111. I
1 ; !
• ' '.r
* 1 i
1 ! , 1
* í
ÁZS BÉLA
M\NDOI
É N E K E
I t s . í f f
ORSZÁGOS S Z É C H É N íl KÖN V ’ l b ^ k O ^ O
m
l e l t á r i s z á m (o \y
LEGRÁDY TESTVÉREK, BUDAPEST
KODÁLY ZOLTÁNNAK
5
Ajánlólevél egy muzsikushoz.
Itt egy marék dal. Íme átadom Mint műhelyben egyik a másikának, Hogy énekelvén teljesítsed őket.
lm átadom, hogy vegyed tőlem el Mint vőlegény, ha vennéd lányom at:
Irigyen nézzek uj fénye után.
Itt egy marék dal. Asszony szíve vére, Mégis tiéd. Mert tűlon sok az asszony S a dal marad, az asszony elmúlik.
Mégis tiéd. Mert túlon sok az asszony, S mert őket is tán neked adtam volna.
Mert asszony asszony csak, de meg kell halni.
Mert meg kell halni s asszony csak az asszony, S kevés a férfi bajtárs és barát
Hogy teljesítsen, harcoljon és értsen.
Itt egy marék dal. — Majd arany zenédnek Szárnyán ha szállván száll felettem messze, Hadd mondjam: im mégis az én dalom.
7
R e g ő s p r o l ó g u s a .
Haj regő rejtem.
Hová, hová rejtsem ?
Hol volt, hol nem ? Kint-e vagy bent ? Régi rege haj mit jelent
Urak, asszonyságok?
lm szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk pillás függönye fent.
Hol a szinpad? Kint-e vagy bent Urak, asszonyságok ?
Keserves és boldog Nevezetes dolgok.
Az világ kint haddal tele.
D e nem abba halunk bele Urak, asszonyságok.
Nézzük egymást, nézzük.
Regénket regéljük.
Ki tudhatja honnan hozzuk?
Hallgatjuk és csodálkozzuk.
Urak, asszonyságok.
Z en eszói, a láng ég.
Kezdődjön a játék.
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd, ha lement.
Urak, asszonyságok.
3 lé g volt. — 2)e Ijogy/ja fjulló este M ú lik a táj s alig emlékezem M á r milyen volt a völgy, Tlgy f á j m int elm últ szerelem
§ egy rég i a rc melyet nem látfjatok.
9
Rég volt.
Rég volt. — De hogyha hulló este Múlik a táj s alig emlékezem Már milyen volt a völgy, Úgy fáj mint elmúlt szerelem S egy régi arc, melyet nem láthatok.
Rég volt. — De most is dalolok És minden dal az első dal marad.
És egyszer régen
Nem tudtam mi fáj mikor felfakad:
ö t kivánom-e vagy az éneket?
Rég volt. - De hogyha hulló este Múlik a táj s alig emlékezem Már milyen volt a völgy,
Vágyom új dalra fájón, nehezen És felsajog egy régi szerelem.
i i
Ajánlás
Mit akarok? Hiába minden Soh’sem érezted szárnyaim szelét.
Ha világkincsét szórtam is eléd Megcirógattál, mert szerettelek. —
És mégis vonz, mint az örvény, egy bánat S mert meg se látod arany koronámat Némán leveszem s áldozni megyek.
Előttem őrök, nagy asszony-voltod:
A homályos, szent őstenger terűi;
Titokzatosan, érzéketlenül Ringat világot, életet.
Meg se csobban, ha fejem lehajtom
— Rövidéltü férfi én a parton — Es belészórom véres kincsemet.
12
Tudom én.
Immár a nap bágyad, megtörik varázsa.
Indulnak az árnyak esti tündértáncra.
Ömlenek szobádnak ezer rejtekéből.
Tudom én, tudom én.
Immár dereng arcod, mint a gyémánt éjjel.
Hófehér bús arcod, hófehér bús fénynyel, Mert e tündértábor királynője vagy te.
Tudom én, tudom én.
Én előlem éppen miért takarjátok?
Sok nagy titkotok van. Bűvös jelre vártok S az én életem is akkor egész más lesz- Tudom én, tudom én.
Immár lent az utcán elfekszik a lárma.
Szobád már a bárka — s az óceán árja Almában morogva csendesedik, tompul.
Tudom én, tudom én.
Csendesedik, tompul. Holnap vájjon lesz-e ? Ugye most már szállunk a föld fölött messze S nem térhetünk vissza az emberéletbe.
Tudom én, tudom én.
13
Istentisztelet.
Lángolnak a csillagok odakint.
Pántüzek a kék világmezőn.
Hallod a lármáját a tavasznak?
Részeg tündércsapatok vágtatnak Keresztül völgyön, ifjú hegytetőn.
Itt bent a sötétben örvénylik a csend.
Valami hánykódik, száll fel a mélyiből.
Halvány az arcod, izzik a szemed, jéghideg az ajkad, reszket a kezed És megrázkódtál most valamitől.
Földalatti szent tüzek lobognak Fel a vérünkbe s összecsapnak itten.
Mi nyújtja egymás felé a karunk?
Imára kulcsolt két nagy kéz vagyunk.
Térdre, térdre, bennünk van az Isten.
14
C s i ll a g o s é js z a k a .
Feküszöm hanyatt és fejem az öledben.
Csodálva nézek a csillagos égbe, lm a föld eltűnt.
Mögöttem árnya és pisla, kis fénye : Íme ez itt a teteje, vége,
Csúcsa a földnek.
Feküszöm hanyatt és fejem az öledben.
Millió kerengő csillagot látok.
S az arcod, az arcod
Fölém hajol, s ím messze világok Szelíden gyűlnek, kis halovány lángok, Glóriának puha hajad köré.
'
KIS ÉNEKSZÖVEGEK
17
Egyszer volt.
Az erdőben szövődik az este.
Megyek haza, mert anyám keresne.
Eressz el, eressz el.
Alkony vére csurog a mezőre.
Véres lesz a cipőd sarka tőle.
Ne menj el, ne menj el.
Halovány hold süt az éjszakába.
Édesanyád öltözködik gyászba.
Eridj már, eridj már.
t
Az erdőben hálót szőtt az este.
Nem megyek el innen ha küldesz se.
Mindegy már, mindegy már-
19
Titkos az éj.
Titkos az éj, tündér járja.
Sóhaj felel sóhajtásra, Berek mögül búvik a hold, Berek mögül búvik a hold, Ezüst hálót vet le halkan A Tiszára.
Ezüst háló megszikrázik.
Mit halászik, mit halászik?
Búshalvány a hold orcája.
Titkos az éj, tündér járja.
Márványkőből a feneke A Tiszának.
20
Szerenád.
Aludj, aludj. — Nyugodtan alhatsz.
Az én szerelmem fel nem riaszt.
Mint ködlő éji mécs virraszt, Megfesti lángja álmaid.
Ha lobog is, ne félj, ne félj.
Lángtenger a Walkűr körül.
Ölelve véd, hozzád nem ér S nem alszik el. — Aludj, aludj.
Viole d’amour kísérettel.
Jaj tűi a parton ég egy fáklya Szép fehér lány udvarába.
Egy legény dalol magába : Madonna meghalok érted.
faj, gyorsan ég a fáklya szélbe, Eltévedek a sötétbe.
Szép fehér lány, eresszél be Madonna meghalok érted.
jaj, elfogyott a fáklya régen, Jaj, nem világol hold az égen.
Hol a legény ? — Jaj kint az éjben, Vagy a szobádban, a sötétben ? — Madonna, megöllek érte.
2 2
Ének szöveg.
1.
A merre én jártam, nagy tábla mezőkön Virágot arattak.
Keresztet, asztagot, illatos, illatos Virágokból raktak.
Kicsépelték dalos, dalos szerelemmé Arany cséppel, nyomban.
Mindenütt felszedtem, szivembe rejtettem, Neked haza hoztam.
25
11.
Mért is mondod, hogy nem szeretsz, Mikor másé úgy sem lehetsz.
Lelkedben a lelkem, Úgy hordozol engem ; Akárhová is elmehetsz.
Mehetsz már te akárhova, Nem lelsz máshol a párodra.
Mind azt zúgják erdők, habok:
Csak én vagyok, csak én vagyok.
Mind az én pártomat fogja.
24
111.
Violaszin este borul a világra, Kihajtom a ladikomat a Tiszára Tisza vize ladikommal
A lelkem a csillagokkal Beszélget.
Locsogó hab ladikomat kérdi halkan Mért is ülők én egyedül a csolnakban?
Azt kérdi a lelkem is csak.
Hallgat a sok fényes csillag : Mosolyog.
25
IV.
Nem gyújtok lámpát, nem védekezem.
Gyere, boríts el őszi este.
Sötét hullámod mossa szét a lelkem, Hogy ködbe, árnyba máljon szerte.
Kússzon és fojtson mint a többi árnyak.
Fonódjon vergődő lángok körül.
Kússzon és fojtson mint a többi árnyak.
És szivjon fel egyet a lelkek közül.
26
V.
Egyedül ődöngök az üres utcákon.
Konganak lassú lépéseim.
Kondul az éjszaka fekete öble Fájdalmas, nehéz ütésein.
Függönyös ablakok mögött kik alusztok, Félrevert harangról álmodtok-e ?
Félrevert harangról, olthatatlan tűzről, Nagy félelemről álmodtok-e.
27
ő sz van, (jideg van. iYyirdos dödően áznad 3do Itt estei a (júllott leveledned.
<57 död6enjáród eltévedned é s össze6újnad, adid fá zn á d .
29
Cantate.
SOLO.
CHORUS.
SOLO.
Sülyed a föld és az emberlárma.
Tágul az ég és tágul a lelkem.
Ráborulnak az egész világra:
Hegyoromra léptem.
Napsugaras, néma tisztaságban Megrogy térdem és hanyatlik testem Könyes arcom lágy füvedbe rejtem : — Anyám visszajöttem.
lm a hegy magasra feltart diadallal, Mutat a völgynek, körül a mezőknek :
„Visszajött, visszajött az eltévedt gyermek".
Virágokkal habzó, zöldhullámú tenger Suttogva tolongnak lent a bolyhos erdők:
„Visszajött, visszajött az eltévedt gyermek.
Vérzik a szivem, Beteg a lelkem : Emberek közt jártam Szerettem kínnal, Kínszerelemmel Hiában, hiában.
Lombotok borzad.
Ugye nem érttek Testvérek, testvérek ?
5 i
Nincsen oly távol Csillag egymástól Mint két emberiélek.
c h o r u s. Maradj te minálunk, béke van minálunk.
Szeretünk valamint bennünket szeretnek.
Szerelmünk vágyai, egy nagy ár ágai:
Egymásba szakadnak, egymásból erednek.
Maradj te minálunk, béke van minálunk.
Íme erdők csendje csendes palotád lesz.
Íme erdők árnya édes szeretőd lesz.
Maradj te minálunk, maradj te minálunk.
s o l o. Vérzik a szivem, Beteg a lelkem.
Emberek közt jártam.
Szerettem kínnal, Kíhszerelemmel.
Hiában, hiában.
Borits el engem Rengeteg erdő Örökre, őrökre.
Anyám, anyám, jaj Fogadj már vissza Örökre, örökre.
c h o r u s. Szélparipákon, D örgő szekéren Vihar kél, vihar kél 32
Harsog az erdő, Száll le a felhő Feketén a völgyre.
Sűlyed a föld és Nő a hegy, nő a hegy Veled a felhőkbe.
s o l o. Sűlyed a föld és Nő a hegy, nő a hegy.
Tűnik az alja Íme a lelkem Most foszlik szerte Széjjel a viharba.
Csóváló fáklyák, Villámok ott fent,r Utmutatni égnek.
Most száll el lelkem Es a hegy engem Most nyújt fel az égnek.
c h o r u s. Fel, fel mihozzánk. — Örök tüzek égnek Útját világítják a végtelenségnek.
Fel, fel mihozzánk, emberszivek lángja:
Örök tűzünk tükrözése, világról világra Magát megtalálja.
53
rt
Őszi varázs.
Most gyerünk innen, mert jön a varázs.
Vörösen áll a nap a hegy fölött,
S a sárga hegy mögött áll most az ősz.
Gyerünk, gyerünk. Nézd izzó érccé válik Az erdő már és a lombfödte föld. — — Késő. — A dermedt rézerdőben állunk.
Ne mozdulj már. Egy galy törjön b elő le:
Megkondul, dördül hetedik határ Es sorsod mélye visszhangozik tőle.
Ne mozdulj már, mert felriad a zajra, Most hallgasd hogyan hullnak szelíden Kis érclevelek pengő érctalajra.
Halk harangjáték. Az erdő dalol,
S temetkezik csendes búcsúztatóval. — Nézd, ott a nap a hegy mögé hajol.
A hegy mögött, ahol a köd vonul, Egy óriás zokog hangtalanul.
54
T a lá lk o z á s .
Ősz van, hideg van, nyirkos ködben áznak Holttestei a hullott leveleknek. —
A ködbenjárók eltévednek És összebújnak akik fáznak.
Vigyázzunk, mi ketten ködben jártunk.
Ki tudja mi a találkozásunk?
És akik azért ölelnek, mert fáznak, Megfizetnek az első napsugárnak.
55
Tél múltán.
Tavasz van. D e nem kiáltok.
Nem ujjongok, nem kiáltok, jöjjetek csak, jöjjetek.
Barkaerdők, tarka kertek, Pillék, fecskék jertek, jertek.
Én népem, én táborom.
így köszőntlek. Nem kiáltok.
Soha ti azt ne tudjátok, Mely gyötörten vártalak.
Így — mint megtért asszonyt: halkkal;
Sem mosollyal, sem sóhajjal.
Vége. — Táncolj táborom.
Vívtam durva téli haddal.
Álltam' durva, kemény daccal.
És szenvedtem végtelen, lm megenyhül dermedt arcom, lm elejtem csorba pajzsom S felzokogok csendesen.
36
Tavasz volt.
Piros este kertbe mentem.
Hervadt ákácfürtre leltem.
Piros este haloványan
Azt is földről felemeltem. — Hát tavasz volt? —
Hóvirágok — Első méhek, Gesztenyefa-gyertyák égtek. — Hol kellett volna megállnom?
Egyszer először szólt ének A mezőről.
Egyszer felriadtam. A hold Idegen, nagy, eleven volt.
Denevér szállt el előtte.
Akkor, az — az a tavasz volt.
S valaki várt.
Barna este kertben járok.
Talán valamire várok.
Vájjon mostan mi múlik el Holdak, dalok és virágok Mögött rejtve? —
A kert és az asszony.
Hatalmas ősz van. Behódolt a kert.
A fák: mezitlen, néma foglyok állnak, Elébe szórván kincseit a nyárnak, Most Ítéletre várnak. Vár a kert.
Az erdőn fent még zajlik a csata.
Lélegzetfojtva hallgat lent a kert.
S ime a nyárnak futó csapata Véres zászlót az alkonyégre vert.
Egy asszony áll a kopasz fák között.
Dacosan mint egy elárult vezér Nézi a pirt a barna hegy fölött.
Gőgöshalványan, mozdulatlanul.
Remeg a kert körötte s egy levél Félve, puhán könnyes szemére hull.
58
Csókold meg és gyerünk tová66.
59
Szólok barátomhoz.
Csókold meg és gyerünk tovább.
Nem fogod soha többet látni.
Lehet, hogy ő volt neked szánva, Vele tudnál te csak megváltva Az élet tetejére hágni.
Csókold meg és gyerünk tovább.
Az enyém nem sír; — halovány.
Azt kérdezte csak, hogy mért megyek, Nem volt-e szép, amit itt éltem ? És én homályos vágyakról beszéltem, Országokról, amiket keresek.
Az enyém nem sír; — halovány.
Csókold meg és gyerünk tovább.
Szép volt. — Ne nézzünk vissza értük.
Vágyunknak úgyis délibábja
Emléktengerből száll fel nemsokára És el nem érjük soha, mert már éltük.
Csókold meg és gyerünk tovább.
41
Csolnakon.
Fehér vízirózsát fontam a hajadba, Mert sötét éjszaka fekete hajad.
Kiviszlek a tóra, barna ladikomba,
Mert olyan szomorú, néma vagy magad.
Mem kérdem meg ki vagy, nem kérdem meg mi fáj.
Ma leltelek, holnap eleresztelek.
Ülj szembe és nézz rám. Mint búvár a gyöngyöt, Fekete szemedben könnyet keresek.
Behajtunk a nádba. — Várj mig feljő a hold, Akkor majd add ide halovány kezed.
Ha az ezüst rózsa kinyilik a tóba, A legszebb mesémet mesélem neked.
42
Nem férsz közelebb.
Túlsókat álmodtam, álmodtam rólad, Túlsókat néztem a távolba várva.
Itt tartlak most a karomba zárva És nem vagy közelebb.
Úgy, csak szoríts, hadd érzem a véred, r
Fúrd csak a fejed kabátom alá.
Lelkem még mindig a távolba réved.
Való lett álmom, most álom az élet, És én még fázom.
Szoríts, csak szoríts. — A bűbájt tépd el.
Mért borong bennem még vágy és bánat?
Gondolatom mért száll keresve széjjel?
Egyedül vagyok mint álmomban éjjel S csodálkozom rajtad.
Túlsókat álmodtam, álmodtam rólad.
Itt tartlak most a karomba zárva És ölelsz és csókolsz és mindhiába:
Nem férsz közelebb.
45
L e h e t e t t v o l n a .
És hogyha akkor én nem megyek el, Ki tudja sorsunk merre jár velünk ? — Egész közel
Van kettőnknek egy titkos szigetünk, D e mi sem lépünk arra már soha.
Egy ajtót akkor becsuktam örökre.
D e ott van most is kettőnk szép lakása, O tt van mögötte.
S bár adtam fejem hiú vándorlásra, Ki mondja, hogy én hontalan vagyok ? Sok szigetem, lakásom, merre járok S utamat szegik fényes tengerek, <
Melyekre ki nem szállók.
Tágul és nő világom, mig megyek — És az ösvényem egyre keskenyül.
44
Ti.
Hiába küldtelek, hiába mentél, El nem kerüllek, szűkek a falak.
En találkozom néha asszonyokkal, Akik hozzád hasonlítanak
És tudom már, hogy többen vagytok.
Dacos közönnyel mentek el mellettem.
S ha én elétek állok hirtelen,
Hogy döbbenve megismerjük egymást, ( Ti végigmértek gúnyos-hidegen :
De azért szomorúak vagytok.
Vagytok testvérek ? Vagy talán egy Rejtett királynő udvarhölgyei ? Küldött utánnam, lobbanó lidércek, Az életködben megtéveszteni?
D e végül hozzája vezettek ?
Szerelmem örőkegy s ti jöttök, mentek.
Egy messzi fényt ver rám a szemetek ,•
Egy messzi fény fáj, hogyha rámtaláltok.
A csókomat halványan tűritek S egymásra emlékeztek titkon.
45
A nagy harangjáték.
Életet keresek:
S köröttem a szivek csupa árnyék, Mintha néma harangok közt járnék.
Ütöm, ütöm. — Csak ha fájnak, élnek.
Amerre én járok búg az ének:
A nagy harangjáték.
Némelyik eltörik,
Annak hangja halkan kisér engem : Hazajáró lélek a lelkemben.
Úgy nő^bennem a virrasztó ének.
Nekem csak a kisértetek élnek, A többit elfelejtem.
46
A v á n d o r é n e k e l .
Erdőszömöldökü Busa, barna bércek, Kitelt három évem Elhoztam elétek.
Térve térek hozzátok, U gy-e nagyon rég volt, Hogy itt elhaladtam?
Nézzetek, nézzetek Megint végig rajtam, Mert én immár nem látok.
Nézzétek, nézzétek Kincseket találtam, Mindenkinek hittem, Kalandon megálltam.
Mért vagyok most nálatok?
Száz maradó helyen Maradhattam volna, Száz induló úton Indulhattam volna.
Mért vagyok most nálatok?
Mért néztek, mért néztek Mégis úgy mint régen?
Lenézitek rólam Hosszú három évem.
Mért nem mozdul arcotok?
Barna hegyi nézés Ereszthetsz már engem.
Nem tudtam, hogy kérdés És hogy nem feleltem, Immár útnak indulok.
SYlost fjulljanati le nefjéz függönyön HX múlt elé és a jövő elé.
49
\
Gaeának foglak hívni.
Gaeának foglak most már hívni téged, Mert úgy vagyok előtted mint a réten.
Mint tavasz estén, ha állok a réten S jövendő termés titkos tüzei Festik az esti messzeséget.
G aea.
Gyér fű között látszik a föld és nincsen Lomb és vetés; csak föld, föld, barnaság van.
S a feneketlen buja barnaságban Tavasz és nyár és minden benne forr.
Nagy egyszerű szemedben minden ; G aea.
És vállad, melled dermedt viharában Os földerőknek üzenetjét érzem.
Emlékezik és visszhangzik a vérem És minden gyökér az én gyökerem;
És nem múlhatok a halálban.
G aea.
Ha kínjaimat szorongatva, féltve, Elébed hordom, — kétkedve elejtem, Mert a miértjét mindnek elfelejtem.
Mert itt vagy és az minden és hová Mehetnék túl idáig érve?
G aea.
Most.
Most hulljanak le nehéz függönyök A múlt elé és a jövő elé.
Ne láthassak fent búvó csillagot, Ne nézhessek ki kék hegyek felé Lefüggönyözött, nyithatlan frigysátor Csukódjon ránk és őrizzen a máma.
Hajadnak arany fátyolát fejemre ! Szédítsen az úr forró üzenetje A karjaidban végtelen imára.
Most, most hulljanak le a függönyök.
Most behúzódott minden messzeség Szivem be: álmok és hegyeknek kékje, Hogy nézésednek mélységét kimérje.
És most elsűlyed minden messzeség.
52
Régi könnyek.
Mindenhová el kellene mennem, Hová szívem régen sírni hordtam.
El kell vinnem, hogy nevessen ottan, Mert ott most is siratnak még engem.
Régi erdőm tépett hajjal, gyásszal Gyászol vérző törzsével a fáknak.
Ottan most is vacognak az ágak S régi tájak búja ideárnyal.
El kell mennem régi szobám látnom, Mert ég benne még magányom vágya Vérző lánggal. Égve maradt máglya, Isteneméit, elhagyott oltáron.
Leszedem majd gyászom lobogóit, Hogy árnyékuk rám és rád ne szórják.
D e hogy érjem el a régi órák Messze úszó fekete hajóit?
Fehérséged fényli most a lelkem.
Hiába. Nem száradnak a könnyek.
Régi nóták, rég olvasott könyvek, Mindig, mindig siratnak majd engem.
55
Vigyázz.
Amíg szeretsz tied a hatalom, Mert csókod alatt vonaglik kezem S alázatos, rossz lelkiismerettel Hajtom térdedre szégyenkezve Ártatlan szerelmes fejem.
De hogyha elhagysz, vigyázz, jaj neked, Mert szabadon és tisztán, fennyen állok Akkor és százszor szebb leszek.
S melyet leraktam szerelmed előtt Minden díszt újra magamra veszek.
És enyém akkor a bús hatalom.
Mulasztott múlt lesz mind a mi ragyog S te fejethajtva, irigykedve nézed Hogy mit takart el a te ölelésed.
Mert én vagyok az úr, mert mégis én vagyok.
54
Szeretnélek megvédeni tőlem.
Szeretnélek megvédeni tőlem, Ölbekapni s elfutni előlem Valahová messze.
Két karomba rejteni a vágyad, Térdenállva őrizni az álmád, Hogy velem ne álmodj.
Szeretnék el, messze a jövőbe Futni veled, hogy akkor is győzve Még szeressük egymást.
S néha rólam emlékezni csendben És csendesen elsiratni engem : Egy régi barátot.
55
És suhog a tavaszi szél.
Véremnek ősi, nagy folyója hajtja Testemnek fiatal hajóját hajtja És suhog a tavaszi szél.
Korbács a virágok ruganyos szára, Illatos hajadnak villanyos szála És suhog a tavaszi szél.
Messze a szemedben borul uj bánat, Leskelő uj kín villáma lobban.
Rajta már ajkam. — Nem tudom hol van.
Ősi nagy dallal az ős folyam árad És suhog a tavaszi szél.
56
Messze vagy.
Messze vagy, messze. Most feléd is este Ablakban állva kell kinézni messze, Mint tengerjáró szép bárkám után, Mint pálmás, kincses partjaim felé.
Most téged is szemet behunyva kell A fájó mellből meríteni fel.
Mint eljövendő mesék neveit Mint el sem jövő nóták ritmusát.
Messze vagy, messze. — Látlak minden este, Bárkámban vársz rám messze vizeken,
Enekled halkan legszebb énekem, Kezedben gyöngyös, fekete babér.
57
Mert messziről jön az este.
Egymásba tette kezünket a nyár,
Hogy csendben üljünk, két gyermekkezet.
Mert most már minden hazaérkezett.
Most már nem játszunk és nem keresünk Egymásba dermedt bámuló szemünk, Mert együtt lenni oly csodálatos.
És vándor felhők hátán jött az este, jö tt messzi, régi völgyekből elő.
És visszajáró völgyek árnya jő.
A hegy mögött piros felhőhegyek És messzi, régi tájak fénylenek.
Mért jön oly nagyon messziről az e ste ? — És fénylő felhők felhős folytatása
Jő messzi, régi estékből elő.
És visszajáró esték árnya jő
Két régi múltból. — Táguló szemek És tarka vándorlelkek fénylenek, Mert együtt lenni oly csodálatos.
38
éNappali útundnad m entén az éjed : Óriás, csillagos Barlangod állnad.
3Ylélyüd6e nem látund. — Csodaigéret D alol a sötét6en engem és téged És m i Betéründ.
59
'
A m i é js z a k á in k .
Nappali út, a mi életünk útja, Holnapunk látjuk s a holnaputánt is.
Hanem mi ketten, mi mégis várunk, jelentett nekünk a találkozásunk jövendő csodákat.
Nappali útunknak mentén az éjek:
Óriás, csillagos barlangok állnak.
Mélyükbe nem látunk. — Csodaigéret Dalol a sötétben engem és téged.
És mi betérünk.
Kalandor kincsásók, indulunk ketten Beljebb meg beljebb a barlangos éjbe.
Dobogó szivünkben lobog a lámpa, Lelkünket legyinti denevér szárnya, Csoda fog jönni.
Szemünk már tükrös, az ajakunk száraz, Szomjunk is, szavunk is elfogyott régen.
Halkuló kocsmában fárad a vágyunk,
Beljebb még, beljebb. — Még virrasztunk, várunk, Valami lesz még
Elhajtott álmunknak kisért a lelke —- Valahol elmentünk valami mellett.
Túlnan már piroslik barlangunk szája.
Csendesen, dacosan, köszöntünk rája:
Udvözlégy hajnal!
61
T a v i n o k t u r n o .
Most elhallgattatok:
Te és a tó és a nagy éjszaka.
Most hárman összefogtatok És köztetek most egyedül maga Van a szívem.
A szemeid rámfeketéllenek
És tudom, hogy az éj néz rajtuk át. — Nem értelek.
Te asszony mondd, hol van a te hazád?
Mit akartok?
Nézd, nézd a tó, hogy szivja fel Az egész bomló éjszakát magába A kemény hegyek árnya oly puhán És feketén borul az árba.
Beléhajol a karcsú fűzfaág Bús megadással. És a nyárfa Fáradtan ejti lombját le a tóba.
És nézd, hogy ezüst leveleket hullajt A hold, a hold. — És elhalóba Ezüst levelet ringat minden hullám.
Ringatja bágyadt, titokzatos mámor S a néma sötét vízen végig borzong A violaszfn, csendes csillagzápor.
Nézd, nézd, hogy szivja fel az éjszakát a tó.
62
És szív és hív sötét szemed.
És tudom most a tó néz rajta át És rám mered.
Te asszony mondd, hol van a te hazád ? Mit akartok ?
Old el a csolnakot.
Fázik a szivem egyedül-maga.
Az örvény megfogott.
Szédül szívem. Szédül az éjszaka.
Megyek, megyek már.
Vigyél magaddal el.
Bágyadtan fekszem. Szívem védtelen.
Nézz rám, nézz rám, mig halkan evezel.
Sülyedjek mindig csendesen A szemed után.
63
É v a n o k t u r n ó j a .
Bibor az arcodon és bíbor a kehelyben És biborfelhők állnak a lelkem felett.
Az éjszakának kint valahány álma Idevilágít szőnyeges szobádba, Mi lehet ez Éva, mondd mi lehet?
Hallgasd csak hallgasd, hogy cseng a koccintás:
Szellemharangszó mély, mély víz alól.
Kóbor visszhangja egy ősrégi dalnak, Ki énekelte? Hány száz éve annak?
S ha ketten összeérünk újra szól.
Millió álomtól izzó lett az éj kint.
Mért hallgatunk most, mire hallgatunk?
Hogy zúg a csend. — Egy folyó zúg felettünk.
Érzed az árt ? — Oh, láttad, hogy lebegtünk ? Ezer év óta sodrában vagyunk.
Mi lehet ez Éva, mondd mi lehet?
Mért nézünk tágranyilt szemekkel egymásra ? Zúg a folyó. Talán az ifjúságunk?
Úszhat most benne mindegész világunk.
Nem mozdul lelkünk, nem nyúlunk utána.
Tűz ég a szemedben és tűz ég a kehelyben Tűzzel a szépséged lelkemben lobog.
Szőnyeges szobádban, mint a lepke szállva, Rajzik körötte az éj minden álma.
Most vagyunk Éva, most, most boldogok.
64
N o k t u r n o .
Kievezünk. — A partok elmaradnak:
Hanyatló, bíbor bércei a napnak.
Kinyílt az éj, a fényfüggöny levált.
A földhajó kis kikötőből újra A pártatlan sötét vizekre szállt.
A földhajón kigyulladnak a fények.
Millió ablak és millió lélek.
Csókok, dalok, piros lámpásszivek.
Szép, izzó díszben száll a földhajója.
De nem tükröznek a sötét vizek.
Idegen, hűvös, örök ár körül, Feketén, némán, mérhetetlenül.
A földhajón megkuporog a dal És én is kajütablakomba állok Virrasztani a virrasztóival.
Idegen, hűvös, örök ár körül.
Szemem nyílása kerekre feszül.
Haj, csókos, dalos, alvó emberek, A hajón lék van, — A lelkembe halkan Zuhognak be szent idegen vizek.
Hol vagytok, hol vagytok ?
Borul az éjszaka: — elborul az élet.
Nem érzem a közeit; érzek messzeséget.
Sötét árnnyá oszlik ami köröttem volt, D e odafent messze csillagos a mennybolt Messze, messze.
Borul az éjszaka: — elborul a lelkem.
Nem látom már ami világos volt bennem.
Magos csillagokról száll alá az álom.
Valamire vágyom. — Valahova vágyom, Messze, messze.
Borul az éjszaka : oldódnak a láncok, Lágyan emelnek a fekete hullámok.
Amibe fogództam mindent eleresztek.
Hol vagytok, hol vagytok, kik engem szerettek?
Messze, messze.
66
Kilencet ütött az óra.
Kilencet ütött az óra. Este van.
Meghajlik a lelkem kelye fáradtan.
Szín és fény töltötte váltig, Napkeltétől napnyugtáig.
Tele van.
Babrál, hullajt, búcsúdalt búg részegen.
Ne adjatok ma már semmit énnekem.
Ami fájt és ami kérdett:
Meseképeskönyv az élet, Szememmel a messzeséget Keresem.
A te szemed szomorodik, hidegül.
Mért veszed ki kezedet a kezembül ? Fáradt, fáradt kincses lelkem.
Miért hagytok most mind engem Egyedül ?
67
Noctivigilia Veneris.
Borulnak, feküsznek ölelő árnyak Remegő szirmok összesimulnak.
Liheg a lomb.
Liheg a föld is.
Sóvárgó partok messze kinyúlnak.
A fehér vizeket öleli ivük.
Remeg a tó.
Remeg a hold is.
Szálezüst háló borul le halkan, Szálezüst fonja a párokat össze
Örökre már.
Örökre így lesz:
Csak feleszáma teremtett lénynek Egyedül fent a teremtő van csak.
Csendes az ég.
Csendes az Isten.
Millió csillag, millió könnye.
Óriás nászágy bús baldachinja Ragyog az ég.
Ragyog a pillám.
Mért vagyok idelent egyedül én csak ? Párja van mindnek. Senki se vár rám.
Ki vagyok én ? Ki az én párom ?
Kellek-e magányos, bujdosó Isten ? — Kóborló árnyékod követlek itt lenn Szerelmesen.
68
'Titok m arad a dolgok m inden titka,
«'Mert m inden út és m inden végtelen é s m indig elfjágy valam it a lélek C serélve utat úttal úntalan.
69
Eresszetek.
Eresszetek engem ki az országúira.
Szivét a szivemhez ne kösse már senki.
Marasztó szerelem senkihez se húzza Szivem már röpüljön, a napsugárt ússza Minden vihar fogja, felhőkig feldobja És ejtse, csak ejtse a nagy országúira.
Hej, lelkeket sodró nagy fehér folyó te Partodról behajlik pipacs, búzavirág Vágyathúzó sorban komoly jegenyefák, Nagy orgonasípok, vad dalnak erednek.
Kék szemet meresztve, aggódva figyelnek Árki katángkórók.
Hej lelkeket sodró nagy, fehér folyó te.
Öröm és búbánat dagadó hullámod.
Tegnapi örömöm, bánatom leválott.
Holnap ami élet valahol csak rezdül, Veheti útját már énrajtam keresztül.
71
Útilapu a talpamon.
Darvak, gólyák költöztek először, Aztán indult a sok víziszárnyas.
Törik szélben már a száraz nádas.
Kopasz fákon látszanak a fészkek.
Lám csontos már az országút járni;
Keréknyomban a vörös nap fénye Aranyszálat húz a messzeségbe.
Fénytelen víz tükrözi a partot.
Csudálkozva körül"körül nézek:
Lám mostan itt vagyok! --- Sok emberben most barátot érzek És meghatva szólítom meg őket.
És az utcák oly halványak, szépek, Mintha már csak emlékeznék rájuk.
Súlytalanul ingok, kődre lépek.
Talán én is megyek nemsokára.
72
Egy arc komoly.
Es néha látom, hogy egy arc komoly.
Az útszéien, vagy túlsó szögletében Talán egy zűrős csilláros teremnek.
És nyugtalanul nézem : im üzennek, O tt is van ember.
Kiáltanék: hej, itt is van egy em b er!
Most oda, oda kellene hogy menjek, Hogy megérintsen simogató kézzel És kérdezzem: te is sírtál az éjjel ? Kaptál-e csókot?
Kiáltanék: én is hordom a titkot, D e rám néz s messze partok köde
[lebben.
Hiába úgyis. El nem érjük szóval;
Köszöntjük egymást néma lobogóval:
Itt is van ember.
75
M e r t m i n d e n ú t .
A folyó partján fel kellene mennem, Mert arra szállnak mind a madarak.
És én is tudnám mért beteg az ösvény Miért oly vézna, én is tudnám egyszer.
D e akkor mért is jöttem a folyóhoz, Mert ím előttem gőggel elvonul És tűkre titkát hiába lesem,
Ha el nem oldom most a csolnakot.
Ha el nem oldom s vele nem megyek.
Elhagyva mindent, amig teljesül, Ahol a füzes földpartok közé Beolvad s ömlik a bús alkonyég.
D e elhagyjam e néma, bűvös rétet ? —- Akkor hiába kérdeztem és sirtam, Ha nem várom meg, mig feljő a hold És nem hallom meg, ha a rét beszél.
Feljő a hold, szobámba is besüt S én nem látom majd bútoraim arcát.
Nem fogom tudni mért laknak velem S szobám rejti a titkomat talán.
Titok marad a dolgok minden titka.
Mert minden út és minden végtelen.
És mindig elhágy valamit a lélek Cserélve útat úttal úntalan.
Szép gyermekségem félbe kellett hagynom, Szép ifjúságom nem folytathatom.
Az életútról is hamar letérek S az útak végén van csak felelet.
74
Az erd ő .
örvénymélyü hűs rengeteg:
Itt elül a barna felleg És az utak elmerülnek.
Állj meg — Ez az örök erdő, Aki belép vissza nem jő, Ezer évig bujdos benne.
Körülnyaldos néma á rja : Ezer évnek álma, árnya;
Ezer év mint egy nap lenne.
Honnan jöttem utoljára ? Néztek-e utánam várva, Emberek a túlsó parton ? —
„Az az ösvény elvezessen Az az árnyék betemessen Szived mindent elfelejtsen."
75
Haza az anyámhoz.
Kitárul a róna. —
Es a halmok halkan merülnek be, Mint a végső partok a tengerbe.
Mint a dolgok majd az idők végén Visszaolvadnak megadón, békén Az egy ősanyagba.
Ereszkedik az ég. —
Alatta elmerül a vonatnak útja
És a gőzös füstjét bent a földön húzza.
Lehajlik a lelkem, s gondolatlan, némán, Lent a barna földön húzom magam után, Mint a gőzös füstjét.
k i j s i i
Haza az anyámhoz.
Nehéz béke száll, rám, nehéz félálomban.
Hova, miért vittem, amit innen hoztam ? Visszamerül minden. Mily kicsik a dolgok.
Fáj a szivem.— M iért? Nem vagyok-e boldog ? Milyen nagy a róna.
76
Szóval eztet mondja SfCelemen SCörnives ZKinek fjaza fjúz a szíve szerelem re, S fem m unkára vagyon gondja gondolatja.
Sitiit Éjjel rakunk az nappal leomlik S lk it nappal rakunk az éjjel leomlik.
77
Szeged.
Alszik egy város a Tisza partján.
A Tisza, a Tisza álomfolyó, Lelkek a partján, lelkek az alján, Bübája-verve alszik egy város.
Béna, vak csendben, mint alvó éjjel, Egy-egy virrasztó lépése koppan, Egy korhely nóta innen vagy onnan, Egy vad sikoltás. Valakit ölnek.
A Tisza partján alszik egy város.
Dalolva, kopogva egyedül járom.
— Óriás fejben bús, nyugtalan álom, — Ki tudja, talán egy álma vagyok csak?
79
Az órák.
Heverek a forró fövényparton.
Mellém lapul a halovány Tisza.
Szomjú kezem puha vizébe tartom, Mint ahogy játszom szeretőm hajával.
Nagy, néma dél borul ránk 4 izzó-kéken.
Meztelenitő mindent felejtéssel. — Aranytüz ujjal túrja a fövényt fel Köröttem a nap.
És felettem elhúznak az órák, Mint idegen, szép, nagy/madarak Es sorsom, harcom, szárnyaikon hordják Magosán szállva, távolodó dallal.
A dal lebüvöl s tehetetlen nézem, Hogy idegenül, büszkén elvonul Az én életem. — S:.mozdulatlanul Heverek a forró fövényparton.
80
Hazaérkezett a szivem.
Mit vigasztaltok ? — Nem piszkos a bánat, Hogy mosogassam tőle szivemet.
Nem piszkos és nem sebes és nem fáradt, Csak hazaérkezett.
Ma trónfoglal, ma űrmagára ébredt.
Mint sötéttollas, rácsos sisakot, Mint izzópántű, mellszoritó vértet Öltöztem máma fel a bánatot.
És élettornyom ködös tetejére Fekete gőggel lépve fel,
Kigyulladt kínom piros tüzjelére Szellemhivek titkos jele felel.
Otthon vagyok. — Jöhettek alkuvások, Hitvány nyugalmak, vaksi örömök.
Keservem nehéz fegyverében állok És máma minden jármot eltörök.
Ma visszaadtam minden örömzsoldot.
Az emberiét ma engemet feloldott.
Ma eleresztem mindenki kezét, S behúzom trónom sötét függönyét.
Sí
Li"Tai~Pe dala a bánatról.
jó bora van a gazdának D e várjatok még, ne töltsétek.
M ég várjatok, mert előbb a bánatról Énekelek, énekelek.
Mert ha jön a bánat, ajkam Nem dalol akkor, nem nevet.
Ki tudhatja, hogy mi az ami akkor Kavarja, hányja az én lelkemet.
Pei, Lai, H o ! — jön a bánat.
Gazd’uram sok jó borod van.
Nekem csak egy lantom vagyon.
D e lantot verni s bort inni ilyenkor Hej, összeillenek nagyon.
Száz aranyt ér egy pohár bor, Ha együtt iszom meg veletek.
Száz aranynál többet ér ilyenkor.
Megmondom mikor töltsétek.
Pei, Lai, H o ! — jön a bánat.
Azt mondják, hogy örök az ég S a föld még sokáig állni fog.
D e számunkra az arany és a jade Meddig ragyog, meddig ragyog ? Száz esztendő bizony már a legtöbb Amit az ember még remélhet.
És nincs más biztos, minthogy a halál jő Halál, biztosabb mint az élet.
Pei, Lai, H o ! — jön a bánat.
82
Nem halljátok, nem halljátok ? Hogy bőg a majom kint, a m ajom?
Kopasz sírok közt, sápadt holdvilágon Egyedül szűköl egy majom . .
Most ideje. — Most töltsétek Ne várjatok. — Siessetek.
Teli a kelyhet. — Aztán egy hajtásra Fenékig iszom veletek.
Pei, Lai, Ho! — Itt a bánat.
85
Születésnapi stanzák.
Országútszéli fényes feszület, Megint megállít születésnapom.
Mondjam fenszóval, hogy huszonhat év Es számláljam meg életvagyonom ? Fenszóval mondom, hogy huszonhat év Es hogy szabadjon még pazarlanom.
Az arcom sima, testemen inak,
Kemény, gonosz, szép gyíkok játszanak.
Tudom, hogy el fog hervadni az arcom.
D e nem tudom, hogy múlik valami.
Huszonhat évem huszonhat szobám.
Szomszédban vannak Idehallani Hogy beszélgetnek bennük csendesen És visszavárnak múltam társai.
D e uj szobákban uj embertitok, És uj ablakot uj tájra nyitok.
Országútszéli fényes feszület.
Mért állítasz meg születésnapom ? G ondoljam : mégis múlik valami,
Partot nem látva, én csak nem tudom ? G ondoljam : légben léghajón vagyok, Nyílt tengeren repül a csolnakom S nem maradnak el partok és napok, Mert céltalan és magányos vagyok.
84
Kőmives Kelemen
(Variatio a népballadára).
Ihol elindula tizenkét kőmives,
Úgy menyen, úgy menyen Déva vára felé Ok is rakni kezdik magos Déva várát, Akit éjjel raktak: az nappal leomlott Akit nappal raktak: az éjjel leomlott.
Szóval eztet mondja Kelemen Kőmives:
Kinek haza húz a szive szerelemre
Nem munkára vagyon gondja gondolatja.
Akit éjjel rakunk: az nappal leomlik Akit nappal rakunk: az éjjel leomlik.
Azt a törvényt tette Kelemen Kőmives:
Melyik felesége hamarább kihozza Az ebéd vékáját, kő közé rakassák.
Kő közé rakassák, ott megégettessék : Fölhőkig épüljön magas Déva vára.
Ihol elindula az ő felesége Az ebéd vékáját a fejire téve S a kicsi gyermekit a karjára véve.
O tet is meglátta az ő kedves társa
„)ó napot, jó napot tizenkét kőmives." —
„Istenem, Istenem mi dolog lehessen, Háromszor köszönni, egyszer se fogadni ?“
„Azt a törvényt tette a te kedves társad Melyik felesége hamarább kihozza
Az ebéd vékáját, kő közé rakassák . .
„Ha úgy megutáltad velem életed is
Nem bánom ha úgyis! — Azért izentél rám Hamarább hozzam ki az ebéd vékáját!“
Ok is ott a vékát fejéről levették, Az ő kicsi fiát karjáról levették. — Mikor térdig rakták, csak tréfára vette, Mikor övig rakták, bolondságra vette Mikor csecsig rakták, ő valóra vette. —
„Ne sírj kicsi fiam ! Vannak jó asszonyok Neked csécsit adnak, téged elrengetnek. —“
„Apám, édes apám ! Hol van édesanyám ?“
„Ne sírj fiam, ne sírj! mert haza jön öste “ ö sté t is elvárta s nem volt édesanyja,
„Apám, édes apám! Hol van édesanyám ?"
„Fölhőkig fölépült magos Déva vára."
86
Ady Endrének
Negyven nap és negyven éjjel voltam Miattad hitvány, nyomorék és gyáva És mondtam, hogy az életem hiába Csak te vagy a költő.
Negyven nap és negyven éjjel vívtam jussért, hogy éljek és mint éji féreg Vájtam magamba, hogy sötétet érjek, Amelybe nem világitsz.
S értem sötétet, melybe nem világitsz.
S oly fekete nagy lánggal lobogott, Hogy vak lett minden régi csillag ott És mindent újra láttam.
Ű ztél: megtudtam, hogy van birtokom. rr Ü töttél: zengni hallottam a vértem.
Téptél: és örök gyökeremhez értem, A minden gyökeréhez.
Negyven nap és negyven éjjel voltál A halál, melytől arcot kap az élet.
Nincs jussa másnak, hogy szeressen téged, Ahogy én szeretlek.
87
T A R T A L O M .
Oldal
Ajánlólevél egy muzsikushoz... 7
Regős prológusa ... 8
Rég v o lt ... 11
Ajánlás... 12
Tudom é n ... 15
Istentisztelet... 14
Csillagos éjszaka...15
Egyszer volt... 19
Titkos az é j ... 20
Szerenád...21
Viole d’amour k ísérettel... 22
Ének szöveg...25
Cantate...31
Ószi varázs... 34
T alálk o zás...35
Tél m ú ltán ... 36
Tavasz v o l t ... 37
A kert és az asszony... 38
Szólok barátomhoz... 41
C soln ako n ...42
Nem férsz k ö zeleb b ... 43
Lehetett volna... 44
T i ...45
A nagy harangjáték...4 6 A vándor é n e k e l... 47
Gaeának foglak h í v n i... 51
M ost... 52
Régi könnyek... 53
Vigyázz ... 54
Szeretnélek megvédeni tő lem ...55
És suhog a tavaszi s z é l ... 56
Messze v a g y ...57
Mert messziről jön az este 58
Oldal
A mi éjszakáink...61
Tavi noktumo ... 62
Éva nokturnoja...64
Noktumo... 65
Hol vagytok, hol vagytok?... 66
Kilencet ütött az óra ...67
Noctivigilia V e n e ris... 68
E re ssz e te k ... 71
Útilapu a talp am on...72
Egy arc komoly... 75
Mert minden ú t ... 74
Az e r d ő ...75
Haza az a n y ám h o z... 76
Szeged... 79
Az ó r á k ... 80
Hazaérkezett a szivem ... 81
Li-Tai-Pe dala a b á n a tró l... 82
Születésnapi stanzák... 84
Kőmives K elem en... 85
Ady E n d ré n e k ... 87
T&R
A szerző régebben megjelent munkái:
Halálesztétika. 1907. — Deutsch és Tsa kiadása.
Doktor Szélpál Margit, dráma. 1909. — A Nyugat kiadása.
