Litteratura: grammatica és musica XI. Századi kezdeteinkből tanúság
A magyarországi iskolázás — egyik legrégibb — ha ugyan nem a legrégibb elfogadható — emléke az a levél, amit szinte közismertnek is mondhatnánk. Fulbert Chartres püspöke közli ebben Bonipertus „episcopussal", pécsi püspök-társával, hogy Bonipert követe Hilduinus útján, elküldi a kért Priscianus-kódexet.1 Mert Fulbert megértette, hogy Bonipart egyet kért az ő Priscianus kéziratai közül: „unum de nostris Priscianis te velle ... — Fulbert a nagyhírű chartres-i püspök volt, székvárosa iskolái majd még két évszázadon át, egész Európára szóló dicsőségének megalapítója.2 „Lombardia docta" szülötte, akit a „szegénységből, nem vagyona és előkelő vére emelt a püspöki székbe, mert szegény volt, a szennyből emelkedett oda" — modják róla kortársai. 1020-ban leégett a chartres-i székesegyház, de 1022-ben Fulbert az ismét felépült székestemplomát már felszentelte.3 A levélből mintha arra következtethetnénk, hogy az újjáépítés munkájában Bonipert adományai is segítették.4 Talán éppen Hilduin, aki a pécsi püspökség klerikusa lehetett, vitte magával az adományokat és ő kapta kézhez a Pris
cianus kéziratot.
Priscianusról e levél eddigi hazai méltatói csak annyit mondtak, hogy grammatikus volt, nyelvtaníró vagy tudós.5 Kétségtelenül az is, de mégis annál több. A latin irodalom, stílus, a retorika mestere.5* Már tudjuk, hogy művei közül legismertebb a Grammatica vagy Institutio de arte grammatical amit a XI. századig s már nagyszámú, többé-kevésbé teljes kézirat ha
gyományozott.7 De ismert volt még három másik priscianusi munka: De figuris numerorum, mely a római számjegyekről tárgyal; De metris fabularum Terentianis, a Terentius által hasz
nált versmértékekről; végül a Praeexercutamina, a retorikai gyakorlatok könyve. Ez utóbbi ugyan Progymnasmata címen valójában Hermogenes művének számít, amit Priscianus átdol
gozott és latinra fordított.8 Fulbert kifejezése: „Unum de nostros Priscianis te velle . . . " több értelmezésre is lehetőséget ad: 1. Priscianus alatt minden további nélkül a nagy Grammaticat értette, és a művet tartalmazó több, birtokában levő kódexből egyet felajánl; 2. Priscianus többi műveiből az egyiket kéri, s ezt közelebbről Hilduinus nevezte meg; 3. olyan kódexről van szó, mely Priscianus több művét tartalmazta. Ha az első feltevés mellett maradnánk, akkor sem kellene arra gondolni, hogy Bonipert kéréséből csak a meginduló magyarországi latin kultúra rendkívül kezdetleges volta tűnik ki: „még egy nyelvtankönyv sem volt Magyarországon." A Priscianus ugyanis a legteljesebb latin tudást nyújtó nyelvkönyv volt, mely a szoros értelemben vett grammatikai tudnivalókon kívül, a stilisztika lényeges elemeit is tartalmazta. Egyáltalán, tartalmilag és az oktatási igényesség szempontjából a nem kevésbé népszerű és még hosszabb életű Donatus9 felett állt. Ha így értelmezzük a pécsi püspök kérését, annyit el kell ismernünk, hogy Pécsett - és talán más székesegyházi iskolában is — a latin nyelv elsajátítása tekin
tetében, a Donatus Rudimentainak segítségével megszerezhetőknél nagyobb igények mutat-
1A levél kiadása: K O I L E R J.: História episcopatus Quinque-ecclesiensis, I., Posonii 1762,14—17; F E J É K , CD. I. 2 8 7 - 2 8 8 ; M I G N E , P L . 141, col 2 1 ; COMBOS, Catalogus Fontium, I I . n. 2346; magyarul: M A R K A I L . - M E Z E Y L.: Árpád- és Anjou-kori levelek 11—14. század, Bp. 1960. 109.
a Uo. 144. j . 3 1 8 - 3 1 9 . j .
* „ P a u p e r de sorde l e v a t u s " : Pfister H., De Fulberti ep. Carnotensis vita et operibus, Paris 1885. 128.
1, ,Tuae charitatis erga nos insignia."
s így vélekedtem magam is: A kéziratosság kora — A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében, Bp. 1962. 11.
6a Priscianus és jelentősége: PAULY — WISSOWA, Realenziklópedie (1954) 24, 2324 — 2341.
• Kiadta: H. H E R T Z : Institutiones Grammaticae I - II.; K E I L H., Grammatici latini II - I I I . Lipsiae 1 8 5 5 - 1860.
' Uo. (Keil, II) 55 és BÜCHNER, K-; Überlieferungsgeschichte der lat. Literatur des Altertums - Geschichte der Textüberlieferung der antiken und mittelalterlichen Litteratur, I. Zürich 1961. 366.
' Praeexercitamina Prisciani Grammatici ex Hermogene versa, C. Halm, Rhetores latini minores, Lipsiae 1863. 551.
• B A I A S S A BRUNÓ: A latinoktatás története Magyarországon. Bp. 1930.
653
koztak a litteratúrára. Ha a második feltevést részesítjük előnyben, az igényesség már Priscianus előbb említett műveinek teljes körére bővül, ami talán mégsem bizonyítható, de még csak nem is valószínűsíthető. Másként áll azonban a helyzet a harmadik feltevéssel, azzal ugyanis, hogy az „unum de Priscianis" egy bizonyos művet jelöl, a Grammaticus különböző munkái közül.
Ez lehet megint az Institutio, a maga erősen görögösített és általában görög nyelvi analógiák
kal dolgozó grammatikális rendszerével.10 A bizánci állami és egyházi területtel és befolyással egyházmegyéje határainál és azokon belül, sokszor érintkezésbe kerülő püspök11 — ennek még talán a görög nyelv tanulásában is hasznát vehette. Szűkebb érdekességű a De figuris numerorum és a De metris. Figyelmünket azonban talán inkább leköti a Praeexercitamina, a latinra fordított hermogenesi mű.12 Curtius szerint a Progymnasta hatását mutatja főként EugeniusToletanus és Alcuin mellett Fulbert is.13 A Progymnasi ta nemcsak a verselés, hanem általában a szóval élő készség gyakorlására szolgáló példák és szabályok gyűjteménye volt.
A retorika régtől fogva a civilis scientiával lévén egyértelmű, az ügyek élőszóval és írásban történő intézésébe a szónoki beszédbe és a levélszerkesztés mesterségébe is bevezetést jelentett.14
Priscianus hazai emlékeinkben másodszor, Kálmán uralkodása idején tűnik fel. Hartvik püspök István király legendájának azt a feldolgozását, amit ő készített, a klerikusból lett királynak ajánlja.15 Az ajánlólevelekben kötelező mentegetődzések16 között a legnagyobb az, amiben öreg korában már halványuló grammatikai ismereteit emlegeti: „Priscianus auctor artis grammaticae, medullitus mihi notus olim, longe digressus faciem suam, quasi caligine quadam circumfluam, mihi decrepito iam facit obscurissimam."17 Térden állva kéri tehát a királyt, hogy művének a priscianusi arshoz mért fogyatékosságait nézze el, és az esetleges kifogásolókkal szemben védje meg őt. A kérdés, amire már Bonipert leveléről szólva választ keresünk, most ismét felmerül. Priscianus melyik munkájáról van itt szó? Hartvik szégyenke
zésének okát így mondja meg: „ne male sonantium positio dictionum, vei confusi ordinis enormitas vestrum, cum legeritis effendat oculum . . ,"18 Korának felfogása szerint, Hartvik történeti művet alkotott, annak felépítésében tehát a Praeexercitamina útmutatása vezethette narratio, közelebbről a „narratio historica" tekintetében. Ha mentegetődzésének közelebbi okát keresnénk, a retorika szabályok ellen való vétségében találnánk meg. De ezek a szabályok szűkszavúak, betartásuk sem okoz különösebb gondot. A narratio négyes felosztását (fabularis, fictilis, hirtorica, civilis) már láttuk.19 „Historica — mondja tovább Priscianus — (est) ad res gestas exponendas."20 Ami pedig a gyakorlatban fogalmazás módját illeti, ötféle lehet az: „per rectum indicativum, per indicativum inclinatum, per convictivum, per dissolutum, per con- parativum . . . " A historikus előadása az első módust kívánja. Per rectum indicativum ut Media Aetae filia fűit: haec prodidit vellus et sequentia. Rectum autem servat nominativum...
Et rectum quidem históriáé convenit — est enim planius . . . " Ennek a — mondjuk — főszabálynak betartása Hartviknak aligha okozott volna gondot, s az sem valószínű, hogy ezt előadásában, vagy a szerkesztésben áthágta volna.
Hartvik a király esetleges megütközésének két lehetséges okát adja: ne male sonantium positio dictionum, vei confusi ordinis enormitas vestrum cum legeritis offendat oculum . . . A dictio a szó, a rhéton, a dictionum positio a szórend. A dictiónak azonban egy jelzője is van:
„male sonans". Hogyan kerülhetett ez Priscianustól Hartvik fogalmazásába? „Quomodo autem literarum rationem, vei scripturae inspectione, vei aurieum sensu diiudicamus, utrum recta sit an non."21. Azaz, amint a betű, az írás, látás vagy hallás útján tájékoztat hangértéké-
10 Erről már az ajánlás első sorában így nyilatkozik: „Cum omnis eloquentiae doctrinam et omne studiorum genus sapientiae luce praefulgens a Graecorum fontibus derivatum Latinos proprio sermone invenio celebrasse et in omnibus illorum vestigia liberalibus consecutos artibus video . . . " ed, HBKTZ (Keil, Gramm.) 2 . 1 : —1-4 és alább: „nee vituperandum me esse credo, si eos imitor, qui principatum inter scriptorem Graios artis gram
maticae p o s s i d e n t . . . " 2 : 8—10.
11 A pécsi püspökség középkori határairól G Y Ö R Í F Y G Y . : AZ Árpád-kor történeti földrajza I., Bp. 1963. 297.
12 „ E x Hermogene versa" 1. j . j . Kiadása: HALM, 551 —560.
13 CUKTIUS, R.: System der antiken Rhetorik, Europäische Litteratur und lateinisches Mittelalter. Bern 1, 1954. 78, megjegyzése Priscianus hatásáról Fulbertre: 167, 6. j .
1 1A retorika és a levélben szónoklás, az epistolaris sermo belső kapcsolata és a retorika, mint civilis scientia:
Mezey L., A levél a középkorban; MAKKAI L . — M E Z E Y L.: i. m. 5—20.; Alcuin nézetét arról, hogy az epistola mint veszi át az officium linguaet, 1. Mon. Germ. Hist, epistola e, IV. 119.
16 „Domino suo Colomanno regi praecellentissime Hartuicus episcopus, officium spirituálé per misericordiam consecutus . . . " Legenda S. Stephani auctore Hartwico, Praefatio.
" R . C U R T I U S : i. m. 4 1 0 - 4 1 5 . 17 Legenda Hartwic. Praef.
18 Uo.
1 0 Praeexercitamina, 2 . ed. H A L M , 552.; ed. K E I L , ( G r a m m a t i c i , 3.) 4 3 1 . 20 Uo.
a lO r a m m a t i c a , 17,6 (ed. K E I L I I . Grammatici, 3.) 111 : 1 2 - 1 4 .
ről,22 úgy a szavak rendje (dictionum ordinatio) tárja fel előttünk a „mondanivaló értelmét:
rationem contextus". „Aurium sensu" — a sonanshoz,23 vagy esetünkben a male sonanshoz igen közel áll, jelentésben rokon. Hartvik szavának értelme: a király ne botránkozzék meg szórendi botlásain.
De ne bántsa meg szemét a „confusi ordinis enormitas" sem. Milyen ordóra gondolt Hart
vik? Ha Priscianus azt mondja hogy „recta ordinatio exigit, ut pronomen et nomen praeponatur verbo, ut ego et tu legimus".3* Ez esetben egyszerű szórendi kérdésről van szó, tehát a „positio dictionum" eseténél vagyunk. De, ha Priscianustól azt halljuk, hogy: „tractare et primum de ordinatione partium orationis . . ."26 már tudjuk, hogy itt a mondatrészek rendjéről, egymáshoz való szabályos viszonyáról szól. Ezt egyébként az Auctor valamivel részletesen is kifejti: „con- sequencia ordinationis, id est casus casibus, et genera generibus et numeros numeris et tempóra temporibus ciongrue disponendo."26 Itt már mondattani kérdések merülnek fel, amint egy helyen az ismerős terminussal is találkozunk. „Omnis autem dativus et ablativus plurális, similes sunt, ut dictum est. Et unde possumus scire differentiam? A iunctura et ordinatione id est, apó tés syntaxeos."27
Amint látjuk Hartvik — mai terminusaink szerint — netalán felmerülő alaktani és mondat
tani hibáira kéri a király elnézését — már előre . . . A szép, gördülékeny műprózában fogal
mazott ajánlás28 szerzőjétől nem túlzott-e ez a szerénység? Talán látszólag igen. De, ha igaz, hogy „velejéig ismerős" volt valamikor számára az auctor artis grammaticae („medullitus mihi notus"), bizonyára olvasta a mondat tárgyalásánál az auctor szavait: „quidam suae solacium imperitiae aiunt, non oportere de huiuscemodi rebus quaerere."29Az imperitia, a „prima ars- ban" való tájékozatlanság gyanúját nem viselhette el a püspök, a litterátus klerikus. Ezért kéri szerénykedő állítását meghazudtoló szép fogalmazással alaktani, mondattani, tehát alapvető fogalmazási hibáira — ha vannak — a király bocsánatát.
Priscianus említése még egy szempontból tanulságos. Bonipert után mintegy háromnegyed évszázaddal Hartvik szavai Priscianust az első hazai literátorok gyakorlati felkészültségéhez tartozónak mutatják. Bizonyára a vezető klerikus-réteget nevelő és a fehérvárihoz hasonló scholae30 és loci solemnes31 könyvesházaiban az Jnstitutio egészben vagy részben meg is volt.
Mégsem alaptalan a feltevés, annak meggondolásával, hogy a legrégibb ránk maradt könyvtári jegyzékben, a pannonhalmi 1083-i összeírásban, csak a jóval szerényebb igényű Donatust találjuk.32 Priscianus Magyarországon is az igényesebb magyarországi deákosságra nevelt.
S a grammatikai és retorika értelmében együtt mondott hazai literatúrából nem is maradt ki ő, még a XVII. században sem.33
Az antik örökségből a littera és a literatura, a latin írás és a latin beszéd, s velük az auktorok olvasása, Pannoniába immár eljutott. Idézzük most emlékezetünkbe e mondást: „sine musica, nulla disciplina potest esse perfecta." A szemünk előtt lassan kialakuló magyarországi litera
tura, a deákosság, vajon számíthatott volna-e teljességre, a musica nélkül.
Bonipert püspök iskolájában megérkezett a Priscianus-kódex. A püspök utódja, Maurus, a római falakra épült kicsiny civitasban üdvözölte Gellértet, a Cassiodorus-i institutio és az ars bene dicendi neveltjét, a „dux verbit". És vajon Boethius, s az általa hagyományozott antik harmónia iskolázottja, a „musikos anér"eljutott-e Pannoniába? Priscianus az ars grammaticaet Iulianusnak, consulnak és patríciusnak ajánlja.34 Méltó az erre a megtiszteltetésre: „cuius mentem tarn Homed credo quam Virgilii anima constare, quorum uterque arcem possederat musicae... omnis eloquentiae praesul."35 A tudás, nyelvi, irodalmi, gondolkodási kultúra összhangja és legcsúcsa tehát az ars musicae. Ennek meghódításával válik a literatura teljes-
22 Priscianus a litera értelmezésénél: „Dicitur autem litera quasi legitera, quod legendi iter p r a e b e a t . . . "
23 Grammatica, 1, 2. ed. K E I L , I. (Grammatici, 2) 6 : 12. „ . . . vox quae ex aére icto c o n s t a t . . . " uo. 6 : 17- 18.
21 Grammatica, 17, 105. (Grammatici 3.) 1 6 4 : 1 6 - 1 7 .
" I. m. 17, 12. KEIL (Grammatici 3.) 115 : 2 2 - 2 3 .
" I. m. 17, 185. K E I L (Grammatici 3.) 2 0 0 - 2 0 1 : 2 7 - 2 8 .
" P r i s c i a n u s , Partitiones X I I versuum Aeneidos 7, 1 4 9 - 1 5 6 ; K E I L (Grammatici 3.) 4 9 3 - 4 9 4 : 1 9 2 - 2 .
28 HORVÁTH J Á N O S : Árpád-kori latinnyelvű irodalmunk stílusproblémái. Bp. 1954. 149.
28 Grammatica, 17, 12; K E I L (Grammatici 3.) 115 : 2 4 - 2 5 .
30 Legenda maior Gerardi c.12: „misit ergo episcopus fratrem Maurum ad salutandum regem. Praecipiens ei, u t scholas in grederetur, quae t u n c in Albe solemnes e r a n t . , . "
8 1 BUNYITAY V I N C E : A váradi káptalan legrégibb s t a t ú t u m a i . Nagyvárad 1886. 90: a lector officiuma:
regere scholas . . . de iure et locorum sollemnium, saltern nostro similium, de bona consuetudine requiritur . . . "
52 L. erről CSAPODI CSABA: A legrégibb magyarországi könyvtár rendje. MKsz 1957. 14—24. és M E Z É T L.:
» A kéziratosság kora, könyv és könyvtár a magyar művelődésben. Bp. 1960, 45, 63—67. Nehezen képzelhető t e h á t el, hogy — mint Csóka állítja — Pannonhalma Donatus-fokán álló iskolája nevelte volna a narratio h i - storica első hazai mestereit. Priscianus elterjedése: MANITITTS M A X : Handschriften antiker Auroten in mittel
alterlichen Bibliothekskatalogen, 1935.
88 B É K E E I R.: Oláh Miklós nagyszombati iskolájának szervezete. Bp. 1898. 8 — 18.
84 Prisciani, Institutiones Grammaticae, ed. M. HERTZ ( K E I L , Grammatici, 2. 1.): Priscianus Caesariensis Grammaticus Juliano consuli ac patricio.
*«I. m. 2 - 3 ; 2 7 - 1 .
8 Irodalomtörténeti Közlemények 655
•sé. A XI. századi Magyarországon, vajon a kézi malommal dolgozó szolgaleany éneke volt-e az egyedüli symphonia Hungarorum?36
A reánk maradt Árpád-kori zenei emlékek sorát egy néhány fólió híján teljes énekeskönyv nyitja meg. Ez a fehérvári egyház egykori antifonás könyve, az antiphonale (officii) Albense.37 A kódex írástörténeti vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy a könyv egy scholaris keze írásával készült oly módon, hogy ez utóbbi az éneket tanító mester előéneklése után írta le a szöveget.
A leírási hibák vizsgálatából kitűnt, hogy a csaknem minden oldalon feltűnő elírások elhallás- ból származnak.38 A hibák jellege pedig arra mutat, hogy az iskolás még nem volt abban a helyzetben, hogy az akusztikus hibákat, nyelvtani hozzáértéssel helyesbítse.39 Ez a scholaris a grammatica éveinek még csak az elején járt, de a psalmodia nudától már megtette az első lépé
seket a cantus felé. „Cantus scribere" hangzott később az énektanítási előírás. De iskolásunk még csak a szöveget tudta jól-rosszul leírni — igaz — a psalterium jól olvasható könyv
betűivel. A neumákat, más tintával író kéz helyezte a szöveg fölé, Beda már többször idézett mondásának, szinte illusztrálására szolgál a fehérvári antifonále. A scholaris még csak ama cantorok rangjában van: „qui dicunt, quid componit musica." De voltak-e nálunk már ekkor olyanok, „qui sciunt quid componit musica"? Ha voltak, az már első klerikusaink literatóráját valóban az arx musicae-n belül mutatná?
1083-ban avatták szentté István királyt, fiát Imrét és Gellért püspököt. „Elevatiojuk", felemeltetésük nagy ünnepére, bizonyára a király egykori „capella specialisa-nak", a fehérvári egyháznak klerikusai „diktálták" a „nagy antifonákat": „Ave beaté rex S t e p h a n e . . . "
„Sanctissimus rex Stephanus . . . " és „O miranda potentia . . . " kezdetekkel.40 Ezek lettek volna az önálló dictator és musica első próbálkozásai Magyarországon? A királyi palota-mo
nostor patriciniuma Nagyboldogasszony volt. Ünnepét ékesítő énekek között ez országon kívül ismeretlen két antifonát találunk: „Ave domina mundi Maria . . . " és „ 0 inclita David regis filia . . . " ezeknek dictamenjén mintha valami érződne a bizánci troparionok ízeiből.41
Talán még e Mária-antifonák keletkezésének korát is meghatározhatjuk abból kiindulva, hogy utánuk közvetlenül kódexünkben az „Alma Redemptoris M a t e r . . . " kezdetű híres Mária-antifonát találjuk. Az utóbbi szerzője ugyanis Hermannus Contractus sanktgalleni szerzetes, aki 1054-ben halt meg. Ha feltételezzük, hogy szerzeménye még az ő életében vagy nem sokkal halála után válhatott Magyarországon is ismeretessé, az előző két antifonát pedig a többivel együtt az ismertté válás sorrendjében jegyezték be a fehérvári antifonáléjába, az
„Ave Domina" és az „O inclita" még a század első felében vagy derekán keletkezhetett, a Nagyboldogasszony fehérvári egyházának klerikusai körében.42
Fulbert chartres-i püspök Kisasszony napjára (szeptember 8.) három verses responsoriumot szerzett.43 Mindhárom ismeretes volt még a késő középkori esztergomi liturgiában is. A Solem iustitiae kezdetűt az Albensis-ben az ünnep második vecsernyéjén találjuk meg (f. 117V):
„Solem iustitiae regem paritura supernum (stella Maria maris hodie processit ad ortum) Cer- nere divinum lumen gaudete fideles | stella M a r i a . . . " . A „carmine heroico" eléggé sikertilt dictamen, lelkesítette alkotásra valamelyik magyarországi klerikust, mert kódexünkben a
„Solem iustitiae" után még egy ugyanolyan versmértékre diktált felelet következik: „Integer ardorem rubus, arrida virgula florem | porta serrata viam — sicco vellere stillat | stella maris solem — fért virgo theotoca prolem." | 44 A szép kis poéma természetesen „cantus" kívánt lenni, tehát dallam kellett még hozzá. A dallam neumái viszont azonnal elárulják, hogy a melos nem azonos a Solem iustitiae melódiájával.45 A magyar „dictator" tehát „musicussá" kellett, hogy fejlődjön. Dictamenjének szép lendületét egy maga által „talált" cantussal szerezte meg.
Dictamenjének, mondanivalójának szép arányait, a „hősi" verssorok szabályossága biztosí
totta, éneklését a musicai „.com-positio", a hangok törvényszerű illeszkedésére. A legutolsó művelt római és nem a filozófus, Boethius kultúreszményét teljessé tevő „musikos anér" is meg
érkezett tehát Pannóniába.
Mezey László
" BALOGH J.: Szent Gellért és a „symphonia H u n g a r o r u m " a M . Nyelvtud. Társ. kiadványa 26. Bp. 1926.
" Z . FALVY - L . M E Z E Y : Codex Albensis ein Antiphonar aus dem 12. J a h r h u n d e r t — Monumenta Hungá
riáé Musica I., Bp. — Graz, 1963.
w Példák, i. m. 27.
" I . m. 28.
4 01 . m. a facsimile részben: f. 114 R—V. Kiadásunk: DANKÓ, Vetus Hymnarium . . . 194, 201, 202 és ter
mészetesen a Pázmány-előtti magyarországi breviáriumokban.
" I . m . fascimile ff. 1 1 3 V - 1 1 4 R .
*s G. M. D E E V E S — C L . B L U M E : Ein J a h r t a u s e n d lateinischer Hymendichtung. I. Leipzig 1904. 155 —156.
43 I. m. 130 (antifonákként kiadva).
" A n t i p h o n a l e Albense Facsimile, 1 1 7 V - 1 1 8 R .
" Dallamvariánsok kiadása: Antiphonarium ad usum s. et can. ord. Praemonstratensis, 1934, 778 — 779 Processionale Monasticum ad usum Congr. Gallicae OSB, Solemnis 1893. 185; Processionale ad usum s; et;
can. ord. Praemonstratensis, Parisiis — Tournaci, Romae, 1932, 182 — 183.
656
