kultúrát, mert Selmecbányái diákévei alatt irodalmunk igazi értékeit volt módja magába szívnia, nem pedig a soviniszta gyűlölködés kóros miazmáit. ö t évtized távolából is szeretettel és tanítványi hűséggel idézi föl egykori osztályfőnökét, Kla- niczay Sándort, akinek — vallomása szerint — „az irodalom világának széles hori- zontjar'-nak kitárulását köszönheti (Az én tanítóim).
Hviezdoslav és Ady „szellemujja" vigyázták első lépteit az irodalomban, az ő példájuk a kölcsönös megértésre és a kulturális csereforgalom szükségességére in- tette. Csakúgy mint Stefan Krcméryé, a nagyszerű költőé és irodalomszervezőé, aki első verseinek megjelenésével bábáskodott, és aki nemcsak körültekintő szerkesztő volt, de a szlovák—magyar közeledésnek is fáradhatatlan apostola.
Hogy hű maradt örökségükhöz, azt fél évszázad termékeny munkássága tanú- sítja. A gazdag példatárból csak a legjelentősebbeket idézzük föl. A húszas évek elejétől fordítja Ady verseit, róla írta a kötetben is szereplő, 1933-ban kiadott dok- tori disszertációját Ady és a dekadencia címmel. 1939-ben az egyik vezető szlovák irodalmi folyóiratban, az Elánban fogalmazta meg gondolatait a kulturális termékek cseréjéről; majd a Nyugat néhány kiemelkedő képviselőjét: Kosztolányit, Tóth Árpádot, Juhász Gyulát mutatta be a folyóirat olvasóinak. 1943-ban jelent meg a modern magyar líra első szlovák antológiája, a Sötét vizek partján (Na brehu cier- nych vőd) című kötet, oázis az egymásra acsarkodó nacionalizmusok korában.
A verseskönyv előszavát E. B. Lukác írta, a fordítások fele is az ő munkáját dicséri.
Több prózai művet is átültetett szlovákra, Krúdytól például a Podolini kísér- tetet; a fölszabadulás után rövid ideig előadásokat tartott magyar irodalomból a pozsonyi egyetemen.
Az üzenetváltás hullámhosszára hangolódott olvasóban egyre fokozódik az elé- gedetlenség; amíg E. B. Lukác kötetének a végére ér, egyre több utalást vél ki- olvasni a szlovák költő soraiból. „Kihívást" a mának és a következő nemzedékek- nek. Mert való igaz, hogy kivételes tájékozottságát irodalmunkban sajátos hely- zetének is köszönheti, annak, hogy a középiskolát magyarul végezte. De életműve nem beszédes példája-e annak, hogy a szomszéd irodalmak forrásából merítve a magunkét is fölfrissíthetjük? Nem kellene-e többet tennünk azért, hogy az ilyen tájékozottság ne kivételnek számítson? Sajnos, ma is érvényes ugyanis az a meg- állapítás, hogy nem ismerjük megfelelően egymás irodalmát. Ültessünk közös asz- talhoz egy fiatal szlovák és magyar irodalmárt, hamar zátonyra fut beszélgetésük, ha egymás irodalmát választják témának. Ezért tartjuk „kihívásnak" Lukác írá- sainak gyűjteményét a magyar irodalomról, irodalmi kapcsolatainkról. Kihívás ma- gyarok és szlovákok számára, elsősorban az irodalmárok újabb nemzedékeinek, hogy vállaljanak részt a híd szélesítésének munkájából. (Madách. Pozsony, 1973.)
KISS GY. CSABA
A fejlődés üteme Szegeden a felszabadulást követő két évtizedben
Az utóbbi évtizedben örvendetes lendületet vett felszabadulás utáni történe- tünk kutatása. Az országos témák feldolgozása mellett egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik meg a helytörténeti kutatások iránt is. A kettő természetesen szoros kölcsönhatásban van egymással. Egy-egy község vagy város történetének feldol- gozása külön haszonnal is jár; segíti a helyi vezetést a további tennivalók helyes meghatározásában és hozzájárul a lakosság szocialista szellemben történő nevelé- séhez, a pozitív értelemben vett lokálpatriotizmus erősítéséhez. A közelmúltban ilyen igényű munka jelent meg a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Mar- xizmus—Leninizmus Tanszéke vezetőjének, Fehér István főiskolai tanárnak tollából.
82
(Gazdasági és társadalmi változások Szegeden a felszabadulás után 1945—1962.
Akadémiai Kiadó, 1973.)
Fehér István hálás vállalkozásba kezdett, amikor néhány évvel ezelőtt hozzá- látott Szeged 1945 utáni történetének kutatásához és feldolgozásához. Hiszen Sze- ged sem a felszabadulás előtt, sem azután nem egyszerűen egy város volt a sok közül. Amint ez ismeretes, a Horthy-rendszer is megkülönböztetett propagandával kezelte a várost, ellenforradalmi céljainak megfelelően. Ennek a „figyelemnek", az úgynevezett szegedi gondolatnak a torzulásos politika éveiben jelentős kárát látta a város annak ellenére, hogy a felszabadulás után több országos jelentőségű kez- deményezés színhelye volt Szeged, és ténylegesen kiemelkedő szerepet töltött be a népi demokratikus forradalom éveiben. A város fejlődésén keresztül jól érzé- kelhetők az egész országra jellemző nagy változások. A fejlődés általános jegyei mellett, ugyanakkor voltak csak a városra jellemző sajátosságok is. Fehér István könyvében ezekre is megkülönböztetett figyelmet fordított.
A szocializmus építésének egyik kulcskérdése az iparosítás. Nem véletlen te- hát, hogy a proletárdiktatúra állama az első perctől óriási erőfeszítéseket tett a szocialista ipar megteremtése érdekében. Szeged a szocialista iparosítás első évei- ben főleg két tényező miatt volt hátrányos helyzetben, nemcsak Budapest, de több vidéki várossal szemben is: 1. a város a felszabadulás előtt nem rendelkezett szá- mottevő iparral, különösen pedig nehéziparral. Az első ötéves terv időszakában Budapest mellett elsősorban azokban a városokban irányoztak elő nagyobb ipar- fejlesztést, amelyek már rendelkeztek bizonyos nehézipari bázissal. 2. Az úgy- nevezett szegedi gondolat hibás értékelése, valamint a város földrajzi fekvése, il- letve az ebből levont ugyancsak helytelen következtetés szintén negatívan hatott Szeged iparosítására. Mindezek következtében 1956 előtt a városban az iparfejlő- dés üteme jóval lassúbb volt, mint az ország más nagyobb városaiban.
A fejlődés azonban a mondottak ellenére is jelentős volt az első ötéves terv éveiben. Igaz, hogy ezekben az években a ruhagyáron kívül — melyet 1949-ben körülbelül 50 fővel létesítettek, de 1954-ben a gyár már 1600 dolgozót foglalkoz- tatott — a városban önálló üzemet nem hoztak létre, de a meglevő döntően köny- nyűipari üzemeket korszerűsítették és jelentősen fejlesztették. Mindezek ered- ményeként nem csupán a munkanélküliséget sikerült rövid idő alatt felszámolni
— 1949-ben Szegeden több mint 7000 munkanélkülit tartottak nyilván! —, de a munkások száma is jelentősen emelkedett. Ezt mutatja többek között, hogy 1949—
1956 között az ipari munkások száma 4753 fővel emelkedett, azaz évi átlagban 679 fővel, ami különösen akkor jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy Szegeden, 1939-ben a gyáriparban foglalkoztatott munkások száma mindössze 5763 fő volt.
Jelentősen meggyorsult a város fejlődése 1957 után. Az MSZMP vezetése sza- kított ' a korábbi hibás iparosítási politikával. Erre a folyamatra különösen az MSZMP VII. kongresszusának a vidéki ipartelepítésre vonatkozó határozata ha- tott serkentően. Ettől kezdve a helyi vezetés erőfeszítései sem voltak már ered- ménytelenek. Gyakorlatilag a nehézipar is ezekben az években jelent meg Sze- geden. Még intenzívebb a fejlődés 1962 után, amikor már az iparfejlődés üteme nemcsak hogy eléri, de túl is haladja az országos átlagot. A könyvben Fehér István részletesen az 1962-ig tartó szakaszt elemzi, de helyesen jelzi az azt követő évek megnövekedett ütemű fejlődését is.
A szocializmus alapjai lerakásának befejezéséig Szeged iparának szerkezetében szintén jelentős változások következtek be. Lényegesebb az a változás, ami az ipari munkásság számának növekedésében és összetételében következett be. Ami az előbbit illeti, 1962-ig a gyáripari munkásság súlya és aránya gyökeresen megvál- tozott, döntő jellegűvé vált, a keresők között számbelileg is az első helyre került.
Ez pedig objektíve erősítette nemcsak a munkásosztály súlyának erőteljes növe- kedését, de vezető szerepének egyre hatékonyabb érvényesülését is. A munkásság összetételének kedvező irányú változása, a szakmunkásréteg egyre növekvő súlya, a műveltségi szint emelkedése ugyancsak a munkásosztály vezető szerepét erő-
6* 83
sítette. Ezeket a lényeges szocialista jellegű változásokat rendkívül sokoldalúan vizsgálja Fehér István, és az elemzésekből levont következtetések is helytállóak.
A szerzőnek — célkitűzésének megfelelően — sikerült bemutatnia Szeged me- zőgazdasága fejlődésének legfontosabb jellegzetességeit is. Már az 1945-ös föld- reform is bővelkedett helyi sajátosságokban. (A város tulajdonában volt az összes földterület 45,3%-a és ennek 75,5%-át bérletek formájában hasznosította.)
Amin viszont vitatkozni lehet, ez az arány kérdése. A 3 fejezetből álló közel 230 oldalas munka ugyanolyan súllyal, oldalszámra megegyező terjedelemmel tár- gyalja Szeged iparát, mint mezőgazdaságát, illetve népességstruktúráját, szociális, egészségügyi és kulturális fejlődését. Véleményünk szerint ez még akkor sem lenne indokolt, ha 1950-ben nem következett volna be a közigazgatási reform.
(A reform előtt 128 724 katasztrális hold művelés alatt álló terület tartozott Sze- gedhez, 1950-ben 23 547, 1952-ben pedig csak 14 923 katasztrális hold.) A város jellegét ezek után különösen nem a mezőgazdaság határozta meg. A szerző is bi- zonyítja, hogy Szeged az 1950-es közigazgatási reform következtében átalakult re- latív iparforgalmi többségű várossá. Helyesebb lett volna az ipar mellett a kultu- rális fejlődés elemzésére nagyobb gondot fordítani.
A városban az új szocialista termelési viszonyok kialakítása, a kulturális for- radalom kibontakozása, az egészségügyi és szociális intézkedések következtében je- lentős változások következtek be a népesség alakulásában, foglalkozás szerinti meg- oszlásában. Az iparfejlődéshez hasonlóan, azzal szoros összefüggésben a fejlődés üteme 1957 után gyorsult fel. Ekkor vált figyelemreméltóvá a népesség számának emelkedése, ekkor nőtt meg ugrásszerűen a város vonzási hatóköre. A mai veze- tés számára is tanulságos azonban azoknak a fontosabb okoknak a csokorba sze- dése, amelyek korábban kedvezőtlenül hatottak a város népességének alakulására.
Jól mutatja ezt többek között az a felmérés is, amelyet az MSZMP Szeged vá- rosi Bizottsága végeztetett 1960-ban. A feltárt okok között szerepelt és nagyrészt szerepel még ma is a kedvezőtlen lakáshelyzet, a bölcsődék, óvodák elégtelen be- fogadóképessége, az általánosan növekvő igények, a lakosság összetétele stb.
A mindmáig egyik leglényegesebb problémát, a lakásgondot és összetevőit különösen mélyrehatóan elemzi a szerző. A közölt statisztikai adatok ugyanakkor már 1962-ig is lényeges fejlődésről tanúskodnak: 1955-ben Magyarországon 1000 lakosra 4,4 ú j lakás jutott, Szegeden 2,8, 1962-ben pedig 5,4, illetve a városban 7,6.
A népességstruktúra vizsgálata több fontos elméleti és gyakorlati jelentőségű kérdésre irányítja a kutató, illetve az olvasó figyelmét. így például a női dolgozók számának felszabadulás utáni nagyarányú növekedésére, a nőpolitika nagy jelen- tőségére. A szerző pontos adalékokat szolgáltat az MSZMP KB nőpolitikái határo- zatának még jobb megértéséhez.
A kulturális forradalom nagy sikereit különösen jól érzékeltetik a könyvben szereplő statisztikai adatok. Elsősorban ez az a terület, ahol a fejlődés számos mutató tekintetében nagyobb volt, mint általában az országban vagy a nagyobb vidéki városokban. Az ellenforradalmi rendszer kultúrmonopóliuma elzárta a dol- gozó osztályokat a magasabb műveltség elsajátításának lehetőségeitől. A Horthy- rendszer közép- és felsőfokú oktatási intézményei, hallgatóságának származása sze- rinti összetétele jól tükrözte a társadalmi igazságtalanságot. Szeged három gimná- ziumában az 1939—1940-es tanévben az érettségi előtt álló tanulók közül mind- össze 3,1% volt munkás, és csupán 0,2%-a paraszti származású. Hasonló volt a helyzet az egyetemen és a főiskolán. A felszabadulás után nemcsak a tanulók ösz- szetételében, de létszámában is döntő változások következtek be.
A fentiekben Fehér István értékes könyve alapján kíséreltük meg Szeged fej- lődési ütemét két évtized eredményei alapján néhány jellemző adattal érzékeltetni, illetve bemutatni. — Az elmúlt évtized történetének megírása még hátravan, s bí- zunk abban, hogy az ismertetett könyv szerzője erre is vállalkozik.
RÁCZ JÁNOS 84
