Az erza-mordvin névszóképzők nyelvtörténeti vizsgálata

(1)

AKADÉMIAI DOKTORI ÉRTEKEZÉS

Maticsák Sándor

Az erza-mordvin névszóképzők nyelvtörténeti vizsgálata

Debrecen, 2015

(2)

Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)

(3)

1. FEJEZET

Bevezetés, háttérinformációk

1. Bevezető gondolatok ... 7

2. Kutatástörténeti áttekintés... 13

3. Az adatbázis forrásai... 39

4. A szócikkek felépítése ... 51

5. A mordvin névszóképzés fő jellemvonásai... 53

2. FEJEZET Ősi, elhomályosult főnévképzők Az alapnyelv képzőrendszere... 57

Az ősi, elhomályosult képzők elemzése 1. *-p / *-k > -v ... 69

2. *-kk > -ka ... 83

3. *-kk > -gа, -gо, -gе ... 100

4. *-t > -dо, -dа, -ďe... 110

5. *-tt > -t, -ť ... 113

6. *-j > -j... 125

7. *-s, *-ś, *-š, *-ć, *-č > -s, -ś, -z, -ź; -š, -ž, -č ... 129

8. *-l > -l, -ľ ... 145

9. *-r > -r(V), -ŕ(V)... 154

10. *-m > -mV ... 166

11. *-n (?*-ń) > -n, -ń ... 174

12. *-η > -η (-v, -j) ... 180

13. -źej ... 182

14. -gan... 184

15. -źer (?)... 186

Összefoglalás ... 189

3. FEJEZET A mai főnévképző-állomány A képzők alakja, kapcsolódási szabályai... 192

Az egyes képzők elemzése 1. -кс ... 196

2. -вкс... 226

3. -вт(ь) ... 249

4. -кш ... 253

5. -мо, -ма (-ме)... 261

6. -лма, -лмо ... 291

7. -ка ... 301

8. -мка ... 307

9. -кай ... 316

(4)

11. -(и)де... 326

12. -шка... 328

13. Kicsinyítő képzők: -не, -нэ, -ине; -ке; -ка... 330

14. Orosz eredetű képzők ... 342

12. Képző és rag mezsgyéjén 12.1. -нек (-нэк) ... 346

12.2. -цек (-сек) ... 347

Összefoglalás ... 349

4. FEJEZET Grammatikalizációval keletkező főnévképzők A képzővé válás fő kritériumai, a grammatikalizáció ... 351

Grammatikalizálódó elemek az erza-mordvinban... 360

A) Nem képző 1. -каз ... 366

2. -тор ... 368

B) Képző, de nem önálló szóból alakult 3. -ина ... 371

4. -маз ... 371

C) Az adott lexéma összetételek utótagja 5. алкс ... 373

6. буе ... 378

7. кирда ... 384

8. марь ... 387

9. нал ... 391

10. пуло ... 397

D) Az utótag megindult a képzővé válás útján 11. ланго ... 404

12. -пря ... 412

13. -пе ... 422

E) Már képzőnek tekinthető, elvont viszonyok jelölésére képes elem 14. -мезе ... 428

15. -ни ... 430

16. -пель ... 431

17. -пелькс ... 449

18. -лув ... 452

F) Képzőnek tekinthető elem 19. -чи ... 459

(5)

Melléknévképzők

A melléknévképzés általános jellemzői... 487

A melléknévképzők elemzése 1. -нь ... 489

2. -в, -й ... 510

3. -жа... 534

4. -за, -наза ... 541

5. -ла... 545

6. -на, -ня ... 549

7. -ра, -ря, -рe ... 557

8. -мо... 561

9. -до (-да, -де) ... 564

10. -кс... 568

11. -кш ... 572

12. -ка... 574

13. -це... 578

14. -се... 581

15. Kicsinyítő képzők: -не, -нэ, -ине; -ке; -ка... 582

6. FEJEZET Számnévképzők 1. Tőszámnevek: -е, -во, -ге ... 583

2. Sorszámnevek: -це... 586

3. Gyűjtőszámnevek: -не- ... 588

4. Szorzószámnevek: -ксть ... 588

7. FEJEZET Igenévképzők 1. Infinitivusok: -мс; -мо, -ме; -мадо, -модо ... 591

2. Participiumok 2.1. Participium presens activum: -и/-ы, -иця/-ыця... 593

2.2. Participium presens passivum: -икс, -викс ... 594

2.3. Participium presens passivum: -ма ... 596

2.4. Participium perfectum activum/passivum: -зь ... 597

2.5. Participium perfectum passivum: -нь ... 598

2.6. Participium perfectum passivum (agens participium): -вт(ь) ... 598

3. Gerundiumok 3.1. -мсто, -мсте ... 599

3.2. -зь ... 599

3.1. -до... 600

Az erza-mordvin névszóképzők összefoglaló táblázata ... 601

Irodalomjegyzék... 603

Nyelvek és nyelvjárások rövidítésjegyzéke ... 622

(6)

(7)

1. FEJEZET

BEVEZETÉS, HÁTTÉRINFORMÁCIÓK

1.1. BEVEZETŐ GONDOLATOK

A mordvin névszóképzéssel viszonylag kevesen foglalkoztak, s – összevetve más ku- tatási területekkel – viszonylag kevés eredménnyel.¹ A mordvin nyelvtudomány meg- születése óta eltelt mintegy nyolc évtized alatt közel 120 kézikönyvrészletben, tanul- mányban olvashatunk többé-kevésbé részletesen az erza névszóképzőkről (ezek egy ré- sze összmordvin szempontú, egy része csak az erzára összpontosít).² Ez, összességében, talán nem tekinthető túl soknak. Különösen kevés a monográfiák száma: D. V. Cigankin 1981-es 80 lapos kötete, 2006-os elméleti jellegű egyetemi jegyzete és I. Ny. Rjabov rö- vid opusza sorolható csak azon művek körébe, amelyek átfogó jelleggel közelítik meg e kérdéskört. A grammatikák, chrestomathiák, leíró nyelvészeti kézikönyvek, összefogla- ló jellegű írások általában csak kis terjedelemben foglalkoznak a szóképzéssel.

A képzőket tárgyaló munkák túlnyomó többsége leíró szempontú. Ez egyenesen következik a mordvin (s tágabban: az oroszországi finnugor népek) nyelvészeti iskolái- nak működéséből, a nyelvi kutatások jellegéből. A nyelvtörténet mindig is a nyelvtudo- mány mostohagyereke volt (ennek gyökerei a sztálini időkre nyúlnak vissza), néhány je- les kivételtől eltekintve nem alakultak ki komoly nyelvtörténeti műhelyek, nem nőttek ki finnugor összehasonlító nyelvészetet művelő vezéregyéniségek. Ebből következően a képzőtani etimológiai fejtegetések (is) sok esetben gyenge lábakon állnak, emiatt egy- részt erős kritikával kell hozzájuk viszonyulnunk, másrészt sokszor téves következteté- seket vontak le belőlük. Ennek a helyzetnek a megváltozatása végett döntöttem úgy, hogy dolgozatomban főként nyelvtörténeti szempontokat érvényesítek, elsősorban a képzők történeti fejlődését szándékozom megírni. Átfogó, rendszerszerű tanulmány még nem született a mordvin névszóképzők történeti fejlődéséről, dolgozatom az első ilyen jellegű kísérlet.

A mordvin képzőkkel foglalkozó művek általában megelégszenek néhány képző fel- sorolásával (sokszor esetleges jelleggel, ritkábban megalapozott szempontrendszer alap- ján), majd ehhez hozzárendelnek néhány példát. A példaanyag generációkon át végig- hömpölyög, ugyanazok az adatok bukkannak fel újra és újra. Sajnos, a kevés példa alap- ján nem lehet átfogó, messzeható következtetéseket levonni, néhány adat alapján nem lehet például a képzők funkcióinak egészét pontosan leírni. Emiatt döntöttem úgy, hogy dolgozatomat lehetőleg a legfontosabb szótárakban fellelhető összes szó felhasználá-

1 Nem jobb a helyzet az igeképzők kutatásának területén sem, eddig mindössze két monográfia született:

az egyik az észt Valmen Hallap munkája, akinek 1955-ben készült, észt nyelvű disszertációja 2000-ben jelent meg, Verbaaltuletussufiksid mordva keeltes (ühismordva keeles esinenud sufiksid) címmel. A má- sik Mészáros Edit oroszul íródott műve (Словообразовательные суффиксы глагола в эрзянском язы- ке, 1999).

2 Moksa tárgyú írás lényegesen kevesebb jelent meg, monográfia e nyelv/nyelvjárás képzőiből még nem született.

(8)

8

sával írom meg, s egészítem ki írott szövegek elemzésével: a nagy mennyiségű adathal- maz sok esetben teljesen más következtetések levonására adott módot, mint a szakirodalom eddigi „vándorkövetkeztetései”. Hatványozottan igaz ez a képzők produktivitására és gyakorisági mutatóira. – Néhány példa erre a jelenségre: a -vks deverbális főnévkép- ző a második legproduktívabb képző a mai erza képzőrendszerben, ennek ellenére a szakirodalomban csak érintőlegesen, a -ks képző alá besorolva olvashatunk róla nyúl- farknyi információkat. Az -мка képzőről mindössze öt szerző tesz említést, 10–12 pél- dával, tüzetesebb vizsgálattal azonban több mint száz szóban tudjuk kimutatni ezt a ma- napság egyre produktívabb képzőt. Mintegy három tucatnyi lexémában sikerült ki- mutatnom a -вт(ь) képzőt, a szakirodalomban mindössze hárman írnak róla, öt példát említve. És a másik oldal: a -де képző ma már ritkának, elavultnak számít, a szakirodalomban mégis kiemelkedő helyet foglal el, akárcsak a nagyon kis hatókörű, csak a fa- és bokornevek létrehozásában szerepet játszó -ина szuffixum.

Dolgozatomban központi helyet foglalnak el az egyes képzők adattárai. Célkitűzé- sem a nagy, a lehető legnagyobb korpusz létrehozása – és abból új következtetések le- vonása – volt. Ezt a célt nem érhettem volna el a 2004-ben megjelent mordvin szóvég- mutató szótár nélkül (Reverse Dictionary of Mordvin. Обратный словарь мордовских языков). Az onnan nyert adatokat az 1993-ben kiadott erza–orosz nagyszótár (Эрзянь–

рузонь валкс), az erza–magyar szótár (2003), az erza–finn (Ersäläis–suomalainen sana- kirja, 2000) és természetesen a Paasonen-féle szótár (Mordwinisches Wörterbuch, 1990–

96) segítségével azonosítottam s ruháztam fel jelentéssel. Alkalmanként használtam a 2002-ben megjelent helyesírási szótárt is. A nyelvtörténeti szempontok érvényesítésé- hez a közismert etimológiai szótárak (Uralisches etymologisches Wörterbuch, Suomen sanojen alkuperä, a Keresztes László-féle Geschichte des mordwinischen Konsonantis- mus) mellett felhasználtam a mordvin szófejtő műveket (Эрзянь келень нурькине эти- мологической словарь, 1977; Этимологиянь валкс, 1998; Этимологический словарь мордовских (эрзянского и мокшанского) языков, 2004–11). A képzők produktivitását egyrészt Damaszkin 1785-ös szótárának, másrészt a finn–erza szótár (Suomalais–ersä- läinen sanakirja, 2000) adatai alapján igyekeztem történeti síkba helyezni (a szótárak részletes bemutatását, az etimológiai szótárak kritikai értékelését ld. a Bevezetés 39–49.

oldalán; a pontos könyvészeti adatokat ld. az irodalomjegyzékben).

Dolgozatom egykori és mai szótári adatokra, bibliafordításokra, kisebb mértékben új- ságcikkek és szépirodalmi szövegek korpuszára épül, élőnyelvi kutatásokat nem végeztem. – Ez egy későbbi kutatás célja lehet.

Erza: nyelv vagy nyelvjárás?

Dolgozatomban az erza-mordvin névszóképzőkkel foglalkozom. Finnugor berkekben nincs egyetértés arról, az erza önálló nyelvnek számít-e, vagy csak a mordvin egyik dia- lektusának tekintendő. Utóbbi nézetet általában a magyar, finn és más nyugat-európai tudósok képviselik, míg az 1925 óta önálló erza és moksa irodalmi nyelv megléte mellett főként a mordvin kutatók törnek lándzsát (bár az utóbbi időben ez is változni lát- szik: a jelenkor egyik vezető mordvin nyelvésze, M. V. Moszin egyre inkább az – erza

(9)

dominanciájú – egységesítés híve lesz). Nyelvészeti síkon sok érv szól az egységes mordvin nyelv mellett (a fonetikai rendszer különbségei nem áthidalhatatlanok, az alap- szókincs jelentős része azonos az erzában és a moksában; a névszóragok rendszere kö- zel áll egymáshoz stb., a legnagyobb gond a birtokos személyragozás terén van), de ez legalább ilyen mértékben politikai kérdés is (ld. pl. az egy lapp nyelv vs. kilenc számi nyelv problémáját). A kívülállók számára világos, hogy az egységes etnosz hiánya az identitás gyengülését vonja maga után, ami az orosz többségi társadalom érdekeinek tö- kéletesen megfelel. (A kérdéskör irodalmához ld. Zaicz 1994: 113–121; 1995: 41–46;

Gheno 1995: 57–61; Keresztes 1995: 47–55; 2011: 129–133; Pusztay 2006: 45–46, 50–

51; Maticsák 2011: 160–169.)

A mordvinság lélekszáma drámai módon fogyatkozik. Az 1989-es összeírás még 1 154 000 mordvint számlált, 2002-ben létszámuk 843 ezerre esett vissza, 2010-ben pedig már csak 744 ezren vallották magukat mordvinnak. Ha az erzát és a moksát külön nyelvnek tekintjük, úgy az egykori milliós népesség mára egy közel 500 ezres (erza) és egy mintegy 250 ezres (moksa) nyelvre szakadt. A bajt tetézi, hogy a mordvinok mintegy 55%-a diaszpórában él a köztársaság határain kívül, s a statisztikai adatok szerint az összmordvinságnak csak 58%-a – városokban csak 21%-a – beszéli anyanyelvét (2002- ben ez a arány még 72% volt) (Sipőcz 2005; Maticsák 2014g).

Dolgozatomnak nem feladata ebben a kérdésben állást foglalni. A hagyományos fel- fogás szerint az erzát a mordvin nyelv nyelvjárásának tekintem. Az erza és moksa név- szóképzés között nincs jelentős különbség, az ősi képzők értelemszerűen azonos kiindu- lópontra mennek vissza, de ha a moksa dialektus anyagát is bevontam volna vizsgálódá- somba, a jelenlegit jóval meghaladó terjedelmű mű született volna, így erről kénytelen voltam lemondani.

Átírási kérdések

A mordvin szövegeket cirill és latin betűkkel egyaránt jegyzik. Ez a kettősség már a mordvin írásbeliség kezdeti szakaszában is megfigyelhető volt. Az első szövegemlék, a holland N. Witsen 1692-es (moksa) szójegyzéke latin betűs, akárcsak a szibériai expedí- ciót vezető D. G. Messerschmidt (1720–27) és a tobolszki hadifogságban óriási anyagot gyűjtő Ph. J. von Strahlenberg (1730) szólistája, valamint J. E. Fischer Vocabularium Sibiricum (1747) c. nagyívű munkája. Cirill betűs lejegyzéssel adta közre 313 szavas szójegyzékét G. F. Müller (1743/1791), akárcsak P. S. Pallas kétszáz nyelvet magában foglaló nagyszótárát (1786–87). Ugyancsak cirill betűs adatokat közölnek a különféle expedíciók vezetői: I. I. Lepjohin, J. P. Falck, J. G. Georgi, V. Ny. Tatiscsev. A Nyizs- nyij Novgorod-i szemináriumban született munkák, a vallási tárgyú írások (katekizmu- sok, Miatyánk-fordítások és egyebek), köszöntők, ünnepi kötetek stb. szintén cirill betű- sek, akárcsak a kor legnagyobb munkája, Damaszkin püspök nagyszótára. (Mindezekről részletesebben ld. Maticsák 2012c: 17–38.)

A XIX. században Mordvinföldön általánossá vált a cirill betűs írásmód, amelyet az 1920-as évek szabadabb légkörében a mordvin (főként a moksa) lejegyzésére lényege- sen alkalmasabb latin betűs írásmódra cseréltek. E rövid fellángolást követően, a sztálini

(10)

10

időkben az erőszakos oroszosítási törekvéseknek megfelelően azonban vissza kellett áll- ni a cirillre, s a mai napig ez az általános írásmód.

A nem mordvinföldi, nem oroszországi tudósok kétféle lejegyzési módot használnak.

Munkám szempontjából közülük a legfontosabb Heikki Paasonen, aki háromszor járt gyűjtőúton a mordvinoknál: 1889 februárjától a következő év februárjáig, majd 1890 nyarán, aztán hosszabb szünet után visszatérve 1901–1902-ben kilenc hónapnyi időt töl- tött terepen, s aki jegyzeteit latin betűs írással készítette. 1990 és 1996 között megjelent nagy nyelvjárási szótára is ilyesformán látott napvilágot.

A dolgozatomban felhasznált források tehát kétféle módon íródtak. Munkám során megtartottam az eredeti írásmódokat, a filológiai pontosság kedvéért vállalva az ebből adódó nehézségeket. Mindezek mellett a szócikkek egységes szerkesztése és betűrendes besorolása érdekében sok helyütt kénytelen voltam Paasonen adatait – az eredeti lejegy- zés megtartásával – cirill betűs formára is átírni.

Az 1970-es–80-as évek mordvin nyelvészeti munkáiban sajnálatos módon elterjedt egy hibrid írásmód, amelyben a cirill betűs lejegyzést kombinálni igyekezett a transz- kripciókban használatos palatalizációs jelöléssel, ennek következtében olyan furcsa alakok születtek, mint pl. эр’amo ’élet’ (= эрямо), мар’амо ’érzés’ (марямо), мус’кема

’mosás’ (муськема), кайама ’dobás’ (каяма), sőt: л’ис’ема ’kijövetel’ (лисема), л’е- д’емa ’kaszálás’ (ледема), ц’окас’уро ’ár (szerszám)’ (цёкасюро). Még rosszabb a helyzet a moksa lejegyzése során: ц’инз’ър ’lánc’ (цинзер/ćińźär) stb. (a példák lelő- helye: Cigankin 1981: 41, 55, 57). Dolgozatomban e szörnyszülemények helyett a mai irodalmi nyelvben elfogadott cirill betűs formákat használom.

Helyesírási kérdések

A helyesírás fejlődésével, szabályokba foglalásával a kezdeti következetlenségek, in- gadozások kikoptak a nyelvből, s kialakult a kanonizált mordvin helyesírás. Pontosab- ban két helyesírás, mert az erza és moksa között e téren nagy különbségek vannak, előb- bi a fonematikus, szóelemző elvet részesíti előnyben, míg utóbbi a fonetikus lejegyzés híve. Ehelyütt nem szólok a finnugor nyelvekre erőltetett cirill betűs írásmód okozta problémákról (a moksa redukált lejegyzése, a palatalizáció jelölése, az orosz я betű használatának következetlensége stb.), hanem csak a zöngésülés kérdésére térek ki. Ha az összetett szavak első tagja zöngés mássalhangzóra végződik, az utótag zöngétlen szó- kezdő konszonánsa ehhez hasonul. Az 1995-ös helyesírási normák ezt a hasonulást jelö- lik (pl. вайгель ’hang’ + пе ’vég’ > вайгельбе ’verszta, kilométer’), de a 2002-es he- lyesírási útmutató (VBTV) az etimologikus (morfologikus) elvet részesíti előnyben (a nyelvtanulók számára, úgy vélem, ez egyértelműen jobb). E kettőséget a szótárak is jól tükrözik. A korábban kiadott szótárakban – pl. erza–orosz (1949), erza–orosz nagyszó- tár (ERV, 1993), erza–finn (ESS, 1995), de még a 2000-es finn–erza szótárban (SES) is – a zöngésülést tükröző helyesírás használatos, pl. ведьгев ’malom’, ведьбеель ’pióca’, ведьбеште ’sulyom’, ведьбрамо ’vízesés’, ведьзюро ’öböl’. A 2012-es orosz–erza (REV) szótár a szóelemző elvet alkalmazza: ведькев (ведь ’víz’ + кев ’kő’), ведьпрамо (прамо ’esés’), ведьпря (пря ’fej’), ведьсюро (сюро ’szarv’), akárcsak a szóvégmutató szótár. A 2003-ban kiadott erza–magyar szótár (EMSz) mindkét formát megadja: ведь-

(11)

гев (ведькев), ведьбеель (ведьпеель), ведьбеште (ведьпеште), ведьбрамо (ведьпра- мо), ведьзюро (ведьcюро) stb., s hasonlóan jár el párja, a magyar–erza szótár (2008) is.

Paasonen (MdWb) az összetételeket kötőjellel adja meg, címszavaiban az etimologikus elvet alkalmazza (veď-kev), de a nyelvjárási adatok között előfordul a zöngésült alak is (veď-gev). A képzők előtti hasonulást viszont jelöli (поладо- > полаткс).

Dolgozatomban, morfológiai elemzésről lévén szó, az etimologikus, szóelemző elvet részesítem előnyben, de a címszavak után megadom az ERV és más szótárakban ér- vényre juttatott új helyesírási normák szerinti alakot is, pl. ильведькс ильветькс

’ошибка’ (ERV 208); илведькс ~ илветькс ’hiba, tévedés, vétség, mulasztás’ (EMSz 126); кирвазтькс кирвастькс ’растопка’ (ERV 264); кирвазтькс ~ кирвастькс

’gyújtós’ (EMSz 162); лезкс лескс ’помощь; польза’ (ERV 339); лезкс ~ лескс ’se- gítség; haszon, nyereség, előny’ (EMSz 201); лескс ’hyöty’ (ESS 85) stb.

A dolgozat felépítése

1. A bevezető fejezetben kapott helyet a kutatástörténet, a források részletes bemuta- tása és a szócikkek felépítésének taglalása. E rész záró egységeként rövid áttekintést adok a mordvin névszóképzés jellegzetességeiről, a deverbális/denominális képzés ket- tősségéről, a hominimitás és szinonimitás kérdéséről, a produktivitási és gyakorisági mutatók viszonylagosságáról (ezeket természetesen a továbbiakban, egy-egy képző, képzőcsoport elemzése során részletesen kifejtem).

2. A második fejezet, az elhomályosult képzők vizsgálata talán a dolgozat legfonto- sabb része, hiszen itt érvényesítem leginkább a nyelvtörténeti szempontokat, s ez az az egység, amely a legnagyobb mértékben saját kutatásaimon alapul. Mint korábban szól- tam róla, a mordvin nyelvtörténeti iskola eléggé gyenge lábakon áll, a mordvinföldi tu- dósok a képzők történeti vizsgálatára kevés figyelmet fordítanak, megállapításaik sokszor hagynak kívánnivalót maguk után. Ebben a fejezetben, az alapnyelv névszóképző- rendszerének rövid jellemzése után részletesen vizsgálom az ősi, elhomályosult képző- ket. Előbb a szuffixumok eredetét mutatom be, majd áttekintem a szakirodalmat (külö- nös tekintettel a téves etimológiákra, helytelen következtetésekre). Az egyes alfejeze- tekben ezután térek rá a konkrét szóanyag elemzésére, törekvésem a szótárakban fellel- hető teljes szóanyag analizálása. Végül rövid öszefoglalót adok az egyes képzőkről. Eb- ben az egységben 13 ősi, egyszerű képző és két összetett szuffixum elemzését végzem el.

3. A harmadik fejezetben kerül sor a mai főnévképző-állomány bemutatására. Ezek nagy része átlátható, transzparens képző, de akadnak olyan adatok is, amelyekben a szuffixumot csak etimológiai módszerek segítségével lehet elkülöníteni. Az egyes alfe- jezetek elején itt is helyet kapnak a képző eredetével és a szakirodalommal kapcsolatos információk. Központi helyet foglal el az adattár: a teljes adatmennyiség elemzése során számos korábbi téves következtetést sikerült korrigálnom (ennek néhány példáját ld. a 8. oldalon). Jelentős figyelmet fordítok a képzők kapcsolódási szabályaira, a szakirodalom ezzel a kérdéskörrel szisztematikusan korábban nem foglalkozott. A képzők produktivitását igyekszem történeti keretek közé helyezni: megvizsgálom, hogy az első nagyobb terjedelmű írásos emlék, Damaszkin 11 ezer szavas szójegyzéke óta hogyan

(12)

12

változott az egyes képzők termékenysége. A vizsgálatba bevontam a legújabb erza szótárakat is. – Ebben a fejezetben tizenöt erza főnévképző elemzése mellett röviden bemutatom az orosz eredetű szuffixumokat is, s két olyan elemről is szólok, amelyeket a korábbi kutatók képzőnek véltek, de a mai tudósok inkább esetragnak vagy főnévi hatá- rozószónak tekintik őket.

4. A dolgozat negyedik fejezetében az önálló szóból agglutinációval (grammatika- lizációval) létrejött (ill. létrejövő) mordvin névszóképzőket vizsgálom. Ez a részterület az utóbbi évtizedek finnugor nyelvészeti kutatásaiban egyre nagyobb teret nyer, s las- sacskán polgárjogot nyer a mordvin nyelvtudományban is. A mordvin szakirodalom meglepően sok, közel húsz képzőt sorol e kategóriába, azonban alaposabb vizsgálatok után kiderül, hogy ezek közül csupán néhány felel meg a képzővé válás kritériumainak, a többi inkább összetételi utótagnak tekinthető. – Ebben a fejezetben először a gramma- tikalizáció-kutatások vázlatos jellemzését teszem közre, majd igyekszem kizárni azokat az elemeket, amelyeket a szakirodalom ide sorol ugyan, de ezek nem képzők, vagy nem önálló szóból alakult szuffixumok. Ezt követően górcső alá veszem azokat az elemeket, amelyek az összetételi utótagok és a képzők közötti íven felrajzolható grammatikalizá- ciós skálán helyezkednek el. A grammatikalizálódás egyetemes érvényű kritériumait al- kalmazva igyekszem megállapítani, melyik elem hova sorolható: a) még egyértelműen összetételi utótag; b) már megindult a képzővé válás útján; c) már valamilyen mérték- ben képzőnek tekinthető, elvont viszonyok jelölésére képes elem, illetőleg d) már teljes mértékben képes teljesíteni a képzőség kritériumait.

5. A dolgozat ötödik fejezetében tizennégy melléknévképzőt mutatok be. E rész fel- építése alapvetően megegyezik a jelenkor képzőit elemző 3. egységével: itt is foglalkozom az egyes elemek eredetkérdéseivel, szakirodalmi áttekintést adok, bemutatom a kapcsolódási szabályokat (ezek egy része eltér a főnévképzőkétől, s inkább az esetragok kapcsolódási szabályszerűségeivel egyezik meg). Itt is központi szerepet tölt be az adat- bázis s annak elemzése (de itt nem végzek történeti produktivitási vizsgálatokat).

6. A dolgozat hatodik és hetedik fejezetében a számnév- és az igenévképzőket muta- tom be röviden, áttekintésszerűen.

Munkámat irodalom- és rövidítésjegyzék zárja. A dolgozat végleges, nyomtatott for- mája szómutatóval is ki fog egészülni.

(13)

1.2. KUTATÁSTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Mint bevezetésemben írtam, a mordvin névszóképzéssel viszonylag kevesen foglalkoztak, monográfia kevés született, erről a kérdéskörről javarészt a nyelvtani kéziköny- vek rövid fejezeteiben és különféle tanulmányokban szóltak a szerzők. Alábbi áttekinté- semben időrendi sorrendben mutatom be mindazon írásokat, amelyek e témában szület- tek. Reményeim szerint ez a rövid értékelés nemcsak a névszóképzés kutatástörténetéről ad átfogó képet, hanem egyszersmind ezen keresztül sikerül egyfajta áttekintést nyújta- nom az elmúlt mintegy nyolc évtized mordvin nyelvészeti kutatásainak bizonyos ten- denciáiról is. Elöljáróban hangsúlyoznom kell, hogy a kutatástörténeti kép nagyon egy- síkú lesz, ugyanis a mordvinföldi szerzők alig-alig foglalkoztak képzőtörténeti kérdé- sekkel (s ha igen, etimológiai fejtegetéseik, következtetéseik sok kívánnivalót hagynak maguk után), hanem szinte csak leíró szempontú elemzésekre vállalkoztak.

Áttekintésemben azokat a könyveket, könyvrészleteket, tanulmányokat, amelyekben a képzőkkel rendszerszerűen foglalkoznak, részletesebben veszem górcső alá, míg az egyes képzőkkel, részletkérdésekkel foglalkozó írásokat csak röviden, néha csak emlí- tésszerűen mutatom be.

A mintegy három évszázadra visszatekintő mordvin írásbeliség kezdeti szakaszában szójegyzékek, hosszabb-rövidebb szövegmutatványok, majd szótárak születtek (Witsen- től Messerchmidten, von Strahlenbergen, Mülleren, Fischeren, Pallason és a többieken át Damaszkinig). A mordvin nyelvtudomány megszületése 1838-ra tehető, ebben az évben jelent meg – egymástól függetlenül – H. C. Gabelentz és P. Ornatov erza, ill.

moksa nyelvtana. Követőik közül elsősorban Reguly és Budenz, Ahlqvist és Genetz, Wiedemann, Majnov és Sahmatov érdemel említést, természetesen a XIX–XX. század fordulójának legnagyobb mordvinológusa, Heikki Paasonen mellett. Az ő munkáikban a névszóképzés valamilyen mértékben szerepet kap ugyan, de az első olyan tudós, aki ezzel a kérdéskörrel alaposabban, rendszerszerűen foglalkozott, M. Je. Jevszevjev volt.

1. A kezdeti lépések: M. Je. Jevszevjev (1929)

A XX. századi mordvin nyelvészet első kiemelkedő alakja Makar Jevszevjevics Jev- szevjev (1864–1931) volt, akinek nevéhez – szótárak, tankönyvek és néprajzi tárgyú munkák mellett – az első modern mordvin nyelvtan fűződik. Ez 1929-ben jelent meg először, majd 1934-ben a második kiadás is kikerült a nyomdából (1963-ban reprint vál- tozatban látott ismét napvilágot). Az Основы мордовской грамматики röviden érinti a szóképzés kérdéseit (névszóképzés: 38–44, igeképzés: 168–180). Jevszevjev a névszó- képzőkkel foglalkozó fejezetben 11 pontba szedve mutatja be az általa ide sorolt elemeket. Csoportosítása még eléggé hetegorén, kiérleletlen. Csak erza példákkal dolgozik.

(14)

14

E halmazban helyet kapnak olyan elemek, amelyek mai tudásunk szerint is egy- értelműen képzők. Ilyen a -кс (кедь ’рука; kéz’¹ > кетькс ’браслет; karkötő’) és a -кш (атя ’самец; hím’ > атякш ’петух; kakas’) denominális nomenképző, a -ма/-мо/-ме deverbális főnévképző (кустя-² ’поднимать; felmegy, felmászik’ > кустима ’лестница;

lépcső’), a -не/-нэ/-ке kicsinyítő képző (kapcsolódási szabályokkal), valamint a -в és -й melléknévképző (сал ’соль; só’ > салов ’соленый; sós’, келе ’ширина; szélesség’ >

келей ’широкий; széles’). Jevszevjev -ця (-иця, -ыця) és -и, -ы formában veszi fel a participiumképző hosszabb és rövidebb alakját; ezek személyt megnevező funkcióját tünteti fel (морыця ’поющий; éneklő, énekes’, стада-ваны ’пастух; a nyáj őrzője)’.

Részletesen bemutatja a ma már alig használatos -де (+Px) és -ме(сьть) gyűjtőnévkép- zőket. Előbbi erza rokonságnevekhez kapcsolódik (moksa megfelelője nincs). Ez mindig birtokos személyraggal egészül ki, s mindig a beszélőnél idősebb rokon meg- nevezéséhez járul (pl. ава ’мать; anya’ > авидень ’моя мать с другими; anyám mások- kal’). Utóbbi szintén embereket jelölő gyűjtőképző, általában személynevekhez vagy ro- konságnevekhez járul, a determinatív -сь és a többes szám jele követi (Петямесьть ютить ’идут Петя и другие с ним; megy Petya másokkal, mennek Petyáék’). Hason- ló az -инка képző, ez nemzetséghez, családhoz tartozást jelöl: Потапынка ’из рода Потаповых; a Potapov nemzetségből (származó)’.

Jevszevjev olyan elemeket is felvesz, amelyek ma már nem sorolunk a képzők közé.

Ma társhatározónak (voltaképpen improduktív határozóragos főnévnek) tekintjük a -нек elemet, ezt itt mutatja be, főként gyűjtőnévi (веленек базаров тусть ’всем селом поехали на базар; az egész falu elment a vásárba’) és időhatározói (чинек-венек ’и день и ночь; éjjel-nappal’) funkciót tulajdonítva neki. Szintén nem soroljuk ma már a képzők közé a közeli (hely)viszonyt kifejező -цеk elemet sem: меельцек састь ’при- шли непосредственно друг за другом; egymás mögött érkeztek’.

A mai grammatikák névszói határozószónak veszik az -а, -на és -т(ь) időhatározói elemeket, ezeket Jevszevjev -на, -нат, -ня, -нят, -не, -а, -ат, -ть formában sorolta ide (pl. кизна, кизнат ’летом; nyáron’, сёксня ’осенью; ősszel’, тунда ’весною; ta- vasszal’, чить ’днем; nappal’, недлячине ’в воскресенье; vasárnap’).

Összességében Jevszevjev nyelvtanának szóképzési fejezete jelentős lépés a(z erza-) mordvin képzőrendszer leírásához vezető úton. Példaanyaga megbízható, informatív, mindenre hoz három-öt példát, ám kevés képzőt mutat be, s azok között is több margi- nális szerepű kap helyet, míg fontosabb szuffixumokkal nem foglalkozik. Csak leíró szempontból közelít a kérdéshez.

1 A könnyebb tájékozódás végett az orosz jelentések mögött, pontosvesszővel elválasztva megadom a magyar jelentéseket is.

2 A mordvin szakirodalom az igéknek az infinitivusi, -мс alakú formáját adja meg. Én ehelyett mindenütt csak az igetövet adom közre, hiszen a képzett főnevek nem az infinitivusból jöttek létre.

(15)

2. Egy jó kezdeményezés: D. V. Bubrih (1947)

A korai finnugor nyelvészet egyik kiemelkedő alakja Dmitrij Vlagyimirovics Bubrih (1890–1949) volt, aki elsősorban a mordvin irodalmi nyelvek leírása, rendszerbe fogla- lása terén szerzett elévülhetetlen érdemeket. Főiskola jegyzetnek szánt nyelvtani össze- foglalója (Эрзя-мордовская грамматика минимум, 1947) rövid szóképzési fejezeté- ben (43–50) a denominális névszóképzők között Jevszevjevhez hasonlóan felsorolja a -кс, -кш, -ыде (-иде), -мезь(ть), -ынька (-инька, -ынка, -инка)³ főnévképzőket, a -ке, -не (-нэ, -ынe, -ине) kicsinyítő képzőt, valamint a -в és -й melléknévképzőt. Új elem a vala- mihez hasonlatosságot, valamilyen tulajdonságot kifejező -ка (ава ’женщина, мать;

asszony, anya’ > авака ’самка; nőstény’), illetve a -це sorszámnévképző (колмо ’три;

három’ > колмоце ’третий; harmadik’), a gyűjtőszámnevek -нст eleme (кавонст, кол- монст кемть ’две, три пары сапог; két, három pár csizma’). Bubrih képzőnek minő- síti a megszólító-kedveskedő alakok -ай, -кай elemét (ez tkp. vocativus, ill. kicsinyítő képző és vocativus összetétele): авай, авакай ’матушка; anyuka’.

Bubrih az első, aki a grammatikalizáció révén létrejött ragokról említést tesz. Ő a -пуло (пиче ’сосна; fenyő’ > пичепуло ’сосняк; fenyves’), -чи (чопода ’тёмный; sötét’ > чо- подачи ’темнота; sötétség’) és -пель (ярсамо ’едение; étkezés, evés’ > ярсамопель

’еда; étel’) elemeket veszi fel.

A melléknévképzők között a -жа (берянь ’плохой; rossz’ > беряжа ’дурноватый;

kissé rossz’) és -ла (ашо ’белый; fehér’ > ашола ’беловатый; fehéres’) alakok mellett a -лт elemet is idesorolja, amely a мери (eredetileg ’сказать; mond’ jelentésű, de szemantikailag már kiüresedett szóval jár együtt): пиже ’зелёный; zöld’ > пижолт мери ’зеленоватый; zöldes’.

A deverbális főnévképzők között felsorolja a -вкс és -кс szuffixumokat (пиря- ’ого- родить; bekerít’ > пирявкс ’ограда; kerítés’; пандо- ’заплатать; fizet’ > панкс ’запла- та; fizetség’), ezek fő funkciója a cselekvés eredménye. Ugyancsak ide veszi fel az -икс melléknévképző (mai terminológiával: melléknéviigenév-képző) elemet is (эря- ’жить;

él’ > эрикс ’зажиточный; jómódú’), s megjegyzi, hogy ez sokszor a -во- képzős igéből jön létre: содаво- ’знаться; „tudódik”, megismerszik’ > содавикс ’известный; ismert’.

Bubrih ide még egy szuffixumot sorol, a ’hasonló valamilyen cselekvéshez’⁴ funkciójú -кшов, -кшев elemet (корта- ’говорить; beszél’ > кортакшов ’говорливый; beszé- des’) – ezt az végződést ma nem vesszük fel a képzőtárba, mert ez az ige -кш- gyakorító képzős alakjából jön létre -в melléknévképzővel.

Bubrih elkülönít egy határozószókat (наречия) létrehozó képzőcsoportot, ezáltal lé- nyegesen árnyaltabb képet ad ezekről a szuffixumokról, mint Jevszevjev, aki ezeket az elemeket és a „valódi” főnévképzőket összevonva tárgyalja. Bubrih ide sorolja az időha- tározói -т (-ть) (веть ’ночью; éjjel’), -на -(ня) (тельня ’зимой; télen’), a helyhatáro- zói -ло, -ле (икеле ’впереди; elöl’) szuffixumot, továbbá a korábban említett, szoros viszonyt jelölő -цек (-сек) elemet, valamint a módhatározói -сто, -стэ (шумбрасто

’здорово; egészségesen’) és -т (-ть) szuffixumot (чавонь кедть ’с пустыми руками;

puszta kézzel’). A számnevek képzői között szól a -ксть (кавксть ’дважды; kétszer’), -де

3 A cirill betűs lejegyzés egyik problémája a palatalizáció jelölése.

4 „Способный к какому-либo действию”.

(16)

16

(васенцеде ’в первый раз; először’) -гирда (веенььгирда ’в один прием; egyszer’) és -в (кавтов ’надвое; kétfelé’) alakokról.

Egy évvel később, 1948-ban jelent meg Bubrih tanulmánya a cselekvést jelölő főne- vekről (имена действия), amelyen belül nagy teret szentel a -ма/-мо/-ме képzőnek:

mind a vele létrehozott participiumokat, mind az igékből képzett főneveket bemutatja.

Ugyanebben a kötetben látott napvilágot Ny. F. Ciganov tanulmánya is az -л- képző- elemet tartalmazó melléknevekről (ашола, ашолт мери/моли ’беловатый; fehéres’ <

ашо ’белый; fehér’).

3. Némi visszalépés: Grammatika (1962)

Bubrih képzőtani leírása távolról sem teljes, ám megcsillantotta annak lehetőségét, hogy jó irányba lehet indulni a mordvin képzőtár feltérképezése útján. Sajnos, azonban az 1962-ben kiadott nagy összefoglaló nyelvtankönyv némiképp letévedt a helyes útról, ugyanis bizonyos esetekben nem sikerült világosan elkülönítenie a képzőket a ragoktól.

A kötet főszerkesztője korának neves nyelvésze, Mihail Nyikityics Koljagyonkov (1896–1967) volt, s az ő nevéhez fűződik a a szóképzésről írott fejezet is (39–49, ezen belül a névszóképzés: 39–43).

Az áttekintés erénye, hogy a szerző az egyes képzők funkcióját is igyekszik részlete- sen, példákkal alátámasztva bemutatni. Koljagyonkov alapvetően a korábban már be- mutatott képzőket sorolja fel, erza és moksa oldalról egyaránt (én itt, a dolgozatom jel- legéből adódóan csak az erza képzőket és példákat veszem sorra). Ő egy kalap alá veszi a -кс és -кш képzőt. Történeti szempontot ő sem érvényesít, így nem tudjuk meg, mi in- dokolta az összevonást. A -кс alá sorolja be a visszaható igékből alkotott -викс végződé- sű melléknévi igeneveket is (эряво- ’потребоваться; kell, szüksége van vmire’ > эря- викс ’требуемый, нужный; kellő, szükséges’). Nagyobb baj, hogy a translativusi -кс-t is idecsapja (руз ’русский; orosz’ > рузкс ’по-русски; oroszul’, мезе ’что; mi’ > ме- зекс ’почему; miért’), sőt, a -ксть számnévképzőt is (кавто ’два; kettő’ > кавксть

’дважды’).⁵

A -ка képző alá sorolja be Koljagyonkov a -кай (якстeрькай ’свекла; cékla’) és a korábban külön képzőnek tartott -инка formát is (Потапинка). Felvesz viszont külön egy -ина formát (умарь ’яблоко; alma’ > умарина ’яблонья; almafa’; цёков ’соловей;

csalogány’ > цёковина ’место, богатое соловьями; csalogányok helye’).

Ő is foglalkozik a -де (+Px) és a -сек (-цек) szuffixumokkal. Bemutatja a -в és -й melléknévképzőt és a -ке, -нэ, -не kicsinyítő képzőt.

Koljagyonkov Jevszevjev felosztásához tér vissza, amikor az időhatározói funkciójú -на (-ня), -не és -ть elemeket a névszóképzők közé sorolja (кизна, тельня, чить). Fő- nevesülésnek (субстантивация) tekinti azokat az eseteket, amikor egy melléknév, hatá- rozószó vagy számnév, megkapva a határozott ragozás nominativusában használatos -сь elemet, szófajt vált, pl. ашо ’белый; fehér’ > ашось ’тот, кто, что белый; az, aki, ami

5 A -кс képző eredetéről szóló nézetek egyike szerint nem összetett szuffixumról van szó, hanem ez egy tőről fakad a translativusszal. Még ha ez így is lenne, akkor is célszerű lett volna említést tenni a rag és a képző viszonyáról, mert a рузкс típusú szavakban nincs szó képzőről.

(17)

fehér’; тесэ ’здесь; itt’ > тесэсь ’тот, ктo здесь; az, ki itt van’; кемень ’десять; tíz’ >

кеменесь ’десяток; tíz (darab)’. Ugyanezzel a logikával a függő esetek határozott alakjait (pl. кудосось ’кто, в доме; az ki a házban van’ [ház-Iness-det]) is a képzők között tárgyalja. Ez az eljárás semmiképpen nem fogadható el, hiszen itt csak a determinációból adódó alkalmi szófajváltásról van szó, nem pedig szabályszerű szókép- zésről.

Szintén nem fogadható el a határozószók -со, -сэ (-зо, -зэ); -дo, -де és -ка, -га, -ва elemének képzővé minősítése (тесэ ’здесь; itt’, алдo ’снизу; alulról’; вакска ’мимо;

mellett (el)’, hiszen ezek esetragok (inessivus, ablativus és prolativus).

Koljagyonkov ezeket az elemeket tartja a legfontosabb névszóképzőknek. Bubrih át- tekintéséhez képest egyrészt hiányérzetünk lehet, hiszen még jónéhány főnév- és mel- léknévképző helyet kaphatott volna itt (régies alakok rovására akár), másrészt pedig a szerzőnek nem sikerült megnyugtatóan elkülöníti egymástól a ragokat és a képzőket.

Fontos szemléletbeli előrelépés jellemzi viszont ezt a művet azoknak az lexémáknak a megítélése terén, melyeket ma már grammatikalizálódott (vagy éppenséggel jelenleg grammatikalizálódó) képző(szerű eleme)knek tartunk. Koljagyonkov a чи, пуло és пель elemeket még az összetételeken belül ugyan, de már külön csoportban kezeli,⁶ mond- ván, ezek révén metaforikus jelentések jönnek létre, pl. мазычи ’красота; szépség’ (<

мазый ’красивый; szép’), кузбуло ’ельник; fenyves’ (< куз ’ель; lucfenyő’), ярсамо- пель ’еда (предмет); ennivaló’ (< ярсамо ’еда (действие); evés’).

4. A hatvanas évek második felének szárnypróbálgatásai:

Feoktyisztov, Szerebrennyikov, Erdődi és mások

4.1. A közelmúlt egyik legjelentősebb, legfelkészültebb mordvin nyelvésze, A. P.

Feoktyisztov (1928–2004) a Финно-угроские и самодийские языки című, 1966-ban megjelent összefoglaló kézikönyv mordvin fejezetében nagyon rövid áttekintést adott az erza (182–183) és moksa (205–206) névszóképzőkről. Itt tömören leírja a képzők (legfőbb) funkcióját és néhány példát hoz rájuk (sajnos, az egy-két közreadott példa alapján nem kaphatunk átfogó képet a képzők szertegáazó funkcióiról). Az erza főnévkép- zőkhöz a -кс, -кш, -не ~ -нэ ~ -ке, -ка, -ина, -дe elemeket sorolja, s ő az első, aki a -чи, -пуло és -пель elemeket már egyértelműen a főnévképzők sorába emeli. A -чи-t absztrakt képzőnek minősíti, a -пуло gyűjtőnévképző, míg a -пель a deverbális -мо/-ма névszó- képzőhöz tapadva tárgyakat nevez meg. Utóbbit egyébként nem itt tárgyalja, hanem az infinitivusok között mutatja be (192); megemlítve, hogy egybeesik a két alak.

6 Jevszevjev és Bubrih ezeket még egyértelműen összetételnek tekintette. – 1967-ben látott napvilágot M.

A. Kelin alapvető tanulmánya az alárendelő szóösszetételekről (Сложные существительные подчини- тельного типа в мордовских языках. In: Вопросы мордовского языкознания. Труды, вып. 32: 39–

72). A szerző a чи, пель és пуло elemeket – a Grammatika szemléletét követve – szintén az összetételek egy speciális csoportjába sorolja, amelyet ő az „állandó második komponenssel rendelkező összetételek (сложные существительные с постоянным вторым компонентом)” névvel illetett; ugyanakkor a

„hagyományos összetételek” között kap helyet a пря (45, 46, 52, 53, 57, 62), a марь (50, 55) és – kissé következetlen módon – itt is felbukkan a пуло (52, 53).

(18)

18

A melléknévképzők között a -в, -й, -нь, -за, -ла, -лк, -сть, -чть, -шть, -наза, valamint a -не, -нэ, -ке kicsinyítő képzők kaptak helyet. Sajnos, a kevés példa alapján nem derül ki, mennyiben tekinthető képzőnek az ашолк мери ’беловатый; fehéres’ (< ашо

’белый; fehér’), сэнчть мери ’синеватый; kékes’ (сэн ’синий; kék’), ламсть мери

’сладковатый; édeskés’ (< ламбамо ’сладкий; édes’) szintagmában szereplő elem, a -чт- re pedig adatot sem hoz. – Ezeket az apróbb hiányosságokat leszámítva Feoktyisztov korrekt áttekintése megfelel a műfaj szabta követelményeknek: sikerült neki egy nagyon rövid, lényegretörő áttekintést adni a legfontosabb erza névszóképzőkről.

Hasonló struktúrájú, egy picit bővebb terjedelmű összefoglalást adott Feoktyisztov az 1975-ös Основы финно-угорского языкознания 2. mordvin fejezetében, ahol már fel- veszi a -мо, -ма deverbális főnévképzőt is (300–301). A melléknévképzők sorát a -жа, -на, ill. az improduktív -мo (якшамо ’холодный; hideg’), -ра ~ -ре (кичкере ’кривой;

görbe’, потмура ’хмурый; sötét’) elemekkel és az orosz eredetű -ской, -ной szuffixu- mokkal bővíti (303–304).

4.2. A neves orosz nyelvész, B. A. Szerebrennyikov (1915–1989) 1963-ban adta közre a permi nyelvek történeti alaktanát (Историческая морфология пермских язы- ков), majd négy évre rá egy másik fontos alapművet jelentetett meg, a mordvin történeti morfológiát (Историческая морфология мордовских языков). Ebben a főnév- és a melléknévképzőknek viszonylag jelentős figyelmet szentel. Előbbi kategóriában (66–

70) három alcsoportot különít el. A denominális nomenképzők között a -či, -de, -ina, -ka, -ke/-kä, -ks (-kš) és -ne/-nä szuffixumokat mutatja be, a deverbális alcsoportban a -ks és -mo/-mа képzőkről szól, míg az ún. félképzők sorában a -peľ, -pulo és -maŕ elemeket tárgyalja.

Minden szócikk elején rövid, korrekt áttekintést ad néhány példával a képző funkció- járól, majd a képző történetét írja le, elsősorban Lehtisalo és Bubrih kutatásai nyomán.

Rövid történeti információi helytállóak, bár a transzkripció terén néhol bizonytalan.

Minden adatot igyekszik latin betűs lejegyzéssel közölni, ez azonban az ugor és szamo- jéd nyelvek esetében túlzott egyszerűsítéshez vezetett (és íráshibái is vannak, ld. pl.

enek, az ének szavunk helyett). Az erza és moksa elkülönítése sem mindenütt világos.

Van, ahol ezt jelöli, pl. -či (эрз.), -ši (мокш.); -ke (эрз.), -kä (мокш.); de van, ahol nem, s csak a példaanyagból lehet kitalálni, melyik az erza és melyik a moksa alak (ilyen pl. a -ne és -nä). A palatalizáció jelölése sem következetes: -de szuffixumról beszél -ďe helyett.

Szerebrennyikov a -či elemet egyértelműen képzőként (суффикс) definiálja, s habár megjegyzi, hogy önálló szóból keletkezett, mégis egy csoportban tárgyalja a többi, fent említett szuffixummal. Holott bevezeti a félképző (полусуффикс) fogalmát: ezek az elemek a definíciója szerint valaha összetételi utótagok voltak, s több fokozaton keresz- tül, eredeti jelentésüket elveszítve szóképző elemmé váltak. (Lehet persze, hogy a -či elemet azért nem itt mutatja be, mert az már túljutott a „félképzőség” stádiumán.)

A melléknévképzőket (75–79) ugyanabben a struktúrában mutatja be, ide a -la, -na, -ne/

-nä, -ra/-ŕa/-r, -ža ~ iža (melléknévből), ill. -do/-da, -mo/-ma, -ń, -ška, valamint az erza -v, -j / moksa -u, -i, -y, -v alakokat veszi fel (főnévből). A -ža képzőt a -ška alatt tárgyal- ja, ez igencsak vitatható. Ha külön ide is felvette a -ne/-nä kicsinyítő képzőt (helyesen),

(19)

akkor célszerű lett volna bemutatni a -ks-t és -kš-t melléknévképzői szerepben is. Az alakváltozatok és átírások problematikája itt is ugyanaz, mint a főnévképzők esetében.

4.3. Erdődi József 1968-ban jelentette meg Erza-mordvin szövegek (magyarázatokkal, nyelvtani vázlattal és szótárral) című művét, ebben viszonylag részletesen tárgyalja az erza képzőket. A főnévképzők (214–218) között a denominális -ks, -kš, -ina, -inka, -vt, -de, -meź szuffixumokat, ill. a -ne ~ -ka ~ -ke kicsinyítő képzőket, valamint a deverbális -ma ~ -mo, -ća és -peľ elemeket tárgyalja. Mindegyikre hoz példákat, ezek mennyisége változó, kettőtől (-ina) huszonkettőig (-ne) terjed, eléggé esetlegesen. A képzők javarészé- hez rendel valamiféle nagyon rövid funkcióleírást (pl. „-ina: hely, fa stb. valamitől való ellátottságát jelöli”), de van, amikor semmit sem mond, csak a gyakoriságról/produktivi- tásról szól, pl. „-kš: csupán néhány főnevet képeznek evvel a suffixummal”.

Erdődi latin betűs alakokat ad meg, de a palatalizációt egészen esetlegesen jelöli, pl.

umaŕ : umarina, vagy veďne a veďńe helyett, s ő is -de formában adja közre a -ďe képzőt.

Szintén esetleges a -peľ feltüntetése, hiszen a grammatikalizálódott képzők legfontosabbi- kát és leggyakoribbját, a -či elemet nem is említi.

A melléknévképzők (235–236) közül felsorolja az -ń elemet (melyet ő a főnév geniti- vusával azonosít, ez legfeljebb csak történeti síkon lehet valamennyire igaz), valamint a -v, -j, -će, -źeś elemeket, a -ńe, -ne (itt már ńe!) és -ke kicsinyítő képzőt, ill. valamint „a tulaj- donság kisebb fokban meglétét jelző” -ža, -iža, -la, -lk, -śť, -čť, -šť elemet és a -naza szuffixumot. Sajnos, utóbbiakra csak egy-egy példát hoz, így nem derül ki, mennyiben tekint- hető képzőnek az ašolk meŕi ’fehéres’ (< ašo ’fehér’), čapśť meŕi ’savanykás’ (< čapamo

’savanyú’), lamśť meŕi ’édeskés’ (< lambamo ’édes’) szintagmában szereplő elem, a -čt és šť-re pedig példákat sem ad. Az sem derül ki, a -ža és -iža alakváltozatok-e, s ha igen, mi- lyen kapcsolódási szabályok jellemzőek rájuk. Utolsóként Erdődi az orosz eredetű -oj és -ej elemet adja közre. Az -oj valójában -skoj (< or. -ский / -ская / -ское) és -noj ( < or. -ный / -ная / -ное).

Úgy vélem, Erdődi összefoglalása amiatt lehet értékes, mert ez az első magyar nyel- vű áttekintés a fő- és melléknévképzőkről, ugyanakkor a képzők felsorolása, funkciói- nak definiálása, produktivitási képességeik leírása több mint esetleges. Átírása követke- zetlen.

4.4. A neves dialektológus, G. I. Jermuskin az egyes erza nyelvjárásokat rendszerező munkáiban jelentős figyelmet fordított a szóképzésre is. 1967-es, északnyugati nyelvjárá- sokat bemutató cikkében a -кс, -кш, -ка, -вкс, -вт, -не (-нэ), -ке (-нге, -ынге) szuffixumok alakváltozatait vette górcső alá (122–124), s igyekezett az egyes nyelvjárási alcso- portokba besorolni őket. Itt még csak röviden érintette e kérdéskört, de későbbi műveiben (ld. még Jermuskin 1991, 2004) lényegesen nagyobb terjedelemben foglalkozott a kép- zőkkel.

T. M. Sejanova 1968-ban Развитие лексики эрзя-мордовского литературного языка в советскую эпоху címmel megjelentett könyvében külön fejezetet szentelt a mor- fologikus úton, szóképzésssel alkotott új szavaknak (98–107). Ebben elsősorban a -кс képzőnek az 1920-as–30-as évekbeli neologizmusok létrehozásában betöltött szerepéről értekezik, de szól a -чи, -дe és -ка szuffixumokról is. (Ld. még Sejanova 1989, 1990.)

(20)

20

Ugyancsak 1968-ban látott napvilágot Viktor Danyilov alapos, adatgazdag tanulmá- nya a Советксое финно-угроведение (ma: Linguistica Uralica) 4. számában az ún.

korlátozó szerepű melléknévképzőkről.

5. A hetvenes évek: a kutatások erősödése

5.1. 1972-ben látott napvilágot D. V. Cigankin szerkesztésében a Лексикология со- временных мордовских языков c. tanulmánygyűjtemény, melynek a Пути обогаще- ния лексики мордовских языков nevet viselő fejezetét M. A. Kelin írta. A főnévképző- ket bemutató rész (62–67) elején együtt tárgyalja a -кс és -кш képzőket, de utóbbira csak két példát hoz. Elkülöníti a főnévből és igéből képzett szavakat. Szól a -ка, -ина, -де, -лма, -нэ/-не, -ке képzőkről, ill. a -пуло, -чи, -пель elemekről – ez utóbbiakat „szuffixo- id szavaknak” (суффиксоидные слова) nevezi. E sorba felveszi a moksa -ря (< рьвя)

’жена; asszony’ elemet, de az erza megfelelőjét (-ни) nem tünteti fel. Összességében is elmondható, hogy – a moksa anyanyelvjárást beszélő – Kelin áttekintése erősen moksa- központú. A melléknévképzők (67–70) között olvashatunk a -в, -й, -нь, -не szuffixu- mokról, a -це sorszámnévképzőről, az általa a -кс címszó alá felvett -викс (valójában igenév)képzőről és a korlátozó értelmű mellékneveket (ограничительные прилага- тельные) létrehozó (-ла, -на, -зa, -наза) elemekről. – Kelin az egyes képzők funkciót nagyon szűkszavúan, néhány példán keresztül mutatja be. Dolgozatának erénye, hogy figyelmet szentel a képzők kapcsolódásának is.

5.2. A. I. Csikina a Вопросы мордовского языкознания 42. kötetében (1972) a pre- fixális (содамо ’знание; tudás’ – асодамо ’незнание; nemtudás’, покш ’большой;

nagy’ – апокш ’небольшой; nem nagy’) és a szuffixális-prefixális (ламо ’много; sok’

– аламодо ’частично, немного; részben, nem sok’) szóképzéssel foglalkozik. Ugyan- ebben a kiadványban R. V. Babuskina a gyűjtőnévi kategória (собирательность) nyelvi kifejezőeszközeiről ír, a -де- és -нек képzők mellett a -пель, -пуло (és a moksa -нал) elemekről szól. Szintén e kötetben olvashatunk egy érdekes tanulmányt Je. Sz.

Ippolatova-Bolsakova tollából, aki a mordvinföldi orosz nyelvjárások embert jelölő képzőit (-ник, -щик, -ка, -ак, -ун, -арь, -овка stb.) rendszerezte. Ezek egy része átkerült a mordvinba, ahol a mai napig produktív szuffixumként funkcionálnak.

5.3. Ny. Sz. Bajuskin négy cikket írt az erza névszóképzőkről: a) alapos, jó áttekin- tést adott a -кс (-кш) szuffixumról, bőséges példaanyagon bemutatva a deverbális és de- nominális képzés jellegzetességeit (1973), b) megvizsgálta a -ла melléknévképző funk- cióit a mordvinban és a balti finn nyelvekben (1975a), c) szintén alaposan feltárta a -жа, -за, -ла, -на melléknévképzők funkcióit, azok dialektális különségeit (1977), és d) rövid cikket közölt az archaikus képzőkről (1975b). Ezekről az írásokról dolgozatom megfele- lő helyein hosszabb értékelést adok, itt csak az az 1975b jelzetű cikkének tanulságait emelem ki.

Bajuskin az elhomályosult -р (-ра, -ря, -ре); -за (-жа); -на (-ня); -дo (-де); -мо (-ма, -ме); -к (-ка, -ке, -ко); -га (-ге, -гo) és -кс (-кш) képzőkről szólt egy-két bekezdésben.

Már a képzők alakváltozatainak a felvétele is vitatható, de főként az etimológiai fejtege- tésekben van sok hiányosság. Példaanyagának egy részében jó etimológiákat ad közre

(21)

(валдо ’светлый; világos’, ламбамо ’сладкий; édes’, якшамо ’холодный; hideg’, ча- памо ’кислый; savanyú’), de vizsgált szavainak többségébe egyszerűen csak belelátja,

„belesejti” az ősi képzőt, anélkül, hogy ezt megindokolná, filológiai érvekkel alátámasz- taná (вандорa ’отлогий; lejtős’, нувара ’обвисший, печальный; bánatos, levert’, кич- кере ’кривой; görbe’, вецана ’водянистый; híg, folyékony’, каназа ’неповоротли- вый, малоподвижный; nehézkes, lomha’, камажа ’плохой; rossz’, нолажа ’скольз- кий; csúszós’). És vannak olyan névfejtései is, amelyek tévesek: калгодо ’жестокий;

kemény, szilárd’, качамо ’дымный; füstös’, серька ’голень; lábszár’, пакш ’клок, прядь волос; tincs, fürt’. (Mindezeket részletesen ld. dolgozatom adott szócikkeiben.)

Bajuskin e rövid dolgozata jól mutatja, hogy a nyelvtörténet, a szófejtés a mordvin- földi szerzőknek nem erős oldala – erről később többször is hosszabban fogok szólni.

5.4. 1975-ben kezdődött M. V. Moszin „képzőtani pályafutása”. Ekkor jelent meg a növénynevek képzőivel foglalkozó írása, majd 1977-ben látott napvilágot egy nagyon fontos tanulmánya Сравнительно-исторический анализ зоологической терминоло- гии мордовских языков címmel. Ez a munka azért kiemelkedő jelentőségű a képzőtani írások sorában, mert – Bajuskin szárnypróbálgatásait leszámítva – az első etimológiai indíttatású munka e téren. (És tegyük hozzá, mordvinföldi szerzők tollából a mai napig nem követte sok névfejtési dolgozat.) Időzítése nem véletlen, hiszen ugyanebben az évben jelent meg Cigankin és Moszin erza etimológiai kisszótára.

Moszin egyrészt azokat az egyelemű állatnevek veszi górcső alá, amelyek más rokon nyelvekben is megvannak (кал ’рыба; hal’ ~ fi. kala; овто ’медведь; medve’ ~ fi. oh- to; сеель ’еж; sün’ ~ fi. siili, ma. sül ~ sün; карго ’журавль; daru’ ~ fi. kurki; лишме

’лошадь; ló’ ~ fi. lehmä ’tehén’; сеське ’комар; szúnyog’ ~ fi. sääski stb.), majd az ősi képzőket tartalmazó neveket mutatja be. Ezek egy részében kifogástalanul elemzi a képzőket (rokon nyelvi, ill. mordvin dialektális alakváltozatok segítségével). Ilyen a -кс (левкс ’детеныш; állat kölyke, fióka’), -кш (ведрекш ’теленок; üsző’, вадракш

’лягушка; béka’), -ка (варака ’ворона; varjú’, пездяка ’стриж; fecske’), -ло (нумоло

’заяц; nyúl’), -в (мияв ’бобр; hód’), -(a)та (пизьгата ’стриж; fecske’, керьгата

’дятел; haris’), -га (шучага ’блоха; bolha’). Jómagam nem értek egyet Moszin -ан/-ун alakváltozatával (куцкан ’орёл; sas’, пезьгун ’стриж; fecske’) és a -ган (сезьган

’сорока; szarka’, карьцяган ’ястреб; héja’) képző felvételével, de ez mit sem von le a szerző úttörő érdemeiből. (Az egyes szavak részletes elemzését ld. a 2. fejezetben.)

5.5. Oscar Lazar The Formation of Abstract Nouns in the Uralic Languages című monográfiája 1975-ben jelent meg Uppsalában. Lazar nagyszabású művében az egyes nyelvek némiképp egyenlőtlen arányban vannak képviselve. A legterjedelmesebb feje- zetek a magyar, a finn és a többi balti finn absztrakt képzőkkel foglalkoznak. A mordvin kissé mostoha helyzetben van, hiszen mindössze 12 oldalt szentel neki a szerző, s csu- pán négy képzőt mutat be. Ezek is egyenlőtlenül oszlanak meg, a -ma/-mo/-me 10 erza példa erejéig van jelen, a -lma/-lmo csak négy adatot kapott. A fél tucatnyi -ks alatt fel- sorolt példák közül kettő -vks képzős forma, de ezt Lazar külön nem említi. A legrészle- tesebben a -či képzővel foglalkozik (35 elem), külön csoportokra bontja a főnévből,

(22)

22

melléknévből, igéből és határozószóból létrejött alakokat, valamint az orosz jövevény- szavakhoz kapcsolódó képzőket.

Lazar munkája fontos láncszeme a uráli morfológiakutatásoknak, de mordvin szem- pontból nézve kissé elnagyoltnak tűnik. Több absztrakt képző bemutatásával, nagyobb példaanyagon dolgozva messzehatóbb következtetéseket is le lehetett volna vonni, s rendszerszerűen be lehetett volna mutatni a képzőknek ezt az igen fontos halmazát.

5.6. 1976-ban jelent meg Sz. Z. Gyevajev írása a mordvin nyelv(ek) szóképzési rendszeréről. (Gyevajev Cigankinnal együtt is írt fontos műveket, ld. a 6.2. és 6.5. pon- tok alatt.) – Ty. M. Tyihonova (1977) az egykori pogány mordvin nevek nyomait vizs- gálta a mai családnevekben. Ő az alábbi képzőket különítette el a valahavolt nevekben:

-ай/-яй, -ей, -аш/-яш/-уш/-еш, -ас/-яс, -мас, -ан/-ян, -ат/-ят, -есь, -апа, -за, -кша, -ака/

-яка. M. D. Imajkina (1979) a mordvin szavak morfológiai tagolásáról szóló írásában röviden foglalkozik a képzőkkel.

6. Cigankin színrelépése

A mordvin nyelvészek doyenje, a jelenkor egyik legjelentősebb kutatója, Dmitrij Vasziljevics Cigankin (1925–) rendkívül szerteágazó nyelvészeti munkásságának igen fontos részét alkotják képzőtani írásai, könyvei. Ezek a művek meghatározó jelentő- ségűek a mordvin képzőtani kutatásokban, emiatt kutatástörténeti áttekintésemben rész- letesen foglalkozom velük.

6.1. Pályafutása e szegmensének első komolyabb írása 1975-ben látott napvilágot a képzővariánsokról (Словообразовательная вариантность в эрзянских диалектах).

Itt olyan nyelvjárási verziókat mutat be, mint pl. норонка ~ норонкай ’жаворонок; pa- csirta’, сезяка ~ сезякай ’сорока; szarka’; пирявт ~ пирявкс ~ пирях ’изгородь; kerí- tés’, керявт ~ керявкс ~ керях ’обрубок; irtás’; пизёлкс ~ пизёлкт ’рябина; berke- nye’ stb.

6.2. Igen fontos állomás munkásságban a Sz. Z. Gyevajevvel 1975-ben közösen írt Очерк сравнительной грамматики мордовских (мокшанского и эрзянского) лите- ратурныхй языков c. egyetemi jegyzetének szóképzéssel foglalkozó fejezete (91–103, névszóképzés: 92–97). Ebben Cigankinék a következő képzőket mutatják be:

A korábban is tárgyalt -де, -кс és -кш (ők külön szerepeltetik) mellett hangsúlyos szerepet kap a -ма, -мо, -ме deverbális képző bemutatása (ebben a munkában sem – mint ahogy a többiben sem – különítik el a denominális és deverbális képzők halma- zait): нарда- ’вытереть; töröl’ > нардамо ’полотенце; törülköző’, яка- ’ходить; jár’ >

якамо ’ходьба; járás’, виде- ’сеять; vet’ > видьме ’семя; mag’). Szólnak a kicsinyítő képzőkről (ezeknek ők a -ка és -не alakjait adják meg), valamint a -чи és -пель gram- matikalizálódott elemekről. Előbbi mint teljes jogú képző (суффикс) szerepel, a szerzők nem is tesznek említést önálló szóra visszamenő „előéletéről”, utóbbi viszont szóképző elemként (словообразовательный элемент) került fel a listára (ennek eredeti jelentése- ként a szerzők a ’средствo; eszköz’-t adták meg).

(23)

Ezek mellett két, korábban nem tárgyalt elemet is felvesznek a képzőtárba. Az egyik a -ка, -ко, -га, -ге (рашта- ’размножаться; megsokszorozódik’ > рашко ’развилка;

elágazás’), másik pedig a -в (кулов ’зола; hamu’, нимиляв ’бабочка; pillangó’, тев

’дело; munka’). Mindkét képző elhomályosult, csak etimológiai módszerekkel lehet kimutatni egykori létüket. (Az addigi szakmunkák javarészt csak leíró szempontból foglalkoztak a képzőkkel. Cigankinék ugyan beemelik ezeket az elemeket is a képzők közé, de vagy mai alakokból vezetik le őket, vagy nem szólnak semmit a szó eredetéről, tehát a nyelvtörténeti aspektus még igencsak elrejtve van jelen.) – A későbbi részletes elemzés során meghatározom a -ка, -кo, -га, -ге képző pontos alakját (alakváltozatait).

Cigankinék etimológiai nem állják meg a helyüket, a 2. részben erről is részletesen szólok. Szintén javítandók a -в képzős szavak etimológiái.

A melléknévképzők közül az elődökhöz hasonlóan bemutatják a -в és -й elemeket, a -це sorszámnévképzőt, az igen gyakori -нь képzőt, valamint a -мо, -дo és -се szuffixu- mokat. Ezeket az ugyanazon etimonból származó igei alakkal kapcsolják össze, pl. ча- павто- ’заквасить; savanyít’ ~ чапамо ’кислый; savanyú’, якшавто- ’похолодать;

elhűl’ ~ якшамо ’холодный; hideg’; чоподе- ’стемнеть; besötétedik’ ~ чопода ’тём- ный; sötét’, панжo- ’открыть; kinyit’ ~ панжадо ’открытый; nyitott’; пешкеде- ’на- полнитсья; megtelik’ ~ пешксе ’полный; tele’.

Cigankinék képzőnek veszik a -сто, -стэ elemet is: иреде- ’опьянеть; berúg’ ~ иредьстэ ’пьяный; részeg’. Ezt a mai nyelvkönyvek határozószónak tekintik, ’része- gen’ jelentésben.

Írnak a deminutív árnyalatú -не, -нэ, -ке szuffixumokról (ezek identikusak a fő- névképzőkkel): ташто ’старый; régi’ > таштыне ’старенький (dem.)’. Röviden szólnak a minőséget, tulajdonságot (annak fokozatait) kifejező -жа, -ла, -лк, -лт, -нза, -шт elemekről: сэпев ’горький; keserű’ > сэпевжа ’горьковатый; kesernyés’, ашo

’белый; fehér’ > ашола ’беловатый; fehéres’, ашолк мери ’белым отдает’, ламсть мери ’сладковатый; édeskés’, ашназа пиже ’бледно-зелёный; világoszöld’. Sajnos, a példaanyagban nem kapott helyet a -шт, a -нза példájaként a -за szerepel, a -лт helyén pedig -лть áll, és semmi információt nem kapunk a мери elemről. Cigankinék egy orosz eredetű képzőről is említést tesznek, ez az -ий/-ый, -ой melléknévképző,⁷ amely az er- zában egységesen -ой formában jelenik meg: or. советской ’szovjet’ > md. советской, or. военный ’hadi’ > md. военной.

Ennek az 1975-ös nyelvtani összefoglalónak a szóképzéssel foglalkozó fejezete tö- mör, de informatív. A szerzők elég sok képzőről tesznek említést, jó néhány példával megvilágítva a képzést. A példaanyag alapvetően helytálló, bár néhány etimológiai fej- tegetés vitatható.

6.3. Cigankin legjelentősebb, a disszertációját előkészítő tanulmánya, s egyben az addigi legrészletesebb bemutatása az erza névszóképzőknek 1976-ban jelent meg Tartu- ban, a Fenno-Ugristica c. kiadványsorozat 3. számában. A Суффиксальное слово- образование имен существительных в диалектах эрзянского языка címet viselő írásban a szerző 18 névszóképzőt (képzőcsoportot) mutat be, bőséges példaanyaggal, gyakorlati szempontok alapján. Cigankin néhány gyakrabban használt képzőnek igyek-

7 Pontosabban a melléknévképző hímnemű alakja.