GONDOLAT- ÉS KÉPTÁRSÍTÁSOK

GONDOLAT- ÉS KÉPTÁRSÍTÁSOK

WEHNER TIBOR

Fotókollázsok

a Körmendi–Csák Gyűjteményben

WEHNER TIBOR

GONDOLAT- ÉS KÉPTÁRSÍTÁSOK

Fotókollázsok

a Körmendi–Csák Gyűjteményben

Szerző

© Wehner Tibor

Csák Ferenc

Kneisz István

© Körmendi Galéria, Sulyok Miklós

© Virtual Market Kft., Budapest – a Körmendi Galéria 46. kötete

Készült 20 példányban, illetve letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból (mek.oszk.hu) www.kormendigaleria.hu – info@kormendigaleria.hu

1027 Budapest, Ganz utca 5-7.

ISBN 978-615-6234-06-3

2021 Körmendi Galéria Budapest sorozat ISSN 1219-4506

Nyomda

Center-Print Nyomda Kft., 4027 Debrecen, Füredi út 76.

Felelős vezető: Szabó Sándor

dr. Körmendi Anna

Wagner János: Produkció – 2010, papír, kollázs, 26x20 cm

A harmincéves Körmendi Galéria kiadványa

Publication of the thirty years old Körmendi Gallery

WEHNER TIBOR

GONDOLAT- ÉS KÉPTÁRSÍTÁSOK

Fotókollázsok a Körmendi–Csák Gyűjteményben

KÖRMENDI

KIADÓ

Várnagy Ildikó: Kollázsok-montázsok – 2012, papír, gépi nyomat, akrill

Wehner Tibor

Károlyi – Schéner – Várnagy – Wagner Fotókollázsok a Körmendi–Csák Gyűjteményben

A budapesti Vigadó Galériában 1998- ban rendezett Kollázs ’98 című kiállítást Dévényi István művészettörténész egy szel- lemes szabad verssel nyitotta meg, amely néhány évvel később, 2004-ben a Magyar Kollázs (A magyar kollázs/montázs történe- téből 1910–2004) című tárlat katalógusában is megjelent. Már a vers bevezető soraiból is elementáris erővel kiviláglik, hogy milyen ha- tártalan alkotói szabadságot kulminál, milyen hatalmas művészeti lehetőségeket tár fel, milyen fantasztikus megjelenítési és kifejezési aspektusokat teremt a modern művészet szá- mára a kollázs:

„A kollázs ragasztás a kollázs kifejezés a kollázs technika a kollázs műfaj a kollázs kompozíció a kollázs felfedezés a kollázs módszer a kollázs nyelv a kollázs lehetőség a kollázs valóság a kollázs álom a kollázs politika a kollázs elv

a kollázs metafora a kollázs szabadság

a kollázs gondolkodási mód a kollázs élmény

a kollázs újítás…”

A Magyar Kollázs-kiállítás katalógusának bevezetőjében Kopócsy Anna művészettör- ténész tekintette át e műforma – vagy műfaj?,

alkotóelv?, alkotómódszer?, képi gondolko-

dásmód?, technika? – történeti előzményeit,

megemlítve, hogy a történet bemutatására

A kollázs a magyar művészetben 1920-1965

című, Csaplár Ferenc irodalomtörténész-mú-

zeumigazgató által a Kassák Múzeumban

1982-ben rendezett tárlat vállalkozott először,

amelyet az 1998-as Kollázs ’98 című, a kortárs

törekvéseket összefoglalni hivatott Vigadó

Galériában rendezett kiállítás követett, s ezek

nyomán szervezte meg Kováts Albert festőmű-

vész a Magyar Festők Társaságával a Magyar

Kollázs-bemutatót a győri Városi Művészeti

Múzeum Képtárában 2004-ben. Bevezető-

jében Kopócsy Anna emlékeztetett arra is,

hogy hallatlan változatossága miatt milyen

tisztázatlan a kollázs mibenlétének, jellemzői-

nek meghatározása, s hogy sok esetben nem

tisztázott a kollázs és a montázs közötti különb-

ségek és azonosságok, hasonlóságok kérdése

sem. Az viszont, hogy a kollázs, illetve a mon-

tázs a modern művészet egyik legfontosabb

művészeti jelensége vitathatatlan, s e meg-

állapítást Kassák Lajos, Vajda Lajos és Bálint

Endre, Vajda Júlia, Korniss Dezső vagy Ország

Lili munkássága, e körben kifejtett magas szin-

tű, korszakjelző tevékenysége is igazolhatja. A

kollázs/montázs-művészet szerteágazó, meg-

annyi változatban tetten érhető művészeti

jelenség a közelmúlt magyar művészetében

– amit a 2004-es tárlat hosszú alkotói névsora

is tanúsított –, és nagy változatosságban jelen

van napjaink törekvéseiben is. E kiadvány-

ban most egy hatalmas XX–XXI. századi ma-

gyar kollekció látszólag különálló metszetére,

válogatására szeretnénk felhívni a figyelmet:

a Körmendi-Csák Gyűjteményben őrzött kol- lázsok együttesére. Ezúttal négy művész, két, napjainkban már lezárult életművel a modern magyar művészet történetének fejezeteit író festőművész – Károlyi Ernő és Schéner Mihály – és két, jelenünkben is aktívan dolgozó alkotó – Várnagy Ildikó szobrászművész és Wagner Já- nos festőművész – kollázsainak bemutatására nyílik lehetőség. (Érdekes megjegyezni, hogy közülük csak Károlyi Ernő szerepelt a 2004-es győri Magyar Kollázs-kiállításon.) A négy, a XX.

század második felétől-harmadik harmadától az ezredfordulót követő évekig, illetve nap- jainkig ívelő időszakban életművüket építő alkotó munkásságában, törekvéseiben a kol- lázs/montázs kultiválásán túlmenően alig-alig lelhetünk meg összefűző jegyeket – olyannyira autonóm, karakteresen egyéni arculatú, más és más alkotói attitűd által determinált, illet- ve egymástól különböző művészeti szférákat átfogó művészetük –, de az egyszerre több alkotóterület, művészeti ág művelése, az al- kotói nyugtalanság, a kísérletező szándékok érvényesítése, a megszokott, jól bevált meg- oldások és konvenciók elvetése, az új és új műteremtési lehetőségek keresése, a műfaj-, a műforma-, az anyag- és a technika-változa- tosság mégis összekötő kapocsként van jelen munkásságukban.

2010-ben Károlyi Ernő festőművész – aki az 1960-as évektől a 2016-ban bekövetkezett haláláig volt rendkívül aktív szereplője művé- szeti életünknek – Kollázsok kicsiben és nagy- ban címmel rendezte meg gyűjteményes kiállítását a budapesti Csepel Galériában. E festőt munkássága során hosszú-hosszú évti- zedeken át foglalkoztatta a kollázs-technika, illetve a kollázs-elv, a kollázs/montázs eljárás alkalmazása: már 1973-ban, a miskolci Lib- ressoban rendezett egy kollázs-kiállítást, majd 1985-ben a kőbányai Pataky Galériában, és 2005-ben a belvárosi Körmendi Galériában vonultatta fel a XX. századi modernista ha- gyományba illeszkedő eme műveit, amelyek

korábban a gyűjteményes tárlatainak is ál- landó szereplői voltak. Nem véletlen e művek hangsúlyos jelenléte Károlyi Ernő életművé- ben: a klasszikus, a hagyományos, papírból kivágott és ragasztott motívumokból építke- ző kompozíciók mellett számos más, síkszerű anyagból szervezett és konstruált művet is készített, majd érdeklődése a textil-anyagok, a mintás vásznak és a szövetek matériája felé fordult, hogy megalkossa a foltvarrástól gyökeresen megkülönböztethető és eltérő, a beragasztások mellett a festés hagyomá- nyos eljárását is alkalmazó, különös sugárzású textil-kollázs-műveit. De amikor hagyományos képben gondolkozott, amikor farostlemezre festett olajfestékkel, képei tulajdonképpen átvitt értelemben akkor is kollázsok voltak:

a váratlan motívum-kapcsolódások, az egy-

más mellé kerülő elemek hatványozott, erő-

teljes, egymást felfokozó vagy egymást kioltó,

de mindenkor új jelenséggé érő hatásvilága

a kollázs-elv kiaknázása révén bontakozott

ki. Károlyi Ernő kollázs-művészetének és fes-

tészetének fontos vonása a figuratív-nonfi-

guratív kettősség. E festő szabadon szárnyalt

a konkrétumok, a valóságidézés és az elvont-

ságok világában, a természetelvű ábrázolás

és az absztrakció tartományában, és zökke-

nők nélkül, magától értetődő természetes-

séggel váltott festői kifejezést: hol mediterrán

települések posztimpresszionista városképeit,

megkapó természeti szépségeit idézte meg,

hol nőalakokat, embercsoportokat jelenített

meg természetelvű szemlélettel vagy lágy stili-

zációval, máskor meg a festői-grafikai önérté-

kek, a színek, a vonalak, a foltok, az átmene-

tek, az egymásba olvadások, az egymásnak

feszülések, az organikus jellegű alakzatok,

a formátlanságokból formává szüremlő mo-

tívumok fantasztikus világát tárta elénk. A

napjainkban oly jelentős szerepet játszó, az

elvonatkoztatásra alapozott tárgynélküli mű-

vészet és az informel, a művész indulati meg-

nyilvánulásai nyomán rögzült, az ábrázolástól,

a megjelenítéstől messze távolodott színfoltok

és vonalak által meghatározott műteremté- si gyakorlat meglehetősen rövid múltra te- kinthet csak vissza a modern magyar művé- szetben: a XX. század első két harmadában csak néhány, egymástól elszigetelten dolgo- zó mester munkássága révén volt jelen pik- túránkban. A nonfiguratív, a nem-ábrázoló, öntörvényei szerint kifejező festészethez – mint amilyen a szigetszerűen épülő életművek al- kotóié: Kassák Lajosé, Martyn Ferencé, Ga- dányi Jenőé, Korniss Dezsőé, Gyarmathy Tiha- méré, Lossonczy Tamásé és Kontraszty Lászlóé – csak a múlt század hatvanas éveinek végén csatlakozott az az új generáció, amelynek már egyezményes és magától értetődő festői anyanyelvévé vált az elvont megfogalmazás.

Ekkor fordult Károlyi Ernő is a színek és a for- mák kifejezőerejére alapozott, a valóságele- mek imitatív megjelenítésével már nem fog- lalkozó piktúra felé. Főiskolai tanulmányainak éveiben, pályakezdésének időszakában már az Európai Iskola és Szentendre művészete hatott rá, majd már-már kikerülhetetlenül nyo- mot hagyott művészetében az ötvenes évek szocreálja, s ezt követően a posztnagybányai szemlélet, Bernáth Aurél festészetének bűvkö- rébe került, ahonnan Picasso és a kubizmus művészete felé lépett tovább, hogy aztán logikus festői lépésként a papírkollázsok nyo- mán festett stilizált kompozícióktól érkezzen el a nonfiguráció szabad festői birodalmába.

Károlyi Ernő kollázsai között is – mint festésze- tében – néhány lapon megjelennek stilizált figurák is – e művek sorában az egyik leg- szebb a jazz-együttes zenészeit megidéző Öt zenész (1989) című kompozíció –, de a mun- kák többségével a művész a festői és grafi- kai nonfiguráció tartományában kalandozik.

Festett, összefirkált, vágott-tépett papírdara- bokból ragasztott művei hol geometrikus, hol organikus jellegű elvont formákból építkeznek, amelyek esetenként kiegészülnek fotókkal, magazinfotó-kivágatokkal, illetve nyomtatott rekvizitumokkal (Vigadó Galéria- és Duna Ga- léria-kiadványok, meghívó-kivágatok, beazo-

nosíthatatlan nyomtatott szövegmezők, tea- csomagolás-töredékek, cigarettatasakok, stb.), de sok esetben a művet az utólagos festői vagy grafikai beavatkozásokkal avatja az al- kotó késszé és befejezetté.

A XX. század második felének magyar

művészetében kiemelkedő jelentőségű élet-

művet építő Schéner Mihály festő-, grafikus-

és szobrászművész szerteágazó, roppant

gazdag munkásságában kiemelt szerepe

van a grafikai alkotótevékenységnek, és

ezen belül a rajznak, és kissé elhamarkodot-

tan úgy ítélhetnénk, hogy mellérendelt sze-

repű a klasszikus értelemben vett kollázsok

megalkotása. Azonban Mezei Ottó művé-

szettörténész a Körmendi Kiadó által 2008-

ban közreadott Schéner Mihály grafikái című

kötetben emlékezett meg arról, hogy meny-

nyire sokszínű és változatos, a megszokott,

bevált technikáktól elszakadó, vagy azokat

átalakító-megújító anyaghasználat és tech-

nika-alkalmazás jellemzi e művész alkotásait

és alkotómódszerét, amely eljárások között

illetve művészi gyakorlat hátterében újra

meg újra felbukkan a kollázs-technika, illet-

ve a kollázs/montázs eljárás is. „Schéner tö-

redékes vázlatfüzetét lapozgatva elképesztő

számú anyagmegjelölésre és rengeteg tech-

nikai megoldás jelzésére bukkanunk – írja

eszmefuttatásában Mezei Ottó. – Idézünk

belőlük, ahogyan következnek: ’hullámos

papír’, ’kóc és vatta bemázolva’, ’dekli tég-

lalapokra vagy farostra’, ’színes papírokat ra-

gasztani és aztán tépni különféleképpen és

lazúrozni-poliészterezni a végén’, ’csurgatá-

sos zománccal’, ’a csíkozottságot alkalmaz-

va a feltépésnél szalagokban feltenni a for-

mát, szeletekben’, ’külön vászonszalagokat

ragasztani a képre’, ’vásznat ragasztani poli-

észterrel, a gyűrődéseket színesen különböző

anyagokba mártani’, ’papírmasé préselés

göröngyösre, görcsösre’, ’a belső tér üres,

amint a papírcsákó hajtogatás’, ’gipszet

leönteni sima márványlapokra, utána korom-

feketével bekenni, rajzokat karcolni bele’,

’tojással bekenni a gipszet és úgy sütni, hogy itt-ott barnuljon a sárga’ stb., stb. Nyilvánva- ló a szűkebb és tágabb környezet inspiráló hatása, új megoldások keresése a végtelen- ségig.” Vagyis Schéner Mihály kollázs-művé- szete sokkal tágabb és pontosan behatá- rolhatatlanabb, mint az az együttes, amely a második évezred fordulója után keletke- zett, és amely a hagyományos, végső soron

„szabályos” fotó-kollázsok kategóriájába so- rolható: ezek az alkotások színes fotográfiák felhasználásával, egy-egy összefüggő kép- sorozat fotópapírra rögzített felvételeinek összevágásával, összeillesztésével készültek.

Két Schéner Mihály által művelt műcsoport- hoz köthetők a fotók és a belőlük konstruált kollázsok: a művész jelmez- és díszlettervező és -készítő tevékenységéhez, illetve a tárgy- formáló, szobrászati alkotásainak köréhez. A művészt és barátainak, ismerőseinek körét megidéző felvételeken – amelyeken a fehér szakállas festőt körülvevő alakok között Be- reczky Loránd művészettörténészt, Kabdebó Lóránt irodalomtörténészt, Katona Tamás tör- ténészt, Gyurkovics Tibor írót ismerhetjük fel mások mellett – a színes, farsangi-karneváli maskarákba öltözött, kitörő életörömöt, jó kedvet sugárzó szereplők Velence jellegzetes épületei között jelennek meg. Ezeken az al- kotásokon Velence fotókon megörökített vá- rosképei, épületei rögzültek, de a karnevál/

Velence magától értetődő összefüggés mel- lett korántsem elhanyagolható tényező az sem, hogy Schéner Mihály korábban számos velencei karnevált megidéző képet festett.

A karnevál-képek és -kollázsok megalkotásá- nak indítékait kutatva Erős Péter filmrendező Művészvilág című sorozatának Schéner Mi- hály festőművész alkotói portréját megrajzo- ló filmjére hivatkozhatunk, amelyben a festő jó barátja, Gyurkovics Tibor író így emlékezett meg a művészről: „Igazi homo ludens… Arra is rá tudott venni, hogy beöltöztünk maska- rákba, történetesen farsangi, velencei mas-

karákba. Akkor még a földre is lefeküdtünk, annyira derültünk a világ nevetségességén.

Az unokája megkérdezte, hogy ti itt most mit csináltok? Gyerekeskedünk, mondta. A mű- vész gyerekeskedik. Aki nem infantilis, az nem igazi művész. József Attila írja, hogy félek a ját- szani nem tudó emberektől. Én is így vagyok:

nekem az egy pszichológiai teszt, hogy kiben van annyi játékosság, annyi humor, hogy an- nak az intelligenciáját ezen lemérhessem. No hát Schéner Mihály ennek a csúcsa.” A játék, a játékosság, a véletlen, a váratlan fordula- tok, a dolgok lényegi vonásait feltáró képi és téri meglepetés-keltések a Schéner-oeuv- re egészét jellemző tényezők és vonások – s ezek a szemléleti aspektusok és művészi ins- pirációk vezérelhették az alkotót kollázsai- nak elkészítése során is –, és ezt hangsúlyozza a Csabai arcképek című munkájában a bé- késcsabai művészeti körképet megrajzoló Gyarmati Gabriella művészettörténész is: „A néprajzi tárgyak formavilágának elemeit sa- ját motívumrendszerébe beépítő mester kí- sérletező kedvű és játékos alkat. E jellemző érthető a szó szoros értelmében, ha az álta- la készített játékokra és a közreműködésével megnyitott, munkáival berendezett békés- csabai Meseházra gondolunk, de elvont ér- telemben is. Már korai, a főiskola elvégzése utáni expresszív korszaka s az azt követő, az 1960-as évekre jellemző faktúra-festészete is bizonyos gyermeki érzékenység és látás- mód megtartásáról és annak tudatos hasz- nálatáról árulkodott, amely az idő múlásával mind tisztábban és egyre inkább tárgyiasult alakban jelent meg nála. Kedvelt szereplője, a mézeskalács huszár – táblaképen, grafi- kán, fa- és fémszoborként is létezik – különféle kiegészítésekkel felszerelt kis fa- és fémkocsik, pásztorok, ezüstfényű lemez-rovarok, tyúkok, huszársapkás csikóhalak, szellemes kézbu- téliák népesítik be Schéner Mihály világát.

Fantázialényeket is szerepeltetett művein, például az emberfejű, disznó testű Pigulát.”

Ezek a motívumok bukkannak fel a velencei

karnevál-kollázsok mellett körvonalazódó, a Schéner-plasztikákat megjelenítő fotókból szerveződő másik műcsoport lapjain.

Sokirányú anyagválasztás és megmun- kálás, széleskörű technika-alkalmazás, a tra- dicionális műformák megváltoztatása, a mű- fajhatárok átlépése, változatos formarend jellemzi Várnagy Ildikó szobrászművész mun- kásságát, amelyben a hétköznapi elemek, a talált tárgyak műalkotássá avatása mellett kiemelt szerepet kap az autonóm művészeti kreáció is. Művészete a valóságos valóság és az elvonatkoztatások valósága közötti határmezsgyén, e határmezsgye felszámo- lásának szükségszerű igényével, a jel-alkotás határozott szándékával szintetizálódik. Ér- mek, kisplasztikák, kisszobrok és monumentális plasztikák, objektek, térberendezések és grafi- kák, akvarellek és kollázsok készülnek műhe- lyében. Várnagy Ildikó szobrászművész Egy képzőművész fotógyűjteménye című 1994-es eszmefuttatása – amely az alkotó Művészeti írások 1973–1999 címmel közreadott köteté- ben jelent meg – már a címével is jelzi, hogy a művész számára a fotográfiák különleges jelentőségű alkotások, illetve nélkülözhetet- len kordokumentumok. A később, a 2010-es évek első felében keletkezett fotókollázsainak elemzését, illetve a művek megközelítését, értelmezési kísérletét nagyban segítheti a mű- vész fotográfiák kapcsán megfogalmazott le- írásának néhány részlete:

„11. Levelek kedvenceimnek

A régi, kisméretű fotókat nagyobb rajzla- pokra ragasztottam, és nem tudtam ellenáll- ni, szövegeket írtam köréjük. Így írtam tele két albumot….

12. Fotónaptárak átrajzolása

A ’81-es naptáram fehér-fekete fotós volt, két hétig kellett néznem egy oldalt. Kedvem támadt átrajzolni itt-ott, hogy érdekesebb legyen. A Budavári palotába kis emberké-

ket rajzoltam, akik mégis óriásoknak tűntek.

Az Alagútból női belső szerveket képeztem ki. A Semmelweis Múzeum homlokzatára női aktot csempésztem a girlandok közé. ’84- ben egy ’80-as naptárt preparáltam ki. Szép kódexlapokat tartalmazott, amikbe a hónap hangulata szerint modern fotókat applikál- tam. Divathölgyet a harcos mellé januárban, óriási egeret a király ágya mellé áprilisban, Weöres Sándor az egész májusi kódexlapot betölti, ül kis kockás repülőszőnyegén a zöld fűben, a június egy nagy, sárga-fekete ba lett- fotó, októberben a vakírás mellé egy halotti maszk került, ezt nézi a szent a megmaradt másik oldalról.

13. Összeollózások

Sok albumot készítettem véletlenszerű ösz- szerendezésben. Leírva csak néhány rejtett összefüggés derül ki, míg nézegetve mindig más. Például táncfotó – rendező színésznő- vel – talpig gyöngyben ülő nő – Buddha egy zsugorított fej mellett – Richter feje a zongora felett – szőke, barna, fekete típusú fejek cso- portosítása, levonva a konzekvenciát, milyen színhez milyen forma tartozik – primitív népek szobrai és Sartre Beauvoir-ral – Csehov Tolsz- tojjal – Freud az egész családjával – Erzsébet királynő Ferenc Józseffel sétálva – Madame Curie a családjával…”

Várnagy Ildikó 2010-es években született Kis jelrajzok című fotókollázs-sorozata egy rendhagyó, a múlt század hatvanas évei- nek második fele óta gyarapodó szobrászati életműbe ágyazódik, s a képeken megjele- nő motívumok is – a művész különböző kor- szakokban készült, más és más szemlélettel megformált műveiről készült fotográfiák egy- másra nyomott, egymásba mosódó-egymá- son átszüremlő kompozíciói (így pl. a portrék és a vázszerű jel-szobrok képi együttesei) – a művész tárgyformálói, térszervezői, plaszti- kai indíttatásainak síkba transzponált tanúi.

A különböző szobor-összeolvadásokban

a klasszikus kollázs elv – 1+1 = 3 – szoborművek által megjelenített, szoborművekbe fogalma- zott, szintetizáló, egyesülésekre és konfron- tációkra hangolt manifesztuma összegződik.

„Várnagy … kettős személyiség – írja a mű- vész munkásságát áttekintő monografikus ösz- szegzésben Keserü Katalin művészettörténész –, amint a posztmodern korban megőrzött számos, neki fontos elemet a modernizmus- ból, úgy mindvégig mintázó szobrász ma- radt, miközben egész tevékenysége a szob- rászat redukciója, a vonalig, a betűig vagy az ember lábnyomáig. Szobrásznak képzelte el magát, még a század közepén, amikor a szobrászat – több évezredes múltjával – a képzőművészet egyik ága volt. Ma, amikor a téma fontosabbnak látszik a mesterségnél, a témára adott reflexió a kifejezésnél vagy megjelenítésnél, ő változatlanul alkotó, noha másként képzelte el a szobrászatot, mint elő- dei. Nyugtalan kezéből látszik fakadni min- den gesztusa, új szobrászi módszere a kirakás, építés, akasztás, varrás, térbe és síkba írás.

Ezekkel a mindennapos gesztusokkal – nem mindennapi módon – ugyanúgy az egészről szól, mint a ’régiek’, s noha úgy tűnik, nem az örökkévalóságnak, hanem csak saját ko- rának – amint ezt számos pályatársa ars poe- ticaként meg is fogalmazta – a szobrászathoz való ragaszkodása mégis e művészeti ág új korszakát ígéri, melyre nem számított senki.

Hol van művészetének helye? Ő maga erről nem gondolkodik, hiszen munkái önmaguk- ban hordozzák jelentésüket, bárhol meg- állnak, ám közben ezt a jelentést érhetően közlik is: kommunikatívak és nyitottak.” Az al- kotói-befogadói párbeszédre hangoltak, s az értelmezés gazdag lehetőség-világát nyitják meg a kollázs-munkák is, amelyek tiszta fotó-, illetve nyomdai eljárása mellett Várnagy Ildi- kó művei körében is megjelennek a vegyes technikai kivitelű alkotások: a fotók mellett vagy a fotókon alkalmazott kézi beavatko- zások, főként bele- vagy átrajzolások avatják személyessé a műveket, és mindemellett te-

ret kapnak a kivágott magazinfotókból szer- kesztett, mozaikszerűen felépített, részletgaz- dag kompozíciók is.

Wagner János festőművész ugyancsak a múlt század hatvanas évei óta jelentkezik műveivel, elsősorban táblaképeivel és grafiká- ival a modern, a jelenkori magyar művészet- ben. A kezdeti viszonylag rövid figurális alkotó- korszakot követően művészete az absztrakció tartományában alkotott művekkel bontako- zott és teljesedett ki. A kortárs magyar mű- vészeti lexikon egyetlen, általánosságokba mosódó, semmitmondó mondattal jellemzi e művész munkásságát: „Festészete az ábrá- zolás és a dokumentumszerűség összeegyez- tetésére törekszik; tematikailag a mai ember sorskérdései és érzésvilága foglalkoztatják.”

Ebben a méltatlanul semmitmondó jellem- zésben egy szó sem esik Wagner János pik- túrájának fontos elemeiről: a színekről, illetve a színtelenségről, az anyagkísérletekről és -szin- tézisekről, a felületi beavatkozásokról, az exp- resszivitásról, a gesztusról és a lírai absztrakció- ról, a kollázsról, az applikációról, az informelről.

Fel sem merülnek az idő, az anyag, a lét, a belső kivetítés, a festői meditáció domináns, determináns tényezői. Pedig Keserü Katalin művészettörténész már 1994-ben lényeges észrevételeket fogalmazott meg e piktúrá- ról: „A tárgyias elemek (kezdetben papírok, majd 1970 körül gipszöntvények, esetleg nem is vásznon, hanem fán, fémen, később a fes- tett gipsz, homok, viasz, papírmassza, egyéb) melyekkel dolgozik, mégsem az ún. anyagfes- tészetbe torkollnak, hanem különböző érzé- kenységű ’talajokat’ alkotnak, melyekre fény vetül, esetenként maguk bocsátják ki a fényt.”

Ugyanis e festő a nyolcvanas években a leké-

pezés, az ábrázolás helyett elkezdett magával

a festészettel, a festészet anyagszerűségével,

a festészet testiségével foglalkozni, hagyta

az anyagokat, a rétegeket, az egymásra ra-

kódásokat mintegy önmaguktól létrejönni –

engedelmesen belátva, hogy a festő maga

is médiummá vált –, hagyta az amorf és eg- zakt formákat megszólalni, s csak arra ügyelt, hogy a feketeségből, a kékes, barnás, szürkés színek alól előszüremlőn mindig felcsillanjon valami fény. A képek hátterében, mélyréte- geiben, legalábbis az indítékok, az ösztönzé- sek szintjén talán ott munkált valami rejtett természet- vagy tájélmény, de olyannyira át- írt, elvonatkoztatott formákban jelent meg, hogy befogadókként, szemlélőkként már csak a megérzések szintjén engedelmeskedhet- tünk a beidegződések által diktált azonosítási, kódolási kényszereknek. Az elvont olajképek absztrakciója mellett a konkrét valóságelem, a pálmalevél, a szövet, a géz, a fű, a szalma és a papír vált képalkotó elemmé a későbbi műveken. A grafikai vagy kollázs-jellegű mun- kákon a festői kifejezés a festett és az applikált izgalmas együttesében jelenik meg. A geo- metrikus rend és a kuszaság csap össze vagy oldódik fel egymásban e kompozíciókon, a síkszerű és a plasztikus kapcsolódik össze, a szintetikus és az organikus alkot egységet.

Foltokká rendeződik a rostos anyag, s a józan alakítás és a gesztusszerű nyomhagyás, a tu- datos és a véletlen kényes egyensúlya, kettő- sége bontja ki az eleven, feszült ambivalenci- ákat. A Körmendi-Csák Gyűjteményben őrzött Wagner-kollázsok együttese mintegy a mű- vész elvont festészete ellenpontjaként figuratív motívumokból, emberi testrészeket ábrázoló kép-elemekből felfűzött, vagy egy-egy test- rész ismétlődéséből komponált látomásszerű jelenések: arcok, kezek, szemek fotóinak kivá- gataiból szerkesztett kompozíciók. Váratlan méret- és arányváltásokkal tagolt és ritmizált, kavargó, mozgalmas jelenetek, amelyeknek alkotói szemlélete, kifejezésének atmoszferikus sugárzása az immár klasszikusnak nevezhető fotókollázsok legerősebb, szürrealista áramla- tával rokonítható.

Károlyi Ernő, Schéner Mihály, Várnagy Ildikó és Wagner János a Körmendi-Csák Gyűjteményben őrzött eme művei – azon

túl, hogy segítséget adnak a négy teljes oeuvre feltérképezéséhez, s az életműben egy viszonylag különálló, de szervesen az al- kotók törekvéseit determináló szellemiség- be ágyazódó műcsoport megismeréséhez és az e művekbe foglalt termékeny művé- szi gondolatok, kifejezések feldolgozásához – egyben a magyar kollázs/montázs mű- vészet különleges értékeket rejtő fejezeté- nek közelmúltbéli történetét körvonalazó és fémjelző alkotások. Ezek a munkák azt ta- núsítják, hogy az egyetemes művészet vív- mányainak XX. századi magyar művészetet megtermékenyítő ezen művészeti áramlata, habár bizonyos időszakokban csak rejtetten vagy töredezetten is, de végső soron a XXI.

századig, napjainkig tovább élt és tovább él. A véletlenek, a látszólagos véletlenek és az alkotói tudatosságok metszéspontján megszületett, megszülető kollázs-munkák – miként a közelmúltban, jelenünkben is – eleven, mozgalmas, izgalmas, alapvetően fantáziagazdag és játékos, esetenként a kor éles konfliktusaival szembesítő művészeti kö- zeget indukálnak.

Irodalom:

– Gyarmati Gabriella: Csabai arcképek. Békéscsaba képzőművészeti és iparművészeti élete. Békéscsa- ba, 2014. Munkácsy Mihály Múzeum. Keserü Katalin:

Festett fény. Wagner János kiállítása elé. Új Művé- szet 1994(5)70–71.

– Magyar Kollázs. A magyar kollázs/montázs történe- téből 1910–2004. Győr, 2004. Magyar Festők Társasá- ga, Városi Művészeti Múzeum Képtára. (Katalógus, bev. Dévényi István, Kopócsy Anna, Kováts Albert, Kazinczy Gábor, Perenyei Monika, J. Lieber Erzsébet, Bajkay Éva, Bakos Katalin, Szeifert Judit.)

– Schéner Mihály grafikái. Budapest, 2008. Körmendi Kiadó.

– Várnagy Ildikó. (Bev. Keserü Katalin.) Buda- pest-Veszprém, 2009. Magyar Képek Kiadó.

– Várnagy Ildikó: Művészeti írások 1973–1999. Buda- pest, 2002. AND Grafikai Stúdió.

– Wehner Tibor: Károlyi Ernő. Budapest, 2007. Körmen- di Galéria.

– Wehner Tibor: Wagner János. Budapest, 2020. Kör- mendi Kiadó.

Barna kollázs VI. – 1982, papír, kollázs, 34x39 cm

K árolyi Ernő művészetében kiemelt szerepű képalkotó metódus a kollázstechnika;

a hatvanas-hetvenes évtizedfordulótól készí- tett papírkollázsai önértékeiken túl kulcsfon- tosságú munkák nonfiguratív festészetének megalapozásában. Mind a grafikai-, mind a későbbi táblakép-kollázsai terén tulajdon- képpen olyan vegyes technikát alkalmazó képépítési eljárást regisztrálhatunk, amely- ben azonos szerepet kap a grafikai és a ké- sőbbi festészeti anyag- és eszközhasználat az idegen anyagok, tárgyak, rekvizitumok kompozicionális felhasználásával.

A korai papírkollázsok diófapác- és tus- rajzai mellett jelentek meg a tépett-ragasz- tott papírdarabok, a kisimított gyógyszeres- és édességesdobozok, a jegyek, a használati utasítások, a csomagolóanyagok és bélye- gek, amelyek műbe-építésével hallatlanul mozgalmas képfelületeket hozott létre a mű- vész, s a formai- és motívumváltozatosság mellett egyszersmind fakturális és texturális gazdagságot is indukált. Hallatlan részletgaz- dagságban pompázó mű-közeget, mozgal- mas szín-, minta- és formakavalkádot hozott létre…

Kortárs piktúránk realista szemléletű, posz- timpresszionista-konstruktív és lírai absztrakt, absztrakt expresszionista vonulataival rokonít- hatók Károlyi Ernő a valóságelemekhez kötő- dő és az azoktól elszakadó, elvont nyelvezetű alkotásai. A XX. század második felét átfogó, és az ezredforduló éveit, napjaink művésze- ti történéseit felölelő életmű párhuzamos, egyidejű vonzódások, egymásból következő művészi előrelendülések és visszatérések, fel-

fedezések és utalások bonyolult szövedéke- ként szerveződött különös egységgé. A mun- kásság legértékesebb fejezetének minden bizonnyal az a nóvumokat termő elvontságra való törekvés ítélhető, amelyben az egyete- mes XX. századi festészet nonfiguratív ágaza- tának vívmányai és tanulságai is – szintetizáló jelleggel – ott munkálkodnak.

A gazdag kifejezési lehetőségeket kíná- ló formakincs, a kifejezést szolgáló izgalmas eszközrendszer, a mértéktartó fogalmazás, a művészi érzékenység megteremtette a fes- tő számára talán a legnagyobb művészi le- hetőségeket: önálló terrénumot felfedezni, s e területet szívós munkával bejárni, öntörvé- nyű képekkel benépesíteni. Károlyi Ernő nem csatlakozott csoporthoz, kurrens irányzathoz, és sohasem várta meg, hogy önmaga epi- gonjává váljon: pályája a váltások, a lát- szólag egymást kizáró – valójában azonos gyökerű – művészeti eszmények, esztétikai elvek békés, harmonikus összehangolásának, konfliktusmentes váltakozásának szüntelen folyamata.

A festő bölcsen feltérképezte, felfedez- te az életművét erősítő, tápláló összetevő- ket: azt, hogy törekvései befejezhetetlenek, festői elképzeléseinek realizálási lehetőségei határtalanok. Minden befejezett képe újabb és újabb festői probléma megoldásának kényszerét szüli, újabb és újabb mű megfes- tésének sarokpontjait jelöli ki. Nincs ennél sú- lyosabb rabság: a festő felszabadultan, gát- lásoktól és megkötöttségektől, konvencióktól függetlenül, teljesen szabadon alkothat.

Wehner Tibor

Károlyi Ernő

Vörös szürke V. – 1973, papír, kollázs, 30x41 cm

Öt zenész – 1989, papír, kollázs, 41x61 cm

Három asszony – 1973, papír, kollázs, 21x26 cm

Hölgyek X. – 1985, papír, kollázs, 29x35 cm

Vörös-szürke kollázs IV. – 1972, papír, kollázs, 30x41 cm

Konstrukció LV. – 1985, papír, kollázs, 42x30 cm

Konstrukció L. – 1985, papír, kollázs, 32x32 cm

Konstrukció LI. – 1985, papír, kollázs, 32x32 cm

Kék kollázs II. – 1983, papír, kollázs, 40x57 cm

Lila kollázs VI. – 1983, papír, kollázs, 32x43 cm

Barnásszürke kollázs IV. – 1983, papír, kollázs, 29x41 cm

Konstrukció XLVIII. – 1983, papír, kollázs, 42x53 cm

Barna kollázs VII. – 1988, papír, kollázs, 28x49 cm

Barna kollázs III. – 1983, papír, kollázs, 29x41 cm

Barnásszürke kollázs I. – 1986, papír, kollázs, 42x59 cm

Barnásszürke kollázs II. – 1980, papír, kollázs, 36x51 cm

Lila kollázs IX. – 1983, papír, kollázs, 34x46 cm

Függőleges hangsúly XL. – 1985, papír, kollázs, 31x42 cm

Divatbemutató – 1973, papír, kollázs, 30x41 cm

Lila kollázs VII. – 1982, papír, kollázs, 35x43 cm

Kék kollázs VII. – 1983, papír, kollázs, 29x42 cm

Kék kollázs IV. – 1983, papír, kollázs, 33x33 cm

Lebegő formák XXI. – 1995, papír, tusrajz, 58x40 cm

Csoport XX. – 1995, papír, kollázs, 69x49 cm

Ördögökkel és brekulákkal – 1997, papír, vegyes, 43x30 cm

Menyhárt László: Schéner Mihály Corvina Kiadó, Műterem-sorozat, 1981

„– Gyakori filmes trükk, hogy az operatőr az objektívvel ráközelít egy tárgyra, vagy eltávolodik tőle, zummolásnak nevezik. Hasonló do- log történi, amikor az ember behatol az anyagba: ráközelít, de ugyanak- kor a szellemi horizontja kitágul, tehát ugyanakkor el is távolodik tőle.

– Az ilyen találkozásokkor a külön- böző anyagokkal a szellem először mindig ellenállásra talál, de ha az em- ber megismeri a felszín alatt munká- ló mozgásokat, a mű, a téma olyan metamorfózison mehet át az alkotás folyamán, ami voltaképpen az egész művészet értelmét adja. Ez az állandó metamorfózis szinte rákényszeríti az embert arra, hogy egy-egy témával sokszor foglalkozzék. Ez nem egyedi eset, talán Picassót lehetne említe- ni, mint leghitelesebb példát. Nincs csodálatosabb dolog annál, amikor ugyanaz mindig más alakban jelenik meg. Majdhogynem örök szerelem ez, amely sohasem teljesedik be iga- zán. Ahogy az ember egyre jobban öregszik, tehát megy lefelé, kénytelen nap mint nap szembenézni a halál- lal. Idegsejtjeibe már befészkelte ma- gát a halál, a romlás, a pusztulás, a leépülés, amitől egyetlen menekülés adódik csupán: a műben való állan- dó újrakezdés – vagy ahogyan Juhász Ferenc írta rólam: a halál ellen játszani –, s a téma multiplikálása, vagyis sokat ugyanabból.

– Mindez miként jelentkezik a műal- kotásaidban?

– A művek egyik sajátja a komponá- lás… A kulcskérdés ez esetben az, hogy nekem, a nézőnek tudnom kell, hogy itt elhangzott a kritikus pillanatban egy mondat, de ha én ezt nem tudom, mert – mondjuk – nem tartozom abba a mű- veltségi körbe, ahol általánosan ismert a sztori, aminek egy adott pillanatát festette meg a művész /legyen mégoly

„termékeny pillanat” is ez/, akkor én…

honnét tudom, hogy itt valójában miről van szó? Ez pedig számos más kérdést is fölvet. Az ilyen műtípus ezek szerint egy adott helyen és időszakban, egy adott közönségréteghez szól. Új ismeretekkel legföljebb a parafrázis szintjén gazda- gíthat, hiszen a sztorit már előzetesen ismernem illik, vagy a templomi szószék- ről ismertetik velem, ahol a kép, mint a bibliai szöveg illusztrációja szerepel. Az effajta művészet pedig eleve föltételezi az elitkultúra és a tömegkultúra merev szétválasztását, minek szükségszerű ve- lejárója, mozgatója az osztályokra tago- zódó társadalom…

Egyetlen mű sem fejeződik be azzal,

hogy a művész megalkotja, akkor válik

igazán művé, amikor mint az elvetett

mag, kikel a termőtalajból. De ha va-

lamilyen okból a mag nem csíraképes,

akkor vagy a művészettel nincs valami

rendjén, vagy pedig a szemlélőben, il-

letve az annak tudatát meghatározó

létformában van a hiba.”

Bakancs-banyulus – 1994, papír, fotókollázs, 30x21 cm

Ajándékhozó – 1992, papír, fotó, 34x24 cm

Büszkeségünk – 2001, papír, fotókollázs, 19x27 cm

Muránói emlék – 2001, papír, fotókollázs, 30x42 cm

Meseházi játék – 1989, papír, fotókollázs, 30x42 cm

Muránói-chese utazás emléke – 2001, papír, fotókollázs, 42x30 cm

Ördögök és huszárok – papír, nyomat, 30x41 cm

Úton Velencébe – papír, fotókollázs, 30x42 cm

Collage Kiss Ilonával fragmentumok... – 1996, papír, fotókollázs, 29,5x21 cm

Collage Kiss Ilona könyvtervező iparművésszel – 1996, papír, fotókollázs, 29,5x21 cm

Frag-Conela – 1996. május 8. papír, fotómontázs 29,5x21 cm

Játékos Colláge Fragtacio Kiss Ilonával – 1996 papír, fotókollázs 29,5x21 cm

Szállunk – 2006., papír, vegyes technika, 44,5x23 cm

Polipiana – 2006. júl. 7. péntek reggel 6., papír, kollázs 39x37 cm

Sopron Líviával – 2005, papír, fotókollázs 31x37 cm

Kukucskálók – papír, fotókollázs 22,5x30,5 cmpapír, kollázs, 39x37 cm

Fönn vagyunk, de lejövünk hozzátok. Imádkozzatok! – 1993, papír, fotókollázs, 30x29 cm

Égi és földi repülés – 1997, papír, golyóstoll, 295x210 mm

Ősöm – 2012, papír, gépi nyomat, 29x20 cm

A könyvem nyomtatásánál a színpróba lapokat figyeltem, a véletlenek játékát.

Nekem az idő játéka tetszett, hogyan hoz- tunk össze régi és új szobrokat, és ezeknek ho- gyan lett más jelentésük.

A fehér porcelán önportréra az Utol- só harcos fekete vasszobor nyomódott. Ezt a sors kezének nevezném.

A gimnáziumi agyagszobromra, ami egy fekvő nőt ábrázolt, két fészekszerű ho- mok-koncept került, az egyikben régi ba- badarabok, másikban kőtojások piros szá- lakkal körbe fogva. Ez a nőiség különböző fázisait mutatta.

Anyámról készítettem egy életnagyságú gipszalakot, még a főiskola után, amire rá- nyomódott egy 30 évvel későbbi Fékezz című bronzszobor, ami egy kerékre fekvő nőt áb- rázolt. Anyám már nem élt, amikor a könyvet készítettem, de ő mindig próbált engem fé- kezni és visszafogni.

Portréfotóm horvát származású nagya- nyámmal olyan, mintha ráhajolnék. Ő öt gye- reket szült, a negyedik az apám volt. Nagy- anyám a klasszikus anya mintaképe.

A főiskolás vizsgamunkám agyagfejére rádőlt két példányban az Áprilisi építmény című alumínium szobrom, amit 20 évvel ké- sőbb csináltam.

Egy kéz elég című alumínium szobromra rányomódtam, amint egy fémszitát fonok be textilszálakkal. A nagyon határozott alumíni- um kéz egybe kapcsolódott a finom textilszá- lakkal.

A gimnáziumi önportré rajzomra rakódott egy nagy színes kerámiafal, amit azóta lesze-

reltek. A gimnáziumi rajzportrém viszont még megvan.

Egy fontos, galériabeli öt jelből álló alu- míniumszobromra rákerült egy régi csepeli udvar képe. Már Pesten laktam, de dolgozni visszajártam Csepelre. Anyám néha benézett az üvegablakon, kíváncsi volt, mit csinálok.

Hajdúszoboszlón egy egész kiállításra va- lót vágtam ki hungarocellből. Szép nagy fe- hérség lett. Erre rákerült egy nagyon színes, konyhaajtóból összeszögezett faszobor. A fe- hér a színessel vitatkozik.

A vasból készült Szent Johanna citrom- sárgán sugároz. Rajta két példányban is Mé- deia a halott gyerekeivel, textilből. Két ilyen ellentétes jellemű nőt csak a sors és a vélet- len tudott egybefogni.

A gimnazista agyagportrémra rányomó- dott egy sok évvel későbbi bronz dombormű részlete, ami mégis bekeretezi ezt a régi kis arcot.

Kaptam másoktól is fotókat, hogy csinál- jak belőle képeket. Itt az volt az izgalmas, hogy honnan származnak a képek. Ösztönö- sen raktam egybe. Itt én voltam a véletlen.

A szarvas szobor kis kék vízen át nézi az istennőt.

A táltosnő egy torony csúcsán táncol, eléggé egyértelműen.

Egy másik istennő csak lábfejével érinti a sárkányos domborművet, átlibeg felette.

A régi és új építmények éppen csak meg- tűrik egymást.

Sok ember és sok kerámia együtt, mintha a hamvaikat várnák az edények, de nem túl szomorúan.

Várnagy Ildikó a műveiről

Kollázsok – montázsok I. – 2012, papír, gépi nyomat, akrill, 24,1x19,1 cm

Kollázsok – montázsok II. – 2012, papír, gépi nyomat, 29,3x19,3 cm

Kollázsok – montázsok III. – 2012, papír, gépi nyomat, 27,3x18,4 cm

Kollázsok – montázsok IV.– 2012, papír, gépi nyomat, 24,2x21,4 cm

Kollázsok – montázsok VI. – 2012, papír, gépi nyomat, 20,6x26,4 cm

Kollázsok – montázsok V. – 2012, papír, gépi nyomat, 37,9x18,9 cm

Kollázsok – montázsok VII. – 2012, papír, gépi nyomat, akrill, 18,6x23,5 cm

Kollázsok – montázsok VIII. – 2012, papír, gépi nyomat, akrill, 29,4x20,5 cm

Kollázsok – montázsok IX. – 2012, papír, gépi nyomat, 67,5x48,3 cm

Kollázsok – montázsok X. – 2012, papír, gépi nyomat, akrill, 67,6x48,4 cm

Kollázsok – montázsok XI. – 2012, papír, gépi nyomat, 69,5x49,8 cm

Kollázsok – montázsok XII. – 2012, papír, gépi nyomat, 69,8x49,7 cm

Kollázsok – montázsok XIII. – 2012, papír, gépi nyomat, 22,8x15,7 cm

Kollázsok – montázsok XIV. – 2012, papír, gépi nyomat, akrill, 26,5x20,3 cm

Kollázsok – montázsok XV. – 2012, papír, gépi nyomat, 28,4x18,4 cm

Kollázsok – montázsok XVI. – 2012, papír, gépi nyomat, 28,4x19,6 cm

Kollázsok – montázsok XVII. – 2012, papír, gépi nyomat, 29x19 cm

Kollázsok – montázsok XVIII. – 2012, papír, gépi nyomat, 25,8x18,9 cm

Kollázsok – montázsok XIX. – 2012, papír, gépi nyomat, 69,6x50 cm

Kollázsok – montázsok XX. – 2012, papír, gépi nyomat, 67,5x48,1 cm

Kollázsok – montázsok XXI. – 2012, papír, gépi nyomat, 70x49,8 cm

Kollázsok – montázsok XXII. – 2012, papír, gépi nyomat, 69,6x50,2 cm

Kollázsok – montázsok XXIII. – 2012, papír, gépi nyomat, 27,4x20,6 cm

Kollázsok – montázsok XXIV. – 2012, papír, gépi nyomat, akrill, 73x50,2 cm

Kollázsok – montázsok XXV. – 2012, papír, gépi nyomat, 69,6x49,7 cm

Kollázsok – montázsok XXVI. – 2012, papír, gépi nyomat, 67,2x48,2 cm

Pompon-lányok – 2014, karton, fotókollázs, 45,8x34 cm

M ind a néző, mind az alkotó számára ritka alkalom, hogy a művész saját maga vezetheti be a nézőt alkotásai vi- lágába. Ezt a lehetőséget szeretném ki- használni. Itt közölt munkáim műfaja kol- lázs, ami ragasztást jelent. Ragaszthatunk fotót, újságfotót, de bármiféle anyagot, szövetet, fát, stb. Magam nagyrészt új- ságfotót használok, ezért foglalkoznom kell a fotográfia és a festészet együttélé- sével.

A fénykép megjelenése óta együtt él a képzőművészettel. Realista festők használnak modellekről készült fotókat kompozícióikhoz. Ismerjük Munkácsy fo- tóit a „Siralomház”-hoz, de önmagáról is fennmaradt egy fotó, amelyen ő maga Krisztus a kereszten. A ’70-es években a segédeszközökből stílusmeghatározó lett, megszületett a „fotórealizmus”. Meg- jelentek az új grafikák. Technikák, amivel a fotót grafikává lehetett átlényegíteni (szitanyomat). Magam a festészetben va- lami lényegre törekedtem, ezt az abszt- rakcióban találtam meg. Lehet a világot elvonatkoztatva látnunk, mint önálló for- mák és színek együttesét. Önálló formák és színek együttese. Mindennapi életünk dokumentációja, a reáliák világa egy má- sik terület. Ezt töménytelen mennyiségben nyújtja a saját fotó, az internet, mikro- és makrovilág, kozmikus felvételektől a mik- roszkópikus felvételekig. Ingerlő ez a kép- gazdagság. Óhatatlanul talál az ember egy motívumot, és rögtön talál hozzá rokont vagy ellentéteket. Lehet a motí-

vumot a végtelenségig fokozni, mintegy mintát szőni belőle. (Szemmező, Ember- szövedék). Gyermekkorom emlékei közé tartoznak a szolmizációt jelző gesztusok, így a kézmozdulatok kompozíciója a ze- nét idézi számomra (pl. Szolmizáció 2.), lehet geometrikus elemekből, de emberi formákból is kompozíciót építeni, és lehet bolygókra emlékeztető gömbformákból kozmoszt építeni.

A művész elmondhatja a mű indítta- tását, a néző saját felfogó rendszerével szembesül a művel, vagy elfogadja az alkotó intencióját, vagy szembesül velük, de lehet új értéket felvillantó saját olvasa- ta is.

Wagner János, 2021.03.19.

Wagner János

Szolmizáció 2. – 2016, papír, fotókollázs, 59,5x45,5 cm

Kozmosz – 2014, papír, kollázs, 50,5x47 cm

Fejek – 2017, papír, kollázs, 29,7x21 cm

Tekintet – 2000, papír, kollázs, 36x46 cm

Attrakció – 2016, papír, fotókollázs, 43,4x51 cm

Vegyes – 2016, papír, fotókollázs, 46,2x64 cm

Kezeink – 2015, funérlemez, fotókollázs, 47,5x36 cm

Afrika – 2019, papír, fotókollázs, 34x64 cm

Információáradat – 2016, papír, kollázs, 50,5x35,5 cm

Színház – 2019, karton, fotókollázs, 38,8x58,7 cm

Pantomim – 2016, papír, kollázs, 30x21 cm

Játék – 2015, papír, kollázs, 32x23 cm

Tömeg – 2016, papír, fotókollázs, 29,6x20,6 cm

Architektúra – 2019, papír, fotókollázs, 39x47,5 cm

Mozgásban – 2020, papír, fotókollázs, 49,5x28,7 cm

Tekintet – 2019, papír, fotókollázs, 41,7x28,7 cm

Vegyes – 2020, papír, fotókollázs, 46x42 cm

Variációk – 2021, papír, fotókollázs, 49,3x42 cm

Kozmosz II. – 2019, papír, kollázs, 30x21,7 cm

Architektúra – 2019, papír, fotókollázs, 60x39,2 cm

Produkció – 2019, papír, kollázs, 21x29,7 cm

Falak között – 2018, papír, fotókollázs, 39x47,5 cm

Intés – 1983, papír, kollázs, 39x35 cm (Károlyi Ernő)

Károlyi Ernő festőművész

(Pestszenterzsébet, 1923. április 17. – Budapest, 2016. július 16.)

1937 és 1941 között a Fővárosi Iparrajziskola faipari szakosz- tályán tanult, ahol tanárai Csavlek András, Basilides Sándor és Dudás Jenő voltak. 1941 és 1943 között lámpaernyőfestés- sel foglalkozott, 1943–1944-ben rajzoló volt egy tervezőépí- tész-irodában, majd munkaszolgálatra vonult be. 1945-ben Beck András szabadiskolájában Kmetty János korrigálta, majd 1946-ban részt vett a  Vilt Tibor által vezetett budafoki művésztelep munkájában. 1946 és 1951 között a Magyar Kép- zőművészeti Főiskolán végezte tanulmányait, mestere Berény Róbert, Pór Bertalan, Barcsay Jenő és Szőnyi István volt.

1959-től általános iskolai rajztanár, 1974-től 1983-ig a Kira- katrendező Iskola tanára volt. 1952-től 1998-ig Budapesten, a Visegrádi utcai műtermében, 1998 és 2002 között Budake- szin dolgozott. 2002-ben Rákoskerten rendezte be műtermét, ahol 2016-ban bekövetkezett haláláig dolgozott.

Egyéni kiállítások:

1962 Budapest, Május 1 Mozi

1964 Románia és Csehszlovákia tájai, Budapest, Fényes Adolf Terem

1967 Olasz tájak, Szeged, Képcsarnok 1972 Budapest, Mednyánszky Terem 1973 Kollázsok, Miskolc, Libresso 1974 Budapest, Csepel Galéria

1974 Nyíregyháza, Benczúr Gyula Terem 1979 Nagykanizsa, Egry József Terem

1981 Nettetal (Német Szövetségi Köztársaság), Werner- Jaeger- Halle

1982 Salgótarján, Képcsarnok

1985 Kollázsok, Budapest, Pataky Galéria 1985 Veszprém, Dési Huber Terem 1986 Budapest, SZOT Rózsadombi Üdülő 1987 Görög tájak, Szombathely, Derkovits Terem

1988 Mediterrán tájak, Budapest, Csepel Galéria 1988 Budapest, Ernst Múzeum

1989 Reiseerinnerungen, Gronau-Epe (Német Szövetségi Köz- társaság), Georg van Almsick Galerie

1989 Szentendre, Műhely Galéria

1990 1960–1990, Szob, Börzsöny Múzeum

1991 Gronau-Epe (Németország), Georg van Almsick Galeria 1992 Budapest, Vigadó Galéria

1993 Hommage à Szentendre, Szentendre, Művésztelepi Ga- léria

1994 Az én Itáliám, Budapest, Csók István Galéria 1994 Budapest, OTP Galéria

1995 Görög szigetvilág, Pécs, Ferenczy Galéria 1996 Budapest, Stefánia Galéria

1997 Győr, Műcsarnok 1998 Budapest, Fehér Galéria

1998 Budakeszi, Erkel Ferenc Művelődési Központ 1999 Mediterrán tájak, Budapest, Kempinski Galéria 1999 Budapest, Duna Galéria

1999 Budapest, Szinyei Szalon 1999 Budakeszi, Iskola Galéria

2002 Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Galériája 2003 Budapest, Palme Ház, Millennium Szalon 2003 Sopron, Hajnóczy-ház (Körmendi Galéria) 2003 Hajdúszoboszló, Szoboszlói Galéria 2003 Debrecen, Kortárs Galéria

2003 Tisztelet a Mesternek, Szőnyi István Emlékmúzeum 2004 Budapest, Körmendi Galéria

2004 Kollázsok és síkplasztikák, Budapest, Körmendi Galé- ria-Múzsa Galéria

2004 Hajdúszoboszló, Kovács Máté Városi Művelődési Központ 2005 Kollázsok, Budapest, Körmendi Galéria-Múzsa Galéria 2006 A natúrától az absztrakcióig és vissza, Budapest, Erdős

Renée-Ház

2007 Károlyi Ernő festőművész könyvbemutatóval egybekötött kiállítása, Budapest, Körmendi Galéria – Múzsa Galéria 2009 Az én Rákoskertem, Budapest, Rákoskerti Művelődési 2009 Balatoni képek, Ábrahámhegy, Bernáth Aurél GalériaHáz 2010 Kollázsok kicsiben és nagyban, Csepel Galéria

2010 Lovrani festmények, Budapest, Vigyázó Sándor Művelő- dési ház, Ballonyi Galéria

2011 Budapest, Újpest Galéria

2012 Belső szólamok, Budapest, Rákosligeti Művelődési Ház 2012 Károlyi Ernő festőművész kiállítása, Budapest, Városház

Galéria

2013 Budapesti képek, Budapest, Vigyázó Sándor Művelődési ház, Ballonyi Galéria

2013 Balaton és tengerpart, Budapest, Erdős Renée-ház Emlékkiállítások:

2017 Budapest, RaM Colosseum Művek közgyűjteményekben:

Budapest, Fővárosi Képtár Budapest, Magyar Nemzeti Galéria

Budapest/Sopron, Körmendi-Csák Gyűjtemény Szentendre, Ferenczy Múzeum

Szombathely, Szombathelyi Képtár Bibliográfia:

1964 M. Abonyi Arany: Bevezető. Románia és Csehszlovákia tájai. Károlyi Ernő festőművész kiállítása. Budapest, Fé- nyes Adolf Terem. (Katalógus)

1964 M. Abonyi Arany: Károlyi Ernő festőművész kiállítása.

A Hét 1964. augusztus 30.

1972 Takács Tibor: Bevezető. Károlyi Ernő festőművész kiállí- tása. Budapest, Mednyánszky Terem. (Katalógus) 1972 Végvári Lajos: Károlyi Ernő képei a Mednyánszky Terem-

ben. Művészet 1972(8)33–34.

1974 Á. Szabó János: Eladó tájak. Kelet-Magyarország 1974.

október 13.

1978 Művész életrajzok. Budapest, Képcsarnok. 124.

1979 Aszalós Endre: Bevezető. Károlyi Ernő festőművész kiállí- tása. Nagykanizsa, Egry József Terem. (Katalógus) 1985 Művész életrajzok. Kortárs magyar képzőművészek. Bu-

dapest, Képcsarnok. 145–146.

1985 Aszalós Endre: Bevezető. Károlyi Ernő festőművész kiállí- tása. Budapest, Pataky Galéria. (Katalógus)

1988 Seregélyi György: Magyar festők és grafikusok adattá- ra. Életrajzi lexikon az 1800-1988 között alkotó festő- és grafikusművészekről. Szeged. 291.

1988 Aszalós Endre: Bevezető. Mediterrán tájak. Károlyi Ernő festőművész kiállítása. Budapest, Csepel Galéria. (Kata- lógus)

1988 Aszalós Endre. Bevezető. Károlyi Ernő festőművész kiállí- tása. Budapest, Ernst Múzeum. (Katalógus)

1988 Wehner Tibor: Rész/egész. Károlyi Ernő festőművész életműmetszete. Művészet 1988(9)49–51.

1989 Almsick, Georg von: Reiseerinnerungen. Gronau-Epe, Georg van Almsick Galerie. (Katalógus)

1992 Aszalós Endre: Bevezető. Károlyi Ernő festőművész kiál- lítása. Budapest, Vigadó Galéria. (Katalógus)

1992 Wehner Tibor: A forma és a folt. Károlyi Ernő festőművész kiállításáról. Új Művészet 1992(6)42–44.

1993 Aszalós Endre: Bevezető. Hommage à Szentendre. Káro- lyi Ernő festőművész kiállítása. Szentendre, Művésztelepi Galéria. (Katalógus)

1999 Aszalós Endre: Bevezető. Károlyi Ernő festőművész kiál- lítása. Budapest, Duna Galéria; Budapest, Szinyei Szalon.

(Katalógus)

2000 Kortárs Magyar Művészeti Lexikon, H–O. Budapest, En- ciklopédia Kiadó. 293–294.

2003 Muladi Brigitta: Bevezető. Károlyi Ernő festőművész kiál- lítása. Budapest, Palme Ház. (Katalógus)

2003 Muladi Brigitta: Színenergiák. Károlyi Ernő művészete. Új Művészet 2003(7)25.

2003 Feledy Balázs: Szőnyi, Károlyi, Zebegény. Magyar Demok- rata 2003. október 16.

2006 Don Péter-Lovas Dániel-Pogány Gábor: Új magyar mű- vésznévtár A–K. Budapest, decoArt könyvek. 459.

2007 Károlyi Ernő festőművész. (Bev. Wehner Tibor.) Budapest.

Körmendi Galéria.

2009 Kili Tamás: A magyar kultúra napja Kerten. Hírhozó 2009.

január 22.

2010 Szakács Zsuzsa: Károlyi Ernő lovrani festményei. Hírhozó 2010. szeptember 23.

2011 Keresztes Szilvia: Károlyi Ernő aktképei. Újpesti Napló 2011. március 10.

2012 Szakács Zsuzsa: Csekovszky Művészeti Napok 2012. bel- ső szólamok. Hírhozó 2012. március 30.

2013 Szakács Zsuzsa: Károlyi Ernő 90. Hírhozó 2013. 11. 14.

2017 Körmendi Anna: Egy szenvedély története. Utam a kor- társ művészethez. I. kötet 1989– 000. II. kötet 2000–2010.

Budapest, Körmendi Galéria. 65, 66, 59, 70, 77, 111,147, 148, 149, 153, 274.

2016 Szakács Zsuzsa: Elment Rákosmente doyenje. Hírhozó 2016. augusztus 11.

2019 Károlyi Ernő festőművész I., A Körmendi Galéria egyedi művészkönyve. Virtual Market Kft.

2019 Károlyi Ernő festőművész II., A Körmendi Galéria egyedi művészkönyve. Virtual Market Kft.

Schéner Mihály festőművész

(Medgyesegyháza, 1923. január 9. – Budapest, 2009. május 11.)

1942 és 1947 között a budapesti Magyar Képzőművészeti Főis- kolán végezte tanulmányait. Mestere Rudnay Gyula volt.

A Magyar Művészeti Akadémia (1992-től) és a Széchenyi Iro- dalmi és Művészeti Akadémia (1993-tól), a Művészek Rudnay Gyula Baráti Emléktársasága (1994-től) és a magyar PEN Club (2002-től) tagja volt.

Díjak, ösztöndíjak:

1972 XV. Alföldi Tárlat, Békés megyei Munkácsy-emlékérem, Békéscsaba

1972 III. Debreceni Országos Nyári Tárlat, In memoriam Bar- tók pályázat nívódíja, Medgyessy-emlékplakett, Debrecen 1975 XVIII. Alföldi Tárlat, Békéscsaba Város különdíja, Békés-

csaba

1976 V. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Debrecen Megyei Jogú Városi Tanács nívódíja, Debrecen

1977 XX. Alföldi Tárlat, Békéscsaba Város különdíja, Békéscsa- 1978 Munkácsy-díjba

1984 Érdemes Művész 1984 Soros Alapítvány díja 1989 Kiváló Művész

1992 Medgyesegyháza Díszpolgára 1994 Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje 1995 Kossuth-díj

1995 Prima-díj

1998 Békéscsaba Díszpolgára

2004 Táncsics Mihály Alapítvány Életmű Díj

2008 Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (Polgári tagozat)

2009 Budapest II. Kerület Díszpolgára