• Nem Talált Eredményt

KŐRIZS IMRE

N/A
N/A
Protected

Academic year: 2022

Ossza meg "KŐRIZS IMRE "

Copied!
1
0
0

Teljes szövegt

(1)

2016. július–augusztus 47

KŐRIZS IMRE

Szerencse

Életem első négylevelű lóheréjét a gerundiumnál találtam, egy pontosan százhuszonegy

éves latin nyelvkönyv száztizenharmadik és száztizennegyedik oldala között.

Nem tudom, hozott-e szerencsét eredeti gazdájának, aki tanár lehetett – mert a címlap pecsétje szerint a könyv tiszteletpéldány:

„Tankönyvül való szíves alkalmazás czéljából.”

Ha az illető 1903-ban már nyugdíjba készült, akkor lóhere nélkül is szerencsésnek mondható generációhoz tartozott, de egy pályakezdőnek később, a háború utáni spanyolnáthajárvány idején

vagy a forradalmi hercehurcákban a kis növény mégis jó szolgálatot tehetett.

Arról nem is beszélve, hogy a várost, ahol tanított, el is csatolhatták, gerundiumostul, lóheréstül, húsz év múlva meg esetleg vissza –

igaz, ekkor már mindenképp a nyugdíjhoz közeledett.

Úgyhogy a Don-kanyar már az esetleges fiait érintette, amit közvetett érintettségnek azért így sem neveznék,

a holokauszt meg pláne nem volt nemzedéki szempontból válogatós.

Szerencséje volt, vagy igyekezett – tudván: „Fortes Fortuna adiuvat”

– a szűk határok között saját maga alakítani a sorsát?

Kitelepítették-e ötvenegyben, vagy megúszta, hogy a Hortobágyon mondogassa a memoritereket?

És akkor ez még csupa általánosság.

Konkrétan pedig itt ez a száraz, csukaszürke, könyvszagú lóhere, és most fogalmam sincs, mit csináljak vele –

keretezzem be, dobjam teátrálisan tűzbe, vagy felejtsem el, tegyem vissza a helyére, hátha megint egyszer megtalálja majd valaki?

Hivatkozások

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK

Fölfele indult, én meg utána, a negyedik és az ötödik emelet között egyszer még visszanézett, gyorsan felmérte, hogy nehéz meccs lesz, ha ne- kem jön, inkább szaladt

Sendo comparado o atlas praguense com as amostras da cartografia portu- guesa antiga12 pode deduzir-se que o autor das cartas é o destacado cartógrafo português da primeira metade

madó természetet, az éj nehéz lepléből köny- nyedén kisurranó új napot, mintha soha nem érintette volna talpa a puhán zizegő fűszálak bársonyát, minden

Leginkább azonban az könnyíti meg olvasói újrafelhasználásukat, hogy amint letettem őket, már semmire sem emlékszem belőlük.. Habkönnyű, de több- nyire

Wilson megjelentette a Nonbook Materials Core Collection: A Selection Guide adatbázist, amely több mint 2300 elektronikus nem könyv dokumentumtípust ölel fel: videót,

kutya szájából elveszed hogy ne rágódjon rajta azt mondják elfogyott mi tudjuk nem is volt elvh ű elvtársak nincs már szotyola becsaptak újra.. semmit nem takar a tanga

Az sem gondolt erre soha: mert Malcsák Pálnak egyetlen gyermeke volt Emma, és Malcsák Pál gazdagabb ember volt már ekkor, mint Porsovai Ádám.. Azok talán neheztelnek is

Már csak azért sem, mert ezen a szinten még nem egyértelmű a tehetség irányú fejlődés lehetősége, és végképp nem azonosítható a tehetség, tehát igen nagy hibák