A bécsi u d v a r arra a k a r t a kényszeríteni a magyar kereskedőket, hogy min- den m a r h á t az örökös tartományokon keresztül a d j a n a k el, és a vámokat, ille- tékeket nekik r ó j á k le. Ez tetemes bevételt • jelentett az osztrák udvarnak, h a fi- gyelembe vesszük, hogy R u d o l f uralkodásának tíz éve alatt 10 m i l l i ó m a r h á t ad- t u n k el Ausztrián keresztül.
A velencei tőzsérek és a magyarok egyezségre léptek a budai pasával, hogy magyar területeken keresztül hajthassák a m a r h á k a t Zárába, o n n a n hajthassák Velencébe.
A török rabszolgakereskedők ember adásvétellel foglalkoztak. Szegedi vonat- kozásban egyetlen adat á l l rendelkezésünkre 1552-ből, a m i k o r a szegedi hajóállo- máson az ellenséges földről hajtott 10 r a b és 600 m a r h a u t á n j á r ó kincstári ille- téket, 5500 akcsét, a tulajdonosok lefizették. Valószínű, hogy ez a vámelszámolási tétel összefügg a Tóth Mihály-féle „Szeged v e s z e d e l m e i v e l .
A m o h a m e d á n jog a rabokat h a d i z s á k m á n y n a k minősítette, és a n n a k tulaj- d o n á b a n hagyta, a k i megszerezte. E z így volt a török birodalom belsejében is, s a kincstár a maga részére a m i n d e n z s á k m á n y b ó l őt megillető „ötödrészt" kö- vetelte. Az akkori viszonyok között rabokat és hadifoglyokat nem csak harcban, csaták idején lehetett szerezni, hanem útszélen, vagy a m e z ő n , békében is le- hetett fogni.
B u d á n és több magyarországi városban a módosabb törökök hagyatékaiban megtalálható a rabfiiú vagy a rableány.
MOCSÁR GÁBOR
V Á R O S O K A Z A L F Ö L D Ö N
( I I I . rész)
Hosszú a lista
Makó, H a j d ú b ö s z ö r m é n y az alföldi városoknak általánosan mezőgazdasági jellegű, az iparosodás kezdeti fokán álló, csökkenő lélekszámú városok csoportjába sorolható — s az A l f ö l d ö n általában ilyenek a járási jogú városok. V a n azonban néhány város a z Alföldön,, amelyik — m i n t a bevezetőben említettem — a lélek- szám gyarapodása tekintetében megközelíti az országos átlagot. Megyeszékhelyek ezek. Ezeket a városokat a lendületnek, az építésnek másfajta üteme jellemzi, mint az álmosan megrekedt „mezővárosokat". Ez szemmel is látható. H a az utas Debrecen felől vonaton Szolnokra érkezik, a Zagyva-hidat elhagyva, bal kéz felől vadonatúj lakótelepet pillant meg. Békéscsabán viszont a konzervgyár ú j épületeinek szinte m o n u m e n t á l i s l á t v á n y a ragadja meg az érkezőt. S a közepes nagyságú vidéki megyeiszékhelyek — Nyíregyházát, Szolnokot, Békéscsabát, Kecs- kemétet — úgy őrzi meg az emlékezetében, m i n t ahol az átmenet, a régiből az újba való átváltás meghökkentő ellentétei kavarognak. A z t hiszem, ezek a váro- sok, tehát a megyeszékhelyek küszködnek most a legtöbb gonddal az A l f ö l d ö n , de ezekben a legtöbb a reménység is arra, hogy falusi g ú n y á j u k b ó l kibújva, mégiscsak várossá a l a k u l n a k át. E városok legfőbb gondjai éppen ebből az átmeneti helyzetből fakadnak.
Ha vezetőiket á l m u k b ó l költenénk fel, s a legtöbb gondot okozó b a j o k felől kérdeznénk, első helyen mindegyik, kivétel nélkül a lakáskérdést m o n d a n á . S ez ne hasson közhelynek. Egyik nagyvárosunk tanácselnöke beszélte el, hogy n a p i m u n k á j a befejeztével, otthonában, este is gyakran keresik fel látogatók, a k i k a személyes ismeretség jogán nem a hivatalában lesik ki az a l k a l m a t egy kis bizal- masabb beszélgetésre, hanem otthon. Nos, ő estefelé m á r fáradt. El-elbóbiskol a fotelben. Egyik látogató jön, a másik megy. Beszélgetnek. Ö megint elbóbiskol.
Fel-felriad, s hogy zavarát leplezze — b á r nem tudta figyelemmel kísérni a beszél- getést — megszólal, m i n t h a semmi sem történt volna: „bizony, bizony, a 'lakáskér- dés . . . nagyon sok b a j u n k van vele." S csodák csodája, m i n d i g jól szól közbe, mindig e l m o n d h a t j a ezt a mentő mondatot, mert m i n d i g a lakáskérdésről van szó. Otthon is. A z ismerősök -is ebben az ügyben jöttek.
S most ne is arról beszéljünk — a m i pedig igen „ h á l á s " és hatásos t é m a lenne —, hogy egy-egy vidéki, alföldi megyeszékhely jellegű városban (melyek, m i n t említettem, lélekszám dolgában az utóbbi években figyelemre m é l t ó ü t e m b e n gyarapodnak) h á n y jogos lakáskérelem fekszik el évek óta a tanácsoknál, évente hányat t u d n a k belőle kielégíteni. Ezek a dolgok, szorongató gondok — b á r n e m lehetne r ó l u k eleget beszélni — közismertek. A (nyíregyházi városi tanács e l n ö k e megmutatott egy listát, a m e l y — egy tíztagú t á r s a d a l m i bizottság felmérése, mérlegelése- a l a p j á n — a leghamarabb kielégítendő lakásigénylők névsorát tar- talmazza, rövid indokolással. Ezt a listát aztán kifüggesztik a tanács hirdetőtáb- lájára. Szívszorongató olvasmány. A hivatalos h a n g ú indokolásokból érzik a
visszafogottság: de tárgyilagos megállapításai is érzelmi erővel hatnak. M á s vá- rosokban is v a n n a k ilyen listák, melyek a lakástalanság, a lakásnyomor m é l y é b e n vegetáló családok helyzetét f e l m u t a t j á k . Nyíregyháza 1965-ben 125 á l l a m i lakást kapott, de a 125-ből 45 m á r eleve nem volt kiosztható, m e r t olyanoknak kellett
„visszaadni", a k i k n e k volt ugyan lakásuk, de a z építkezések m i a t t kellett le- bontani, ezek az úgynevezett szanált lakások. D e m i v e l Nyíregyháza igen-igen szeretne iparosodni, fejlődni, városiasodni, s megyeszékhely lévén, fontos köz- igazgatási s egyéb, intézmények székhelye is egyben, a z ide települő szakemberek, diplomások, orvosok stb. s z á m á r a lakásról kell gondoskodni. A m i k o r a nyíregy- házi városii tanácson ezeket a z igényeket is kielégítették, a z t t a l á l t á k , hogy a 125 lakás k ö z ü l mindössze 18 m a r a d — ebből kell kielégíteni azokat, a k i k e t n e m közérdekből, h a n e m azért kell lakáshoz juttatni, m e r t egyszerűen n i n c s l a k á s u k , vagy pedig indokoltan rászorultak, hogy á l l a m i lakást k a p j a n a k . M i k o r érnek a (lista végére, amelyen ugyan hatvanhét n é v áll, de sokkal hosszabb, szinte végeláthatatlanul hosszú is lehetne? A város lélekszáma évente átlagosan ezer fővel nőtt a z utóbbi években, n e m nagy ü t e m , m o n d h a t n ó k , ,s i g a z u n k lenne.
S a z is igaz, hogy e gyarapodás nagyobbik része, 74 százaléka — r i t k a kivétel!
— a természetes szaporodásból adódik, tehát a „jövevények" többségének v a n la- kása. Csakhogy ezek a jövevények felnőnek, családot a l a p í t a n a k , a természetes szaporodásból a d ó d ó lakosságnövekedés éppúgy lakásigénnyel jár, m i n t a beván- dorlásból keletkező lélekszámgyarapodás. S ha m é g a z t a természetes lakáspusz- tulást is hozzászámítjuk, a m i az évről évre elavuló, tönkremenő, egy-egy esetben életveszélyessé váló, régről „örökölt" lakások m i a t t növeli a z igényeket, a k k o r l á t j u k , m i l y kevés a 18 szétosztható lakás egy olyan városban is, m i n t Nyíregy- háza. S persze, a m i a szétosztható állami lakásokat illeti, máshol sem sokkal jobb a helyzet.
Ez a z állapot aztán r e n d k í v ü l sok ingerlő anyagot injekcióz a v i d é k i városok közvéleményébe. I t t m a j d azt m o n d h a t n á n k , m i n d e n k i ismer (mindenkit — s h a m a r híre megy, k i k k a p t á k a z éppen felépült ú j á l l a m i bérházheli lakásokat. M á r a m í g é p ü l t is, sok arra j á r ó fejében fordul meg az ó h a j : j ó lenne, h a oda beköltözhet- nénk. A k i történetesen nem l á t t a építés közben, a z is t u d o m á s t vesz róla, hogy városa ú j meg ú j lakásokkal gyarapodik, hiszen a helyi l a p előszeretettel ír erről az örvendetes tényről, fényképes beszámolókkal h í v j a fel r á a figyelmet. Nos, a m i k o r a z t á n megkezdődik a"" beköltözés, a z a r r a j á r ó k egyike enyhe, m á s i k a pedig dühös felháborodással á l l a p í t j a meg: b á r olyan l a k á s o m l e n n e nekem, a m i - lyet ez elhagyott, hogy egy -még -modernebbe beköltözhessen. A z az érzésem, hogy vidéki városainkban n e m kezelik ezt a kérdést azzal a megérdemelt s ú l l y a l , amennyire ennek a közvéleményben lecsapódó morális rombolása megkövetelné.
Morális rombolásról beszélek, mert a következmény v a l ó b a n ez. M i n d e n , m o n d h a t n á m teljes felelősséggel — minden vidéki városban a k a d n a k ilyen „bot- ránykövek", melyek a z t á n a lakásra váró és a lakáskérdés m i a t t á l l a n d ó a n izga- tott állapotban levő közvéleményt sokáig foglalkoztatják. J ó n é h á n y p é l d a van rá, hogy a törvények értelmében a gyanús üzleteket, „ b u l i k a t " m e g t o r o l j á k , az illetőt — h a netán közhivatalt viselt — l e v á l t j á k , m e g b ü n t e t i k — de a morális rombolás máris elháríthatatlanul bekövetkezett.
A z egyik -nagyvárosban, körülnézve a z é p ü l ő lakótelepeken, vezetőm és ka- lauzom, a megyei építési hatáság egyik vezetője r á m u t a t o t t egy szélesen elnyúló, jól megkomponált, m o d e m lakótelepre, s ezeket- m o n d t a : „ A z e m b e r e k aligha felejtik el, a m i t akkor figyeltek meg, a m i k o r ez a l a k ó t ö m b benépesült. Figyelték, k i k költöznek be, s azt látták, hogy a városban először ezeken a h á z a k o n je'en- tek meg, -még hozzá tömegesen a -tv-antennák, m a j d egy i d ő elteltével, ezek előtt a h á z a k előtt sorakoztak a C rendszámú magáinautók." Csak ennyit m o n d o t t , s m i n d j á r t tudnivaló volt, hogy ezek — n e m szövetkezeti lakások, h a n e m á l l a m i a k .
Nos, azt is el kell m o n d a n o m , hogy ugyanebben a városban m e g l á t o g a t t a m egy ismerősömet, a k i folyóiratokban gyakran p u b l i k á l ó , széles körben ismert és
megbecsült fiatal tudósa a szakmájának, s m i több, egyetemen tanít. Fiatal, há- roméves házas, m a is albérletben lakik egy félig kész „maszek" házban, amely- ben p a d l ó sincs, sőt, korlát nélküli, életveszélyes lépcsőkön kell felmenni első emeleti, egyetlen szűk helyiségből álló „lakásába". Nagy az öröme, m e r t végre hozzájutott, hogy munkahelye, az egyetem révén, be tudott fizetni egy örökla- kásra. Nagy terhet vállalt magára, s m i n t m o n d j a : tiszta lappal fogja kezdeni, h a megéri a h a r m a d i k évezredet, mert a törlesztés utolsó részletét éppen 1999- ben kell befizetnie. A d d i g azonban nem csak a lakástörlesztés viszi el keresetének j ó részét, ¡hanem á családtól, rokonságtól, innen-onnan felvett kölcsönök vissza- fizetése is, hiszen, h o n n a n lenne, honnan lett volna neki a n n y i pénze, hogy a szükséges negyvenezer forintot letegye? S mivel élete, jól belátható hosszú esz- tendőkre anyagilag így megterhelődött, számot vetve a lehetőségeivel, úgy döntött, hogy félreteszi élete nagy célját, nem m é l y ü l el tudományos m u n k á j á b a n , hanem olyan kisebb, n a p i vállalkozásokba kezd, a m i k cikkek, rövid publikációk, recenziók és egyebek f o r m á j á b a n h a m a r a b b hoznak pénzt a k o n y h á r a — elaprózza tehát m a g á t s egész életét. O m a g a a n n y i t -nyer ezzel, hogy lesz lakása, a társadalom m e g a n n y i t veszít, hogy egy kitűnően felkészült, a m a g a t u d o m á n y á g á b a n való- b a n magas -szintű — eszmeileg is korszerű, m e r t marxista — teljesítményekre is képes fiatalember n e m valósítja m e g társadalmilag is hasznos álmait. A z ő esete, persze, n e m elszigetelt, s h a d d jegyezzem meg: a homokzsák, a m i az ilyen hely- zetekben ó h a t a t l a n u l visszahúzza a szellemi, társadalmi alkotói pályákat, épp a z o k n á l a legnyomasztóbb, a k i k n e k nincs a városban, m á r az előző generáció á l t a l megteremtett otthona, a k i nem t u d szülei tágasabb lakásában „addig is, m í g lesz v a l a m i " meghúzódni, a k i albérletekbe lopja be feleségét, onnan akar b á r m i áron kimenekülni, hogy családot, otthont alapítson. Ez a fiatal értelmiségi réteg — egyetemi oktatók, pedagógusok, műszakiak népes serege — a vidéknek is a vidékéről jött, ú j szocialista népi értelmiség azonban még b í r j a energiákkal, bár -megérdemelné, h a nem kellene ilyen módokon bizonyítania teherbíró képes- ségét.
De hát, m i n t m o n d t a m , ezekről a nyugtalanító, sok gondot okozó problémákról
— a várasba tóduló ú j munkásrétegek helyzetéről -is például — sokat lehetne s hatásosabb dolgokat is lehetne mondani. Azonban talán még érdemesebb, h a azt is megnézzük, m i k az Okok tulajdonképpen, milyen objektív k ö r ü l m é n y e k nehe- zítik a lendületes haladást ebben a tekintetben. Vidéki városokról lévén szó — találunk éppen eleget, s a k i ezekbe őszintén belegondol, megérzi a m i átmeneti korunk hallatlan nehézségeit is.
Nehéz örökség
A fejezet elején szinte csak egy-két vonással p r ó b á l t a m felvázolni azt a történelmi múltat, amelyből ezek a vidéki, alföldi városok kibontakoztak. Nyo- masztó és sok terhes örökséget magával sodró ez a m ú l t . Többek közt — a la- kásfcérdésben is. G o n d o l j u n k csak rá, hogy például Debrecen — amelyik mégis csak nagy -múltú város — építési -sajátosságainál fogva alig büszkélkedhet mű- emlékkel. A régi korok m á i g fennmaradt s látható, tapintható utcai, köztéri leg- régibb „ m ű e m l é k e " n e m épület, ha-nem egy élő fa. Fa? Sem fű, sem fa. Iszalag, ördögcérna, l í c i u m barbarum, a Nagytemplom mellett, a Püspöki palota sarkánál.
Egy reformáció korabeli egyházi vita emlékét fűzi hozzá a kegyes hagyomány.
Tehát n e m épület, hanem ez a m a g a nemében valóban páratlan természeti csoda Debrecen legrégibb „műemléke". Nyíregyházáé pedig az 1885-ben „véglegesített"
evangélikus t e m p l o m — m a i f o r m á j á b a n ¡mindössze 80 esztendős! A m i v e l azt akartam -mondani, hogy az alföldi városok építési anyaga a m ú l é k o n y v á l y o g később a tégla, a z építés m ó d j a pedig a nem századoknak, csak egy-két generá- ciónak szóló egyszerű földiszintes h á z a k tengere. Ez a történelmi állapot most, épp ezekben az évtizedekben érik épp a lakáskérdésben egyre válságosabbá. Bár- melyik alföldi városból h o z h a t n á m a statisztikát, de hadd hivatkozzam Debrecenre, melynek adatai a kezemben vannak. Nos, Debrecen -lakóépületeinek 97,4 százaléka földszintes. A lakóépületek 34 százalékának vályog és sár a fala. (A teljes igazság kedvéért: ebben benne v a n n a k a tajnyasi lakóházak is — de a lakáskérdés ott is lakáskérdés!) S ez nem csak Debrecen sajátossága; Miskolcon is, a m e l y pedig nem síksági város — az agyag és sárfalú lakóépületek a r á n y a 29, Szegeden pedig 31 százalékos. Ezek az épületek aztán valóban nem századok viharai ellen készül- tek — meg is látszik a z állapotukon. S ha felidézem, milyen érzésekkel ballagtam egy-egy vidéki város utcáin, elfigyelgetve a házak állapotát, azt kell -mondanom, amit némely buzgó lokálpatrióta radikális megoldásként a j á n l : „megérettek ezek
bizony a csákányra". Hallottam n e m is egy helyütt efféle meggondolatlan javas- latot is: „Bulldózert neki, talajgyalut, eltakarítani ezeket a töppedt, öreg h á z a k a t , aztán gyerünk, építsünk ú j bérházakat, toronyházakat a h e l y ü k b e ! "
A z á m ! Talajgyalu meg bulldózer!
A kibicnek semmi sem drága. S itt érdemes egy kis kitérőt t e n n ü n k , szub- jektív vallomás következik.
A z az érzésem, hogy a m i , mostani felnőtt — 40—50 éves k ö r ü l i — generációnk teherbíró képességét a történelem túlságosan m é l t á n y t a l a n u l megpróbálta. (Avagy talán mindegyik generáció e l m o n d h a t j a ezt felnőtt k o r á b a n ? ) N e k ü n k minden- esetre, ahogy m o n d a n i szokás, kijutott. O d a v o l t u n k a h á b o r ú b a n , hazajőve, ro- mokból kapargattuk ki h a z á n k a t is, házunkat is. M i m i n d e n r e v á l l a l k o z t u n k ! Az iparosítás hallatlan irama, a mezőgazdaság f o r r a d a l m i átszervezése. (Kétszer is, mert a földosztást se feledjük, a m i k o r az elvégzett történelmi dolgokat emle- getjük.) S most még m i n d i g ugyanez a generáció, úgyszólván ereje teljében, itt van, és hozzálát, hogy most m á r véglegesen otthonossá tegye a z országot. N e m csak gyárakat, ú j városokat é p í t ü n k immár, h a n e m v a l ó j á b a n és igazából hajlé- kot is a f e j ü n k fölé — jobbat, tágasabbat a réginél. F a l u n ú j palatetős h á z a k tízezreit. Családi h á z a k a t a városokban is, s h a nagyon meg is kell -spórolni a rávalót, szövetkezeti lakásokba költözünk, belevágjuk a csákányt az omladozó, salétrom rágta régi falakba, csakugyan -nekimegyünk, h a úgy kell, t a l a j g y a l u v a l is — építkezünk, megszállottan és fáradhatatlanul. És m é g m i n d i g u g y a n a z a generáció! Vidéki városainkra tekintve, ilyeneket -mondhatunk: Debrecen i p a r i fej- lődése a m a i éveinkben a k k o r a volt, amennyit egy évszázad sem tud k o r á b b a n felmutatni. Egy előttünk j á r ó generáció -munkáját n y o m o n követendő, ezt a címet találom a korabeli szegedi újság első oldalán: „Tébolydát Szegednek!" S ez n e m tréfa, h a valóban groteszk és -nevettető is. A vidéki városok ugyanis azon verseng- tek egymással, hogy m e l y i k ü k kapjon elmegyógyintézetet — n e m másért, csupán azért, mert a n n a k az építése m u n k a a l k a l m a t a d m a j d n é h á n y t u c a t m u n k a n é l k ü - linek. N e m is az a fontos, hogy a tébolyda egyik városban sem é p ü l t fel, h a n e m az, hogy — ej, nem is kell' erről többet beszélni, ez a z első oldalas ú j s á g c í m rikítóan sokat mond. Most, h a Szeged „verseng", m i é r t verseng? A z é r t , hogy ő k a p j a meg, ide telepítsék a petrokémiai k o m b i n á t o t , a m e l y 25 ezer e m b e r n e k a d m a j d -munkát, s -azonfelül úgy „feldobja" ezt a z a m ú g y csöndes n y u g a l m ú Tisza-parti várost, hogy — tervezői szerint -akár húsz év m ú l v a — -negyedmilliós város -lehet belőle. S lelki szemeinkkel már l á t j u k , hogyan épül k i a Tisza túl- parti palotasora, hogyan veri vissza a felragyogó ú j fényeket a folyó t ü k r e . Nos, ugyanaz a generáció, a m e l y fiatalabb korában m é g a folyóba roskadt vasúti híd törmelékeit eltakarította, meg fogja látni azokat a fényeket! D e a z efféle lát- ványos és feltűnő tettek, alkotások mellett — melyek k o r á b b i két-három gene- rációnak is elegendő történelemalakító öntudatot a d t a k v o l n a — itt v a n , íme, a m i r ő l beszélünk: lassan, szinte házanként, utcánként, k i kell cserélnünk ezeket a ránkhagyott gyönge, vidéki városi avas házakat. Iszonyú m u n k a ! Belátha- tatlan ez a földszintes háztenger. M i k o r lesz ezekből a városokból — igazi, m o d e r n nagyváros? N e m a k a r o k t ú l l ő n i a célon, tehát azt m o n d o m : j u t m é g ebből a m u n k á b ó l az u t á n u n k következőknek is.
A városok m a g u k k a l hozott m ú l t j á t m á s k ü l ö n b e n is viselnünk kell.
A városfejlődés üteme — ha csak a belterület növekedését t e k i n t j ü k — a legtöbb vidéki városban i m p o z á n s n a k mondható. Debrecen 70 év a l a t t megötszö- rözte-hatszorozta, Békéscsaba megháromszorozta belterületét. Csakhogy a z a meg- sokszorozódás nem „növekedés", h a n e m szétterpeszkedés által következett be. Deb- recen esetében például kertségek, a p r ó h á z a k k a l teleszórt, faluszerű településöv veszi k ö r ü l a régi városmagot, a m e l y maga is túlnyomórészt földszintes h á z a k b ó l áll. Csapókert, Szabadságtelep, Homokkert, Tégláskert, Kerekes telep, Vargakert, Köntöskert, Sestakert, Nyulas, Tócóskert, Postakert — m e g a többi, kisebb-nagyobb
„kert" ós „telep" a századforduló táján végrehajtott -magánparcellázások révén keletkezett. A város vezetőrétegéhez tartozó telektulajdonosok k i t ű n ő üzlete volt ez a parcellázás — szinte gáttalanul növelte a város belterületét, s m á r a azzal a következménnyel járt, hogy a szétterpeszkedett város egészségtelen a r á n y a i szinte megoldhatatlanná nehezítik a városszínvonal emelését, az urbanizációt. A z a l f ö l d i városoknak ez a jellegzetessége a r r a ösztönzi -az embert, hogy n e is u r b á n u s jel- legű településnek nevezze őket, h a n e m a „rurális" (falusi) és az „ u r b á n u s " (város) szavaikat keresztezve: r u r b á n u s n a k inkább. Ezek a szétterpeszkedett telepek, ezek az eltorzult és egy-két generáció a l a t t helyre sem hozható a r á n y o k okozzák vol- taképpen, hogy a m i alföldi nagyvárosaink közművesítése n e m éri el Nyugat- Európa falvainak átlagos színvonalát.
Kétfajta tendencia
S a szétterpeszkedésre ösztönző erők — ha másfélék is, m i n t a m ú l t b a n — m a is hatnak. Szinte lehetetlen neki gátat vetni. Városaink építésében — még Budapestre is érvényes ez — k é t f a j t a ' törekvés bontakozik k i egymás mellett, pontosabban m o n d v a : olykor egymás ellenére. A z egyikre azt m o n d h a t n á m : ver- tikális, a m á s i k r a azt: horizontális irányú. A z egyik a magas, a m i n d magasabb, több szintű modern l a k ó t ö m b ö k építésében, a város felfélé való növekedésében, s az erre ösztönző elvekben fogalmazódik meg: a másik pedig a k ü l ö n telkes családi h á z a k építésében és az erre való szinte ösztönös, elemi erejű kívánságokban j u t kifejezésre. S h a most a lakáskérdés szorongató helyzetét, meg például az á l l a m i építőipar kapacitását, struktúráját, az építőanyag-ellátást, a modern építészeti meg- oldások, módszerek a l k a l m a z á s á n a k mértékét figyelembe veszem, azt látom, hogy a családi házak építésére i r á n y u l ó ösztönös k í v á n s á g (akár ö r ü l ü n k ennek, álcár nem) igenis, „kapóra j ö n " a lakásépítési program végrehajtásához, hiszen á l l a m i iparunk, mostani kapacitásával és módszereivel, nem volna képes ezt a programot önmaga megvalósítani. Szükséges ehhez a magánépítési kedv, a magániparosok, szövetke- zetek (családi önerő, m u n k a után!) kapacitása, meg a magánszorgalommal feltárt és hasznosított építőanyag is. Így aztán az. alföldi városok szétterpeszkedett álla- pota nem változik, sőt, egy-egy vonallal évről évre többet lehet a térképre h ú z n i ; terjed a város.
Csak éppen nem városiasodik.
Ezek a népes, h a l l a t l a n u l nagy kiterjedésű telepek, kertek leszorítják a város urbanizációs szintjét, s a j ö v ő r e nézve m i n d nehezebben megoldható leckét adnak fel. Debrecenben, az egykori Nyilas, most Szabadságtelep 12 ezer ember lakóhelye.
H a önálló település volna, s ha ráadásul iparilag is olyan jól állna, ahogy most.
a mellette elterülő M Á V - m ű h e l y révén áll, bizonyára egy m i n d e n szükséges kö- zületi szervvel, intézménnyel ellátott, a k á r önálló város is lehetne. így meg csupán a város szélére vetett „telep" — ennek m i n d e n hátrányos következményével.
S Debrecenben a Szabadságtelep csak egy a sok közül. Ezekre a telepekre, kert- ségekbe húzódik be a faluról, tanyáról beszivárgó, a város felé á r a m l ó ú j „vá- roslakók" h u l l á m a , itt, a város szélén torpan meg először, telket keres, ahol építkezhet, n e m baj, a k á r m e n n y i r e k i n t v a n is, csak olcsó legyen. S még az ilyen telepeken is k í v ü l — s most m á r nem csak Debrecenről beszélek, más városokra is éppígy áll ez — a z országúthoz közel, utak mentén, kertekben, ahol csak meg lehet kapaszkodni, „vadon", engedély nélkül, gyorsan, hogy m e g ne akadályozhassa a hatóság, épülgetnek öipró kis házak, h a egy szoba is, h a egy helyiség is — ami mellé nemsokára lehet ú j a b b a k a t ragasztani —, de áll, s dacol az urbanizáció m i n d e n törekvésével.
A városnövekedés kétfajta tendenciája — tehát a felfelé növekedésre meg a szétterülésre ösztönző tendencia — a városban lakó és a városba tóduló népesség- nek egyazon elemi és természetes törekvéséből fakad: lakni akar. O t t h o n t akar.
Az átmeneti korszaknak azért legtöbb gondot okozó p r o b l é m á j a a városokban a lakáskérdés, mert a sokféle gyökerű és eredetű lakásgond éppen most érik össze, s növekszik, tornyosul halomba. A háború okozta lakáspusztulás, a régi építésű, avult lakások halódása, az emberek megnőtt igénye a jobb lakásra, meg a vidékről betóduló népesség helykeresése m i n d , m i n d felhalmozódik, és szinte lélegzetvé- telnyi időt sem hagy arra, hogy a vidéki városok a m a g u k helyzetét felmérve, a jövővel számolva, v a l a m i tudatos és időállóan tervszerű „városépítést" folytassa- nak. Túl sok a z ideiglenes, a perspektívátlan, a gyors megoldás kényszeréből fakadó erőfeszítés emiatt.
Nyíregyházán m o n d t á k el a város vezetői, kesernyésen: fordítva épül a vá- ros. - Mos.t, m i u t á n úgy-ahogy k i a l a k u l t a k az utcák vonalai — most kell a város alá beépíteni a csatornázást, a m i v e l egy város építését tulajdonképpen kezdeni kell m a ,már. Ez a m u n k a lassan befejeződik. Igen ám, de m i u t á n ezzel készen vannak, most írták k i a városközpont rendezési tervét, a terv el is készült, amely- nek értelmében a város közepe átalakul, a közlekedésrendezés k í v á n a l m a i szerint ú j útgyűrű veszi k ö r ü l a városmagot, utcaszabályozások, ú j utcák nyitása, meg a többi, a m i ezzel j á r — s m e g i n t nekiláthatnak m a j d a csatornázás átépítésének is.
De nemcsak erre gondolunk, a m i k o r a gyors megoldás kényszeréből fakadó erőfe- szítéseket emlegetjük.
Az i m é n t idéztük a heveskedő, sürgető kifakadást: építsünk az avult, salét- romos, egészségtelen városi házak helyett ú j , modern utcákat, házakat. S ugyan- ebből a z indulatból, a városszeretet, a lokálpatriotizmus érzelmi tartományaiból hangzik fel egy ehhez hasonló méltatlankodás is, a m i k o r a vidéki városlakó azt a tervszerűtlenséget látja, a m e l y az ú j lakótelepek építésében sok helyütt való-
ban felfedezhető. M i történik sok helyütt, azt m o n d h a t n á m , hogy Szeged kivételé- vel, melynek a z árvíz m i a t t m á i g is „szerencséje" v a n ebben a tekintetben?
Szolnok belvárosában szűk, ósdi, elavult házak g y a n a k o d v a pislognak a járókelőre, azt lesve, nincs-e kezében csákány, a m i v e l nekiesik — d e a vonaton Debrecenből érkező utas fejcsóválva veszi tudomásul, hogy a város m é g töppedtebb, -még hit- v á n y a b b a p r ó szélső h á z a i n kívül, szinte a libalegelőre ú j , m o d e r n lakótelepet építettek.
M i é r t n e m vitték ezt be a városba? — kérdezi a m e g h ö k k e n t utas, a k i t u d j a , mennyire ráférne Szolnok belső Kepére is egy kis csinosítás, emelkedés épületekben'.
Ugyanez a kivetettség jellemez m á s városokban is igen sok ú j lakótelepet, csak a szolnoki a jövő-menő embernek i n k á b b feltűnik. S v a l ó b a n : lakótelepeknek nevezik máshol is ezeket a felfelé törő u j szigeteket, a szóhasználat is a r r ó l árul- kodik, hogy ezek valóban k ü l ö n „telepek" — m a j d h o g y n e m k o l ó n i á k —, k ü l ö n létezési törvényekkel, közvetlen környezetüktől idegenkedve feszengenek a váro- sok külső körzeteiben. Találni ilyen telepeket Békéscsabán, Nyíregyházán s Deb- recenben is. S m i n d e n h o l feltehető a kérdés: m i é r t n e m érvényesült itt v a l a m i tudatos városépítő elgondolás, a város „ m e g k o m p o n á l á s á n a k " vezérlő elve? Deb- recen belvárosában is utcasorokat lehetne megjelölni: amelyek helyén ezeket az ú j bérházsorokat szívesen látta volna a közvélemény, s rengeteg foghíjas, üres telket is megjelölne, amelyeket épp ideje volna m á r beépíteni.
Csakhogy a m i k o r e lakótelepek helyét kijelölték, -nem a városkép k o m p o n á l á s a lebegett az illetékesek szeme előtt, h a n e m egyetlen dolog: m i n é l h a m a r á b b , m i n é l több lakást építem. Vétek lett volna a k á r egyetlen a v u l t h á z a t itt elbontani azért, hogy helyére modern bérház épüljön, mert a b b a n a z a v u l t h á z b a n is l a k o t t va- laki. S ne is nagyon b á n k ó d j o n a m i a t t egy l o k á l p a t r i ó t a sem, hogy ezek a kez- deti — ötvenes években épült — bérházsorok, kisebb-nagyobb lakótelepek n e m kerültek be a város központjába. M a m á r az v o l n a b a j , h a k o m o r v o n a l a i k k a l a városok közepén emlékeztetnének építészetünk a k k o r i színvonalára.
A m i azonban városaink „közepének" kialakítását s á l t a l á b a n a v i d é k i váro- sok jövőbeni a r c u l a t á n a k megkomponálását illeti, t u l a j d o n k é p p e n csak mostaná- ban tartunk ott, hogy erről m i n t tudatos törekvésről, sőt m á r - m á r m i n t tudo- m á n y r ó l beszélhetünk. K o m p l e x tudományról persze, m e r t vidéki városaink ter- vezése, átformálása, vagyis a jövőre való felkészítése n e m egyszerűen a z építészet dolga. Társadalomtudomány, szociológia, a gazdasági m e c h a n i z m u s tervezése — m i n d , m i n d társként csatlakozik a várostervezéshez. M o s t a n á b a n sok szó esik erről: a z úgynevezett regionális tervek készítésekor dőlt el, vagy m é g ezután fog eldőlni, m i legyen a vidéki városoknak, m i n t u r b á n u s k o m p l e x u m o k n a k az ú t j a , jövője.
A gyorsító erő, az ipar
Egy-egy város, h a történelmileg alakul ki, bonyolult és szívósan, k i t a r t ó a n , hosszú i d ő n át érvényesülő társadalmi-gazdasági hatások együttes terméke. A m i altföldi városaink is a társadalmi munkamegosztás eredményeiként a l a k u l t a k olyanná, ahogyan m a i állapotukban láthatók. A z o n b a n , h a belegondolunk, a z t ta- l á l j u k : a m i k o r u n k b a n a városalakító gazdasági-társadalmi erők r e n d k í v ü l i mó- don felgyorsultak. A legfőbb ezek k ö z ü l : a z ipar. Iparosodó városaink lélekszáma n ő a leggyorsabban, az ipar nélküli alföldi városok pedig, -mint l á t t u k — sorva- doznak. A társadalmi szervezettség központosító hatása is erőteljesen fokozza a városiasodást: ennek eredménye, hogy a gyengén iparosodó megyeszékhelyek is gyarapodnak lélekszámban. S a városok mezőgazdasági környéke, háttere is épp most k e i ü l a b b a a történelmi sodrásba, a m i k o r a mezőgazdaságból s ű r ű tömegek i n d u l n a k a városok felé: fölöslegessé válik a m u n k a e r e j ü k — az i p a r b a á r a m - lanak. Így a z t á n — s persze, egyéb hatások á l t a l is — a városiasodás sokrétű prob- l é m á j a épp most érkezik a legizgalmasabb korszakába. Hogy m i l y e n ellentmon- dások jellemzik ezt a folyamatot, s hogy v i d é k i városaink m i l y e n t ö b b o l d a l ú nyomással küzdve iparkodnak a munkahely és a m u n k a e r ő belső egyensúlyát meg- teremteni, a r r a csak egy példa, a legkevésbé iparosított, tehát igen sokrétű belső, városi munkaerő-problémával küszködő Nyíregyházáról. M a g á b ó l a v á r o s b ó l is sokan kénytelenek más, iparosított vidékeken i n u n k á t találva, ingázni. S ugyan- a k k o r a városnak szembe -kell néznie a Nyíregyháza környékéről a város felé tóduló „vidékiek" gondjával is. Miközben a városban elhelyezkedési nehézségek tapasztalhatók, ugyanakkor a Nyíregyházán m ű k ö d ő v á l l a l a t o k n á l a l k a l m a z o t t 14 ezer f ő m u n k a v á l l a l ó 32 százaléka v i d é k i ! Sőt, az egy évnél r ö v i d e b b ideje alkalmazottak (főképp az idényjellegű munkahelyeket töltik be) 45 százaléka vi-
déki. Ez a nagymértékű 'beáramlás természetes, n e m csak a helybeliek munkaerő- gondjait nehezíti — a más természetű, főként a közlekedési és lakásgondokat is növeli. Szinte m i n d e n alföldi város küzd a munkaerő-kérdésnek ezekkel a gond- jaival, ¡sok helyütt kénytelenek valamiféle „embargót" a l k a l m a z n i a vidékiekkel szeimben, a városban l a k ó k előnyére.
H a l l a t l a n u l sokrétű és sok irányú módon m o z d u l meg m o s t a n á b a n a vidék népessége. A nyugalmasan megült „szülőföld" fogalma egyre i n k á b b homályosul, a patriarchális eredetű fogalmak vagy elvesztik, vagy megváltoztatják eredeti tartalmukat. A városok élete, forgalma felbolydult, a közlekedés üteme, a szó- rakozás intenzitása felfokozódik — egy fellendülő társadalom keresi az egyensúlyát tulajdonképpen. Egyelőre nehezen megy — túl gyorsan kellene ¡mindent megoldani.
H a e bonyolult és izgalmasan kialakuló formációra példát keresünk, ott ta- l á l j u k , ahol a legerősebb városalakító tényező, az iparosodás a legnagyobb erővel bocsátja k i vonzó erővonalait. Miskolc ilyen város. N e m tartozik ugyan az A l f ö l d városainak sorába, érdemes azonban a Szinva völgyébe beteldnteni a példáért s azért is, m e r t Miskolc s általában a borsodi iparvidék m e g a z A l f ö l d kapcsolata a z iparosítás m i a t t roppant szoros lett. E kapcsolat jellegét azzal p é l d á z n á m , hogy a L e n i n Kohászati M ű v e k munkaerővonzási k ö r e kb. 150 k ü o m é t e r sugarú.
A Nyírségnél: l á t t u k , hogy az onnan elvándorlók s ingázók több m i n t h a r m i n c szá- zaléka a borsodi iparvidék, Miskolc felé iparkodik. D e a hetenként ingázó töme- geken k í v ü l n a p o n t a 22 ezer ember j á r a miskolci üzemekbe, átlagos utazási ide- j ü k 4 óra 22 perc. Egy fél műszak. L a k ó i n a k száma a felszabaduláskor 70 ezer volt, m a százhetvenezer — de ebben benne van az albérlők, ágyrajárók is. Ren- getegén v a n n a k : harimincezren. A városfejlesztési tervek szerint 1980-ra 240 ezer l a k ó j a lesz Nagy-Miskolcnak. A törzsökös miskolciak n e m kevés rosszallással nézik ezt a h a l l a t l a n iramot: a város lelkét féltik __tőle. Holott épp most a l a k u l az a lélek, persze, n e m könnyen, s nem is m á r ó l holnapra. A j ö v ő forrongó kohója ez a város, s1 h a lelkét keresed, a sokféle t á j r a kell gondolnod, melyekből ez a m a j d a n i nagyváros, a z idetóduló emberek által, egybeötvöződik.
Jászság, Nyírség, a Cserehát, még távolabbi alföldi vidékek energiákkal telt néptömegei sodródnak bele ebbe a városalakító nagy erőbe. S hogy ez az energia milyen friss, a r r a talán legyen példa, hogy Miskolc még nem vette át a hasonló nagyságrendű városok fáradó népszaporodási ütemét: itt a természetes szaporodás m a j d n e m kétszerese az országos átlagnak. V a l a m i pionír lendületet kell l á t n i ebben a városban, v a l a m i nyers és olykor-olykor felhabzó erőt, s a jövőre nézve hallatlan lehetőségeket az emelkedéshez. Egyben-másban kell is. a z • emelkedés, mert például a város lakóinak fele nem rendelkezik az általános iskola nyolc osztályával, a népesség m a j d két százaléka írástúdatlan. V a n m i t pótolni, de a kedv ehhez sem hiányzik: 'az elmúlt évben 44 ezren t a n u l t a k Miskolcon, vala- milyen szervezett, á l l a m i oktatás keretében. Íme, a szemünk előtt, . szinte lát- ványszerű m ó d o n h a t n a k a városépítő erők, a m i k n e m csak a falak felfelé emel- kedésében, ú j lakások ezreinek építésében (tíz év alatt tízezer lakás), n e m a közművesítésben (tíz év alatt háromszorosára nőtt a vízfogyasztás, háromnegyed- millió köbméterről 15 m i l l i ó r a a gázfogyasztás) :s n e m is csak a közlekedés kor- szerűbb m i v o l t á b a n n y i l v á n u l n a k meg, h a n e m abban, hogy a sokfelől egybegyűlt népesség végül is egy határozott arculatú várost örökít ¡majd a jövőbeni utódok számára.
Máshol, végig az Alföldön, n e m szemlélhetjük ekkora intenzitásuk közben a városépítő-alakító erőket. Kevesebb itt az ipar, éppen ezért lassúbb a z ütem, de a megyeszékhelyeket tekintve, a törekvés egyre világosabban kivehető.
S ebben a tekintetben nem csak a történelmi örökség súlyát kell levetniük vidéki városainknak, hainem egy gazdaságpolitikailag félrecsúszott korszakét is.
Az ötvenes években érvényben volt gazdaságpolitikára gondolok. A városok fej- lődésére is nagy hatással volt ez. Egyes városok, főképp Észak-Magyarországon meg a Közép-Dunántúlon, erősen iparosodtak, sőt, teljesen ú j i p a r i városok ke- letkeztek, eközben viszont az A l f ö l d városai vagy stagnáltak, vagy éppen sor- vadtak. M a m á r n y i l v á n v a l ó , hogy m i n d k é t véglet gazdasági és társadalmi szempontból is káros és fölösleges feszültségeket okozott.
„Egyes ú j városok gyors fejlesztése — a m i a népgazdaságra jelentős terheket rótt — csak részben indokolható objektív természeti-földrajzi-gazdasági feltételek- kel — olvasom egy t a n u l m á n y b a n . — Egy részük helyett gazdasági és társadalmi szempontból is kedvezőbb lett volna néhány meglevő városunk ipari fejlesztése."
Ennek felismerésén íme, túl vagyunk, de a ' m á r így k i a l a k u l t helyzeten aligha változtathatunk, legföljebb a jövőre vonhatunk és v o n t u n k is le tanulságokat.
A vidéki, közelebbről az alföldi városok ipar utáni esengése ma már mintha egybeesne az ipartervezők elgondolásaival. A szegedi gumigyár, a Debrecen nyu- gati szegélyén most már határozottan kialakuló ipari övezet, a szolnoki vegyi- kombinát, az orosházi üveggyár, a békéscsabai konzervgyár — ezek az első fecskéi ennek a gazdaságilag is hasznos, társadalmilag pedig nélkülözhetetlen ú j koncep- ciónak. E városok, különösen a nagyvárosok, Debrecen és Szeged tekintetében kialakuló ú j gazdasági elképzelése az urbanizalásnak, a varostervezésnek, s ál- talában a városoknak, mint urbánumoknak is határozott lendületet s mi több:
újfajta városépítő öntudatot ad. A többi, kisebb megyeszékhely — Szolnok, Békéscsaba s különösen Nyíregyháza — már hátrábbra szorul egy vonallal, de előre látható, hogy hangos és megokolt érvelésük, sürgetésük, ipart kívánó tö- rekvésük elol sokáig kitérni indokoltan aligha lehet. Már beszéltünk a szabolcs- szatmári gondokról, ahonnan, közelebbi munkaalkalom hiányában, tízezrével ló- dulnak el a munkát kereső emberek — ne gondoljuk azonban, hogy az Alföld helyzete ebben a tekintetben valami egészen más lenne, mint Szabolcs-Szatmáré.
Itt van például Szolnok megye. Semmi kétség, az iparosodás foka itt sokkal erő- teljesebb volt, mint amott. Gyárak, üzemek egész sora létesült a hajdan iparilag teljesen szegényes Jászkunságban. A múltban az ipar mindössze 2500 munkás- kezet foglalkoztatott, most 35 ezer ember dolgozik az ipari üzemekben. Az iparo- sodás egyben-másban még az országos átlagot is meghaladta — de ha a múltbeli állapotot nézzük, még mindig mélyen az átlag alatt iparosodott vidék ez. Jelzi ezt az a szám is, hogy itt minden száz keresőre 109 eltartott jut, e tekintetben Szolnok a tizenhetedik helyre szorult. A munkahelyek túltelítettsége következ- tében inn* n is sokan elvándoroltak, még többen ingáznak ma is, s hallatlanul nyo- masztó gond a nők munkába állítása. A városha való áramlás azonban itt, ezen a tájon is hallatlanul erős ütemű, s éppenseggel, mert Szolnok megye mezőgaz- dasági viszonyai kedveznek a nagytáblás, erősen gépesíthető mezőgazdasági ága- zatoknak, itt valóban sok munkaerő válik évről évre nélkülözhetővé, s mi több, fölöslegessé a mezőgazdaságban. Mi más magyarázná, hogy Szolnok lakóinak száma alig több mint tíz év alatt — 1949-től 1960-ig — 34 ezerről 47 ezerre, tehát az országos városnövekedési átlagot meghaladó mértékben nőtt. Ha lakásgondjai nem volnának olyan nyomasztóak, ha az idetörekvő, itt lakni akaró lakosság találna helyet a városban — egy csapásra 15—20 ezerrel nőne a város lélekszáma, hiszen ma is 15 ezer ember jár be vidékről a szolnoki üzemekbe.
Érzőiik-e ebből a röpke eredmény- és gondfelsorolásból, hogy miféle szorító erők működnek egy-egy vidéki városban, s hogy tulajdonképpen a mostani évek azok, amikor annyi minden „beérik" — s amikor annyi minden meggondolandó a továbbiakra nézve. Vidéki városaink sokat emlegetett „nyugalma" mögött vol- taképpen n jövőt izgatottan alakító energiák rejtőznek. Ezek a városok — ha nagy- ságban, külső képben, múltban, hagyományban különböznek is egymástól — történelmük új korszakát kezdik meg, s a jövő a ma gondjai közt érlelődik.
Vége.
Fischer Ernő rajza 924
