A „csodás való" A NÉGERÁBRÁZOLÁS ALEJO CARPENTIER MUNKÁSSÁGÁBAN*

SALVADOR BUENO

A „csodás való"

A NÉGERÁBRÁZOLÁS ALEJO CARPENTIER MUNKÁSSÁGÁBAN*

1933-ban az Espana kiadó egy ismeretlen szerző, A l e j o C a r p e n t i e r regényét, az Ecue-Yamba-O-t publikálta, m e l y n e k az „ A f r o - k u b a i t ö r t é n e t " alcímet adták. K é t évvel korábban, az említett m ű egy részlete megjelent az Imán (Párizs, 1931) c í m ű folyóiratban, melynek Carpentier volt a főszerkesztője. A f o l y ó i r a t n a k csak egyetlen száma jelent meg, Elvira de Alvear a r g e n t i n írónő i r á n y í t á s a és védnöksége a l a t t . A m a d r i d i kiadás végén a következő megjegyzés szerepel: „Első v á l t o z a t : H a v a n n a i Börtön, 1927. augusztus 1—9. Végleges változat: Párizs, 1933. j a n u á r — a u g u s z t u s . "

Az azóta híressé vált író több a l k a l o m m a l bírálta első regényét, és r á m u t a t o t t e n n e k korlátaira és alapvető hibáira. E r r e először kétségkívül a „ P r o b l e m á t i c a d e la actual novela l a t i n o a m e r i c a n a " című esszéjében került sor, a m e l y e t egy sok m i n d e n t m e g m a g y a r á z ó Goethe-idézettel kezd: „Éppen most é r k e z t ü n k , s n e m t u d j u k , hogy történt. Ne kérdezd, h o n n a n j ö t t ü n k ; elég, h a tudod, itt v a g y u n k . " C a r p e n t i e r a következőképp emlékszik vissza a m ű keletkezésére: „Egy olyan korszakban, m e l y - ben generációm értelmiségét az éppen "-felfedezett* a f r o k u b á n folklór i r á n t i n a g y érdeklődés jellemezte, í r t a m egy regényt, az Ecue-Yamba-O-t, m e l y n e k a k o r s z a k paraszti osztályának négerei voltak a szereplői. Ehhez t u d n i kell, hogy a k u b a i f a l u - b a n nőttem fel, együtt néger parasztokkal és néger p a r a s z t o k fiaival, és hogy k é - sőbb nagyon érdekelt a santería és a naniguismo,** s m a g a m is s z á m t a l a n r i t u á l i s szertartáson v e t t e m r é s z t . . . "

Egy l a p p a l korábban, u g y a n e b b e n a t a n u l m á n y b a n az író összefoglalja azt, a m i t

„naturalista-helyi-tipikus-bennszülött módszer"-nek nevez, és a m i a l a t i n - a m e r i k a i regényre a l k a l m a z v a „regionális, pittoreszk regényeket eredményezett, igen r i t k á n hatolt be a dolgok mélyébe, valódi lényegükbe". Ezt a két s z e m p o n t o t f i g y e l e m b e véve, m e g k í s é r e l h e t j ü k a néger t e m a t i k a értékelését C a r p e n t i e r első prózai m ű v é b e n . A szerző regényei és elbeszélései a legkülönbözőbb f o r m a i és t a r t a l m i p r o b l é m á k sokaságát érintik, azonban most ezeket csak e g y f a j t a szemszögből f o g j u k e l e m e z n i : megvizsgáljuk Carpentier m u n k á s s á g á n a k azt az á l l a n d ó a n jelenlevő t é m a k ö r é t , amelyet az Üjvilág a f r i k a i eredetű lakossága jelent s z á m á r a .

Carpentier első regényének m á r a címe, Ecue-Yamba-O (amely l u c u m i n y e l v - j á r á s b a n azt jelenti, hogy „dicsértessék az Isten") is a l á h ú z z a az ezotérikus v o n á s jelentőségét a m ű b e n , és ezen belül a „santeríának" és a varázslás m á g i k u s j e g y e i - nek, vagyis az a f r i k a i származású k u b a i lakosság k ö r é b e n l é t r e j ö t t s a j á t o s vallási szinkretizmusnak fontosságát. F e r n a n d o Alegria r á m u t a t , hogy „itt egy f é l i g - m e d d i g d o k u m e n t u m j e l l e g ű regényről v a n szó, amely a k u b a i néger lakosság egyik szekto- r á n a k primitív, mágikus világával foglalkozik". Ugyanezért, az első, m a d r i d i k i a d á s t fényképek és r a j z o k illusztrálják, amelyek b e m u t a t j á k a vallási s z i m b ó l u m o k a t , a rituális tárgyakat, a szent dobokat és az imákat. A r e g é n y nagy f i g y e l m e t f o r d í t a rituális f o r m u l á k r a , az avatási c e r e m ó n i á k r a és az egyéb m á g i k u s - v a l l á s o s m e g n y i l - vánulásokra.

*

Az 1920 és 1930 között színre lépő kubai értelmiségi generáció, a m e l y n e k C a r - pentier is tagja, az imperializmus deformáló h a t á s a a l a t t e r e j é t vesztett n e m z e t i

* A tanulmány a szerző még kéziratban levő nagyobb munkájának része. A szövegből elhagytuk a jegyzeteket, mert a magyar olvasó számára nélkülözhetőnek tűntek.

*» Néger vallási szekta és néger önvédelmi jellegű szervezet nevei.

64

gyökerek felfedezésére indult, és így került kapcsolatba az antillai szigetre átültetett a f r i k a i k u l t ú r á k k a l .

Az 1920-as évtizedben ezek az i f j a k ismerték az első világháború utáni irodalmi és művészeti divatot, ö k alakították meg a Minorista csoportot, amely 1923-ban m e g h i r d e t t e a harcot K u b a gazdasági függetlenségéért, a jenki imperializmus ellen, védelmére kelt az avantgardista művészetnek és a legmodernebb művészeti és tudo- mányos tanok terjesztésének. Köztük Carpentier a zenei élet m e g ú j í t á s á é r t szállt síkra. 1927-ben hangversenyeket szervezett, amelyen b e m u t a t t á k az „ ú j zenét", S t r a - vinszkij, Ravel és a m o d e r n muzsika más mestereinek műveit.

A próza területén, az Ecue-Yamba-O e n n e k az irányzatnak legmagasabb szintű kifejezése. A Wolfgang Kayser által divatba hozott n o m e n k l a t ú r a szerint „térbeli regény"-ről v a n szó. Az olvasó különféle környezetekkel ismerkedik m e g : vidéki tájjal, egy század eleji cukorgyárral, a falusi mulatságokkal, a varázsolási szertar- tásokkal; m a j d a cselekmény városi környezetben folytatódik, a fővárosban, a h a - vannai börtönben, a regény főszereplőjének és központi a l a k j á n a k , Menegildo Cué- nak é l e t ú t j á t követve, akinek fia ugyanilyen életpályát fog befutni.

Az Ecue-Yamba-O s a j á t idejében haladó m ű volt. Bár a valóságábrázolás meg- felel kora divatos kreolkodó technikáinak, Carpentier az avantgardizmusból eredő n o r m á k a t is szem előtt t a r t j a a regény írásakor. A szereplők által beszélt nyelvet — a kreolkodó, regionalista n o r m á k szerint — fonetikus torzulásában a d j a vissza, u g y a n a k k o r sorozatosan találkozunk nyilvánvalóan avantgardista ihletésű képekkel és módszerekkel. A változatos kifejezési f o r m á k a regény szerkezeti és kidolgozásbeli ellentmondásait sejtetik, hűen fejezik ki a korabeli spanyol-amerikai prózaírásban végbemenő változásokat. A szöveg sok népdalt, kiszólást és népi mondást foglal m a g á b a n . Ezzel egyidejűleg azonban különös, egyértelműen f u t u r i s t a jellegű m e t a - forák és hasonlatok is megjelennek, sőt még a Valle Inclán által megalkotott „csúf- ságos" stílusnak is v a n n a k itt visszacsengései. így kerül szembe egymással az a v a n t - gard legfrissebb technikáihoz való közeledés, vagy a kozmopolita h a j l a m , a folk- lorikus elemekkel, amelyek a pittoresz tipicizmus érdes és goromba h a n g j á t a d j á k .

A börtönben írt kritikai t a n u l m á n y á b a n J ü a n Marinello értékeli a regényt, a m e l y n e k írója „legalább a n n y i r a mutatkozott a primitivizmus hívének, mint a m e n y - nyire rabszolgája volt a finomkodásnak". Véleménye szerint, Carpentier n e m m u - t a t j a b e a k u b a i négerek t á r s a d a l m i valóságát.

E n n e k ellenére, az i f j ú regényíró nem felejtkezett meg a g y a r m a t i függésben levő köztársaság társadalmi-gazdasági körülményeiről. A jenki vállalkozások nö- vekvő hatalma, a parasztok — nemcsak kubaiak, h a n e m haitibeliek, j a m a i k a i a k stb.

— kizsákmányolása, az áldemokratikus politika zavaros mesterkedése, mind be- m u t a t j á k az akkori K u b a gazdasági és kulturális elmaradottságát. Antiimperializmu- sával, a földbirtokon és a cukortermelésben v é g r e h a j t o t t kizsákmányolás leleplezé- sével, Carpentier első regénye figyelemmel fordult a közösség problémái felé, h a b á r a szerző csupán esztétikai szempontból ábrázolja őket, és nem tűzi ki m a g a elé ennek az adott társadalmi-gazdasági valóságnak lényegi megváltoztatását.

Az Ecue-Yamba-O fiatal í r ó j á n a k érdeklődése — b á r az igaz, hogy csak felszínes érdeklődésről v a n szó — a r r a irányul, hogy m i n d e n f é l e lenézés és előítéletek nélkül keresse meg „az a l s ó b b r e n d ű e k " kulturális értékeit. A különböző t á r s a d a l m i rétege- ket a kizsákmányoltakon keresztül m u t a t j a be, a Cué családon keresztül, akiknek őseit erőszakkal hurcolták el Afrikából, rabszolgákká tették őket, és kiknek leszár- mazottai, ebben a regényben, az osztályelnyomás áldozatai.

Carpentier k u t a t ó érdeklődéssel fordul a szinkretikus hiedelmek felé, de azt sem felejti el, hogy ezek a fekete b ő r ű e m b e r e k az autochtonónia központi m a g j á t kép- viselik, a torzító idegen erők által t á m a d o t t nemzeti lét lényegét. „Csak a négerek

— m i n t Menegildo, Longina, Solomé és ivadékai őrizték meg féltő gonddal az a n - tillai jelleget és tradíciót." Ugyanúgy, mint Nicolás Guillén első műveiben, nála is a négerek képviselik azt a legkubaibb sajátosságot, amelyet nemigen tud megtörni az imperializmus gazdasági mohósága, sem pedig a külföldről jött eszmék és szokások.

5 Tiszatáj

Ezeknek az embereknek a számára, akik „a világmindenséget oly módon fogták föl, hogy bármiről elhitték, hogy mágikus eredetű", a csoda létezett; „újból fölfedez- ték azt a több ezer éves hagyományt (...), amelynek segítségével az ember, aki meztelenül áll a legutolsó megrázkódtatásokból még nem egészen magához tért föl- dön, saját magában találhatja meg azokat az ösztönös véderőket, amelyekkel szem- beszállhat a minden teremtett dologban létező kegyetlenség ellen". Ök a „négerek", a lenézettek és kizsákmányoltak, akiket erőszakkal téptek ki szülőföldjükből. „Milye- nek voltak a négerek? Nem voltak talán ugyanolyan emberek, mint a többiek?

Talán kevesebbet ért egy néger egy amerikainál?"

A teljes kifosztottság helyzetében, a mágiában és a mítoszokban találnak e n e r - giát és „büszkék primitív életükre, amely telve van mágikus bonyodalmakkal és fondorlatokkal, melyeket az északi emberek sose érthetnek meg". Következésképp a

„mágikus" és „csodálatos" nem intellektuális fogalmak, melyeket Carpentier a civi- lizált Európától tanult, hanem egy olyan embernek élményei, aki a kulturálisan „ m u - latt", a transzkulturális hitek és babonák szövevényével behálózott A m e r i k á n a k gyermeke. Így a fiatal író minden meghasonlás nélkül képes volt magáévá tenni az európai kultúra legfrissebb alkotásait, és ugyanakkor m a g á b a szívni anélkül, hogy messzire kellett volna mennie havannai lakásából, a K u b á b a átültetett a f r i k a i varázsolást.

A kritikusok és történészek fölfigyeltek az időrendi sorrend megfordítására, a m e - lyet a Viaje a la semillában (A dolgok kezdete, 1944) alkalmazott. Ez a rövid el- beszélés az első abban a kísérleti korszakban, melynek betetőzése a Guerra del tiempo (Az idő háborúja, 1958). Az idő, az író kezében formálható rajzolattá, figu- rává válik, amely az esztétikai követelményeknek megfelelően alakul és idomul.

Nézzük meg a Viaje a la semmila-t. Az első oldalon egy öreg négerrel találkozunk, aki egy palota főkapujának küszöbét átlépve felidézi az idő visszafordíthatóságát, vissza- hozza Capellanias márkit a halál semmijéből. A következő oldalakon az a f r i k a i mágia mint a dobok égzengése szól Marcial visszahozott napjai alatt. Ezt a két sza- kadék közti létet a koloniális kor emlékei és jóslatai veszik körül.

Az Ecue-Yamba-O-val és Viaje a la semilla-val van rokonságban a Los fugiti- vos (Szökevények, 1946) című elbeszélés, amely elnyerte a caracasi El Nációnál pályázatának díját. Ebben megjelenik az ember és az állat — Cimarron (szökött rabszolga) és kutya — közötti párhuzamosság. Ú j r a találkozunk a rabszolgaság, a büntetések és a kizsákmányolás témájával. Együtt vadásznak az erdőben, együtt b ú j n a k meg a barlangokban, együtt lesik az élelmet jelentő zsákmányt. E n n e k az ember és állat közti azonosulásnak ősi gyökerei v a n n a k az amerikai őslakó indiánok mitológiájában.

Az El reino de este mundo (Földi királyság, 1949) az író hat évvel k o r á b b a n Haitiban tett látogatásának eredménye. Már maga a regény címe is megfogalmazza egyik célkitűzését: az ember csak ebben a világban, amelyben élünk, fejezheti ki összes alkotó képességét, érheti el önmaga teljességét és n e m a másikban, a t e r m é - szetfelettiben, a síron túliban, „az égi királyságban".

Behatolunk Haiti látomásos világába, a „vudu" varázsolások és boszorkányossá- gok világába, ahol a mágia uralkodni látszik a történelem útjain, és az e m b e r t ö m e - gek, az európai, a racionális gondolkodás számára nehezen megmagyarázható okok- nak és mozgatóknak megfelelően reagálnak és cselekednek. Mielőtt ezt a regényt — melyet leginkább „legendás krónikának" neveznék — megírta volna, a szerző egyedi eseteket mutatott be. Az El reino.. .-tói kezdve, műveiben kollektív problémák és mozgások jelentkeznek. Ennek a kisregénynek színpadán mesebeli, de egyszersmind valóságos lények mozognak; Carpentier Haiti képzeletvilágából és történelméből merítette ezeket a jellegzetes és szimbolikus alakokat, egy tisztán amerikai valóság szülötteit. A mű szereplői sok haitibeli lakos gondolataiban éltek — és élnek még most is. Egyesek ismert történelmi szereplők, mint Henri Christophe király, mások a képzelet szülötteiként egy egész nép élő jelenlétét testesítik meg; nem főszereplők, hanem a „hivatalos" történelmek lapjain elfelejtett emberek képviselői, azok, akik 66

valójában formálják a történelmet, mint Ti Noel, haiti rabszolga, kinek alakja végigvezet bennünket az egész történeten.

Az El reino de este mundo előszava lett az utolsó húsz évben kifejlődött ú j spanyol-amerikai próza manifesztuma. Ebben fejti ki Carpentier a „csodás való" elméletét, a latin-amerikai valóság ú j szemléletének kiindulópontját, amely helyettesíteni hivatott a latin-amerikai prózai művek írását mindaddig megszabó

„nativizmust", „kreolizmust" és „regionalizmust". Haiti látogatásáról a következőket jegyezte föl Carpentier: „Lépten-nyomon a csodálatos valóságba ütköztem. De úgy véltem, hogy ennek a csodás valóságnak a jelenléte és hatása nem csupán Haiti privilégiuma, hanem egész Amerika öröksége." Ilyenformán, Carpentier fölfedi a

„fantasztikum kódexeinek", a „bűvésztrükkökkel előállított csodáknak" hamisságát, valótlanságát, melyek a szürrealisták „csoda bürokratáit" hozták létre. Ezzel a regé- nyével Carpentier bebizonyította, hogy Amerikában a csodálatos valóság igazi, „élő",

„empirikus és irodalmonkívüli" valóság, mert maga a kontinens is az autonóm cso- dálatos valóság egyik tényezője.

Az El reino de este mundo című regényben Carpentier leírja a haiti néger rab- szolgák kizsákmányolását és a francia gyarmatosítóktól elszenvedett kínzásait, a mandinga Mackandal vezette kegyetlen fölkelést, melyet később a jamaikai Bouck- m a n folytat, majd a győzelmet, amely után úgy tűnik, hogy a rabszolgaságnak vége szakad és ú j korszak nyílik az emberek számára. Azonban Henri Christophe — népének és f a j t á j á n a k árulója — európai mintáról másolt monarchia trónjára ül, és f a j t á j á n a k visszahozza a kizsákmányolást és a haitiak könyörtelen kínzásait. Ü j a b b felkelés tör ki és amikor megdöntötték Henri Christophe apokrif monarchiáját, a

„republikánus mulattok" egy ú j — ú j ? — kizsákmányoló, üldöző és igazságtalan rendszert állítanak fel, elődeik despota rezsimjének pontos mását.

Ti Noel menekülni akar egy újabb rabszolgaságból, amely még korát sem venné figyelembe: hangyává változik, elfelejtkezvén a piciny rovarok mereven megszabott normáiról és a hierarchikus szinteknek megfelelő kötelességeikről. Madárrá, sza- márrá, darázzsá, majd hangyává változik. Állattá változásai során Ti Noel megérti, hogy az emberek világából való menekülése gyávaság. Mestere, Mackandal „átvál- tozott állattá és hosszú évekig szolgálta az embereket, nem szökve meg az emberek földjéről". Ezért, az ember kötelességeit az „e földi királyságban" kell teljesítenie, egy jobb jövőért dolgozva és harcolva.

Az úr—rabszolga ellentétet nem korlátozza a fehér—néger szembeállításra.

A Carpentier által bemutatott problematika nem faji, hanem társadalmi alapokon nyugszik. Ti Noel megérti, hogy a társadalmi helyzet nem a bőr színétől függ. Ez világosan bebizonyosodott, amikor hátán érezte azokat az ostorcsapásokat, melyeket egy ugyanolyan fekete kéz osztott, mint az övé, midőn Henri Christophe paródia- királyságában a fehér urakat néger urak váltották föl, a volt szakácsból lett groteszk király — aki korábban ugyanazokban a szenvedésekben osztozott — uralma alatt.

Ti Noel néha még a francia fehér urának rég letűnt napjaiban elszenvedett kínzá- sokra is nosztalgiával gondol. A kizsákmányolóknál nem színük, hanem osztály- helyzetük döntő. Éppen ezért az El reino de este mundo a felszabadulásért folytatott teljes harcot képviseli; Machandel és Bouckman azt a hatalmas feladatot jelképezik, melynek célja az embernek ember által való kizsákmányolását megszüntetni, füg- getlenül ezek színétől és eredetétől. A következtetés végleges: „ . . . az ember nagy- sága éppen abban van, hogy a meglevőnél mindig jobbra törekszik. S tennivalókat ró ö n m a g á r a . . . Ezért görnyed a nehézségek és a feladatok súlya a l a t t . . . ; az ember kiteljesedését csak az evilági királyságban találhatja meg."

E „legendás krónika" története látszólagos visszatérést ábrázol. Ügy tűnik, a ciklusok megismétlődnek, a kizsákmányolást fölkelés követi, míg ezt a kizsákmányo- lás v á l t j a föl. A kígyó saját farkába harap, mint azt a rabszolgák Afrikából hozott legendái mondják. Mégis, a haiti történelemben egymást követő rezsimek bizonyos lassú, alig észrevehető fejlődésről tesznek tanúságot, a ciklusok egyre magasabb szinten ismétlődnek, egyszóval, nincs szó valamifajta pesszimista „corsi e ricorsi"- ról, hanem a történelem spirálszerűen emelkedő fejlődéséről. A könyv végén Ti Noel

öntudatra ébredve kiáltja, hogy ú j korszak nyílik a hatalmas emberi szabadság- mozgalomban, amelyben minden, amit az ember teremtett, hozzá fog járulni a f e j - lődéshez és a dolgok jobbá tételéhez.

Az Ecue-Yamba-O-ban a vallási szinkretizmust még egyéni esetben használja az író, a társadalmi problémákig nem jut el, csak személyes kérdések megoldására alkalmazza. Ti Noel kalandjaival, a vallásos-mitikus megnyilvánulások egy epikus- politikai összefüggés és akció részei, segítik az emberi f a j t a fejlődésének folyamatát, alkotó elemei annak az állandó harcnak, melyet az ember folytat teljes fölszabadu- lásáért. Az afrikai eredetű szereplők — hű tanúi a négerek jelenlétének az Üjvilág- ban — példázzák azt a módot, ahogy részt vettek — és részt vesznek — az összes ember társadalmi fölszabadulásáért vívott évszázados harcban.

Bár az afrikai kultúrák amerikai megnyilvánulásai Carpentier egyéb műveiben is jelen vannak, az afrikaiak antillai jelenléte különleges fontosságra tesz szert az A fény százada (1962) című regényben, szoros kapcsolatban a rabszolgaság eltör- léséért folytatott harccal az 1789-es francia forradalmat követően. Carpentier to- vábbra is kritikusan közeledik a történelmi folyamatokhoz. Az A fény századáéban bő anyag áll rendelkezésünkre Carpentier történelemfelfogásának megértéséhez. Az 1789-es forradalom és karibi visszhangjának leírása ezeket konzervatív, reakciós, rendkívül pesszimista és negatív eseményeknek tünteti fel. E rendkívüli történet nagyszerű kalandok, ellentmondások, félelmek, árulások, öldöklések, vér és szex közepette tárul elénk, viharával magával ragadja Victor Hugues-öt, a M e g h a t a l m a - zottat, e nagyratörő parancsnokot, s vele együtt az értelmiségi Estebant, a tanút, kik Párizsban találkoznak, ahol a forradalom a „forradalom allegóriájává" változott, grand guignolba illő tragikus álarcot öltve.

A regényben az 1789-es polgári forradalmat a marseille-i kereskedő, Victor sze- mélyesíti meg. Magatartásán keresztül megfigyelhetjük a forradalom különböző, egymást követő szakaszait. Az első szakaszban Victor szabadkőműves, ateista, val- lásellenes, antimonarchista. Vadul megzörgeti az ajtókopogtatót és féktelen o r k á n - ként hatol be .a havannai házba. De ez csak az első, kezdeti alakja. Mint t u d j u k , a feudális rend eltörlése után — mintha egy „székesegyházat robbantottak volna fel"

— a polgárság a feudális kizsákmányolás helyett ú j kizsákmányolást — a s a j á t j á t — vezeti be. Ám ez a folyamat nem mentes a mély ellentmondásoktól és a belső h a r - coktól. Ezért Victor előbb jakobinus radikális, Robespierre követője, m a j d — m i u t á n sok dolog megváltozott — Bonapartét csodálja, bonapartista lesz, s ezzel bezárul ez a forradalmi ciklus.

Ennek a szereplőnek változásai tökéletesen megfigyelhetők egy oly bonyolult kérdésben, mint az európai nagyhatalmak amerikai rabszolgarendszere. Az Antillák félé tartó hajón, a guillotin árnyékában, Victor bevallja Estebannak, hogy a kon- venció dekrétumát viszi, amely elrendeli a rabszolgaság eltörlését.

Amerika földjén sok ezer ember élt rabszolgaként, a legkegyetlenebb k i z s á k m á - nyolásnak alávetve. A faji megkülönböztetés a rabszolgaság következménye volt:

„Aki néger volt, aki négernek született, az egyet jelentett a szolgával, a rakodó- munkással, a kocsissal és a vándorénekessel." „Minden ember egyenlőnek született"

— válaszolja neki ez alkalommal Victor, első szerepének megfelelően. G u a d e l u p e szigetére meghozza a felszabadítási dekrétumot és sokan a rabszolgák felszabadí- tójaként emlegetik. „A szabadsággal az első guillotin is az Űjvilágba érkezett"

mondja Carpentier. A guillotint nemcsak a királypártiak és angol szövetségeseik ellen hozták működésbe, hanem valamivel később a felszabadított rabszolgák ellen is, amikor ezek megtagadták a munkát.

A maszkabál komoran ironikus színekbe öltözik, h a a négerek sorsára figyelme- zünk a 2. év Pluvioso 16-án kiadott dekrétumtól kezdve, amely kimondta felszaba- dításukat, egészen a 10. év Floreal 30-án kiadott dekrétumig, amely visszaállította a rabszolgaságot a francia gyarmatokon, és a Mesidor 5-i törvényig, amely kimondta, hogy a színes bőrű állampolgárok nem léphetnek Franciaország területére.

A francia forradalmárok, akik kimondták a rabszolgaság eltörlését (a Köztársa- ságnaptár 2. évében), nem riadtak vissza attól, hogy a 10. évben négereket a d j a n a k 68

el holland kereskedőknek. Cinikus árnyként haladt a Karib-tengeren egy négerekkel kereskedő hajó, amelynek neve „Társadalmi Szerződés" volt. Guayanában Victor a négerek üldözőjévé válik, ugyanúgy, ahogy régebben a felszabadítójuk volt.

Megcserélődnek a szerepek. Sofia — a „mosolygó bölcsesség" — figyelmezteti a meghatalmazottat, hogy „nagyon szomorú a történelmet a rabszolgaság visszaállítá- sával kezdeni". „Sajnálom. De én politikus vagyok. És ha a rabszolgaság visszaállí- tása politikai szükségesség, meg kell hajlanom e szükségesség előtt." Ám a törté- nelmet nem lehet az Európából küldött parancsok szerint alakítani; ami Ameriká- b a n történik, azt nem európai dekrétumok és határozatok mozgatják; Amerikánk történelme ennek a földnek sajátos problémáiból ered és nem külföldi eszmék és nézőpontok passzív származéka. Ahogy Jósé Marti mondotta: „Nem Rousseau-tól és nem Washingtontól származik Amerika, hanem önmagából." Guayanában a hatalom- ból kirekesztett francia vezetők vitatkoznak az abolíciót kimondó dekrétum követ- kezményei felől. Egyesek úgy hiszik, hogy ez „a forradalmi emberiesség nemes téve- dése", míg Sieger, a svájci ültetvényes így emlékezteti őket: „Mindaz, amit a f r a n - cia forradalom tett, csupán a nagy rabszolgaszökés legalizálása volt, amely a XVI.

századtól egyfolytában tart. A négerek nem vártak önökre, hogy szabaddá legye- nek . . . "

Amikor Estaban, fáradtan és csalódottan végre elhagyhatja Guayanát, hogy visszatérjen Kubába, azzal a megbízatással érkezik Paramaribóba — ahol átutazó- ban jár —, hogy szétossza a rabszolgaság eltörléséről szóló dekrétum holland nyelvű fordítását, annak ellenére, hogy a dekrétum akkor már hatályon kívül volt helyezve.

A folyóba a k a r j a dobni a kiáltványokat. De amint a városba ér, látja, hogyan vág- ják le a kórházban a szökéssel vádolt rabszolgák lábát, és ekkor megváltoztatja szándékát és az iratcsomagot egy halászcsónakba dobja, amelyben négerek eveznek:

Olvassátok! — kiáltott oda nekik. És ha nem tudtok olvasni, keressetek valakit, aki ezt felolvassa!

Ügy tűnt, hogy a forradalom csődbe jutott és visszatért minden, ami annak előtte volt: az összes dogma, eszme és intézmény. De ami ott elbukott, újból ki- csírázhat és gyümölcsözhet itt, hogy továbbvigye a Nagy Lázadást, az indiánokét, a négerekét, a mulattokét és a meszticekét, a kreol fehérekét, mindenkiét, akit a sza- badságért folytatott harc köt össze, vallotta Carpentier.

Ez a történelmi konjunktúra be fogja bizonyítani, hogy a rabszolgák felszaba- dulásának folyamata nem marad abba, nem torpanhat meg, és ú j utakat fog nyitni a közeli, a legközelebbi történelemben. Ahogy Sorel m o n d j a : „A rabszolgaság csak rövid időre tér vissza, a forradalom eszméi megvilágítják a forradalom utáni embe- rek elméit: a négerek m á r nem lesznek rabszolgák, az emberalatti osztály tagjai; a négerkérdés része lett a születő és gyorsan fejlődő polgárság által kizsákmányolt minden ember kérdésének."

Rendkívül érdekes az egyik mellékszereplő, a mulatt Ogé doktor-orvos és va- rázsló. A mű kevés bírálója figyelt fel Ogé jelenlétére a regény első fejezetében.

Alexis Márquez Rodriguez rámutat, hogy „kevertsége (...) nem csupán etnikus, a vér keveredése, hanem kulturális keveredés is". Haitiben született, Franciaországban tanult orvosnak, de amikor a havannai házba Estabanhoz hívják, különös módszere- ket használ a havannai i f j ú asztmájának enyhítésére. Victor b a r á t j a és bajtársa- ként, Ogének sok közös vonása van vele: mindketten ateisták, szkeptikusok és a francia felvilágosodásban gyökeredző forradalmi eszméket vallják. Ogé azonban bizonyos ezotérikus hiedelmeket vall, melyek a „vudü'-ból származnak.

Vitáik akkor a legtüzesebbek, amikor a haiti mulatt olyan elgondolásokat vesz védelmébe, amelyek — Victor szerint — nem valók egy tanult emberhez, egy orvoshoz. Mert Ogé doktor hitt a Gonave öbölben fekvő szigetek vízeséseinek hatal- mában, amelyek jóserővel ruházták fel azokat az asszonyokat, akik vizükben meg- fürödtek. Ezért „Ogé nem úgy ateista, mint Victor". Ezekben a vitákban a vallásos hitről a két barát ellentétes nézőpontot foglal el, ahogy Lev Ospovat í r j a : „Alap- jában véve, a vita a mitológiáról folyik, mely Amerika gyermeke és nem más, mint a népi tapasztalat összessége, a szellemi hagyományok forrása, melyet forradalmi

módon kell ú j r a é r t e l m e z n i " . És m i n t A m e r i k a gyermeke, A m e r i k á h o z kötött sorsá- n a k teljes t u d a t á b a n , Ogé doktor haiti szülőföldjén m a r a d , „ m e r t sok elégetni v a l ó m a r a d t " , és elköszön a Franciaországba induló Estabantól és Victortól, „ m i n t a k i m a g á r a vállalta egy egész ország képviseletét".

Alejo Carpentier ezekben a műveiben (a történetbe illesztett sok m á s f o g a l m i meggondolás mellett) világosan m u t a t j a b e Amerikánk t á r s a d a l m i k u l t u r á l i s p r o b l e - m a t i k á j á n a k egy egyedülálló nézőpontját, amely annak a különleges e t n i k a i és k u l - turális á t a l a k u l á s n a k az eredménye, amely országainkban, különösen a K a r i b - tenger medencéjében és környező vidékein végbement, és amely a legkülönbözőbb eredetű összetevőket asszimilálta. A rabszolgaság rettenetes h o n t a l a n s á g á t átélő s o k - ezernyi e m b e r a f r i k a i kulturális elemeket ültetett át e z e k r e a t á j a k r a , és ezzel f ö l - becsülhetetlen é r t é k ű tényezőkkel j á r u l t hozzá mesztic k u l t ú r á n k h o z ; a n a g y s z á m ú afrikai eredetű lakosság kapcsolatban v a n az amerikai föld kincseinek l é t r e h o z á s á - val, ennek áldoztak vérrel és izzadsággal századokon keresztül. C a r p e n t i e r é r t ő e n foglalta alkotó művészetébe e n n e k a sokféle és összetett, végletesen d i n a m i k u s g a z - dasági, társadalmi és politikai valóságnak értékes képeit. A r r ó l a k o n t i n e n s r ő l írt, melyet Marti a „mi A m e r i k á n k " - n a k nevezett, hogy megkülönböztesse attól a m á s i k Amerikától, amely n e m a miénk. Carpentier ezt így m a g y a r á z z a a Tientos y dife- rencias-ban (Fantáziák és variációk, 1966): „Itt, az e m b e r i p l a z m a f o r r ó k i f e j e z ő d é - sében van az igazi epikus anyag a regényírók számára." E z e k r e az a l a p v e t ő m e g - gondolásokra épül ennek az antillákbeli és egyben univerzális m ű v é s z n e k i r o d a l m i munkássága, kinek — ahogy ő m a g a m o n d t a Thomas M a n n r ó l — „a regény m e g - szűnt csupán szórakoztató elbeszélés lenni, hogy az e m b e r m e g i s m e r é s é n e k és k u t a - tásának eszköze legyen".

Fordította ERDŐS MÁRIA

E S Z Á M U N K K U B A I S Z E R Z Ő I

ANGEL AUGIER (1910) költő, esszéíró, kritikus, a kubai írószövetség főtitkára.

ROBERTO BRANLY (1930) költő, a kubai írószövetség lapja, a Gaceta de Cuba filmkritikusa.

SALVADOR. BUENO (1917) irodalomtörténész, kritikus, a kubai és latin-amerikai irodalom professzora a havannai egyetemen. Több izben járt Magyarországon, mint az Eötvös Loránd Tudományegyetem vendégprofesszora. XX. századi magyar novellaantológiáját a Corvina Kiadó adta ki 1972-ben, ennek bővített kiadása 1976-ban látott napvilágot Kubában. Ugyan- csak a Corvinánál jelent meg 1977-ben a magyar—latin-amerikai kapcsolatokról írt könyve.

A magyar irodalom népszerűsítése terén kifejtett munkásságáért Ady-emlékéremmel tün- tették ki.

DÁVID CHERIClAN (1940) költő, műfordító, a Gaceta de Cuba munkatársa. Eliseo Diegoval együtt fordította a Kubában 1973-ban megjelent Petőfi-válogatást. A Corvina Kiadónál 1977-ben megjelent Ady-válogatást és a készülő magyar lirai antológia nagy részét ő for- dította Tóth Éva közreműködésével. A magyar költészet fordítása terén kifejtett munkás- ságáért a Magyar Népköztársaság a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki.

ELISEO DIEGO (1920) költő, prózaíró, kritikus. Első verseskötete 1942-ben jelent meg, Nombrar las cosas cimű gyűjteményes kötetét 1973-ban adta ki az UNEAC, a kubai írószövetség kiadója. Verseit több nyelvre lefordították. Kitűnő gyermekverseket ír, orosz, szovjet költők és Petőfi verseinek nagyszerű tolmácsolója.

ROBERTO FERNANDEZ RETAMAR (1930) költő, esszéíró, kritikus, egyetemi tanár,' a Casa de las Amérlcas című folyóirat főszerkesztője.

FAYAD JAMlS (1930) költő, festő, jelenleg Mexikóban kultúrattasé. József Attila fordításkötete 1964-ben jelent meg Kubában, 1967-ben a Corvina Kiadónál. Kődobás címmel a Magvető Kiadó jelentette meg válogatott verseit 1968-ban.

LUIS MARRÉ (1929) költő, újságíró. Jelenleg a kubai Írószövetség párttitkára.

RAUL RIVERO (1945) költő, újságíró. Jelenleg a Prensa Latina hírügynökség moszkvai tudó- sítója.

LUIS GUARDlAZ (1936) költő, kritikus, újságíró, a kubai Írószövetség külügyi titkára.

FRANCISCO DE ORAA (1929) költő, kritikus. A sajtó alatt levő magyar lirai antológia egyik kitűnő fordítója.

70