köVetkeze'tesen: a szükségletek- től eltérő termelés anyagi következményei —— láttuk —— sokszor magukat a vállalatokat sem sújtják. Innen ered, hogy üzemeink vezető dolgozói általá—

ban még ma sem igen károsodnak, ha a feleslegesen gyártott termékekkel lekötik, mintegy ,,tétlenségre kárhoztatják" a vállalat forgóeszközeinek te,-—

temes mennyiségét.

A feladat tehát kettős. Nemcsak azt kell biztosítanunk, hogy a vállalati jövedelmezőség érdekei megfelelő serkentő erőt képviseljenek prémium- rendszerünkben, hanem —— abüntEtő rendelkezések s a tervezési gyakorlat megjavításával — azt is, hiogy a pusztán mennyiségi tervteljesités valóban ne legyen ,,kifizetődő" vállalataink számára.

Meg kell tehát szüntetnünk a statisztikai számbavétel, a béralapellen- őrzés és a szállítási szerződésekkel kapcsolatos jogszabályok már vázolt

fogyatékosságait. Alaposabbá kell tennünk a pénzügyi tervek s a tervteljesi- tés ellenőrzését. Meg kell akadályoznunk, hogy helyes jogszabályainkat egyes vállalatok kijátsszák. ,

Ez azonban nem elégséges. Megalapozottabbá kell tennünk magukat a termelési terveket, el kell érnünk, hogy azok teljes egészükben megfelelje- nek a reális szükségleteknek. ,,

A pénzgazdálkodást, a hitelrendszert pedig tovább kell fejlesztenünk engedmények mértékét stb. úgy kell megSZabnunk, hogy a felesleges ter—

melés valóságos anyagi terhet jelentsen vállalataink, ennek révén válla- lati vezetőink részére. Csakis így remélhetjük az ipari termelés és a tényle—

ges igények egyre növekvő összhangját.

A Magyar Dolgozók Pártja Központi VeZetőségének 1955. március 4—i határozata kimondja: ,,A dolgozó nép életszínvonalának következetes eme—

* lése megköveteli, hogy szakadatlanul növekedjék .— . . az ipari termelés, emel—

kedjék 'a munka termelékenysége, csökkenjen a termékek önköltsége, hogy határozott harc folyjék az anyagi és pénzügyi eszközök felhasználásába-n. a legszigorúbb takarékosság érvényesítéséért-.. ."11 Az iparvállalati termelés és a fennálló szükségletek mind teljesebb egyezése jelentős lépés lehet előre

ezen az úton. . _ .

..$,,

%

" A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének határozata a politikai helyzetről és a párt fel—

adatairól. Szabad Nép. 1954. március 9.